Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-22 / 197. szám
HÍRLAP, 1990. november 22., csütörtök PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5 Környezetbarátok Immár közel kétszáz tagja van a bélapátfalvi környezetbarát egyesületnek. Céljuk a helyi Gyári-tó és környékének a környezet- és természetvédelem követelményeinek megfelelő rendezése. Úgy tervezik, hogy a tó közelében sportpályát és kempinget alakítanak majd ki. Ivóvíz-tervek Több elképzelés is van arra nézve, hogy miképp biztosítsák Tarnaszentmária ivóvízhálózatának kiépítését. Az egyik terv szerint a verpeléti hálózatra kellene csatlakozni, a másik javaslat így szól: fúljanak saját kutat Tar- naszentmárián. Hogy az első avagy a második valósul-e majd meg, az attól függ, hogy melyik bizonyul gazdaságosabbnak. Önvédelmi csoport Napjainkra a korábban még nyugodtnak számító községben, Párádon is elterjedt a bűnözés. Ezért — és mert az önkéntes rendőri szervezet sem igazán jól látja el feladatát — önvédelmi csoport létrehozását kezdeményezte a falu önkormányzata. A csoport — január elsejétől — saját működési szabályzata alapján elsősorban az önkormányzati vagyont fogja védeni, a testület és a rendőrség mellett, azokkal együttműködve dolgozik majd. Eddig számos parádi polgár jelezte már, hogy részt kíván venni az önvédelmi csoport munkájában. Hatmilliós tartozás A recski önkormányzat legnagyobb gondja az a hatmillió forintos tartozás, amelyet az elkövetkező három évben kell majd törleszteni, s problémát jelent az is, hogy nincs önálló, jól működő gazdasági egység a községben — emiatt egyébként a munkalehetőségek is beszűkültek. Néhány, a múltban elmaradt elképzelést azonban szeretnének mihamarabb megvalósítani. Ilyen a fogászati rendelő, az egészségház létrehozása, illetve a vezetékes gáz kiépítése. Utóbbira a tanulmányterv már elkészült. Ezenkívül lehetőség van arra, hogy 73 zártkertet osszanak a búzás-völgyi tónál, ily módon — a közművesítés után — Recskig tolják ki a jelenleg Parádfürdőnél lévő üdülőkörzeti határt. Az oldalt összeállította: Koncz János Rénes Marcell Új gépek, dupla fizetés Harisnyás asszonyok Tamaleleszen Kollégámnak akkor kezd bizseregni a háta, ha meglát egy fehér zoknis nőt. Magam akkor tanúsítok kiemelkedő érdeklődést, ha fekete harisnyás lábat látok, piros tűsarkú cipőben. Az még külön öröm, ha ez a harisnya egy csipkés harisnyatartóban folytatódik, de itt most megállnák a merengésben, hiszen írásom tárgya nem az egyéni élvezetek taglalása, hanem maga az ominózus ruhadarab. Annak is az a fajtája, amit Tamaleleszen, az R. R. Unic Kft. üzemében készítenek lelkes asszonyok. Kóródi Sándor üzemvezető szerint a jókedv oka, hogy kirántották a kátyúból a vállalkozás szekerét. Korábban a Budapesti Harisnyagyárhoz tartoztak, ám a jövedelmek olyan alacsonyak voltak, hogy az infláció növekedése nyomorszintre süllyesztette volna az itt dolgozókat. Most viszont sikerült teljesen megújítani a termelést és a munkakörülményeket: a legmodernebb nyugati gépeken varrják a láb- ravalót az asszonyok, akik a legmagasabb bért kapják a környéken. A változásoknak gyorsan híre ment, jönnek sokan, hogy itt szeretnének dolgozni. Jelenleg van is munkásfelvétel, ám a cég megválogatja az alkalmazottait, hiszen piaci érdekük azt diktálja, hogy csak első osztályú termék kerüljön kezükből a lábakra. Harminchatféle harisnyanadrágot gyártanak a hazai és a külföldi piacra, a százharminc nő dupla vastag borítékot visz haza hónap elején, mint korábban. így is lehet vállalkozni, sót csak így, s még ígyebbül erdemes... Egerszalók — hőforrás Érdeklődők vannak, de földtörvény még nincs Az egerszalóki hőforrás kezdetben a helyi termelőszövetkezet tulajdonában volt. Később, csere folytán, a megyei tanácshoz került, amely hamarosan átadta az egri városi tanácsnak, ez utóbbi pedig erdőfelügyelőségi kezelésbe továbbította. A gazdaváltások azonban nem sokat javítottak a helyzeten: a hőforrás és környéke elhanyagolt, rendezetlen maradt. A víz mindenesetre 1969 óta folyik; szoktak benne enni, inni, szeretkezni, néha meg csak úgy egyszerűen fürdeni is. Egerszalók új önkormányzata természetesen az egyik legfontosabb feladatának tartja a hőforrás hasznosítását. A földtörvényre várnak, ettől remélik, hogy a terület visszakerül a tsz vagy a község kezelésébe. Ha ez megtörténik, a számos érdeklődő — például osztrák, svéd, holland, svájci vállalkozók — közül valamelyik minden bizonnyal valóra válthatja az elképzelést: strand, esetleg tófürdő és gyógyszanatóri- um, magyarán egy idegenforgalmi komplexum létrehozását, több ezer vendég üdültetésével évente. De hát első a tulajdoni viszonyok tisztázása, s csak aztán lehet majd tárgyalni, építeni. A polgármester, Sin- kó István még ebben a választási ciklusban szeretne eredményt elérni. Egyrészt, mert a körülmények ellenére jelenleg is sok a vendég, a külföldi, főleg nyáron. Másrészt azért, mert terjed a vandalizmus, nemegyszer előfordult már rongálás, vagy az, hogy az éjszakai — valószínűleg nem túl józan — látogatók üvegekkel szórták tele a medencét. Ennek elkerülésére első lépés lehetne az éjszakai őrzés, illetve a forrás körül kerítés állítása. Alternatív utak Húzzuk a csíkot? Mostanában az Európai Házra való hivatkozással illik kezdeni a cikkeket, és én sem vonom ki magam a korszellem alól. Hadd mondjam meg tehát őszintén, kertelés nélkül a tisztelt olvasónak, hogy Belgiumban és Hollandiában alkonyattól hajnalig minden autópályát kivilágítanak. Nemcsak a bevezető és kivezető szakaszokat, hanem teljes hosszúságban az egészet. No, ha ezt a fényözönt kellő plasztikussággal elképzeltük, akkor hulljunk vissza hirtelen a magyar utakat éji homályba burkoló balkáni sötétségbe. Persze mi, magyar autósok ettől igazán nem ijedünk meg, hozzászoktunk, és nem valószínű, hogy most van itt az ideje a teljes kivilágítás követelésének. Hanem azt szóvá kell mindenképpen tenni, hogy eltűntek a csíkok. Roppant fontos csíkokról van szó pedig, amik az út közepére festve vezetnék optikailag az autósokat, ha meg nem fakultak, sőt, fel nem szívódtak volna megyeszerte. Területünkön, a péterkei választókörzetben például csak a 24-es és a 25-ös főút visel a hátán elfogadható felezővonalat. Csontszáraz nyári időben, amikor különben is csak este nyolc körül száll le az éj, ez még nem túl nagy probléma, de tessék ugyanazt az útvonalat megpróbálni novemberi ködszitálás- ban, nyakig érő sárban, délután öt órai koromsötétben. Mondjuk, így is észreveszi az ember, ha már nem az aszfalton gurul, ha máskor nem, amikor fejre áll az árokban. Amikor szakadékba esik, pláne rájön, hogy tévedett, de nem marad sok ideje a tanulságokon töprengeni. Felfoghatjuk persze ezt az egészet politikai metaforának is: a pártállam hanyatlásával megszűnt a direkt irányítás, az egyén megkeresheti a rászabott utakat, nem kötelező mindenkinek az unalmas, szürke aszfalton birka módjára egymás nyomában poroszkálni. A közlekedésben is beköszöntött az alternatív világ, azon sem kell majd csodálkozni, ha szembejön valaki a saját sávúnkban: nem szabálysértőő, hanem ellenzéki. Sőt, a vallás reneszánszával összhangban újra megeshet, hogy égő csipkebokrot látunk, ehhez nem kell más, mint lángoló Trabanttal a csalitosba esni. Újabban olyan tanácsok hangzanak el felelős körökből a szorult helyzetben levő önkormányzatoknak, hogy ha nincs elég pénz az iskolák tatarozására, festessék ki a szülőkkel. Hogy megint visszatérjünk a divathoz, állítólag ezt egész Európában így csinálják. Várom már a napot, amikor a közlekedési szakemberek is előállnak az ötlettel: ha az autósoknak hiányzik az a felezővonal, fessék fel maguk. Ha a sok önkéntes piktor miatt megáll a forgalom, az sem baj, láttunk már ilyet. Amit elveszít a kisember a festék árán, visszanyeri az ország a benzinmegtakarításon. És így végső soron megint az állampolgár jár jól. Aki ezt nem így látja, az nem igazi magyar, és húzza el gyorsan a csíkot... . (koncz) Füstöl a boksa... Füstölnek a boksák Tarnaszentmária és Sírok között, Kiss András magánvállalkozó telepén. Hetvenkét órán keresztül kell óriás fahasábokkal táplálni a falánk tüzet, míg a bélapáti kőből mész lesz. Nem mindegy ám az sem, hogyan... Ha rosszul fűtik, akár be is omolhat a boksa. Egy égetéshez kell vagy harminc köbméter tűzifa, magasak az árak, a fuvarköltségek, kicsi a nyereség. Égetni mégis kell, mert várják az emberek az építkezéshez valót... A falu legszebb háza Munkaköri kötelességből elég gyakran járjuk a megyét, ahol csinosnál csinosabb és csúfabbnál csúfabb házakat látunk. Ad- dig-addig nézelődtünk, hogy végül úgy döntöttünk, egy kis rovatot indítunk A falu legszebb háza címmel, ahol azokat a lakóépületeket mutatnánk be egy-két fotóval, amelyek nekünk a legjobban tetszenek. Választásunk tehát meglehetősen szubjektív lesz, amiért előre is elnézést kérünk, de azért bízunk magunkban, hiszen mint harisnyáscik- künkből is kiderül, szeretjük a szépet. Mivel önök nálunk, átsuhanó átutazóknál jobban ismerik saját településüket, tippeket természetesen elfogadunk. Kedvcsinálónak álljon itt egy olyan épület, ami szerintünk nemcsak a falu, de a megye egyik legszebb, szinte már művészi lakóháza, amit később természetesen szeretnénk részletesebben is bemutatni, ha a recski tulajdonosa, Koch Árpád fafaragó népművész is úgy akaija... Magára hagyott önkormányzat? Menetelés a ködben A polgármesterek nagy része még mindig nem tudja, mire vállalkozott, amikor harcba indult a vezető posztért. Sejteni azért már sejtik, s egyre többen járnak közöttük összeráncolt homlokkal. Egyesek szerint a mesterségesen fenntartott bizonytalanság a kormánypártok bosszúja lenne a helyhatósági választásokon elszenvedett vereségért. Hogy van-e ebben igazság, vagy sem, nehéz lenne eldönteni, de az tény, hogy vontatottan halad a törvénykezés, és még mindig nem lehet tudni, hogyan alakul a jövő évi költségvetés. Hogyan éli meg ezt a bizonytalan helyzetet? Erről faggattuk Egri Zoltánt, Szilvásvárad polgármesterét. • * * — Amikor nemrég összehívtak bennünket Budapestre, egyetlen konkrétumot tudott mondani a belügyminiszter úr, nevezetesen azt, hogy legyünk büszkék, hiszen mi vagyunk a világháború óta az első szabadon választott polgármesterek. Arról viszont, hogy milyen keretek között végezzük a munkánkat, nem sok szó esett. Azt mindenesetre megtudtuk, hogy nagyjából ötszáznegyven jogszabályt kell felülvizsgálni az önkormányzati törvény működőképessé tételéhez, és ez nem megy máról holnapra. Lényegében tehát úgy rendezték meg a rendszerváltás legfontosabb lépésének hirdetett önkormányzati választásokat, hogy a működési feltételeket nem dolgozták ki. Ez a bizonytalanság lefékezi a munkánkat, hi-_ szén a döntéseink nem lehetnek* törvénysértők. De mihez képest? Nincsenek meg a kijelölt utak, így magunknak kell ösvényeket tömi, és nem tudhatjuk, hogy utólag majd hogyan minősítik a próbálkozásainkat. — Ez a bizonytalanság sajnos, az élet minden területén egyre jobban érzékelhető... — Valóban, és a legjobban a mezőgazdaságot sújtja. A gazdaságnak ez az ága eddig működött, ám az új miniszter konkrét elképzelések, koncepció nélkül látott munkához, és ennek negatíveredménye ma már jól látható. Pedig a bizonytalankodásnak, az időben el nem végzett munkáknak itt az lehet az eredménye, hogy nem lesz kenyér. Ennek következményeit azt hiszem, fölösleges elemezni. A mi munkánkat az is igencsak hátráltatja, hogy nem tudjuk, hogyan alakul a költségvetésünk, milyen forrásokból jutunk pénzhez, és hogy ez mire lesz elég. — Az mindenesetre már sejtet valamit, hogy vállalkozásra biztatják az önkormányzatokat... — Valószínű, hogy a központi pénzek és a helyi adóbevételek nem fogják mindenütt fedezni a kiadásokat, ezért szükség lesz a vállalkozásokra. Ezek alapja természetesen az önkormányzati vagyon, de azt sem tudjuk, mi tartozik majd ide, mi nem. A vállalkozásokkal egyébként óvatosan kell bánni, mert nemcsak a nyereség, de az esetleges veszteség is a falué. Ráadásul igazi vállalkozásokhoz kellene legalább tízmillió forintos tőke, amit szinte lehetetlen kigazdálkodni. Természetesen lesznek olyan települések, amelyek előnyösebb adoftságaik vagy ügyesebb vezetőik révén előnyösebb helyzetbe kerülnek, s az életszínvonalbeli különbségek még lakóhely szerint is nőhetnek. Ez önmagában nem baj, nem lehet viszont lemondani egyetlen „veszteséges” településről sem. Németországban például az ilyen falvak központi támogatást kapnak, és egy tartományi felügyelőbizottság segédkezik a talpraállításukban. — Egyre több szó esik a helyi adókról. Mennyire lehet majd élni ön szerint a jövedelemszerzésnek ezzel az eszközével? — Ezekből nem lehet jelentős tőkét szerezni, és csak arra alkalmasak, hogy ellenséges hangulatot keltsenek a helyi hatalommal szemben. Az emberek már így is nehezen élnek, és amíg a központi adók nem csökkennek, nem lehet őket újabb elvonásokkal terhelni. Falun ma is drágább az élet, mint városon, itt többet kell fizetni a kommunális szolgáltatásokért, az energiáért, a kultúráért. A helyi adózás egyelőre nem járható út. — Ha kevés is még az információ, elképzelések nyilván vannak. Mik a legfontosabb tennivalók Szilvásváradon? — Bár megörököltünk egy sor problémát, a helyzetünk nem reménytelen. Az idei kiadásainkra van fedezet, munkanélküliség a közeljövőben nem fenyegeti az itt élőket, az idegenforgalomból is tisztes jövedelmet lehet szerezni. A legfontosabb feladatunk most az iskola bővítése lenne, hogy egy helyen folyhasson a tanítás. Meg kellene teremteni viszonylag gyorsan, központi támogatással egy normális közmű- hálózatot, amire a további fejlődés épülhetne. Ide például külföldi vállalkozó nem jön, ha nincs normális telefon. Az sem megy, hogy apró lépésekben haladjunk, egy utat esetleg többször is feltúrjunk. Ide sokan üdülni járnak, kellemes környezetben akarnak pihenni. Természetesen intézkedéseink egy része, mint például a Szalajka- völgy bejáratának áthelyezése, kisebb-nagyobb csoportérdekeket sérteni fog, de enélkül nem tudunk előbbre lépni. — Tudta, mennyit kell majd birkóznia a körülményekkel és az emberekkel, amikor elvállalta a polgármesterséget? — Eddigi életemben is sok konfliktust vállaltam, ez együtt jár minden munkával, és nem ijeszt. Elsősorban azért indultam a választásokon, mert bosszantott volna, ha látom, hogy másfelé megy a falu, mint amit a lehetőségei megengednek.
