Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)
1990-11-17 / 193. szám
HÍRLAP, 1990. november 17., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Moszkvai Disneyland mf: .j: 4 i é UD 1 üb t 5 * ■ 3 4 i r Moszkva történelmi központjában, a Sztarij Arbaton épül fel a Szabadidő-Kultúra Központ, egy új szovjet-amerikai szórakoztatóipari vállalkozás — jelenti a Novoszty tudósítója. A létesítmény céljai sokoldalúak: egyaránt kívánja szolgálni a moszkvaiak és a szovjet főváros vendégeinek ismerkedését; baráti kapcsolatainak kialakítását, a „népi diplomáciát”, csakúgy mint a különböző korcsoportok differenciált érdeklődési körének kielégítését, szakkörök működtetését, kiállítások szervezését, számítógépes kulturális információs rendszer működtetését. A szovjet szervezők olyan tekintélyes támogatókat tudhatnak maguk mögött, mint a szovjet és orosz művelődésügyi minisztérium, a Szovjetunió Állami Sportbizottsága, a Szovjet Tudományos Akadémia vagy a Szovjet Békealap. Munkájuk sikeres végzéséhez amerikai szponzorok jelentkezését kérik. Mítoszok múzeuma Moszkvában a Föld Titkait és Rejtélyeit Tanulmányozó Társaság alakult. Tagjai: geológusok, geográfusok, ökológusok, archeológusok, etnográfusok, nyelvtudósok és más szakemberek. A társaság a következő szakterületekre vonatkozó kutatásokat végez: — Paleoökológia (a geológiai múltban történt, globális katasztrófák tanulmányozása és a jövőre irányuló prognózisok); — etnográfia és az emberiség korai történelme (a legrégibb civilizációk nyomainak tanulmányozása); — kriptobiológia (mindmáig fennmaradt reliktum-állatok és -növények tanulmányozása). Azt tervezik, hogy a társaság mellett ritkaságmúzeumot hoznak létre. Ez a különböző népek legendáinak és mítoszainak, régi kéziratok másolatainak, rendkívüli jelenségek fényképeinek gyűjteménye, a természetrajz vitás és megoldatlan problémáinak tárháza lesz. Horrorfesztivál a rettegés éjszakáján Október harmincegyediké éjszakája, halottak napja előestéje. Az angol elnevezés a „szent mise” (Holy Mass, Hallow Mess) és az „előest” (even, éven) kifejezések összevonásából keletkezett. Az óangol hitvilág hagyományai szerint ezen az éjszakán a holtak szellemei felkeresik élő embertársaikat — megnyugvást keresnek. A Halloweenkor elszabadult szellemáradat ideális körülményeket teremt mindenféle okkult tevékenység számára. A gobli- nok ilyenkor, a téli fagyhalál előtt még utoljára a legkülönfélébb bajokat zúdítják az emberek nyakába. Az éj boszorkányok sikolyától, kacajától hangos; baljós csoportokban repülnek az év utolsó Sabbatjára (boszorkányszombatjára). Gonosz tündérek most ragadják el a 366 napos álomba varázsolt ifjú menyecskék lelkét, most lopják a babát a bölcsőből! Üvöltő farkasemberek járnak zsákmány után ... Az ablakok, az ajtók körül vérmes szellemrajok susmutolnak, nyögdécselnek, s ilyenkor nyúl ki a csontkéz a sírból ... Mindeme természetfölötti feszültség kitűnő hátteret biztosít a jövendőmondáshoz. A kristály- gömb-bűvölőknél ilyenkor a legnagyobb a forgalom, s a tenyérjósoknál is virágzik az üzlet. E napon a legjobb a cigányasz- szonyhoz fordulni a templomajtóban. Nem jó, ha a halandók otthon kucorognak Halloween éjszakáján. Akkor cselekszenek helyesen, ha nagy tüzet gyújtanak a dombtetőn, hogy elriasszák a boszorkányokat; duhaj mulatságot, táncot rendeznek a házak és a csűrök körül, hogy a goblinok és a tündérek elkerüljék házuk táját; megdobálják kővel a boszorkánytanyát; kegyeletes szívvel sok ételt, italt adnak a gyermekeknek és a szegényeknek. Ha elég lármásan ülik meg a Hal- loweent, akkor elhessegethetik az éjszaka kóbor rémeit. Az Amerikában kialakult hagyományok szerint a nem mindennapi ünnep főszereplői általában a békés, szelíd, ártatlan gyermekek. A fénylő ablakok mögött készülnek a rettegés ünnepére, hogy tök-szömymaszkot öltve — mint megannyi kis betle- hemes — járják körbe a szomszédokat, kincset érő cukorkát, csokoládét gyűjtve. A kamrákból előkerülnek a nagy, kerek sütőtökök, hogy kivájják a belsejüket, szemeket, szájakat faragjanak rájuk, aztán égő gyertyákat helyezve beléjük, kitegyék a házak ablakaiba. Nálunk a szakemberek szűk rétegén vagy az ame- rikás kapcsolatokkal rendelkezőkön kívül kevesen ismerték ezt a sajátos hangulatú amerikai ünnepet, míg John Carpenter rém- film-rendező Halloween című filmje — amelyet magyarul stílusosan A rémület éjszakájának kereszteltek el — meg nem ismertetett vele. Az 1978-ban forgatott munkában Carpenter az egyre inkább elbizonytalanodó, tehetelenné váló, az állandó fenyegetettség légkörében élő kispolgárra rászabadította az abszolút Gonoszt. A megfoghatatlan, sőt mi több, elpusztíthatatlan gyilkológép, akit kés, pisztolygolyó csak ideiglenesen tud megálh'tani, valójában maga a Gonosz, akit az emberek (főleg a gyerekek) Halloween napján álarcos maskaráikban hagyományosan kigúnyolnak és kikacagnak, s a már említett tökálarcokkal tartanak távol családjuktól, otthonuktól — ám az ábrázoltak szerint nem mindig sikerrel... Az eredetien új alkotásban — a mű a „kisvárosi horror” korszakának elindítója — egy átlagos amerikai kisváros (Haddonfield, Illinois állam) előkelő negyedét tartja rettegésben az angyalarcú kisfiúból két lábon járó, gyilkoló fenevaddá vedlett démon, Michael Myers, aki azon a bizonyos Halloween éjszakáján garázdálkodik. A kis Michael mindössze hatéves, amikor Halloween éjszakáján elméje elborul, és egy hatalmas méretű konyhakéssel likvidálja a nővérét. Dr. Sam Loomis pszichiátertől megtudjuk, hogy a 15 éves, elmegyógyintézetbe dugott fiú súlyos agyártalomban szenved, kommunikációs készsége megszűnt, reakciói kiszámíthatatlanok. Michael megszökik az intézetből, hogy visszatérjen a lakatlanul álló szülői házba, és 15 év után ott folytassa, ahol abbahagyta: bosszúra éhesen, hörögve végiggyilkolni Halloween ünnepét! Arcát nem látjuk, hiszen maszkot visel, a maszkok közül is a legszörnyűbbiket: a megszűnt emberi indiví- dum kifejezéstelen álarcát. Áldozatai fiatalok: gyermekekre vigyázó egyetemisták. Elsősorban az egykori nővérre hasonlító lányok, akik éppen csak most kezdik felfedezni a testi szerelem örömeit. Egyikük átvágott torokkal végzi, mások úgy vergődnek a beléjük szúrt nyárson, mint rovargyűjteményben a feltűzött bogarak. Egyedül Laurienak sikerül az ámokfutó Myers elől megszöknie, majd dr. Loomis segítségével leszámolnia a „fenevaddal”. Mire azonban feleszmélnek, a golyóktól szitává lyug- gatott Myers hullája eltűnik ... A rémület éjszakája kirobbanó sikert aratott, mivel a film egy olyan szellemvasút, amelynél a publikum direkt, közvetlen emocionális hatásoknak van kitéve. Ám a rémületet démonizáló ábrázolásban a nézőn uralkodó feszültség mégsem elsősorban a naturálisán kemény, sokkoló mészárlási jelenetekből adódik — az egyik kritikusa szerint a rendező „intelligensen minimalizálta a vértócsákat” —, hanem Carpentemek a formai eszközök alkalmazása terén megmutatkozó fantasztikus készségéből. Csakhamar elkészült a Halloween 11. Ez a maga nemében korszaknyitó rémfilm indította el a kórházi környezetben játszódó horrorfilmek ciklusát, amelyben a „mészáros” fehér köpenybe bújik, s az orvosi műszerekből gyilkos fegyver lesz. A Halloween III. című epizódban, amely A testzabálók inváziója alcímet viseli, az ünnep csak eszköz, hogy az idegen bolygóról érkezett lények átvegyék a hatalmat a Földön ... Azóta a Halloween tizedik születésnapjára elkészült a történet immáron negyedik — sőt azóta már az ötödik — variációja is, amelyeknek egyetlen pozitívuma (kiváltképp a producer szemszögéből nézve a dolgot) az, hogy az „ősfilmre” való hivatkozással szinte mágnesként vonzzák a közönséget. Halloween ünnepe alkalmából került sor Budapesten a Toldi moziban október 30. és november 4. között az Atlantisz Horrorfesztiválra. A legismertebb, ma már klasszikusnak számító horrorfilmek (pl. Rémálom az Elm utcában, Az ördögök, Az ómen, Az ördögűző stb.) seregszemléjét a műfaj történetét ismertető előadások, kiállítások kísérték. „Idén ősszel a Skorpió halálhavában a tudattalan életre kel, feltárul egy (más) világ, hogy végre szembesülhessünk saját álomvízióinkkal! — olvastuk a fesztiválra invitáló meghívóban. — Keress meg minket, és térj be hozzánk egy titokzatos utazásra a megmagyarázhatatlan sötét mélységbe ... A kísérteties, teliholdas éjszakán, Halloween boszorkányos szentestéjén — hacsak nem száll inadba a bátorságod — részt vehetsz egy félelmes atlantiszi beavatási szertartáson! ... Hozz magaddal valakit, akiben megkapaszkodhatsz, ha a műfaj klasszikus lélektani rettenetéi peregnek az éjsötét vetítőteremben. De ne hidd, hogy ennyivel megúszod! A pincében, a hát- borzongató kínzókamránkban filmesztéták, pszichológusok, horrorszakértők beszélgetéseit, tudományos és ismeretterjesztő előadásait is végigszenvedheted. Egy tébolyult kiállítás, valamint rettegett könyvek, folyóiratok, hanglemezek és videokazetták színesítik (feketítik?) a tapasztalaton túli, megfoghatatlan szertartást, Atlantisz elsüllyedt világának felemelő ünnepélyét. Ne feledd, a pokolraszállást újjászületésköveti...” A társadalomban bújkáló félelem és szorongás tör felszínre a műfaj legjobb — nemcsak az öncélú sokkolást és idegborzonga- tást célnak tekintő — alkotásaiban. Ezért vonzzák a közönséget, s valószínűleg ezért volt sikere a fesztiválnak is. Meg kell szabadulnunk a bennünk lakozó rettegéstől, s ebben segít a mese. Mert arról legalább tudjuk, hogy csak mese! (zahemszky) Állatok emberfejjel A törpemajom a legideálisabb férj — Beszélnek, de mi nem értjük — Játszanak, sőt sportolnak is Az emberek milliói tulajdonképpen nem vagy alig vesznek tudomást az állatok valódi életéről. Az utóbbi időben ugyan mind többen tartanak háziállatot — kutyát, macskát — kedvelik, dédelgetik őket, igénybe veszik betanított szolgálataikat, ugyanakkor nem különösebben kíváncsiak arra, hogy állataik miként élik meg a fogságot, a rabságot, és hogyan viselkednének természetes körülmények között. Az ember kiemelkedése az állatvilágból lehetővé tette, hogy tanulmányozhassuk hajdan távoli őseink életét, viselkedés- módját, társas életét és egymás közötti kommunikációs lehetőségeit. Ma már tudjuk, hogy a fejlettebb idegrendszerű állatok több Száz jellel érintkeznek egymással, amely a társulás, azállat- közösség szempontjából létfontosságú. A viperák például kizárólagosan nászra gyűlnek össze, a nyáj, a rudli, a konda viszont egyetlen riasztó jelre szertefut, menekül. Kiderült, hogy a „pánik” sem ismeretlen az állatvilágban, így árvíz esetén gyakori, hogy a menekített állatok saját vesztükbe rohannak, veszély nélkül viszont előre kifontolt terv szerint járják az útjaikat. Sok állat pontosabb, mint a legmeg- bízhatóbban járó óra. így az őz, a szarvas percnyi pontossággal jelenik meg jól ismert váltóján. Kutatók igazolhatják, hogy az állatok számtalan jó és rossz „emberi” tulajdonsággal rendelkeznek; gondoskodnak kicsinyeikről, és életük árán is megvédelmezik azokat. Ki gondolná, hogy mennyire fontos az állatok életében a tulajdon birtoklása, egy- egy élettér (territórium) védelme. Képesek megölni azokat, akik a legkülönbözőbb jelekkel ellátott területeket megtámadni vagy elvenni szándékoznak. Kiemelkedő a táplálékszerzés, az azon való osztozkodás kérdése, nemi, illetve „szerelmi” életük, a fajfenntartás ösztöne és az azt körülvevő cselekvéskényszer, amely megdöbbentően emberi eredetre utal. Az állatok „féltékenysége” gyakran a haláltusáig ér, a hárem birtoklása erő kérdése, amelynek következménye a természetes kiválasztódás útján létrejött ép, egészséges utódgeneráció. Kutatók köteteket írtak arról, hogy az egyik legideálisabb állatszülő a „törpemajom”, közülük is elsősorban a „félj”, aki a párjától szinte átveszi a piciny gondozását, és úgyszólván GYES-en van mellette. Gondolkodnak-e az állatok? Ezen összeállítás nem alkalmas vitás kérdések eldöntésére, ugyanakkor jelenségeket publikál, értelmezésre ajánlva fel az érdeklődő olvasó számára. Aki látott már a hegyek között lezúduló patakban medvét pisztrángot fogni vagy farkasokat, amint kidolgozott stratégia szerint éppen bekerítik a kiszemelt áldozatot, netán méheket, hangyákat, termeszeket vett szemügyre, amint a mini „államokban” tevékenykednek, minden bizonnyal gondolkodóba esik. Ismeretesek a delfin-mutatványok, az életmentő kutyák, ugyanakkor a csimpánzok arcjátékai, amelyek hangtalan nevetést, sírást, aggodalmat tükröznek. Kétségtelen, hogy az ösztönön kívül óriási szerepük van az állatok körében a szokásoknak és a hagyományoknak, a betanításnak, sőt az utánzásnak is. A szokások gyakran elnyomják az ösztönszerűt, így fordulhat elő, hogy ha a frissen kelt madárfiókát nyomban elvesszük az anyjától, és magunk neveljük, elérhetjük, hogy sokkal inkább ápolójához, • mint anyjához ragaszkodik. Már 1929-ben egy világhírű tudós így ír az ember és az állat viszonyáról: „Az embert sem lélektanilag, sem társadalomtanilag nem választja el áthidalhatatlan árok az állatvilágtól, miként testi és lelki szervezetünk tekintetében legközelebbi élő társaink az emberszabású majmok, ózonképpen tár- sadalomtudományilag is. „ A közlésnek számtalan formája és lehetősége van az állatvilágban, és bármelyik érzékszervre gyakorolt hatás jó erre a célra. A magasabbrendű emlősök főleg a kifejező mozdulatokat használják közlésre, azonban ezek egyetlen állat életében sem emelkednek a beszéd rangjára. Ha ember jár az erdőben és kiált a mátyás — a szajkó vagy csörög a rigó, megriadnak és elbújnak a vadak, vagyis veszik a „jelzést”, ám ez a jelenség nem több a „jelzés” szintjénél. Sokan láttak már állatokat játszani! Bámulatos, hogy a kis oroszlánkölyök mit művel az anyjával, vagy a kis rókák mi mindent produkálnak a kotorék előtt a homokban. Megfigyelték, hogy a szárnyra kelő kis gólyákat, vadludakat, kacsákat a szülők nem csupán gyakoroltatják, kísérleteztetik, de szabályosan „tornáztatják” is, erősítve ezzel a számyizmokat. A játék az állatoknál—emberi módra — részint mulatság, részint a tanulás egyik módja. Hegyi vadászok megfigyelték, hogy a zergék milyen boldogan szán- káznak le saját hátsó felükön a meredek hegyormokról a magas hóban, miközben megismerik a szakadékok világát, a közlekedés módját. Neves állatkutatóknak és védőknek újságírók feltették az USA-ban a kérdést: Mi az oka, hogy egész életüket az állatok tanulmányozásának szentelik? A sok válasz közül talán egy kívánkozik a kiemelésre: ”Fő vonzerejük abban rejlik, hogy megvan bennük az emberi lény minden alaptulajdonsága, leszámítva a képmutatást, ami láthatóan lét- fontosságú az emberi világban.” Ez többé kevésbé azt is jelenti, hogy egy állat esetében az ember tudja, hogy hogyan áll vele, ugyanis ha nem szeret bennünket egyértelműen tudomásunkra hozza, szeretete viszont nem lehet kétséges. Nem lenne megközelítőleg sem teljes különben is vázlatos összeállításunk, ha nem szólnánk arról a számtalan veszélyről, amely manapság az állatvilágot éri — mi több —, immár pusztítja. A „Vörös Könyv” tanúbizonysága szerint a világon — de hazánkban is — szinte évenként vesznek ki fajok, amelyekre mi emberek mindössze sajnálkozva bólintunk. Egy pillanatra sem feledhetjük, hogy az állatvilágot sújtó környezeti ártalmak minket, embereket is kíméletlenül pusztítanak. (Bogácsi I.)
