Heves Megyei Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 179-204. szám)

1990-11-10 / 187. szám

HÍRLAP, 1990. november 10., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 13 A hét könyvei Nemrég jelent meg az Akadémiai Kislexikon II. kötete. Az első, tavaly karácsony előtt került a köny­vesboltok polcaira. Az általános lexikon szinte min­den témával foglalkozik, található benne történelem, művészettörténet, földrajz, politika és csillagászat is. Nemere István űj könyve a Világok világa. A híres író kozmikus történetet dolgoz fel ebben a művében, amelynek a főszereplői univerzumokat építenek és rombolnak, s a homo sapiens csupán parányi porszem az öröklények, a kozmikus Klán tagjainak bölcs és me­rész terveiben. Stephen Vizinczey: Az érett asszonyok dicsérete. Ez a könyv elegánsan erotikus, üdítő és igen szókimondó alkotás. Kresz Mária: Találós kérdések könyve, elsősorban az általános iskolásoknak jelent kikapcsolódást. Arthur Haileytől a Nagyfeszültség igen érdekes ol­vasmány. Minden idők legsikeresebb szerzőjének könyvei hamar lelnek olvasókra. Az egri Antikvárium heti könyajánlata: A híres Vizsolyi Biblia nemrégen jelent meg az An­tikvárium polcain. Igen érdekes Könyv Orbán Balázs szerzeménye, A székelyföld leírása. Két kötetben je­lent meg, történelmi, régészeti és természetrajzi leírá­sokat tartalmaz. Dr. Révai József: Zarándokút a szenthelyre című könyve igen figyelemreméltó, érde­kes olvasmány. Múzeumok, kiállítóhelyek Egerben: Vármúzeum 9-17 óráig Gárdonyi-ház 9-17-ig Líceum 10-13-ig Kispréposti palota 10-16-ig (szombaton és vasárnap zárva) vitkovics-ház 10-16 óráig Ráctemplom 10-16-ig Telekessy-patika 9-17-ig Palóc népművészeti kiállítás 9- 17-ig tart nyitva. Gyöngyös: Mátra Múzeum 9-17-ig Hatvan: Hatvány Lajos Múze­um 9-17-i Heves: Sakkmúzeum 9-17-ig Noszvaj: Gazdaház de. 10-12- ig, du. 14- 16-ig Heves megye székhelyén, Egerben a piaci árak a követke­zőképpen alakultak: a tojás 4.20-4.50, a sárgarépa 20-40, a zöldség 60, a kelkáposzta 36-40, a sóska 80, a spenót szintén 80, a paradicsom 40-70-80, a vörös­hagyma 32 Ft. A cékla 20, a pap­rika 40-100, a karalábé 30, a sa­láta és a retek 18 Ft. Az uborka 50, a fokhagyma 120, a kelbim­bó 60, a karfiol 25, s tíz egri pia­con sütőtök is kapható 15 Ft-ért. A burgonya 16-18, a dió 150, a mák és a bab 120 Ft. A gyümöl­csök közül az alma a legolcsóbb, 20 Ft, a körte 30-70, még szőlő is kapható 40-70 Ft-ért. A csarnok végén gyalult káposztát lehet venni. Gyöngyösön a tojás 4-4.50, a burgonya 18-20, a sárgarépa 30, a petrezselyem 30-35, a vörös­hagyma 30, a fejeskáposzta 16­Mikófalva: Göböly-ház 10-12- ig és 14-16-ig Dormánd: Remenyik Zsig- mond-emlékház 10-12-ig, 14-16 óráig Átány: Kakas-ház 10-12-ig, 14- 16 óráig Szalajka-völgy: Erdei Múzeum 9-17-ig Szilvásvárad: Lovastörténeti ki­állítás 9- 17-ig Recsk: Tájház 10-12-ig, 14-ló­ig Párád: Asztalos Joachim ma­gángyűjteménye, Kocsimúze­um, Palócház 10-12-ig, 14-16-ig Parádfürdő: Ásványvízgyűjte­Megérkezett a sütőtök 20 Ft. A kelkáposzta 30, a saláta 15, a karalábé és a karfiol 30, a paradicsom 70 Ft. A hegyes pap­rika 50, a tv. paprika 60-70, az uborka 60 Ft-ért kapható a piaci árusok asztalánál. A hónapos re­tek 15, a fokhagyma 140, a gom­ba 160, a téli alma 30-35, a körte 46, a szőlő 40, a héjas dió 120 Ft. A dióbél a legdrágább 380-400, a lencse 140, a savanyú káposzta 50, a mák 120 Ft-ért vásárolható meg. Hevesen a tojás 3.50, a burgo­nya 14-15, a sárgarépa 20-25, a petrezselyem 30-35, a fejeská­poszta 16, a kelkáposzta 30, a mény 8-14-ig, szombaton 9-12- ig, vasárnap 9-15 óráig Kisnána: Vár, Szlovák Paraszt­ház 9- 17-ig Nagyréde: Zsellérház 10-12-ig, 14- 16-ig Abasár: Kapás-ház 10-12-ig, 14-16-ig Mátrafüred: Palóc Múzeum 10- 12-ig és 14-től 16 óráig kereshető fel. * A feldebrői, a gyöngyöspatai templomoknál, illetve a bél apát - falvai apátságnál előre be kell je­lenteni a látogatást. karfiol 30, a paradicsom 30-40 Ft. A zöldpaprika 30-40-50, a retek 10, a fokhagyma 130, a gomba 140-150, a cékla 20, az alma 20-25, a körte 25-30-35, a szőlő 25-30 Ft-ért kapható. A héjas dió 80-100, a bab szintén 80-100, a mák 90, a savanyúká­poszta 25 Ft. Hatvanban az élő csirke 80, az élő tyúk 70, a tejfel és a túró 100, a tojás 4-4.50, a burgonya 16, a sárgarépa 20, a zöldség 25-30 Ft. A vöröshagyma 25-30, a fejes­káposzta 20, a kelkáposzta 35, a saláta 10, a karalábé 5, a karfiol 30 Ft. A paradicsom 70, a zöld paprika 20-30, az uborka 70, a hónapos retek 10, a retek 20 Ft. A fokhagyma 100, a paraj és a sóska 6, a gomba 170 Ft. A téli piros alma 20-25, a téli fehér al­ma 25, a körte 30-40, a szőlő 50 Ft. A héjas dió 90, a tisztított dió 260, a szárazbab 100, a savanyú káposzta 40, a mák 90 Ft. Bélyeggyűjtők­nek A Magyar Bélyeggyűjtők Házában rendezték meg a Medinflex ’89 elnevezésű bélyegkiállítást. A kiállítást az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Posta, valamint a a Mabéosz közösen rendezte. A ma­gyar kiállítókon kívül meg­hívást kaptak az NSZK, NDK, Franciaország, Szov­jetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, Ausztria, Izrael, USA, Jugoszlávia, Japán, Olaszország bélyeggyűjtő szövetségei. A felsorolt or­szágokból a jelentkezések megérkeztek időben. A kiállítás témája; az or­vostudomány és az egész­ségügy fejlődése. Fő jelsza­va: ” 125 év az élet védelmé­ben”. A kiállításon a Genfi Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörösfélhold Társaság Ligájának gyűjteményei is helyet kaptak. Érdemes tudni, hogy... — a világon az első postabé­lyeg 1840. május 1-jén je­lent meg Angliában, Row­land Hill javaslatára — ha­zánkban 1850 óta használ­ják a postabélyeget, de kez­detben osztrák bélyegek voltak forgalomban, mert a szabadságharc leverése után a Habsburgok nem ismerték el Magyarország független­ségét, így önálló postánk nem volt — az első magyar- országi postaszolgálatot I. Ferdinánd szervezte meg Buda és Bécs között, amikor János királytól igyekezett elfoglalni az ország főváro­sát — az első magyar bélye­get Kossuth Lajos kérésére Than Mór festőművész ter­vezte 1848-ban, sajnos a bé­lyeg a szabadságharc leveré­se miatt nem jelent meg. HÍRLAP- naptár 1990. november, Nyilas hava Havi középhőmérséklet: 5,1 Celsius-fok Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár 12. hétfő Jónás Jozafát Jónás 13. kedd Szilvia, Szaniszló Magyar szentekSzaniszló és boldogok 14. szerda Aliz, Klementina Huba Klementina 15. csütörtök Adalbert, Lipót Albert Lipót 16. péntek Ödön Skóciai Margit Ottmár 17. szombat Hortenzia, Gergő Gertrúd Jenő 18. vasárnap Jenő Péter Pál­bazilika felszentelése Ödön Jeles napok 1854. november 14-én óriási vihar pusztította el a Fekete-tenge­ren a Szevasztopolt zár alatt tartó egyesült angol, francia hajóhadat. Mivel az akkori hírközlő eszközök már lehetővé tették volna az orkán előrejelzését, Leverrier francia csillagász javaslatot tesz III. Napóleon császárnak egy nemzetközi időjelző szolgálat megszervezésére. VÁSÁROK Edelény: november 15. országos állat- és ki­rakodóvásár Gyöngyös: november 16. országos állat- és kirakodóvásár Heves: november 11. autóvásár, november 14. országos állatvásár Jászapáti: november 18. autóvásár Miskolc: november 18. autóvásár Pétervására: november 13. országos állat- és kirakodóvásár Szerencs: november 17. országos állat- és kirakodóvásár Szolnok: november 18. autóvásár Felhívjuk figyelmüket, hogy a vásárok kitű­zött időpontjában előfordulhatnak változá­sok. A hétvége időjárása A hét végén megyénkben túlnyomóan borult, párás, ködös idő­re kell számítani. Csapadék nem lesz, legfeljebb gyenge ködszitálás, ónos szitálás lehet. A ködök főleg a völgyekben maradnak meg és megyénk déli területein. A Mátra oldalain és csúcsain köd kialakulá­sára nem kell számítani. Főleg ezeken a területeken süthet ki több órára a nap. Éjszakánként továbbra is kialakulhat gyenge fagy. A le­galacsonyabb hajnali hőmérsékletek -3, +2 fok között valószínűek. Kora délutánra 0, +5 fokig melegszik fel a levegő. A jövő hét időjárása A jövő hét első felében gyakran lesz felhős az ég, és többször is kialakulhat gyenge szitáló eső, a Mátrában a felhőzet felszakadozik, és néhány órás napsütés lehetséges. A hőmérséklet a hét folyamán emelkedik, és a hét végére kissé meghaladja a sokévi átlagot. A hét elején fagypont körüli hajnali hőmérséklet valószínű, a hét végén 0, +5 fok közötti. A hőmérséklet délutánonként eleinte +1, +5, majd +6, +9 fok között ingadozik. , o al >1 Pénzn em Vételi Eladási árf. 100 egységre Ft-ban Angol font 11534,59 12248,07 Ausztrál dollár 4610,23 4895,39 Belga frank 191,60 203,46 Dán korona 1029,78 1093,48 Finn márka 1653,63 1755,91 Francia frank 1175,62 1248,34 Görög drachma /a 38,80 41,20 Holland forint 3496,66 3712,94 ír font 10574,06 11228,12 Japán yen (1000) 462,76 491,38 Kanadai dollár 5080,07 5394,31 Kuvaiti dinár Az árfolyamjegyzés szüne­tel. Német márka 3943,69 4187,63 Norvég korona 1010,09 1072,57 Olasz líra (1000) 52,47 55,71 Osztrák schilling 560,47 595,13 Portugál escudo 44,70 47,46 Spanyol peseta 62,65 66,53 Svájci frank 4676,09 4965,33 Svéd korona 1057,03 1122,41 USA-dollár 5891,87 6256,31 ECU (Közös Piac) 8148,07 8652,07 a/ Bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 39,96 40,04 (A MerkurtóP 1 jelentjük J Trabant Hycomat Limusin Bp. 742 Trabant Hycomat Combi Bp. 160 Trabant Limousine 1,1 Bp. 3958 Debrecen 3121 Szeged 1607 Trabant Combi 1,1 Bp. 367 Debrecen 485 Szeged 503 Wartburg Standart Bp. 3473 Debrecen 5392 Wartburg Special Bp. 8214 Debrecen 6505 Lada 1200 S Bp. 54498 Debrecen 38829 Lada 1300 S Bp. 26099 Debrecen 21799 Lada Szamara (3 ajtós) Bp. 11797 Debrecen 80029 Lada Szamara (5 ajtós) Bp. 1427 Debrecen 1533 Lada 1500 L (2107) Bp. 28396 Debrecen 23502 Lada Combi (2104) Bp. 2885 Skoda 105 L Bp. 16735 Debrecen 12717 Skoda 120 L Bp. 39998 Debrecen 20326 Polski Fiat 126 Bp. 17015 Debrecen 9186 Dacia Combi 1310 Bp. 10091 Debrecen 5777 Szeged 28 Dacia TLX 1310 Bp. 22776 Debrecen 13917 Zastava Jugó Skála Bp. 218 Opel Kadett 1576 Volkswagen Golf 830 Maruti 2611 Moszkvics 1684 BMW 21 HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Andornaktálya, Nagypá­lya, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bá­tor, Hevesaranyos, Égerbocs. HE­LYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hét­fő reggel 8-ig. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyer­mekosztályának földszintjén. Tele­fon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig, a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig,és a 12-570- es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos, Gyóngyöstar- ján, Gyöngyóspata, Szűcsi, Rózsa- szentmárton részére. HELYE: Gyöngyös, Széchenyi u. 1. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tele­fon: 11-727. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HÉLYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombaton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Boconád, Tamabod, Tár­náméra, Tarnazsadány, Tamaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tamaszentmiklós, Pély, Er­dőtelek, Tenk részére. HELYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelő­ben. RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Pá­rád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Tele­fon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámos- györk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- lasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. IDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Karácsond, Márkáz, Nagyífüged lakosainak. HELYE: Visonta, Petőfi u. 9. szám alatti ren­delőben szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. EGRI: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, De­ák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan Városi Ta­nács V.B. Vágóhídja. Telefon: 11- 901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Tele­fon: 11-917. FÜZESABONYI: Dormánd, ta­nácsháza, Dózsa Gy. u. 37. RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARNAMÉRAI: Lenin Mgtsz központi iroda, Tamaméra, Boco- nádi u. 50. Telefon: Tamaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó ál­latorvosi körzetekről a területileg il­letékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYE­LET: pénteken 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-388. HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére délután 18 órától reggel 8 órá­ig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HE­LYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 11- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztá­lyának földszintjén. Telefon: 10- 841. GYÖNGYÖSÖN: felnőtt bete­f ek részére délután 19 órától reggel óráig. NAPKÖZI ÜGYELET: 12-14 óráig. ÜGYELET HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. HATVANBAN: délután 17 órá­tól reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadse­reg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉ­KÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezotárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, Rákóczi u. 42. Tele­fon: 41-020. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapát­falva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szűcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapát­falva, Lenin u. 24. IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖR­NYÉKE: este 7-től reggel 7-ig. Pé­tervására, Erdőkövesd, Váraszó, Is­tenmezeje, Szederkénypuszta, Ivád, Kisfüzes, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Tarnalelesz, Szentdo­monkos, Bükkszék, Terpes, Szajla részére. HELYE: Pétervására, Kos­suth u. 2. Telefon: segélykérő. TISZANÁNA: Tiszanána, Kömlő, Kisköre, Poroszló, Üjlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon: segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tamaszentmána, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HE­LYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Te­lefon: segélykérő. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 7 óra, vala­mint a kórházi betegeknek is, 10.30 óra (akik az utcán át tudják a-templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u. 7.): 7, 9, 11 és 18 óra Szent Bernát-templom (Szé­chenyi u.15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u.14.): 8, 9,11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiá­ri út 91.) 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra Kisboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8 és 9.30 óra Istentisztelet az egri reformá­tus-templomban (Lenin út 56.) de.10 órakor, hitoktatás du.15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott is­tentisztelet 17 órakor Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7,8.30,10 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18.30 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 7, 9 és 18 óra

Next

/
Thumbnails
Contents