Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-04 / 156. szám

1990. október 4., csütörtök

Hírlap

3.

Elválik,

hogy elválnak-e

(Fotó: Perl Márton)

(Folytatás az 1. oldalról)

A témában megkerestük Bla- hó Istvánt, a füzesabonyi gyár igazgatóját, aki a következőket mondotta:

— Ez a törekvésünk már nem új. Nem kevesebb, mint három éve nagyobb önállóságot szeretnénk, hiszen nálunk kiépült egy zárt gyártási rendszer, mind gazdaságilag, mind pedig az irányítást tekintve. Mivel azonban a vállalathoz tartozunk, eredményességünk effektive nem volt soha kimutatható.

— Fia kérhetném, hogy kézzelfoghatóbban érzékeltesse ezt...

— Hogy mást ne mondjak, valamennyi beruházásunk Síroktól függött. Amiben önállónak érezhettük magunkat, az a belföldi piac, az anyagbeszerzés, a munkaerő-gazdálkodás, a gyártáselőkészítés és a belföldi értékesítés. Ha mi erre eddig képesék voltunk, a jövőben is különálló gyárként meg tudjuk valósítani. Ugyanis nem kaptunk elegendő pénzösszeget a fejlesztésre, időközben azonban megjelentek a hazai vetélytársak is.

— Tehát, hogy „állják a próbát”, ehhez mindenképpen önálló gyárként kell működnie a füzesabonyinak...”

— Való igaz. Az elmúlt tizenöt év során csak meg kell nézni a nyereségfedezetet: mennyi beruházás jutott nekünk. Az tény, hogy az exporttárgyalásokba bevontak minket, ám a nyereség felhasználása terén nem változott semmi. Azt, hogy az idén tavasszal az önállóság mellett döntöttünk, három tényező motiválta. Egyrészt megváltoztak a piaci körülmények, a különböző ter-/ mékekre az igények. Mi ebbe ha belenyugszunk, akkor „elsorvadunk”. Tavasszal a vállalat külföldi cégekkel vette föl a kapcsolatot, ám ezekbe a tárgyalásokba nekünk nem volt beleszólásunk. Magyarul, vegyesvállalati formába akartak minket „belevinUgyan ki ne szeretné megtudni a következő heti lottószámokat, vagy melyik diák ne szeretné tudni, hogy következő nap fog-e felelni? Ha rendelkeznénk ezekkel a képességekkel, akkor persze nem rendeznének lottósorso- lást, és az iskolába járás se lenne olyan idegesítő dolog. A prekog- níció, azaz a jövőbelátás, vagy köznapi nevén jóslás, régóta ismert paranormál jelenség, azonban gyakran a sikeres eseteket csak véletlennek, szerencsének tulajdonítják. Ez azonban tévedés, mert számos olyan esetet feljegyeztek, melyek nem írható- ak egyszerűen csak a véletlen, a vakszerencse számlájára.

Hogy a véletlent mennyire ki lehet zárni, annak bemutatására nézzünk most egy kevéssé ismert példát. 1903. március 20-án egy angol hölgy, bizonyos Mrs. Bur- chell, Yorkshire-ben pontosan leírta, hogy a szerb királyt és feleségét néhány hónap múlva meg fogják gyilkolni saját palotájukban. Ezt le is írták, és a jóslat be isteljesedett. Érdekes, hogy az esemény előtt néhány órával egy párizsi jövendőmondó ugyancsak megjósolta ezt az eseményt.

Talán minden idők leghíresebbjövendőmondója a Francia- országban élt Nostradamus volt, munkássága azonban eléggé vitatott, hiszen meglehetősen homályosjóslatai voltak. Ennek ellenére például évszázadokkal korábban meglátta a török birodalom összeomlását, Magyarország függetlenné válását, Románi”. Mi konkrét nyereséggel nem rendelkezünk, az úgynevezett nyereségmaradvány jutna nekünk. Harmadrészt pedig azt látjuk, hogy nincs vállalati stratégia... a vezetők bizonytalanok a jelenlegi gazdasági helyzetben. Azt hiszem, ezek beszédes tények, melyek igazolják leválási szándékunkat.

— Hol tartanak most ebben a folyamatban?

— Augusztus végén benyújtottuk kérelmünket az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz. Szándékunkat több mint 80 százalékban támogatják a gyári dolgozók. Jövő év január elsejétől kértük, hogy valamennyi termékünket mi magunk megfelelően menedzselhessük, s felkészültünk az importanyagok beszerzésére is. A gond az, hogy a törzsgyár egyszerűen nem akarja tudomásul venni, hogy mi mind a piaci tevékenységet, mind a termelés előkészítését saját erőnkből meg tudjuk oldani. Holott, mint említettem, már évek óta kértük ezt. Csak egy példa: a mai napig nem tárgyaltak arról, miként, hogyan kezdi a vállalat a jövő évet. Nekünk most lehetőségünk van arra, hogy „felfuttassuk” termékeinket. Megvannak az elképzeléseink a

nia területének növekedését és Jugoszlávia kialakulását.

Egy ismert ausztrál jövendőmondó 1914 januáijában pontosan leírta több száz tanú jelenlétében az I. világháború kitörését, idejét, és látta, hogy mely hatalmak fognak egymás ellen küzdeni. így visszanézve utólag, már persze okosak vagyunk, és kitalálhatónak véljük az egészet, azonban a kor krónikásai számára egyáltalán nem volt nyilvánvaló a dolog, ugyanúgy, mint ahogy a kelet-európai változások is az események bekövetkezése előtt néhány hónappal még hihetetlennek tűntek. Általában az az ellenérv, hogy a gazdasági, politikai helyzet ismeretében okos emberek kitalálhatják a jövőt — nem mindig igaz. Ä megfigyelések azt mutatják, hogy nem szükségszerűen az okos, intelligens, iskolázott emberek képesek a jövő látására. Egy tanulatlan, műveletlen, görög parasztlány például 21 jellegzetességét írta le az első világháborúnak jó néhány hónappal a kitörése előtt, és a 21 pontos előrejelzésből 3 apró kivétellel mind be is következett. Természetesen nemcsak politikai jellegű előrejelzések következhetnek be, hanem a hétköznapi élet más területein is gyakran találkozunk ilyen eseményekkel.

Charles Dickens, az ismert angol író egyszer azt álmodta, hogy bekopog hozzá egy hölgy, vörös sállal a nyakában, és így mutatkozik be: „Napier kisasszony vagyok”.

korszerűsítésre is. Sikereink eddig is igazolták ezt. Hogy mást ne mondjak, a Rolletti-dobozunk a Hungaropack díjazott terméke lett. Megvan a gárdánk, akiknek fejlesztési ambíciói vannak — erre is több bizonyítékot tudunk felsorakoztatni. Mindenképpen úgy érezzük, megérettünk az önállóságra. A jövőben is változatlanul magasan jövedelmező gyártást tervezünk, s erre reális piacunk is lesz. Megvan a lehetőségünk, hogy változtatni tudjunk, már csak azért is, mert eddig „elnyomott körülmények között is” képes volt e gyár a magas szintű termelésre.

* * *

Belepillanthattunk a két fél véleményébe. Ám nem zárkózunk el attól, hogy lapunk hasábjain további érveknek és ellenérveknek adjunk helyt, mindkét részről. Mert valljuk, hogy az egészséges vita is hozzásegít ahhoz: elválik, hogy el- válnak-e...

Mikes Márta

Néhány óra múlva két fiatal nő látogatta meg, és egyikük valóban vörös sálat viselt, és valóban Napier kisasszonyként mutatkozott be. Lincoln elnökről többször jegyezték föl, hogy beteljesedtek jóslatai, többek között saját halálával kapcsolatban is, mert azon az emlékezetes, utolsó napján, amikor színházba ment (ahol azután egy revolverrel lelőtték), társaságának azt mondta: „Uraim, valami rendkívüli dolog fog történni, és ügy érzem, nagyon hamarosan. Egy mély, széles és gyorsan folyó patakon érzem magam, egy csónakban vagyok, és a hullámok közé esek, elsüllyedek, meghalok.” A feljegyzések szerint Lincoln hat héttel halála előtt leírta, hogy látja magát a Fehér Házban felravatalozva, a gyászolók között.

A prekogníció nem mindig a sors szeszélyének, szerencséjének következménye, szülötte, hanem laboratóriumi körülmények között, azaz hitelt érdemlő módon is vizsgálható. Erre a számítógépek megjelenése adott módot, és rendkívül egyszerű kísérlettel lehet ellenőrizni, hogy mi magunk rendelkezünk-e ilyen képességekkel. Általában úgy végzik ezt a mérést, hogy valamilyen véletlenszám-generátor a képernyő egyik vagy másik oldalán fel-felvillant teljesen véletlenszerűen egy-egy jelet. A kísérleti alanynak azt kell jeleznie, hogy érzése szerint mikor, vagy melyik oldalon fog legközelebb

Ismeretlen erők nyomában (XXI1/5.)

A

ki

ki

lát

já

k a jövőt

Hétköznapi félelmeink

A múltkoriban a televízió Stúdió ’90 című műsorában egy igencsak érdekes beszélgetés hangzott el Eperjes Károllyal, a tehetséges színművésszel. Egyebek között azt is elmesélte, hogy — hála a rendszerváltozásnak, a szabadabb, levegőnek — mostanában mintha oldódnának benne azok a görcsök, amelyek az elmúlt időszakban mindennapjait végigkísérték. Hogy mire, milyen érzésekre is gondol egészen pontosan, azt egy példával illusztrálta. Elmondta, hogy annak idején mindig telve aggodalommal, sőt, mi több, félelemmel lépte át a határt egy-egy külföldi útja során. S midőn végre már úgy és akkor lehetett Nyugatra utazni, ahogy és amikor akartunk, nos, még akkor sem nyugodott meg teljesen, így aztán azt csinálta, hogy egy adott napon négyszer-ötször is átment Ausztriába, hogy bebizonyítsa önmagának: lám, lám, változtak az idők, nagyobb lett a szabadság, nem kell már picire összezsugorodott gyomorral átadni az útlevelet.

Hogy Eperjes Károlynak mennyire sikerült legyőznie a hétköznapi félelmeit, azt nem tudhatom. Azt viszont igen, hogy jó néhányan akadnak honfitársaink ebben az országban, akik ebbéli küzdelmeikben egyelőre alulmaradtak. Bevallom őszintén, utóbbiakat nem irigylem, jóllehet, nem is teszem felelőssé. Nem is tehetem, mert egyáltalán nem az ő hibájuk, hogy ilyenekké lettek. Ha voltak a letűnt rendszernek hibái, bűnei — márpedig voltak —, akkor ezek között az egyik legnagyobbnak azt tartom — s talán-talán nem is tévedek —, hogy megtanította félni az embereket. Nem, nem arról van szó, hogy

rettegésből álltak a napok. Ilyesmit a „puha diktatúra” — hogy magam is ezzel a sokat emlegetett kifejezéssel éljek — nem engedhetett meg magának. A dolog, a kialakított mechanizmus ennél sokkalta összetettebb volt. Bár nem kaptunk szívinfarktust lépten-nyomon, annyi azonban tény, hogy valóban gyorsabban dobogott a szívünk — akárcsak Eperjesnek —, amikor a határhoz közeledtünk, amikor egy-egy rendőr közeledett felénk. S még hosszasan lehetne sorolni... Aztán ha erről vagy arról a politikusról vitáztunk a kocsmában — de a téma lehetett ezernyi más is —, akarva-akaratlanul körbepillantottunk, s lehalkítottuk a hangunkat, mert hogy ki tudja, ki is ül a szomszédos asztalnál. Gyanakodtunk, óvatoskodtunk, s többnyire nem is indokolatlanul. Ha a költő — József Attila — szavaival élnék, azt mondanám, valamennyiünket afféle „fortélyos félelem” igazgatott.

Ismétlem, napjainkra hatalmasat változott a világ. Szerencsére. Gyanítom azonban, hogy e változások sorában legutoljára érzékelhetjük majd azokat, amelyek az emberi lelkekben mennek végbe. Nem véletlenül, hiszen az elmúlt négy évtized megannyi negatívuma, keserű csalódása alapos munkát végzett gondolkodásunkban, érzésvilágunkban. Roppant sok kellemes tapasztalatra lesz szükség ahhoz, hogy mindezeket gyökeresen kiirthassuk magunkból. S legalább ennyire lényeges, hogy a régi félelmek helyébe ne lépjenek újak...

(sárhegyi)

Megkérdeztük:

Ki fizesse a j

űtésd

m

t?

Érdekes, de valószínűleg nem egyedülálló panasszal kereste meg szerkesztőségünket egyik olvasónk. Az eset a következő: emh'tett személy egy tanácsi garzonból költözött tanácsi kijelölésű, használt OTP-lakásba. Amint azt az érintettek jól tudják, ez nem egy villámgyors aktus, beletelik egy-két hónap, amíg — kölcsönök, igazolások, ez-az... — a lakáskiutalási határozattól eljutnak magáig a szerződés megkötéséig, azaz a régen áhított lakáskulcsig. Úgy tűnik azonban, hogy ezalatt az egy-két hónap alatt az üresen álló lakás

„senki földje”. Hiszen panaszosunk elmondta, hogy bár a szerződést február végén kötötték meg az OTP-vel (január — februárban pedig az üres lakást melegítette a távfűtési rendszer), mégis kérik tőle az előző két hónap távfűtési diját.

Hogyan képzelhető el mindez, tehát az, hogy a beköltözés előtti tarifát követelik a lakótól?

Ezt kérdeztük meg Karácsony Lászlótól, az egri IKLV igazgatójától, aki a következőképpen válaszolt.

— Az előírás ilyenkor egyértelmű. A lakó attól az időponttól

kénytelen fizetni a dijat, amikor megköti a szerződést az OTP- vel. Attól a naptól tehát ő a lakás gazdája, és minden kötelezettség őt terheli. Persze előfordulhatnak hibák, pontatlanságok, elképzelhető, hogy a szerződésben külön pont foglalkozik azzal, mikortól kell fizetnie a tulajdonosnak. Ezért is mondom, hogy ha bárki rendellenességet tapasztal ilyen és hasonló ügyekben, az forduljon hozzánk problémájával, és mi az OTP-vel együttműködve tisztázni fogjuk a vitás kérdéseket.

(h. a.)

megjelenni ez az alakzat. Ilyen mérések sorával ki lehetett mutatni, hogy néhány ember valóban rendelkezik ilyen képességgel, ám az esetek nagy többségében csak néhány másodperces előrelátással rendelkeznek, és nem több napos, vagy több éves ez a prekogníciós képességük. Néhány esetben azonban a laboratóriumi kísérletek meglepő eredményeket hoztak, mégpedig teljesen váratlanul. A telepátiakísérletekkel kapcsolatban kiderült, hogy néhány esetben a laboratóriumban ülő „vevő” már akkor elkezdte a kísérlet színhelyének leírását, amikor még az „adó” emberek ki se értek a helyszínre, sőt fogalmuk sem volt,

hogy mi lesz az a helyszín, ahová ki fognak jutni.

Az egyik ilyen nevezetes kísérletsorozatot a kaliforniai Stanfordban hajtották végre, ahol a kísérletben részt vevő „adó” ember úgy akarta az eredmény hitelességét garantálni, hogy összevissza kezdett el vezetni egy városban, és mindig éppen arra ment, amerre a forgalom éppen lehetővé tette. így félórás vad kacskaringózás után a Csendes-óceán partjára érkezett meg egy kis jacht-kikötőbe, ahol egy étterem is állt. A kísérlet másik alanya, a „vevő” viszont már a kiérkezés előtt fél órával pontosan lediktálta annak a helynek a jellegzetességeit, ahová az

„adó” később megérkezett. Ezután ellenőrzött kísérletek sora következett, és több esetben is ismét megfigyelhető volt ez a furcsa effektus.

Egy másik kísérletsorozatnál a „vevő” nemcsak a helyszín jellegzetességét írta le, amely egy gyermekhinta volt, hanem azt a hangot is utánozni tudta, amivel az olajozatlan, csikorgó hinta megszólalt, amikor ráültek. Ebből is látszik, hogy a telepátia és a prekogníció valahogy azonos tőről fakad, valami azonos fizikai jelenség húzódhat meg mögöttük.

(Folytatjuk)

Egely György