Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-29 / 176. szám

4. Hírlap 1990. október 29-, hétfő Válságban az egri szimfonikusok Archaikus nyitány vagy Búcsúszimfónia? Lehet, hogy az Egri Szimfoni­kus Zenekar, ahogy jelképesen is, rövidesen eljátszhatja a Bú­csúszimfóniát? Lehet, hogy a szocializmus teremtette kultúr- propaganda leáldozásával az amúgy lelkesen és jól dolgozó művészeti együttesek is a válto­zások áldozatául esnek? A helyzet alighanem így áll. Gémesi Géza, a zenekar művé­szeti vezetője legalábbis ezen az állásponton van. Az együttes persze, egyelőre nem szakmai­lag, hanem elsősorban gazdasá­gilag van válságban. Ez azért szomorú, mert a már megterem­tett értékek kerültek végveszély­be. Tavaly, az előző szezonban vette át a negyedszázados együt­test, előbb mint vezető karmes­ter. Ma pedig már ő a művészeti irányító. — Az előző évadot afféle át­meneti állapotnak tekintettük — mondja —, megbízásos szerző­déssel dolgoztam. Az idén pe­dig... — Mielőtt még belefogna, egyszers mindenkorra tisztázzuk az együttes jogállását. Végül is amatőrökről vagy profikról van szó? — Azt mondanám, hogy fél­amatőr. — Tudomásom szerint a zene­kari tagok próbadtjat is kap­nak... — Ahhoz képest, hogy ez a dí­jazás hatvan és kétszáz forint kö­zött mozog, ezt igazán nem ne­vezhetjük honoráriumnak. Rá­adásul egy háromórás próbáért. Tipikus átmeneti állapotban van az együttes az amatőr- és a profi­követelmények között. Mert igen­is, professzionális feladatokat kell ellátnunk. Kötelességünk, hogy klasszikus értékeket közve­títsünk. Ehhez meg is vannak az elképzeléseink, s a közönség is ezt igényli. Egy évben öt szimfo­nikus zenekari műsort adunk. Tavaly például három koncer­tünk volt a Megyei Művelődési Központban, kettő a székesegy­házban. — 5 úgy tudom, a színház ze­nés darabjaiban is fellépnek... — Muzsikusaink szerepelnek ugyan a színházban, de ez nem tartozik a zenekar profiljába. Ezt ők magánemberként vállalják. — Ezek szerint Önök profi színvonalon szeretnének teljesí­teni, de ehhez a körülmények, hOjzy is mondjam csak... amatő­— Én, mint művészeti vezető, nem akarom magam egyetlen stílusirányzatnak sem elkötelez­ni. Erről csak akkor beszélhet­nénk, ha hetente játszana a zene­kar. Nekünk a jó értelemben vett klasszikusok tolmácsolása a fel­adatunk. Ezért játszottunk Schubertét, Dvorákot, vagy ezt szolgálta a székesegynazbeli koncertünk, amikor a Tomkins együttessel léptünk fel. S ifjúsági koncerteket is kellene tartanunk, de ez a jelenlegi költségek mel­lett nem gazdaságos. — Mi hát a baj akkor? — Elfogyott a pénz. Eddig a Megyei Művelődési Központ „kebelén belül” működött az együttes, de a városi tanács kü­lön összeget utalt át az intéz­ménynek erre a célra (’89-ben például 600 ezer forintot). Eb­ben az esztendőben már közösen „számoltunk”, így kaptunk 760 ezret. De ezen túl is van kiadá­sunk, amit a művelődési ház té­rít. Nem lehet tudni, mi lesz az MMK-val, s mi lesz a zenekarral. Nagy kérdés: igényli-e az önkor­A bölcsőtől — a sírig? (Ma este Liszt Ferencnek ezt a szimfoni­kus költeményét is játsszák) Gémesi Géza művészeti ve­zető: — Lel­kesedés van, pénz nincs mányzat vagy nem, hogy a város­nak saját szimfonikusai legye­nek? Az évadnyitó koncertünket például egy francia vendégkar­mester vezényelte... volna. Csakhogy már arra sincs keret, hogy vendégeket hívjunk. — És kisegítő zenészeket is al­kalmaznak... — Nincsenek minden hang­szercsoportban zenészeink. Ezért szükségünk van az erősí­tésre. A miskolciakat, debrece­nieket hívjuk segítségül alkal­manként. De nem szabad megfe­ledkezni azoknak az áldozatos munkájáról, akik hetente Egerbe utaznak azért, hogy eljussanak a próbára. — Tudjuk, hogy Ön is Pestről jön... — És van, aki Gyöngyösről. — Tehát az útiköltségekre, a vendégekre, a kisegítőkre nem futja? — Az is gond, hogy a művelő­dési ház naptári évre tervezi a költségeket, a zenekar pedig évadban számol. így aztán no­vemberre kifutottunk a keretből. Az együttes stabil, mégsem lát­juk a jövőt. — Én nem kongatnám meg a vészharangot. Nincs az az önkor­mányzat, amely ne támogatná az értékes kultúrát — vélekedik Se­bestyén János, a Megyei Műve­lődési Központ igazgatója. He­vesi Komé1 gazdasági igazgató- helyettessel azonban egy véle­ményen van abban, hogy nem árt szemmel tartani a koncertldadá- sokat. Túl sok a kisegítő, és úti­költség címén js jókora összege­ket fizetnek. Úgy, hogy előfor­dult a közelmúltban, hogy egy, az Ifjúsági Házban tartott jótékony- sági koncert jócskán megcsapol­ta az MMK kasszáját. Tizenöt je­gyet adtak el, ezzel szemben a fellépés költségei ennek sokszo­rosára rúgtak. — Az az érzése az embernek, mintha kényszerhelyzetbe pró­bálnának hozni minket — csattan fel (úgy sejtjük, jogosan) a gaz­dasági igazgatóhelyettes. — Mondtam, hogy spóroljanak, de még a szándékát sem fedeztem fel. Szóba került az is: alakuljon egyesületté a zenekar. A műve­lődési ház gazdái is emellett van­nak. ók addig is, míg „erejükből fytja”, biztosítják a feltételeket. Úgy néz ki, a megoldás kulcsa mégis a leendő szponzorok zse­bében van. Ez nem új ötlet, hi­szen a szimfonikusok franciaor­szági és esslingeni utazását is egri vállalatok, pénzintézetek finan­szírozták, miközben a tanács is „megtette kötelességét”. Társy József, az egri polgár- mesteri hivatal művelődési osz­tályának vezetője szerint nincs más választás: az önkormányzat­nak úgynevezett Művelődési Alapot kell létrehoznia. És füg­getlen szakemberekből álló tes­tület bírálja majd el, hogy melyik egyesület, amatőr vagy félprofi művészegyüttes élvezzen támo­gatást. Hiszen sorba állnak még mások is. Például a Movendo Kórus, akik hasonlóan sikere­sek. A napokban kezembe került egy ’77-ben készült fotó, ame­lyen Szokolay Sándor vezényli az egri hősök emlékére írt zenemű­vét, az Archaikus nyitányt. Ze­nészeink most — talán jelképe­sen — másfajta nyitánnyal kez­denek... Jámbor Ildikó Mégis lesz évadnyitó hangverseny Ma este (október 29-én) 7óra­kor a Megyei Művelődési Köz­pontban tartják az Egri Szimfo­nikus Zenekar évadnyitó hang­versenyét. Gémesi Géza művé­szeti vezető vezényletével Brahms Tragikus nyitányát, Schubert VI. szimfóniáját, és Liszt Ferenc Szimfonikus költeményét adják elő. Horoszkóp október 29-től november 4-ig KOS (II1.21.-IV.20.) Szerelem: Illú­ziókba ringatja magát. Ha nem néz szembe a valósággal, na­gyot csalódhat. Hivatás: Most végre kamatoztathatja tudását, néhány hétig a szerencse is ön mellé szegődik, használja ki. Hajlamos a túlzásokra, pedig nem feltétlenül ez a megfelelő módja annak, hogy felhívja ma­gára a figyelmet. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Szerelem: Vészterhes vi­harfelhők gyü­lekeznek ma­gánélete egén. Az égzengés csak napok kérdése. Hivatás: Feltétlenül használja ki az ismeretségi köré­ben rejlő tartalékokat. Elképze­léseinek valóra váltásában rend­kívül sokat segíthetnek, és a di­csőség az Öné. Anyagi helyzetét hosszú távra megalapozhatja ezekben a napokban-hetekben. De ez sem megy egyedül. IKREK (V. 21. - VI. 21.) Szerelem: Le­het, hogy most kopogtat be az olyan nagyon várt Nagy Sze­relem! Nem ár­tana, ha „ráér­ne” a fogadására, s temérdek egyéb teendője miatt nem sza- lasztaná el a lehetőséget! Hiva­tás: Nem érdemes másokat okol­ni rengeteg teendője miatt. Ön az, aki képtelen nemet mondani megbízóinak! RÁK (VI. 22. - VII. 22.) Szerelem: Fe- gyelmezze fél- / ^ tékenységét, s I /"’NPpPP"’-. próbáljon meg beletörődni a VÚ’*'—*1 partnere által \. > javasolt változ­tatásokba, különben hatalmas szerelmi háború robbanhat ki. Hivatás: Ne erőltesse a dolgokat, ez most nem az az időszak, ami­kor érdemes volna bármibe bele­vágnia. Inkább figyelje a háttér­ből az eseményeket, hogy majd a kellő pillanatban léphessen. OROSZLÁN (Vn. 23. - VIII. 23.) C Szerelem: Hó­dításairól nem akar tudomást Jvenni, pedig vG ' csak úgy szólja Aps a szikrákat, s már több szívet is lángra lobbantott. Hivatás: Jó kapcsolatai révén felemelkedés­re, anyagi sikerre számíthat Per­sze, azért Önnek is kell tennie a saját karrieije érdekében. SZŰZ (VIII. 24. - IX. 23.) Szerelem: Biz­tonságban | ,»érezte magát, s ; ; most megin­\ gatták hitében. v / j j j ( '✓ Nem lehet, hogy csak fél­reértésről van szó? Hivatás: Ne­hezen találja a helyét a változó világban, de most már egyre job­ban kiigazodik, s olykor már a saját javára fordítja a dolgokat. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Szerelem: Egyedül kelle­ne döntenie. Mások csak rossz tanácsot adhatnak szív­ügyekben. Az ön lelkivilágába senki nem képes beleélni magát, annyira érzékeny és bonyolult. Hivatás: Túl ma­gasra tette a mércét önmagának is, környezetének is, ne csodál­kozzon, ha kollégái óriási erőfe­szítés után is csak „minimálisát” teljesítenek. Máskor ennyi is sok volt. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) ^4 Szerelem: Bár / Jj fi" most boldog, f mégis — szinte I ÍTxCV? fi látomásszerű­\'Vvn / en ~~ útoti a \. f ^ J jövő: úgy érzi, — ez a boldogság nem marad meg sokáig. Hivatás: Nehéz napokra számítson. Nem a munkájával lesznek bajok, ha­nem a környezetével. Irigyei ala­posan aláaknázták a karrieijéhez vezető utat. S egyelőre tehetetlen velük szemben. NYILAS (XI. 23. - XII. 21.) Szerelem: Vi­dám társasági életet él, s per­sze eközben hódítani is pró­bál — sikerrel. De hogy tartós lesz-e az új kapcsolat, az sokban függ új partnere csillagaitól. Hi­vatás: Előre nem látható kiadá­sok miatt anyagilag összeomlik. Rengeteg különmunkával pró­bálja ellensúlyozni a hiányt, köz­ben főállását elhanyagolja, ami­ből nézeteltérések adódnak. w BAK (XII. 22. - I. 20.) Szerelem: Partnere jóin­dulatára szá­míthat tervei valóra váltásá­nál. Most vi­szont épp nem. ezt várja tőle. Mintha csak ellen­kezésre, vitára vágyna, hogy győzhessen vagy megadhassa magát. Hivatás: Szerencsés hely­zetben van: kreativitásával, ügyes szervezéssel és sok fegye­lemmel még hibáiból is erényt tud varázsolni. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Szerelem: Partnere ellen nincs kifogása, mégis szeretne kitörni a hét­köznapok egy­hangúságából, a szürke megszokásból. Erre a héten nincs sok esély. Hivatás: Szerencsés ember, mert azzal foglalkozhat, ami egyébként is a hobbija. Sokan cserélnének Ön­nel ezekben a napokban. Kedve­ző ajánlatra is számíthat. HALAK (II. 21. - III. 20.) Szerelem: Ha nem veszi ko- \ molyán az apró figyelmeztető Qj jeleket, igen- ' csak meglepő­dik néhány hét múlva. Az élet ugyanis egészen más, mint amilyennek magában elképzeli. Hivatás: Kicsit „ lazá­ra” fogta a munkát, a feladatok könnyebbik végénél helyezke­dett. Hogy ez helyes volt-e, arra a héten fény derül. Herceg Kata (Átvéve a Tvr-Hétből) ( mozi ) EGRI URÁNIA GYÖNGYÖSI (Telefon: 11-888) SZABADSÁG Du. 3, 5 órakor Du. 4, este 6, 8 A háború órakor áldozatai Szülotatt Július Színes, amerikai 4-én film Színes, amerikai Este 7 és 9 órakor film A philadelphiai zsaru HATVANI EGRI BRÓDY APOLLÓ (Telefon: 11-773) Du. fél 6, este fél 8 Du. fél 4, fél 6, este fél 8 órakor órakor Holt köttök A kalapácsfejű társasága Színes, olasz film HATVANI GYÖNGYÖSI KOSSUTH PUSKIN Ürgotyhók Du. 4 órakor Színes, sci-fi Vadászata paródia vörös októberre HEVES Színes, amerikai Mint a villám film PÉTERVASARA Este 6 és 8 órakor Magányos orő Családi ügy FÜZESABONY Színes, amerikai Saigon — A film tiltott zóna ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.05: Hang­szemle 8.20: Nyitány 9.05: Napköz­ben 11.10: Hagyományápolók 11.32: Világostól Világosig — XI1/9. 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Bölcsész bölcső 13.05: Klasszi­kusok délidőben 14.05: Az olvasás gyönyörűsége 14.35: Könnyű fúvos- muzsika 14.55: Gyurkovics Tibor ver­sei 15.00: Urh-n: Országgyűlés 15.05: Kóraspódium 15.30: Zenei tükör 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Zene­iskolások muzsikálnak 16.30: Nyitni- kék 17.05: Eco-mix 17.30: Déki Laka­tos Sándor népi zenekari játszik 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, ol­vastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.41: Rákóczi kocsmában 19.50: Gong20.05 : Elsőkézbő) 21.05: Emlé­kek szárnyain 22.00: Késő esti krónika 22.30: Beszélgessünk... 23.30: Barba­ra Hendricks néger spirituálékat éne­kel 24.00: Hírek, időjárás PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 6.03: Reg­geli csúcs 7.37: Sportreggel 8.00: Hí­rek, időjárás 8.05: Rivaldafényben: Németh Lehel 8.50: Délelőtti torna 9.00: Hírek, időjárás 9.03: A Zsebrá- diószmház bemutatója: Ez estélyi? 9.26: Filmzene 9.40: A Rádió Dalszín­háza. Lehár Ferenc: Tavasz 10.40: Ma­gyarán szólva 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Dob­sa Sándor szerzeményeiből 12.00: Nó­ták 13.00: Hűek, időjárás 13.03: Slá­germúzeum 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés 14.00: Kívánságműsor köz­ben: 15.00: Hírek, időjárás 17.00 — 19.00: RádióMa benne: 17.00: Hírek, időjárás 17.30: Visszajátszás 17.50: A-B/CD 18.20: Hangpárbaj 19.00: Hűek, időjárás 19.03: Kölyökrádió 19.30: Popregiszter 20.00: Garázs 20.30: A BM Duna Művészegyüttes népi zenekarának felvételeiből 21.00: Hűek, időjárás 21.03: Albumajánlat 21.55: A Blue Train dzsesszegyüttes játszik 22.05: Rockújság23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Ze­nés játékokból • BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: Szimfoni­kus zene 10.09: A hét zeneműve 10.39: Kamarahangverseny a bécsi Mozart-teremben 12.00: Hírek, időjá­rás 12.05: Zenekari muzsika 13.00: Kilátó 13.45: Országok, tájak népze­néje 13.59: Zenetörténeti értéktár 14.50: Handel operáiból 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Magyar zeneszerzők 17.00: A Novoszibirszki Filharmoni­kus zenekar Csajkovszkij-hangverse- nye 18.30: Törd a fejed! 18.45: Fonóka 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Follow me! 30/5. 19.20: Por favor — 15/5. 19.35: Adams: Nixon Kínában — ope­ra közben: 20.45 — 21.00: Kritika két hangra 22.25: Szimfonikus zene 23.00: Szavak csapdájában 23.30: A hét zeneműve 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Az Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye 2.00: Ze­nekari muzsika — Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15 —■ 4.20 A rock mesterei 30/5., könnyűzene, dzsessz, két divertimento, nóták. 1.03: The Missing Jewel 50/42. ( televízió ) TV 1 8.58: Műsorismertetés 9.00: Tévétor­na nyugdíjasoknak 9.05: Képújság 9.10: A HÉT (ism.) 10.10: Delta (ism.) 10.35: Telistele-video 10.45: Az utolsó levél — amerikai rövidfilm 11.10 Sze­gények orvosa 11.55: Képújság 14.53: Műsorismertetés 14.55: Parlamenti napló 17.43: Műsorismertetés 17.45: Katolikus krónika 18.00: Egy szó, mint száz 18.45: Esti mese — Jóbarátok 19.00: Cimbora 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Lehár 20.55: Budapesti Művészeti Hetek — Nem érsz halálodig — (tévé­film) 22.15: Unokáink sem fogják látni ... 22.55: Húadó 3. 23.10: BBC - hí­radó látni TV 2 Radványi Dorottyával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság 17.15: TV2 Benne: Riport — Időjárás — Zene 17.45: Kér­dezz! Felelek 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója 18.25: Gyerekek­nek! — Csip-csup csodák 18.41: TV2 19.00: Káin nevetése (francia filmso­rozat) VI/5.rész: Megzavart szívek 19.56: TV2 20.00: Körzeti tévéstüdiók műsora 20.55: TV2 21.00: Húadó 2. 21.20: TV2 21.30: Telesport 23.00: TV2 Napzárta TV 5 16.15: 7-ből 7 17.15: Női szemmel 17.45: ínyencségek 18.00: Magazin a természetről 18.30: Játék a betűkkel 18.50: Francia sanzonok 19.00: Hírek 19.15: Szempillantás 19.30: Híradó élőben 20.00: Tét — aktuális magazin 21.00: Húadó 21.35: Micsoda este 23.00: Húek 23.10: Teleobjektív0.10: Fred és barátai SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.10: Egyveleg 16.00: Forró drót 17.00: Hő videoshow 18.30: Kék éj 19.30: Nemzetközi húek 19.45: Időlánc 20.00: Türisztikai ma­gazin 20.30: Haiti 21.30: Fókusz 22.10: Időjárásjelentés 23.15: Türiszti­kai magazin 23.45: Fókusz0.15: Nem­zetközi húek 0.30: Kék éj MUSIC TV 17.30: Martha Quinn 18.30: Az MTV legnagyobb slágerei 19.30: Újdonsá­gok a moziban 20.00: Ray Cokes 23.00: Szombat éjjel 23.30: Riport 23.45: Újdonságok 24.00: Az MTV legnagyobb slágerei 1.00: Maiken We- xo 3.00: Éjszakai videók EUROSPORT 7.00: D. J. Kat-show 9.30: Eurobic 10.00: Motorsport 11.00: Biliárd 13.00: Tenisz 18.30: Kaleidoszkóp 19.30: Eurospsort-húek 20.00: Kosár­labda 21.00: Biliárd 22.00: Ökölvívás 23.00: Amerikai labdarúgás 0.30: For­ma-1 — Angol nagydíj 1.30: Euro- sport-húek 2.00: Műsorzárás PRO 7 6.05: Szerelem, hazugság... A bizonyí­ték 6.50: Kimba, a fehér oroszlán (ism.) 7.10: Tom és Jerry (ism.) 7.35: A csavargó (ism.) 9.00: Perry Ma- soníism.) 9.00: A Shiloh-tanya (ism.) 10.00: Szívdobogás (ism.) 10.50: Csa­lád minden mennyiségben 11.15: Bar­ney Miller (ism.) 11.45: Hardcastle és McCormick (ism.) 12.30: Dusty (ism.) 14.00: A Shiloh-tanya (am. western) Jennifer 15.05: Húek, időjárás 15.10: Kimba, a fehér oroszlán — A Tonga- expedíció 15.35: A csavargó III/1.: A barlangsú 16.00: Richmond Hill — Humprey 16.50: Család minden meny- nyiségben — A szoknyavadász 17.15: Murphy Brown — A nagy szenzáció 17.40: Húek, időjárás 17.50: A nagy völgy — Az eladott föld 18.45: Tom és Jerry 19.15: Hardcastle és McCormick — Apró tévedés, óriási hatás 20.10: A sebhely (angol-ausztrál film) 21.55: Is­ten hozott Vietnamban — Várni az örökkévalóságra 22.50: Az első én va­gyok (ism.) 0.30: Szórakoztató műsor 0.50: Hires, időjárás 1.00: San Fran­cisco utcáin (ism.) 1.50: Texas 3.20: Történetek az ámyékvilágból 3.40: A vasálarcos (ism.) 5.25: Tom és Jerry RTL PLUS 6.05: Gazdag és szép (ism.) 6.30: Hal­ló, Európa — jó reggelt Németország! 8.35: Telebutik 9.10: A Springfield- sztori (ism) 10.00: Ketten egy ötlettel (am. sor.) Keserű bosszú 11.00: Játssz velünk! (ism.) 11.10: Telebutik 11.35: Rizikó (ism.) 12.05: Forró nyeremény (ism.) 12.35: Rendőrségi beszámoló — Gépkocsilopások 13.00: Gazdag és szép (am. sor.) 13.25: Kalifornia klán (am. sor.) 14.10: A Springfield-sztori 14.55: A hatalom ára (am. sor.) Újvi­lág 15.43: Nettó — a gazdaság ma 15.55: Időutazók — Győzelmek és ve­reségek 16.45: Rizikó — játék 17.15: Forró nyeremény 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kalifornia klán (ism.) 18.45: Híradó, időjárás 19.15: A csapat (ka- landfilmsor.) Az erdő ura 20.15: Légi­farkas — Az utolsó pillanatban 21.10: Az államügyész és a csók (amerikai film) 23.25: Kultúrális magazin 23.50: M — férfimagazin 0.25: Birkózás 1.00: A főnök (ism.) 1.45: Aerobic SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok (ism.) 9.05: Szerelemha­jó (ism.) 9.50: Teletipp (ism.) / Ho­roszkóp 10.05: Teleüzlet 10.30: Nitou- che kisasszonyom.) 12.15: Szerencse- kerék (ism.) 13-00: Telebörze 14.05: Casimir és tsa 14.30: Teletipp — ház­tartás / Horoszkóp 14.40: Szerelem­hajó (am. sor.) Dr. Brickers fia 15.30: Kérem a következőt(am. sor.) A kollé­gák is emberek 15.55: Teleüzlet 16.05: Danid Boone (am. western) Utazó ágyú 17.10: Szomszédok (ausztrál sor.) Keserű csalódás 17.35: Teletipp — ter­mészet 17.45: Műsorismertetés 17.50: Hotel (am. sor.) Vérszerződés 18.45: Híradó, időjárás 19.05: Szerencseke­rék 20.00: Trapper John M. D. (am. sor.) Hol marad a tanú? 21.00: Minden rendbejön (NSZK film) 22.55: Újdon­ságok és történetek 23.40: Elvárások és csalódások (angol film) 2.20: Trap­per John M. D. (ism.) 3.10: így láttuk (ism.) 3.15: Műsorismertetés ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 19 órakor Vízkereszt, vagy amit akartok Bródy-bérlet

Next

/
Thumbnails
Contents