Heves Megyei Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 153-178. szám)

1990-10-15 / 165. szám

1990. október 15., hétfő Hírlap 3. A volt MHSZ-klubok — ma Csak a saját erőikre hagyatkozhatnak Október elsejével az MHSZ, mint ilyen, megszűnt. Ez év februárjá­ban született meg ez a döntés: erre a félkatonai jellegű szervezetre a továbbiakban nincs szükség, de amennyiben a sportolók, a hobbi­barátok, a társaságot kedvelők továbbra is működtetni szeretnék klubjaikat, akkor az egyesülési törvény értelmében teljesen önálló­an és önfenntartóan működhetnek tovább. Újjá kell alakulniuk persze, hogy továbbra is hódolhassanak a rádiózásnak, a modelle­zésnek, a repülésnek, a lövészetnek, s a többi technikai és tömeg­spoi A klubok zöme élt is ezzel a le­hetőséggel, s — mint jogutód szervezetet — létrehozták a Ma­gyar Technikai és Tömegsport­klubok Szövetségét, a Magyar Repülő Szövetséget, és még más „egységeket”. Csak az MTTSZ több mint 175 ezer embert tömö­rít — mint a legnagyobb utód- szervezet az országban —, de nem elhanyagolható azok száma sem, akik más szervezetekhez csatlakoztak. Heves megyében például 180 ilyen klub működött régebben — mintegy tízezer tag­gal —, most pedig az új szabá­lyoknak, törvényeknek megfele­lően 160 klub alakult újjá hetezer taggal, és 250-en az egri és a f yöngyösi vitorlázó-, illetve sár- ányrepülő klub és szövetség tagjainak sorába léptek. — Amikor a klubtagok — ki­sebb bizonytalankodás után — megértették, miről is van valójá­ban szó, örömmel teljesítették a kívánalmakat. Örültek, mert tel­jesen függetlenekké váltak. Tár­sadalmi szervezeteket hozhattak létre, amelynek működését csak a fennálló törvények és a klub­szabályok határazzák meg—ösz- szegezte a tapasztalatokat dr. Pintér István, az MTTSZ megyei elnöke, akit arra kértünk, hogy tájékoztassa olvasóinkat arról, miként sikerült a rendelkezések­nek, a törvényeknek eleget tenni Hevesben. — Ismert — folytatta a tények felsorolását —, hogy ok­tóber 1-jéig kapott a volt MHSZ lehetőseget arra, hogy emberei­vel, anyagaival, technikájával rendelkezzék. A klubok eköz­ben megtartották közgyűlései­ket. Eldöntötték további sorsu­kat, megválasztották társadalmi vezetőségeiket. Arról is határoz­tak, hogy melyik utódszervezet­hez akarnak csatlakozni. Tudo­másul vették, hogy a jövőben ön- fenntartóak lesznek, kiadásaikat saját maguk finanszírozzák. Eh­hez megkapták indulásként az állami tulajdonban lévő ingat­lanjaikat, amit eddig is használ­tak, de az üzemeltetéshez szük­séges feltételeket a jövőben már maguknak kell biztosítaniuk. — Mekkora vagyonról van szó? — A volt megyei MHSZ ingó és ingatlan vagyonának értéke 170 millió forint. Ennek kezelői jogát az MHSZ gyakorolta, de ezt — az országgyűlési döntés ér­telmében — átvette tőle a ZÁVHT (Zárolt Állami Va­gyont Kezelő és Hasznosító In­tézmény). A többi érték a klubo­ké lett, illetve a Kulturált Közle­kedési Alapítvány és az MTTSZ tulajdonába ment át. Az átadás- átvetel lényegében befejeződött. — Mi lett a függetlenített váro­si és megyei apparátussal? — Megszűntek. A dolgozók egy része magánvállalkozásba kezdett, mások tanult szakmá­jukban helyezkedtek el. Igyekez­tünk emberségesen, a törvényben előírtaknak megfelelően segíteni e gondok megoldásában. A me­gyénél például már csak egy gép- írónő van státuszban, a többiek nyugdíjasként, vagy társadalmi munkában látják el feladataikat. Nagyon fontosnak tartjuk az új klubok életének segítését, mun­kájuk megkönnyítését, jobbáté- teíet. Versenyeket, bírói tanfo­lyamokat rendezünk, és ha szük­séges, ellátjuk a klubok érdekvé­delmét is. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a tisztségvi­selők társadalmi munkában dol­goznak. Sok az új ember, az új arc a vezetésben, akik igénylik a szakmai segítséget. A tagság többsége azonban évtizedek óta hűséges klubjához. Öntevéke­nyek, őrzik, ápolják hagyomá­nyaikat. Ez a biztosíték arra, hogy a jövőben is sok világ-, olimpiai és Európa-bajnok kerül ki soraikból. Nagy előny, hogy október elsejével minden meg­kötéstől megszabadultak, es megszűnt a „belemagyarázás” a munkájukba. (fazekas) Mélyen elítélte a politikai demagógokat Arany János és a nemzeti kormány Hónapok óta látjuk és halljuk, hogy az ellenzéki pártok és a saj­tó meg-megújulo támadásokat intéznek az Antall-kormány, il­letőleg ennek egyes miniszterei ellen. Némely part egyes szóno­kai a vélt vagy valós pártérdeke­ket elébe helyezik a nemzeti ér­dekeknek. Előfordult, hogy az MDF-es Jeszenszky Géza kül­ügyminisztert valaki a Horthy- korszak egy jellegzetesen szélső­jobboldali politikusával, Imrédy Bélával hasonlította össze, egyáltalán nem hízelgő módon. Nem sokkal utána a jelenlegi kormánynak szintén MDF-es művelődési és közoktatási mi­nisztere, Andrásfalvy Bertalan ellen irányult meglehetősen de­magóg stílusú támadás, melyhez a Magyar Nemzet cikkírói is csatlakoztak. Ez az egykor független napi­lap 1990. szeptember 21-én Or­szágos demonstrációra • készül­nek az egyetemisták és főiskolá­sok címmel négy egész újságha­sábon igyekezett hangulatot Kel­teni Andrásfalvyval es miniszté­riumával szemben, majdhogy­nem felszólítva a diákságot a ma­gyar művelődési és közoktatási miniszter elleni tömeges de­monstrációra. Itt csak utalok az újságban idézett ilyen tacepaók- ra: „Andrásfalvy konyec”; „Ber­ci, mi nem mondunk le a joga­inkról, te lemondasz”. Megálla­pította a Magyar Nemzet: „A minisztérium most márjól látha­tó vezetési válsággal kínlódik...” Nos, ennek a kínlódik igének az újságírói használata is azt mutat­ja, hogy az ilyen bírálat nem segí­tő szándékú. Sajnos, a magyar történelem­ben mindez nem új jelenség. Ha­sonló megnyilvánulásokkal az el­lenzék részéről már Arany János is találkozott. Amikor 1867-ben megtörtént az osztrák — magyar kiegyezés, amikor tizennyolc évi önkényuralom után Andrássy Gyula vezetésével végre nemzeti kormánya volt az országnak (ben­ne olyan miniszterekkel, mint pél­dául Eötvös József és az erdélyi Mikó Imre), a mindig elégedetle­nek azt a kormányt sem kímélték, sőt előfordult, hogy egyes ellenzé­kiek azt hangoztatták: „Haynau- nál, Bachnál gonoszabb e nemzeti kormány!” Arany János melyen elítélte az ilyen demagóg szóla­mokat; úgy vélte, sokan csak azért hangoskodnak, mert nem kaptak hivatalt az új kormánytól. (A Bach-rendszer éveiben, tehát ko­rábban, esetleg kaptak!) Az ilyen emberekről irta Arany János 1868-ban a Hinc illáé... című disztichonját, ezt a kétsoros kis versét: „Haynaunál, Bachnál gonoszabb e nemzeti kormány; Ez csak üvölteni hágy: az hivatalt is adott.” A verscím ennek a latin mon­dásnak a rövidítése: Hinc illáé lacrimaj— ezért hullanak a könv- nyek, ez a könnyhullatás oka). Afféle gúnyos mondás volt ez, mint a magyarban az, hogy: Ki­búvik a szög a zsákból. Arany igen nagyra értékelte bölcsességéért és önzetlenségé­ért Deák Ferencet, „a haza böl­csét”. Szomorúan tapasztalta, hogy egyes újdonsült demokra­ták akkor már Deákról is fanya­logva nyilatkoztak. Róluk irta Demokrata-nóta című kis négy­sorosát: „ Deák Ferenc! megélünk mi Kend nélkül; Kívánjuk a szabadságot Rend nélkül.” Költőnk mélységesen elítélte magában a politikai demagógo­kat, akiket csak az egyéni és a pártérdekek vezettek, nem pedig a nemzet érdekei. Sajnos, sokan voltak ilyenek. Arany szomorú­an látta, hogy a nemzet nagy ré­sze nem tudj ól élni a szabadság­§ al. 1868-ban ezt írta egy level­én Tompa Mihálynak: „Most igazán ,oldott kéve’ nemzeted! Korbács kell ennek, akkor össze­tart: adj neki egy ujjnyi szabadsá­got, s előijöngi a hazát. Mindig így volt, mindig is így lesz.” (Né­hány évtizeddel később Ady írt valami hasonlót a nemzet miatti elkeseredettségében: Nekünk Mohács kell.) 1867 után nemegyszer olya­nok bírálták és támadták leghan­gosabban az Andrássy-kor- mányt, akik a szabadságharc és a Bach-korszak éveiben még gyer­mekek voltak, és semmi áldoza­tot nem vállaltak még a hazáért. (Andrássy Gyula miniszterel­nökről, akiről később a szép pes­ti sugárutat elnevezték, tudnunk kell, hogy a szabadsagharcban való tevékenysége miatt az oszt­rákok a világosi fegyverletétel után „in effigie”, vagyis jelképe­sen, a távolletében halaira ítél­ték, s ezért csak 1857-ben térhe­tett vissza külhoni „bujdosás” után Magyarországra.) Arany Jánosnak Az alkotmányos sarja- dék című, 1869-ben írott kis ver­se ezekről a hangoskodó politi­kus ifjoncokról így ítélkezik: „Jobb dolgunk volt a Bach korában!” Kikiáltja száz ifjú torok. És rájok áll is e dolog: „Haj! A boldog gyermekszobában!” Később nagyon fájt a zajos po­litizálástól magát távol tartó köl­tőnek, hogy egyes nagy hangú nyilatkozók szerint ő közömbös és gyáva lett, nem törődik a haza ügyeivel. Akkor írta (1877. júli­us 12-én) „A hazáról” című ver­sét, s benne a következő tiltako­zó sorokat, A walesi bárdok bal­ladájára utalva: „ A hazáról egy merész szót Én is ejt ék hajdanába Mikor annyit is nehéz volt: Most közömbös lettem, s gyáva. Most!... mikor szabad sajtó „ van, Es üvölt a pajkos gyermek, S vénasszony az útc'ajtóban Nagy-bátran fülébe ordít A királynak, miniszternek.” Arany Jánosnak ezek a vers­sorai jutottak eszembe, amikor mai miniszterelnökünkkel kap­csolatban ezeket olvastam a Ma­yor Nemzet 1990. szeptember 4-i számában, a Hazai napló cí­mű napi hírösszefoglalás élén: „Kitapsolással, lábdobogással, helyenként füttyel és pfújozással igyekeztek a kormányfőbe fojta­ni a szót a szegedi egyetemisták az MDF szombati nagygyűlésén. Hogy ez sikerült volna, azt a mi­niszterelnök a tegnapi sportcsar­nokbeli választási gyűlésen cá­folta, és szervezett megmozdu­lásként értékelte a történteket. Azt viszont még Szegeden el­mondta: nem nagy dolog egy de­mokratikusan választott kor­mány ellen tüntetni, ezért né­hány éve még a hátsó ajtón ve­zették volna ki a tüntetőket.” Megállapíthatjuk az ilyen ese­mények nyomán, hogy a nemzeti kormánynak és a hazájukért csöndben tevékenykedő embe­reknek nemcsak Arany János korában, de manapság sincsen könnyű dolguk. Embertársain­kat bírálgatni, pfújozni és köve- telődzni ugyanis sokkal köny- nyebb, mint a nemzetért érzett felelősséggel kitartóan dolgozni. Dr. Pásztor Emil Heves megyében 2,2 százalék Mintegy 56 ezer regisztrált munkanélküli Elkészültek az augusztusi havi területi adatok feldolgozásával az Országos Munkaerőpiaci Központnál; ezek szerint au­gusztus végén 45 ezer 518 re­gisztrált munkanélkülit tartottak nyilván. A munkanélküliség ará­nya így országosan eléri az 1,2 százalékot. Néhány megyében azonban ennél jóval magasabb: így például Borsod-Abaúj- Zemplén megyében 3,4 száza­lék, Nógrádban 3, Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében 2,8, Heves megyében 2,2, Jász- Nagykun-Szolnok megyében 1,8 százalék. A bejelentett betöltet­len álláshelyek száma ugyanak­kor augusztus végén 33 ezer 732 volt. Még nem végleges adatok sze­rint szeptember végéig mintegy 11 ezer munkanélküli pályakez­dő is jelentkezett regisztrálásra a szolgálati irodáknál. Közülük várhatóan jóval többen találnak majd munkát, mert könnyebben elfogadják az alacsonyabb kere­seteket, a kedvezőtlenebb mun­kakörülményeket. A fiatalok között az átlagnál többen rendel­keznek megfelelő szakképzett­séggel is. Elhelyezkedésüket a magyar kormányzat mintegy 200 millió forintos külön alappal is támogatja. Ebből a pénzből a fiatalok részt vehetnek különféle át- és továbbképző tanfolyamo­kon, valamint közhasznú foglal­koztatásra jelentkezhetnek. Mindez — a gyakornoki foglal­koztatással együtt — az eddig el­fogadott pályázatok alapján mintegy 6500 fiatalnak nyújthat az idén segítséget. A múlt év végén mintegy 25 ezer munkanélkülit tartottak nyilván (ez 0,5 százalék), idén az év végén 80-100 ezer lehet a munkanélküliek száma (ez 2 szá­zalék). A Munkaügyi Minisztéri­um szerint néhány év múlva munkanélküliek szárna megha­ladhatja a 400 ezret is, ami 8szá- zaléknak felelne meg. (MTI) Ismeretlen erők nyomában (XXII/140 A tárgymozgatás 1 lét közna|! li dől log? a, V Az asztaltáncoltatás végül is egy zsákutca a paranormál jelen­ségek kutatásánál, mert alapvető kérdésekre nem tudunk így vá­laszt kapni. Egyrészt általában sötétben csinálják, és a kezek hozzáérnek az asztalhoz — emi­att eleve kérdéses az ügy, és így nem lehet a legfontosabb dolgo­kat kideríteni. Sokkal érdeke­sebbek azok a jelenségek, ami­kor az „akaraterő” segítségével kisebb tárgyakat mozgatunk. Ez a klasszikus pszichokinézis, ami­kor pontosan behatárolható, hogy most ki az, aki a mozgatást végzi, és nem egy bonyolult, nagy tárgyat kell mozgatni. így aztan sok-sok érdekes informá­ciót nyerhetünk. Számos történeti feljegyzés és nagyon sok néprajzkutató is leír­ja, hogy a tárgy mozgatás, ez a furcsa paranormál jelenség elter­jedt a világon, de ismét csak ter­mészeti népek körében, nem a technikailag civilizált országok­ban. Európában talán az első leírás erről a jelenségről Marco Pólótól származik, aki említi, hogy a S Kán udvarában a Kán va- )i úgy tették az itallal telt serleget a Kán elé, hogy egy ujjal sem értek hozzá. Több méteres távolságon át az „akaraterejük­kel” tolták a Nagy Kán elé a ku­pát. Ezt nagyon sokszor megtet­ték, és furcsa módon a Kán ra­gaszkodott ahhoz, hogy több ezer ember legyen mindig szem­tanúja ennek a jelenségnek. Marco Polo — bár nem örült en­nek a jelenségnek, és a Kán va­rázslóit gonosz embereknek tar­totta — mindenesetre pontosan lejegyezte útleírásában ezt a dol­got, hiszen nagyon sokszor, sok ember szeme láttára megismét­lődött mindez. Marco Polo és társai próbálták a Kánt rábeszél­ni a keresztség felvételére, a Kán azonban pontosan ezekre a je­lenségekre hivatkozva hárította el azt magától, mondván, hogy a ti papjaitok ezt nem tudják csi­nálni. Lehet, ha a kereszténység toleránsabb lett volna ezekkel a jelenségekkel szemben, akkor a Nagy Kán birodalma is áttér, s akkor valószínűleg másként ala­kul a világ sorsa. Ma a néprajzosok gyakran megemlítik, hogy néhány vallási szertartáson, beavatási rituálén a törzs vagy csoport varázslóem­bere gyakran bemutatja ezt a fur­csa paranormál jelenséget, még­hozzá úgy, hogy valamilyen ritu­ális eszközt mozgat anélkül, hogy hozzáérne. Persze, ehhez is az szükséges, hogy különleges tudatállapotban legyen. Ezt álta­lában zenével vagy füstöléssel, esetleg különböző gyökerek fo­gyasztásával érik el. Érdekes, hogy a varázslóemberek minden esetben úgy nyilatkoznak, hogy nem ők mozgatják ezeket a tár­gyakat, hanem a helyi istenség így bizonyítja be jelenlétét. Ebből is látható, hogy mennyivel egy­szerűbb elhinni az embereknek azt, hogy valami természetfeletti jelenség van a dolog mögött, mint megvizsgálni és ellenőrzött körülmények között előállítani a jelenséget. Ezt a dolgot először a múlt század vége felé kezdték vizsgál­ni Angliában, amely akkor a vi­lág tudományának az élvonalába tartozott, és rendkívül liberális volt. Gazdasági fellendülés jelle­mezte az országot, és egy stabil­nak látszó nagy birodalom jó gazdasági hátteret teremtett a tu­domány fejlődése számára. W. Crookes, aki számos felfe­dezést tett már előtte, és1 később az Angol Tudományos Akadé­mia elnöke lett, jó kísérletező és pontos megfigyelő volt. Az haj­totta, vitte e furcsa terület felé, hogy a sok-sok szélsőséges állítás igazságtartalmáról meggyőződ-, jön, és megpróbáljon rendet te­remteni a kusza információk kö­zött. Ebben az segítette, hogy ab­ban az időben éppen Angliában tartózkodott D. D. Home, a kor egyik leghíresebb fizikai „mé­diuma”, akinek képességeit több száz írásos megfigyelés alapján ma is rendkívülinek nevezhet­jük. Home számára nem volt szükség besötétített szobára, hogy a jelenségek megindulja­nak. Bárki megnézhette, meg­győződhetett képességeiről, és előtte meg lehetett motozni, a kí­sérletek helyszínét bárki saját tetszése szerint választhatta meg, és meg lehetett kérni, hogy ezt vagy azt a jelenséget próbálja meg előidézni. Crookes az egyik kísérleténél egy új tangóharmonikát vásárolt (ez mindössze néhány kilo­gramm tömegű volt), és azt kérte D. D. Home-tól, hogy ezt moz­gassa meg. Crookes és a többi szemtanú meglepetésére Home úgy mozgatta meg ezt a harmoni­kát, hogy az minden képzeletet felülmúlt: a szoba sarkában álló harmonikát jó megvilágítási kö­rülmények között több méter tá­volságról megemelte, az elkez­dett lebegni körülbelül egy-más- fél méter magasságon, végiglebe­gett a szobában, és közben dalla­mokat adott ki magából, még­hozzá fölismerhető dallamot. Miközben tehát lebegett a har­monika, és mozgott a szoba egyik sarkából a másikba, még bizonyos mozgásra is képes volt, tehát nemcsak az egész harmoni­ka súly erejét volt képes legyőzni Home, hanem arra is képes volt, hogy ezt a mechanikai erőt olyan finoman manipulálja, hogy a bil­lentyűket is le tudta nyomni, és a harmonikába is képes volt leve­gőt pumpálni. Persze, ez a kísér­let nem mindig sikerült Horné­nak, csak akkor vállalkozott er­re, amikor a lehető legjobb for­mában érezte magát. Hétközna­pi esetben erejéből, energiájából csak „annyira futotta”, hogy megfogta a harmonikának az egyik végét (amin nem voltak billentyűk), és a harmonika ilyenkor is le-föl mozgott, és hangokat adott ki magából. Nemcsak fémtárgyakat lehe­tett így tehát megmozgatni, ha­nem bármiből lévőt: üvegből, textilből, fából, gyöngyből stb. Itt is azokat a jellegzetességeket lehetett megfigyelni, amiket elő­zőleg az asztaltáncoltatásnál már leírtunk: azaz sercegéshez, re­csegéshez hasonló hangokat, az­után ha sötétben végezték a kí­sérletet, akkor kékes-fehéres fé­nyek felvillanását lehetett észlel­ni, hideg szelet. Ilyen kísérője­lenségek mellett néha több mé­teres távolságra is elrepültek a tárgyak, általában apróbb ugrá­sokkal. Fontos tehát, hogy ezekben a kísérletekben nem ért hozzá a kí­sérlet alanya a tárgyakhoz, ezek úgy mozogtak, mintha valami­lyen erő húzná őket. Természete­sen mindazok, akik nem látták maguk is ezt a jelenséget, hitet­lenkedve fogadták a leírásokat, és éles kirohanásokat intéztek Cookes és D. D. Home ellen. Mint mindig, egy jelenség létéről csak akkor mondhatunk biztosat és bizonyosat, ha máskor, más­hol megismételhetőek. Ugyan­ezeket a jelenségeket néhány év­tizeddel később egy lengyel ku­A feltételezett elektromos töltésmegosz­lás Tomczyk keze és a le­begtetett tár­gyak körül tató, Ochorowicz tanulmányozta részletesen egy olasz és egy len­gyel „médiumon”. Stanyiszlawa Tomczyk például ugyanazokat a kísérleteket meg tudta ismételni, mint a Curie házaspár által meg­ismert Tusapia Palladino, vagy D. D. Home. Nemcsak hogy tet­szés szerinti irányba tudta moz­gatni a tárgyakat, hanem ő is tud­ta lebegtetni ezeket, bár jóval ki­sebbeket, mint D. D. Home. A kísérletekről számos fényképfel­vétel is készült, de filmek sajnos nem, mert rendkívül drága volt még a századfordulón a filmké­szítés. Olyan feladatot adtak ál­talában Tomczyknak, hogy azt csalással, vékony zsinórok hasz­nálatával né lehessen megoldani. Ezért előszeretettel adtak neki olyan tárgyakat, amelyek sima, gömbölyű felülete megakadá­lyozta vagy lehetetlenné tette azt, hogy akár hajszálvékony zsi­nórokon mozgassák a tárgyat. Tomczyk rendszeresen meg tu­dott emelni s lebegtetni ollókat, kisebb-nagyobb celluloidgöm­böket, labdákat, vagy égő gyufa­szálakat és szivarokat is. Az ő esetében is meg lehetett figyelni a hideg szél megjelenését, és azt, hogy kezei összevissza mozog­nak, néha megrándulnak, görcs­be merednek. Érdekes és fontos, hogy kezei mozgását nem követ­ték a tárgyak, ez is mutatja, hogy kizárt az a feltételezés, hogy a je­lenséget valamilyen trükkel, i ö! - függesztett zsinórokkal lehetett előidézni. Azért is megkérdője­lezhető ez a feltételezés, mert né­hány esetben úgy is lebegtette a tárgyakat, hogy azok a keze fö­lött voltak, így tehát semmiféle fölfüggesztésre nem nyűt mód és lehetőség. Itt is fontos hangsúlyozni, hogy Tomczyk nem normal álla­potban tudta ezeket a dolgokat, hanem egy megváltozott, alter­natív tudatállapotban, mindig hipnózis alatt. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy miért találkozunk igen ritkán ezekkel a paranormál jelenségekkel, hi­szen kevesen tudnak és szoktak hipnotizálni, és a hipnózist ma már szinte kizárólag csak a gyó­gyítás szolgálatába álh'tják, és nemigen vegeznek kísérleteket. ( Folytatjuk) Egely György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents