Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-12 / 137. szám

1990. szeptember 12., szerda Hírlap 5. Bakody József Vízi György Üj arcok a színházban Deák Éva (Fotó: Koncz János) Három színész szerződött az idei évadban az egri Gárdonyi Géza Színház társulatához: Deák Éva, Bakody József és Yizi György. Amikor rövid bemutatkozásra kértem őket, elmond­tam, az lesz a cikk címe: Üj arcok a színházban. — Ez új arc? — kérdezte egyikük, és végigsimította a szeme környékét. Aztán abban maradtunk: Egerben új... Keszeg András szerepében... Bakody József: — Huszonnyolc és fél évet töl­töttem a veszprémi Petőfi Szín­házban. Az utóbbi három évad­ban keveset dolgozhattam, egyre kisebb szerepeket kaptam, és egyre kevesebbet. Úgy éreztem, mintha légüres térben bolyonga- nék. Pedig mindvégig a közön­ség kedvence voltam: ha valaki illúziókeltően dolgozik, elkezdik szeretni. A szakma az ország leg­jobb epizódistái között tartott számon. Mégsem foglalkoztat­tak érdemileg, nem fértem bele a színházvezetés művészi koncep­ciójába. Bár továbbra is felaján­lották a szerződést, elfogyott a türelmem. A városban a legna­gyobb megrökönyödéssel fogad­ták, hogy elmegyek. Én keres­tem meg Gáli Lászlót, akit elég régóta ismerek, őt jó színházi szakembernek tartom, s mint embert is sokra becsülöm. — Folytassuk rövid pályarajz­zal... — A pápai textilgyárban dol­goztam segédművezetőként, amikor 1962-ben egy tehetség­kutatón felfedezett Lendvai Fe­renc, akkor a veszprémi, jelenleg pedig a kecskeméti színház igaz­gatója. így kerültem a színházba ösztöndíjasként, és a következő évben már színészi szerződést kaptam: játszottam 15 évespiko- lófiűt és 100 éves öregurat. Kö­rülbelül százötven szerep van a hátam mögött, Sütő Anyám könnyű álmot ígér című darabjá­ban a haldokló nagyapó voltam, az Én és a kisöcsém operettben dr.Vas, a Bolond vasárnapban Zürcsev, Brecht Svejk a hátor­szágban című drámájában Hit­ler, Gyurkovics Boldogházá-já- Éan pedig Friderik, az ősvasutas, egy alkoholtól átitatott, delirium tremenses figura. Az utóbbit Gyurkovics személyesen rám ír­ta, ez volt az utolsó komoly szí­nészi feladatom Veszprémben. — Egerben Shakespeare Víz­kereszt, vagy amit akartok című vígjátékában mutatkozik majd be... — A próbák jó hangulatban folynak, Keszeg András szerepe nagyon jó, nagyon tetszik, bízom abban, hogy amit most csiná­lunk, az igazi színház lesz. Veszp­rémben a közönség színésze vol­tam, már nagyon várom a talál­kozást az egri közönséggel. — A színész lételeme a szín­pad. A szerepet nem játszani kell, hanem élni, aki ezt teszi, an­nak a jelenléte sose múlik el a színpadról, arra oda kell figyelni. Hogy közhely-e, amit mondtam, azt csak akkor döntheti el, ha megnéz valamiben... Kicsi, mokány, fekete... Vízi György. — Pesti vagyok, ott végeztem élelmiszeripari szakközépiskolát konzerv-hűtő szakon. Apám, aki karmester volt — azt akarta, hogy szerezzek valami szakmát, és mivel akkoriban kövér vol­tam, az élelmiszeripar vonzott. Azután jött a színművészeti főis­kola. Az évfolyamon én voltam az egyetlen, aki a Nemzetiben is, meg a Madáchban is játszott. Csak akkor még nem fogja fel az ember... Öt évet Pécsett töltöt­tem, hatot Debrecenben. Nős voltam, elváltam, van egy gyer­mekem, újra megnősültem. Az egyik oka, hogy Egerbe jöttem: feleségem, Pilinyi Márta itt dísz- let-és jelmeztervező. A másik, hogy ideje volt váltanom, mert már előre tudtam a kollégáim következő lélegzetvételét. Gáli Lászlót még 1967-ben, egy ama­tőrcsoportban ismertem meg. Játszottam Lacika című filmjé­ben is. — Szerepköre? — Naturbursch, buffo, bár­hogy is nevezzük: kicsi, mokány, fekete és van benne tűz. Ebből a típusból szerencsére kevesen va­gyunk. A Játékszínben Kárpáthy Péter Ismeretlen katona című ví­ziójátékában én vagyok a fősze­replő ellenpontja, egy tőrőlmet- szett parasztgyerek, aki valóban gyomorbeteg, de nem akar lesze­relni, mert az szégyen lenne a fa­luban, nem tartanák férfinak. Játszottam Schillert, Kafkát, nagyoperettet, és mindegyikben megtaláltam az örömöt. Persze, van, hogy az ember mérgelődik: ő azt kapta, én meg csak ezt, eny- nyi lenne a szerepem? Aztán megnézem, és kitalálom, hogy mit is lehet ebből csinálni. Nem vagyok az a fajta, aki kopogtat a rendezőknél, a filmeseknél, és ajánlgatja magát, nem vagyok nyalós. — Flogy indul neki az évad­nak: nagy lendülettel, vagy bal­lagva? — Se nagy svunggal, se balla­gással. A munka az mindenhol munka, ez is ugyanolyan szak­ma, mint a többi. A színész olyan állat, akinek mindig van valami baja, ha sok a szerepe, akkor az; ha kevés, akkor az. Az első egri feladatomat Goldoni Kávéház című darabjában kaptam, Pan- dolfo vagyok, a játékház-tulaj­donos. — Aki nálam többet hakni­zott, az festi magát. Felléptem bárokban: volt a sztriptíz, az éne­kesnő, az esztrád, meg én. Jól ke­restem, plusz személyzeti áron kaptuk a vacsorát. Nem tudom Egerben hogy alakul, egy nyug­dijastalálkozón már felléptem. A főiskolán híres voltam a zűrjeim­ről, de az a korszak elmúlt, ha munka van, nincs szeszelés. Volt két gyomorfekélyem, meg egy komoly műtétem. Valamikor én voltam ”a kis Vizi”, a mókamiki, de azóta nagyon megkeményed­tem. Nem vagyok szőke és húszdekás Deák Éva: — A főiskola után Veszprém­be szerződtem, de Szegeden kezdtem vendégjátékként a Pa- raszthamletben. A következő évben Ruszt József átcsábított Szegedre, majd amikor Zalae­gerszegen új színház alakult, az ő vezetésével tizennyolcán átmen­tünk oda. Öt évet töltöttem ott, aztán jött három év Debrecen, ahonnan most átszerződtem Egerbe. A Sírkő és kakaó című darabban kezdek, a rendőrnőt alakítom. — Ruszt volt az a rendező, akinek a színházában tudtam a helyem, aki odafigyelt rám. Gyakran adott ’’pedagógiai” szerepeket, tőlem távol álló naí- vákat, hogy rájöjjek, milyen va­gyok, ne akarjak szőke és húsz­dekás lenni. A Hamupipőke előtt például már reszeltem a lá­bam, hogy én leszek az egyik go­nosz testvér, és teljesen elhűltem, amikor megláttam, hogy Hamu­pipőkét kaptam. Ezzel a dörmö- gő hanggal... Játszottam aztán Antigonét, Gertrudist, Electrát, Ilmát. A drámai szerepek valók nekem, de a humort, a vígjátékot is szeretem. — Milyen volt kikerülni Ruszt vonzásköréből? — Azt mondta nekem, ami­kor kiderült, különválnak útja­ink, hogy számomra most kezdő­dik a harc, és igaza is lett. Debre­cenben az első évben még négy főszerepet kaptam, aztán egyre kevesebbet, mivel személyes el­lentéteim voltak a színház veze­tésével. A rendező nagyon fon­tos, minden attól függ, hogy kivel dolgozik az ember. Én igazán próbálni szeretek, az az izgalmas, az előadás már egy kész dolog. Nekem olyan valaki kell, aki erős színházi létezéssel bír, és bele tud engem vonni abba. Az a jó, ha van ötlete, és felkészül belőlem. Liv Ulmann például sehol sem lenne, ha Bergmann nem találja ki. — Ahogy elnézem a külsejét és temperamentumát, valószínű­leg gyakran ostromolják a férfi­ak... — Én pontosan tudom, hogy tetszem a férfiaknak, de mindig én döntök, hogy kit választok, és általában a szakítást is én kezde­ményezem. A nők általában utálnak, különösen a szőkék. Szeretem a változást, a kockáza­tot, a kalandorkodást, valahogy vonzom is a veszélyt. Hatszor voltam gyűrűs menyasszony, de mindig elmenekültem. Még nem tudom rászánni magam, hogy visszavonuljak a konyhába. Na­gyokat csalódtam már ebben a pályában, de most talán megint fontossá válhat. Palágyi Edit A jövő a kisgazdaságoké A vállalkozó felé iskola Tervek az egri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben A jövő egyre kevésbé kiszámítható, így hát az iskolák, amelyek nem a mának, hanem a holnapnak képzik diákjaikat, egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. A recept persze megfogalmazható abban, hogy mind több ismeretet adjanak, mert föl kell készíteni a tanulókat a gazdaság és a társadalom folyamatos változására. Ehhez azonban pénz és megfelelő tudás szükséges, ezekből pedig ritkán van ele­gendő, főleg ami az anyagiakat illeti. Az egri Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézetben már jó ideje a vállalkozó iskola modell­jét igyekszenek kidolgozni. Eb­ben segítségükre van az intéz­mény sajátos profilja: az oktatás mellett gazdálkodni is tudnak. Ez az adottság persze csak akkor kamatoztatható, ha létezik tan­gazdaság, lehetőség van a termé­kek árusítására, s újabb és újabb ötletek szolgálják a továbblé­pést. Erről beszélt Fehérvári An­dor igazgató. Mint elmondta, az oktatás szerkezetét a változások­nak megfelelően alakítják át. A tanterv még sok esetben behatá­rolja a mozgásteret, ugyanis né­hány esetben 15-20 éve változat­lan, ahogy a könyvek is alig mó­dosultak. De már nagyobb tanári önállósággal, a helyi adottságok és igények figyelembevételével alakíthatják ki elképzeléseiket. Tekintettel kell lenniük a jelenlé­vő és prosperáló vállalatok igé­nyeire, s arra is, hogy mind na­gyobb szerepet kap a kisgazda­ság. Ehhez mind a fogékonyság, mind a szakembergárda rendel­kezésre áll. A délutáni foglalko­zásokat, szakköri órákat úgy szervezik meg, hogy vállalkozó fiatalokat bocsáthassanak ki az intézményből. A költségvetés már nem tudja sok esetben fi­nanszírozni a kezdeményezése­ket, ezért ha igénylik a szülők és a diákok, meg kell fizetni ezeket. Sok tanárnak és szakoktatónak van kisebb birtoka, pincéje: ezek valóságos kis mintagazdaságok. Ezek segítségével láthatják a diá­kok, hogy milyen egy farmergaz­daság. Elsajátíthatják a szőlész­borász és gyümölcstermesztő szakmákat — kicsiben. S mellet­te megtudhatják, hogy az asza­lás, a befőzés és a savanyítás ho­gyan történik. A dísznövényes tanulók például virágkötészettel foglalkoznak, mások gombater­mesztéssel. Ez hasznos a diák­nak, de az intézet konyhájának is. A hatékonyság érdekében ta­nári, szakoktatói munkacsopor­tokat alakítottak ki, hogy a mint­egy kilencszáz tanuló elmélyed­hessen a speciális ismeretekben. Szeptembertől megindult a tech­nikusképzés, ahol angol és német nyelveket is tanítanak. Mellette különböző tanfolyamok szerve­ződtek. Világbanki finanszírozással a munkanélkülieket átképző köz­pontokat alakítanak ki ír mintá­ra. Úgy tűnik, az egri intézmény bekapcsolódik ebbe a kezdemé­nyezésbe: a miskolci centrum ki­helyezett bázisa lesz. Az eddigiek szerint januártól 8-10 hónapos tanfolyamokat indítanak. Kezdeményezéseikhez számí­tanak a szülők támogatására, az aktív szülői munkaközösségek­re. Mintegy megelőlegezik az is­kolaszék megalakítását, amely a központi elképzelések szerint nemsokára irányító szerepre tesz szert. Kiindulópontjuk az, hogy mi­nél sokoldalúbb legyen az iskola, mert készen kell állni a változá­sokra. A szaktárcák mind kezde­ményezőbbek, s a kormányzat asztalán több elképzelés is szere­pel. Többek között a hosszabb éves alapképzésről, s a hat-hu- szonnégy hónapos szakképzés­ről. Ha ez a modell válik uralko­dóvá, csak nagyfokú rugalmas­sággal felelhetnek meg e köve­telménynek. Fokozatosan kiala­kították nemzetközi kapcsolata­ikat is, s a diákok finn, olasz, osztrák, német, s újabban francia társaikkal cserélhetik ki tapasz­talataikat. S mivel bevételre tesznek szert, a tárgyi feltételeket ha lassan is, si­kerül javítani: a mezőgazdasági szakképzés központi bázisává alakítva az egri intézményt. A császár halála Mozart városában Nyári ünnepi játékok egy kisvárosban Szokatlan fények, hangok, va­rázslatos látvány. A császár ud­varában vagyunk, megelevene­dik egy képzeletbeli krónika, megismerkedünk a Bolonddal és a többi szereplővel. Különleges karakterek lépnek színre, furcsa színházi rituálén veszünk részt. Többjelentésű mozdulatok, gesztusok — mintha az álom és az ébrenlét határán lennénk. A magyar Nagy József társulatát nézzük a salzburgi Stadkino színpadán. * Salzburg nem sokkal nagyobb város Egeméi, mégis szinte egész évben lázban tartja a zene, a szín­ház rajongóit. Ausztria legszebb városában már a XVII. század­ban rendeztek színházi és opera- előadásokat. Claudio Montever­di Orfeóját 1616-ban mutatták be — ez volt az első operaest az Alpoktól északra. S ezután foly­tatódott egészben 1778-ig, mi­kor- is takarékosságra hivatkozva (mintha csak ma lenne!) a salz­burgi hercegérsek beszüntette. Mozart városában az ünnepi játékok modem története 1920- ban kezdődik. Az akkori szerve­zők közt olyan hírességek van­nak mint Max Renhardt, Hugo von Hofmannstahl, Richard Strauss. Elsőként Hofmannstahl drámáját, a Jedermannt adták elő, melyet azóta is minden év­ben fölújítanak. A darab szim­bolista újrateremtése egy XV. századbeli angol moralizáció drámának, mely az élet-halál ér­telméről és értelmetlenségéről, az emberi sors kiszámíthatatlan­ságáról szól. Szegényes körülmények közt született meg az 1920-as augusz­tus 20-i bemutató, mégis mér­földkőnek számít. Ettől kezdve váltak rendszeressé a Salzburgi Játékok. A szeszélyes időjárás miatt nemsokára fedett színhá­zat építettek. Kibővültek a játé­kok operaelőadásokkal, hang­versenyekkel. S a klasszikus mű­vek mellett jutott hely különféle avantgárd kísérleteknek is. Az idén nyáron például a Modern Művészetek Múzeumában Klimt-kiállítást rendeztek, volt válogatás a Guggenheim Múze­um mai anyagából, Picassótól Kandinszkijig. S a város szívében lévő Stadkinoban egy hónapon keresztül mozgásszínházi bemu­tatók A türelmetlenség költészete címmel. Ezen szerepelt a beve­zetésben említett, Nagy József vezette magyar társulat, A csá­szár halála című játékukkal, ők Orléans-ban élnek, dolgoznak, de ezt az előadásukat magyaror­szági zenészekkel készítették. Szabados György komponálta meg a hangokat, zörejeket, és olyan, a dzsesszrajongók köré­ben jól ismertek működtek köz­re, mint a szaxofonos Dresch Mi­hály, az ütőhangszeres Baló Ist­ván vagy az énekes Kis Kobzos Tamás. A különleges szöveget, mely hangzásában szinte fonto­sabb, mint tartalmában, Kodolá- nyi Gyula budapesti költő írta. Nagy József társulata három este lépett föl a Stadkino színpadán, mindvégig telt házzal. A helybeli sajtóban már az első este után el­ismerő sorok jelentek meg. Jó érzés idegenben magyarok­nak tapsolni. S közben arra gon­doltam, könnyű Salzburgban ilyen sokféle rendezvényt létre­hozni, hisz gazdag, előkelő vá­ros. De a műsorfüzeteket lapoz­gatva itt is, ott is föltűnik a sok­sok szponzor neve. Ma már itt sem megy enélkül, nálunk sem lenne szégyen! Bízunk benne, hogy egyszer még az Eger is ilyen híressé válik, ennyire érdekessé, közönségcsa- logatóvá. Talán nem is olyan so­kára! Lőkös Ildikó Jelenet a Császár halála című játékból

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents