Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-06 / 132. szám
1990. szeptember 6., csütörtök Hírlap 3 Levél a választópolgárhoz Tisztelt Honfitársunk! Tudjuk, hogy Ön elfáradt, a politizálásból elege van, bizalmát a nehézségek megtépázták, türelmetlen, jogosan elégedetlen. Országunk nehéz helyzetben van, kilátásaink nem rózsásak, érezzük, hogy még hosszú ideig súlyos anyagi gondjaink lesznek, reményeink a közeljövőben csekélyek lehetnek. Most csak az áldozatok nehézségeit érezzük, értelmüket kevésbé. Az elszegényedés a lakosság jelentős részét már nem csak fenyegeti. Ebben a helyzetben nehezen várható el Öntől, hogy egyéni érdekeit háttérbe szorítva, a nagyobb közösség, az ország, a lakóhely gondját érezze legfontosabbnak. Mégis, közreműködését kérjük ahhoz a nagy feladathoz, amely a teljes rendszerváltás megvalósulása érdekében előttünk áll, és amely csak az önkormányzati választásokkal valósul meg. Minden helységben, városban és községben a lakosságnak saját magának kell eldönteni, kinek szavaz bizalmat, kinek a vezetésével óhajt együtt dolgozni szűkebb hazája jövőjéért. Magyar Demokrata fórum MDF Tisztelt Választópolgár! Ezt az igen fontos lépést csak Ön teheti meg: az Ön együttműködése nélkül nem lesz erős, valódi és hatékony önkormányzat. Ha ezután sem a legrátermettebb, legtisztességesebb polgárok viselik az irányítás felelősségét az Ön választása alapján, ezért most már nem lehet másokat, a hatalmat hibáztatni. Kérjük, ne szalassza el ezt a soha vissza nem térő lehetőséget. Ön most a sorsát tartja a kezében. Az Országgyűlés a többpártrendszerű, demokratikus jogállam kiépülésével egyidejűleg bevezette a tanácsrendszer helyébe lépő önkormányzati rendszert. Ez felel meg történelmi hagyományainknak, és a magyar sajátosságokhoz igazítva követi az európai önkormányzati fejlődésben kialakult közös értékeket és alapkövetelményeket. Az erős önkormányzatok révén önszervező helyi hatalomgyakorlás valósul meg, melyben az állampolgárok közvetlenül, illetve választott helyi képviselőik útján a törvények keretei, között önállóan intézhetik a helyi ügyek széles körét. A közösségek demokratikusan gyakorolják önállóságukat. Az önkormányzatok megfelelő anyagi önállósággal képessé válnak arra, hogy a köz megelégedésére hatékonyan igazodjanak a helyi sajátosságok és igények sokszínűségéhez, önállóságukkal kapcsolódjanak az országos közfeladatok megvalósításához. Egyúttal azonban a jól kiépült helyi önkormányzati rendszer arra is képes, hogy korlátokat állítson a központosítás túlzó törekvéseivel szemben. Ahhoz, hogy Ön a szeptember 30-án sorra kerülő önkormányzati választáson meggondoltan tudjon választani, a Magyar Demokrata Fórum Heves megyei szervezetei is segítséget nyújtanak helyi programjaikkal. Ezeket a választási gyűléseken részletesen ismertetni fogjuk. Mégis engedje meg, hogy ezúton is felhívjuk figyelmét néhány olyan fontos tennivalóra, melyek programjaink gerincét jelentik. EGERBEN, mint megyeszékhelyen elsődlegesnek tartjuk kiépíteni és fejleszteni a korszerű iskola- rendszert úgy, hogy abban minden réteg megtalálja a számára legmegfelelőbbet, de a közösség céljai is megvalósuljanak a sokoldalúan képzett állampolgárok segítségével. Hagyományainkhoz híven támogatjuk az Eszterházy tanárképző főiskola egyetemmé válását. A művészeti és kulturális élet területén történelmi városunk rangjához illő intézményeket kívánunk, valamint azt, hogy Eger fokozatosan nemzetközi fesztiválvárossá váljon. GYÖNGYÖSÖN a legégetőbb feladatok közé tartozik az autópálya várost elkerülő szakaszának megépítése, valamint az, hogy a helyi és városkörnyéki ipar környezetbarát módon működjön, hogy gyermekeink és unokáink számára épségben megmaradjon hazánk egyik legszebb természeti kincse, a Mátra. Egerben és Gyöngyösön az egész megyét kiszolgáló egészségügyi centrumok színvonalának emelése létkérdés. Hatvanban és környékén a mezőgazdaságra alapozva élelmiszeripari létesítmények európai színvonalúvá tétele mindnyájunk közös érdeke. Fiatal városaink — Heves, Pétervására és Füzesabony — éppen csak megindult fejlesztését gyorsítani kell úgy, hogy valódi, sokat nyújtó központjai lehessenek végre vonzáskörzetüknek. Ezekben a városokban legsürgősebb éppen ezért az infras- turktúra fejlesztése. HEVES hagyományos mező- gazdasági termékei számára a megfelelő kereskedelmi hálózat kialakításával rendszeres és biztos piacot kell teremteni. PÉTERVÁSÁRA és környéke perifériális jellegét felszámolva ezt a kis várost tényleges várossá kell tenni, helyi ipar teremtésével meg kell oldani a környék lakóinak munkához juttatását, hiszen ezt a térséget sújtotta leginkább a bányák — Egercsehi, Recsk — bezárása. Elengedhetetlen itt egy egészségügyi centrum létrehozása, hogy a lakóknak ne kelljen betegeiket a távol lévő megye- székhelyre vinni vizsgálatra, kezelésekre. FÜZESABONYBAN legsürgetőbb feladat a közbiztonság megszilárdítása, lévén ez az új város vasúti és közúti csomópont. Itt is létkérdés a helyi ipar lakosságeltartó képességének kialakítása, amely egyúttal az állampolgárok ellátását is javítja. .Ahhoz, hogy a vázlatosan felsorolt célok megvalósulhassanak, szükséges az erős, jól működő ön- kormányzat kialakítása. Ez az önkormányzat megfelelő vagyonnal rendelkezve, és azzal jól gazdálkodva, meg tudja valósítani mindnyájunk érdekében ezt a programot. Önnek tehát jól kell választania. Kéijük, tájékozódjon lakóhelyén, ismerje meg jelöltjeinket, ha úgy gondolja, Ön is ajánljon az ön- kormányzati képviselők közé alkalmas személyt, vagy polgármesterjelöltei. A választási gyűléseken, kérjük legyen aktív, beszélgessen jelöltjeinkkel, közölje velük lakóhelyének legfontosabb gondjait, hogy felkészülhessenek jövendő feladatukra. A választás után pedig, ha az Ön választottja tagja lesz az önkormányzatnak, továbbra is segítse munkáját, tartozzon azok közé, akik e nagy felelősséget magukra vállaló helyi vezetők hátországát jelentik. Láthatja tehát, hogy az Ön saját sorsát építő munkája most megkezdődik, de nem ér véget a választáskor. Kívánunk ehhez Önnek egészséget, erőt, kitartást és türelmet. A feladat igen nehéz, sokszor megtorpanunk, hitetlenné válunk, a bennünket körülvevő nehézségek miatt. Azt is tudjuk, hogy egy ideig még nem csökkennek gondjaink, további áldozatokra is szükség lesz. Az országgyűlési választások óta látványos sikereink nincsenek, de megalkottuk legfontosabb törvényeinket, megőriztük az ország fizetőképességét, és ami a legfontosabb, Magyarország az egyetlen a szovjet megszállás alatt volt országok közül, ahol nem kellett energiakorlátozást és jegyrendszert bevezetni. Ez olyan tény, ami mindenképpen bizalmunkat kell erősítse. Kérjük ezért, legyen higgadt, ne hagyja magát ingerelni a vádak és rágalmak által, bízzon választott vezetőiben, de elsősorban saját magában. Ne nézője legyen saját történelmének, hanem cselekvő részese! Személyes részvételével hitelesítse az önkormányzati választásokat! Legközelebb e lap útján is bemutatjuk jelöltjeinket, rendszeresen hírt adunk gyűléseikről, melyekre már ezúton tisztelettel meghívjuk Önt. ígérjük, feleslegesen nem raboljuk idejét és türelmét, országunk súlyos anyagi helyzetében vigyázunk arra is, hogy a választási előkészületek ne emésszenek fel több pénzt, mint ami feltétlen szükséges. Megkíméljük Önt az ízléstelen plakátháborúktól, felesleges pártvillongásoktól. Csendes, nyugodt választási kampányt ígérünk, amelyhez reméljük, az Ön együttműködését is megnyerjük. TISZTELETTEL VARJUK ÖNT SZEPTEMBER 30-ÁN ! Kérjük válasszon olyan embert, aki a hatalmat szolgálattá nemesíti. Tisztelettel: A Magyar Demokrata Fórum Heves megyei szervezetei Pártok és elképzelések így kezdtek a kampányhoz MDF Politikai csatározásokkal terhelt, nehéz időszak elé néz az ország az elkövetkezendő hetekben, amelynek elviseléséhez jó idegek kellenek. Az ellenzék nyilvánvalóan meg akarja majd mutatni, hogy a kormányzat milyen rosszul működött az elmúlt hónapokban, mert nem oldotta meg több évtized felhalmozódott problémáit. A parlamenti viták közvetve a választóknak szólnak majd, látványos, erőteljes politikai nyomásra is sor kerülhet. A köztársasági elnök békítő felhívása ellenére is biztosak lehetünk abban: az ellenzék mindent meg fog kísérelni, hogy a kormányt, illetve a koalíció pártjait támadja. Egyebek között erről beszélt Antall József miniszterelnök, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a Fórum országos kampánynyitó értekezletén, amelyet az MDF-szerve- zetek kampányfőnökeinek rendeztek Budapesten, a Körcsarnokban. A csaknem 1700 településről érkezett kampányfőnökök előtt Antall József a szeptember végi választások kapcsán kijelentette: az MDF koalíciós partnereivel tisztességesen versengve, de egymással szövetséget alkotó erőként lép fel. A helyi rivalizálásokat természetesnek nevezte, a koalíció résztvevőinek azonban törekedniük kell stratégiájuk egyeztetésére, hogy ne lehessen hármójuk versengéséből egy negyediknek, illetve a másik oldalnak haszna. A miniszterelnök arra buzdította a kampányfőnököket, hogy ne csak MDF-es, vagy a másik két koalíciós párt tagjai, tisztség- viselői közül válasszanak jelöltet. Vegyék számításba azt a széles körű szimpatizáns réteget, amely az MDF mögött és mellett áll. Fontosnak mondta, hogy az MDF jelöltjeit a szakértelem jellemezze, és gondolkodásmódjuk feleljen meg az MDF irányvonalának. SZDSZ Tőlünk függ, hogy az új önkormányzati rendszert, melynek csak keretei vannak meg, kitölt- jük-e tartalommal, öntudatos állampolgári aktivitással, vagy pedig hagyjuk, hogy a gazdasági válságba, a tekintélyuralmi politizálásba, a karrieri uralomba vezető kormánypolitika töltse ki — mondotta Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője Szombathelyen, a párt választási gyűlésén. Beszédében a leendő önkormányzatok tagjairól szólva arra hívta fel a hallgatóság figyelmét: rendkívül fontos, hogy mindenki számára megbízható, becsületes, a korrupt szellemtől mentes, tisztességes embereket válasszanak. „Ez még egy picivel a szakértelemnél is fontosabb” — hangsúlyozta, kiemelve a politikai becsületet és a közösség szolgálatában vállalt áldozatkészséget. „Ha valamelyik párt nem tud ilyen embereket felmutatni, legyen az akár a mi pártunk is — mondotta —, ne szavazzanak rájuk. Olyan emberekre van szükség, akik igen jól ismerik a helyi körülményeket.” A továbbiakban kifejtette, hogy olyan köz- igazgatás kell, amely nyilvános, amely a közösség ellenőrzése alatt működik, mert ha nem így lesz, ha nincs kontroll, ha nem lehet betekinteni az iratokba, akkor a legnemesebb szándékú ön- kormányzat is gyanúsan kezd hasonlítani majd az egykori tanácsokhoz. KDNP A Kereszténydemokrata Néppárt az önkormányzati választások országos kampányát Mosonmagyaróváron nyitotta meg. A nagygyűlésen dr. Surján László, a párt elnöke szólt az egybegyűltekhez. Egyebek között kifejtette: az európaiság a párt felfogása szerint a kereszténységtől elválaszthatatlan még akkor is, ha a mai Nyugat-Euró- pa nem látszik is kereszténynek. Nyugat-Európában sokan Kö- zép-Európától váiják a keresztény megújulást — hangoztatta —, ez nagy lehetőség számunkra, ami azt jelenti, hogy nemcsak kérünk, hanem adhatunk is. A Magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt a maga részét kiveszi ebből a munkából — mondotta. A párt a nemzeti gyökerek ápolását felvállalja, de tudnunk kell — folytatta —, hogy olyan népekkel vagyunk körülvéve, amelyeknek eddig béklyóba kötötték a nemzeti öntudatát, s amit idáig elnyomtak és meghamisítottak, az most hatalmas erővel tör fel, olykor túlzásokban nyilvánul meg. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett: mi magyarok ne essünk ebbe a hibába, ne támasszunk ellenségeskedést népek és népek között. Nem szabad olyan közhangulatot kelteni az országban, amely egy másik nép ellen fordulna. Dr. Suiján László úgy vélekedett, hogy ebben a kérdésben a kormánynak nagy a felelőssége, de hozzátette: a kereszténység roppant nagy segítőerő ezen a téren is. A továbbiakban rámutatott: elmúltak azok az idők, amikor egy ideológiát állami eszközökkel lehetett terjeszteni, azzal, hogy a mai kormányzó pártok az állam és az egyház elválasztására törekednek, valójában a kereszténység túlélésének egyetlen esélyét teremtik meg. MSZP Nem váltotta be a működéséhez fűzött reményeket első száz napja alatt a kormány. Minded-, dig nem dolgozott ki olyan konkrét programot, amely valóban kiutat mutatna a gazdasági válságból. Különösen veszélyes az infláció érzékelhető gyorsulása. Vontatott, ellentmondásos a piacgazdaság bevezetése, s nyoma sincs az ígért szociális gondoskodásra vonatkozó elképzeléseknek. A kisgazda-földprogram a mezőgazdaság összeomlásával és a politikai-emberi indulatok elszabadulásával fenyeget — fogalmaz az a nyilatkozat, amelyet az MSZP Elnökségének ülésén fogadtak el, hosszas vita után. A tanácskozásról, valamint a helyhatósági választások előkészületeiről sajtótájékoztatót tartottak a párt vezetői. A dokumentum szerint a kormánykoalíció pártjai az ország helyzetét ténylegesen javító intézkedések helyett mind gyakrabban nyúlnak a demagógiához, a bűnbak- kereséshez. A végérvényesen letűnt sztálinista rendszer elleni ár- nyékbokszolás következményeként tekintélyelvű, antidemokratikus közszellem van kialakulóban. A koalíciós pártok a kor követelményeinek megfelelő megoldások keresése helyett gyakorta a múlt intézményeihez próbálnak visszatérni. Kormánypárti politikusok megnyilatkozásai gyakran keltenek értetlenséget, sőt megütközést külföldön. Mindez árt az ország nemzetközi tekintélyének, nehezíti tényleges integrálódását Európába. A nyilatkozat a továbbiakban leszögezi: a szocialista párt — amely tevékenyen közreműködött a régi rendszer lebontásában — modern, minden tekintetben európai színvonalú Magyar- országért kíván tevékenykedni. Fidesz Tokaj-Hegyalja három városában, Szerencsen, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen rendezett politikai nagygyűlést a Fidesz. Parlamenti frakcióvezetőjük, Orbán Viktor elmondta, hogy a földtörvényre vonatkozó kormányzati elgondolások azért elfogadhatatlanok a Fidesz számára, mert összekeverik a rehabilitáció és a kártalanítás problémakörét a privatizáció kérdéscsoportjával. A kártalanítás ügyével nem védhető álláspont az, hogy csak a parasztok kapják vissza egykori földjeiket. Miért nem kapják vissza akkor az iparosok műhelyeiket, a kereskedők üzleteiket, vagy éppen az egykori tisztességes nagyvállalkozók ipari üzemeiket, a bérháztulajdonosok pedig épületeiket? — kérdezte. Hol marad az állam- polgári jogegyenlőség? E jog- egyenlőség érvényesítéséért a kisgazdák szerinte hibás álláspontjával szemben is harcolni fognak a fiatal demokraták — mondta Orbán Viktor, aki egyben bírálta a kormánynak a földtörvénnyel kapcsolatos felfogását is, amelyet a kisgazdák erőltettek rá. Ugyancsak felrótta a kormánynak a kapkodást, és azt, hogy korábban tett ígéreteit nem váltotta valóra, sőt azokkal ellentétesen cselekedett. A helyhatósági választásokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy most ne a pártokat nézzék a választók, ne azok erőviszonyait latolgassák a voksolásnál, hanem nagyon nézzék meg, hogy szakmailag ki a legjobban megfelelő, köztiszteletben álló, elismert személyiség, aki a helyi új vezetésben bírhatja a lakosság nagy többségének a bizalmát, és gondjainak megoldását a legjobban szolgálhatja. Különösen fontos így cselekedni vidéken, ahol az embereknek módjuk van közelről is ismerni egymást. Alapító nyilatkozat Alulírott magyar állampolgárok, alkotmányos jogainkkal élve, megalakítjuk a füzesabonyi Fidesz-csoportot. A füzesabonyi Bauer Sándor- csoport a Fiatal Demokraták Szövetsége keretein belül kíván működni. Elfogadja programját és szervezeti szabályzatát. Váijuk mindazokat a sorsukért tenni akaró fiatalokat, akik elismerik a szövetség és a csoport programját és irányelveit. Itt, fiatal városunkban, szeretnénk egy olyan radikális és liberális csoportot létrehozni, ahol a kívánságok helyett a tenni akarás mutatkozik. Kapcsolatokra törekszünk, de nem kívánunk semmilyen más párt fennhatósága alá kerülni. Elhatároljuk magunkat mindenfajta olyan eszmétől, amely az emberiséget már ez idáig is válságba sodorta, illetve válságba sodorhatja. Ismerve generációnk kétkedését, nem kívánunk a (volt) KISZ-hez hasonlóan ifjúságunk nevében nyilatkozni, hiszen ehhez nincs semmiféle jogunk. Ahhoz, hogy programunkat, feladatainkat véghezvigyük, a ti segítségeteket kéijük: Fidesz füzesabonyi csoport