Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-01 / 128. szám
4 1990. szeptember 1., szombat Mit akar a RUH? Vidéken sokkal lassabban tör magának utat az új gondolkodás, mint Moszkvában. Mégis, a peresztrojka kezdete óta a politikai küzdőtéren megjelent sok párt és szervezet között egyre nagyobb szerephez jut az ukrán RUH. Ez a köztársaság demokratikus erőinek mozgalma. Az ukrán legfelsőbb tanácsban hívei mintegy 30 százalékot tesznek ki. Hatása azonban főként a nyugati megyékben még jelentősebb. Rovno megye azonos nevű székhelyén gyakorlatilag átvette a hatalmat és legyőzte a kommunistákat. — Önök nemrég léptek ki az SZKP-ból. Miért? — A RUH az első időkben konszolidált kapcsolatot tartott a kommunista párttal, mondja Vlagyimir Omeljancsuk, a RUH megyei szervezőbizottságának elnöke, az ukrán köztársaság párt megyei elnökhelyettese. — A politikai helyzet alakulása, a köztársasági legfelső tanács legutóbbi ülésszaka bizonyította, hogy ennek nincs jövője. A pártapparátus, amely lényegében a pangás idején alakult ki, nem képes és nem akar új módon gondolkodni. Miközben Kelet-Eu- rópa határozottan szakított az emberiséget zsákutcába vivő ideológiával, a mieink jelszavai még mindig az egész társadalmat gúzsba kötő demokratikus centralizmus és a szocializmus megújítását visszhangozzák. A forradalom első éveinek politikusai bizonyára hittek az általuk hirdetett kommunista eszmékben. Az elmúlt évtizedek azonban olyan embereket neveltek, akik semmiben sem hisznek, de tudatosan kihasználják ezeket az eszméket. Anyagilag jól megalapozták az életüket, és igazán megfelelt nekik a pangás korszaka. — Ön szerint tehát a szocializmus vitte zsákutcába a társadalmat? — Nemcsak én gondolom így. Az elnöki tanácsadó testület egyik tagja, Satalin akadémikus az Ogonyoknak adott interjúban azt mondta, hogy ideje lemondani a megkövesedett izmusokról, hogy a társadalom a szabad gazdaság törvényei szerint normálisan fejlődjék. Az elmúlt évtizedekben szavakban az egyenjogúságot hirdettük, valójában a nyugatinál nagyobb kizsákmányolás jött létre és a szabadságjogok megsértése is nagyobb volt. — Milyennek látja Ukrajna jövőjét? — Mint a köztársasági párt tagja, úgy gondolom, hogy független állammá kell váljon a közös európai tető alatt. — A Szovjetunión kívül? — A nemzeti felszabadító mozgalmak utóbbi években tapasztalt lendülete azt mutatja, hogy a Szovjetunió — lényegét tekintve birodalmi szerkezetben él és széthullása elkerülhetetlen, törvényszerű. Nem akarunk vámhatárt, nem akarunk elzárkózni a világtól. Én ukrán vagyok, a feleségem uráli, a lányom orosz iskolába jár. Nincs igazuk azoknak, akik úgy vélik, hogy függetlenségünk eltép minden szálat más népekkel. Egyszerűen nem akarjuk, hogy más mondja meg, hogyan éljünk, sőt, meggyőződésem, hogy éppen a függetlenség révén érezhetjük egyenlőnek magunkat az egyenlők között és megszerezzük önbecsülésünket. — Konkrétan mivel foglalkozik a RUH? — Kijelenthetem, hogy a RUH nélkül Ukrajnában nem bontakoztak volna ki a demokrácia csírái. A RUH elérte új választási törvény elfogadását, így a demokratikus erők bejutottak a tanácsokba. Sokat tett a mozgalom azért, hogy az ukrán legyen az állami nyelv, újra a régi kék-sárga zászló legyen a lobogónk, hogy feléledjenek a nemzeti hagyományok és szokások. A megyei bizottság szervezte ukrán történelmi és kulturális szemináriumokon mindig sok az érdeklődő. A megyében környezeti problémákkal is foglalkozunk. Követeljük például, hogy az AZOT vegyipari gyár térjen át a környezetet nem károsító technológiára. — A RUH-nakaköztársaság- ban meglehetősen nagy a tekintélye. Mi lesz a szervezettel a jövőben? — Ősszel Kijevben lesz a kongresszusunk, ahol a program átalakításáról is szó lesz. A RUH magva bizonyára belép Ukrajna demokrata pártjába. Nálunk a pártapparátus ma természetesen nem az önmagát túlélt ideológia, hanem az állami mechanizmussal összenőtt struktúrával tartja magát. Szervezett politikai erő tud csak vele szembeszállni. V.P. Értékes madárkincs után — Gallyak között sólyomfészek — Sziklafalon 240 métert — Tizenhatos is akad — Pécsett őrizték — Többen versengtek érte Páratlan tojásgyűjtemény a Mátra Múzeumban Páratlan gyűjteménnyel — külföldön is számon tartott tojássorozattal — gazdagodott a Mátra Múzeum Gyöngyösön. A már évekkel ezelőtt kiszemelt anyag mindeddig magántulajdonban volt Pécsett, s gazdája, dr. Németh Márton élete végéig ragaszkodott a szakmai körökben olyannyira megcsodált, nagy tisztelettel, elismeréssel övezett kincséhez. Csupán örököseit sikerült nemrégiben rávenni az üzletre, amellyel a gyöngyösiek korábban vásárolt, szintén igen jelentős, dr. Rátkai-féle — Brazíliából is kiegészített — több százas preparált madárkollekciójukat tehették most teljesebbé. Mint dr. Füköh Levente igazgatótól és dr. Solti Béla ornitológustól a napokban értesültünk: a legújabb szerzemény 7100 fészekaljból adta a 36221 különféle tojást, túlnyomóan hazai tájakról, s az ötvenes években. Mert a rendelkezésre álló feljegyzések utalása szerint a már régóta védett gyűjteményben — amelynek nagy része a szintén pécsi Cseresnyés Szilárd összeállítása — Európa más országaiból, legtávolabbi részeiből is akadnak értékes „zsákmányok”. Van, amelyiket lelőhelye tesz ritkábbá — az egyik fészekhez például 240 méter magas sziklafalat kellett megmászni cserkészés közben, akadt vándorsólyom, amelyik az ismertebb szokástól eltérően gallyak között költött —, s előfordul olyan példány is, amit 1916-ban találtak. A háziszámyasokon kívül képviselt 342 fajból a legtöbb szülő a vadmadarakhoz tartozik. Tojásaik a gyűjtők cseretevékenységével is gyarapították az anyagot, így a származás még Európára sem szűkül. Az igazi értéket azonban korántsem ezek, s az előbbiekben említettek jelentik. A vásárlás jelentőségét valójában az adja, hogy magán- tulajdonból közgyűjteménybe került, az eddiginél nagyobb kör számára is hozzáférhetőbbé, s biztosabban őrzött, jobban fennmaradó együttessé vált a hazánkban egyedülálló tojáskincs. S ha a nagyközönség elé nem is kerül — hiszen kisebb bemutatót ma is láthat, s ugyan melyik múzeumlátogató nézne végig bárhol is több, mint 36 ezer lényegében hasonló tárgyat? — a kutatók számára kiváló lehetőségeket teremt az egyes fajok tanulmányozásához. Olyan búvárkodásokat enged, amikre aligha lenne másutt mód, s egyre kevésbé van, vagy nincs is alkalom. Mivel sajnos, igen apad a madárállomány, mind több a védett faj, egyed, amelyeket már a „tojásvadászok” sem zavarhatnak, károsíthatnak büntetlenül. A Mátra Múzeum kétszeresen is szerencsésnek érzi magát a vásárlásnál. Nemcsak ráakadt a felsoroltakra, hanem számottevő anyagi segítséget is kapott a hozzájutáshoz a Környezetvédelmi Minisztériumtól, a művelődésügyi tárcától, nem utolsósorban a helyi múzeumbarátok körétől. Olyannak a birtokába jutott, amiért mások is versengtek, amivel talán — természetrajzi gyűjteményét tekintve a gyöngyösit hazánkban egyedül megelőző — pesti, központi múzeum is méltándicsekedhetne. (gyóni) Egy fenomén hazalátogatott Bach — átköltve Három nyelvű szórólap jelezte hetekkel ezelőtt Egerben, hogy Xaver Varnus (Canada) orgonahangversenyt ad a Bazilikában: Bach d-moll toccata és fugáját, valamint a D-dúr szvitből az Airt játssza el nekünk. A híradás tetején a New York Times kritikusától átvett egyetlen mondat volt olvasható: „A Bach-Varnus ösz- szetétel — a Chopin-Rubinstein- hez hasonlóan — egyike századunk legendás zenei csodáinak.” A nyár végére, Egerben, Lehot- ka Gábor és Kovács Endre után, százforintos belépővel hirdetni valamit, kockázatos: még akkor is, ha a három nyelvű invitálás és az amerikai újság egyetlen mondata is nyilvánvalóvá tette, hogy itt nem propaganda-fogadásról van szó, itt értéknek kell lennie. A Bazilikát ugyan nem nyomta szét a közönség, de a kíváncsiak elég szép számmal megtöltötték a padsorokat. A zenerajongókban ágaskodott a kérdés: mit is csinálhat ez az orgonista két ilyen népszerű, kedves Bach-szám- mal, hogy kitöltse a szokásos műsoridőt. Xaver Varnus — aki nem más, mint hazánkfia, Varnusz Xavér, aki hat éve él Kanadában, Paskai bíboros invitálására jött haza, és tartott három helyen koncertet, a budavári Mátyás-templomban, Szentendrén és Egerben — eljátszotta a toccatát és fugát, majd az Air-t. Ez minden rögtönzés alfája. Eztán nekikerekedett az improvizációs feladatnak — mondanánk mi, akik a mesteri fokon orgonáló embertől elvárjuk, hogy a saját ötleteit, gondolatait a feldobott témával kapcsolatban előadja. Itt is valami ilyesmi történt, de ha jobb kifejezést nem is találunk rá, azt mondanánk, hogy ezekben az improvizációkban, átköltésekben, a kirobbanó ötletzuhatagban nemcsak a buzgón keresett variánsok táncoltak elő az orgonából. Ez a fiatalember minden szenvedélyével valósággal nekiesett a Bach által leírt hangoknak, kielemezte belőlük azokat a hangulatokat, szenvedélyeket, érzelmeket, amiket a „szerkezetből” elő lehet varázsolni. Vagy talán nem is az eredeti partitúra egyes elemeit tisztelte meg újraöltözte- téssel Xaver Varnus, alias Varnusz Xaver orgonista, hanem képzelete úgy bontotta fel, alakította át a hangzatokat, a modulációkat, hogy azokba őmaga is, lelkivilága is egész felfogása beleférjen, azzal együtt, hogy érzékeltette, milyen frissen pörgeti változatait, mennyire éppen az adott pillanatban bomlanak ki az orgonából azok a telitalálatok, amelyekkel a modern embert, a saját gondolatait teszi a zenei apropó folytán az érdeklődés homlokterébe. Mi pénteken este, augusztus 24-én nem Bach zenéjét hallottuk csak, hanem azt a másikat is, akiről azt kellene mondanunk: Bach megihlette ezt a Xaver Vamust és miután ez az előadó csak magáról tud és akar beszélni, hát ezt az ihletett- séget használja ki arra, hogy a mai közönségnek értelmezze a barokk mestert, mondván: valahogy így tette volna a barokk zenész a dolgát, ha történetesen a XX. században élt volna. Drámai felfokozottság, ellágyuló lírai vonulatok jelentették a lelki tobzódásban a két végpontot, el egészen addig, hogy az elmélkedés némely részletében csak egy vékonyka hang kötötte össze a szélesen ívelő mozzanatokat. És hogy senkinek kétsége ne maradjon a zseniális orgonista szellemi tartományai felől, a két ráadás egyikében az éppen aktuális „Ah, hol vagy magyarok...” kezdetű, Kodály által is feldolgozott ének improvizációját remekelte. Az általunk megszokott, a dallam különféle változataira átalakuló feldolgozási módtól eltérően, itt is az ének, a tartalom szerinti kibontás mellett és mögött felharsogott az a fantázia, ami Vamuszban annyira magától értetődően munkai. Remény és kétségbeesés, líra és tragikum váltotta-követte egymást, néha azzal az érzéssel, hogy ezt a dübörgést már nem tudja fokozni az orgona; majd harangszó szólalt meg, és ahogyan azt Kodály a nagy könyörgések után teszi, a szellemi és érzelmi viharzást a megbékélés, a megnyugvás hangzatai zárták le. A Bazilika falai között nagy pillanatoknak voltunk tanúi. Reméljük, gyakrabban hazalátogat ez a virtuóz. Játéka közben — nem túlzásként újuk le — Liszt életrajzi foszlányai is eszünkbe jutottak. Farkas András Nagyon szép város Eger—A háború szele sodorta a „világ végére” — Még ma is megeszik a „fehér disznót” Egri pékmester Ausztráliából A Föld másik féltekéjéről, Ausztráliából, a kenguruk földjéről, egész pontosan a Dél-Wa- les tartományban fekvő Sydneyből érkezett haza Egerbe 50 év után Pacsirszka Sándor. Nevét csak az idősebb korosztály ismerheti, pedig abban az időben jó nevű pék volt a most 71 éves férfi. Üzlete ott állt a kórházzal szemben, a Széchenyi utcában, a Palonyi-féle házban. Vele beszélgetünk. Életútjáról, élményeiről faggatjuk egy jéghideg ital mellett a Planétás étteremben. Az első kérdés is kézenfekvő: — Milyen erő bírta rá, hogy ennyi év után ilyen hosszú útra adja a fejét? — A honvágy és a kíváncsiság. — Fogalmazza meg elhatározásának lényegét a középtermetű, szemüveges férfi. — Mint sok más idegenbe szakadt honfitársam, mindig élénk érdeklődéssel figyeltem az itthon történteket. így született meg végső elhatározásom, hogy rááldozom a nem kevéske pénzt, és szétnézek, mi újság Magyarországon? Feleségemet is hozni kívántam, de ő nem vállalta. Talán jövőre. — Milyenek első benyomásai, tapasztalatai hazánkról? — Sokat változott minden. Nehéz volt megbirkózni az új élményekkel. Különösen Eger tett rám nagy, lenyűgöző benyomást. Megfiatalodott, az emberek pedig nagyon barátságosak. Az ugyancsak szép fővárossal, Budapesttel azonban nem vagyok kibékülve. Ha osztályozni lehetne, hármast kapna. Lökdösődnek, kapkodnak, idegeskednek. Ugrálnak a fiatalok. Nincs előzékenység, udvariasság bennük. Én nagy városban lakom, mégis furcsának tartom ezt a magatartást. Sokat kell még változniuk ahhoz, hogy megtanulják: a külföldi hozza a pénzt, a dollárt, a márkát és ennek megfelelően kell velük bánni... — Találkozott-e már régi barátokkal, ismerősökkel? — Igen. Bár Budapesten születtem, de gyermekkoromat itt éltem le. Itt jártam iskolába, itt szereztem meg a szakmámat. Együtt szabadultam fel Kutnyák Gézával, Tari Tiborral, Bornemissza Gyulával és Lászlóval. Már koccintottunk a viszontlátás örömére. Októberig tartózkodom Magyarországon, remélem, még összehoz a sors a még élő ismerősökkel. Némi szünet után teszi az előbbiekhez: — Van egy húgom. Ő Egerben született, itt járta iskoláit is. Most Budapesten él. Hol nála lakom, hol pedig Egerben Gerzo- vits József barátomnál, akivel gyermekkorunkban szomszédok voltunk. Legtöbbször ő kalauzol, segít az eligazodásban. — Mi vezérelte idegen honba, a „ világ végére”? — Budapestre 1940-ben költöztünk. Mint nős embert behívtak katonának, és az orosz frontra kerültem. Szerencsére a hadifogságot megúsztam. Sajnos a háborúban szüleim és feleségem meghalt. Nem tudtam semmire ránézni. Nagyon el voltam keseredve. Elhatároztam, hogy elhagyom az országot. így jutottam el Ausztráliába. Másfél évig a hadsereg adott munkát, aztán üzletet nyitottam, pékséget; házat vettem, majd autót. Földdel, telekkel is üzleteltem. Az nagyon kifizetődő volt. Közben megnősültem, győri lány lett a feleségem. Két lány- és egy fiúgyermekem van és három fiúunokám. Valamennyien jól beszélik a magyar nyelvet. — Ez igen tiszteletreméltó törekvés eredménye. Gondolom, elégedett is velük a nagyapa? — Természetesen. Rendes fiúk. De nem rendkívüli dolog ez minálunk. Nagy és erős a magyarok összetartozása. Élünk odakint vagy 40 ezren, s különböző szervezetekben, klubokban tömörülünk. Én a Hungária klub alelnöke vagyok, sokáig szponzoráltam a Budapest és a Hungária labdarúgócsapatot. Minden héten összejövünk. Műsorokat, bálokat, filmvetítéseket rendezünk. Saját zenekarunk húzza a talpalávalót. A nyugdíjasoknak otthont teremtettünk orvosi ellátással. A miénk például Black - town-ban van. Erzsébet otthon a neve, hatalmas területen fekszik. Még a temetőnk is magyar. Akik régebben elmentek az országból, mint én is, tisztességesen, jól élünk. Nyugdíjunk feléből kijövünk, a többit megspóroljuk. Havonta 200 dollárig adómentesen dolgozhatunk. — Jó ezeket hallani. Főleg azt, hogy honfitársaink be tudtak illeszkedni az ottani életbe... — No, azért nem olyan köny- nyen mennek a dolgok. Dolgozni kell érte sokat. Igaz, Ausztrália nagyon gazdag természeti kincsekben, szinte csak bele kell rúgni a földbe és előjön az arany. Ez csak lehetőség. Vannak közöttünk olyanok, akik nemrég vándoroltak be, kölcsönöket vesznek fel, hazatérnek flancolni, s aztán, amikor visszatérnek 5-6 évig nyöghetik az adósságukat. Ausztráliában az adót, a pénzt könyörtelenül behajtják. Szigorúak a törvények. Sok a rendőr. Az első kisebb közlekedési szabálytalankodásért is le kell „gombolni” minimum 90 dollárt. Első helyen áll a magántulajdon védelme. Magán- területre még a rendőr sem teheti be a lábát, hacsak nincs házkutatási parancsa. — 5 hogyan jönnek ki az őslakossággal? Tudnak-e barátkozni? — Nehéz eset. Amikor az őslakosok egy-egy csoportban bejönnek a városokba, táborokba kerülnek. Itt 2-3 hónap alatt mindent eltüzelnek, elrontanak. Nehéz velük bírni, bánni. Nagy részük még vadon él az őserdőkben, ahová nem ajánlatos fehér embernek bemerészkednie. Ha elfogják őket, megeszik. Megnyársalják az úgynevezett „fehér disznókat”. — Akkor jobb Magyarországon élni. Nem gondolt rá, hogy végleg visszaköltözik? — Már megfordult a fejemben. Persze nem könnyű dönteni. Ki kell kérni a család véleményét, főleg a feleségemét. Jövőre együtt jövünk, s majd meglátjuk. Vennénk egy házat, a nyugdíjunkból pedig meg tudnánk élni, mert az árak közel azonosak az ausztráliaikkal... Fazekas István
