Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-26 / 149. szám
1 1 8 6 1 2 6., szerda Hírlap 3. Vita a változásokkal, akkor nincs szüksége ránk. Ám, — ha gondolkodó, gondoskodó önkormányzatot akar, és nem helyettünk gondolkodó és cselekvő központi hatalmat, — ha szakértelmet vár el, és nem uram-bátyám, sógor-koma osztozkodást, — ha piacgazdaságot szeretne, és nem kampány-piacot, akkor itt a lehetőség! Szavazatával segítse a Szabad Demokraták által támogatott jelölteket! Ha ők győznek — Ön nyer! Ítészek... Mindig is irigyeltem az ítészek biztonságát. A minap épp a soros irkász ítészségére bukkantam, aki arról morfondírozik, hogy nem jó érzés számára egy szövetségben lenni a miniszterelnökkel. Megoldást is talál rögtön, amikor közli közlendőjét: „Azt hiszem, kilépek...” — mármint a MÚOSZ-ból. Teheti: rendszer- váltás után, előtt, közben szabad ország szabad újságírója. Lehet, hogy ez zavaija? Milyen jó is volt, amikor az újságíró nem újságíró, hanem politikai munkatárs volt. Aki pedig anélkül lehetett 1985-ben a MÚOSZ tagja, hogy nem volt politkai munkatárs, az szégyellje magát, ő (vagy Ó) azzal tovább egy percig nem marad egy szövetségben. Hogy is képzeli az illető, csak úgy szakmai cikkek alapján egy szövetségben létezni politikai munkatársakkal? A csúnya kormány- pártiak pedig hangos nevetésben törtek ki, amikor az ellenzék egyik vezetője a sajtószabadság kérdését hozta szóba. A jegyzőkönyv ugyan mást igazol, az a bizonyos képviselő nem egészen a sajtószabadságot, hanem a pártatlan tájékoztatást hozta szóba. Ez pedig nincs. Nem sok olyan kérdés van, amiben a pártoknak egyező volna az álláspontja, ebben viszont olyan nagy az egyetértés, hogy rögtön bizottságot is hoztak volna létre. Végül — közismert — bizottság sem lett, igaz, pártatlan tájékoztatás sem. De ennek a pártatlan tájékoztatásnak vannak munkatársai... Lukács Tamás ítészek... (2.) Én is mindig irigyeltem az ítészek biztonságát. A minap épp a soros irkász ítészségére bukkantam (fent), aki arról morfondírozik, hogyan veszi magának a bátorságot a sajtó, hogy leírja a véleményét, holott már rendszerváltás volt, minden megváltozott, továbbá nagy szabadság van. Hogy minden rendszerváltás előtti újságíró politikai munkatárs lett volna, az egy érdekes vélemény, de nem biztos, hogy igaz. Tartok tőle, hogy ez a rendszerváltozás nemcsak a mai parlamenti — köztük kormányzó — pártok részvételével zajlott le, ehhez mindenképpen szükség volt nyilvánosságra is, amelyet, kisebb-nagyobb szorítások között ugyan, de mégiscsak az újságírók biztosítottak. A glossza egyébként arról szólt, hogy van abban valami különös, ha egy szövetségben vannak az említett felek, hiszen, mint írtam, a MXJOSZ érdekvédelmi (tehát érdekvédelmi!) szervezet. Amúgy meg az általam említett esetben egyáltalán nem a pártatlan tájékoztatásról volt szó, hanem arról, hogy a frakcióvezető szerint ma az újságírók újból a „függetlenségükért tusakodnak.” (Ezen tetszettek kacagni...) Végül: valóban elhamarkodott kijelentés volt részemről az a mondat, hogy: „azt hiszem, kilépek.” Nem biztos, hogy nekem kell ezt megtennem. Havas András Álláspont Hatalom és az Ő átmentése Partnereink, most választási ellenfeleink hatalomátmentési kísérletről beszélnek. Javaslom, nézzük ezt meg közelebbről. Itt nem arra gondolok, hogy az ilyen manőverekről a legritkább esetben hallunk konkrétan. Azt javaslom megvizsgálni, vajon hol rejlik a hatalom, amelynék átmentése folyik? Nézzünk hát szét közvetlen környezetünkben, volt-e és kinél volt hatalom? A helyhatósági választásokra készülve vizsla tekintetünk mindjárt a tanácsokra eshet. Már a tanácsrendszer „fénykorában” a törvény elvetette a tanácsok államhatalmi jellegét, és jó ideje ezen a fertályon egyedülállóan népképviseleti és önkormányzati szerepkört deklarált. Az idegen szó használatával a puszta kinyilvánításra utalok, valóság ezt alig-alig követte. Hanem az államhatalmi jelleg elvetése, éppen ellenkezőleg, a való helyzet elismerése volt. A hatalom fentebb és valahol máshol székelt, a leosztott hatalom morzsáit pedig a bizalomvesztés következtében lassan felélték volt birtoklói. Sőt, azt mondom, hogy többé- kevésbé magukat a birtoklókat is felélte a rendszer összeomlása. Hol vannak már a hajdani nagykutyák, és azok, akik az őszájukról nyalták a zsírt? El kell tűnniük, és összedőlt a hatalmi centrum szerkezete is, megmutatva, hogy a hatalom látszólagos megkettőzése pártban-államban nem volt egyéb, mint a hatalom összpontosítása és kisajátítása. Ami itt maradt: a helyi közigazgatás kiüresedett váza, melyben az egyre bizonytalanabb apparátus és a kettős jelölés, a „demokratizmus kiszélesítése” után megcsúfolt testületek már aligha érvényesíthették hatalmukat. A tanácsokban a kormányzatnak kellett az életerőt élesztgetni, hogy kitartsanak szeptember 30igMegkérdezhetnénk, nem túlzó ítélet-e ez, és éppen a mi részünkről. Nem. Pártunk, a Szocialista Párt azoknak a pártja, akik belátták a nagy dőlés-borulás szükségességét, és mozgalmaikkal segítették, siettették bekövetkeztét. Nincsenek közöttünk és körülöttünk a hatalom kegyeltjei. Ellenkezőleg. Olyanok gyülekeztek nálunk, akik mindig is furcsának számítottak, és ép- pencsak megtűrtek voltak: „renegátok”, reformerek, erkölcsi okból ellenszegülők, „okosko- dók”, „anarchisták”, nonkonformisták, „követelőzők,” szociológusok, és egyáltalán: értelmiségiek, forrófejűek, fiatalok. Tagságunk ennek következtében kevés vadászfegyvert és trófeát tudna felmutatni, s ugyanúgy csak hírből ismeri a pártvagyont, mint egyszerű polgártársai. Ha a hatalom részegítő ízét vágynánk, másként kellett volna helyezkedni. Olyan emberekről van szó, akik a nehezebb ellenállás irányába szeretnek haladni, mert bizonyos eszmék belülről vezérlik őket. Nem közöttük kell hát keresni a hatalom átmentőit, mert ez a hatalom — mint a mesében: hol volt, hol nem volt. Hagyjuk akkor a meséket! Valódi helyi hatalmat kell közösen alkotnunk, amelynek fundamentuma a közösség, hatalma a képviseletben rejlik. Kalmár Péter MSZP
