Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1990-09-22 / 146. szám

1990. szeptember 22., szombat Hírlap 5 Ahol a kábítósok vertek tanyát... Jön a biciklis, elengedi a kor­mányt, és két kézzel integet egy szakadt, az első pillanatra ré­szegnek tűnő öregembernek. Az meg csak mosolyog, mosolyog rendületlenül. Középkorú pár sétál az utcán, mélyet szívnak a cigarettájukból. Először nem tudom, milyen sza­got érzek, aztán rájövök: töm­jénfüsthöz hasonlít, már jóval el­mellőztek, még akkor is az or­romban marad az illat. A nő sző­kített hajú, a férfi torzonborz, szakállas. Szinte biztosak vagyunk ben­ne, hogy jófelé megyünk, bár Koppenhágában egyetlen nyíl sem jelzi a hasisleheletű hippita­nyát, Christianiát. Mi is véletle­nül tudtuk meg, merre keressük, valahogy így: Veronika már túl van a máso­dik kupica, nagyanyámféle szil­vapálinkán. Alig tíz perce ismer­jük a két éve Svédországban élő magyar leányzót, amikor meg­kérdezi: nem érdekel benneteket a kábítós-övezet? Aztán bohó- kásan meséli, hogy amikor elő­ször átvittek oda két ifjút maguk­kal, az egyik egy kicsit túlszívta magát, és almazöldben játszott az arca. A gyomra nem sokáig bírta a nyomást, látványosan en­gedett utat a megkönnyebbülés­nek. Egy vén, jólelkű kábítós vi­gyorogva köszönt oda nekik: „Wellcome to Christiania”... Róni — mert ez jobban hang­zik, mint a túl magyar Veronika — egy héten kétszer „beindítja” magát, és olyankor jó. Amikor átruccannak Koppenhágába, akkor az ott vásárolt hasist szív­ják, de azt nehéz átcsempészni a dán — svéd határon. A fináncok meg egyből kiszúrják őket: olyan piros a szemük visszafelé jövet, mint a nyulaknak. De hiába pa­kolják ki az autót, hiába vetkőz- tetik őket meztelenre, nekik mindig sikerül: a vajba pakolt kábítószert nem szagolja ki még a kutya sem, a kesztyűtartóban hiába van ott a pipa, az utasteret hiába lengi körbe a tömjénszagú levegő: az „anyag” nincs meg, és ez a lényeg. Roniék lakásában vadkender nő a fikusz helyett... végszükség esetére. Itt vagyunk hát a vaslemezre ívelt feliratnál, beléphetünk a „mennyországba”, az önálló, sa­ját törvényekkel bíró városba. „Állam az államban” ez, muto­gathatnánk mi nyugodtan az út­levelünket, újságíró-igazolvá­nyunkat : Christiánia az övék, ők mondják meg, mit tehetünk, ók: a ferdevágású, mitugrász kínai vagy japán, esetleg vietnami fa­zon, aki komótosan gyűjti össze a szemetet, miközben nagyokat röhög magában. Az a gyönyörű szőke dán lány, aki táblákban pa­kolja az asztalra a hasist, mint a tejcsoki, olyanok, csak ez jóval drágább: negyven dán koronába (400 forint, kb.) kerül egy gramm belőlük. Vagy az a gitá­ros, aki meg se várja szinte, hogy beléphessen az omladozó kalyi­ba ajtaján, máris fájdalmas moz­dulattal csap a húrok közé. „Fotózz!” — súgom oda a tár­samnak, fotózni viszont tilos, több tábla is jelzi. Lazán a nyaká­ba akasztja a fényképezőgépet, mintha csak véletlenül felejtette volna ott. Élességet állítgatni, fényt mérni nincs idő: pár pilla­nat csak, amíg valaki félrefordít­ja a fejét, pedig látnivaló van elég. A városlakók bicikliműhe­lye, a lepusztult otthonok, a ré- veteg tekintetek, a halomban ál­ló, felújításra szoruló öntöttvas kályhák, a központi kocsma — mindent csak sután és sietve le­het megörökíteni. Törvénysze­rű, hogy mégis lebukunk. Két férfi verekszik, karatés mozdula­tokkal rúgják egymást, ökölbe szorul a kezük. Az egyikük meg­lát: „No foto, understand?” — és fenyegetően elindul felénk. Szé­dületes gyorsasággal dugjuk el a fényképezőgépet, és úgy te­szünk, mintha mi sem történt volna. Nagy ívben megkerüljük őket: „gyerünk innen, a franc­ba”... de aztán megnyugszunk kissé, megnézzük még a pipavá­lasztékot, kisebbek jóval, mint a normális társaik, kecsesebbek, aranyosabbak. Látunk még egy letakart Lada Nivát, hogy került oda, miért pont Lada, nem lehet tudni... Olyan megkönnyebbülésfélét is érzünk, amikor kilépünk a vas­felirat alatt a „rendes” városba. Megúsztuk, mégis láttuk, nem szívtuk, de éreztük az illatát, „megvolt az élmény”. Megvolt, még akkor is, ha csak kerítésen kívüli idegenként lophattunk Christiania sajátos hangulatá­ból... Doros Judit (Fotó: Jakab László) Időutazás Dlés(ék) szekerén Bármilyen furcsa is — utóbb kiderült —, a hatvanas évek ma­gyar krónikájában nem az új gaz­dasági mechanizmus produkált időtállót. A suttyomban mindig is lenézett kulturális szféra, és annak is a peremére szorult köny- nyű műfaj képviselői, a színre lé­pésükkor még nem igazán ko­molyan vett beategyüttesek, Illé- sék, Omegáék viszont ennél jó­val maradandóbbat alkottak a saját műfajukban. Miközben Európában a nagy diákmozgal­mak — egyebek mellett — az „étaper le bourgeois” (meghök­kenteni a polgárt) jelszavát tűz­ték zászlajukra, és Cohn-Bendit, Rudi Dutschke követői mindent el is követtek ennek érdekében, ezenközben a rendszertoldozás- foldozás színfalai mögött nálunk is lezajlott az új nemzedék csen­desforradalma. A csendes jelzőt persze sokkal­ta inkább a létező világ kritikájá­nak erre a térségre egyébként is jellemző burkoltabb módjára, semmint a hangerőre kell érteni. A meghökkentés persze — egy­részt a szokottnál „zajosabb” számok miatt — itt is végbement. Az már a társadalmi fejlődés jól ismert fáziseltolódásából adó­dik, hogy a konvencionális elleni tiltakozásnak ezekre a szolidabb formáira Nyugaton senki a füle botját sem mozdította volna. Nem állítom azt, hogy Illésék és Omegáék tudatos lázadók, kvázi forradalmárok lettek volna, sok­kal inkább arról volt szó, hogy az egyöntetűség szürkesége, a kép­zeletet rabláncra fűző sivársága, fojtogató unalma elől menekül­tek valahová. Sebként égő vágya­iknak, mardosó szorongásaik­nak, csapra vert érzelmeiknek a számukra legkézenfekvőbb for­mában, dalban adtak hangot. Aztán kisült, hogy ez a hang nem elhaló zene, nem rémült si­koly, amit örökre elnyel az idő vé­geláthatatlan alagútja, hanem olyasvalami, ami nem válik már születése pillanatában egyből az enyészet martalékává, ami érde­mes a fennmaradásra. Ennek volt újabb bizonysága a múlt heti Illés-koncert, amelyet — némi rosszmájúsággal- nosz- talgia-showként is emlegethet­nénk, és külsőségei egy kicsit a rózsaszínű vattacukort juttatták eszünkbe. A szokásoknak meg­felelően a kellékek összeálltak, a profi világítástechnikától kezdve a felfrissített hangszerelésű — kit hűsítő, kit hevítő — dallamok áramlatáig minden készen állt ahhoz, hogy a hallgatóság meg­tegye hódító utazását visszafelé az időben. Az már a sors, a ma­gyar balvégzet csúfondáros gri­masza, hogy nem csupán a dallam­ívek bizonyultak örökzöldnek, de valahogy a szövegen sem érző­dött a kor, a porosság, azavíttság. Hiába telt el csaknem negyedszá­zad fogantatásuk pillanatától, Szörényi és Bródy szerzeményei ma sem csak andalítanak, hanem eleven erővel hatnak, felráznak. Ennek titka nem csupán a sa­játos, csakis rájuk jellemző dal­lamvilágban és a mindig monda­nivalót hordozó szövegben rej­lik, hanem a — sok vonatkozás­ban — még mindig lomhán moz­duló magyar valóságban is gyö­kerezik. Mindenféle erőltetett párhuzamba állítás nélkül is könnyen elképzelhető, hogy a ma ifjú nemzedékét is „bosszant­ja”, hogy sehol egy kégli, és leg­alábbis érdekes számára a szem­besülés a ténnyel: a gond nem új keletű. A maiak sem kívánkoz­nak „megváltozni parancsszóra” egy más hatalom, egyáltalán semmiféle hatalom diktátumára sem. _ Nem csoda hát, hogy az Illés- koncert több tízezernyi időuta­zójának nagy többségét hatalmá­ba kerítette az egyszer már átélt, a déja vu mélyenható élménye. Akkor is így volt ez, ha a múltból mihamar visszacsöppentek a nem kevésbé vigasztalan mába. Buttinger László Diákokat és tanárokat támogat a... ...„Szilágyit Alapítvány” Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium baráti köre közel egy éve alakult. Azért hívták életre, hogy az iskola volt tanulói a tőlük telhető leghatékonyabb módon segítsék a jelenlegi diá­kok képzését. Ezúttal már kézzelfogható tá­mogatással is kirukkoltak: a ba­ráti kör az eddig befolyt tagdí­jakból alapítványt tett. A Szilágy is Alapítvány célja — általánosan — a sokoldalúbb, gazdagabb gimnáziumi oktatás biztosítása és fejlesztése, az isko­la határozott karakterének kiala­kítása, a diáktehetségek gondo­zása és támogatása, az anyagi le­hetőségek bővítése. Konkrétan azt ígéri a „vállal­kozás”, hogy a gimnáziumi tanu­lók számára szaktárgyi és más pályázatokat ír ki, tanulmányi ösztöndíjat létesít. Hozzájárul a tanulmányi kirándulások költsé­geihez, segítséget ad egyes szak­tárgyak oktatási segédeszközei­nek, taneszközeinek beszerzésé­hez. Ösztönzi a kiemelkedő ta­nári teljesítményeket, és részt vállal a gimnázium épületeinek felújításában, karbantartásában. Az alapítvány induló vagyona 10 ezer forint. Ez természetesen kevés az eddig felsorolt célok el­éréséhez, épp ezért közadako­zásból, felajánlásokból, jóté­konysági rendezvények bevéte­leiből, valamint saját vállalkozá­saikból kívánják bővíteni ezt a keretet. Ha valaki — vagy valamilyen vállalat, társadalmi szervezet, egyéb testület — szeretné támo­gatni az iskolát, úgy az OTP He­ves Megyei Igazgatóságán, a 010660-5-ös számlaszámán te­heti azt meg. 10 - A CSÚCSON A Heves Megyei Hírlap sikerlistája A múlt hónapban öt új siker szerepelt a legjobbak között, így van ez ebben a hónapban is. A második helyen a színes bőrű énekes, Mc. Hammer nagy nyári slágere, a másik újdonság a tengerentúli tiné­dzserzenekar új lemezének címadó dala: NEW KIDS end the BLOCK-Step by step címmel. Található a listánkon egy ízig-vérig diszkózene is, amely elég ritkaság az utóbbi időben (LONDON BOYS — Chapel of love című slágere), hiszen az idei év a rap és a funky jegyében telik el. Lásd a két utolsó újdonságot, a SNAP kettőse és az olasz illetőségű ICE MC sikerdalait, amely az említett műfajhoz tartozik. Néhány szóban a hazai sikerlistáról is. Az új lemezek megjelenésé­vel itt is nagy a nyár végi sürgés-forgás. Hosszú idő után lekerült a lista éléről az EXOTIC csodamasinája, átvette a vezető szerepet a méltán népszerű DOLLY ROLL, akik új lemezükön megannyi régi nagy slá­gert énekelnek saját szövegükkel és hangszerelésükben — óriási si­kerrel. Előretört egy régi Hungária-szám, az egykori házibulik ked­velt zenéje, a Csavard fel a szőnyeget. Újdonságként szerepel listán­kon a „Felvidék” legnépszerűbb csapatának egy régi sikere, a „mis­kolci” EDDA Elhagyom a várost című dala, valamint a KARTHÁ­GÓ. E néhány soros értékelés után lássuk a sikerlistáinkat! Külföldi sikerek 1. (1.) KINGSTON TOWN 2. (-)U CANT TOUCH THIS 3. (5.) O.K.CORRAL 4. (7.) INFINITY 5. (3.) I CAN STAND IT 6. (-) STEP BY STEP 7. (2.) DU BEE GOOD TO ME 8. (-) CHAPEL OF LOVE 9. (-) CULT OF SNAP 10. (-) LAIKA UB 40 MC HAMMER ICE MC GURU JOSH TWEENTY 4 SEVEN NEW KIDS and the BLOCK BEATS INTERNATIONAL LONDON BOYS SNAP ICE MC Hazai sikerek 1. (2.) NÉHA BÁNT 2. (-) CSAVARD FEL A SZŐNYEGET 3. (5.) TEMESVÁRI VASÁRNAP 4. (3.) INDULJON A BANZÁJ 5. (4.) DÚDOLÓ NYÁR 6. (1.) TRABANT 7. (10) ROCK AND ROLL PARTY L. 8. (-) ELHAGYOM A VÁROST 9. (9.) MAJDNEM MONROE 10. (-) REQUIEM DOLLY ROLL HUNGÁRIA BIKINI BONANZA BANZAI DOLLY ROLL EXOTIC HUNGÁRIA EDDA-MŰVEK SZANDI KARTHÁGÓ Sallai Ferenc lemezbemutató Augusztus havi nyertesünk: Mata Péter Egerbakta, nyereménye: Elton John: Sleeping with the past című nagylemezének műsoros ka­zettája. Továbbra is várom a Hírlap olvasóinak slágerlistáit a követke­ző címre: Sallai Ferenc 3300 Eger, Faiskola út 8. 4/43. Pályázat az ifjúság támogatására Eger Város Tanácsa művelő­dési és sportosztálya pályázatot hirdet azoknak a helyi ifjúsági egyesületeknek, közösségeknek, melyek tevékenységükkel a vá­ros kultúrájának, közéletének fejlesztését szolgálják. Támoga­tásban részesíthetők azok a kez­deményezések, melyek a fiata­lok körében segítik a közösségi, művelődési folyamatok kialaku­lását, a civil társadalom irányába mutató önszerveződést. A pályázatnak tartalmaznia kell a közösség legfőbb célkitű­zéseit, programját, az igényelt tá­mogatási összeget. A pályázók között 200.000 forint kerül fel­osztásra, a pályázatban feltünte­tett céloktól való eltérés esetén a támogató az odaítélt összeget visszavonhatja. A pályázat beküldési határ­ideje: 1990. szeptember 30. Játékműhely a múzeumban „Ki játszik ilyet...?” Egy múzeum — még ha ba­bákkal és jétákautókkal teli — mégiscsak egy zárt, kézzel nemi­gen érinthető terület. Az egri If­júsági Ház éppen ezért új ötlettel rukkolt elő: játékmúzeumukban hagyományőrző gyermekfoglal­kozásokat tartanak majd októ­bertől. Angyalné Jászi Éva irányítá­sával számos, a kiállításon is sze­replő tárgyakhoz hasonlóakat el­készíthetnek a gyerekek, de mód nyűik arra, hogy saját elképzelé­seiket megvalósítsák. Emellett bepillantanak majd régi mester­ségek világába, megismerhetnek népművészeket, akik szakmájuk titkait is elárulják a fogalkozáso- kon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents