Heves Megyei Hírlap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-15 / 140. szám
1990. szeptember 15., szombat Hírlap-HÉTVÉGE 7. Az ember vágyakozik arra, hogy eljusson Londonba, Madame Tussaud híres-neves panoptikumába. Aztán nem jut el Londonba, ám Koppenhágában, zuhogó esőben egy vöröstéglafalú épületen észreveszi a feliratot: „Tussaud”. Akármi is lehet: valami dánul, ami megegyezik a zseniális asszony nevével, esetleg egy emlékkiállítás, pusztán fényképekkel, netán egy leszármazott unoka alkoholeijesztő gyára...valami. Aztán, amikor megváltja a jegyet, és az emeleten szembetalálkozik Ronald Reagan kissé merev elnöki mosolyával, akkor egy kicsit megnyugszik. Itt van hát, egy „olyanban”, egy hamisítatlan Tussaud-ban. Innentől kezdve mindent olyan ismerősen, mégis meglepődve néz. Mert Picasso tökéletes Picasso, és Dali iszonyúan Dali. A dán és a svéd királyi családot már kevesebb érzelemmel lehet szemlélni: nem túl sűrűn találkozunk velük, még a képernyőn sem. Margaret Thatcher, Mitterrand, Valéry Giscard dEs- taign, Gorbacsov, Lech Walesa: egy csoportban, békésen összehajolva... micsoda összhang... Aztán a finom kis humorok... Marilyn Monroe nem „igazi viasz,” pusztán egy kivetített kép kelt érzéki csalódást, főleg, amikor az élőiről felfújódó szoknyát az ember (fia) hátulról is látni szeretné. Marilyn hátulról nincs, a pikantériát el kell felejteni. Vagy az a férfi, aki az egyik bejárati ajtónál épp Ghandit fényképezi: mindenki megáll, udvariasa^ hadd kattintsa el...és pár másodperc múlva jót röhög saját magán, mert a fényképész még mindig ugyanolyan mozdulatlan, viaszból van, akár a többiek, csak szellemesség, de üdítően hat, főleg, ha az adolfhitleres szobát hagytuk épp magunk mögött. A „horror-negyed”, a szörnyek, szellemek, csontvázak világa cseppet sem rémisztő, egy kis borzongás, egy halovány sikoly: de ezért a hatást profi módon tálalják. A jó öreg Hitchcock mély humánummal szemléli saját alkotását, a Psycho aszott öregasszonyát. Itt ügyködik Lukrécia Borgia, és más méregkeve- rők. Lefejezett tetemek: vér, genny, kelés, rémület, eltorzult arcok, tekintetek, mindez brutális üvöltésekkel megfűszerezve... Mégsem félünk. Az is tetszik, hogy Tussaud asszony szerényen ebbe a negyedbe száműzte magát: kedves önirónia, megható egyszerűség, ahogy gyolcsruhában itt találkozunk „vele”. És, talán igaza van, amiért nem a protokoll-listára kéredzkedett fel: ott a helye a sejtelmek világában. Doros Judit Nemzetközi együttműködés a kábítószer- kereskedelem ellen Komoly katonapolitikai központok Ronald Reagan annak idején a kábítószereket az USA nemzetbiztonsági szolgálata „első számú közellenségének” nevezte. A kábítószer-fogyasztás területén számos más országban, így a Szovjetunióban is egyre nyugtalanítóbb a helyzet. A veszélyt csak fokozza, hogy Földünkön a kereslet-kínálat törvénye alapján soha nem látott méretű, elképzelhetetlen hasznot hajtó nemzetközi kábítószer-kereskedelem alakult ki, melynek komoly katonapolitikai központjai vannak, amelyek egész államok biztonságát fenyegetik, s amelyek egész államok biztonságát fenyegetik, s amelyek támogatják a nemzetközi terrorizmust. A Moszkvában nemrég lezajlott találkozón, ahol a szovjet és az amerikai fél a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem kérdéseit beszélte meg, ismét hangsúlyozták, hogy e küzdelem a világ valamennyi országának közös kötelessége. Ismeretes, hogy 1988. decemberében a Szovjetunió aláírta azt az ENSZ által elfogadott nemzetközi egyezményt, mely az illegális kábítószer-kereskedelem és a kábítószer-fogyasztás ellen irányul. E dokumentumnak megfelelően a Szovjetunióban aktívan dolgoznak a nemzeti törvényhozás tökéletesítésén. Állandóan bővülnek a szovjet főhatóságok kétoldalú kapcsolatai a megfelelő külföldi szervekkel, közöttük a különleges szolgálatokkal. Decemberben a KGB-ben többek között összehívtak egy olyan tanácskozást, amelyen megvitatták a nemzetközi terrorizmus és a kábítószerkereskedelem elleni harc kérdéseit, ezen belül a külföldi titkos- szolgálatokkal, így többek között a CIA-val történő együttműködés kérdéseit is. Az ilyen jellegű együttműködés néhány gyakorlati eredményéről is lehet már szólni. Például a „Diplomata” fedőnevű szovjet-angol akció eredményeképpen 3.5 tonna Afganisztánból származó indiai kender feketegyantáját kobozták el, a „Villám” szovjet-belga akcióban pedig egy olyan 16 fős kábítószerkereskedő bandát tettek ártalmatlanná, mely a kábítószert Délkelet-Ázsiából a Szovjetunión keresztül próbálta meg Európába csempészni. A szovjet fél a közös munka során tökéletesíti taktikáját, tapasztalatokat gyűjt, ugyanakkor hozzájárul a közös ügy sikeréhez. 1989. októberében a Bécsi Nemzetközi Központ ülésén támogatták a szovjet küldöttség kezdeményezését, hogy fogjanak nemzetközi kísérletbe a kábítószergyártásra alkalmas növényi ültetvények felfedezésének szovjet technológiáját alkalmazva. Valerij Gorskov az APN szemleírója Budapest, a Duna gyöngye... Kiépült az Andrássy út, megnyílt az Opera — Sikeres világkiállítás — Felavatták Széchenyi szobrát — Kirabolták a postakocsit Évszázados csemegékkel szolgálunk olvasóinknak mai ösz- szeállításunkkal, tallózva a korabeli sajtóból. Budapest, a magyar főváros, a múlt század nyolcvanas éveitől kezdve indult rohamos fejlődésnek és vált Európa egyik legszebb fővárosává. Korábban a mai belvárost szabálytalan kis utcák, sikátorok hálózták be, az Opera helyén mutatványos bódék és ószeresek vertek tanyát, alacsony házikók, nyomornegyedek éktelenkedtek a város szívében. A társadalmi életben az 1879-es évvel új korszak kezdődött. Tisza Kálmán miniszterelnök a választáson megbukott, de az ország egy em- beröltőnyi időre békés fejlődésnek indult. Tragédia volt, hogy ez a fejlődés végül is nem gyarapodásra, hanem a világháborúba torkolló pusztulásra ítéltetett. A 100 évvel ezelőtti fejlődés roba- násszerű volt, még élt az emlékekben a szabadságharc, s az azt követő abszolutizmus borzalma, a középbirtokos osztály napról napra látta, mint mennek tönkre azon tagjai, akik nem tudnak beilleszkedni az új rendbe. E korszakra esik az Andrássy útnak — eredetileg Sugár útnak — építése, amely a város legszégyenletesebb részéből alkotta meg sok külföldi által is megcsodált ékességét. Az itt tapasztalt kuszaságról, szennyről, bűzről, erkölcsi fertőről csak nehezen lehetett képet alkotni, amely a „régi” világból maradt az akkori lakosokra. A gőzerővel készült út építése során sorra bontották le a zsibvásárt, a kufárok vászon és tégla bódéit, temették végleg sírba a földszintes házikókat, amelyek a magyar és „tót” napszámosok ásói és csákányai elé kerültek. 1885-ben a magyarság már e monumentális útvonalon vezethette főúri vendégeit a pompás országos kiállítására. Ez a kiálh'tás — amelyen megjelent az uralkodó is — nem csupán önbecsülést adott az ország lakosságának, de felkeltette irányukban a külföldiek érdeklődését is. Széchenyi kora óta ezzel a kiállítással kezdődött meg nálunk az idegenforgalom, és kerültünk Európa látókörébe. Ismét divat lett Magyarországról (mi, cikkezni, az újjászületett Budapestet kezdték úgy emlegetni külföldön, mint a porából ameríkaia- san kiemelkedő világvárost. A száz évvel ezelőtti Budapest lakossága elsősorban a vidéki földbirtokos osztály tagjaiból töltődött fel, akik elhozták vidéki udvartartásukat, díszes fogataikat, amelyek pompás dekorációi voltak a középületekben, palotákban gazdagodó magyar fővárosnak. 1882-ben megnyílt az Operaház, a birtokos osztály téli szállása Budapest lett, az arisztokrácia itt tündökölt és csak nyáron ruccant le a birtokra, a hűs kastélyparkokba és palotákba. Pesten olyan farsangokat rendeztek, amelyekre még a bécsiek is büszkék voltak, és amelyek feledhetetlennek bizonyultak az egész európai sajtó számára is. 1885-ben adta ki egy névtelen szerző „A Budapesti Társaság” című könyvet, amely tulajdonképpen egy vaskos monográfia volt, és amely összegyűjtötte a magyar főváros valamennyi büszkeségét és lehetőségét. Úri világ volt ez a javábóllEzt igazolta a szóbanforgó könyv is, amelynek fele az arisztokráciával foglalkozott, afféle „Ki-ki- csoda?” módon. A vezető arisztokraták között találjuk Andrássy Gyula grófot, akit elsősorban, mint a sportszerű korcsolyázás atyját és gyakorlóját tartották számon. Apponyi Albertról— a szociológusok már akkor is sokat beszéltek —, mint a Nemzeti Színház, a lóversenyek büszkeségéről írtak, nem is szólva arról, hogy elsőként az ő négyes díszfogata járta be a magyar főváros mind egyenesebb és szélesebb utcáit. Világra szóló szenzáció volt, amikor a kereskedelmileg, iparilag is fellendülő Budapesten Stefánia belga királyi hercegasszonyt oltárhoz vezette Rudolf trónörökös. Ez alkalomból kiszépült, kivilágosodott Budapest, ugyanis-kevesen tudják, hogy a belga-magyar barátságot is éltetve, a főváros elhelyezte a Hazai Takarékpénztár Egyesület Múzeum körúti házán az első villamos körtéket. Csoda-e, hogy ezren és ezren gyűltek össze a 18- as számú ház előtt, és megbámulták a nagy fényességet éppen úgy, mint a kis gőzgépet, amely az utcasarkon az áramot fejlesztette. A középosztály nem olvadt össze egységessé, mint ahogyan a mai napig sem tette azt, ellentétben az arisztokráciával, akik számára valóban a Duna gyöngye lett a szépülő, épülő Budapest. Sokan közülük fiaikat jogásznak adták mondván: a jogászból minden lehet! Nos, lehet, hogy nem mondtak butaságot, mert a korabeli karikaturisták közismert alakja, a nők kedvence is dzsentri volt és jogász, aki Bu- kovay Absentius karikatúrája nyomán vált országszerte híressé. A társaséletben akkortájt sok volt a kedves ősi naivitás, a díszmagyarkodás, a báltermekben és a palotákban titkos szerelmek és házasságok szövődtek azok fejei fölött is, akiknek erről fogalmuk sem volt. Keringő és gyors polka! Ezek a táncok járták, amelyek elszédítették a hölgyeket és tőlük gyorsabban hatott a félédes pezsgő is, amely akkoriban már magyar borokból készült. 1880-ban leleplezték Széchenyi szobrát, ahol ott volt az egész Budapest! A Károlyi-palotában jótékonysági bazárt rendezett Pulszky Polyxena, amelyet sorra követett a többi. Egyszerre mindenkijótékonykodni akart, divatos lett a nemes célokra történő adakozás, amely többnyire az arisztokrácia díszes estélyein fo- gamzott meg és öltött testet. Budapest kezdett hasonlítani Bécs- hez!Többen állították, hogy már túl is szárnyalta, némelyek szerint kivilágított esti panorámájával Európa egyik legszebb fővárosa volt. Az újságok, a lapok Nyugaton és idehaza a magyar főváros dicsőségét zengték, gazdasági-társadalmi fellendülése egyenesen káprázatos volt. Jött a tőke, a pénz a Duna gyöngye gyarapodott, szépült, épült, köztereket, szobrokat, kőrútokat kapott. Nem maradhatott háttérben a pesti divat sem, amelyről annyit áradozott a sajtó. Fényűző és pompás volt, bár ennek láttán a ”Borszem Jankó” szatirikus lap aggódva idézte a divattörténészeket, akik szerint: a bő divat után a szűk divat következik! A szoknya bősége valójában orgiáját ülte a krinolinban, alatta az elmaradhatatlan „fűző” is markolta a hölgyek karcsú derekát. A női ideál megteremtője maga Erzsébet királyné volt, aki egyszerűen, de rendkívül öntudatosan öltözködött. Nem véletlenül írták a lapok, hogy lovagló- ruháját szó szerint a testére sza- batta. Egyébként csipke és virágdísz öntötte el a ruhákat, ezekkel telt meg esténként az Opera, a Nemzeti, ezek kápráztatták az idejáró idegeneket. Javakorát élte a Népszínház! Márkus Emília fiatalságával és diadalmas művészettel kápráztatott el mindenkit... Harsogott az újság a páratlan világreklámtól Csillag Annától. Az első újságreklám 1883-ban jelent meg róla Berlinben, a „Neue Welt” hasábjain. Akkortájt egy 26 éves zalai magyar lányt bálványozott a világ, akinek a haja 180 centiméter hosszú volt és földig ért. Nagyapáink még bizonyára emlékeznének a hirdetés szövegére: „Én Csillag Anna 185 cm hosszú Loreley hajammal köszöntöm Önöket...” A hosszú haj divatjával együtt persze eltűnt Csillag Anna is, aki 1926-ban, öregen halt meg vég- elgyengülésben. * * * Nagy időkre, nagy gyarapodásokra emlékeztünk összeállításunkkal, amelyek után bizony szomorú napok következtek, és az első világháború árnyképei rajzolódtak ki a tegnap még kék égen... Sz. I.
