Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-09 / 109. szám

6 SPORT 1990. augusztus 9-, csütörtök Nem statiszta szerepet remélnek Tegnapi lapszámunkban már elkezdtük azt a három részes-so­rozatot, amely a körzeti labdarú­f >ó-bajnokságok első helyezett­éit mutatja be. Előbb az átányia- :on volt a sor, akik utcahosszal nyerték a pontvadászatot. Most a makiáriak következnek. Csa­patuk negyedszázada nem ért el ilyen sikert, mint legutóbb. így hagy az öröm a faluban. Vojte- kovszki Csaba nevét nem kell bemutatnunk, hiszen az Eger SE gárdájának oszlopos tagja. Ám ezúttal nem a pályán tette le a névjegyét, hiszen edzőként volt része a sikerben. A fiatalembert jarról faggattuk, vajon hogyan egyeztethető össze a profi labda­rúgó élete és az edzői munka. , — Télen sokáig sérüléssel baj­lódtam, hosszú ideig gipszcsiz­mát viseltem. Merő véletlen folytán éppen ebben az időben maradt tréner nélkül szülőfalum csapata. Megkértek, hogy irá­nyítsam a szakmai munkát, s dol­gom nem lévén elvállaltam a fel­adatot. A bajnokságbefejezéséig szinte minden találkozóra együtt tarthattam újdonsült együtte­semmel, hiszen Egerben csak az utolsó három-négy mérkőzésen szerepeltem a fentebb említett okok miatt. — Minek köszönhették, hogy a riválisaikat maguk mögé utasí­tották. ? — Elsősorban szervezett és fegyelmezett csapatjátékunknak A makiáriak bajnokcsapata tudható be a végső győzelem. Ebben az osztályban ugyanis rit­ka, hogy hétről-hétre szinte ugyan abban az összeállításban lépjenek pályára a küzdőfelek. — Rendszerint kik alkották a kezdő tizenegyet? — Többnyire a Veres — Szu- rovcsik, Sumi, Hart, Hortobágyi — Szigetvári, Kása, Bőgős — Pa- rádi, Sipos, Molnártgyüttes sze­repelt. Közülük is kitűnt Sumi, Szigetvári, Kása, Bőgős és Pará- di. A mondottakból kitűnik, hogy a középpályások mindvé­gig átlagon felül teljesítettek. A házi gólkirályunk Parádi lett, kö­zel húsz alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Figyelemre­méltó még, hogy a bajnokság fo­lyamán a legkevesebb gólt kap­tuk. Hazai pályán imponáló a mérlegünk, minden kilencven perc után a győzelemnek örül­hettünk, s ráadásul 21 lőtt gól el­lenében mindössze egyet kap­tunk. — Az újonc csapatok többsé­ge a gyakorlat szerint csupán át­szálló-jegyet vált a megyei baj­nokságra. Elképzelhető-e hogy a makiáriak is így tesznek? — Ügy gondolom, mi rácáfo­lunk a szokásokra. A kijelentése­met arra alapozom, hogy a Ma­gyar Kupában három, a megyei bajnokságban szereplő ellenfe­lünket is elbúcsúztattuk. Ezért a célkitűzésünk sem csupán a bentmaradás, mindenképpen a középmezőnyben szeretnénk vé­gezni. — Kikkel erősödtek? — Leigazoltuk Csomóst, aki nemrégiben fejezte be a katonai szolgálatot. Tárgyalunk a recski Danyival és Bencsokkal. Ők ugyan a napokban úgy döntöt­tek, hogy szögreakasztják a foci­csukát, mégis reménykedem ab­ban, hogy kötélnek állnak. Szó van két román állampolgárságú fiú leigazolásáról is, de egyenlőre körülöttük, sok a bonyodalom. Ugyanis hazájukból megkapták a katonai behívót. Ha tisztázó­dik, hogy mennek avagy sem, ta­lán többet mondhatok. — Manapság sehol sem dús­kálnak az anyagi javakban. In­nen is, onnan is hallatszanak a kétségbeesett hangok: lakatot kell tenni az öltözőkre. Makiáron meglesznek-e a szükséges feltéte­lek a magasabb osztályban való szerepléshez? — Az Egervölgye Mg.Tsz. ed­dig sem fukarkodott, ha segéd­kezet kellett nyújtania. Miként a községi tanács és a takarékszö­vetkezet sem. Akadnak újabb tá­mogatók is, a Fenyő büfé tulaj­donosa már jelezte, hogy ő csat­lakozna a szponzorok táborá­hoz. Pártoló tagságunk is jelen­tős hozzájárulással segített ab­ban, hogy munkánk zavartalan lehessen. Reméljük lelkesedésük a jövőben sem lohad. Molnár Zsolt A Dániából érkezett Baknak még van esélye Az élenálló Vaulint hárman is üldözik a B-csoport győzelemre Gyöngyös ’90 nemzetközi sakkverseny Vaulin továbbra is az élen A 7. forduló partijaival folyta­tódtak a mátraalji városban a Gyöngyös ’90 elnevezésű nem­zetközi sakktorna eseményei. A viadal változatlanul a szovjet sakkozók fölényének jegyében zajlik, amit jól mutat, hogy az el­ső nyolc között hatan közülük kerülnek ki. Az A-csoport érde­kesebb eredményei: Peshina- Dovzsik 1-0, Vaulin-Forgács 0,5-0,5, Borsos-Sápi 1-0, Ba­logh L.-Dudás 0-1, Párkányi-Ja- cob 0-1. Az állás: Vaulin (szov­jet) 6, Dovzsik, Peshina és For­gács 5-5; Fradkin, Borsos, Bori- csev és Várhegyi 4,5-4,5 pont. A B-csoport állása: Rabinovics (szovjet) 5,5, Németh, Szécsé- nyi, Schott (német), Bak (dán) 5-5, Bubenko, Röhl 4,5-4,5. A torna zárásáig még négy kör van hátra, az utolsó fordulót szombaton délelőtt 8 órai kez­dettel rendezik meg a 214-es szá­mú szakmunkásképző intézet aulájában. Ezüst termett Davosban Maga a tény, 67 kilométert futni, az is figyelmet érdemel. De ezt a távot úgy teljesíteni, hogy a rajt tengerszint fölött 1500 méter magasságban van, és az indulás után mindjárt 400 méteres szint- különbséget kell megtenni rövid távon, hogy onnan 2500 méter fölötti magasságba is emelkedje­nek a verseny során, ez még na­gyobb állóképességet kíván. Fehér Enikő, a gyöngyösiek sok hírnevet szerzett versenyzője, akit a Mátravin is támogat, nem­csak derekasan helytállt a feladat során, hanem az ötödik Swiss Al­pine Supermaraton világbajnok­ságon ezüst érmet szerzett. A trófeái közé tartozik az idei magyar bajnokság megnyerése, és a Marseille-ben is első lett az ottani maratonin. A svájci Supermaraton vb-t Davosban rendezték meg. Az időjárás is sok nehézséget oko­zott, hiszen a hőmérséklet csú­csot javított a 35 fokos melegé­Fehér Enikő (Fotó: Dózsa Balázs) vei. Miután a pálya végig a he­gyek között kanyargóit, gyakor­ta találkoztak az úton 50-100 méteres hófoltokkal is. Az összesen 2500 férfi és női befutó közül Fehér Enikő 55-ik- ként jutott át a célon. A nők kö­zött őt csak a 100 kilométeres vi­lágbajnok és világcsúcstartó né­met Lennarta Birgit előzte meg. Enikő mostani időeredménye 6 óra 40 perc 53 másodperc volt, amely mintegy 20 perccel jobb a tavalyinál. A mostani teljesítmé­nyével az örök ranglista III.he­lyét szerezte meg. A verseny során az ellenőrző pontokon edzője, Tóth Lajos és a Mátravin képviselője; Tímár Sándor segítette a tájékozódás­ban a verseny állásáról, és a szük­séges frissítőkkel is ők látták el. Arra a kérdésre mik a további tervei, így válaszolt Fehér Enikő: — Szeretnék kijutni a novem­ber 4-én, New Yorkban sorra ke­rülő maratonira. Reméljük, sikerül, és ott is ed­digi teljesítményeihez méltóan szerepel. G.Molnár Ferenc Ríngben a Hungaroríngért Vajon jövőre is száguldanak Formula 1-es autók a Hungaroringen? (Fotó: Szántó György) Ezen a héten ismét Magyaror­szágra figyelnek az autósport szerelmesei: péntektől vasár­napig a mogyoródi Hungarorin­gen száguldoznak a Forma-1-es pilóták annak reményében, hogy a zárónapi futam (14.00 ó) után világbajnoki ponttal vagy pon­tokkal térhetnek majd haza. Az idei erőpróba vízválasztó­nak is tekinthető, hiszen lejár az 1985-ben megkötött ötéves szerződés, amely 1986-tól 1990- ig garantálta Magyarországnak a Forma-1-es autós gyorsasági vi­lágbajnoki futamokat, s a jövőről még mindig nem született dön­tés. Kálnoki Kis Sándor, a Közle­kedési és Hírközlési Minisztéri­um helyettes államtitkára szer­dán arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy jelenleg is folynak az egyeztetések az érde­kelt felek között. A tárgyalópart­nerek nevét nem árulta el, vi­szont elmondta, hogy Siklós Csaba közlekedési és hírközlési miniszternek, az állami vagyon­rész képviselőjének, az Állami Fejlesztési Intézetnek, valamint Bernie Ecclestone-nak, a For­ma-1-es Konstruktőrök és Gyár­tók Szövetsége (FOCA) elnöké­nek, a Forma-l-es világbajnok­ság teljhatalmú urának megbí­zottjai vesznek részt a megbeszé­léseken. A helyettes államtitkár szerint a tárgyalások e szakaszának le­zárásaként a hét második felé­ben várhatóan sor kerül a Siklós — Ecclestone találkozóra is. Kálnoki Kis Sándor a dolgok je­lenlegi állása alapján úgy véli, hogy megteremthetők a feltételek az újabb Forma-1-es futamok el­nyerésére, a Hungaroring jobb hasznosítására, vagyis még a na­pokban létre jöhet az üzleti meg­állapodás. Annak viszont nagy a valószínűsége, hogy a dokumen­tumot e héten még semmiképpen sem írják alá. Ami viszont teljesen biztos, hogy a Hungaroring 100 száza­lékig magyar tulajdonban ma­rad. A tulajdonosi részvénytár­saság alapító okiratának terveze­te már elkészült, s az érintett tíz vállalat és az. állam képviselői legkésőbb két héten belül meg­kezdik az egyeztető tárgyaláso­kat. A Hírlap tippjei 32. hét 1. FC Köln—Düsseldorf ...................1 2 . Bayern München—Leverkusen .1 3. Frankfurt—Karlsruhe..............1 4. Hamburg—Kaiserslautern ... X1 5. Mönchengladbach—Bochum .. 1 6. Wattenscheid—Bremen.......X 2 7 . Freiburg—Mainz.......................X 8 . Mannheim—Osnabrück..........1 2 9. Oldenburg—Essen ...............1 X 10. Schalke 04—Braunschweig......1 1 1. Stuttgarter Kickers— Blau-Weiss90...............................1 1 2. Hannover—Fortuna Köln .........2 1 3. Meppen—Schweinfurt............1 Pó tmérkőzés: 14. Münster—Darmstadt...............2 Az Erdőtelek a körzetiben indul A napokban megtartotta köz­gyűlését a Heves — Füzesabony Körzeti Labdarúgó Szövetség, amelyen megválasztották az el­nökséget. A testület elnöke: dr. Nagy Ferenc. Titkára: Réti Já­nos. Az edzőbizottság elnöke Varga István. A játékvezetői tes­tület elnöke: Szigetváry László. Az utánpótlás-bizottság elnöke: Faragó József. Az elnökségnek tagja még Szászt András és Joó Sándor. Első ülésén egybek mellett megtárgyalták az Erdőtelek ké­relmét, akik azzal a kéréssel for­dultak a szövetséghez, hogy en­gedélyezzék indulásukat a kör­zeti bajnokságban. Mint köztu­dott, az Erdőtelek együttesét a megyei szövetség a Poroszlón okozott botrány miatt 5 évre ki­zárta a megyei bajnokságból. Az elnökség hosszas vita után elfogadta az Erdőtelek nevezé­sét. A következő kitételekkel: az őszi szezonban valamennyi mér­kőzésüket idegen pályán kell, hogy lejátsszák. így a hazai mér­kőzésük helyszíne Kompolt lesz. Kötelesek megerősíteni a rende­zőgárdát. Az ominózus botrány­ban részt vevő játékosok nem szerepelhetnek a csapatban. Vé­gezetül valamennyi találkozón szövetségi ellenőr lesz jelen. Nyolc csapatunk a kupában A megyei selejtezők befejez­tével az országos „hadszíntéren” folytatódnak a küzdelmek a Labdarúgó Magyar Kupában. Megyénket nyolc csapat képvi­seli, s közülük a soron következő fordulóban öten idegenben lép­nek pályára. Szombaton délután fél 5-kor az Apc Baktakékre, a Gyöngyös az MVSC-hez, az Eger Mezőkövesdre, a H. Gás­pár SE Borsodszentgyörgyre, a Hatvan pedig Nagybátonyba lá­togat. Ezen a napon egyedül a Heréd játszik otthonában, ők ugyancsak délután fél 5-kor az Aszód együttesét fogadják. A Bélapátfalva 14-én, kedden ha­zai környezetben játszik a Sajó- bábonnyal, s ugyancsak otthoná­ban szerepel 15-én, szerdán a Gyöngyöshalász. Az ő ellenfe­lük a B. Ép. Volán gárdája lesz. Ez utóbbi két találkozó is 16.30 órakor kezdődik.

Next

/
Thumbnails
Contents