Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-08 / 108. szám
1990. augusztus 8., szerda Hírlap 5. Erzsébet-díj 1990 Az idén november 12-én negyedik alkalommal nyújtják át az Er- zsébet-díjat. Ezúttal is — az alapszabályoknak megfelelően — az elmúlt színiévad kiemelkedő művészi teljesítményeiből válogattak a zsűritagok, ki-ki a saját kategóriájában ötöt. Közülük mindegyik díjat érdemelne, de nyertes kategóriánként csak egy lehet. A közönség — vagyis most Ón — dönti el: a legjobbak között ki legyen az első, azzal, hogy az ő neve elé tesz X-jelet. (Minden kategóriában.) A szavazólapot (az újságból kivágva) 1990. október 15-éig küldheti be a következő címre: Erzsébet-díj, Budapest 13. Pf.: 42.1253. Ön is nyerhet, nemcsak a művészek! A szavazatok számítógépes, hiteles földolgozása után a szavazók között 25 értékes jutalmat, technikai újdonságot sorsolnak ki. Szavazólap SZÍNHÁZ (Vámos László ajánlatai) A. SZÍNÉSZ B. SZÍNÉSZNŐ 1. Balkai Géza 1. Eszenyi Enikő 2. Gábor Miklós 2. Kerekes Éva 3. Gálffi László 3. Margitai Ági 4. Huszti Péter 4. Osvald Marika 5. Reviczky Gábor. 5. Psota Irén 1. 2. I 3. I 4. I5' FILM (Veress József ajánlatai) C. SZÍNÉSZ D. SZÍNÉSZNŐ Bán János 1. Bánsági Ildikó Cserhalmi György 2. Básti Juli Eperjes Károly 3. Hegyi Barbara Gáspár Sándor 4. Pogány Judit Kovács Lajos 5. Törőcsik Mari RÁDIÓ-TELEVÍZIÓ (Vinkó József ajánlatai) E. SZÍNÉSZ F. SZÍNÉSZNŐ Bezerédi Zoltán 1. Bodnár Erika Dörner György 2. Káldi Nóra Kaszás Gergely 3. Nagy-Kálóczy Eszter Máté Gábor 4. Patkós Irma Mensáros László 5. Ráckevei Anna OPERA (Gregor József ajánlatai) G. ÉNEKES Bede Fazekas Csaba Gyimesi Kálmán Kelen Péter Kálmándy Mihály Sólyom Nagy Sándor I. SZÍNMŰÍRÓ (Tarján Tamás ajánlatai) 1. Eörsi István 2. Kocsis István 3. Kornis Mihály 4. Márton László 5. Spiró György K. HUMORISTA (Antal Imre ajánlatai) 1. Gál völgyi János 2. Hofi Géza 3. Nagy Bandó András 4. Mikó István 5. Sándor György A BEKÜLDŐ NEVE ÉS CÍME H.ÉNEKESNŐ 1. Csavlek Etelka 2. Kincses Veronika 3. Komlósi Ildikó 4. Misura Zsuzsa 5. Zempléni Mária J. RENDEZŐ (Kállai Ferenc ajánlatai) 1. Ascher Tamás 2. Csiszár Imre 3. Márton László 4. Taub János 5. Vámos László Kik szereztek eddig pontot? Ismerjük meg Erdélyt! — vetélkedő Ha „magyarán” nem láthattam a világot, az nem volt. — Egy kalandos művészsors epizódjai... Tamabodtól — New Yorkig, és vissza... Azok az olvasóink, akik eddig szorgalmasan beküldték a lapunkban már megjelent négy szellemi totó helyes megfejtését, bizonyára kíváncsiak rá, hogy válaszaikkal mely csapatoknak sikerült pontot szerezniük. S bár még csak szeptemberben kezdődik el az igazi nagy verseny, a résztvevő középiskolás csapatok is bizonyára kíváncsiak, milyen „alapállásból” indulnak majd a vetélkedőn. Nos, megszülettek a részeredmények, s elárulhatjuk azt is, hogy augusztus 20-ig a helyes megfejtők között jutalmakat sorsolunk ki, s azt már ünnepi számunkban közöljük is. A vetélkedő első fordulójában a szellemi totók beküldése után elmondhatjuk, hogy az érdeklődés felülmúlta a meghirdetők reményeit. A Dobó István Vármúzeum, a Megyei Művelődési Központ, és a Heves Megyei Hírlap versenyére harminckét középiskolás csapat jelentkezett. Szinte a megye valamennyi városából küldtek be nevezéseket, s a jelek szerint az öt tagú csapatok már most a nyáron szakítanak időt a felkészülésre. Néhány gimnáziumból, szakközépiskolából több nevezés is érkezett, így az egri közgazdasági, a Gárdonyi és a Dobó, valamint a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Gimnázium és Postaforgalmi Szak- középiskola indított több versenyzőt. Sajnos eddig csak a csoportok egy része választott stílusosan fantázianevet, amely a játék hangulatát is kifejezi. És most a számszerű adatokról. A júniusi első totó megfejtéseként 110 tipp érkezett. A legtöbb támogatót az egri Góbék, a hatvani Hétszilvafások kapták, továbbá a Kós Károly nevét viselő egri csapat is felzárkózott melléjük. Hetven megfejtést küldtek be olvasóink a második totó után. Legtöbben a füzesabonyi Remenyik csapatának és a hatvani Hétszilvafásoknak ajánlottak fel pontokat. A harmadik totó hatvanöt megfejtését többnyire az egri Kós Károly, a füzesabonyi Remenyik, és az egri Góbék csapatának ajánlották föl beküldőik. Mindössze harminchétén küldték be eddig megfejtésüket a negyedik totóra. De ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen még egy teljes hét van a határidő lejártáig. A negyedik totó megfejtéseit augusztus 14-ig várjuk az Eger Pf.: 96-os címen. S természetesen nem marad el az ötödik totó sem, amelyiknek megjelenési dátuma augusztus 15-e, szerda. A hatodik, s egyben az utolsó szellemi rejtvényre augusztus 29-én számítsanak Kedves Olvasóink. Reméljük, helyzetjelentésünk újabb lendületet ad a versenyzéshez. Ezekben a meleg napokban nem árt történelmi és irodalmi szakkönyveket lapozgatni a hűvös szobában. További kellemes szórakozást kívánunk a búvárkodáshoz! Miskolcon, a Hunyadi utcában él egy viláhírű képzőművész. Csendben és észrevétlenül. Nem valószínű, hogy a járókelők közül sokan tudnának erről, sőt az sem esik meg, hogy fiatal művészpalánták adnák egymás kezébe a kilincset. Pedig a XX. század Picassóhoz mérhető magyar grafikusáról van szó. Nincs még két esztendeje, hogy csaknem fél évszázados „vándorlás” után hazatelepült. Az a város fogadta vissza, ahol tanulóéveit töltötte. De éppoly kedves számára a Heves megyei kisközség Tamabod, gyerekkorának, eszmélésének színhelye. Illenék megismerni, ezt a kritikus szellemű, magyarságát, a környező világot mélyen átérző művészt, aki könyvillusztrációival, vitriolosan realista életképeivel már a harmincas évek végén berobbant a hazai művészeti életbe. Aztán, amikor negyvenhatban elment, elfelejtették, hogy most a nyolcvanaskilencvenes évtizedben felfedezzék újra. Ne csak a szakma a nagyközönség is, tudja meg ki ő. Idegenben eltöltött évei, életének a történelemhozta fordulatai, aztán a véletlenek és a megfontolt elhatározások mind mind Szalay magánügyei. Mindaddig azok, amíg elő nem kerül a rajzpapír és a toll...A műalkotásokban mindez átalakul. Ám azok önmagukért beszélnek.. A magántörténetekből pedig itt nyújtunk egy csokorra valót. Amikor meglátogattuk, az idős művész és élénk kedélyű, gondoskodó társa, kedves felesége, Szalay Lajosné, Juci néni megosztotta velünk ezeket az élményeket. — Szalay: — Tudja az egyetlen hely, ahol jól éreztem magam Tarnabod. Én már ezt minden hencegés nélkül mondhatom, mert bejártam az egész világot. Tarnabodnak párja nincs! Már maga a szó is szép. Számomra ez a falu a boldogság egy maradéka. Az az állapot, amikor az ember egybeesik önmagával. Ott nekem barátom volt minden : fű, fa, virág és az állatok, a lovak, és a kisborjú — aki ha bementem hozzá az istállóba, smirglinyel- vével megnyalta az arcomat. Ez volt maga a puszta, tömény létezés. Mintha az egész világ dalolt volna. Az emberek? Bizonyos kímélettel bántak velem, hiszen nagyapám volt a falu első gazdája. Sike István unokájának ez a kímélet, s egyben távolságtartás kijárt. Amúgy is „penye” gyerek voltam — így mondta nagyanyám — gyenge, vézna alkatú. Ezért talán nagyobb volt bennem az érzékenység foka és iránya minden iránt. Szegény emberként nőttem fel, de ez a szegénység ott a faluban mégis rangot jelentett. Furcsa gazdagság volt az enyém! — Boldizsár Iván „lopott” ki az országból, ő azt mondta: Szalay Lajosnak Európában a helye. Aztán éreztepi azt is, hogy nincs létjogosultsága itthon az én kato- likusságomnak. Szegény, nagyszerű ember volt. Juci néni:- Olyan, volt, akire ráillik a mondás: „ Minden lovat megült. ” Szalay: — Nagyon nagy hasznot hajtott a magyar kultúrának. Épp azért, mert semmiben sem volt otthon. Elfujdogált minden felett, minta tavaszi szél. — S gyakorlatban hogy történt ez a „lopás”? — Kivitt magával Párizsba a béke- konferenciára. Ez 1946-ban történt. Aztán ott közölte velerh: kint maradsz. Egy év múlva a feleségem is kijött utánam. S mivel mindketten nagyon legyengült fizikai állapotban voltunk, az orvosunk azt tanácsolta, olyan helyre menjünk, ahol sok tejet, húst, vitamint ehetünk. így kerültünk Argentínába. Dél-Amerikában ez volt az egyetlen ország, amely befogadott, mert katolikusok voltunk. Aztán a tucu- máni egyetemen tanítottam, később a Buenos-Aires-i képző- művészeti főiskolán. — Amikor elment Magyarországról itthon már ismerték, elismerték. A Bolyai Akadémia kiadásában 1941-ben jelent meg Az idős művész hatvan rajza, akkor már illusztrálta Szabó Lőrincet, Babitsot! Szalay: — Kint a nagyvilágban újra kellett kezdeni. Jucika néni: Egyszer, még az ott-tartózkodá- sunk elején Franciaországban a vonaton összeismerkedtünk egy újságírónővel. Az azt mondta, világhírűvé teszi az uramat! Ott már ez akkoriban úgy ment, hogy egy jó kritika „hozta magával a vevőket”. De ő azt mondta: nem. Attól kezdve nem állt szóba a hölggyel, az hiába kereste. Úgy vélte: ha a munkái alapján nem ismerik el, másként nem kell a figyelem, a dicsőség. De elmondok egy másik történetet; ez már New- Yorkban esett meg. Egy napon műértő, intelligens milliomos állított be hozzánk. A férjemmel elbeszélgettek. Végül megtetszett neki néhány rajz, és kérte, hogy adja el neki. Szalay Lajos odaajándékozta valameny- nyit. Csak hetek múlva találtuk meg az egyik polcon a könyvek alatt a nagyköteg százdollárost. Mégsem ment el az illető fizetség nélkül. Hát ilyen ember az én uram! — Ha a büszkesége nem engedte, hogy fizetséget kérjen az alkotásaiért, akkor miből éltek? Juci néni: — Portrékat készítettem, fényképeket retusáltam, azért szépen fizettek. Ebből éltünk. — Készített egy sorozatot 56- ról, egy bibliai témájút Genezis címmel. Ez nagy szakmai sikert hozott, de itthon Magyarországon ezt érthetően elhallgatták... — Ezt a füzetet, mielőtt először hazajöttem volna, elküldtem az ország egyik kulturális vezetőjének, azzal, hogy tudják vállalom érte a felelősséget, nem akartam suttyomban hazaolda- logni.De ezt Dél-Amerikában sem nézték jó szemmel (akkor kommunista vezetők voltak Argentínában). így mentünk aztán el az USA-ba, egyenesen, New- Yorkba. — Majd további három évtized után 1988-ban haza. — Akárhol jártam, mint a csiga cipeltem magammal, hogy magyar vagyok, s csak azt tudtam tudomásul venni a világból, amit magyarul tudomásul vettem. Ha „magyarán” nem láthattam a világot, az nem volt. — Nem hiszem, hogy kérdezni kell miért jött haza ezek után. Pedig hát sokkal misztikusabb amerikai magyar művésznek lenni, s néha hazalátogatni... Juci néni: — Az elmúlt években New Yorkban sok itthoni látogatónk volt. Művészek, tudósok, újságírók. Voltak jószándé- kúak, de olyanok is, akik haszon reményében jöttek. Az egyik látogató például az erdélyiek megsegítésére kért rajzokat, azt mondta egyházi ember, és az ajándékba kapott grafikákat sokszorosítani szeretné... Már a kezében volt az adomány, amikor itthonról kaptuk az üzenetet: veszélyes csaló az illető. Az ottani magyar követségen keresztül sikerült megakadályozni, hogy kivigye őket az országból. — Azért voltak olyanok is, akik őszintén és érdek nélkül csodálták. Nemcsak a rajzait, a gondolatait is. Azt, amit mondott. Argentínában például. — Igen, Argentínában az akkori elnök felesége mindig meglátogatott a műteremben, és jegyzetelte amit mondok. Én a nyelvet, a szó művészetét az anyámtól tanultam. S bár a sors különössége folytán először kezdtem rajzolni, mint beszélni, amikor már birtokoltam az anyanyelvet, magamba szívtam minden szót, fordulatot, amit a paraszti ősöktől anyám megőrzött. Ez a hölgy a gondolkodás különösségét, a magyarságot csodálta? Nem tudom. Úgy látszik a másféleségem átütött az idegennyelven is. Négy nyelven voltam kénytelen megértetni magam, de mindig magyarul gondolkodtam. Jámbor Ildikó
