Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-06 / 106. szám

HEVES MEGYEI 1990. augusztus 6., hétfő A Nap kél: 5.28 órakor — nyugszik: 20.13 órakor. A Hold kél: 20.07 órakor — nyugszik: 5.02 órakor • Szeretettel köszöntjük névnapjukon BERTA és BETTINA nevű kedves olvasóinkat Ógermán eredetű a mai BERTA nevünk, és őse a „Berchta, Berahta, Berthild, Bertina, Bertrade” volt, amely nevek „csillogó, fényes". De tulajdonképpen származtathatjuk a nevet a „Perchta" germán istennő nevéből is, aki a fény szü­letésének, a téli napfordulónak az istene volt. A francia irodalomban közkedvelt a név: a monda szerint Nagy Károly leánya, anyja és nővére viselte ezt a nevet, ami az irodalomban aztán „Lúdláb királynő”-re (Rein Pédanque) változott. Kis Pipin frank király — mint vőlegény — későbbi feleségét nagy lábáról ismerte fel („Nagylábú Berta”). Az I. világháború legnagyobb lövegét „Kövér Berta”-nak nevezték. A BETTINA név ebben az évben kapott először helyet a naptárban. Egyike az Elisabeth — Erzsébet számos kedveskedő rövidítéseinek, amiből önálló név lett. Ez a biedermeier-korban közkedvelt név hozzánk a nyugati nyelvekből né­met közvetítéssel került. Névnapi ajándékként a Bertáknak és Bettináknak csil­logó, aranyszínű tageseket ajándékozzunk. nyugati országrészben növekszik meg délután a gomolyfelhőzet, és ott már egy-egy zápor, zivatar is valószínű. Élénkül, gyakran erős lesz a déli, délnyugati szél. A hő­Nagyrészt napos, száraz, igen mérséklet délután 31 és 36 fok kö- meleg idő várható, csak az észak- zött várható. LliSdőiárásj Jk_____ _______ V árható időjárás ma estig: Az Agricola Kiadó gondozásában Megjelenik a Gazdakalendárium Gazdakalendáriumot jelentet meg 1991-re az Agricola Kiadó. A kiadványt az egyéni gazdák­nak, a mezőgazdasági kisvállal­kozóknak, valamint a családi birtokok művelőinek és a gazda- asszonyoknak ajánlják. A kalen­dárium az év napjainak sorához fűzve közli népszerű módon a gazdálkodás legfontosabb szak­mai tudnivalóit, felhívja a figyel­met az időszerű tennivalókra. Külön is foglalkozik az úgyneve­zett jeles napokkal, amelyek részben bizonyos „határkövei” a paraszti munkának. A kalendáriumot az Agricola az augusztus végén kezdődő me­zőgazdasági kiállításra, a 71. OMÉK-re az olvasók kezébe ad­ja. Padka-, híd- és közműépítés Forgalomelterelés, sebességkorlátozás megyénk útjain Heves megye területén mától, 10-éig útépítés- és felújítás miatt az alábbi helyeken várható for­galomelterelés, sebességkorláto­zás. Hatvan belterületén, a 21. szá­mú főközlekedési út egyik szaka­szán padkaépítés miatt 40 km-es sebességkorlátozás, útszűkület, előzni tilos táblák érvényesek. Lezárják az utat Sírok belterüle­tén, ugyancsak hídépítés miatt. Kerecsenden is a 40 km-es se­bességkorlátozás, útszűkület és előzni tilos táblák figyelmeztet­nek az ott folyó munkákra. Asz­faltozás idején pedig váltakozó irányú forgalomelterelés érvé­nyes, és torlódások várhatók. Poroszló külterületén is hídépítés folyik, az erre járók számítsanak váltakozó irányú, jelzőlámpás forgalomkorláto­zásra. A visontai bekötőút kö­zött, a község belterületén az üt­és közműépítést itt is közlekedési táblák jelzik. Az átmenő forgal­mat Abasár és Detk felé a kijelölt terelő úton javasolják az autó­soknak. Csernobil adatai a lopott számítógépeken A csernobili tragédiához ké­pest első pillantásra nem tűnhet túl nagy ügynek, hogy elloptak egy Olivetti és egy IBM számító­gépet a Belorusz Egészségügyi Minisztérium Radiológiai Kuta­tóintézetéből. Az eset mégis tra­gikus, mivel a számítógépek em­lékezetében őrizték közel félmil­lió sugárfertőzött beteg, és mint­egy húszezer település sugár­szennyezettségi adatait. Ezek hi­ányában egyszerűen elképzelhe­tetlen az eredményes gyógyítás. A belorusz orvosok, a beteg fel­nőttek és gyerekek, a hozzátarto­zók, valamint az egész nép nevé­ben kérték a rablókat, hogy ön­ként szolgáltassák vissza a pótol­hatatlan értékű számítógépes adatállományt. Liberális klub nyílt Szolnokon Liberális klub nyílt Szolno­kon az MDF, az SZDSZ, a Fidesz és a MSZP kezdeményezésére. Tagja lehet minden olyan szabad­elvű állampolgár, akiknek szív­ügye a város, a megye, az ország boldogulása, politikai, gazdasági megerősödése, egy új Magyaror­szág felépítése. Jelenleg az új ön- kormányzatok kialakításának segítését, majd a helyhatósági murtka támogatását tekintik leg­fontosabb feladatnak. Távlatilag és általában szerepet akarnak játszani a politikai kultúra for­málásában, elmélyítésében, ab­ban, hogy falra firkálás, mocsko- lódás helyett őszinte, nyílt színi vitában ütközhessenek egyes személyek, rétegek, csoportosu­lások nézetkülönbségei. A klub­nak mindezeken túlmenően kö­zösségteremtő szerepet is szán­nak, s e célból rendszeresen szer­veznék például -hétvégi családi porgramokat. TEGNAPRÓL - MÁRA A résztvevők vasárnap indultak-Állandó szállás Voronyezsben - Kutatják az azonosítható sírokat - Kopjafát állítanak Emlékűt a Don-kanyarhoz Az „elfelejtett” hadsereg nyomában Emléktúra indult vasárnap Nyíregyházáról — a Budapest expresszel — a Don-kanyarba, ahol a II. világháború idején a második magyar hadsereg 240 ezer katonájából mintegy 60-80 ezren meghaltak, illetve eltűntek. A 2200 kilométeres túra min­tegy húsz résztvevője két nap múlva érkezik Voronyezsbe. Ott lesz az állandó szállásuk, ónnak kiindulva járják be a tragédia helyszíneit. Végighajóznak a régi arcvonal mentén, felkeresik az „elfelejtett hadsereg” még fellel­hető nyomait, az azonosítható sí­rokat. Osztrogoszk temetőjében kopjafát állítanak az idegen föld­ben nyugvó magyar katonák em­lékére. Az utat Mártha Tibor fényes­litkei tanár szervezte, akinek egy közeli rokona pusztult el a Don- kanyarban. Az útitársainak többsége idős ember. Vannak közöttük olyanok, akik maguk is megjárták a doni harcteret, a többségük azonban rokonok vélt, illetve jelképes nyugvóhe­lyén akarja elhelyezni az emléke­zés virágait. Újabb műholdas program Hatvanban Hatvanban, a Rendszer Gm.által üzemeltetett Parabola fejállomást 1990. augusztus 7-én áthelyezik az Ady Endre Könyv­tár épületére. Ezzel egyidőben az eddigi műholdas programok egy újabb csatornával, a SKY ONE- val bővülnek, amely a Music TV „felett” van, és könnyen megta­lálható a keresőgomb jobbra hangolásával. A Magyar Televí­zió 1-es csatornája sem az eddigi helyén sugároz, a keresőgomb jobbra forgatásával megtalálha­tó. A többi csatorna éteri helye nem változott. (A televízió VHF 3-as csatornáján képújság jelleg­gel újabb információkat tudhat­nak meg a rendszer üzemelésé­ről.) A fenti időponttól az új hi­babejelentési cím: Hatvan, Ady Endre Könyvtár és Közösségi Ház, Kossuth-tér 3., illetve a 11- 711-es telefonszámon. Munka­napokon 9-17 óráig. — FLAMAND-NAP. A Mező­kövesdi Művelődési és Sport- központban augusztus 8-án, szerdán a matyó lakodalmas szo­kásaival ismertetik meg a Borsod Tourist flamand vendégeit. A program résztvevői fényképező­gépükkel, videokamerájukkal nemcsak a csodálatos, kizárólag erre a tájegységre jellemző népi hímzésű ruhákat örökíthetik meg, de megkóstolhatják az es­küvői vacsora fogásait is. — HIVATÁSOS TÁNCOS KÉPZÉS. A Magyar Táncmű­vészek Szövetsége ez év októbe­rében hivatásos táncos képzést indít, magyar és külföldi mű­vészpedagógusok vezetésével. A felvételi vizsga szeptember 1-jén lesz a Kreatív Mozgás Stúdióban 14,16, és 18 órakor. Az alsó kor­határ tizenhat év. Az érdeklődők bővebb felvilágosítást a követke­ző budapesti telefónszámon kap­hatnak: 121-1120, 142-9865.- HARMADIK TÍPUSÚ TA­LÁLKOZÁSOK. Ezzel a cím­mel nyílt kiállítás a gyöngyösi születésű Szabó László festőmű­vész alkotásaiból. A tárlat au­gusztus 18-ig tekinthető meg a Mátra Művelődési Központban. A Heves Megyei Vízmű Válla­lat értesíti fogyasztóit, hogy elektromos szerelési munkák miatt 1990. augusztus 07-én (kedden) Egerben a város déli területein az ivóvíz kismértékű zavarosodása várható. Kérjük fogyasztóink szíves megértését. (x) Fazekaspályázat és kiállítás A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezték az Országos Gerencsér Sebestyén fazekas pá­lyázatot. A háromévenként sorra kerülő vetélkedőre ebben az évben a korábbitól jóval többen küldték el pályamunkáikat — 61 fazekas 319 művel jelentkezett. Közöttük fazekas dinasztiák leszármazottai is in­dultak , de még többen olyanok, akik tudatosan választották és tanulták meg ezt az ősi mesterséget. A nép­hagyomány szellemében fakadt művek komoly szakmai tudással készültek. A Gerencsér Sebestyén- díjat ebben az évben Végh Ákos tatai és Gy. Kamarás Katalin budapesti fazekas nyerte el. A pályázaton részt vett alkotásokból a napokban tárlat nyílt Siklóson, a vár kiállítótermében, amely de­cember 31-ig tekinthető meg. Képeinken Farkas Gábor illetve Végh Ákos munkái láthatók. (Fotó: Janó Ákos) Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő és felelős kiadó: KAPOSI LEVENTE * Kiadja: az AS-B Kft. * Szerkesztő­ség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hóra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László — HU ISSN 0865—9109 e/roa5?!i&sníjr.:c Kánikula (Fotó: Szántó György)

Next

/
Thumbnails
Contents