Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-04 / 105. szám
1990. augusztus 4., szombat Hírlap 5 Horti mozaik „Éltünk már ennél jobban is Id. Sisa Sándor: „A dinnyével lassan csak a vesződség marad” Ma Magyarországon a vízcsapból is panasz folyik. Néha úgy érzem, ha bárkit megszólítanék az utcán, biztosra vehető, hogy a második mondat után valami kellemetlen, bosszantó téma kerülne szóba. Tény, manapság kevesen érzik jól magukat szép hazánkban. így van ez Horton is, ahol pedig a nyári hónapokban megszaporodott munka miatt nem sok idő jut a szócséplésre. A település sokáig arról volt nevezetes, hogy szinte minden második család dinnyetermesztéssel foglalkozott. Mára változott a helyzet, alaposan megcsappant a dinnyések száma. Nem újdonság, hogy nálunk a gazdaság szinte minden területét sikerült tönkretenni, szétzilálni az elmúlt évtizedek alatt. Ez a szívós őstermelők tevékenységére is érvényes tétel, akiknek az utóbbi időben végleg elvették a kedvét a normális körülmények között busás hasznot hozó vállalkozástól. De erről beszéljen inkább a dologban leginkább érintett termelő. Sisa Sándor35 éve minden tavasszal a jó termés reményében lát munkához. Megszokta, tudja, hogy túlnyomórészt az időjárás függvénye, milyen szezont zár majd a nyár végén, az utóbbi időben azonban számos egyéb szempont is befolyásolja az eredményességet. Ezekről a dolgokról nem tud indulatok nélkül beszélni: — Nézze kérem, szerződésben állok a Zöldérttel. Megállapodtunk, hogy 6,50-ért veszik át tőlem a gyümölcsöt, amit szombaton kellett volna szállítanom. Erre mit ad isten, táviratilag értesítenek, hogyha csütörtök éjfélig • nem viszem be a termést, akkor ezt az árat nem tudják garantálni. De mondok mást: A Bosnyák téren 7-8 forintért vásárolják fel a gyümölcsöt, de azt már maga csak huszonötért kapja meg a piacon. Én itt helyben húsz forintért árusítom, de ezt is sokallják az emberek. Tavaly az egész termést elmosta a víz, a vízmű hibájából. Körülbelül húsz gazda károsult így, de azóta is hiába várjuk, hogy érdemi tárgyalást folytassanak velünk. A földért bérleti dijat kell fizetnünk, a permetezőszer méregdrága, ha egyáltalán lehet kapni. Márpedig két éve nem volt kemény tél, rengeteg a kártevő. Soroljam még? Lassan csak a vesződség van az egésszel, nem csoda, hogy annyian felhagytak vele. Én is nagyon gondolkozom, hogy jövőre belevágj ak-e. — Pedig sokan úgy gondolják, hogy a dinnyések gazdag emberek... — Tudja, mit? Több, mint harminc éve csinálom. A családból besegít mindenki, de nem lettem milliomos. Ha folytatom is, csak azért, mert amivel ennyi időn keresztül foglalkozik az ember, azt nem lehet egyik napról a másikra abbahagyni. Itt minden visszafejlődik A falu főterén nagy a csend hétköznap délelőtt. Beszélgető- társunk, a 23 éves Varga Csaba azt mondja, hogy jó ideje így van ez minden napszakban. — Itt nőttem fel, és jól emlékszem arra, hogy gyerekkoromban milyen volt itt az élet. Sok minden megváltozott. Ma már jóformán nincs olyan hely, ahol az emberek, vagy a fiatalok ösz- szejöhetnének, beszélgethetnének. Egy hónapja már mozi sincs. Azt mondják, nincs rá igény, nem éri meg. Ebben van némi igazság, mert a faluban ilyenkor mindenki a földeken van. De azért az mégiscsak furcsa, hogy itt Horton szépen, lassan minden visszafejlődött. A fiatalok, ha tehetik elmennek innen. — Ön mivel foglalkozik? — Az ecsédi bányánál épületburkolóként dolgozom, de jelenleg táppénzen vagyok. — Nem tart a munkanélküliségtől? — Sajnos engem is fenyeget ez a veszély. Idáig 250 embert építettek le. Az az igazság, nem tudom, mihez kezdenék, ha munka nélkül maradnék. — A családban foglalkoznak valami mezőgazdasági tevékenységgel? — Két és fél hold paradicsomot művelünk. Tegnap voltunk a Bosnyákon. Húsz forintra tartottuk kilóját, de a végén tizenháromért odaadtuk. Paradi- csomdömping van, nehéz értékesíteni az árut. „A kormány feláldozta a mezőgazdaságot a koalíció oltárán” A helyi Kossuth Tsz elnökét, Kosda Andrást elsősorban azért keressük, mert érdekelne a véleménye a Parlamentben zajló földvitáról. Márcsak azért is, mert a településen élők zöme kapcsolatban áll a mezőgazdasággal, így számukra sem közömbös, mit hoz a jövő. — Hogy mi a véleményem? Nálunk ez idáig egyetlen tag sem jelezte, hogy szeretne megválni a szövetkezettől. Közgyűlést hív* tunk össze, több fórumon is ismertettük a lehetőségeket. Véleményem szerint a legnagyobb gond a bizonytalanság. Irreálisnak tartom a 47-es állapotok visz- szaállítását. Úgy látom, hogy az agrárkérdést pártpolitikai érdekeknek vetették alá, hogy ez a ködös ígérgetés csupán választási fogás volt, amely 11 százalékot < juttatott a kisgazdáknak a Parlamentben. A szövetkezetek nagy részét padló alá söpörné a haszonbérleti dijak fizetése. Semmi kifogásunk az önkéntességen alapuló szövetkezés ellen, jól is- meijük a Nyugat-Európában életképes mintákat, de tudomásul kell venni, hogy Magyarországon egyelőre hiányoznak azok a feltételek, amelyek más országokban régesrég megvannak. A vállalkozáshoz más gazdasági környezet kell, és elsősorban valódi piac, ami nálunk egyelőre nem létezik. Konkrét példával: ötven évesen, tőke nélkül nem vállalkoznak az emberek. Különösen akkor nem, ha Csertyanszki János: „Én már sokat tapasztaltam...” van háztáji, tagsági pótlék, vagyonjegy, megemelt földjáradék és egyéb kedvezmények, amik biztos megélhetést jelentenek. Az is nevetséges vágyálom, hogy az utcára kerülő százezer munkanélküli egyik pillanatról a másikra farmergazda lesz. Végül engedtessék már meg, hogy maga a tagság mérlegeljen, és döntsön, ne pedig a százévesek határozzanak az egyetlen sikeres ágazat jövőjéről. „Egy túró az egész...” Csertyanszki Jánosnak markáns véleménye van az országban zajló változásokról: — Választás ide, választás oda, nem változott itt semmi, kérem. Egy túró az egész. Én állat- tenyésztő vagyok, a tsz-ben dolgozom. Hát mondja, minek akarják felosztatni a közöst, ha a tagok 99 százaléka maradni akar. Hiába mondja Torgyán, hogy 200 holdig visszaosztják a földet, mit kezdenek vele az emberek? Aki ért hozzá, már öreg, aki belevágna, annak nincs hozzá eszköze. Én szeretem az állatokat, de hát hol tartanám őket? A lakótelepi lakás fürdőkádjában? És ez csak az egyik része a dolognak. Megtermelni még megtermeli az ember, amit akar, de értékesíteni aztán nem nagyon tudja. — Mit szól a rosszabbodó élet- körülményekhez ? — Én már eleget tapasztaltam az életben. Volt idő, amikor rosz- szul, volt idő, amikor jobban éltünk. Hát most megint rosszabb lesz. Ezen nem tudunk változtatni egyelőre, tudomásul kell venni, hogy összébb kell húzni a nadrágszijat. Ilyen egyszerű az egész. Hort csendes, újra csendes... Békességben., A család is besegít A hanyatlás jelei Szöveg: Barta Katalin Kép: Gál Gábor # Kosda András: „Pártérdekek alá vetették az agrárkérdést” Varga Csaba: „Engem is fenyeget a munkanélküliség”
