Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)
1990-08-28 / 124. szám
1990. augusztus 28., hétfő Hírlap __5. Y ^IÍpOSTÁJA Üzen a szerkesztő z. z. A következőket írja: „Az a sajtóhiba, amire a domoszíói tsz- nél hivatkoznak, az pénzbe került. Arról van szó, hogy a tsz kedvezményes terményvásárt hirdetett, a búzát 630, az őszi-tavaszi árpát 600, a kukoricát 705 forintért kínálták. Amikor fizetésre került a sor, akkor az árpa 615, a kukorica 850 forint volt. Voltak olyan megjegyzések, hogy akkor nem jöttem volna ide, mert otthon 900-ért vehetek kukoricát. Kérem, a Hírlapban tegyék közzé, ki tévedett, kitől követeljük a visszajáró különbö- zetet.” Nem hinnénk, hogy valakinek lehetne itt visszakövetelése. Abban a helyszínen megkötött üzletben ugyanis, amikor a búzát, az árpát, a kukoricát, ott, a helyszínen elhangzó árajánlás szerint megvették, két fél kötött szabad ügyletet. Ha a vevő drágállotta az árut, nem volt köteles megvenni. Azért mi mégis hangot adunk észrevételeinek, mert úgy gondoljuk, a nyilvánosság hasznára van a közös gondolkodásnak. Önök olvasták a hirdetést, elmentek, csalódtak, mert a hirdető másképp viselkedett, mint a hirdetésben ígérte. Ezért a Hírlap a felelősséget nem vállalhatja. Az általa leírt adatokért, a hirdetés minden betűjéért a tsz a jogi és erkölcsi felelős. Ilyen panaszok és tapasztalatok ellenére is mi optimisták vagyunk és maradunk. Hisszük azt, hogy az üzleti morál előbb-utóbb a helyes és egészséges mederbe tereli a kapcsolatokat. Bizalom nélkül nem lehet és nem is érdemes sem kereskedelmet, sem társadalmi érintkezést fenntartani. A „ráfizetés” itt, most Domoszló; ennek a tandíja? K. P. Leveléből idézünk, nem a vi- taindítás szándékával: „Az 1990. augusztus 8-i, szerdai számukban Jól meg kell rágni... című írásukhoz van némi hozzáfűznivalóm. A cikk egy része utal az Orvosi tanácsok c. rádióadásra, amelyben az egyik doktor a helyes táplálkozásról szólt. Szerinte egyáltalán nem kell reggelizni, ebédelni, csak egy szendvicset, s 5 — 6 óra körül lehet bő étkezést végrehajtani. Jó lenne, ha ez az orvos mutatna egy olyan munkásembert, tiki egy szendviccsel bírja 5- 6 óráig. Bár doktorunk nem szól a folyadékpótlásról, úgy gondolom, hogy ő is arra gondol az energiapótlásnál, amire én: az alkoholra. Néhá- nyuknak kitűnően pótol egy villásreggelit egy-két feles — már ami a kalóriaértéket illeti. De azért az nem az igazi. A minap azonban a nagyapám rámutatott a megoldásra. Alkoholmentes étkezési rendje talán minden eddigit felülmúl. Szerinte reggelre jó sokat kell enni, délben már lehet egy kicsit többet, este pedig, amennyi belefér. Csak ne túl zsírosat, mert azt nehéz megemészteni. Mint sok mást ebben az országban.” Fanyar humorral végzi a panaszt, nem is alaptalanul. Úgy érezzük, a téma inkább csak jogcím, az alkalmat adó orvosi elszólás felébresztette önben azt az indulatot, hogy végre itt és most kimondja: mekkora elrugaszkodások, rajtakapható elméletek és vélekedések szaladgálnak a fülünk körül. Azt érzékeljük — és nemcsak az ön beküldött írásából —, hogy az emberek nyugtalanok, nem feltétlenül csak azért szólalnak meg, hogy az igazat kimondják. Elgondolkodtat minket is, a lap szerkesztőit, hogy a politikai kérdések már nem any- nyira foglalkoztatják olvasóinkat, mint akár két-három hónappal ezelőtt is. A téma újabban — és még nagyon sokáig — a pénz, a piac, az áru, az ár, ki kit, mikor, hogyan csapott be. írnak ügyeskedőkről, az olykor valóban kifogásolható kiszolgálási módról, modorról, az áruk minőségéről. És nemcsak azért írnak, szólnak, mert személyes tapasztalatuk feldühítette őket, hanem azért is, hogy a panasz testet öltsön a nyíl - vánosság előtt is. Ezzel is kell és lehet neveim egymást! Az ostorosi víztározó „ valódi” kincsei Az ostorosi víztározó Egertől néhány kilométerre, egy szép völgyben helyezkedik el. Északról a Bükk-hegység délnyugati vonulata, délről pedig Ostoros község határolja. Mint lelkes természetbúvár, négy éve kísérem figyelemmel a mesterségesen kialakult tó sorsát. A körülmények szerencsés összhangja természeti adottságokban és megfelelő élőhelyekben gazdag környezetet hozott létre. Sok állat- és növényfaj talált életteret a tiszta vizű tóban és környékén. Az évek folyamán „valódi” kincsek alakultak ki. A tó környéki túráim alkalmával összesen kilencvennyolc madárfajt fedeztem fel, köztük feketególyát, kontyosrécét, vízityúkot, nádirigót, kisvö- csököt, függőcinegét. A növények közül is több védett faj található, például tavaszi hérics, bíborkosbor. A környék változatos élőhelyet nyújt a kétéltűek és emlősök számára is. Az évek folyamán a fajok száma szépen gyarapodott. Halakat is telepítettek a tóba. Ezután fedezték fel, hogy milyen szép az ostorosi víztározó. A tavat ma már sokan látogatják pihenés, kikapcsolódás céljából. A helyi községi tanács turistacsalogatóként üdülőközpontot tervez a víztározóhoz. Telkeket oszt a vízpart közelében. Megjelentek az első víkendházak, következményként pedig a szemét- és törmelékkupacok. Egy élelmes vállalkozó vízicentrumot létesített. A vízibiciklik és szörfök zavarják a madarakat, a horgászokat. Nemcsak evezős, hanem motoros csónakok is közlekednek a vízen. Félő, hogy az állatfajok jó része élettér-változtatásra kényszerül, és a tiszta vizű, igazi „gyöngyszemből” szennyezett környezetű, piszkos vízfelület alakul ki. Hogyan találhatnánk megoldást az értékek megóvása és a pihenni, kikapcsolódni vágyó emberek igényei közötti ellentmondások feloldására? Első lépésként a víztározót és környéket védetté kellene nyilvánítani. Ostoros falu önkormányzatának pedig bölcs intézkedéseket kellene hoznia a védett terület valódi értékeinek a település számára történő megóvása érdekében. Talán még nem késő, és az emberi felelőtlenségtől meg lehet menteni a páratlanul szép környezetben fekvő kis tavat. Talán meg tudjuk mutatni a következő nemzedéknek — amit a körülmények szerencsés összhangja teremtett —, hogy valamikor milyen lehetett a környék élővilága, természeti értéke, kincse. Salétli György Hogy is nézünk ki? A téma az utcán hever. Nos, nekem, mintegy figyelmeztetésképpen, hogy hogyan is élünk, mindhárom sztori az egri piacon kínálta magát. Az első történetem csak humor. Az előttem vásárló idős bácsit dicsérte az eladó, hogy milyen jól néz ki. — Pedig már a hetvenhatot is betöltöttem — vágta rá a másik. A soron lévő, jól konzervált hölgy kihívással lódított: — Én meg 74. Nohát — álmélkodott az eladó —, nem igaz! S maga — fordult hozzám kedveskedve —, hány éves tetszik lenni? — Most mentem nyugdíjba — válaszoltam közömbösen. Mire ő, mint aki csakugyan mérlegre vetve akarja a hízelgést is mérni, gondolkodás nélkül rávágta az őszinte véleményt: — De biztosan rá tetszett dolgozni? Nevetés kerülgetett. A humorra vevő vagyok, még ha az én káromra megy is, de nem akartam zavarba hozni. A jó szándékot méltányolni kell, mert azzal sajnos elég ritkán találkozik az ember, vagy ha igen, nem éppen a legkedvezőbb formában. Almát vettem. — Ebből tetszik, méltóságos asszonyom? — kérdezte az eladó. Meghökkenve néztem rá. Jól hallok? Igen, igen, ugyanis megismételte a titulust. Természetemnél fogva rögvest incselkedett velem az ördög. Kegyelmes — volt a nyelvem hegyén, de ki nem mondtam, hiszen bajosan értette volna a tréfát, akkor meg minek. És ez sajnos nem vicctéma. Híve lennék, vagyok a kereskedelemben valamiféle, vásárlók felé fordulásnak, újfajta kereskedőszellem kialakításának, de az istenért, ne így! S legfőképpen ne úgy, mint a harmadik történetem főszereplője tette. Sajnos, nem lehet titkolni, sok nyugdíjas, köztük jómagam is, úgy megyek végig a piacon, hogy keresem az olcsó árukat. S ez — úgy látszik — lerí rólam, s ezért meg kell fizetni. Ezt tessék szó szerint érteni. A vásárolt libaszárnyra szerény megjegyzést tettem — ilyen sok? Nem méltatlankodtam, csak mondtam, szinte a beszéd kedvéért. Mire az eladó felkapta, és „most már több lesz” felkiáltással a mérlegre csapta. És többet kért. Én nem mondtam, hogy most már nem kell. Fizettem, mert ő holnap is eladó lesz, s ha élek, én holnap is vásárló leszek. Hát így nézünk ki. Rádolgoztunk, ránk dolgoztak, megneveltek. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Lám, ha ezt a bölcs mondást előbb felidézem, az a hat forin- tocska a zsebemben maradt volna. Nagy Edit Eger Segítőkészség, kedvesség — én ezt tapasztaltam Nemrég olvastam a Hírlapban egy elmarasztaló cikket a munkaügyi hivatal dolgozóiról. Akkor is, azóta is igazságtalannak tartom, mivel a cikkel ellentétes a véleményem. Ennyi figyelmet, segítőkészséget, kedvességet még egy hivatalban sem tapasztaltam, mint ott. Különösen megemlíteném Ónodi Gyulánét és Mosoni Lászlónét. Mosoniné még telefonon is felhívta volt vállalatomat, amikor azok a harmadik alkalommal is rosszul töltötték ki a keresetigazolást, sőt el is magyarázta nekik a helyes módszert. Majd azt is elvállalta, felajánlotta, hogy „hivatalból” intézik tovább, figyelemmel kísérik a nyomtatvány sorsát. Gondolom, nem kell azt hangsúlyoznom, hogy milyen nagy segítség ez annak, aki az idevonatkozó rendeleteket nem ismeri, és milyen nagy dolog ez akkor, ha a vállalat központja nem is a megyeszékhelyen van. Ezúton is szeretném megköszönni segítségüket. Nagysándor Eger A dicséret nem minket illet... A Hírlap augusztus 14-i számában A. Istvánné köszönetét fejezte ki a városgondozási üzemnek az északi lakótelep takarítási és parkfenntartási munkáiért. A dicséret jólesett, de nem mi érdemeljük meg, mert ez nem a mi munkaterületünk, hanem Kovács Istvánné Eger, Agyagos u. 26. sz. alatti lakos, magánvállalkozóé. Bízom azonban abban, hogy a város más területein végzett parkfenntartási tevékenység is a lakosság, így a levélíró megelégedésére történik. Ezek a parkok is megfiatalodtak és megszépültek. Egyébként köszönjük, hogy a városban dolgozók tevékenységét a lakosság kritikusan szemléli, és véleményét — még ha az pozitív is — írásban is kinyilvánítja. Fekete Mihály a városgondozási üzem igazgatója * Ma még ritka, hogy éppen a konkurens cég teszi helyre a dolgokat, igazítja ki a jó szándékú olvasói észrevételt. Örömmel és köszönettel adtunk tehát helyet Fekete Mihály korrekt helyreigazításának. (A szerk.) BŰNÖZŐK ADATBANKJA: A hatvani rendőrök munkáját egy IBM-számítógéprendszer könnyíti, melyet az apci őualitál biztosított számukra. Gyors, naprakész adataikkal segíthetik a bűnesetek felderítését, hozzájárulhatnak a bizonyítási eljárások sikeréhez is. (Fotó: Szabó Sándor — MTI) Nem felfüggesztették: felmentették Augusztus 15-i, szerdai számunkban „Nincs ebben semmi szenzáció” címmel riportot közöltünk az egri Finommechanikai Vállalatnál történt vezetőváltásról. Sajnálatos félreértés következtében dr. Jenes Pálról, a volt igazgatóról azt írtuk: felfüggesztették. Ez nem felel meg a valóságnak, dr. Jenes Pált nem felfüggesztették, hanem felmentették pozíciójából. Az érintett szíves elnézését kérjük. Lelki Leveles Láda „Családsirató” — Nem értek egyet azokkal, akik a családok széthullásának okát elsősorban az anyagiak hiányában keresik. Mi hatan voltunk testvérek, és szegényen is példás családi életet éltünk. Anyám összetartotta a családot, istenfélő, embert szerető felnőtteket nevelt belőlünk, apámtól rosszat sohasem láttunk. Volt a családnak belső rendje, harmóniája, és mi, testvérek, mind a mai napig törődünk egymással. Édesapánktól egy rosszalló tekintet nagyobb büntetés volt minden verésnél, a simogatását ma sem feledhetem.... Asszonyom! Ön olyan szépen ír a családjukról, hogy a fenti sorokat szó szerint másoltam ki a leveléből. Ugyanakkor félve kérdezem meg: miért hullott szét a Székfi család? Ön előtt volt jó és szép példa, a férjét sem hibáztatja, akkor mi is történhetett valójában? Könnyei pecsétet ejtettek a levélpapíron, amikor a ma is börtönben lévő egyetlen fiáról ír. Nem akarhatja, hogy annyival beérjük: nekem nem sikerült! Az ég szerelmére, miért nem? Erről írjon bővebben, mert jóból- rosszból egyaránt lehet okulni, és Ön annyira finomlelkű ember, hogy bizonyára nem tagadja meg a Lelki Leveles Láda olvasóitól a tanácsait... „Idegbeteg világ” Meghökkentő jeligét választott, bár nem tagadom, mondandójában sok igazságot érzek. Zaklatott, bizonytalanságokkal teli, robbanásveszélyes világban élünk, nem csoda tehát, ha mindez kihat a családokra is. Sokszor egy szó, egyetlen kemény hang kell csupán, és a parázs máris lángra lobban. A hozzám érkező, a családokat érintő levelek és telefonok is igazat adnak Önnek, bár akadnak olyan emberek is, akik úgy érzik; már csupán a család zárt körében érzik magukat jól és némileg nyugodtan. A Szent István-napi ünneplések vezérszavait bizonyára nem véletlenül véste a szívébe: megbocsátás, türelem, szeretet. „Klotild” — Lehet-e kettőt szeretni egyszerre? Lényegében azonos kérdésére levélben már válaszoltam, lehet, hogy nem kézbesítették? Nos, kettőt, mármint két férfit egyformán szeretni olyan hőfokon és olyan nemes lélekkel, mint ahogyan Ön kérdezi, nem lehet. Kimondom, ha gondoltam: számomra úgy tűnik, hogy az egyik szerelmét inkább szánja és sajnálja, mert azt a másikat mégiscsak jobban szereti, bár ezt elismerni, bevallani nem elég bátor. Az, hogy a két emberből kellene „gyúrni” egy tökéleteset, fantazmagória, ez a teremtés urának sem sikerült, ezért nincs is a világon tökéletes ember. De ha annyira szereti mindkettőt „egyformán?”, akkor minek a másik? Ne ámítsa magát és imádóit sem! Nálunk hivatalosan nincs többnejűség, mint ahogyan többfélj űség sem. Ezért kérdezem: hogyha az egyik imádottja férje lesz, mije lesz a másik? Kedves Klotild! Az egyiknek adja ki az útját, és ne csapja be sem önmagát, sem már most, lánykorában a jövendőbeli férjét... „Körmenet” Úgy tűnik, sokan osztoznak gondjában, de még emlegetni is restellik. Ön és családja évtizedekig nem jártak, ahogy mondta: nem járhattak templomba, pedig vallásban születtek. Most járnak templomba, körmenetre, fizetik az egyházi adót is, és emiatt többen megszólták, így augusztus 20-án is. Hogy mit válaszolok? Ne törődjön velük! Tegyen a család a lelkiismerete és szándéka szerint. Vagy azt gondolja, hogy amikor nem jártak a templomba, azért — akkor — nem szólták meg? Mégsem jártak! Lényeg, hogy amit tesz, azt ne divatból, hanem a lelkiismerete szavára tegye. Most teheti... „Elváljak?” Olyan nehéz kérdést adott fel, hogy erre körültekintő helyzetismeret hiányában válaszolni nem tudok. Az, hogy a dolog jogilag rendben van — ügyvédje szerint —, egyik oldala az ügynek, én ehhez nem értek. Erre a kérdésre végül is saját magának kell majd válaszolnia, illetve döntenie. Első hallásra a válása indokolt lehetne, bár a házassági kötelék felbontásának következményei felmérhetetlenek, és túl sokukat érinti. Amikor arra gondolok, hogy adnia kellene még önmagának egy kis időt, nem azt kiáltatom: hát még nem szenvedtem eleget? Az idő sok mindent kiforog. Gyakran megkönnyíti, igaz, meg is nehezítheti a döntést. Én várnék! Tudom, könnyű ezt mondani. De Ön mondatja velem... Uránus Kivágott fa — Leégett díszcserjék — Elcsúfított park Számonkérés Tisztelt Főszerkesztő Ür! Derekas munkát végeztek az Ostoros Községi Tanács tisztség- viselői. A Szegfű út 11. számú lakás előtti közterületről júliusban derékban vágatták ki a lakossági pénzen vásárolt 15 éves meggyfát. Indoklás: árnyékol. De van több látványos munkájuk is. Hasonló időszakban „dolgozóikkal” leégettették a temető és az Egri út közötti parkot, mert el volt gazosodva. A tűz martaléka lett 14 darab díszcserje, díszbokor, 6 db díszfa, lényegesen megsérült további 8 darab fenyő és szomorúfűz is. A környezet védelme és a tűzgyújtási tilalom ide nem vonatkozik? A parkot 150 — 200 ember társadalmi munkában alakította ki 1986-ban. A fákat ajándékba kapta a község Pap Lajostól. A tanácsház előtti térre állíttatta a tanács elnöke tavasszal a régi temetőben volt szovjet emlékművet. Többek között azzal a felirattal, hogy 1956-ban az „ellenforradalmárok” ledöntötték. Megtehette a község pénzén, hiszen az Egri út páratlan oldalán lakóktól ezer forint helyett 1500 forint út- és közműfejlesztési hozzájárulást hajtott be. Az új lakótelepen 20 százalék kedvezménnyel kellett volna adni a telket tanácsrendelet szerint, és ez a helyi fiataloknak 70 — 80 ezer forintot jelentett volna. Válogatva, ezt csak egy-két személy részére biztosította. Azt, hogy kit képvisel Kisari úr, nem tudom, valószínűleg megbízóját, a megyei pártbizottságot, melynek felszámolásáig tagja volt. (Név és dm a szerkesztőségben)
