Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-27 / 123. szám

SPORT Hírlap, 1990. augusztus 27., hétfő A Fradié az Agria-kupa Kiss Péter egyelőre vendégként védte az ESE kapuját (Fotó: Molnár Zsolt) III. síroller EB Olasz hegemónia Fényesebbre számított Bereczki Brigitta nem sokkal a befutó után amiatt bosszanko­dott. hogy elűszott a biztosnak vélt ezüstérme. Nem csoda, hiszen méterek voltak csupán hátra, s még a második helyen rolierezett. Szusszanásnyi idő után arról kérdeztük, mennyire elégedett a két egyéni számban való szereplésével: — Az igazság az, hogy ha néhány nappal korábban kérdeznek, akkor a most megszerzett érmektől többre taksálom magamat. De ha végigböngészem a versenyzők listáját, elégedett lehetek. A vártnál magasabb színvonalú csatát hozott az idei kontinensbaj­nokság. Mindent figyelembe véve tehát nincs okom panaszra. — Mi volt az oka annak, hogy a célegyenesben lemaradt? — Már korábban is bebizonyosodott, hogy a hajrákra elfogy az erőm. Igaz, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy szinte vé­gig első voltam a versenyen. A mögöttem haladók sportszerűtle­nül viselkedtek, hiszen az élbolyban ilyenkor szokásos a váltott vezetés. Többször jeleztem ezt az olasz lánynak, de őrá se hederí­tett. Sajnos, a válogatott versenyzőtársak rutintalanságából fa­kad, hogy a taktikai harcban egyedül maradtam, nem kaptam tő­lük kellő segítséget. — A közeljövőben milyen rangosabb viadalon indul? — Több nemzetközi megmérettetés is vár rám. de ezek mind csak állomásai egy távolabbi célnak. Ez pedig nem más, mint az 1992-es biatlon-világbajnokság, amelyre mindenképpen szeret­nék eljutni. (Folytatás az 1. oldalról) FTC—Eger SE 14-13 (3-1, 3-4, 6-5, 2-3) ESE: KISS P. — Ancsán 1, NAGY 3 KLEJMJONOV 2, Varga, TOTH K. 4, LŐRINCZ 3, dr. Irmes, Pullai. Edző: Gyu­lavári Zoltán. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 9/4. A mérkőzés elején felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de hosszú percekig egyszer sem zör- rent a háló. Végül a fővárosi csa­patból Fazekas ejtése törte meg a jeget. Beindult a Fradi-gépezet, de az egriek vitézül állták a sarat. Fej fej mellett, egymás sarkában volt mindvégig a két csapat. A végén az egrieknek lehetőségük nyílt volna az egyenlítésre is. Az utolsó másodpercekben Klejm- jonov és Nagy megúszott, de az egyébként végig remekül védő Kiss Péter rosszul választott, és a szovjet idegenlégiós elé tálalt, aki elől elsodorták a labdát. Eközben Nagy középen üresen várta az átadást. Kár ezért a dön­tő hibáért, mert a házigazdák ezen a találkozón a bajnokcsapat méltó ellenfelének bizonyultak. A további eredmények: FTC- Sibenik 27-17 (7-4, 5-4, 7-4, 8-5), M. Zágráb-OSC 18-8 (3-2, 7-1, 4-3,4-2), OSC-Sibenik 20- 17 (4-3, 6-1, 6-8, 4-5), Ú. Dó- zsa-M. Zágráb 15-10 (4-4, 2-1, 3-3, 6-2). Tegnapra két dolog már vég­leg tisztázódott. Az egyik, hogy a kupadöntőt a Mladost Zágráb és az FTC vívja majd. A másik, hogy a Sibenik gárdája már sem­miképpen sem mozdulhat el az utolsó helyről. Eger SE—Sibenik 17—11 (5-2, 6-6, 4-1, 2-2) ESE: Bük - ANCSÁN 4, Nagy 2, KLEJMJONOV 3, Lő- rincz, Tóth K. 1, Varga 2, DR. IRMES 3, Pullai, Kárász 2, Tóth P., Kemenesi, Edző: Gyulavári Zoltán. Gól emberelőnyből: 9/6, ill. 9/3. Négy méteresből: 2/1, ill. 2/1. Meglepetésre a jugoszlávok a vártnál jobban tartották magu­kat, főleg az első két négyedben. Ebben az is közrejátszott, hogy az egriek védekezése meglehető­sen szellős volt, és a réseken köny- nyűszerrel be tudtak tömi. Vé­gül, a kétségkívül nagyobb tudá­sú egriek győzelmét a lelkesen küzdő ellenfél sem akadályoz­hatta meg. Ü. Dózsa—OSC 22-9 (5-3, 5-2, 4-3, 8-1) A döntőben: FTC—M. Zágráb 11-11 (2-4, 3-1, 2-5, 4-1) 100 néző. V.: Bíró, Kovács R. FTC: Ambrus — Molnár, Vad 1, Loványi 1, GYÖNGYÖSI 5, FAZEKAS 2, Bíró 2, Pethő A. Edzők: dr. Szívós István és Ju­hász Károly. Zágráb: POPOVICS - Mis­kulin 2, VINCÉK 2, Etjavec 2, Damjanics 2, Vidumanski 1, Vezjak, Rukavina 2, Lasics. Edző: VladoJeh. Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 6/4. Négyméteresből: 2/1, ill. 0. A Ferencvárosnak a döntetlen is elég volt a kupa elnyeréséhez, míg ellenfelének mindenképpen győznie kellett a végső sikerhez. Sokáig ügy is tűnt, hogy a három olimpiai bajnokot — Milanovi- csot, Bukicsot és Simencet — nélkülöző zágrábiak örülhetnek majd a torna végén. Mivel a góle­rős Vidumanski és az ugyancsak jól lövő Vezjak viszonylag korán kipontozódott, ezért támadás­ban csupán közepeset, ellenben védekezésben mintaszerűt nyúj­tottak. Az utolsó negyed három­gólos jugoszláv vezetéssel kez­dődött, de a magyar csapat foko­zatosan ledolgozta hátrányát. Az utolsó másodpercekben a játék­vezetők egy jogos négyméteres­től fosztották meg a zágrábiakat, ellenben — rendkívül diplomati­kusan — kiállítást ítéltek. Déli szomszédaink nem tudtak élni a lehetőséggel, előbb kapufára lőt­ték a labdát, majd pedig a kapus kezébe. A Ferencváros egyenle­tes teljesítményével rászolgált a tornagyőzelemre. Az Agria-kupa végeredmé­nye: 1. FTC 9,2. M. Zágráb 7,3. Ú. Dózsa 6,4. Eger SE 5,5. OSC 3, 6. Sibenik 0 ponttal. Gólkirály: Zovko (Sibenik) 25 góllal. A legjobb mezőnyjáté­kos: Fazekas Zoltán (FTC). A legjobb kapus: Popovics (M. Zágráb). (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt évi junior Európa- bajnok két nappal korábban a vártnál valamivel gyengébben szerepelt, ezért igyekezett javíta­ni. Ez kis htján sikerült, hiszen a 11-ből 9 körön keresztül a har­madik helyen kerekezett. A haj­rára talán elfáradt, végül a nyol­cadik helyen érkezett célba. A másik magyar, Mdyer Gábor jó pozícióban egy kanyar során fel­bukott, ezért feladásra kénysze­rült. Az utolsó kör előtt még szinte egymás mellett haladtak az élen állók. A rendezők, ver­senybírók már előre törték a fe­jüket, a fej fej melletti befutónál vajon hogyan döntik el a sorren­det. Bár három videokamerával rögzítették celluloidszalagra a célba érkezőket, mégsem volt egyszerű a dolguk. Ezt bizonyít­ja, hogy a juniorok közötti helye­zések sorsát csak másfél órás ta­nácskozás után tudták kihirdet­ni. A felnőtteknél könnyebb dol­guk akadt, a csütörtöki győztes dal Sasso megismételte korábbi sikerét, mögötte Ponti (olasz) és Carlson (svéd) lett a második, il­letve a harmadik. A junioroknál Faulhaber (NSZK), Wilesten (svéd), Von Rhenen (holland) volt a sorrend. Pusztán érdekes­ségképpen jegyezzük meg, hogy a felnőtteknél az első és harma­dik helyezett között mindössze egy másodperc, a junioroknál pedig néhány tizedmásodperc döntött. A második futamban együtt indultak a felnőtt és ifjúsági nők, valamint az ifjúsági férfiak. Az előbbiekre és utóbbiakra húsz, a lányokra pedig 13 kilométer várt. Késő délután is akadt kiért szorítani, hiszen Bereczki Brigit­ta a salgótarjáni Petőfi SE ver­senyzője esélyesnek számított. A hat körből ötön keresztül a má­sodik helyen állt, s már-már tar­solyában volt az ezüstérem. A célegyenesben azonban nyugat­német vetélytársnője lehajrázta, így meg kellett elégednie a bronzzal. Az ifjúsági lányok kö­zött Tímár Viktória és Farkas Veronika révén a dobogó máso­dik és harmadik fokára is állha­tott magyar sportoló. A befejező napon Pásztón a háromfős csapatok vetélkedtek. A tegnapi magyar vonatkozású eredmények: az ifjúsági nők el­sők, a felnőttek harmadikok let­tek. A junior férfiak ezüstérmet szereztek. Molnár Zsolt Dal Sasso és Ponti örül sikerének (Fotó: Molnár Zsolt) Kincstár Kft. üzleti ajánlatai 002950 Egyenlítői Guinea: Import- és kereskedelmi vállalat keres raktárába műbőr bútorhuza­tot, taftanyagmaradék-készletet, damaszt ruhaszövetet, továbbá gint és whiskyt. L.ny.: angol. 002952 Bangladesi importkereslet: Cipő és bőripari gépek, textilgépek, varrógépek börruhák- hoz és cserzővegyszerek. 002953 Finnország: A cég kapcsolatot keres műanyag ablakok, ablak- és ajtóvasalások, rögzí- tőelemek (összekötő elemek, betonankerok, ankercsavarok, ékek, stb.), valamint aluprofilokat terasz és fürdőmedence üvegezéséhez szállítókkal. L.ny.: angol. 002954 Franciaország : Nemzetközi kereskedelmi cég keres szállítókat a következőkre: teherau- tók, alkatrészek és tartozékok, csapágyak, acél- és vaskonstrukciók, traktorok, vetőmagok, elektronikus építőelemek, valamint iroda- és írószeráruk. L.ny. : angol. 002955 Izrael: Keresnek háztartási és ajándékcikkeket, mint pi. asztali edényeket fából, üveg- ből, porcelánból és kerámiából, teáskocsit, újságtartót, sarokasztalt, valamint elektromos ház­tartási cikkeket. L.ny.: angol. 602956 Kanadai árukereslet: Mindenféle játék-és ajándékcikkek. írószerek, sport-és szabad- ióőcipők nőknek és férfiaknak, vasáruk, közepes minőségű sporttáskák, sportcikkek, zomán- eáruk, fali- és karórák, mindenféle raktári állvány. L.ny.: angol. 1)02957Szaúd-Arábia: Keresnek falicsempéket konyhákhoz, fürdőkhöz, valamint kerámia pad- lócsempét. L.ny.: angol. 602964 Szaúd-Arábia: Komputerkereskedő kapcsolatot keres szigetelőanyag-gyártóval, építő- ipar és hűtőberendezések számára. L.ny.: angol. 002965 Banglades: A cég felújított cipő- és bőripari gépeket, textilgépeket és börruházati varró- gépeket keres. L.ny.: angol. 002967 Olaszország: Autóápoló szerek és alkatrészek gyártója keres vevőt. L. ny.: német. 002970Vállaljuk különféle ipari varrógépek új alkatrészeinek értékesítését megegyezés szerint. 002971 Mérlegjavító tevékenység megszűnése után visszamaradt alkatrész és tartozék széles választékban billenő, fényskálás, körszámlapos, tolósúlyos és hídmérlegekhez. Érdeklődés esetén választéklistát küldünk. Ár megegyezés szerint. Ú02974 Folyamatos szállítást vállalunk: 0,15 mm-esfalvastagságú, 550x1100 mm méretű line- ális polietilén zsákra vonatkozóan. A zsák áttetsző, 50 kg-os határig terhelhető. Szállítható mennyiség havi 700.000 db. Ára leszállítva 13,50 Ft + ÁFA. 002976 Eladd 1 konténer (40.000 db) 180 perces japán INTÉRNACIONALÉ videokazetta. Ára: 182 Ft + ÁFA. Koreai 180 perces SAMSUNG videokazetta 182 Ft + ÁFA árban. Mennyiség: meg­rendeléstől függően. ADACH1180 perces videokazetta. Ára: 179 Ft + ÁFA. Mennyiség: megren­deléstől függően. 002983 Vegyes vállalat létrehozásához tőkéstársat, hazai vállalkozót keresünk, csúcstechnoló- giának számító, műanyag tubust gyártó géprendszerünkre. A rendszer tubus, illetve flakon gyártására alkalmas. Megfelelő partner részére nem kizárt az üzem teljes értékesítése sem! 002987 Kapacitáskínálat : Szállodák, irodák, üzlethelyiségek komplex belsőépítészeti munkáit vállaljuk, rövid határidővel. 0Ö2989 Egyetemes kisgépekből és speciális megmunkálásokra is alkalmas nagygépekből (ka- russzelek, fúrómarók, 6000-es eszterga, hosszgyalu) álló forgácsológép-parkunk szabad ka­pacitására azonnali határidőket is vállalunk. WKäM Export minőségű kivitelben vállalunk ez évi határidővel acélszerkezeti erőmüvi, kazán- szerkezeti és gépgyártási munkákat. HMB minősítésű hegesztőkkel és DIN szerinti nagyalkal­massági vizsgával rendelkezünk. Szabad kapacitásunk 20 — 25.000 Ft. 002998 Magas színvonalú játékterem továbbfejlesztéséhez külföldi partnert keresünk. A03ÓÓ1 Sürgősen vennénk kúpfogazó gépet. “ " 0O3Ú02 Eladó kondenzátorok: C2332100uF 10ÖV 3.000 db, C2332 220uF 100V 3.000 db, 02332 4,7uF 250V 1.500 db, CE1204 100uF 63V 23 db, CE1104 4,7 uf 40V 1.000 db. 00381)3 Eladd potmiterek: P7272 2Tk Ó.5VT362 db, P7272 2,2k'0,5W 888 db, P727S 3,3k 0,5W 130 db, P7271 3,3k 0,25W 120 db. ____________________________ 003009 Kft.-k, figyelem! Integrált ügyviteli programcsomagunkkal megkönnyítjük ügyviteli fo­lyamatainak megvalósítását. A programcsomag a gazdálkodó szervezet három legfontosabb ügyviteli területét fedi le moduljaival: számvitel-pénzügy, anyag- és fogyóeszköz-ügyvitel, bér- számfejtés. 003013 Felajánljuk szabad kapacitásunkat: hidegalakító szerszámok (kivágó, mélyhúzó, hajli- tó). Gumisütő szerszámok (hagyományos és transzfer). Fúró, hegesztőkészülékek, szerszá­mok tervezése. Kisebb sorozatú alkatrészek gyártása rövid határidővel, reális árakon. 00301« Eladó készletünkön lévő export minőségű libamáj az alábbi osztályok szerint: I. osztá­lyú 1t 48 DM/kg, II. oszt. 2t 40 DM/kg, III, oszt 5,5t 28 DM/kg, IV. oszt. 2t 20 DM/kg. 003021 Felajánljuk szabad kapacitásunkat élelmiszeripari palackozó gépsorok javítására, komplett üzemek technológiai szerelésére. 003022 Felajánljuk 20 fős gépgyártó műhelyünk szabad kapacitását kis sorozatú gépek és ré- szegységek gyártására. 003027 Eladó: Magyar tűzi horganyzott gépi fonat: 1250x52x2 méretben 85 Ft + ÁFA, 1250x52x2,2 méretben 105 Ft + AFA, 1500x52x2,2 méretben 125 Ft + ÁFA. 003029 Eladd: 820 m2-es, bor tárolására alkalmas borospince a hozzá tartozó épülettel (ven- dégház), földterülettel, valamint a benne lévő 500 hl űrtartalmú hordókkal együtt. A pince To- kaj-Hegyalján, a város belterületén, közművesített helyen van, klímája (hőmérséklet, páratarta­lom, nemespenész, stb) kiválóan alkalmas aszúbor érlelésére és tárolására. Irányár: 6.000.000 Ft. 002958Szingapúri árukereslet: Divatékszer, írószerek, elektromos háztartási és konyhai eszkő- zök, újdonságok. L.ny.: angol. 002962 Jordánia: Ásókat, kapákat gyártó cég keres kapcsolatot famegmunkáló gépek gyártói- val. L.ny.: angol. 002968 Jordánia: A cég faipari termékeket ajánl: evőkanál, jégpálcika, fogpiszkáló és nyelv- spatli. L.ny.: angol. 002975 Eladó 1:1.000.000 (m. pamutszövet (100% pamut) 165 cm széles, 62 Ft/fm + ÁFA ár- ban. 2:600.000 fm pamutszövet (100% pamut) 150 cm széles, 58 Ft/fm + ÁFA árban. 002980Vásárolnánk: Nagy tételben juh-nyersgyapjút, részletes információ személyes érdekló- désnél. 002388Lakk- és festéküzemet létesítene (komplett 300 főt foglalkoztató üzem telepítésével) német gyártulajdonos. Terület és ipari infrastruktúra, munkaerő szükséges. Komplett raklap­gyártó üzemet létesítene teljes gyártósor lízingben (7 millió db) 5 év legyártására. 002995 Megrendelhető szennyvíztisztító kisberendezés kistelepülések, üdülőcsoport, község- központ, intézmények részére. Rotáloxidációs biológiai tisztítás a szennyvízlefolyás napi válto­zásának kiegyenlítésével. Teljesítmény: 30-500 cm/nap. 003004 Eladó diódák: MLT 1,5k Ö,5W 5% 4.500 db, MLT 1ÖÖk Ö.25W 5% 3.ÖÓÖ db, CR25T 150k 0,25W5% 3.000 db, R5105,5k0,125W5% 1.500 db, R510220k0,125W5%3.000db, R51010k 0,25W 5% 1.750 db, R510 47k 126W 5% 3.000 db. 003006TMMBS2TÖR BC182 45-131.É0Ö db, BC 182 45-13 2.100 db, 8C 182 45-13 2ÖÖ db, BC 182/212 45-13 1.000 db, BC 212 45-13 5.000 db. ÚÚ30Ú7 Integrált áramkör: 747PC 45-151.5Ó0 db. Nyomtatott ák. 024-15 45-15100 db, 024-15 45-13 100 db, 024-40 45-15 215 db. 003023 Eladó: kétszer zárt 6204 -es cseh csapágy 1Ö.ÖÖ0 db. Kétszer zárt 6303-as cseh csapágy 5.000 db. Ár: 75 Ft + ÁFA/db, szállítással! 003025 Felajánljuk jelenlegi készletünkből, valamint legyártásra kislakások gázbekötésénél használatos NA 32, NA 40, NA 50, NA 80, NA 100, NA 150, NA 200-as méretű szigetelt vízgyűjtő- ket eladásra műbizonylattal ellátva, darabonként és nagyságtól függően 3404 Ft-tól 6911 Ft-ig. 002951 Bahrein: Importőr szállítói kapcsolatot keres élő madarak és háziállatok szállítására. Madár- és állateledelt, díszhalat, akváriumot és akváriumtartozékot is keresnek! 002059 Törökország : A hirdető 500 és 1000 db között importálna hízóbikákat 150 és 250 kg kö- zőtti súlyban. L.ny.: angol. 002960Uganda:Gépjárműabroncsokat keresnek. L.ny,: angol. 002961 USA: Kapcsolatot keresnek ágyneműszállítókkal, exportőrökkel. L.ny.: angol. ____ 0 02963Zambia: Keresnek 7-10 tonnás darut. L.ny.: angol.___________________ 0 02966 Olaszország: Képviseleti cég bővítené kínálatát és ehhez kapcsolatot keres közepes mi­nőségű, férfi gyapjú ruhaszövetek gyártóival. A területen a legjobb bevezetés garantált. L.ny.: francia. 002972 Bükkfa- (fenyő) zsindely tetszőleges méretben felületkezelve, kötegelve, rövid határ- időre megrendelhető.___________________________________ M EGRENDELŐ Cégem (neve, címe) nevében megrendelek____db C ASIN típusú (Manufactured Under Licence of Victor Com­pany of Japan Ltd. (JVC)) e-180- AS VIDEOKAZETTÁT. Minimális rendelhető mennyi­ség: 500 db. Ára: 185 Ft + ÁFA. A kazetták a KINCSTÁR KFT. cí- mén átvehetők. Kelt:........................................................................... a láírás A fenti hirdetések után az alábbi címen lehet érdeklődni: Kincstár Kft. 3300 Eger, Telekessy út 2. Telefon: 36/12-604. Telefax: 10-274. Miskolczi Andrea.

Next

/
Thumbnails
Contents