Heves Megyei Hírlap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 102-127. szám)

1990-08-18 / 117. szám

4. Hírlap 1990. augusztus 18., szombat

Farkas András:

Ének Szent Istvánhoz

„Hol vagy, István király, Téged magyar kíván.” Megyünk nyomod után, Telkedhez legkivált. Ránk szállt ezer homály, Vihar tép, orgonái,

A bűnből tör elő A pusztító erő,

A hatalom, a szék Veszi sokak eszét,

Téged hív, emleget A magyar, hitedet Soha nem feledi.

Ébredj fel, menteni,

Biztasd vezéreink,

Hogy higgyenek megint, Mert legnagyobb bajunk, Hogy csüggedők vagyunk.

őszi harmat után Balassi, a lovag Hagyott dalt és lovat; Hová veszett a láng?

Ki, mit akarhatott A húzó századok Köpönyege mögött?

Istent vagy ördögöt? Hová ken hullnia E népnek, a haza Most is árván marad? Nincs igaz akarat? Szóróimánk szerteszét? Hogy esik a beszéd, Magyarnak a halód, Mikor a lelke fáj?

A költő mehetett,

Kóbor fellegeket Követve szazfelé • Lelkünk most értené.

Meghalt Csokonai, Kivérzett tüdeje Korán végzett vele,

Mert búval volt teli, Haraggal is hamar, Mert ttt minden magyar Dühös, ha álmodik Percig, vagy évekig - Nem ért meg deletot, Csak állt a sír előtt, Pörgette érveit,

Mert ő volt és szelíd Farsangolása folyt Két szó közt, valahol,

S egy furcsa szerelem Tihanyi éjjelen.

Ha néha álmodott Leleményt, színpadot, Akkor volt igaza - Értette a haza?

Szikár viharmadár,

Petőfi arra várt,

Hogy szívben, sebhelyen Szabadság, szerelem Éghessen, az a harc,

Ämi vérből igaz,

A trónt felégeti,

Ha úgy tetszik neki - Hatalmat nem akart Magának, csak a kard Izgatta, döfje át A zsarnok oldalát.

Rád gondolt? Nem hiszem, Mint ahogy senki sem Emlékszik, lázai Közben mi kell neki. Magyarrá vált, ahogy A lelek nem dadog,

Ha tudja, mit jelent:

Sza baaság-szerelem!

Vadul nyitotta ki E századot Ady,

Dühödt, eszeveszett Maradt a nyelvezet Ismerte Hunnia Átkát, s ha szólnia Támadj fel ereje,

Hát vívott is vele! bűneit

Csapkodta hol szelíd, Hol tövis-ostora,

Rávert vadlóira,

Ha hitte — nem nagyon ■ Hogy gyógyít a bajon, Mikor a kor tora,

Sok hitvány cimbora Korholta, míg a nép Csak várta a zenét, Vonóval a cigányt,

Kit részegen kívánt.

Vágyunk, István király, Téged a nép kíván, Enyhülj sorsunk iránt Éneklunk magyarán - Imánk hű, köznapi, Tudjuk szólítani Megértő lelkedet:

Itt minden fáj, beteg,

Itt, mélyen-iaeletm Elítél a kegyelem,

Hívők, hitetlenek Már egyet értenek,

Ittí A kee

Hitem, ez az enyém, Kerengő dallama Már nem kiáltana; Nincs semmi érdemünk, Király, törődj velünk!

Száz éve

Dr. Hibav Károly

„Jövevény voltam, és befogadtatok"

Szent István Intelmei, és az „idegenek”

Száz esztendeje, 1890. augusztus 20-án született dr. Hibay Károly, a hivatása teljesítése közben fiatalon elhunyt egri orvos. Régi egri család fiaként a ciszterci gimnáziumban tanult és érettségizett. Orvossá avatása után a budapesti szülészeti klinikán működött, majd 1922-ben visszatért Egerbe. Itt dolgozott, mint a Szent Vince — ma II. sz. kórház — szülészeti-nőgyógyászati és belgyógyászati osztályának a főorvosa.

Rövid idő alatt széles betegköre alakult ki. Eger szegényei körében híre ment, hogy Hibay doktorhoz bármikor bizalommal fordulhatnak segítségért, mert nem ismert fáradtságot, ha beteghez hívták. Nemcsak gyógyított, de ha szükséget látott, örömmel és legtöbbször titokban segített. Sok elhagyatott öreg hóstyai betegétől honoráriumot nem fogadott el, sőt, nemegyszer talált a beteg a „doktor űr” távozása után a párna alá csúsztatva pénzmagot.

1924 májusában egy kiütéses tífuszban szenvedő cigánylányt vittek a kórházba. Az akkori körülmények között nem volt lehetőség az elkülönítésre, az egyik belgyógyászati kórterem melletti ablaktalan szobában helyezték el a beteget. Dr. Hibayt vizsgálat közben megcsípte egy fertőzést hordozó tetű. A cigánylány meggyógyult, orvosa 34 évesen meghalt. Tragikus betegségéről és haláláról a korabeli Egri Népújság is beszámolt. A cikk hűen tükrözi a korszellemet, és a közfigyelmet dr. Hibay Károly iránt: „Pénteken este 8 órakor, lapzárta után megszólalt szerkesztőségünk telefonja, és közölte annak

megerősítését, amit a városi lakosság már napokkal előbb valóságként emlegetett: a nagy tudású, közszeretetben lévő, a legnagyobb szívű emberbarát, dr. Hibay Károly meghalt. Az egri lakosság szívébe volt az ő rokonszenves egyénisége beidegződ- ve. Úgy szerették önfeláldozásra kész jóságáért ezt az orvost, hogy azt kifejezésekkel jellemezni hiú törekvés. Keresztény családok egyesültek, és könyörgő miséket mondattak érte rendházak templomaiban. Zsidó emberek áldozatot és fáradtságot nem kímélve zarándokoltak vallásuk végső reménységéhez, bizonyos távoli csodarabbihoz, hogy hatásos imáival ostromolják mindnyájunk egyazon Istenét a jó ember életéért.” Temetése napján a helyi labdarúgó-mérkőzést az orvosra való tekintettel egy órával később kezdték.

Nevét a belvárosban utca hirdeti, ahol régi családi házuk állt. Emléke máig sem múlt el nyomtalanul. Az egri Hatvani temetőben lévő sírjára ma is tesznek virágot, gyújtanak gyertyát a névtelen emlékezők.

Akit így tiszteltek jóságáért, szerettek emberszeretetéért, azt megőrzi az emlékezet. Akár példaként lehet és kell ezt az egri orvost emlegetni.

(f a.)

Szent István történeti alakját az Intelmek és törvények, valamint a róla szóló 11. századi életrajzok állítják elénk. A szent király közreműködésével készültek az Intelmek, az életrajzok pedig csak halála után 50 — 60 évvel íródtak. Éppen ezért jellemét, lelkületét és egyéniségét az Intelmek sokkal hitelesebben tükrözi, mint az életrajzok.

Az Intelmek „tízparancsolatot” tartalmaznak Imre herceg és a jövendő magyar királyok számára, hogy ennek szellemében kormányozzák az országot, ezért nevezik Szent István politikai végrendeletének. Téves az a felfogás, amely szerint az Intelmek és törvények közvetlenül mutatják a szent király alakját, szellemiségét, és mintegy önarcképét adják. Ezt a nézetet képviselte az úgynevezett Nagyobb Legenda írója, és az ő nyomán Hartvik püspök. Az Intelmeknek és törvényeknek nem közvetlenül szerzője Szent István, hiszen ilyen fokú irodalmi és stiláris kultúrával nem rendelkezett.

Madzsar Imre és Horváth János gondolt először arra, hogy az Intelmek és törvények szerzője azonos személy lehet. Bizonyos, hogy az Intelmek és törvények híven fejezik ki a király felfogását, így szellemiségét, lelkületét is, mert a szerző — amint ezt Csóka J. Lajos bizonyítja — Szent Istvánról mintázta az uralkodó eszményképét. Thancmar, a Hildesheimből az esztergomi udvarba költöző bencés szerzetes mint „hospes” szerkesztette és fogalmazta meg 1023 — 25 táján az Intelmek és törvények könyvecskéjét. A kialakuló keresztény magyar királyság javára kamatoztatta a nevelés, az irodalom és jogtudomány terén szerzett tudását, európai horizontú ismereteit.

Az Intelmek a vendéglátó király, a törvények pedig a vendégek magatartását igyekszik szabályozni. „Tízparancsolatát” — Csóka J. Lajos nyomán — így foglalhatjuk össze:

I. Az igaz hit megvallása és követése; az uralkodó jó példával járjon alattvalói előtt, hogy méltóképpen betölthesse hivatását.

II. A magyar földön még gyenge egyház védelme, amelyet az uralkodónak (augustus) gondoznia, gyarapítania (auget) kell.

III. Az egyház őreinek, a főpapoknak a tisztelete, mert az ő kezükben van az egyház oldó és kötő hatalma, ők szolgáltatják ki a szentségeket.

IV. Tisztelet és megbecsülés illeti a király részéről az ország politikai és katonai vezetőit, mert ők védik meg a népet, az országot a külső és belső ellenségtől.

Az V. parancs: a bíráskodásban az igazságosság és a türelem szelleme érvényesüljön.

VI. A szent király fiának lelkére köti, hogy fogadja szívesen és becsülje meg azokat az értékes vendégeket (hospes), akik külföldről érkeznek hozzánk, és magukkal hozott anyagi és szellemi kultúrájukkal (consuetudi- nes, documenta, arma) az ország javát szolgálják. Leszögezi: „Az

István király egyéniségével és maradandó életművével, a magyar állam korszerű és zseniális megszervezésével népünk fennmaradását biztosította a történelem viharai között máig.

A művészet felvirágzását is jelentékenyen előmozdította, jámbor kegyessége erős kézzel és az okos szervező zsenialitásával párosult. Nemcsak azzal, hogy a szerzetesrendeket hazánkban megtelepítette, az új hit megszilárdítására tíz püspökséget és minden tíz falunak egy templom építését rendelte el, hanem azzal is, hogy megnyitotta a Jeruzsálembe vezető szárazföldi zarándokutat Magyarországon át. A zarándokok számára külföldön négy szállóhálózatot alapított:

egynyelvű és erkölcsű — azaz a világtól elzárkózott — ország gyönge és törékeny.”

A VII. parancsolat a királyi tanács jelentőségét emeli ki, megállapítja, hogy a tüzes ifjak a hadseregbe, a megfontolt, tapasztalt öregek pedig a tanácsba valók.

A VIII. parancsolat azt hangsúlyozza, hogy tiszteletben kell tartani a nemzeti sajátosságokat, követni kell az ősök hagyományait, a hazai szokásokat, mert nem lehet kormányozni latinokat görög módra és görögöket latin módra.

A IX. és a X. parancsolat valláserkölcsi vonatkozású. Megfogalmazza: a király imádkozzék, hogy megsegítse őt az Isten látható és láthatatlan ellenségeivel szemben; az emberekkel való kapcsolatában rokonhoz és idegenhez, magyarhoz és külföldihez legyen könyörületes, a jó- és balsorsban kiegyensúlyozott, alázatos és mértékletes.

Szent István lelkűidének alapvonásai, keresztény világnézete fogalmazódik meg az Intelmekben. Ezek az elvek alkotják a keresztény király koronáját: „nélkülük nem lehet országolni a földön, s nem lehet eljutni a mennybe”.

Az Intelmek műfaja: királytükör. Legtöbbet vitatott két fejezete — a VI. és a VIII. — eszmei tartalma között ellentétet, sőt szakadékot láttak a kutatók (Balogh József, Gouth Kálmán). A „hospes”-ügyhöz hasonló eszmét sem az idevágó karoling irodalomban, sem pedig a bizánci királykönyvekben nem találtak. Nem is találhattak, mert egészen más a forrása ennek a szellemiségnek. Csóka J. Lajos feloldja az ellentétet azzal, hogy a két fejezet közt a nemzeti fejlődés két előfeltételének — a hazai és a külföldi értékek felhasználásának — legszorosabb kapcsolatát bizonyítja Szent Benedek Regulájával.

A Regula LXI. fejezetében a rendalapító előírja: az apát azokat az értékes szerzeteseket, akik vendégként („hospes”) tartózkodnak a kolostorban, kérje meg, ajánlja nekik, hogy maradjanak ott állandóan, hogy a többiek az ő példájukon művelődhessenek. De ez csak úgy lehetséges, ha a vendégek elfogadják az ottani hagyományokat („con- suetudo”), és azokat nem akarják felforgatni. A kolostor életének ugyanis sarkköve a helyi hagyomány, az ősök-elődök példájának a tisztelete.

Szent Benedek Regulájának a Biblia az inspiráló példája, talán még Jeremiás próféta Babilonba szóló üzenete is, amely így hangzik: „Segítsd elő annak az országnak békéjét, amelyben élsz... mert a te békességed is az.”

A Regula összegező gondolata: „Minden érkező vendéget úgy fogadjanak a szerzetesek, mint Krisztust”. Szent Benedek indoklásul még hozzáteszi: „Mert maga (Krisztus) fogja majd egykor mondani: Jövevény voltam, és befogadtatok engem.”

A vendégfogadás, a magyar „Üljön le nálunk, nehogy elvigye az álmunkat!” kérés ősi mítoszt

Jeruzsálemben, Konstantinápolyban, Ravennában és Rómában. Rómában a régi Szent Pé- ter-bazilika mellett állott az általa alapított templom és zarándokház, amelyet 1776-ban, az új Szent Péter-bazilika sekrestyéjének építésekor bontottak le. Ma helyén emléktábla látható.

Az Árpád fejedelmek székhelyén, Esztergomban 1001-ben kezdte meg a Szent Adalbert- székesegyház felépítését, melynek töredékei fennmaradtak. 1002-ben alapította az első magyar bencés apátságot Pannonhalmán, 1018-ban pedig a zala- vári bencés kolostort, melynek romjai ma is láthatók.

Hazai építkezései közül kiemelkedik a székesfehérvári baőrizhet: ha a vendéget nem fogadják illőn, ha az esti vándort nem fogadják be éjszakára, vele eltávoznak a ház jó szellemei is. Emberi alaptörvényről van szó: a keleti sztyeppéken napi járóföldre lévő települések közt a vándornak nyáron a pohár víz, télen az éjszakai szállás élet-halál kérdése volt. A vendég jogát szigorúan előírták, kötelező szokássá tették, szakrális szférába emelték.

Szent István — a legendák szerint — szinte csalogatta a tehetséges idegeneket. Ezt a fogadó- készséget erősíthette a szász-bajor származású Gizella királyné is. Amikor Imre herceg iskolás művelése 16 éves korában befejeződött, kezdetét vette az uralkodói hivatásra való felkészítés. Ebben a munkában döntő részt vállalt a király, aki saját eszméit és módszereit igyekezett átplántálni fia és utódja leikébe. Az Intelmek vezérfonalát azonban Thancmar öntötte irodalmi formába és adta a királyi atya ajkára. Köztük a VIII. fejezetben ezt: „Kedves fiam, fogadd készségesen atyád parancsait — kövesd az én életmódomat.”

1024 — 25 táján, amikor a magyarság túlnyomó része már felvette a kereszténységet, elérkezett a törvénykönyv megalkotásának ideje. Az új társadalmi rend fegyelmét tartalmazó művet a feladatok sokaságával birkózó király és a jogtudomány terén is jártas Thancmar együttesen alkotta. A királyi tanács egyházi és világi tagjainak javaslatait figyelembe véve — ugyancsak Thancmar adta meg ennek is a végső, írásos formáját.

Horváth János állapítja meg, hogy a törvények fogalmazója „hatásosan tud élni a stilisztika eszközeivel”. Még a száraz, lapi- dáris törvényszövegekben is „többször találkozunk ... művészinek minősíthető fogalmazással”. Az Intelmekben pedig, ahol „a mű szerzője, s maga a mű is stílus szempontjából kétségtelenül kora művészi színvonalán állott, és a rímpróza követelményeinek művészi módon tett eleget.” Ezért tarthatjuk hűnek, hitelesnek az Intelmek és törvények történeti Szent István-ké- pét tartalmi szempontból, művészi tekintetben pedig kimagasló alkotásnak.

Szent István Intelmeivel magyar hagyományt teremtett. A világszemléletét végakaratszerű- en összefoglaló, nézeteit unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak szellemi testámentumként hagyó Kölcsey Ferenc Parainesise — az antik morális irodalom, Iszokratész: Parainesis, Cicero: De officiis stb. nyomán — részint folytatása az államalapító szent király Intelmeinek. Ezt az örökséget folytatta például Széchenyi Ferenc, aki Széchenyi Istvánnak adott Intelmeket, amelyeket fia haláláig egy tokban, a nyakában viselt. Széchenyi István pedig fiainak, Bélának és Ödönnek fogalmazott Intelmek formájában életre szóló elveket.

zilikáé, a mellé rendelt apátsággal. Székesfehérvárott állott királyi kápolnája, trónszékével. Itt koronázták utódait, és ide temetkezett, remélvén, hogy példáját utódai is követik. 1015-ben alapította a pécsváradi bencés apátságot, melynek templomát 1038-ban, Szent István halála évében szentelték fel.

Első királyunkról és életművéről a kortársak is, de a legendák is megemlékeznek, külsejéről azonban alig. Csak a koronázási palást őrzi vonásait. A Képes Krónika ábrázolásai ideálképeket mutatnak a XIV. század hatvanas éveiből: tizenegy kis kép és iniciálé jeleníti meg a király életét és tetteit a lovagkor szellemében.

Cs. Varga István

Szent István és a művészet