Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-13 / 86. szám
HEVES MEGYEI I. évfolyam, 86. szám ÁRA: 1990. július 13., péntek 4,30 FORINT Göncz Árpád Prágában és Pozsonyban tárgyalt Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök meghívására csütörtökön egynapos hivatalos csehszlovákiai munkalátogatásra Prágába érkezett Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke. Göncz Árpádot, akinek kíséretében van Szu- nyogh Károly, a köztársasági elnöki titkárság vezetője, és Szokai Imre külügyminisztériumi helyettes államtitkár, a prágai ruzy- nei repülőtéren ünnepi külsőségek között Karl von Schwarzenberg, a csehszlovák köztársasági elnöki iroda vezetője, Sasa Vondra, Václav Havel külügyi tanácsadója és Robert Harencár külügyminiszter-helyettes fogadta. A magyar delegációhoz a csehszlovák fővárosban csatlakozott Barity Miklós, prágai magyar nagykövet. Göncz Árpád először Alexander Dubcekkel, a csehszlovák szövetségi parlament elnökével találkozott, majd ezután kezdte meg tárgyalásait Václav Havel- lel. Göncz Árpád tiszteletére a csehszlovák elnök ebédet adott. A magyar államfő ezután Pozsonyba utazott tovább, ahol a szlovák parlament és kormány vezetőivel folytatott megbeszéléseket. Találkozott a politikai pártok és mozgalmak képviselőivel. Göncz Árpád délután Pozsonyban saj tótáj ékozatót tartott, majd este utazott haza. LOTTÓ NYERŐSZÁMOK: 11, 13, 48, 49, 51 INGYENES MELLÉKLETÜNK: SZKP-kongresszus Vlagyimir Ivasko lett a főtitkárhelyettes Kevesebb ólai a Szovjetunióból Ülést tartott a kormány A vártnál is kevesebb támogatást szerzett Jegor Ligacsov Meggyőző fölénnyel nyert két vetélytársával szemben Vlagyimir Ivasko az SZKP KB főtitkárhelyettesi tisztéért folytatott választási versenyben. Mint csütörtök reggel a párt XXVIII. kongresszusán a szavazatszámláló bizottság elnöke hivatalosan bejelentette, az ukrán politikusra, akit Mihail Gorbacsov személyesen ajánlott, 3109 küldött szavazott, ellene 1309- en voksoltak. A vártnál is kevesebb támogatást szerzett Jegor Ligacsov, mindössze 776 küldött szavazott rá, az ellenszavazatok száma 3642 volt. A 45 esztendős leningrádi Anatolij Dudirev, aki önmagát ajánlotta Gorbacsov helyettesévé, 150 szavazatot szerzett, 4268 elutasító voks ellenében. A Központi Ellenőrző Bizottság elnökévé Borisz Pugót 3959 támogató szavazattal választották meg, ellene 474 küldött szavazott. Antall József elnökletével csütörtökön délelőtt tíz órakor ösz- szeült a miniszterek tanácsa. A kormányülés napirendjén a korábbi alkalmakénál szerényebb számú téma szerepelt, ám a tárgyaltak nehézségi fokára utal, hogy megvitatásukra ez al- (Folytatás a 2. oldalon) Hazakerült az eltűnt mátraderecskei kislány Ditta megszeppent, de máris táborozni készül... Júlia — Romana — Tiffany — Denise Regényújságok— romantikus telkeknek Christine fel akarja bosszantani új főnökét, Normant, ezért kikezd Fabian Andersson rendezővel. De Norman nem úgy viselkedik, mint ahogyan Christine szeretné: egyre gyakrabban látják a szépséges Anita Klaus társaságában...” — ezzel az alaphelyzettel indul Madeleine Kér kisregénye, a Boldog vagy-e, Christine? A műből megtudjuk, hogy Christine természetesen boldog, bár ezért az érzésért meg kell küzdenie. Hasonló történetekből mintegy hétszázat adtak ki eddig világszerte a Harlequin- könyvek sorozatban, s az eredetileg angol kiadványok német változatát az Axel Springer kiadó gondozza. Az Axel Springer Budapest révén ezek a regényújságok Magyarországra is elkerültek, s olyan népszerűvé váltak, hogy ma már négy sorozatban havonta egy-egy újabb kerül az olvasókhoz. A kamaszoknak a Denise füzetei készülnek, a felnőttek a Júlia, a Romana és a Tiffany közül választhatnak. Mint Szalay Marianne megbízott fő- szerkesztőtől megtudtuk, havonta közel 400 ezer példány fogy el összesen ezekből az érzelmes regényekből, és a hozzájuk beérkező olvasói levelek tanúsága szerint igen sokan megkedvelték az egyébként világszerte igen olvasott kiadványokat. Azon persze hosszan lehetne vitatkozni, hogy megütik-e vajon az irodalmi mércét ezek a szerelmi történetek, de épp népszerűségük figyelmeztet arra, hogy (Folytatás a 2. oldalon) Nagyüzemeknek, leendő farmereknek pályázat útján — A világbanki kölcsönt az Agrobank menedzseli — Tizenkétmillió dollár vár elosztásra Hitel, mezőgazdaság, export Fennállása óta az első nyilvános találkozóját tartotta tegnap délután a megyeszékhelyen az Agrobank Rt. egri területi fiókja a sajtó, illetve a pártok képviselőivel. Mindezt abból az aíka- lomból rendezték, hogy személyes kapcsolatot teremtsenek, iiletve tájékoztatást nyújtsanak arról az új hitelezési lehetőségről, amelyet a pénzintézet menedzsel az élelmiszer-gazdaság versenyképességének fokozása érdekében. Mint dr. Székely Ferenc fiókigazgató tájékoztatójából kitűnt, az úgynevezett integrált mező- gazdasági exportfejlesztési programot segítő hitelezést a Világbank támogatásával, illetve a Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Magyar Nemzeti Bank egyetértésével pályázat útján hirdetik meg. A program célja a jó minőségű, versenyképes mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek előállítása exportra. Mindez feltételezi a termelés hatékonyságának, gazdaságosságának növelését. Ennek keretében lehetőség kínálkozik arra, hogy a termelést, a feldolgozást, a tárolást, az anyagmozgatást és árukezelést, az élelmiszer-gazdasághoz kapcsolódó szolgáltató kereskedelmi tevékenységet, beleértve a falusi turizmust is, fejlesszék. Ezek érdekében me- . (Folytatás a 2. oldalon) Ők négyen.... Kétszintes, gyönyörű panorámába emelt ház a Mátyás király utcában. A múlt szombaton ebből a nyolc éve épült családi otthonból indult a fővárosba a Török házaspár a kilencéves Dittá- val, aki élete első nagy és önálló üdülésének boldogságával ugrott ki hajnalringató ágyából. S mire igazán felébredt a nyári pirkadatban, már ott is álltak a Vigadó téri 5-ös kikötőnél, ahol lomha hajókat hin táztatott a Duna. — Szigetmonostorra, a Vörös Meteor erdei telepi táborába kaptam egy tíz napra szóló gyermekbeutalót — idézi az előzményeket a kislány édesanyja, aki csendesen teszi elénk a tálcán kínált kávét, s arra kér, emeljük le a csészéket, mert még mindig remeg a keze, és... Az ijedt szemű szöszke be(Fotó: Gál Gábor) fészkeli magát az ölébe, s onnan méregeti, vajon kik kíváncsiskodnak már megint. Hiszen nem történt semmi rendkívüli, ha csak az nem, hogy jól összebarátkozott mindenkivel, még a „nyomozó bácsikkal” is, akik megszakították a táborozását. — Mielőtt elindult volna a Tahi motoroshajó, s búcsút intettünk egymásnak, egy idősebb hölgy „vette át” Dittát — mondja az apa. — Átböngészett egy listát, megnézte a gyereket, rajzolt egy ikszet a lajstromra, és azt mondta: „ rendben... ’’Még az egészség- ügyi lapját, meg a befizetési csekket sem kérte el. őt láttuk csak a gyerekek körül, de állítólag négy kísérőre bízták a táborozókat... Ja, és még egyet láttunk közülük, valamikor délután, amikor Lugosi László, a táborvezető meg- (Folytatás a 2. oldalon) Munkástanács lesz Borsodnádasdon? Gyűlés — sok személyeskedéssel Munkástanács megalakítására szánták el magukat a Borsodná- dasdi Lemezgyárban, ahol ezer- hétszázan dolgoznak, köztük több százan Heves megyei településekrőljárnak át. Néhány hete létrehoztak egy szervezőbizottságot, melynek tagjai azonban úgy érzik, egyelőre nem tudnak tökéletes programmal előállni. Tegnap délutánra ezért munkásgyűlést hirdettek meg, ahová meghívták Bethlen István képviselőt, Dénes Jánost, a munkástanácsok elnökét és Bajtai Józsefet, az Országos Érdekegyeztető Tanács elnökét. Arra kérték az előadókat, tájékoztassák az egybegyűlteket a munkás- tanácsok születésének módjáról, azok működéséről és jogai- ról.TNem tudni, hogy a fizetésnap, a közömbösség, a távolsági buszok indulása, netán a félelem játszott közre, de a gyűlésre jóval kevesebben jöttek el, mint a szervezők várták. Közrejátszhatott az is, hogy a vállalat igazgatója mindössze kétszáz szórólapot és két plakátot engedélyezett sokszorosítani a rendezvényre. — A munkástanácsok már 1956-ban is bebizonyították, hogy képesek kihúzni az országot a csávából — mondta Bajtai József. — Most is hasonló szerepet kell játszaniuk, ezek tudják csak kirántani a piros szőnyeget a régi rendszer vezetőinek lába alól. Az Önök feladata, hogy megtisztítsák a vállalatot a hozzá nem értőktől, és hogy helyreállítsák a szaktudás becsületét. A munkástanácsot a genfi konvenció szerint ugyanolyan védelem és jog illeti meg, mint a szakszervezetet. Ha már tíz ember összeáll, létrehozhatja a tanácsot, és kérheti a cégbírósági bejegyzést, a vállalat élén állók pedig kötelesek figyelembe venni a tagok követeléseit. — Mi munkások, melósok most azt mondjuk, szent a magántulajdon — szólt Dénes János. — Csakhogy, ami nekünk jár, az is legyen szent. A mai re- kapitalizációban, amikor a tulajdont újra felosztják, a munkástanácsokra azért van szükség, hogy minket ne semmizhessenek ki. — Nincs többé pártállam, ha valóban akarják, a hatalom az Önök kezében van. Ne arra várjanak, hogy a nagyokosok Budapestről megmondják, mit kell tenni Borsodnádasdon — mondotta Bethlen István, aki eltekintett attól, hogy megtartsa tervezett gazdaságpolitikai előadását, és inkább arra kérte a jelenlévőket, hogy kérdezzenek, vitatkozzanak. Ezek után a jelenlévők hozzászólásai következtek, melyek vagy általánosságokban szóltak a megélhetés problémáiról, vagy pedig a dolgozók egymás közötti személyeskedő vitájává váltak. Érdekes módon a leglényegesebb kérdésekről: a lemezgyár konkrét problémáiról, és arról, hogy mit tudna tenni itt egy munkástanács, nem esett elég szó. Nem sok élményük lehet a lemezgyáriaknak arról, hogy a szavaiktól és akaratuktól bármi is függhet, hogy nem éri retorzió azt, aki elmondja a véleményét. P.t.