Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-10 / 83. szám
1990. július 10., kedd Hírlap A nagyvállalat még mindig kedvesebb? A sztálinista iparosítást azzal lehetett jellemezni, hogy szinte kizárólagosan nagy létesítményekben gondolkodott. A terv- gazdászait az a meggyőződés jellemezte, hogy a korszerű nagylétesítmények magukkal fogják húzni az egész gazdaságot. Nem vették tudomásul, hogy a jelenkort sokkal inkább az jellemzi, hogy gomba módra szaporodnak akisvállalkozások, ezek mint bedolgozók, szállítók jelentik a nagyvállalatok korszerű működésének biztosítékát. A kisvállalkozások még lehetnek korszerűek, hatékonyak nagyvállalatok nélkül, de fordítva egyre inkább lehetetlennek, idejétmúltnak tűnik. Azt hittem, ez a nagyvállalati mánia a sztálinista politikai felépítménnyel együtt elhalt. Sajnos, tévedtem. A gazdaság jelenlegi vezetői ösztöneikben nem változtak, még mindig azon erőlködnek, hogy valami nagy létesítmény születésénél bábáskodhassanak. Ez jutott eszembe, amikor egy nap hirdették a harsonák, hogy két autógyártási programba belefoghattunk. Nem tagadom, én is örülök minden ilyen természetű együttműködésnek is. Különösen azért, mert meggyőződésem szerint a tőkés autógyártó cégek sok kisvállalkozással kooperálva akarnak itt is autót gyártani. Ők természetes igazságként fogadják el, hogy a jelen igényekhez rugalmasan igazodó, a sokféle fogyasztói igényt is kielégíteni képes termelést csak a kisvállalkozók ezreivel együttműködve lehet megvalósítani. Tehát nem azzal van bajom, hogy két vonalon is igyekszünk bekapcsolódni a gépkocsigyártásba, hanem azzal, hogy ez az egyetlen gondunk, s hogy a kisvállalkozások százezreinek létrehozásával nem törődnek a magukat komoly gazdaságpolitikusoknak érzők. Féltem a gazdasági jövőnket az olyanoktól, akik a sok ezer kicsit nem tartják sokkal fontosabbnak, mint a néhány nagyot. Mert ez megbocsáthatatlan hiba. Nemcsak egy negyven éven keresztül deformált, példátlan mértékben nagyüzemekbe szervezett népgazdaságot kell a kisvállalkozások előtérbe állításával lendületbe hozni, hanem erre volt és van szükség még a világ legnagyobb népgazdaságában, az Egyesült Államokban is. Ott az olajválságot követő 15 évben az 500 főnél többet foglalkoztató vállalatokban csökkent a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor a 10 főnél kevesebbel dolgozó kisvállalkozásokban 30 milliónál több űj munkahely létesült. Ha ennek tükrében nézzük a jövőnket, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a jelenlegi nagyüzemeket legalább felére kell lefogyasztani, a kisvállalkozásokban pedig közel kétmillió új munkahelyet létrehozni. Márpedig, ha ez az előttünk álló feladat, akkor a felső vezetőknek a vidéket kellene járniuk, a kisvállalkozások születésénél bábáskodniuk, és mindenekelőtt az ennek megfelelő reformokat megteremteniük. A nagyvállalatok szervezését még évekig rá lehetne bízni a beosztottakra. Ne higgye senki, hogy túlzók. Ma Magyarországon mindenekelőtt több százezer kisvállalkozás szükséges a vállalkozó szellem forradalmi elterjesztésére. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor majd magától jönne a külföldi tőke is. Mert az elsősorban nem oda megy, ahova a politikusok hívják, csalogatják, hanem oda, ahol a rugalmas kisvállalkozók közösségére számíthat. A korszerű nagyvállalatoknak ugyanis nem a politikusok jóindulatára, hanem megfelelő gazdasági környezetre, elsősorban sok igazi kisvállalkozóra van szükségük. Még egyszer hangsúlyozom: nem a hazai gépkocsigyártás megszervezése, hanem a kisvállalkozások elhanyagolása ellen akartam szólni. A magyar gazdaság jövőjét mindaddig nem látom biztosítottnak, amíg az illetékes vezetők be nem látják, hogy nekünk ötven gépkocsigyártó, vagy más nagyvállalat sem hozhat annyi eredményt, mint például a fóliázó parasztjaink, a kiskereskedők, a mű- anyaggyártó kisiparosok, a hiányzó cikkeket gyártó kisszövetkezeteink tagjai, akik a legnagyobb örömömre akkor is autón járnak, ha a hatalom őket figyelemre sem méltatja, és nélkülük még a gépkocsigyártó munkások sem számíthatnak arra, hogy nekik is jusson a hazánkban gyártott, összeszerelt autókból. Kopátsy Sándor Vidéken is Újabb nyílnak Újabb ingyenkonyhákat nyit a Magyar Vöröskereszt és az Orvosok Világszövetsége: napokon belül egy tál meleg ételhez jutnak Pestszentlőrincen és Vácott az arra rászorulók, s előkészülnek egy közkonyha felállítására Szabolcs megyében, továbbá Szegeden — közölte az MTI-vel Lég- rády Eszter, a Magyar Vöröskereszt szóvivője. Mint ismeretes, a hazai szegényprogram keretében hirdették meg az ingyenkonyhák felállítását. Az e célra létrehozott alapítvány, valamint a Vöröskereszt perselyes akciójának bevételéből egy hónapon át száz rászoruló idős ember étkezhetett a fővárosi Dobozi úti és a Könyves Kálmán körúti átmeneti szállásokon, valamint több ágyhoz kötött beteg kisnyugdíjas Csepelen. Az ebédet a Csepel Vendéglátó Vállalat készítette, s gondoskodott a kiszállításról is. A kísérlet egyben alkalmat adott arra is, hogy felméijék a munkásszállásokon uralkodó állapotokat — mondotta Légrády Eszter. A Vöröskereszt úgy ítéli meg, hogy — különböző szervezetek segítségével — emberibb életfeltételeket lehet teremteni ezeken a helyeken. A Vöröskereszt kész a munkásszállások lakóinak segélyezésére ruhával, de a sokak számára szükséges lelki gondozásra nem vállalkozhat. Nincs kellő anyagi fedezete a munkásszállásokon hiányzó alaphigiénés berendezések megvásárlásához sem. A Magyar Vöröskereszt és az Orvosok Világszövetségének magyar képviselete a hazai sze' gényprogram keretében kíván törődni a Budapest utcáin kallódó, többnyire állami gondozásból kikerült, állástalan fiatalokkal. A két szervezet segíteni akarja munkába állításukat, étkeztetésüket. Ezért újra elhelyezik a fővárosforgalmas helyein piros színű perselyeiket, s a legkisebb adományt is hálás köszönettel fogadják. A szárny merev, a vállalkozás rugalmas... Ancsa és a repülőgép-tulajdonosok Ők, hárman: Kornyik Csaba, Zsirka Zsolt és a gépmadár... Manapság nincs abban semmi különös, ha valaki magánkiskereskedést, butikot nyit, vagy vállalkozik. Gomba módra szaporodnak a korlátolt felelősségű társaságok, s már-már kezdjük megtanulni azt is, hogy mi is az a kkt., azaz közkereseti társaság. A gyöngyösi Zsirka Zsolt és a budapesti Kornyik Csaba vállalkozása Magyarországon ma még rendkívülinek számít. Titkolt álmukat váltották valóra, vásároltak egy AN- 2-es típusú mezőgazdasági repülőgépet, és megalakították kettőjük cégét, az Ancsa Mező- gazdasági Repülőgépes Szolgáltató Közkereseti Társaságot. A pilóta Zsirka Zsolt, és a repülőgép-szerelő Kornyik Csaba a „merev szárnyú repülőgépes kategóriában” országosan az elsők között hozták létre ezt a magáncéget. Erről beszélgettünk a Szolnok megyei Jászladányban, ahol repülőtere és még saját üzemanyagtöltő állomása is van az „Ancsának”. — Mi adta az ötletet, hogy repülőgépes magáncéget hozzanak létre? — Kezdett bizonytalanná válni a helyzetünk az Agroplán berkein belül — kezdi a beszélgetést Zsirka Zsolt. — Csökkent a terület, mindenkit le akartak építeni. Valamit lépnünk kellett, hogy ne maradjunk munka nélkül. Dacára annak, hogy szinte majdnem mindig mi voltunk a másodikok — területben, repült órákban —, egy-két ezer hektáros lemaradással. Mindemellett bejártuk a „fél világot” Hatvantól Mezőtúrig, dolgoztunk Mezőkövesden, Poroszlón, Kiskörén... Szóval, az az igazság, hogy az utóbbi egy-két évben mi már számolgattunk Kornyik Csabával, akivel tíz éve dolgozunk együtt. Egyszerűen irritált bennünket, hogy a mi munkánk után mások tesznek zsebre nagy pénzeket. Szóval, normális, tisztességes életkörülményeket akartunk teremteni magunknak. Nos, munkáltatónknál, a MÉM Repülőgépes Szolgálatánál ez nem ment, ezért szerveztük a magunk cégét. — Nem „veszélytelen” az ma Magyarországon, ebben a válságos gazdasági helyzetben, bizonytalan pénzügyi háttérben, hogy valakik repülőgép-vásárlásra adják a fejüket? — Számolni kell „csak”... — feleli a pilóta. — Egy új AN-2-es típusú repülőgép 8 — 10 millió forintba kerül. Mi az „Ancsát” a Lajoskomáromi Mgtsz-től vettük használtan, kedvező fizetési feltételekkel. — Támogatták ezzel vállalkozásunkat, amelynek lényegét nem az dönti el, hogy a repülőgép mennyibe kerül, hanem az: meg tudjuk-e teremteni a feltételeket — vette át a szót Kornyik Csaba. — Fontos: meg tudja-e az ember szervezni, hogy kapjon hitelt, illetve, hogy van-e elegendő „önerő”. Mi az egész vagyonúnkat kockára tettük, összeszedtünk apait-anyait, mindent, ami mozdítható volt... Gyakorlatilag az anyagbeszerzéstől, szereléstől kezdve a kulimunkán túl a repülésig mindent magunk végzünk. Nem csinálunk abból problémát, ha koszos lesz a kezünk. — Szóval, mindez óriási bizonyíték arra, hogy egy kétszemélyes vállalkozás ugyanazt meg tudja csinálni, amit egy nagy apparátusé, hatalmas létszámú állami vállalat — tette hozzá Zsirka Zsolt. — Végül is mivel foglalkozik az „Ancsa”? — Alapvetően mezőgazdasági repülés a profilunk — feleli a repülőgép-vezető —, de bármire vállalkozunk: határszemlét, távvezeték-bejárást, légi fotózást értek ezen. De akár teherszállításra is képesek vagyunk, a repülőgép adottságához mérten. Egyelőre a határszemléknek és a mezőgazdasági munkáknak van kereslete. Hosszabb távon gondolkozunk azonban légitaxi-szolgálta- tásról, csomagszállításról is... Kornyik Csaba teszi hozzá: — Március közepétől folyamatosan dolgozunk, kisebb-na- gyobb megszakításokkal. Beindult a napraforgó növénykezelése, a nagy munkák zöme már lement. Nemrég volt egy „referencia-munkánk” Viszneken. Igyekszünk rugalmasak lenni, saját magunk oldjuk meg az üzemanyag-szállítást, nincs átrepülési költség, olyan számla- konstrukciót dolgoztunk ki, ami szerintünk a mezőgazdasági üzemeknek igen kedvező... — Hogyan kerül egy gyöngyösi pilóta és egy budapesti repülőgép-szerelő egy jászsági kis faluba? — Itt dolgozunk már három éve, tavaly például 200 órát repültünk Jászladányban. Az itteni termelőszövetkezetnek nagyon sokat köszönhetünk, mert mindenben támogat bennünket... — mondják. S ehhez érdemes hozzátenni, hogy a dolgokhoz egy új típusú vezetői szemlélet is kellett: merni elvetni a biztos régit, egy más formájú, olcsóbb és rugalmasabb, minőségibb újért, mint tették ezt ott „Ancsa-ügy- ben...” Korcsog Béla Indulásra készen a pilóta... (A szerző felvételei) /i turista és a dinnye Ki gondolná, hogy egy fél kilogramm görögdinnye elfogyasztása után a román vámtiszt csak egyszerűen tiszteleg, és vizsgálat nélkül továbbenged bennünket? Mielőtt azonban a dolgok sűrűjébe vágnék, ismerkedjünk meg e tudományos felfedezés bölcsőjével. Igen, az a bizonyos bölcső ott feszített Erdélyi Hunor demokrata kocsijának csomagtartóján. Mielőtt a tudós a magyar — román határhoz ért volna, elhatározta, hogy falatozik egyet. Megette a reggel vásárolt görögdinnyéjét, majd továbbindult. Tudta, hogy a vámosok nem engedik át a forradalom jelképes bölcsőjével. Elkezdte nyomban a magyarázkodást: „Igaz, műgyűjtő vagyok, de higy- gyék el, ennek a bölcsőnek nincs forgalmi értéke, ez már nem államkincs, csak egy egyszerű szuvenír. Több helyen meg van repedve, mert valaki megrugdosta, gondolván, hogy magyar, vagyis nemzetiségi.” Legnagyobb csodálkozására a vámőrök egyszerűen nem értették, milyen bölcsőről beszél. Amikor már kezdett kínossá válni a dolog (azt gondolták, hiányzik egy kereke), szépen odébbállt. Az eset azonban többször megismétlődött. Erdélyi Hunor kimondottan tudományos alapon kezdett foglalkozni a jelenséggel. Saját költségén KGST-piacot alapított, és munkatársai — románok, lengyelek, oroszok és magyarok — bejárták a világot, hogy újabb tapasztalatokkal gazdagítsák a nemzetközi turizmust. A demokrata Erdélyi alapos tudományos vizsgálódásainak eredményeiről, a feltárt összefüggésekről eddig az alábbiakat sikerült megtudni: 1. A dinnye a turistákat nemcsak az éhezéstől és a szomjúságtól menti meg útjuk során, hanem a vámvizsgálattól is. A diny- nyében lévő pozitív toxinok és negatív motoxinok ugyanis láthatatlan pajzsot vonnak bizonyos tárgyak köré. Azok például, akik a vámvizsgálat előtt egy órával dinnyét esznek, remekül tudnak ködösíteni. Ez azt jelenti, hogy a képzeletükben megjelenített tiltott árut a vámos nem tudja érzékelni. 2. Annak a turistának, aki naponta legalább fél kiló dinnyét fogyaszt, egymilliószor kisebb esélye van arra, hogy balesetet szenvedjen. (És ez nem a csányi dinnyések reklámja.) 3. Az a turista, aki a skandináv országokban vásárolja a dinnyét, hamarabb leég, mint az, aki a déli országokban napozik. 4. A dinnye magjában lévő mitoxinok megakadályozzák az arcbőr elszíneződését (kékülés, zöldülés, vörösödés), így vám- vizsgálatkor a tiltott pénznem színére nem tudnak előre következtetni. Egyébként a dinnye illata közömbösíti a deviza és a valuta szagát. És most, mielőtt a kedves olvasók felvásárolnák a piacok és a boltok összes dinnyekészletét, elárulok egy másik titkot. Akik életükben legalább egyszer már ettek dinnyét, azok közül néhá- nyan — a tűző nap hatására — hajlamosak arra, hogy mindent elhiggyenek. Még azt is, ha valaki közvetlenül napszúrás után, kimondottan tudományos alapon elmagyarázza, hogy a diny- nye a turisták csoda(gyógy)sze- re. Ezen pedig azok a turisták is nevetnek, akik ezen a nyáron már ettek vagy még esznek diny- nyét — s most éppen csiklandozzák őket. Csak azok nem mosolyognak, akik a román forradalom igazi bölcsőjét akarják ringatni. Valahogy ez a bébi nem úgy fejlődik, mint a normális demokrata gyerekek. És vajon óriásbébi marad, vagy valóban felnő? Az lenne az igazi, ha a forradalom valódi bölcsőjét kinőve, igazi demokratává válna, aki természetesen nem veti meg a dinnyét... Saiga Attila
