Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-30 / 100. szám
3 1990. július 30., hétfő Hírlap Büntetőbíráskodás Magyarországon, anno 1949-1956 (XII/7) „Nyomatékosan közlöm a bírósággal” Bizonyára mindenkit nagyon érdeklő kérdéskör, hogy a büntető jogszabályokat eldeformáló, azokkal sokszor ellentétes tartalmú titkos utasítások miként valósultak meg a mindennapi gyakorlatban. Ellenőrzés közben felhívás A korábbiakban láttuk, hogy a különböző utasításokat elsősorban a megyei bíróság elnökei részére kézbesítették. Rendszerint a következő szövegezéssel: „Ellenőrző munkája során a járásbírósági elnököket hívja fel.”. Elvétve — például az 1950-es választások alkalmával — utalás történt arra is, hogy a bírákkal, illetve végrehajtókkal mit szabad, illetve mit nem szabad közölni. Ugyanígy a környezettanulmányok kezelésére kiadott utasítás is tartalmaz hasonló technikai részleteket. Mindez arra utal, hogy a gyakorlatban az utasítások tartalmát — ide értve a minősítésre és a büntetések kiszabására vonatkozó rendelkezéseket is — a bíróságok elnökei egyenként közölték az ügyeket tárgyaló bírókkal, ők pedig azt állásukat féltve igyekeztek érvényre juttatni. Mi sem kiválóbb bizonyíték az imént leírtakra, mint a Debreceni Felsőbíróság elnökének 1950 októberében készített jelentése. Ez így szól: „... különösen a ku- lák vádlottakkal szemben hoztak enyhébb ítéleteket és tévesztették el szem elől, hogy a bűnösségnek bárminő mértékben való megállapítása esetén az osztályellenséggel szemben szigorú büntetés kiszabásának van helye. Ezeket a szempontokat a nyíregyházi megyei bírósági elnök kartárs útján még egyszer nyomatékosan közlöm a Nyíregyházi Járásbírósággal”. Ötvenezer bebörtönzött ' Nem árt annak felmérése sem, hogy vajon milyen eredményt hozott az ’50-es évek e sajátos végrehajtási technikája. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1955. decemberi határozata után lázas munka kezdődött mindannak számbavételére, amit a titkos utasítások segítségével manipulált igazságszolgáltatás a fordulat évétől kezdve végzett. Az említett összegzést a Belügyminisztérium kapta feladatul, s ebből a példányból egyet az igazságügy-miniszternek is kézbesítettek. Maga az anyag A büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről szóló határozat végrehajtása címet viselte. Néhány igazán megdöbbentő adat található 1950. évi 24. törvényerejű rendelet: A társadalmi tulajdon fokozottabb védelméről benne. Olyanok, amelyek jól tükrözik a börtöncentrikus szemléletet. Míg 1955. november 1-jén is 37 ezer 27 ember töltötte szabadságvesztés-büntetését, további 13 ezer börtönnel sújtott személy egyszerűen azért volt szabadlábon, mert a zsúfoltság miatt képtelenek voltak őket befogadni a büntetés-végrehajtási intézetekbe. A központi vezetőségi határozat után megkezdődött nagy szabadulási hullám valójában csak éppen oldotta ezt a zsúfoltságot. Ennek az évnek decemberében 1255 elítéltet fogadtak, ehhez képest 6039-en szabadultak. A következő hónapban, vagyis 1956januárjában 1672-en kerültek börtönbe, a szabadítottak száma viszont 3303 volt. Ugyanez az arány februárban: 2014, illetve 2998. A bíróságok kampányszerűen terjesztették fel az 1955. december 22-én megalakult különbizottsághoz — ez vizsgálta felül a szabadságvesztés-büntetés alatt állók ügyeit — azokat az eseteket, amelyekben indokoltnak látták a szabadulást. Javarészt munkás és mezőgazdasági dolgozó Érdemes megszemlélni azt is, kiket börtönöztek be a Rákosi- érában. Az úgynevezett szociális összetételről a korabeli Belügyminisztérium 1955. október 31- én készített kimutatást. Munkás Mezőgazdasági munkás Tszcs-tag Kisiparos Középparaszt Kisparaszt Kulák Tőkés, deklasszált Értelmiségi 19950 56,9 % 3474 9,8 % 1129 3,2 % 169 0,5 % 2218 6,4 % 3275 9,3 % 890 2,5 % 2214 6,4 % 1727 4,9 % A számok láttán önkéntelenül is felvetődik, hogy lehetett az, hogy a proletárdiktatúra zsúfolásig megtöltötte börtöneiben a fogvatartottak 66,7 százaléka volt munkás és mezőgazdasági munkás, azaz — úgymond — a hatalom birtokosa. Szembetűnő az is, hogy minden utasítás és önkény ellenére hozzájuk képest viszonylag csekély az osztályellenségnek minősítettek aránya. Valószínűleg kétségeket ébresztett ez a hatalom akkori gyakorlóiban is, akik azonban sajátos módon próbáltak választ adni erre. Jellemző, hogy a belügyminiszter utasította az ÁVH-t, amely ezután „jobban törekedett az osztályidegen elkövetők őrizetbe vételére, ugyanakkor a nem osztályidegen elkövetőkkel szemben több ügyben mellőzték a büntetőeljárást”. A decemberi központi vezetőségi határozat sem tett tehát csodát, a dolgok lényegét illetően a hatalom továbbra is süket, vak és elbizakodott maradt. Ezután már csak annak a szemforgató, farizeus megállapításnak a szó szerinti emlékezetbe idézése szükséges, amely a teletöltött börtönöket, a hatalom intézményesített terrorját a bíróságokra akarta hárítani. E néhány sor a belügyminiszter központi vezetőséghez címzett jelentéséből való: „A párthatározat maradéktalan végrehajtását akadályozza az, hogy a bírósági gyakorlat még nem tükrözi a büntetőpolitika helyes elveit.”Például: nem alkalmazzák megfelelően széles körben a pénzbüntetést és a javító-nevelő munkát. íme, a hatalom „hálája” a hű szolgálatért. Ugyanennyire visszataszító az a megközelítés, ami az ártatlanul meghurcoltak kártalanításával kapcsolatban alakult ki. Pontosan 1400 kitelepített, illetve internált család sorsát igyekeztek „rendezni”. A kiadott intézkedés így szól: „...annak az általános elvnek az alapján kell végezni (mármint a kártalanítást), hogy nem kártérítésről, hanem csupán méltányosság alapján megillető kártalanításról lehet szó. Ennek megfelelően visszaigényelt javak... visz- szaadására... nem kerülhet sor”. Ez a kártalanítás pedig azoknak járt elsősorban, akiket „nyilvánvalóan téves intézkedés folytán telepítettek ki”. Az itt rögzített elv kézenfekvő. A hatalom minden bűnéért a büntetést elszenvedett állampolgár fizet akkor is, ha „nyilvánvaló téves intézkedés áldozata lett”. Mindez aligha tette lehetővé azokat a fogadkozásokat, amelyet a „személyi kultusz túlkapásainak megszüntetéséről” a tömegkommunikációban oly gyakorta megjelentek. Valójában a hatalom nem okult és nem változott. Dr. Kahler Frigyes (Következik: Semmibe vett büntetőjogi alapelvek) A szellemi totó negyedik fordulója következik.... Ismerjük meg Erdélyt! A Heves Megyei Hírlap, a Megyei Művelődési Központ, az egri Dobó István Vármúzeum a megye középiskolásai számára nagyszabású műveltségi vetélkedőt hirdetett, Ismerjük meg Erdélyt! címmel. A vetélkedő háromfordulós. Ötfős csapatok jelentkeztek a megye szakmunkás- és szakközépiskoláiból, gimnáziumaiból. A vetélkedő első szakasza szeptember 20-án zárul, a második októberben, s a harmadik, a döntő novemberben. A fődíj az egri Expressz Utazási Iroda által felajánlott erdélyi körutazás, mely az első helyezettet illeti meg. Erre a téli szünetben kerül sor. A második díj 15 ezer forint, a harmadik díj 10 ezer. Ezenkívül a meghirdető szervek több különdijat és jutalmat is kiosztanak. A vetélkedő célja, hogy a résztvevők sokoldalúan ismerjék meg Erdély történelmét, irodalmát, művészeti értékeit. A részvétel feltétele egy szabadon választott tájegység, település minél sokoldalúbb bemutatása esszé formájában, maximum tíz gépelt oldalon. A benevezett csapatok — eddig is — igen sok támogatót szereztek, azzal, hogy a lapunkban megjelent — eddig öt — szellemi totó helyes megfejtését pártolóik beküldték. A résztvevő csapatok így már jelentős pontelőnyre tettek szert. Hogy pontosan mennyire, azt augusztus végén, valamennyi totó beküldését követően közzé- tesszük. Azok az olvasóink, akik részt vesznek a játékban, bizonyára számon tartják, hogy szerdánkéntjön a totó! Legközelebb augusztus 1-jén a negyedik feladványunk következik. A beküldés határideje: két hét. A július 18-i feladványunkat augusztus 1-jéig, a negyedik totónkat augusztus 15-ig kell eljuttatni az MMK címére. 3300 Eger, Pf. 96. A tározó 6 ezer köbméter vizet tartalékol a szárazabb napokra... Öntözési program —Ecséden... Az ecsédi Egyetértés Termelőszövetkezetben 12 millió forint beruházással öntözési programot valósítottak meg a hatékony IKR-kukoricatermelés megvalósítása érdekében. A 200 hektáros terület öntözésétől már az idén 40 helyett 80 mázsa szemes terményt várnak a szakemberek. Az önjáró öntözőberendezések telepítését készítik elő... Vízágyú - munka közben (Szabó Sándor felvételei — MTI) Balatoni top-les(s)ben Szemérmetlen ez a balatoni nyár. Az 1990-es szezont mégsém a fedetlen keblek, a toplessben napfürdőzők egyre növekvő tábora jellemzi (ó, hol vagyunk már attól, hogy fölfedezzük a meztelenség örömét). Legfeljebb matrónakorú hölgyek teszik közszemlére — ingyen — bájaikat. A fiatalabbak már felismerték, hogy ez bizony kemény hasznot hozó üzlet. A nemrég még szunnyadó, lerobbant szakszervezeti üdülő fényorgonával díszített kapubejárata az idén go-go görlöket és szex-diszkót hirdet. A siófoki sétányon már nem a nyugati autócsodákon hökken meg az arra járó hazai beutalt, hanem a lepusztult bányászüdülő ajtaja fölötti feliraton: „Nicht teuer Zimmer — Frei.” A válságágazat pihenőházában már nem a nehéz munkában megfáradt (értelmetlenül kizsákmányolt) munkásokat várják, hanem olyanokat, akik anyanyelvükön értik, mit is jelent a döcögősen fogalmazott, filctollal felrótt hirdetmény: „Nem drága — szabad szoba. ” No igen, egy éve még, tumusváltáskor, gyerekzsivajtól hangos beszállásnak voltunk szemtanúi, amint a vállalati Ikarusok hozták-vitték a dolgozókat. Mára már talán a munkanélküli-segélyt osztó irodáknál állnak sorba a tavalyi zajoskodók. Csend van. Sok üdülőben már nem tudják, és még nem merik kiadni az üres helyeket. A nudi-hajó, a Csobánc egy hét után befuccsolt. Mert, ahogy a Balaton Rádió riporterének faggatózására a vállalkozó „hajótulajdonos” kibökte: a szexmasszázs iránti igény nálunk még gyerekcipőben jár, így egyelőre csak szórakoztató műsorral megy ki a vízre a jármű. Ám az is lehet, egyszerűen csak a mostantájt metsző balatoni szél „szólt bele” a forgalomba. Szemérmetlen ez a balatoni nyár. A lángossütők környékén azért most is nagy a tolongás. Kell is, mert csak egy-egy óráig sütik az olcsó étket. Huszonötért még sajt is kerül rá, harmincért már tejföl is, aztán aki nem volt elég fürge, annak marad a drágább hal, hamburger. Július közepén már kínálnak dinnyét, őszibarackot, és a már nem melegházi paradicsomot is mérik, 90 forintért kilóját. Aki bírja az iramot, úgyis marad, aki nem nyert, az mehet. Az üdülőkben eddig mért előnyöket merik is adni, meg nem is. Fizetni kell a parkolóért, a csónakért, mindenért, ami eddig a szolgáltatásokba tartozott. A szakszervezetek szegények és tétovák. Az állami támogatásból pedig már szinte alig jutott valami. Mi lesz most? A földvári MSZMP-üdülő sétányát július közepén megnyitották. Most már járhatnak a községbeliek, meg az egyszerű hazai halandók is az évtizedeken eltiltott pázsiton. Vajon az üdülőt a község kapja-e, vagy más? Még ezen a nyáron nem dől el. Szemérmetlen ez a balatoni nyár, szemérmetlen az árakban. Ki tudja, mi lesz jövőre — gondolja a kiskereskedő, s lespórolja a forró-kutyáról a kecsa- pot. A másik meg kiírja a butik kirakatára „Leárazás”. A nyári vásár így aztán az egész szezonban tart. Pedig sok mindent kapni. Szépet is, jót is. Kitört például a militari-divat. Úgy látszik, ebben is szeretnénk fölzárkózni Nyugat-Éurópához. Potom 800 forintért teljes katonai felszerelést vásárolhat, aki erre vágyik, a bakancstól a sapkáig. Szemérmetlen ez a balatoni nyár. A német vendég manapság már megkérdezi a képeslap árát, hogy annyi-e, mert már vannak tapasztalatai. S az is lehet, hogy abból a másik Németországból jött, mert most már jöhetett. Az egynyári turisták, hollandok, belgák, még naiv bizalommal fizetnek zöld bankóval a 100 forintos hajójegyért, s nem kémek vissza belőle, ha nem kapnak. Vajon mivel bolondították őket ide? Hiszen mehetnének a spanyol meg az olasz tengerpartra is. Mert a Balatonon szolgáltatás alig van. S hogy azokról a hátsó épületekről már ne is szóljunk, amelyek minden ország infrastruktúrájáról leginkább árulkodnak. Tihanyban például egy élelmes iíjú ötösöket szedett a közvécé előtt, majd még élelmesebb társai kiemeltek a tálcá: ból maguknak egy-egy kenyérre, tejre valót. Az apátságról meg annyit, Eger sokadszor híresebb barokk templomait tíz esztendőben sem látogatják oly sokan, mint a málladozó kapuboltozatú tihanyit. Igaz, a parancsra szedett adományokból csak- csak felépítik. A helyi újságok nják, hogy a szezon július közepén „robbant be” az idén. Nekem gyanús. Az ABC-kben rövidebbek voltak a sorok, akadt parkolóhely is. Gyanúsan sok a hely. A kelet-, nyugatnémet randevúk korábbi színhelye mintha pangana az idén. Azt mondják, augusztusban jön a kánikula, szeptemberben pedig eldől minden. Az is, hogy érvényesek lesznek-e még a szakszervezeti kedvezmények jövőre, vagy sem. Az azért nem baj, hogy a régi álszeméremnek vége. A zárt és szuperkedvezményezett partok megnyílnak. Csak hát az üdülővendégek mostani szemérmetlen lerablása helyett nem ártana egy csöppnyi, tisztességes prüdéria. Ám hívhatnánk ezt erkölcsnek is, a vendéglátás erkölcsének. — Jámbor Ildikó
