Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-04 / 78. szám
1990. július 4., szerda Hírlap 5. Jelenetek az Imádok férjhez menni Szépasszony-völgyi előadásából „Nem sínylik meg az iskolák” Zenés játék — kulturális vállalkozásban Saját vagyonukkal felelnek a sikerért az egri GAMESZ vezetői Az idei egri nyár a jóslatok ellenére is többet kínál az átlagosnál. Nemcsak a már 15 éve megszokott és sikeres Agria Játékok várja a közönséget, hanem más rendezvények is. Az új vállalkozások közül a legérdekesebb az egri GAMESZ-é (Alsófokú Oktatási Intézmények Gazdasági és Műszaki Ellátó Szervezete). Két nagyobb rendezvényre is fölhívták magukra a figyelmet, az egyik az Imádok férjhez menni című zenés darab bemutatója a szépasszony-völgyi szabadtéri színpadon, a másik a Ruszt-féle független színház Rómeó és Júlia előadása a Vitkovies-ház udvarán. A programok hátteréről kérdeztük Molnár Lászlót, az egri GAMESZ igazgatóját, s helyettesét, Both Évát. A koncertektől az'igényesebb előadásokig — Első hallásra úgy tűnik, hogy most több „gazdája” is lett az egri nyárnak, mivel a színházon túl önök is szerveznek előadásokat. Hogyan került erre sor? — A megyei művelődési osztály vezetője, dr. Kovács János kért meg bennünket arra, hogy szervezzük meg az Agria Játékokat, mert akkor úgy tűnt, hogy más anyagi lehetőség erre nem lesz. Mi akkor elkezdtük keresni a lehetőségeket, de időközben találtak a régi formában megoldást. így, ha szerényebb formában is, de az nélkülünk is létrejött. De terveink egy részét így is megvalósítottuk. A kezelésünkben lévő szépasszony-völgyi szabadtéri színpad fokozatos profil- váltását is szerettük volna, hogy a könnyűzenei koncerteken kívül igényesebb produkciókat is tervezzünk oda. Eddig a fiatalokat igyekeztünk kicsalogatni, de most már szeretnénk a közép- korosztályoknak is valamit nyújtani. — De miért vállalkoznak a szabadtéri színpad működtetésére, hogyan került ez önökhöz? — Három éve gondozzuk ezt a színpadot, mivel a városnak nincsen pénze a fenntartásra. Ha azt akarjuk,,hogy ne menjen tönkre teljesen ez a létesítmény, akkor törődni kell vele, s kihasználása érdekében műsorokat kell oda szervezni. Megforgatjuk a pénzt — A GAMESZ honnan veszi erre a pénzt, amikor ockközben a városnak nincs? — Mi az állami pénzösszegeket forgatjuk meg, de nem használjuk fel azokat. Az egri GAMESZ 300 milliós költséggel gazdálkodik, az iskolák, az óvodák, a könyvárak és az úttörőtábor költségvetését kezeljük: fenntartásukról gondoskodunk. S hogy ne feküdjön feleslegesen a pénz, különböző vállalkozásokba kezdünk. A tavalyi évben egymilliós nyereségre tettünk szert rendezvényeinkből, illetve más kezdeményezéseinkből. így az iskolák, s más intézmények nemhogy vesztenének, hanem inkább hasznot húznak ebből: több általános iskola számára (Fotó: Koncz János) vettünk a bevételből számítógépeket és egy másológépet. Úgy gondoljuk, hogy a továbbfejlődés lehetősége az, ha a pénz dolgozni kezd. — A legtöbb színház arról panaszkodik, hogy állami támogatás nélkül képtelen megállni a lábán. Az önök intézménye ellenben nyereségre akart szert tenni ilyen színházi jellegű programokból. Hogyan lehetséges ez? — Mi nemcsak az előadások jegybevételéfe gondoltunk, hanem kazettát is készítettünk a zenei betétekből, amelyből szintén számítunk pénzre. Úgy kalkuláltunk, hogy mintegy 650 ezer forintba kerül nekünk az Imádok férjhez menni megszervezése, s optimális esetben — a felvételek eíadásával együtt — úgy 250 — 300 ezer forint pluszra számíthatunk. Úgy gondoltuk, hogy mintegy 500 néző esténként kiváncsi íesz a produkciókra. Sajnos, ez rosszabbul sült el, mint elképzeltük, de még nem tudok végeredményt mondáni, mivel várjuk a kazetták forgalmának gyümölcsét. — Egy produkció létrehozásánál számos költség felmerül. A darab jogdíja nyilván valutába is került. Gondoskodni kelta díszletekről, jelmezekről, a hangosításról és így tovább. Hogy tudták ezeket biztosítani? — A színház segítségükre volt, bár az ingyen megkapott díszleteket rendbe kellett hozatnunk, nem kevés költséggel. A kellékekért, jelmezekért viszont már bérleti dijat fizettünk. Az alkalmi társulat nem volt nagy létszámú, s végül is a mi műszakijaink szálltak be a produkcióba. Sok jóindulatú támogatót találtunk, így például a Delfin Stúdió reklámáron hangosított, ahogy az Agria Kiadó is olcsón számította meg a kiadványainkat. Sokat fordítottunk a reklámra, mert éreztük, hogy fontos dolog ez. Kockázatot vállalunk — Úgy fogalmaztak, hogy az állami pénzösszegeket kölcsönveszik ezekhez a vállalkozásokhoz. Gondolom, ez nem kis kockázatot jelent... — Valóban így van, a törvények szerint mi, vezetők saját vagyonúnkkal felelünk ezekért a pénzekért. De ezeket a vállalkozásainkat nem sínylik meg az intézmények, hanem, mint már szó is volt róla: inkább előnyét látják. Az idén már úgy 700 ezer forintot nyertünk különböző beruházásokon. Munkatársaink lelkesek, kedvelik az efféle kezdeményezéseket, amelyek jelentős része sokat hoz a konyhára. Nem kis sikert aratott a Ruszt József vezette független színház egri vendégjátéka is, ennek hatására augusztus 9-én Az ember tragédiáját mutatják be a Vitkovics- ház udvarán. Augusztus 2-án a Jézus Krisztus szupersztár című produkciót várjuk az egri Szép- asszony-völgybe egy nyugatausztriai rockszínház előadásában. — Úgy látom, hogy a kezdeményezőkészségük nem csökken, bizonyára szívesen dolgoznának még többet ezzel a vállalkozói szemlélettel... — Szerintünk mindez, amit mi szeretnénk, sajátos színfoltot jelent Eger közművelődésében, kulturális kínálatában, amelyet bele lehet illeszteni a nagy egészbe. Gábor László Ki érti meg a lepkegyűjtőt? Kevesebb több lenne — múzeumból is A ma még csak készülő önkormányzati törvény valószínűleg nem hagyja majd változatlanul a múzeumi szervezeteket sem. Ebben a bizonytalan időszakban a múzeumban dolgozó szakemberek maguk is azon töprengenek, milyenféle átalakulás volna a legelőnyösebb számukra. Nem alakult ki tökéletes egyetértés, amit az is mutat, hogy a Múzeumi Hírlevél legutóbbi számaiban vita bontakozott ki, mely egészen az alapokig nyúlt vissza: mi is ezeknek az in- _2 tézményeknek a hivatása? — Részese voltam az önkormányzati törvénytervezet előkészítésének, megkérdezték róla véleményemet — mondta Füköh Levente, a gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatója. — Én radikálisan csökkenteném az úgynevezett múzeumok számát. Ma Magyarországon a statisztikák szerint hétszázat tartanak számon, de ha szakmai szempontból megvizsgáljuk ezeket, kiderül, hogy csak szűkén nyolcvan szolgál rá erre az elnevezésre. Becsuknám, illetve a helyi önkormányzatnak adnám át a tájházakat, hiszen ezek (miközben jó részüket alig látogatják) a komoly gyűjteménnyel és szakember- gárdával rendelkező, társaiktól veszik el a pénzt. — Véleménye szerint szükség van-e továbbra is a megyei szervezetekre? — Mindaddig nem szüntethetjük meg ezeket, míg az úgynevezett segítő szolgáltatásokat: a restaurálást, a fotózást nem tudjuk magunk megoldani, sőt arra sincs egyelőre reális esély, hogy önállóan gazdálkodjunk. A törvény szerint azonban valószínűleg meglesz a lehetősége annak, hogy egyes helyi önkormányzatok átvegyék a maguk múzeumait. Ez a megoldás sok esetben előnyös lehet, hiszen a település történetének értékeit nyüván a helybéliek tartják a legfontosabbnak. Bonyolult problémát vet fel az, hogy vajon ezen intézmények anyaga önkormányzati tulajdonba kerül-e? Ha így volna, hozzánk például jöhetnének az abasáriak, hogy adjuk vissza azt a sírkövet, amit az ő környékükről gyűjtöttünk. Egy másik példa: jelenleg a Be- nevárategy egri régész ássa. Ha e vár Gyöngyös tulajdonába kerülne, miért volna érdeke a megyeszékhelynek, hogy segítse feltárását? — Koncentráljunk ' szűkebb hazánkra. Milyen változásokat látna itt ésszerűnek? — Két intézménynek van valójában hazai és nemzetközi rangja, a Dobó István Vármúzeumnak és a Mátra Múzeumnak. E kettőnek szerintem a központi költségvetéshez kellene kapcsolódnia. Most a Művelődési Minisztérium egyik osztálya foglalkozik velünk, de ez csak szakmai felügyelet, és igazából anyagi gondjainkon nem tud segíteni, mivel a megyei tanács költségvetéséből élünk. Márpedig egy tanácsi szakembert nehéz rávenni arra, hqgy nekem tízezreket adjon, hogy szöcskéket és csigákat gyűjthessek. Nemrégiben 1,2 millió forintért vásároltunk egy 36 ezer darabból álló tojásgyűjteményt. Ez Európa harmadik legnagyobb gyűjteménye. Csak szakember értheti meg, hogy ilyesmire föltétlenül pénzt kell adni. Dokumentációs anyagok ezek, melyek normális körülmények között örökre megőrződnek, és óriási tudományos értékük van. — Azon is vitáznak a muzeológusok, mekkora helyet kapjon munkájukban a tudomány népszerűsítése, a közművelődés? — Valamikor előírt, kötelező kűr volt, hogy közművelődéssel foglalkozzunk. Mi második éve tudatosan visszafogtuk az ilyen tevékenységünket, őszintén szólva nem feladata a múzeumnak, hogy rajzórát tartson. Inkább készítettünk egy olyan kiállítást, ahol a gyerekek nemcsak megnézhetik az egyes tárgyakat, hanem hozzá is nyúlhatnak, és tanulmányozhatják az állatok, növények rendszertanát. Van még olyan kollégám, akinek munkakönyvébe azt írták: múzeumpedagógus, de nem szeretném, ha minden idejét erre fordítaná, hiszen számunkra fontosabb a kutatás. Talán népszerűt- lenül hangzik, de azt sem tartom jónak, hogy a gyerekektől nem kérünk belépődíjat. Ezt ugyanis nem engedhetnénk meg magunknak, rossz anyagi körülményeink között. Mindig azt szoktam mondani, hogy egy gombóc fagylalt 7 forint, mégis megveszik. Évente 250 ezren fordulnak meg nálunk, ebből 200 ezer diák. Ha csak 5 forintot kérnénk, máris egymilliót nyernénk, amiből korszerűsíthetnénk a raktárakat. Akkor nem kényszerülnénk olyan trükkökre, amivel most „fejjük” meg a diákokat: kis ásványgyűjteménnyel, öntapadós matricával. Palágyi Edit A képzőművészek részt vállalnak a helyi kulturális rendszerváltásból... Az Ars Agria valamire készül... A művészetet csak művészek tudják csinálni — hangzott el a triviálisnak tűnő kijelentés június 28-án, csütörtök délután, az egri képzőművészek egyesületének fórumán az MMK-ban. A késő estébe nyúló eszmecsere — melyen az Ars Agria tagjai vettek részt — egyik legfontosabb mondata volt ez mégis. Gondoljunk csak bele, hogyan zajlott mind ez idáig! A művészeti produktum születésébe vagy éppen meg nem születésébe, a közvetítésbe (pl. kiáUításszer- vezésbe, értékesítésbe) hányán és hányán beleszóltak „felülről”. A helybeli alkotók úgy vélik, egy más elvi alapokon szerveződő társadalomban helyére kerülhet a képzőművészet ügye is. A kulturális életben is bekövetkező rendszerváltásnak egyik feltétele és következménye lesz a vidéki szellemi műhelyek megerősödése. Levél a pártoknak Kishonty Jenő, az egyesület ügyvezető elnöke írásban is rögzítette a közel harmincfős közösség elképzeléseit és lehetőségeit. A tanulmány — melyet közös elhatározással eljuttatnak valamennyi politikai párt helyi szervezetéhez — elemzi az egri perspektívákat, s megfogalmazza az alkotóközösség szándékait. Érdemes kiemelni belőle néhány gondolatot: az egri építészek és képzőművészek együttesen hatékonyan segíthetik a majdani önkormányzatot a műemlék város arculatának, esztétikai megjelenésének alakításában. Egy létrehozandó szakmai tanácsadó szolgálat segítségére lenne a városatyáknak. Megoldásra vár a város évtizedek óta húzódó galériaügye, amely összefüggésben van azzal a jogos közönségigény- nyel, hogy a helyi alkotók évente számot adjanak arról, mit végeztek. A tanácsok egyik súlyos bűne, hogy a közönség és a művészek közötti igazi kapcsolat nem jött létre. Fontos dolga lesz a kulturális önkormányzatnak, hogy ezt segítse, szorgalmazza. „A partnervárosokkal való eddigi kapcsolat jórészt a vezető emberek utazgatására szolgált — némi kulturális kísérettel a képzőművészek azonban ezekből teljesen ki voltak zárva” — hangzott el a fórumon. (A kijelentésben ott bújik a folytatás.) Egy zsákba gyömöszölve... Helyi művészet sehol sincs az országban. Központi álszervezetek (Magyar Képzőművészek Szövetsége, Művészeti Alap) és központi hatósági jellegű munkaelosztó és bíráló hivatalok léteznek. E szervezetek és hivatalok egyetlen zsákba gyömöszölték egy egész ország művészeit, holott számtalan stiláris, szemléletbeli, területi és egyéb szempont tagolja őket. Jellemző, hogy a megyei titkárokat nem a művészek választják, hanem a képzőművész-szövetség nevezi ki. Beszélgettek a résztvevők az egyesület tanácsadó szerepéről, s a képzésben elfoglalt vagy inkább elfoglalandó helyéről. No meg a saját helyzetükről is: „Néhány kivételezett személytől eltekintve a helyi művészek évtizedek óta nem kaptak rendes munkát, az úgynevezett támogatások inkább megalázó morzsák voltak, és sok volt az idegen megbízott.”— foglalták írásba. A helyi önkormányzat majd — úgy vélik — sokat tehet is abban, hogy pályázatokkal, menedzseléssel segítse az alkotók boldogulását a nyilvánosság ellenőrzése mellett. A részletes „előterjesztésben” a jelenlévők egyetértettek. Aztán sok más is elhangzott. Az a sérelem például, hogy az Esslin- genból Egerbe látogató galériavezető, Alexander Tolnay, hogy, hogy nem, az invitálás ellenére sem talált utat az egyesülethez. A vármúzeumban tárgyalt, s e szerint az akvarellbiennálé anyagát állítja ki majd a testvérvárosban. Sárkány Zsigmond szerint épp ezért nem mindegy a részvétel mikéntje a művészeti életben. (A túlzott kívülállás senkinek se jó.) Csont István egy galériaalapítvány ötletével hozakodott elő. (A régi mánia...) Herczeg István pedig egy október 23-ra időzített közös kiállítás tervét vetette fel. Sőt, szó esett egy Dobó téri figyelemfelkeltő csoportos akcióról (mely meglepetést a város lakóinak szánják), de erről igazán nem árulhat el többet a tudósító. A közösség dédelgetett terve egy közös — bemutatkozó — katalógus elkészítése, amire azonban — szponzorok híján — még várni kell. Trojan Marian Jozef az általa szervezendő lengyel kapcsolatok ígéretével távozott. S felvetődött még egy, a hiányos információk miatt kissé homályos ügy, egy felállítandó nagyszabású emlékmű tervével kapcsolatban. Az emlékmű az állítólagos Európa Huszonnégy csoport kivitelezésében jönne létre. A megyéhez pedig úgy kapcsolódik, hqgy Dohnál Tibor, e nemzetközi képzőművészcsoport magyar tagja és soros elnöke (egyébként az egyesületnek nem tagja) is részt vesz a munkában. Szükséges lenne nyilvánossá tenni e mű terveit és dokumentációját, merthogy meglehetősen egyedi ötletről van szó. (Az Objekt már nem használatos tankokból épülne föl.) őszintén reméljük, hogy e tájékoztatás még időben meg is történik. (Az Európa 24 csoport létezéséről és plénumáról egyébként a Heti Hírnök 1990. június 6-i számából értesülhet az olvasó, ahol a művész Tíz mondat a kormány- váltás másnapján címmel elmélkedik.) Az Ars Agria tehát már egy jól működő pluralista társadalomban gondolkodik, amelyben lesz szabad szellemi élet, s ahol az egyes művészeti ágak művelőit nem játsszák ki egymással szemben. Legyen az színész, zenész vagy képzőművész, ugyanazért dolgozik: hogy szolgálja a helyi és a tágabb közönséget. Jámbor Ildikó t *
