Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-24 / 95. szám
Hírlap, 1990. július 24., kedd PF 23. 5. Üzen a szerkesztő K. B.: Öt éve folytatnak levelezést a hatósággal. Csak az indulatok le- földelése okából nem nevezzük küzdelemnek a folyamatot. Az egri K. u. 2-4. sz. ház lakóinak hattagú csoportja tárgyal szóban és írásban az elsőfokú hatósággal: 1990. június 4-i beadványukban, sokadszor ismételten kérik, hogy a garázsépítési szándékukhoz az elvi építési engedélyt adja meg a műszaki osztály. Ebben a kérelemnek nevezett panaszlevélben ismételten előhozakodnak azzal, hogy az ügyet 1985 áprilisában indították kérelemmel, amelyet elutasítot- tak'Újabb dátum a felsorolásban 1985. május 27., amikor a hatóság a garázsigényeket nyilvántartásba vette. 1987. májusban újabb kérelem, más megoldást tartalmazva, mint az előbbiek, ezt is elutasította az építési elsőfok. 1989. áprilisában újabb kérelem újabb megoldásban, de csak az igények újabb nyilvántartásába vétele történt meg, azzal az ígérettel, hogy értesítik a kérelmezőket, „ha a fenti területen telekhely értékesítésére lehetőség nyílik.” Itt már a kérelmezők fellebbeztek, de a másodfok elutasította őket. 1989. szeptemberben személyesen is megkeresték az osztály főmérnökét, hogyan kezdjék el ismét az eljárást, mi is a konkrét kérelemzői teendő? A kapott tájékoztatás alapján elkészítették a kérelemhez szükséges kellékeket, helyszíni szemle is létrejött, de csak nem ment a dolog előre. Ezért 1990. májusban ismét elmentek a kérelmezők a műszaki osztály vezetőjéhez, de csak nem sikerült a szálakat egyenesre bogozni. Levél, válaszlevél. Eredmény annyi, hogy eljuttatták szerkesztőségünkbe irataikat, hátha a nyilvánosság lökést adhatna a végleges és nyílt megoldáshoz. Az összefoglaló panaszt, és annak mellékleteit végigelemezve nem nehéz megállapítani, hogy az öt év feleslegesen telt el ebben a garázslétesítési kérdésben. Az igénylők és a hatóság nem értik egymást. Az aláírók szeretnének már öt éve garázshoz jutni. Ők hatan függnek a tulajdonviszonyoktól, amiknek az egyik végén az L. Lakásfenntartó Szövetkezet található. Ha ez a társaság, mármint a szövetkezet nem érti az igénylőket, akkor az sok oknál fogva történhet. Úgy tűnik, itt mindenki mondja a magáét, mindenki rendelkezik aduval és indokkal, ezeket azonban eddig nem sikerült közös nevezőre hozni. Szerkesztőségi munkánk során találkozunk elmérgesedett helyzetekkel, hirtelen kiróbbant feszültségekkel, de az ilyen hosz- szantartó, rengeteg türelmet igénylő és izgalmat okozó eset ritka. Mi az alábbi kérdésekre nem találunk a konkrét folyamatban választ: 1. ) Hogyan lehet az, hogy van egy szövetkezet, amely tagjainak legalább annyira nem segít, hogy megmondja, mit kell és lehet tenni az adott esetben. Ha a kérelmezők nem tagjai a szövetkezetnek, miért nem oktatják ki őket, hogy nem tehetnek nélkülük, ellenünkre semmit, vagy miért is nem akarnak, nem tudnak nekik segíteni? Valamilyen elfogadható, vagy eligazító választ ebben a türelmetlenkedésben már öt év alatt adni lehetett volna. 2. / Nem értjük azt sem, hogy a hatóság — bár ott előadók váltják egymást, néha nagy forgási sebességgel, nem biztos, hogy precíz munkaTcöri utódlással — ilyen hosszú idő alatt, többszöri nyilvántartásba vétel mellett miért nem fejezhette be eddig az ügyet? Hol vannak a jogi buktatók? Vagy talán az összhangot, a döntő lépést azért nem lehet meghozni, megteremteni, mert „az ördög a részletekben rejtezik” és jól működik? Hány részlet kell az egészhez? Csupa kérdés, és „az időnek” álja — Arany szerint — „foly feltartózhatatlanul”. Mielőtt megdorgálnak •••• Kora tavasszal, erős lelki felindulásomban, megcsipkedtem a hatvani tanács illetékeseit egy glossza erejéig, merthogy többször megismételt jelentkezésem ellenére sem rótta ki az adóilletéket márciusban nevemre íratott gépkocsimra. Márpedig én nem szeretek tartozni, pláne nem Állam bácsinak, aki késedelmi kamatot is a nyakamba sózhat. Aztán mit ad Isten! Ezelőtt másfél héttel telefonon hívott a tanács illetékese, udvariasan tudtomra adván az örömhírt, miszerint a márciusban átírt kocsik után nem az új tulajdonos adózik, költsem el békességgel az erre félrerakott pénzmagot. így is lön! Miközben teljesen megfeledkeztem elkallódott csipkelődésemről. S mit hoz a szerkesztőségek ördöge? Kinyitom a Hírlap 1990. július 17-i számát, s hát ott árulja magát „Pedig én úgy szeretek adózni” című elmeszüleményem, mindazon összegyűlt haraggal, amit hónapokkal ezelőtt egy glossza erejéig beleöntöttem magamból. Erre mondják, hogy öngól a javából. Vagy inkább feldobott labda, amit csak be kell pofozni két méterről az ellenfél kapujába. Nahát, ezt a labdát szeretném én most kiszúrni, mielőtt bárkinek is eszébe jutna hálómba bombázni. Netán dorgatóriumban részesítene a magas hivatal, amelyet annak idején perbe szólítottam. Persze azzal mindenképpen tartozom a hatvani tanácsnak, hogy elnézést kérjek tőle. Úgy is, mint aki perelt, de úgy is, mint aki osztozik a Hírlap bakijában. Moldvay Győző Hozzászólás a Mátravidéki Fémművek vitájához (Megjelent a Hírlap júl. 20-i számában) Tisztelt Olvasó! Gyárunk 38 éves korával, termelésének paramétereivel és azzal, hogy 3000 embernek ad munkát, megyénk legnagyobb vállalatai közé tartozik. így joggal feltételezzük, hogy Ön kellő információval rendelkezik róla, ismeretei vannak a Fémművekről, ezért nem kell külön bemutatni. Mi, akik itt dolgozunk, nagyra értékeljük, hogy vállalatunk ma is munkát tud biztosítani valamennyiünk számára és a kereseteket is — nem kis mértékben — évről-évre emelni tudtuk, igaz, nem az inflációval azonos nagyságrendben. Az, hogy vállalatunkhoz nem gyűrűztek még be a társadalomban meglévő gazdasági gondok és problémák, mint a környező vállalatokhoz — létszámleépítés, fizetésképtelenség, munkaidőalap-csökkentés — az a munkáskollektíva és a vezetés együttes, közös munkájának eredménye. Eredményes munkavégzésről adhatunk számot még napjainkban is, hisz nem kell számolni a közeljövőben elbocsátásokkal és a következő fizetéskor pedig közel kétheti bérnek megfelelő plusz jövedelmet vihetnek haza dolgozóink, az első félévi munkájuk után. Természetesen nálunk sem rózsaszínű az élet, hisz vannak belső feszültségek, mert jobb, korszerűbb gépeken szeretnénk dolgozni, termékeinknek biztos piacot tudni és közvetve az inflációt is visszaszorítani. Szeretnénk, ha rendes munkát és az ahhoz járó tisztességes bért tudnánk biztosítani a dolgozóinknak a jövőben is. Ezek a célok és a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzet kemény és nagy feladatot jelent az érdekvédelmi és érdekképviseleti munkában. Éppen ezért örömmel fogadunk minden A Heves Megyei Hírlap július 3-án, a Pf. 23. oldalon megjelent Taxis és a tojások című olvasói levélre a következőket válaszolom: A cikkben leírt hölgy és a taxis konfliktusából csak annyi az igaz, hogy kb. három hónappal ezelőtt 8-10 db. törött tojás olyan új kezdeményezést, amely a dolgozóink érdekeinek jobb érvényesítésére, annak eredményesebb képviseletére szolgál. Ezen szándékunkat nem csak most fogalmaztuk meg, hanem már korábban is kinyilatkoztuk az üzemi lapunkban es különböző fórumokon akkor, amikor vállalatunknál még munkástanács sem létezett. Véleményünk a munkástanácsról a következő: „Mint minden új kezdeményezés, ez is maÍ >ában hordja az előbbrehaladás ehetőségét, ezért kezdeményezésüket semmi esetre sem szabad akadályozni, hanem szervezkedésüknek szabad utat kell adni. Amennyiben vezetői döntésekben kivannak résztvenni, a tulajdonosi jogok feletti ellenőrzést, kontrollt kívánják gyakorolni, akkor szakszervezeti bizottságunk szükségesnek tartja nemcsak a létüket, hanem a közös együttműködést is, mert így kölcsönösen erősíthetjük is egymást.” Megalakulásukat követően szakszervezetünk részéről valamennyi eszközünket felajánlottuk, hogy működésüket segíteni tudjuk. Tettük ezt azért, mert a megbeszélésünk során több témában nemcsak a véleményünk, de a célkitűzésünk is egyezett. Sajnálattal vettük és vesszük e levelük alapján is tudomásul, hogy működésük során arrogáns, agresszív hangot hallatnak és a fenyegetés is az eszköztárukban szerepel. Az összes lehetséges módszert és eszközt felhasználják tisztségviselőink lejáratására, megkérdőjelezve legitimitásukat, míg az övékről pedig hallgatnak. Felháborítónak tartjuk, hogy a különböző nyílt levelekre adandó válaszok fogalmazására, a feljelentések kivizsgálására kiszálló bizottságokra fordított idő már lassan olyan mértékű, hogy elvonja a vezetőink idejét és fimaradt szétfolyva a kocsim hátsó ülésén. A levélben leírt kártérítésért (fuvardíj, tisztítási költség, két nap keresetveszteség) csak azért nem jelentkeztem, mert a szolgáltatás színvonala kötelez arra, hogy azokat az utasokat, akik a szolgáltatás igénybevétegyelmét a valós vállalati gondokról, feladatokról. Szakszervezetünkre és tisztségviselőinkre felsorolt megjegyzéseket mind egytől-egyig visszautasítjuk, mert valótlan dolgokat állítanak, vélt sérelmeket említenek és az egész levelük a minimálisnál is kevesebb információra épült. Céljuk egyértelműen a szakszervezeti tisztségviselők és a gazdasági vezetők teljes lejáratásán keresztül a dolgozó kollektíva demoralizálása. Stílusuk és módszerük miatt sem tartjuk érdemesnek, hogy tételesen válaszoljunk levelükre, de az első megállapításukhoz mégis fűzünk véleményt. Létrejöttüket igenis kívülről szervezték és szervezik, hisz több párt segítségével végzik munkájukat és nem „a dolgozók elkeseredettsége, kiábrándultsága, a vállalatvezetés és a hivatalos szak- szervezet bizalomvesztése kényszerítette ki.” Bizonyítjuk ezt vállalatunk gazdasági helyzetével, eredményességével, és azzal, hogy míg szakszervezetünk szervezettsége 92,5 %-os, addig Ők nem hajlandók nyilatkozni, nogy tízen vagy húszán vannak-e, akik az előző stílusban fogalmaznak a dolgozó kollektíva nevében. Ismételten javasoljuk a munkástanácsnak, ha gondja, problémája van, akkor azt házon belül oldjuk meg, tárgyalóasztalnál, mert a külső jelentgetések- kel és nyílt levelekkel ellentétben csak ez az út vezet eredményre. Ha mi, akik egymás mellett dolgozunk és problémánk van egymással, akkor üljünk le, beszeljük meg és ne a megyei napilapon keresztül értekezzünk, mert ebben az esetben hamis az az utolsó mondat, amivel levelüket befejezik. Tisztelettel: Bátka László VSZB-titkár lének normáit nem ismerik, igyekezzek elfelejteni. Az NK 96-61 rsz. taxi vezetője * A történet mindkét résztvevőjének véleményét közreadtuk, így az ügyet a szerkesztőség lezártnak tekinti. (A szerk.) Iparosság nélkül a szolgáltatás megbénulna Válasz Molnár Lajos Úrnak, az APEH vezetőjének Tisztelt Uram! A Heves Megyei Hírlap július 7-i számában megjelent nyilatkozatát Eger város iparossága felháborodással olvasta, mivel annak hangneme egyhén szólva sértő. Megkérdőjelezzük azt az álláspontját, hogy ha már „sikk Magyarországon az államot becsapni”, akkor miért szűkíti ezt le a vállalkozói körre. Úgy gondoljuk, ha Magyarországról van szó, akkor ebben az országban nemcsak az iparosok adóznak. Miért az a réteg a hibás, aki 35 százalék TB-t fizet, személyi jövedelemadót, nyereségadót, és még sorolhatnánk tovább, a kifizetési terheket, főkönyvelői szintén kell adminisztrálnia, és még a tetejében megkülönböztetettként kezelik az állam jogintézményei. Az országot nem a vállalkozók, hanem az államilag „megtámogatott” vállalatok hozták ilyen helyzetbe. Molnár úr a borravalóval, az úgynevezett rejtett, titkolt jövedelemről beszél. Megkérdezzük, Ön kinek és mennyi borravalót szokott adni? Revizorainak mi lesz a hihető adat, amikor nem fognak „kukacoskodni”? Van egy javaslatunk! Próbáljon meg békésen együttélni azzal a réteggel, akinek államunk szerint az a küldetése, hogy segítse az országot kihúzni a gazdasági csődből. Üzenetére még válaszul csak annyit, hogy szerencsére nyitott hazánk a vállalkozások számára. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy megpróbálja, és válasz- szón, hogy a biztos vagy a kockázatos mellett dönt. Eger városára vonatkoztatva, azt hiszem nem esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy az iparosság nélkül a lakossági szolgáltatás megbénulna. Eger és Vidéke Ipartestület Elnöksége Igyekszem elfelejteni... „Bajban vagyok” Magán múlik, hogy ne legyen még nagyobb a baj! Nem akarom dorgálni, de manapság, amikor se szeri, se száma a „felvilágosító” anyagoknak, csodálkozom, hogy felült holmi süket dumának. A fiú — szokás szerint — lelépett, így egyedül maradt a bajával. Nem teljesen értem, hogy miért annyira bizalmatlan a mamával szemben, amikor — ha nem is örülne a történteknek —, de annyira szereti Magát, hogy ketten könnyebben oldanák meg a kérdést. De ha nem, akkor nem! Az a fontos, hogy egy percig se késlekedjen, és azonnal forduljon szakemberhez, a kórház illetékes osztályára, és legalább ott mondjon el mindent őszintén. A legelső lépés, hogy ezen essen túl, a meglépett gavalléron ráér majd ezután búslakodni, ha egyáltalán őt erre még érdemesnek találja. Fontos, hogy ne essen pánikba, ne kérdezősködjön ettől-attól. Tudom, hogy ilyenkor sok a megértő barat és barátnő, ám felelősséget senki nem vállal. A „gyors” megoldás alatt nem tudom mit ért? Amit ajánlok, biztos is, gyors is, és főleg szakavatott emberek kezében lévén, nem kockáztatja majd a saját életét. Talán szerencséje is — ezt mindenesetre köszönöm —, hogy a Lelki Leveles Ládához Lelki Leveles Láda fordult. Ha kilábalt a bajból, remélem, felhív, vagy ír egy pár sort. Bizisten szurkolok Magának! Még egyszer: ne essen pánikba, ne érdeklődjön, menjen ahová küldtem, de sürgősen... „Vadvirág” Nevelőszulei, akikkel eddig élt, hirtelen megváltoztak. Most már idegennek érzi magát a családban. Amit erről információja alapján tudhatok, édes kévés. Gondolatolvasónak kellene lennem, hogy mindennek a nyitjára jöjjek. Olyasmit érzek, hogy amíg kislányka volt, babusgatták, szeretgették, de most már más a helyzet. Ki részéről? A mama, vagy a papa változott meg? Én ki merem mondani: a mama féltékeny Magára! Ha így lenne, az bizony baj, még akkor is, ha nincs rá ok. De mit mond a papa? Verekszenek! Ezt tudom, elvégre ez a második levele, amit küld, ám ebben is csupán kerülgeti a dolgokat, mint macska a forró kását. Nem cifrázom tovább! Amíg nem informál mindenről, nem tudok érdemi tanácsot adni. Helyzetére tekintettel még arra is najlandó vagyok, hogy munkahelyemen kereshet, és itt mondjon el mindent. Nehogy valamilyen meggondolatlan lépésre szánja el magát! Szerintem nehéz, de nem kilátástalan a helyzete. Hivatásos pártfogóihoz is fordulhat! Válasszon és döntsön... „Édes Erdély” Megértem, sajnálom is Magukat, bar tudom, hogy ezzel nem jut messzire. Annak az illúziójából, hogy itt kolbászból fonják a kerítést, bizonyára már kigyógyult. Az illetékes hatóságok a lehetőségeikhez képest segítenek, de nyomasztja a munkanélküliség. Azt mindenesetre látnia kell, hogy nehezedik az élet itt is, és a Magukéhoz hasonló cipőben járnak mind többen, akik éppen úgy magyarok vagyunk, mint Ónok. Ha már úgy döntöttek, hogy elhagyják Erdélyt, azt tanácsolom: eljenek itt jogaikkal és lehetőségeikkel, de nelyzetük miatt ne vádoljanak, ne okoljanak — alapos indok nélkül — senkit. Azzal biztatom, amivel önmagamat: lesz ez még jobban, könnyebben is... „Érzékeny” A túlérzékenység bizony-sok — gyakran felesleges — aggodalommal és lelki fájdalommal jár. Az, hogy a túlérzékenység finom lélekre vall, valószínűsíthető, bár sok, igazán finom lelkű embert ismerek, akik nem túlérzéke- nyek. És hogy mit tehet? Igyekezzen józanul, higgadtan és befolyásoktól mentesen megítélni a helyzeteket, és próbáljon a másik fél részére is mentséget találni. Egy rossz, egy barátságtalan szó miatt ne kapja fel a vizet, ne duzzogjon! Ne legyen önző, több megértést nyújtson szeretteinek. És na mégis úgy érzi, hogy megbántották, az arra alkalmas időben kísérelje meg nyugodtan tisztázni azt, ami valójában történt. Meglátja, nem lesz annyira fekete az ördög! Tudatosan figyelje önmagát, másokat, és próbálja meg a villámhárító szerepét betölteni ebben a zivataros világunkban. Uránus
