Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-24 / 95. szám

1990. július 24., kedd Hírlap 3. Büntetőbíráskodás Magyarországon, anno 1949-1956. (XII/2.) Kikényszerített bűnperek 1946. évi VII. törvénycikk: A Magyar Köztársaság büntetőjogi védelméről Piaci vállalkozások területi jellemzői A bírák tevékenységének irá­nyításához hozzátartozott a je­lentési rendszer. Ennek vizsgála­tunk során ugyancsak számos bi­zonyítékát lelhettük fel. Beavatkozás az ítélkezésbe A megyei bíróságok elnökei hetenként, majd 1953. szeptem­ber 23-tól félhavonta kötelesek eseményjelentést készíteni,és azt elemzésre dr. Vida Ferenc (kez­detben osztályvezető majd fő­osztályvezető-helyettes) részére megküldeni. Ebben tényállással és ítéleti rendelkezéssel együtt kötelesek számot adni különö­sen a társadalmi tulajdon elleni, a veszélyeztetési, a beszolgáltatá- si, a hatóság elleni erőszak és a magzatelhajtások tárgyában. Továbbá az izgatási és a munka- fegyelmet sértőügyckbcn. E kör­be tartoznak a párt és tanácsi funkcionáriusok megtámadása miatt indított, a fegyverrejtege- tési, az áruhalmozást és spekulá­ciót elbíráló, valamint az üzemi balesetek kapcsán hozott dönté­sek is. Mindez a bíróságok munkájá­nak szoros és közvetlen minisz­tériumi felügyeletét jelentette. Annak bizonyítására, hogy a je­lentési rendszer nem csak tájéko­zódást, netán elvi jellegű kezde­ményezések alapját szolgálta, hanem a napi ítélkezésbe való közvetlen beavatkozást, sok pél­da hozható fel. így a munkafe­gyelem megsértésével kapcsola­tos határozat felülvizsgálata, amikor a minisztérium kifogá­solja a javító-nevelő munka al­kalmazott mértékét: „Felkérem Elnök kartársat, hogy a vezetése illetve felügyelete alatt álló bíró­ságok munkamulasztási ügyek­ben folytatott ítélkezését foko­zottan kíséije figyelemmel, a mutatkozó hibákra nyomban mutasson rá... külön is mutasson rá megfelelő példák kiemelésé­vel az ítélkezés enyheségére”. Másik esetben súlyosan nehez­ményezi a minisztérium, hogy a 12 holdas cséplőgép-tulajdonos kulák ítéletét — aki 25 kilog­ramm lisztet megvásárolt —, „a mindössze 4 havi börtönről csu­pán 6 havi börtönre” emelte fel a megyei bíróság, holott az áruhal­mozók ellen szigorú döntéseket kell hozni! Az értékelő leirat vé­gül a bírósági elnököket utasítja, hogy a hasonló tárgykörben eljá­ró bírákat ellenőrző munkája so­rán megfelelő büntetés alkalma­zására hívja fel. Fortélyos félelem Ebben az időszakban a bünte­tőbíráskodás tragikuma az eljá­rások „megrendelésével” és „tervezésével” kezdődik. Az előbbi a folyamatnak az a sehol sem szabályozott része lett, amelyben a hatalom tudomására adja mindazoknak, akiket illet, hogy milyen eljárások megindí­tására és lefolytatására tart igényt!Még azt is megszabja, mi­lyen számban és a társadalom mely része ellen. Nemkülönben pedig az is megfogalmazódik, hogy milyen eredményt várnak (mely büntetéseket) a bírósá­goktól. Ez a fortélyos félelem bűvöle­tében azt a hitet táplálja a hata­lomban, hogy a „megfelelő.bün- tetésben részesülés” megoldja a társadalom minden problémáját. Ez a szemlélet a hatalom csúcsa­in uralkodik, és innen kerül — esetleg több fokozaton keresztül — az Igazságügyi Minisztérium leirataiba, majd az eszközként használt bíróságokhoz, hogy az­után minden sikertelenségért ez utóbbiak enyhesége legyen hi­báztatható. Hogy a megtorlás milyen körű, és mértékű legyen, abban természetesen az osztály­szempontok a meghatározók. Ehhez dokumentumok is nyújtanak példát. Az egyik ilyen az a Tímár István által aláírt tájé­koztató, amelyet az állam- ügyészségek elnökeinek, illetve vezetőinek címzett. Ezt megkap­ta Sömjén Pál, a bírósági főosz­tály vezetője is azzal a céllal, hogy továbbítsa a bírósági elnö­köknek. Ez a tájékoztató a ter­melőszövetkezeti csoportok ala­kítása és azok működése elleni izgatás miatt indult büntetőeljá­rásokkal foglalkozik. Jellemző adatsora: 1950. január 1-jétől október 7-ig (a tájékoztató kibo­csátásáig) száz személyt ítéltek el, és további 209 ellen folytattak eljárást. Az elítéltek közül nincs­telen napszámos 32, kisparaszt 30, középparaszt 25, kulák és cséplőgéptulajdonos mindössze 13 ember. A folyamatban volt, ám még le nem zárt ügyekben a nincstelen napszámosok 84-en, a kisparasztok 34-en, a középpa­rasztok 51-en, a kulákok 41-en voltak. Mindez — továbbá a „nagyszámú”, 56 terheltet érintő felmentő ítélet — már csak azért is tűrhetetlen volt, mert egyrészt tükrözte az erőszakos téeszesítés széleskörű társadalmi elutasítá­sát, másrészt cáfolta a propagan­da egyéb, a nagyüzemi gazdálko­dásról és a jólétről szóló álh'tásait. Ezekért nem lehet a társadal­mat elmarasztalni, de el lehet az igazságügyi apparátust, amely „ebben a vonatkozásban nem hajtja végre megfelelő módon a Párt parasztpolitikáját, és nem alkalmazzák a büntető igazság­szolgáltatást, mint az osztályharc fegyverét”. Az, hogy a termelőszövetke­zetek elleni izgatás miatt indított bűnügyek zöme kis- és középpa­raszttal szemben kezdődött, nemcsak hogy nem segítette elő, hanem egyenesen hátráltatta a párt parasztpolitikájának érvé­nyesülését... Mit tesz a terhelt osztályhelyzete? Újabb jellemző leirat: „ha a kis-, illetve középparasztok el is követik a tszcs elleni izgatást for­málisan, az nyilvánvaló... leg­többször a kulákok befolyása alatt, politikai és gazdasági tájé­kozatlanságuk következtében teszik. Ezeknél a cselekmények­nél tehát a terhelt osztályhelyze­tét nem csak a büntetés mértéké­nél kell figyelembe venni!”. Aligha érdemes elmélkedni azon, miért „ideológusabb” a kulák, és miért „tudatlanabb” a kis- és középparaszt, aki sehogy- sem akarja felismerni a saját „ér­dekeit”. Egy tény, a fent idézett „axióma” egy volt azok közül, amelyek a későbbiekben megha­tározták a büntetőeljárások indí­tásának a büntetőperrendtartá­son kívül eső okát. Az osztályhelyzet alapján való „elvszerű válogatás” szamszerű- ségére is született utasítás. Az IM ügykezelési csoportja — a Földművelésügyi Miniszté­rium „megrendelése” alapján — az államügyészségeknek utasí­tásba adja, hogy: „a helyi párt- szervezettel, a tanácsokkal és a rendőrséggel szoros összeműkö- désben megyénként válogassák ki azt a hét-nyolc kulákügyet, amelyeket jól előkészítve, előál­lítással visznek a bíróság elé”. Ugyanakkor az utasítás a dolgo­zó parasztokra nézve ezt tartal­mazza: „amennyiben egyes járá­sokban a parasztoknál a beadási kötelezettség megtagadása nagy számban fordul elő, az állam- ügyészségek gyanúsítottak sze­mélyének gondos kiválasztásá­val (feketézők, klerikális befo­lyás alatt állók, rendszerellene­sek, stb.) vigyenek bíróság elé gyanúsítottakat... az ügyek szá­ma azonban megyénként nem haladhatja meg a kettő-hármat.” Az államügyészségeknek adott utasítással egyidejűleg a bí­rósági főosztály azután dr. Söm­jén Pál főosztályvezető aláírásá­val utasítást küld valamennyi bí­róság elnökének, a „beadási kö­telezettség biztosítása” címmel. Dr. Kahler Frigyes y (Következik: Bizalmas utasítások) A magyar gazdaság területi aránytalanságai — hosszú idő­szakon keresztül is megfigyelhe­tő tendenciaként — újraterme­lődnek. E cikkben a kifejezetten piaci hatásoknak kitett vállalkozások területi jellemzőivel foglalko­zunk (a vállalkozói kör méreté­nek felső határa 300 fő). Az egyes vállalkozói formák területi eloszlása eltérő jelleget mutat. Az egyéni vállalkozóké viszonylag egyenletes, ezzel szemben a társas vállalkozások eloszlása Budapést-centriku- sabb, a kisvállalatok, kisszövet­kezeteké pedig kirívóan az. (a fő­városban működik 53 százalé­kuk!) Az egyéni vállalkozók egyhar- mada, a géemkáknak csak 12 százaléka, a kisszövetkezetek 14 százaléka működik községek­ben, miközben itt él a lakosság 40 százaléka. A főfoglalkozásúak átlagos bruttó keresetszintje az elemzett körben 8.400 Ft/hó, ezen belül az egyéni vállalkozóknál 7.500 Ft/hó, társas vállalkozásokban 7.600 Ft/hó, a kisvállalati-kisz- szövetkezeti körben a legmaga­sabb 10.400 Ft/hó, a 300 fő alat­ti vállalatok, szövetkezetek dol­gozóinál pedig 7.700 Ft/hó. Heves megyében e mutató­szám alacsonyabb az országos átlagnál: 7.300 Ft/hó, ezen belül az egyéni vállalkozóknál 6.900 Ft/hó, társas vállalkozásoknál 5.700 Ft/hó, a kisvállalati-kisz- szövetkezeti körben 8.000 Ft/ hó, a 300 fő alatti vállalatok, szö­vetkezetek dolgozóinál pedig 7.300 Ft/hó. A keresetszintek (és egyéb mutatók) alapján megállapítha­tó, hogy: Budapest mutatói egyértelműen kedvezőbbek az átlagnál. A főváros körül kiala­kult egy agglomerátum, amelyet Pest, Fejér és Komárom-Eszter- gom megye alkot. E megyék adatai megközeh'tik Budapest adatait, illetve az összes többi megyénél magasabbak a haté­konysági mutatóik. Kedvezőbb az átlagnál a Győr-Sopron, Tol­na, Baranya megyei helyzet. Kedvezőtlenebb a Szabolcs- Szatmár-Bereg és a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei helyzet. A kisvállalatok, kisszövetke­zetek — magasabb hatékonysá­guk és magasabb keresetszintjük következtében — minden me­gyében több adót fizettek egy fő­re vetítve, mint, többi vállalkozá­si formában működők. A megyei egy főre jutó elvoná­si adatok (fogyasztási adót és áfát nem tartalmazó összes adó- befizetés + Tb. járulék — támo­gatások egyenlege) között igen jelentősek az eltérések (például a társas vállalkozások átlagosan Baranyában 76 ezer forintot, Heves megyében 42 ezer forin­tot, Békés megyében csak 25 ezer forint, az egyéni vállalkozók Pest megyében 62 ezer forintot, Heves megyében 43 ezer forin­tot, Tolnában viszont csak 26 ezer forintot fizettek be. Ezek az eltérések csak részben magyarázhatók a jövedelemter­melési mutatók, a keresetszintek eloszlásával. Elképzelhető, hogy e nagymértékű eltérések mögött területenként eltérő adózási „stratégiák” állnak. A 187 ezer egyéni vállalkozó­ból 118 ezer főfoglalkozásúként, 69 ezer mellékfoglalkozásúként végzi tevékenységét. Az egyéni vállalkozók száma nem függ a te­lepülésformától: ezer lakosra 19 egyéni vállalkozó jut Budapes­ten, a városokban és a községek­ben is, és a 19 egyéni vállalkozó­ból átlagosan 12 főfoglalkozású, 7 mellékfoglalkozású a telepü­lésformától függetlenül. Budapesten az egyéni vállal­kozók 42 százaléka dolgozik alapvetően a termelésben (ipar, építőipar, mezőgazdaság), 58 százaléka a szolgáltatásban (köz­lekedés, kereskedelem, egyéb). A városokban ugyanezek a sza­mok 55-57 százalék és 43-45 százalék, a községekben pedig 61 százalék és 39 százalék. Az egyéni vállalkozások 15,3 milliárd forintos vagyonának 22 százaléka van Budapesten, 30 százaléka a községekben és 48 százaléka a városokban. Az egy vállalkozásra eső vagyon értéke — országos átlaga 82 ezer forint — Budapesten a legmagasabb (92 ezer forint) a községekben a legalacsonyabb (73 ezer forint). A vállalkozásokban résztve­vők (vállalkozók és alkalmazot­taik) havi keresetszintje Buda­pesten (6.500 Ft/hó) 25 száza­lékkal magasabb, mint vidéken (5.200 Ft/hó). Az egyes Buda­pesten kívüli településformák között nincsenek érdemleges kü­lönbségek. A vállalkozók Budapesten 30 százalékkal, az alkalmazottak 15 százalékkal keresnek többet, mint vidéken! Ugyanezek ará­nyok mind a fő- és mellékfoglal­kozású vállalkozók, mind alkal­mazottaik tekintetében fennáll­nak. Az egyéni vállalkozók 1989-ben különböző jogcíme­ken 70 millió forint adókedvez­ményt vettek igénybe. Ez az ösz- szes vállalkozói adónak 7 száza­léka. Az egy vállalkozásra eső adókedvezmény Budapesten két­szer annyi, mint a városokban és községekben. Ez azt jelenti, hogy akár az árbevételre, akár az összes befizetésre vetítve a buda­pesti egyéni vállalkozók több adókedvezményt vettek igény­be, mint az egyéb települések egyéni vállalkozói. Az egyéni vállalkozók költ­ségvetési befizetéseiből vállalko­zói adó 960 millió forint, áfa 5.941 millió forint, és SZJA 2.663 millió forint. Mindhárom adónemben az egy vállalkozásra eső adó összege Budapesten 70- 80 százalékkal magasabb , mint vidéken. A városok és községek adóterhelése között nincsenek érdemleges különbségek. A nettó árbevétel áfa-terme­lése országos átlagban 5,1 száza­lék, Budapesten 6,2 százalék, a kistelepüléseken 4,6 százalék, ami a kistelepülések kedvezmé­nyes áfa-kulcsa mellett az alanyi adómentes körbe tartozók na­gyobb arányával is összefüggés­ben van. Az önálló társas vállalkozá­sokra is jellemző a főváros túlsú­lya, illetve a községekben műkö­dők relatíve alacsony száma (a fővárosban működik a kisvállal­kozások 49,4 százaléka, a me­gyeszékhelyeken 22 százaléka, a városokban 16,4 százaléka és a községekben 12,2 százaléka). A fővároson kívül a főváros kör­nyezete, a megyeszékhelyek és a Balaton-part települései a legna­gyobb „vállalkozói” területek, ami azt mutatja, hogy a hagyo­mányos szervezetek által (is) ki­használt kedvező piaci viszo­nyok, körülmények döntő té­nyezői a társas vállalkozások ala­kításának. Az összes vállalkozás 48,4 százaléka foglalkozik ipari-épí­tőipari tevékenységgel, ezen be­lül a községekben működőknél a legmagasabb (58 százalék), a Budapesten működőknél a leg­alacsonyabb (40 százalék) az arány. Fordított irányt mutat a szolgáltatással foglalkozó 4225 vállalkozás (32,3 százalék) terü­leti elhelyezlcedése: Budapesten 40 százalék a szolgáltatók ará­nya, a községekben mindössze 15. A létszámhatékonyságot kife­jező különféle mutatók (egy főre jutó árbevétel, hozzáadott érték, eredmény, adóbefizetés) egya­ránt főváros-községek-városok- sorrendet jeleznek, úgy azonban, hogy a községek, városok közötti differencia nem jelentős, és a kü­lönbségek nem annyira a telepü­lésformához, hanem az egy főre jutó vagyon összegéhez kapcsol­hatók. Az úgynevezett gazdaságilag elmaradott térségek (vállalkozási nyereségadó-kedvezményt biz­tosító MT-rendelet) településein működő társas vállalkozások tel­jesítménye (forgalom, hozzá­adott érték, keresetszint) az or­szágos átlagnál, illetve a közsé­gek átlagánál jelentősen alacso­nyabb, így az adókedvezménnyel történő ösztönzésük, segítésük indokoltnak, de nem elégséges­nek tekinthető. A kisvállalatok, kisszövetke­zetek települések szerinti elosz­lása sok tekintetben azonos ké­pet mutat a társas vállalkozások­nál tapasztaltakkal: a főváros túlsúlya jellemző, a hozzáadott érték közel 60 százaléka itt reali­zálódott 1988-ban; a községek­ben működők aránya hasonló (14 százalékos); a vagyonará- nyos hozzáadott érték országos átlaga 1,99,közelálló a társas vál­lalkozások 2,09-es értékéhez. Eltérő azonban, hogy e haté­konysági mutató egyértelműb­ben mutat Budapest-városok- községek sorrendre (2,3-1,7-1,5). Más mutatók kiegyenlítetteb­bek (pl. árbevétel arányos nyere­ség), a városok és községek kö­zött nincs egyértelmű tendencia, sorrend. Dr. Kovács Sándor az APEH Heves Megyei Igazgatóságának vezetője Ahogy a franciák látnak bennünket A maconiak kellemesen csalódtak Öt évvel ezelőtt a Francia-Magyar Baráti Társaság inspirálására köttetett az a testvérvárosi kapcsolat Eger és Macon között, amely­nek keretében nemrégiben kisebb francia küldöttség érkezett me­gyeszékhelyünkre, Philippe Rivet polgármester-helyettes, s Michel Lerouge, kulturális osztályvezető vezetésével. A párnapos útra azok a fiatalok is velük tartottak, akik a „Ki tud többet Egerről” cí­mű vetélkedőn a legeredményesebben szerepeltek. Vendégeinket arról kérdez­tük, milyen benyomásokat sze­reztek itt tartózkodásuk ideje alatt, s hogy miként ítélik meg a nálunk zajló változásokat. — Kezdeném azzal: nem vé­letlen, hogy épp Egerrel vettük fel a kapcsolatot, hiszen a két vá­ros sok szempontból hasonlít. Mindkettő nevezetes arról, hogy történelmi borvidék övezi, s hogy gazdag kulturális hagyo­mányokkal rendelkezik. Az el­múlt napokban házigazdáink jó­voltából végig kellemesen töltöt­tük az időt. Ismerkedtünk Eger­rel és környékével. Jártunk a Bükkben, a Mátrában. Sok él­ményben volt részünk, ugyanak­kor be kell látnunk, hogy ennyi idő alatt nem lehet mindent meg­ismerni. A nyelvi nehézségeket viszont sikerült áthidalni a bor­kóstolás közben. A borosgazdák ugyanis hamar megtalálják a kö­zös nyelvet, s így a társalgás egy idő után nemzetközivé válik/ — mondja nevetve Lerouge úr.- Komolyabbra fordítva a szót, hogyan vélekednek önöknél a nálunk lezajlott politikai válto­zásokról? — Nagy érdeklődéssel kísér­tük a közép-európai történése­ket, s örültünk annak, hogy a többpárti rendzser kialakulásá­val végre önök is szabad ország­ban élhetnek. Ezek a változások egyben azt is garantálják, hogy előbb-utóbb valamennyien a Közös Európai Ház tagjai le­szünk. — Ehhez azonban gazdasági­lag is fel kellene zárkóznunk a fejlettebb nyugati országokhoz..■ — Valóban, bár a legfonto­sabb mégis a politikai stabilitás. Új beruházásokkal, a külföldi tő­ke bevonásával s az információs rendszer erőteljes fejlesztésével leküzdhető a hátrány. Másrészt meggyőződésem, hogy az ifjúság nevelésével, azzal, hogy lehető­séget teremtünk arra, hogy a fia­taljaink rendszeresen találkoz­hassanak, ismerkedhessenek egymás életével, kultúrájával, újabb nagy lépést tehetünk a kö­zös célért.- Erre jó példa az önök mosta­ni látogatása, hiszen magukkal hozták azokat a fiatalokat is, akik nemrégiben egy Egerről rendezett vetélkedőn a legjobban szerepeltek. Severine, Radija, és Fabrice először járnak Magyar- országon. Milyen várakozással tekintettek az út elé? — kérde­zem tőlük. — Keveset tudtunk az ország­ról, az itt élő emberekről, hiszen az iskolában a tankönyvek csak vázlatosan foglalkoznak Ma­gyarországgal. A vetélkedőn fel­tett kérdésekre a könyvtárból szerzett információk alapján vá­Severine: „Nem sokat tudtunk Magyarországról” laszoltunk. Az az igazság, hogy mást vártunk, rosszabbra számí­tottunk. Az eddigi élmények alapján azonban azt mondhat­juk: kellemesen csalódtunk.- Lesz-e folytatása a mostani találkozásnak? Lerouge úr: „Előbb-utóbb vala­mennyien az Európai Ház tagjai leszünk” — Több középiskolával is ba­ráti kapcsolatot kívánunk tarta­ni, s szeretnénk főként iskolai csereakció keretében az olcsó tu­rizmus feltételeit megteremteni. , (b.k.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents