Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)

1990-07-21 / 93. szám

HEVES MEGYEI Hírfa 1990. július 21., szombat A Nap kél: 4.08 órakor — nyugszik: 19.33 órakor. A Hold kél: 02.52 órakor — nyugszik: 19.18 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon DÁNIEL és DÁNIELLA nevű kedves olvasóinkat Nem lehet eldönteni, hogy vajon ősi magyar vagy pedig héber eredetű-e a mai DÁNIEL nevünk. Héber nyelven ugyanis a „dán” jelentése „bíró", az „él” pedig az istenség fogalmát fedi, így értelme: „isten a bírám”. Viszont a régi ma­gyar személynevek között szerepel a „Da" is, sőt annyira gyakori lehetett vala­mikor, hogy családnevek is váltak belőle (Dankó, Dani, Dánfi). Az ókori Dánielt Nabukodonozor babilóniai király hurcolta udvarába, ahol a király egyik álma megfejtése révén nagy tekintélyre tett szert. Dániel fennmaradt írásai hiteles­ségét korunk babilóniai ásatásai meglepő módon igazolták. Először szerepel az idén naptárunkban a DANIELLA, ami a Dániel olaszos-latinos alakja. A Dani- elláknak piros pünkösdi rózsából kössenek csokrot névnapjára. északkeleti országrész fölött nö­vekszik meg a felhőzet. Számotte­vő eső sehol sem várható. Az észa­ki, északnyugati szél a nappali órákban időnként élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24-29 fok között várható. „Pityuka elveszett...” Ritkán kap ilyen „híradást” a szerkesztőség: az Agroker egri Kistá- lyai úti telepére beröppent egy kedves kis papagáj, amely vélhetően el­tévedt, vagy megszökött gazdájától. Az alkatrészgyár dolgozói egye­lőre gondját viselik a díszmadárnak, de szívesen visszaadnák a tulaj­donosnak, illetve annak, aki örökbe fogadná. Hátha, még a papagáj is megköszöni... (s) dics [időjárás" Várható időjárás ma estig: Általában derült lesz az ég, csu­pán néha és inkább csak az északi, Megalakult az Európa Társaság megyei szervezete Tegnap délután az egri Tech­nika Házában tartotta meg ala­kuló közgyűlését az Európa Társaság Heves Megyei Szervezete. Az egybegyűlteket dr. Kovács Jenő az E. T. ügyveze­tő alelnöke köszöntötte, majd ezt követően Pál Tibor főtitkár is­mertette a szervezet célkitűzése­it, elképzeléseit. A társaság legfontosabb fel­adatának hazánk Európához va­ló csatlakozásának előmozdítá­sát tekinti, és ebben a folyamat­ban a hézagkitöltő szerepet igyekszik betölteni. Pályázati keresztrejtvényünk nyertesei Pályázati keresztrejtvényünk nyertesei Július 14-i, szombati számunkban közöltük lapunk és az Egri Dohánygyár közös pá­lyázati keresztrejtvényét. A he­lyes megfejtés: „Az Egri Do­hánygyár egyik legnépszerűbb termékének a neve, amelyik Eger nevére utal: Agria.” A jó választ beküldők közül a követ­kezők nyerték az Egri Dohány­gyár értékes reklámtárgyait: Barta Attila Füzesabony, Hősök út 32., Daragó János Pétervásá- ra, Táncsics Mihály u. 15. sz., Véghső Éva Eger, Május 1. út 56. A nyereményekhez gratulá­lunk, s azokat az Axel Springer- Budapest Kft. Heves Megyei Iroda titkárságán, — Eger, Beloi­annisz u. 3. — vehetik át. A mai 8. oldalunkon található rejtvény megfejtését július 26-ig küldjék el szerkesztőségünknek. Minden héten nyerhet! Figyelje szombati lapszámunkat, amelyekben nyere­ményszelvényt talál. Önnek nem kell mást tennie, csak ráír­nia nevét, pontos címét, és eljuttatni postán szerkesztősé­günkbe. E heti nyeremények: Hajszárító, kulcskészlet, 6 db konyharuha A Hírlap és a Duett Kft. nyereményszelvénye: Vágja ki, töltse ki, és küldje be címünkre: Heves Megyei Hírlap, 3301 Eger, Pf. 23. A borítékre úja rá: „Minden hé­ten nyerhet!” Múlt heti nyerteseink: ventillátort nyert Sas Eszter (Béla­pátfalva, Táncsics u. 22), a diplomata táskát Pálinkás Ist­vánná (Kápolna, Petőfi u. 15), a rövid ujjú férfiinget pedig Bodnár Ferenc (Eger, Olasz u. 25) alatti lakosok kapják. Ajándékaikat az Egri Duett Kft. titkárságán vehetik át. Cím: Eger, Maczky Valér út 2. MÉSZÖV-székház, Hl. eme­let. TEGNAPRÓL - MÁRA Megkérdeztük: Drágul-e a taxi és a A közeltmúlbeli benzin-ár­emelésnek nézeteink szerint le­hetnek olyan következményei, hogy azok a tömegközlekedési eszközök, amelyek ilyen üzem­anyaggal működnek, a jövőben esetleg drágábban szállítják az utasokat. A kérdésre választ első­ként az Agria Volán vezetőjétől, Füle Istvántól kaptunk. El­mondta, hogy a héten találkoz­tak a közlekedési miniszterrel, aki arról tájékoztatta őket, hogy a kormány ebben az évben nem tervezi a tarifák növekedését. A helyi- és menetrendszerinti jára­tok költségnövekedését hetven százalékban ellensúlyozzák majd, a többit helyben kellkigaz­dálkodniuk. Ez több vállalat ese­tében nagy veszteséget is jelent­het. Szabadárasak lesznek vi­szont a különjáratok, így akik ezeket igénybe veszik, számíthat­nak többletköltségre. A magán­taxis cégek egybehangzó vélemé­nye az, hogy egyelőre egy-két hó­napot várnak, s csak akkor dön­tenek, hogy emelnek-e árat. /akt/ Szent István-napi fesztiválunk ajánlata: • • On is lehet polgármester! Immár hagyomány, hogy megrendezzük augusztus húsza­dikán a Szent István-napi feszti­válunkat az egri Szépasszony- völgyben. A látványos és szóra­koztató programokon túl ezúttal a közelgő helyhatósági választá­sok jelentik az aktualitást. Meg­hívtuk a rendezvényre a parla­menti pártokat, akik egy-egy sá­torral képviseltetik magukat, s vezető politikusaik érvelnek iga­zuk mellett. Másrészt lehetőséget szeret­nénk biztosítani minden népi te­hetségnek, aki úgy érzi, hogy hó egri polgármester válna belőle. Kérjük a vállalkpzókedvűe- ket, hogy jelentkezzenek szer­kesztőségünkben, küldjék el ké­püket, s rövid programjukat le­vélben. A borítékra írják rá: Ön is lehet polgármester! Ajelöltek közül a fesztivál kö­zönsége választja ki a legjobbat, akit — az általunk kitalált egri al­kotmányjogi szabály szerint — a legitim uralkodó, a Borkirálynő iktat be hivatalába. Igaz, egy napra, de az el nem múló történelmi dicsőség számá­ra. Hírlapsorozat a koncepciós elemeket tartalmazó büntetőperekről Irányított bíráskodás 1949-1956. között Hírlapunkban újabb, tizenkét részből álló sorozat közlését kezdjük meg hétfőn. Korabeli dokumentumok elemzése alap­ján készítette el háromszáz olda­las munkáját dr. Kahler Frigyes, a Heves Megyei Bíróság elnök- helyettese, aki tagja volt a kon­cepciós elemeket tartalmazó, 1949-1963. közötti büntetőü­gyeket felülvizsgáló bizottság­nak. Mikor kapták a megbízást erre a sok időt igénybe vevő kutató­munkára? — kérdezzük a szer­zőtől. — A Minisztertanács 3036/ 1989. számú határozata hozta létre ezt a testületet, amelynek jogász albizottságába neveztek ki. Tavaly április 26-án tettük le az esküt Németh Miklós kor­mányfő előtt. — Kik voltak a meghatározói e tudományos igényű munkának? — A felülvizsgáló bizottság társelnöke volt dr. Földvári Jó­zsef, a pécsi Janus Pannonius Tu­dományegyetem tanszékvezető professzora és dr. Zinner Tibor történész, a Legfelsőbb Bíróság főmunkatársa. A tagok között volt dr. Kónyánédr. Kutrucz Ka­talin országgyűlési képviselő és Szakács Sándor történész, a köz­gazdaságtudományi egyetem ta­nára. — Mikorra végeztek az iratok tanulmányozásá val? — A kutatómunka múlt év szeptember végéig tartott. A bi­zottsági szövegszerkesztésre no­vember-decemberben került sor. Magam 300 oldal terjedelmű dolgozatot készítettem a rendel­kezésre álló anyagból. Ebben — a nyugodt körülmények biztosí­tásával — a feleségem is nagy se­gítségemre volt. — Jó ideig nem volt nyilvános az önök kutatásának eredmé­nye... — Amíg az elemzés-értékelés folyt, addig ez természetes volt. Idén február 14-én adták meg a titoktartás alóli felmentést. Ez­után részese lehettem a jogsza­bály megalkotásának. Ezt márci­us 31-én hirdették ki a Magyar Közlönyben — az 1990. évi XXVI. törvényt, amely Az 1945 és 1963. közötti törvénysértő el­ítélések semmissé nyilvánításá­ról címet viseli. A július 23-i számunk 3. olda­lán kezdődő sorozat érdeklődés­re tarthat számot a történelmi háttér alapos elemzése, s termé­szetesen a jogalkalmazói tevé­kenység rendkívül erős — mond­hatni drasztikus — politikai meg­kötöttsége miatt is. Megtudhat­juk többek között, miként avat­kozott be az ítélkezésbe Nagy Imre és Erdei Ferenc, továbbá számos miniszter társa, nemkü­lönben pedig a teljes MDP-felső­vezetés. Jogeseti példák illuszt­rálják, mennyire kiszolgáltatott volt abban a korszakban nem­csak a kisember, hanem a bíróság is. A sorozat egyes részei előtt keretben a korra jellemző jogfor­rásokat jelöltünk meg. Kérjük Tisztelt Olvasóinkat, vágják ki az újságból ezeket a bekeretezett szelvényeket, ragasszák rá egy levelezőlapra, és küldjék el a He­ves Megyei Hírlap címére: 3301 Eger, Beloiannisz utca 3., avagy Postafiók 23. A beküldők között könyvvásárlási utalványokat sorsolunk ki. Azt is reméljük, hogy — ha tehetik — a közölt jog­forrásokat megpróbálják tanul­mányozni. Tanulságos lehet. Hétfőtől tehát: Büntetőbírás­kodás Magyarországon, anno 1949-1956. (-lay) mozi ) EGRI URÁNIA Amerikai kaland- (Telefon: 11-888) film 21- 22-én: du. 3, GYÖNGYÖSI 5, KERT este 7 és 9 órakor 21-22-én: este 9 Rendőrsztori órakor folytatódik Rendőrakadé- (Police story 2.) mia 5. Főszereplő Jackie (Irány Miami Chan Beach) PRIZMA MOZI Amerikai vígjáték 22- én: du. 5 és es- HATVANI AP­te 7 órakor OLLÓ Saigon - A til- 21-22-én: du. fél tott zóna 4, fél 6, Főszereplő: Wil- este fél 8 órakor lem Dafoe Marslakó a EGRI KERT mostohám 21-22-én: este 9 Amerikai filmvíg- órakor játék Higgy neki, HATVANI KOSSUTH hisz zsaru! 21-22-én: Amerikai bűnügyi Roger nyúl a film pácban GYÖNGYÖSI Színes, amerikai PUSKIN film 21-22-én: du. 4 RECSK órakor 21-én: Kin­Rendörakadé- csecském mia 5. 22-én: Túl a (Irány Miami Be- csúcson ach) PÉTERVÁSÁ­Amerikai vígjáték RA Du. 6 és este 8 21-én: Az orszá- órakor gát fantomja Tremos - Aho- 22-én: Valami vá lépek vadság szörny terem FÜZESABONY: Színes, amerikai 21-22-én: Go­film odbye Emma* GYÖNGYÖSI nuelle SZABADSÁG HEVES 21-én: du. fél 6, 22-én: Lamba- este fél 8 órakor da, a tiltott Vak végzet tánc Üggyel-bajjal a rendőrségre A Heves Megyei Rendőrfő­kapitányság vezetője, dr. Jónás Pál rendőr ezredes július 23-án, délelőtt 9 órától fogadónapot tart. Az áliamolgárok a főkapi­tányság épületében kereshetik fel őt panaszaikkal, ügyes-bajos dolgaikkal.- PÁRIZSI FIATALOK ELŐADÁSA. Július 25-én szerdán a párizsi Szent Lajos Gimnázium kórusa vendégsze­repei Hevesen. Itt este hat órakor a római katolikus templomban, majd ezt követően hét órától a vá­rosi tanács házasságkötő termé­ben lépnek fel.- HÉT VÉGI TÚRA A BÜKKBE. A Bükki Vörös Me­teor SE természetjáró szakosz­tálya július 22-én - vasárnap - vezeti túráját a Bükkbe a követ­kező útvonalon: Juhászkút - He- regrét - Háromkő- Keskeny rét - Mélysárvölgy - Bánkút - Bál­vány - Málabérc - Nagyvisnyó. A túra útvonala mintegy 18 kilo­méter. A résztvevők reggel 6.45 órakor találkozhatnak az egri távolsági autóbusz-pályaudva­ron. Túravezető: Jakab Lajosné.- NEM VOLT ÖT TALÁ- LATOS A LOTTÓN. A Sporrí fogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 29. heti lottónyeremények az illeték le­vonása után a következők: 5 ta- lálatos nem volt, a négyesekre egyenként 453.922 forintot, a hármasokra pedig 1.648 forin­tot fizetnek. A két találatos szelvények 46 forintot érnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremény összegek még vál­tozhatnak.-ALKOTÓ TÁBOR HE­VESEN. Képzőművészeti alko­tó tábort szerveznek Hevesen Kő Pál Munkácsy-dijas szobrászmű­vész vezetésével. A táborban a képzőművészeti főiskola hallga­tói vesznek részt, egy hónapon keresztül július 16-tól augusztus 12-ig. FIGYELEM! Import bálás ruha vásár Technika Háza Eger, Klapka u. 1. Július 23-tól 27-ig, 9-től 18-ig. LORD KFT!. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő és felelős kiadó: KAPOSI LEVENTE * Kiadja: az AS-B Kft. * Szerkesztő­ség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Teijeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hóra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László — HU ISSN 0865—9109 Lovashétvége Zaránkon Lovasklub invitálására ellátogatnak a község sport­pályájára. Itt szombaton 13, illetve vasárnap 9 órá­tól kísérhetik figyelemmel az eseményeket. Kedv­csinálóként most a tavalyi viadal egy izgalmad pilla­natát idézzük fel. Az idén ismét megrendezik Zaránkon a hagyo­mányos lovasnapokat. A fogathajtó és a díjugrató versenyeken túl számos látványosságban — csikós- parádé, lovas akrobatika — lehet része mindazok­nak akik úgy döntenek, hogy a Gróf Sándor Móricz

Next

/
Thumbnails
Contents