Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-19 / 91. szám
1990. július 19-, csütörtök Hírlap 3. Örményország másfél évvel a földrengés után A zsidóságról s az antiszemitizmusról Másfél év telt el az örmény földrengés óta, de a katasztrófa sújtotta területen nem sokat javultak az életkörülmények. Az embereknek ma két dolog fontos: a mindennapi betevő falat, és hogy fedél legyen a fejük fölött. Sztyepanavan lakói esős napokon térdig sárban járnak, száraz időben pedig a kavargó, sűrű porfelhők porát nyelik. Itt sem sokat változott az élet a földrengés óta. Ma is életveszélyes házakban és vagonokban laknak. Idén május 27-én ismét 6-os erősségű földrengés rázta meg a várost, amelynek során az 1988 decemberében megsérült lakóházak egy része romba dőlt. Áldozatok szerencsére nem voltak. Az örmény kormány által kitűzött kétéves helyreállítási határidőt már a kezdet kezdetén irreálisnak tartották. A súlyos katasztrófa következményeinek ilyen gyors felszámolása még a legfejlettebb országokban is nagy nehézségekbe ütközne. Hisz nem egyszerűen a lakóházak újjáépítéséről, hanem a beépítésre szánt területek gondos tanulmányozásáról, a földrengésbiztos épületek tervezéséről is szó van. Ä gyakorlatban világszerte bebizonyosodott, hogy mindent nem célszerű elsietni. Á földrengés sújtotta települések teljes helyreállítása sok év feladata. Ugyanakkor a fedél nélkül maradt embereknek sürgősen biztosítani kellett volna ideiglenes hajlékot, annál is inkább, mivel a tagköztársaságoktól és külföldtől egyaránt óriási segítséget kapott Örményország. A sztyepanavaniak is joggal kérdezik, nem lehetett volna ezt a hatalmas támogatást az újjáépítés mellett ideiglenes lakások kialakítására fordítani, ahol legalább a minimális életkörülmények biztosítottak? Mi is történt a városban másfél év alatt? Elkészült néhány tucat kétszintes faház, ahol 375 családot helyeztek el, egy 150 férőhelyes óvoda, két ideiglenes iskola és egy kórház. A lassú helyreállítási munkáknak számos oka van. így például az elhúzódó geofizikai kutatások és tervezések, a köztársasági és helyi vezetés hozzá nem értése, az építőanyagok blokád miatti késedelmes szállítása, az óriási hivatali hierarchia, amely számos esetben még a legegyszerűbb kérdésekben is megakadályozta a gyors döntést. A Sztyepana- vanban dolgozó NSZK-beli szakemberek például arra panaszkodtak, hogy rendkívül nehézkes a Szovjetunióba utazás. Az is gondot jelentett, hogy az új város nagyobbik része a Dzora- get folyó túlsó partján épül, ahol a talaj rendkívül sziklás. A külföldieknek nem engedélyezett a robbantás, a helyi szakemberek pedig rendkívül lassan végzik ezt a munkát. Az építők kényszervárakozása miatt késedelmesek az átadások. Az építőanyag-hiány miatt a romba dőlt családi házak tulajdonosai nem tudnak hozzákezdeni az építéshez vagy helyreállításhoz. A felépített magánházak száma nem több tíznél. Ilyen körülmények között már nem is érdemes említeni az állandó áramszolgáltatási gondokat, vagy a telefonfejlesztést. Komoly nehézségek vannak a lakosság élelmiszer-ellátásában is. A sztyepanavani körzetben jelenleg 27 építőipari vállalat dolgozik az OSZSZSZK-ból, valamint bolgár, olasz, román, amerikai és NSZK-beli szakemberek. Az olaszok bölcsődéket, óvodákat, iskolákat építenek, a bolgárok és oroszok háromemeletes lakóházakat a sokgyermekes családoknak, valamint egy iskolát. A román építők három- emeletes házakat építenek, amelyekben 75 négyzetméteres, 3 szobás lakások vannak, és mindegyikhez pince is tartozik. Sztyepanavan lakói jobb idők reményében élik napjaikat. A napjainkban fel-felbuiján- zó antiszemitizmus városunkban is jelentkező mételye mellett nem mehet el a független Hírlap süket fülekkel. így tehát felkerestem Katona Zsolt egri református lelkész urat, hogy meghallgassuk az ő véleményét erről a sokak által kényesnek mondott, de fontosnak látszó ügyről. — Az antiszemitizmus nem a XX. század terméke. A Biblia is arra enged következtetni, hogy ez már abban a távoli korban is így volt. Az éhínség elől Egyiptomba vonult zsidóság ellen az egyiptomiak ellenszenve is megnyilvánult. Az antiszemitizmus végigkíséri e népet a Római Birodalom uralma alatt is. Jézus élete és munkálkodása alatt, halálát és feltámadását követően sem kedvelték a hódítók őket. — Fontosnak mondható azonban, hogy éppen Egerben előbb telepedhettek meg és építhettek templomot a zsidók, mint a reformátusok. A magyar református egyház jeles képviselői is nagyon sokat tettek adott helyeken az I. és II. zsidótörvények által sújtottak érdekében. Sok zsidót mentettek meg a falusi lelkészek az üldözöttek részére adott keresztlevelek kiállításával. A „Jó Pásztor” mozgalom is óriási feladatot vállalt magára az üldözött zsidóság emberileg lehetséges megmenekítésében. Rátérve a mostani helyzetre, megdöbbentő élményben volt részem — mondja Katona lelkész úr — egy alkalommal. Scheiber Sándor, a világhírű folklorista egy külföldi csoport előtt előadást tartott a magyarországi zsidóságról. Egy arrogáns amerikai fiatalember provokatív módon megkérdezte őt, hogy mi a véleménye a magyarországi antiszemitizmusról. A professzornak ez volt a válasza: Magyarországon nincs antiszemitizmus, de ha lenne egy lámpám, amellyel bele tudnék világítani mindenki agyába, akkor azt kellene mondanom, hogy nagyon erős az antiszemitizmus. — Én úgy gondolom, hogy a zsidóság bizonyos lelki ajándékkal megáldott nép! Elég arra gondolni, hogy „Isten választott népe”, amelyet mindig kísért a Mindenható szeretete, kegyelme. Ugyanakkor, mivel mint választott nép, többre is hivatott, és néha Istentől többet is kapott. De nem ismerték fel Isten meglátogatása idejét, noha Jézus őértük jött, de övéi nem ismerték fel. Viszont téves az a megállapítás, hogy a zsidók ölték meg Krisztust! Jézus a világ bűneit vitte a keresztre, a mi bűneinket, félelmeinket, kétségeinket — és ezért Jézus a világ Megváltója. Tehát nem a zsidók manővere volt őt elhallgattatni, megszüntetni a szemükben forradalmi működését. Jézus szolgálata sokkal nagyobb távlatú volt, minthogy Izrael ki- rálya legyen, hogy a zsidók forradalmát vezesse a megszálló rómaiak ellen. Az antiszemitizmus egyik gyökere éppen abban rejlik, hogy a zsidókra tolták Krisztus halálra ítélésének a felelősségét. Ez azonban egyszerűen szólván: nem igaz! A mostani politikai csatározások közepette érezhető az, hogy netán politikai ürügyként felhasználtak bizonyos antiszemita kirohanásokat, mivel sok embert félelembe sodortak. Mivel az elmúlt évtizedek alatt agyonhallgatott volt az antiszemitizmus, már-már azt gondoltuk, hogy az antiszemitizmuson már túl vagyunk. Azt hiszem, hogy az antiszemitizmust az táplálta, hogy bizonyos kulcspozíciókat zsidó származásúak töltöttek be, s bizonyos meghatározó irányvonalat képviseltek. De nem szabad elfelednünk, hogy egy sor hazánkból eltávozni kényszerült zsidó ma világszerte elismert tudós és művész, akik nem rejtik véka alá és elmondják, hogy ők magyarországi származásúak. — A sárospataki kollégium egykori professzorától hallottam — folytatja Kádár Zsolt lelkész úr —? hogy hazánkon kívül magyarnyelvű napilap egyedül Izrael államában jelenik meg. — Nem szabad sohasem elfelednünk azt, hogy a fasiszta terror Egerben 1600 ártatlan polgártársunk életét vette el, és hogy Magyarország 600 ezer zsidó polgárát pusztították el barbár módszerekkel. S a megmenekültek és az odaveszettek hozzátartozói, utódai a történtek ellenére mégis megtartják magyar voltukat. — Mi a lelkész úr véleménye az Egerben fel-felbukkanó antiszemita falfirkákról és itt-ott, utcán, buszon hallott antiszemita megnyilatkozásokról? — kérdem. — Nagyon sajnálatos, hogy ilyen bántóan pejoratív értelemben is előjön az antiszemitizmus. Én ezt egyenesen felháborítónak tartom és tekintem! Nincs helyea mai magyar demokratikus viszonyok közepette az antiszemitizmusnak. Viszont az antiszemitizmus egy olyan érzés, melyet nem lehet politikai döntéssel kiirtani! A magyarságnak, s azon belül a keresztény egyházaknak nagyon komoly feladata kell, hogy legyen az antiszemitizmus ellen fellépni, ellene küzdeni. A választások eredményeként a Parlamentbe bejutott hat párt közül mondhatom, hogy négy meghatározottan keresztény elveket vall. Kérjük tehát számon tőlük, hogy mennyiben tudnak megfelelni a kereszténység tanításának, elveinek. Mennyiben veszik ki részüket az ő sajátos eszközeik révén az antiszemitizmus elleni tudatformálásból! Sokat kell tenniök az egyházaknak, esetlegesen a pártokkal összefogva, azokkal együttműködve, hogy az antiszemitizmusnak ne legyen helye a magyar közgondolkodásban! Kádár Zsolt egri református lelkész úrtól megtudom, hogy részese minden nyáron a zsidó temetőben megrendezésre kerülő istentiszteletnek, a II. világháború kapcsán a fasiszta terror 1600 áldozatának emlékére. E szomorú, de mégis bensőséges istentisztelet keretében mindig szót kapott Isten választott népéhez intézendő beszédéhez. — Szóltam arról, hogy Isten nem ellenségeskedést akar támasztani közöttünk, hanem egységet! I Megtudom, hogy a lelkész úr mindig iparkodik fenntartani, ápolni és gondozni a zsidósággal, s azon belül a maroknyi egri zsidó polgárral a kapcsolatot. Emléktárgyai sorában mindig szeretettel gondol a rabbiktól kapott apróbb ajándékokra, naptárakra, ismertető könyvecskékre, egyebekre. — Ne legyen Magyarországon antiszemitizmus, hanem egyetértés zsidókkal, katolikusokkal, protestánsokkal, cigányokkal, s a jó Isten a megmondhatója, hogy mi mindenféle néppel és vallású emberek között. Él kell ismernie mindenkinek, hogy Isten teremtménye, és hozzá tartozva a Terem tőnk, aki tud rólunk, figyeli életutunkat és azt akarja, hogy testvérek legyünk a Földön! Sugár István Négy képviselője van az új Országgyűlésben a gyógyszerész-társadalomnak. Mondják, mintegy „elégtétel” lenne ez a múltbeli háttérbe szorítottságért, amely egyenlő volt a szakma periférikus megítélésével, presztízsveszteségével. Pedig a hamu alatt azért parázslón a vágy, hogy elfoglalják azt a helyet az egészségügyben és a közéletben egyaránt, amelyet szerintük megérdemelnek. Erről beszélgettünk Pokorny Endre képviselővel, a Mátraházi Állami Gyógyintézet főgyógyszerészével, az Országgyűlés egészségügyi albizottságának tagjával. — Azt hiszem, közhelynek számít már, hogy 1950-ben — némi túlzással: egy fél óra alatt — földönfutóvá tették a gyógyszerész-társadalmat, ha úgy tetszik, az államosítással... Ez társult egy szerencsétlen, oktalan és igaztalan váddal, miszerint a gyógyszerész burzsuj. Ezt a bélyeget rásütötték, s ezért egy egész társadalmi nyomás nehezedett rájuk, ezzel pedig teljesen elveszítette társadalmi presztízsét a szakma. Igaz, az elmúlt évek során azért fű alatt a gyógyszerészek nem adták fel, hiszen számtalan jel bizonyítja: közéleti, közszereplési igényük jogos volt, így ma már négy szakmabeli is van a Parlamentben... A miniszterünktől kezdve, az államtitkáron át, mindenki így nyilatkozik, s ebből arra következtethetünk, hogy a régi helyzeten változtatni akarnak, tehát nyitottan közelednek a gyógyszerészet felé. — Ez a szemléletváltás, a támogató közeledés óhatatlanul újfajta szakmai kötelezettséggel is jár... — Az Európához való csatlakozáskor nekünk is le kell vonnunk a megfelelő konzekvenciákat. Állítom, hogy a nyugat-európai gyógyszerészeti társaságokhoz való csatlakozások gond nélkül zajlanak majd le, mert ha szűkre szabottan is', mindig voltak kapcsolataink: értesültünk arról, hogy mi a szakmai világmérce. Tudomásul kell vennünk, hogy sok mindent nem tudunk rögtön megvalósítani — itt van például a gyógyszerészképzés, amely a közelmúltban emelkedett tíz félévre, s szó van még egy félesztendős hosszabbításról —? mert mindennek anyagi, költségvetési és egyéb konzekvenciái vannak. Szóval, tudjuk, hogy mit kell tennünk, rá kell bízni a feladatokat a gyógyszerészekre, biztosan megfelelnek a kor elvárásainak... — ...S ez mindjárt egy nagy lehetőség, hogy a szakma művelői kiemelkedhessenek a korábbi zárt világukból. — Igen, az első és a legnagyobb lehetőség...! Beszélgetéseink során Surján miniszter úr biztosított bennünket affelől: semmit sem tesznek anélkül, hogy meg ne kérdeznének arról, ami minket érint. Ez egy óriási dolog, tudniillik, ez messze nem volt így eddig, mindig a fejünk fölött döntöttek mindenről... — Napjaink égető kérdése: a gyógyszerárak rendezése. Ebben az ügyben is konzultáltak Önökkel? — ...Amit a társadalombiztosítás határozott el? Hogyne...! Az a véleményünk, hogy ezt előbb-utóbb be kell vezetni, bár nem tagadjuk: ez ténylegesen tíz százalék kiadásnövekedést jelent a lakosságnak. Igaz, rendkívül szelektíven, ezért az áremelés ellen sokan fognak szólni. De, most azt kérem mindenkitől, hogy azokra figyeljenek, akik nem szólnak: a betegek, a sok gyógyszert szedők, az idősek, rokkantak, a rászoruló gyermekek... Hozzájuk több olyan gyógyszercsoport kötődik, amelynek az ára csökken, magyarán 90-ről 95 százalékra emelkedik a társadalombiztosítási támogatás. Az ő helyzetük könnyítését, ha úgy tetszik, azoknak kell megfizetniük, akik — fölfoghatjuk úgy is — náluk egészségesebbek, netán jobban élnek... S még valamit ezzel kapcsolatban: tudjuk, hogy ez a társadalombiztosítási struktúra nem jó, a gyógyszerár-támogatás sem. Tehát, egy teljesen más struktúrára van szükség, de ehhez idő kell. Idő, hogy egy tisztességes, és mindenki számára elfogadható, más struktúrában gondolkodjunk. — S természetesen lélegzetvétel kérdése az is, hogy fejlődjék, átformálódjék a hazai gyógyszertári hálózat, a szakember- gárda, a képzés... — Valóban az, idő kérdése. De a változásokhoz sok mindent mérlegelni kell. Nézzük csak: igaz, a gyógyszerészet egy egységes diszciplína, de azért azt tudni kell, hogy a gyógyszerész-társadalom nem homogén. Léteznek a közforgalmat ellátók, az alapellátásban, az intézetben, kórházban dolgozó patikusok, a kutatásban, a gyáriparban, az oktatásban dolgozó gyógyszerészek. Azt nem mondhatnám, hogy ahány réteg, annyi érdek, de azért mégis vannak bizonyos különbségek, de végül is csak egy irányba kell hatniuk. S nekünk a Parlamentben ezt az iránytartást kell biztosítanunk... Az utóbbi idők beszélgetései alapján biztos vagyok benne, hogy a hálózatban dolgozó gyógyszerészek között nem lesz nyugalom, amíg nagyon tisztességes, törvényes alapon és mindenki számára megnyugtató módon nem indul el a gyógyszertárak privatizációja. Biztos vagyok abban is, hogy az a rengeteg lelemény, felhalmozott szellemi tudás, rátermettség, ami egyébként ezekben a gyógyszerészekben megvan, nem bontakozhat ki addig, amíg a saját érdekeik nem húzzák őket ebbe az irányba. Márpedig az egészségügy várható reformja kapcsán — a házi, családi orvosi, valamint a szakosított kórházi ellátás kialakítása során — a „privát” gyógyszerészre például a falvakban, községekben óriási többletfeladat hárul majd. — De vajon az a gyógyszerész, aki magánpatikát nyit, mennyiben tudhatja maga mögött azt az ellátó hátteret, amely nélkül nem tud majd létezni? — Rengeteg előfeltétele van ennek... Nézzük mindjárt azt a bizonyos árrést, mert ez az egyik legallergikusabb pont. Ezt kell tisztázni, mert ebből kellene a gyógyszerésznek tisztességgel megélnie. Nyilvánvaló, hogy elsősorban a nagykereskedelmi hálózatot kell kiépíteni: lehetne több regionális centrum, netán a gyógyszertárak körüli csoportosulás, mindez jó. Elsődleges és alapvető viszont: aki ennek az egész folyamatnak a kimunkálásán dolgozik, tudnia kell, hogy az átszervezés öt percig sem hátráltathatja a gyógyszerbiztosítást, egyetlen pillanatig sem szorulhat háttérbe a betegellátás... S hogy ki garantálja ennek a feltételeit? Egyrészt a minisztérium, konkrétan a miniszterünk, s a 8-as főosztály is. De magunk mögött tudhatjuk a most újjászervezett Gyógyszerészeti Kamarát, amely igen kemény érdekvédelmi — de nemcsak érdekvédelmi — szerv, s a tagjaival szemben is kemény követelményeket támasztó szervezet. Vagy ott vannak a Magyarországon jelenlévő külföldi gyógyszergyárak: egy ideig még ugyan nem számíthatunk arra, hogy teszem azt, a Glaxomed Ltd. által előállított antibiotikumokhoz úgy lehet majd hozzájutni, mint a Kal- mopyrinhez, de végül is csak pénz kérdése lesz az is. A készség részükről legalább akkora, mint a mi vágyunk a jobb ellátásra... — Egyértelmű: elindult egy olyan nagyon várt folyamat, amely valamennyiünket érint ebben az országban. De mikorra tehető, hogy érzékelünk is belőle valamit, a betegek, hogy javul a gyógyszerellátás, a patikusok meg azt, hogy jobb lett a közérzetük, az „életterük”? — Nagyon érdekes dolog: Surján miniszter úr egyetlen mondata, amely a Napzártában hangzott el, az egyetlen mondat, amelyben kiemelte a gyógyszerészek törekvéseit, hihetetlen sokat javított a szakma közérzetén. (Fotó: Perl Márton) Ezen tehát nem fog múlni, annál inkább azon, hogy ez a növekvő, emelkedő hangulat ne omoljon össze, mert nem követi a szólamokat semmi konkrét intézkedés. Egy biztos: a tulajdontörvény megalkotása lesz a döntő, de mire ez szóba kerül, nekünk már kész tervekkel kell rendelkeznünk, amelyeket két éven belül meg lehet majd valósítani. Ebben biztos vagyok..., de inkább kevesebbet mondanék... — Ezzel jó hírt tolmácsolhatunk... — Igen, de üzennék is a kollégáimnak. Azt üzenném nekik, hogy ha már ennyi ideig kitartottunk, ha már eddig dédelgettük magunkban terveinket, s hogy eljutottunk a megvalósítás lehetőségéig, akkor ennek érdekében dolgozzunk össze...! Ne húzzunk szét azért, mert pillanatnyi vagy látszólagos részérdekek egymással szembeállítanának — vagy szembe akarnak állítani — bennünket. Nagyvonalúan tegyük túl magunkat ezen, s húzzunk egy irányba. A kereteket mások biztosítják, megtölteni azonban nekünk kell, mert különben nem ér semmit az egész... — Köszönjük a beszélgetést. Szilvás István „A hamu alatt azért parázslóit a vágy...” A gyógyszerészet es a presztizsveszteseg Beszélgetés Pokorny Endre gyógyszerész-képviselővel, az Országgyűlés egészségügyi albizottságának tagjával
