Heves Megyei Hírlap, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-18 / 90. szám
1990. július 18., szerda Hírlap 5. Az egyházi ingatlanok Az utóbbi időben sok vitát váltott ki az egyházi ingatlanok kérdése. Negyven évvel ezelőtt egy tollvonással, kártérítés nélkül elvettek szinte mindent. A szerzetesek fél órát kaptak, hogy 5 kg-os csomagot állítsanak össze, aztán mehettek, ahová láttak. Ma viszont helyre kellene állítani az egyházak működőképességét, de ehhez nélkülözhe- tetlenek ingatlanjaik. Hogyan, s milyen körülmények között kaphatják vissza? Nincs még parlamenti döntés, de munkatársunk egy egn, városi tanácsi tájékoztató alapján elindult, hogy választ kérjen az illetékesektől. Tájékoztató a tanácstót A közelmúltban tájékoztatót kaptunk Eger Város Tanácsa általános elnökhelyettesétől, Békési Józseftől. A dokumentum azt foglalja magába, hogy a tanács szerint az egyházak milyen ingatlanokat igényeltek vissza, s mellékletként feljegyzés is érkezett Társy József művelődési osztályvezető aláírásával az egyik épület sorsáról. Az alábbiakban ismertetjük az iratokban foglaltakat. Mint a tájékoztató leszögezi: „Az állam és az egyház viszonyának rendezésével felgyorsult a volt egyházi szervezetek jogi helyzetének társadalmi legalizálása.” A működés felújításához a tulajdonukban volt, de államosított ingatlanjaik egy részét igénybe kívánják venni. A kormányzat rendelkezése szerint az igényeket a volt Művelődési Minisztérium egyházi főosztályára lehetett bejelenteni. A városi tanács általános elnökhelyettese az első ütemben visszaigényelt ingatlanok jegyzékét az alábbiakban közli: Eger, Széchenyi u. 82. Itt jelenleg a 3-as Számú Általános Iskola működik. Az igénylő a Szent Orsolya-rend. Ebben az épületben rendházat, leánykollégiumot, és a hat éven aluliak nevelését szolgáló intézményt kívánnak működtetni. Eger, Kossuth Lajos u. 8. Itt jelenleg a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és a Családi Intézet működik. Az igénylő az Angolkisasszonyok Boldogságos Szűz Mária Intézete. Ebben rendházat és nyolcosztályos gimnáziumot működtetnének. Eger, Szaicz Leó u. 7. Jelenleg szociális foglalkoztató intézet, a Heves Megyei Múzeumok Igazgatóságának raktára és a városi kisegítő iskola. Az igénylő a Római Katolikus Szervita Rend. Eger, Dobó tér 1. Jelenleg megyei középiskolai diákotthon, s a Heves Megyei Múzeumok Igazgatóságának kiállítóhelye. Az igénylő a Római Katolikus Minorita Rend. Ebben rendházat, újoncházat, s oktatást kívánnak megvalósítani. Eger, Markból Ferenc u. 2. Itt lakóház és udvar található, jelenleg az ingatlankezelő vállalat bérlet útján hasznosítja. Igénylő a jelenlegi bérlő, a Magyarországi Református Egyház. Az épület hasznosítása: istentiszteleti hely, hitoktatási terem, egyházi vendégszoba és városi társadalmi missziós központ. A tájékoztató hozzáfűzi a kö- zöltekhez, hogy ezek a kérelmek az azonnali visszaadásra vonatkoznak. Arról még nem született ismertetés, hogy ezeken túl milyen további igénylés futott be a minisztériumhoz. A feldolgozás folyamatban van, így a jelenlegi adatok nem tekinthetők teljes körűnek. A minisztériumi tájékoztatás szerint a tulajdonjog rendezésére vonatkozó jogszabály előkészítése folyamatban van. A városi tanácshoz közvetlenül is érkeztek beadványok, ezek alapján előkészítő tárgyalásokra is sor került. Az Angolkisasszonyok Intézete igényének kielégítésére történtek lépések, a működés megkezdéséhez elegendő épületrész használatba (nem tulajdonba) adása megtörtént. Engedélyt kaptak a nyolc- osztályos gimnázium indítására. Személyesen kért tárgyalást a Szent Orsolya-rend a 3-as Számú Általános Iskola épületével és a ciszteri rend az Ady Endre Leánykollégium épületével kapcsolatban. Az előbbi a teljes épületet kéri, és azonnal. A városi tanács álláspontja az, hogy az általános iskola megszüntetése objektív okok miatt lehetetlen. A ciszteri rend képviseletében a zirci apát kereste fel a tanácsi tisztségviselőt, ők a középtávú időszakon belül fokozatosan szeretnék megteremteni a középfokú oktatás feltételeit. Jelenleg nem kérik még vissza volt épületeik (Gárdonyi Géza Gimnázium és az Ady Endre Kollégium) tulajdonjogát. Egyelőre egy ciszteri hittanár alkalmazását kérik egy állami fenntartású katolikus iskolává átszervezett gimnáziumban, s a rendház céljára nyolc elkülönített helyiséget. Ezzel kapcsolatban született a művelődési osztályvezető feljegyzése, mely szerint elképzelhető a leválasztás, viszont nem működik jelenleg ilyen gimnázium, így ilyenformájú alkalmazásra nincs lehetőség. Fakultatív módon kerülhet sor hitoktatásra. „Nem tudjuk teljesen megélni az életünket a templom falain belül” Mit mond az Érseki Hivatal vezetője? Az egri városi tanácstól kapott tájékoztatással a kezünkben kerestük fel Egerben az Érseki Hivatal vezetőjét, Czakó István kanonokot. Mint mondta, ő nem ismeri ezt a dokumentumot. Ezen csodálkozott is, mivel a katolikus egyház a leginkább érintett ezekben a kérdésekben. A tárgyalásokról természetesen rendelkezik adatokkal, ám a tájékoztatóban foglaltakról más az álláspontja. — Az egyházaktól a minisztériumhoz csak a volt egyházi ingatlanok kimutatása érkezett be — hangsúlyozza. — A püspöki karral kialakult a megegyezés: fokozatosan kapjuk vissza, amit azonnal hasznosítani kívánunk és tudunk. Ez azonban nyilvánvalóan nem végleges, nem jelenti azt, hogy ha valamit most nem kérünk, arra nem tartunk igényt a későbbiekben. — Azt hiszem, még nem rendezett a háttér, nincs megfelelő jogi garancia, ebből származik sok tanácstalanság... — Valóban így van, még nincs jogcím, hiányzik a parlamenti határozat, ez az ügy égyáltalán nincs rendezve. Még az elemi szükségleteinket sem veszik számításba, úgy látom — lapozza át az ismertetett anyagot—, még az sincs feltüntetve, amit az egri főplébánia ismételten kért az államosított egyházi ingatlanokból. — Itt arról is szó van — a konkrét intézményekkel kapcsolatban —, hogy objektív okok miatt lehetetlen vagy nehézkes a visszaadás. Erről mi az álláspontjuk? — Visszakérdezek: az senkit nem zavar, ha az egyház nem tud működni? Nem tudjuk megélni teljesen az életünket a templom falain belül. Ott az istentisztelet folyik, s ha a társadalomban meg akarunk jelenni, akkor szükségünk van az épületeinkre. — A földkérdésben a'47-es állapotokat emlegetik a kisgazdák irányadóként. Önök melyik esztendőjogi helyzetére hi vatkozná- nak? — Az egyházi javakat 1950- ben államosították, durván és kíméletlenül. Akkor senki nem volt tekintettel arra, hogy mi lesz velünk. Természetesen nem akar az egyház ilyen kegyetlen módon eljárni ebben a kérdésben, azt követelve, hogy azonnal adják át azt, ami minket illet. De a működési feltételeinket meg kell teremteni. — Mégis, mit takar ez az utóbbi kifejezés, mit kívánnak például itt Egerben tenni a visszakapott épületekkel? — Az egyházmegye jelentős területet, öt megyét foglal magába. Ez Magyarország egyötöde. Az természetes, hogy mint egyházmegyei központnak, Egernek jelentős szerepet kell vállalnia. Szükségünk van kulturális célra is helyiségekre, iskolákra, s más létesítményekre, hogy mindazt a szellemi kincset, amelyet birtokolunk, továbbadhassuk. Ha valaki ismeri a város élénkülő szellemi életét, az felfigyelhet arra, hogy sorra-rendre jönnek a vendégeinkként olasz, német, francia, angol vagy más országbeli művészeti együttesek, csoportok. Minket úgy hívnak magukhoz, hogy szállást, ellátást tudnak biztosítani számunkra, nekünk viszont szinte semmink sincs. Úgy érzem, a város számára sokat tudnánk nyújtani, nem szűnik meg a közösség számára az, amit mi visszakapunk, sőt többszörös haszon származhat belőle. „Az egyház szolgálni kívánja a társadalmat” Beszélgetés dr. Lukács Tamással, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága alelnökével Ha valamire, az egyházi ingatlanok kérdésére valóban azt kell mondanunk, hogy a levegőben van. Különböző egri intézmények vezetőivel és munkatársaival aligha lehet a jövőről beszélgetni anélkül, hogy föl ne tennék. De miféle jogi rendezés lehetséges a jövőben? Erről érdeklődtünk dr. Lukács Tamás egri országgyűlési képviselőtől, aki az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a téma jó ismerője, sőt egy törvény- tervezet előteijesztője is volt. Milyen elvi alapon? — Sok a bizonytalanság ebben a kérdésben. Azt elvileg mindenki elismeri, hogy az 1950-ben államosított egyházi ingatlanok ügyében dönteni kell. De késik a parlamenti elhatározás. Miért ez a késlekedés? — Már az a kifejezés, hogy ingatlan, sem problémamentes. Nem kell beleérteni azt, ami mezőgazdasági jellegű ingatlan, vagy gazdasági jellegű épület. Ez azt jelenti, hogy semmilyen körülmények között sem kívánja az egyház a nagybirtokait visszavenni, ennek még a látszatát is kerülni kívánja. A társadalomban szolgálni kíván, tehát nem akar mesterségesen olyan feszültségeket gerjeszteni, amelyek e szándékával ellentétesek. Következésképpen azokról az épületekről van szó, amelyek volt szociális intézmények, iskolák vagy szerzetesházak. — Milyen elvi és jogi alapokon lehetne tisztázni a helyzetet? — Látni kell, hogy kétfajta elv alkalmazható. Az egyik az eredeti állapot helyreállítása. Ennek a fő problémája az, hogy működőképesen az eredeti intézményrendszert az anyagi alapjaitól megfosztott egyház nem tudná fenntartani, ezért nem is igényli. Ugyanakkor a másik elv csak az egyház funkciója. Ha ebből indulunk ki, akkor az legnagyobb gond, hogy kialakul egyfajta „kunyeráló” egyház, amely mindig a kormányzatnak megfelelő magatartásformát vesz föl azért, hogy meglegyenek az anyagi bázisai. Mindkét szélsőséget el kell kerülni. Az olasz modell — Eddig egyházról beszélt. Itt azonban egyházakról és felekezetekről kell szólni. S ha már az elvekről volt szó, ezek szerint nehéz arany középutat találni? — Valóban egyházakról és felekezetekről kell beszélnem. De ez a kérdés elsősorban a történelmi egyházakat érinti, mert nekik voltak ingatlanjaik. S hogy a gondokat soroljam, nem problémamentes maga az egyház kifejezés sem, mivel ebbe a körbe beletartoznak az egyházi egyesületek — KÁLÓT, a legényegylet —, amelyeknek az ingatlanjai ugyancsak kártérítés nélkül kerültek állami tulajdonba. A kérdés másik részére válaszolva: vannak nemzetközi példák. így Olaszországban három csoportot alakítottak ki. Az elsőbe azok kerültek, amelyek azonnal az egyház tulajdonába és birtokába kerültek. A második az, amit lefoglalt, de a várható fejlődésé nek megfelelően kap meg. A harmadik rész az, amely a kártalanítást szolgálja, hogy az egyház működőképes legyen. Véleményem szerint abból kell kiindulni, hogy ezekben az ingatlanokban az egyház társadalmilag hasznos tevékenységet folytat, még a szerzetesképzés során is, amikor önmaga erejét növeli. Úgyanis tevékenységével terheket vesz le az állam válláról. — Ha van megoldás, létezik járható út, akkor mennyi idő múlva várható, hogy a honatyák meg is szavazzák az erre vonatkozó törvényt? — Ezt biztosan nem tudom megmondani, de minél hamarabb szükség volna erre. Jelenleg már 75 bejegyzett szerzetesrend működik Magyarországon. Nem megszaporodtak, hanem az idős apácák és szerzetesek gyűltek össze, akiket 1950. június 6-án úgy ebrudaltak ki a saját pénzükből épített házaikból, hogy fél órát kaptak arra, hogy 5 — 5 kg- os csomagot szedjenek össze. Ezután a fegyencek napi kosztját sem kapták meg. Közülük, akik élnek, nyilvánvalóan szeretnék látni, hogy egy következő nemzedék elindul az útjukon. Persze nemcsak szerzetesrendekről van szó és a katolikus egyházról, hanem ez a terület az, ahol egyre gyorsabban kialakul a civil társadalom. Megalakult például a keresztény orvosok és a pedagógusok egyesülete is. — Tapasztalható bizonyos félreértés, míg a tanácsok igényfelmérésről beszélnek, addig az egyház összeírásról tud. Hogyan alakulhatott ki ez az ellentmondás? — Nagyon érdekes volt ilyen szempontból az a lista, amelyet a Magyar Hírlap közölt. Ilyenkor felvetődik a sajtó tisztességének a kérdése is. Tudniillik, konkrét tudomásom van arról — magam is részt vettem benne —, hogy a Művelődési Minisztérium kérte az egyházaktól azoknak az ingatlanoknak az összeírását (nem számítva a mezőgazdasági ingatlanokat), amelyek az 1946. január 1-jei állapotok szerint egyházi vagy egyházi egyesületi tulajdonban voltak. Egyszerűen adatszolgáltatási kötelezettsé- güknek tettek eleget a történelmi egyházak, s ezek után a Magyar Hírlap azt közölte le, hogy ezeket igénylik vissza. Ez egy olyan csúsztatás és hangulatkeltés, amely megengedhetetlen. A másik szempont az, hogy ha valaki végignézte ezt a listát, az ingatlanok jelenlegi használatát, s azt, hogy az egyházak mit tennének velük, akkor kiderülne az: nagyon sok kerülne vissza társadalmi hasznosításra, amelyet ma egészen másra vesznek igénybe. Cél: a működő- képesség — Eger jelentős egyházi központ. Mire lehet számítani itt, mennyiben tart igényt az egyház az állami ingatlanok jelentős részét kitevő egykori tulajdonára? — Az államnak azokat a beavatkozási formákat kerülni kell, amelyek a múltban voltak. Az alapkérdés az egyház autonómiája. Ezért ilyen kérdésekben egyedül és kizárólag az egri érsek dönthet, tíz ő akarata meghatározó. Nem a mi szándékunkon múlik. — De azért kell valami jogi szabályozás, központi irányelv is... — A kiindulópont az lehet, mint az élet nagyon sok területén, hogy van egy elérni kívánt cél. Ez pedig az egyház működő- képessége. Most létezik egy vegetáló egyház, amelynek nincsenek meg sem a személyi, sem az anyagi feltételei. Tehát elsősorban ezeket kell megteremteni. Egy azonnali változás az elmúlt negyven év után nem elképzelhető. Kompromisszumos megoldásokat kell keresni, amely során figyelembe kell venni az épületek jelenlegi hasznosítását. Felmerülhetnek átcsoportosítások, el tudom képzelni például Egerben társadalmi igénynek megfelelően — gondolok például az angolkisasszonyok iránti nagy érdeklődésre —, hogy további egyházi iskolák jöjjenek létre. — Következésképpen az egyházak nem elvennének a társadalomtól, hanem a saját elképzeléseik szerint, és a társadalmi igényeknek megfelelően átalakítanának intézményeket. — Igen, ez felelne meg annak a tervnek, hogy az egyházak szolgálni kívánnak a társadalomban. Az érsek atya is többször ekként nyilatkozott meg. Egyetlen pedagógust sem kívánnak utcára tenni, de azért ők is vegyék figyelembe a nagy társadalmi igényt. Ha van pedagógusközösség, amely katolikus szellemben akar gyermekeket nevelni, senkit nem ér sérelem, ha helyet kapnak a tanításhoz. Jóindulatú hozzáállás kérdése ez. A kérdések nem vagy-vagyként, hanem is-isként merülnek fel. Egyenrangú felek — Ha ez a helyzet, miért ez a nagy félelem, a bizonytalanság még a szakmai közvélemény egy részében is? — Bizonyos fajta manipulációról van itt szó, amely a rossz lelkiismeretből fakad. Az a pedagógustársadalom, amelyből az egyéniséget kiölték, megszokta a negyven év alatt, hogy közvetlenül irányítják. Már hivatkoztam 1950. június 6-ára: ezt visszafelé az egyház soha nem tenné meg, mert tanításaitól idegen volna. Az viszont hozzátartozik a demokratikus gondolkodáshoz, hogy a létező társadalmi igényeket negyven év után kielégítsük. — Tehát az eddigiek alapján hogyan tekintsünk erre a tájékoztatóra, amely az egyházi ingatlanokról szól? — Az egyházak működőképességének helyreállítása abszolút gyakorlati kérdés. Ha a jogi hátteret megteremtjük, akkor is folyamatos tárgyalások alapján alakul ki a megfelelő megoldás. De ez már a tulajdonával rendelkező egyház, s egy jól működő önkormányzat közötti folyamatos kapcsolat, az egyenrangú felek közötti megegyezés következménye lehet. írta és összeállította: Gábor László
