Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-09 / 57. szám
12. Hírlap 1990. június 9., vasárnap A csíksom lyói zarándoklók között „Ezeket akarták legyőzni a hodákiak?” A front közeledtével az érzékenyebb emberek berendezkednek a túlélésre. Idegnyugtató sörökkel ülnek a tv előtt, kritikával illetik a változékony időt, és semmiképpen sem indulnak neki a csengersimai vagy az ártándi átkelőhelynek. Ha mégis akadnak akik netán Nagyváradnál is beljebb merészkednek, azok készüljenek fel a legnagyobb meglepetésre is. így majd viszonylagos nyugalommal szemlélhetik a tényeket: a magyar nyelvű helységjelző táblák eltűntek az Oradea — Tírgu Mures útvonalról. Marosvásárhelyen konzerválódtak a március közepi „eredmények”: pincékben hevernek a magyar utca- és cégtáblák, szobrok, könyvek és zászlók, reménytelenül rejtőzködik a magyar himnusz még a templomokban is. A keserűség már dalra sem fakaszt senkit, füstös-romos éjszakák döntik „ősmagyar borongásba” az erdélyi magyarság vezetőinek jelentős részét. Ebben a helyzetben az előadó nem lepődik meg azon, hogy nem jut figyelem arra, hogy megkérdezzék tőle legalább azt: hogy vagy? Csodálatos közönséggel találkozik, s ez megnyugtatja. így aztán láthatja a csodálatos stációkat: Szászrégen ötszáz bátor emberét, kik a Sárkány árnyékában (Hodák mellett!') Kányádi Sándor és Sütő András szavait állva, szűnni nem akaró tapssal köszönik meg. A Vatra otthonában, Brassóban, hol még mindig ez a tábla fogadja a Sepsiszentgyörgy felől érkezőket: ÉLJEN A KOMMUNIZMUS A NÉP FÉNYES JÖVŐJE, szóval ebben a városban, ahol nem tanácsos a magyarországi embernek megszállni még június 2-án sem, itt ezen a stáción előadásunk után ötszáz ember énekli a székely himnuszt. Nem folytatom, hosszú lenne a felsorolás. Keresztcipelő városaink alig férnek fel a Golgotára. Földbe ágyazott kövek, nehéz legördíteni őket a hegyről. Pedig most még a földrengés is megpróbálkozott velük: végig egészen Gyergyószentmiklosig. Míg a föld morajlott, az emberek megváltásra várva indultak Csilcsomlyó felé. Népviseletbe öltözött tízezrek vágtak neki hajnalban az utaknak, hogy a fél tízes misét elérjék, de ha nem, akkor legalább a két órakor kezdődő körmeneten részt vegyenek. Mi bűnösök a Kálvárián kapaszkodunk fel. Az öregek bottal, kötéllel húzzák egymást. Megváltás nekik, ha egy-egy keresztnél térdrerogyhatnak. Pi- hegve felérünk a Salvator kápolnához. Folytonos énekek: Szánj meg minket jó Anyánk, balsorsunkban is szeress Szűz Mária... Tégy Uram igazságot, szentséges Atyánk mindenható örök Isten, mentsd meg a magyar népet. Kattognak a fényképezőgépek, készülnek a dokumentumok arról a napról, melyet 42 év óta vártak az emberek. A tiltások falai a mai napra vonatkozóan ledőltek. Hogy meddig? — nehéz megmondani. A rendőrök mindenesetre nem álltak kordont, s nem legyezgették magukat világútlevelükkel. Mintha nem is lettek volna jelen... A domboldalon tízezrek üldögélnek, beszélgetnek. Földiepret, sülthúst, cukorkát kínálnak az árusok. A székely emberek ünneplőbe öltöztetett lovukat készítik a hosszú álldogálásra. A várakozásnak két órakor vége szakad: indul a körmenet! Népi viseletbe öltözött százezrek felvonulása indul. Hatalmas zászlókon csak magyar feliratok: CSÍKDOMOKOS, CSÍK- SZENTKIRÁLY, CSÍKDÁN- FALVA, BÁNFALVA, CSÍKSZEREDA, AJTÓD... A székely himnusz és Mária-énekek váltják egymást. Órákig kígyózik a sor a csúcs felé. A távolban, a földúton feltűnnek a gyimesiek. Gyalog jönnek ők is. Egy idős székely embertől megtudom, hogy Márton Áront, amikor 1948-ban elfogták itt a búcsúban, azon az úton vitték Gyimes- be. Ez volt az utolsó nagy zarándoklat e helyen. Immáron harmadik órája kapaszkodik fel a domboldalon a tömeg. Elhaladnak a Salvator kápolna előtt. Mintha nem is tíz órája lennének úton többen is. Valamikor a keresztes háborúk idején vonulhattak így fel a hadak, hogy igazukról próbálják meggyőzni a hódító hordát. Most csupán létezésüket mutatják a magyarok. Fegyelmezettek és hatalmasak. Valaki odasúgja: „S ezeket akarták legyőzni a hodákiak?” Fegyelmezettek és hatalmasak az egymásba és az énekbe kapaszkodó búcsúsok, kiknek megjelenése félelmetes beköszö- nés a remélhetően új történelem lapjain. Felkiáltójel, hogy itt vagyunk! S talán erődemonstráció is. Harangok, csengők szólnak, „fényt iszik a szomjas ember”. Térben és időben visszatekint, hogy előrelásson. Aztán a halott lelkekért virraszt, s bűneinkért is, majd hajnalban felhúzzák, tolják, vonják egymást a dombtetőre, hogy a napfelkeltét megnézzék. CSAK JÖNNE MÁR AZ A NAPSÜTÉS! 1990. június 2-án Sziki Károly Itália visszavár! Egy nap Velencében Ki ne vágyna a napfényes, a művészetéről, építészetéről híres Itáliába. Ha csak egy napra is, hogy belekóstoljon a temperamentumos déli nép világába. Firenze, Róma, Nápoly inkább csak álom, de Velence? A vízumkényszer eltörlése egyszerre megnyitotta a kalmárok városa felé az utat. Nem kis üzleti érzékkel, tavasztól az utazási irodák csábító hétvégi járatokat szerveznek, amelyekért a vékonypénző (a csak 50 dolláros) magyar is lelkesedhet. Pillantás a Canal Grandera Ezért a nem mindennapi látványért sok kellemetlenséget kell elviselni. A rutinosabb utazók, még kispárnát és plédet is visznek a hosszú, mindent beleszámítva sem több mint 40 órás útra. Este tízkor az magyar határnál, Rábafüzesnél szinte formaság az átlépés Ausztriába. Innen jószerivel nincs megállás az újabb határig. Kár, hogy csak villanásnyira látni az éj leple alatt a fel-feltűnő Alpok vonulatait. Helyette látványt kárpótlón váltakoznak a néhány kilométer hosszú fényárban úszó alagutak. A sofőr lerója a fejenkénti ezer lírás autópályadíj at s hajnali 5 körül már „olaszban” virrad. Úgy 6 óra tájban már feltűnik Mestre az ipari és kereskedő város, s az ébredező utasok megpillanthatják az úttest két oldalán a tengert, mely haragoszöld színében is megkapó. Majd irány a Ponte della Libérián a velencei kikötő! Azaz a kikötő melletti parkoló. A hatalmas területen francia, holland és nyugatnémet buszok mellett számtalan Ikarus parkol, nemritkán tíz magyar rendszámút is látni. Az idegenvezetők ellátják egy-két jó tanáccsal az utasokat, akik kisebb csoportokra szakadozva elindulnak a Róma Platz (Piazzale Róma) irányába. Ki vaporettóval, ki gondolával, ki gyalog. A Canal Grande Velence fő víziútja. A csatorna két partján sorakozó paloták Velence XI.XVIII.század közötti történelmét és művészetének fejlődését illusztrálják. A földszinten, a vízparton végig nyitott árkádsor húzódik. Itt köthettek ki a teherszállító bárkák. A kikötő felől haladva a csatorna bal partján először a pályaudvar modern épületét pillanhatja meg a turista, majd hamarosan feltűnik a Rialto-híd (Ponte di Rialto), mely egyetlen 27,7 méter fesztávolságú fehér márvány ívvel szeli át a Canal Grandét. Középen két árkádsor húzódik, melyben végig üzletek sorakoznak. A hidat elhagyva elénk tárul a Halpiac (Pescheria) gótikus stílusú nyitott csarnoka. Reggelente élénk vásári forgatagával a magyar ember számára egzotikusnak ható tengeri halaival, rákokkal, polipokkal látványosság számba megy. A Halpiac után Velence legelőkelőbb kereskedő utcájához a Merceriához érkezünk. Útközben számtalan árus kínálja portékáját, ahol a kispénzű turista is vehet néhány apróságot. Egy- egy napszemüveg, tengerészsapka, selyemsál, olcsóbb póló (ez utóbbi pld. 8000 líra, kb. 700 Ft) talál vevőre. A Merceria üzleteinek kínálata valóban gazdag. Az ékszerüzletek kirakatai előtt mindig sok a nézelődő turista, köztük a legtöbb magyar, akik igen ritkán lépnek be, vásárolni pedig csak elvétve. Ámulunk és bámulunk az árakat látva. Egy- egy valamire való cipő 30-35 ezer líra, de igen borsos árat kérnek a divatos pólókért, nadrágokért is az üzletekben. Ezért a magyarok többnyire csak a piaci árusoknál vásárolnak, ott lehet, sőt kell is alkudni. Útban a Szent Márk tér felé ínycsiklandozó illatok csábítanák a vendégeket egy-egy étterembe, péküzletbe, fagylaltozóba, — de csak mindent a szemnek, semmit a szájnak! Inkább a hátizsákban lapuló szendvicsekhez, dobozos üdítőkhöz nyúl a magyar. Még a kávét is hazulról hozza. Elvégre így olcsóbb. A nézelődéstől és gyaloglástól kissé fáradt idegen hamarosan elérkezik a Szent Márk térre, ahogyan az olaszok hívják: a Piazza di S. Marcóhoz. Lenyűgöző méretű, három oldalán márványpalotákkal körülvett szabálytalan téglalap alakú tér, melynek negyedik oldalát a márvánnyal és arannyal díszített Szent Márk-bazilika záija le. A tér egyik nevezetessége az Óratorony (Orologio). A gazdagon díszített Óratorony 1496-ban épült. Első emeletén van a nagy kerek óralap, mely a Nap és a Hold járását is mutatja az állatöv képeiben. Fölötte a trónoló Madonna szobra, két oldalt kis ajtókkal. Minden órában ezen keresztül közlekednek a „Három királyok” szobrai, hogy a félköralakú erkélyen áthaladva a Madonna előtt hódoljanak. A harmadik emeleten áll Szent Márk szárnyas oroszlánja, Velence mindenütt fellelhető szimbóluma. A torony tetején hatalmas állóharang, melyen két bronzóriás kalapácsával kongatja ki az órákat. A tér másik nevezetessége a Palazzo Dúcaié (Doge-palota), ez a csodálatos gótikus stílusú márványpalota volt Velence államfőjének, a Dogénak és a vá.- ros törvényhozó testületének, valamint a Tízek Tanácsának helye. Az impozáns épület évszázadok múltával is ékesszólóan bizonyítja a város polgárainak gazdagságát és művészi ízlését. Többször is tűzvész pusztította, legutóbb 1577-ben. Főként belső díszítései estek áldozatul, hogy azután a velencei festészet fénykorának legnagyobb mesterei Tiziano, Veronese, Tintoretto alkotásai adják meg csodás varázsát. A paloták és múzeumok belépődíjai is igen drágák, így többnyire mi magyarok csak kívülről csodálhatjuk meg ezeket a páratlan építészeti alkotásokat. A Szent Márk térnek egyik kevésbé ismert nevezetessége Colleoni lovasszobra. Az 1475- ben meghalt zsoldosvezér emlékművét 1488-ban készítette el a firenzei Andrea Verrocchio, megalkotva ezzel minden idők egyik legszebb lovasszobrát. A néhány órás nézelődés után a turisták többsége ugyanazon az útvonalon folytatja útját, vissza a kikötő felé, a parkolóhoz. Este 7 óra körül a lábát lejárt utazó szívesen zuhan az Ikarus nem éppen kényelmes ülésére és vegyes érzésekkel bámulja az ablaküvegen át a nyugalmas Adriát és a maga mögött hagyott várost. A legtöbben ezt mondják: „ Minden fáradtságot megért, hamarosan visszatérek. „ Vannak akik az árak miatt csalódtak, s emiatt talán még a gyönyörű látvány sem kárpótolja igazán őket. Többen egy jól sikerült hétvégi programként könyvelik el az utat, hiszen ennyi pénzért (1500-2500 Ft és 5-10 márka) — mégha csak egy napra is — de megéri. Szabó Márta
