Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)

1990-06-08 / 56. szám

4. Hírlap 1990. június 8., péntek Hatvan és Kézdivásárhely kézfogása A csendet Magos törte meg: — Mondd, mit gon­dolsz, hogyan kerültek a vérfoltok Palágyi nadrágjára és a zakó ujjainak végére. — En úgy gondolom, hogy amikor Almási a súlyos ütéseket kapta a fejére, akkor kerültek rá a vérfröccsenések az említett ru­hadarabokra. — No és mikor — mint Palágyi mondja — felfedezte e szörnyű bűncselekményt, nem kerülhe­tett vér a ruhájára? — Ki van zárva. Hiszen, ha valóban reggelre érkezett volna a helyszínre, a ruháján nem ma­radt volna nyom, mert addigra mind Almási, mind Gáti vére megdermedt, megkeményedett. — Ezek szerint te Palágyi Bé­lát tartod a gyilkosnak? — Igen, feltéve, ha nem volt ehhez társa. — Fantasztikus eredménnyel zártátok le ezt a vizsgálatot. Ne­künk már csak a teljes beismerést kell szorgalmaznunk. Mi öröm­mámorban úszunk az egyik olda­lon, míg a másikon a jegyespár szorong, rettentően fél, és mint fuldokló a vízben, ők a segítő kéz helyett hazugságaikba kapasz­kodnak. Végletekig azonban ez sem megy, elérkeznek az össze­Aki levelezőlapra ragasztva a számo­kat összegyűjtve beküldi címünkre (3301 Eger, Pf.: 23.), az részt vesz a Hírlap könyvsor­solásán. A levele­zőlapra írják rá: Minikrimi. omláshoz, a megbánáshoz. És hogy ezt siettessem, máris itt­hagylak benneteket, — mondta Magos és sarkon fordulva be­ment Varga Katalinhoz. Amint a lány megpillantotta az őrnagyot, támadólag lépett fel: — Mi jogon tartanak itt? Ügy hiszem, ez törvénytelen. Mit fo­gok mondani a munkahelye­men? — Ami a törvénytelenséget il­leti, az csak magának tűnik an­nak. Én biztosra veszem: jogo­san tartom itt. Ha továbbra sem változtat magatartásán, akkor le is tartóztatom bűnpártolás cí­mén. Úgy innen nem a munka­helyére, hanem egyenesen a bí­róságra kerül. — De hiszen én semmit sem követtem el! — kiáltotta kétség­beesve. — Látszólag semmit. Mégis minden kijelentésével hátráltatja a munkánkat. Mert ahány kér­dést intéztem magához, annyi­szor hazudott. Maga megvakult a szerelemtől és védelmez egy al­jas gyilkost, aki két embert meg­ölt. Értette?! Jó lesz, ha észhez tér! — jött indulatba, otthagyta a lányt két kollégájára és becsapta maga mögött az ajtót. Hogy lecsillapítsa magát, ol­vasmányai leszűrt eredményein elmélkedett. Tudniillik hosszú időn keresztül tanulmányozta a különböző nemzetiségű orvo­sok, pszichiáterek, kriminalisták írásait az emberek lélektanáról. Voltak, akik osztályozták, kate­gorizálták az egyes típusok lelki motívumait. Például másképp ítélték meg az egészen alacsony képzettségűek, másképp a kép­zettek, és leginkább eltérően a magas felkészültségűek lelki be­állítottságát. Teljes képet adni természetesen lélektanilag egy emberről csak megközelítően le­hetséges, volt az általános véle­mény. Sok tanulmányt olvasott a bű­nözés lélektanáról. Ezek közül is kiemelkedően a megrögzött bű­nözőkkel kapcsolatban. Vizsgál­ták ezek az írások azt is, milyen lehet egy kezdő bűnöző lélekta­na és milyen egy hamis tanúé, amikor súlyos bűnt elkövető sze­mélyt véd. Megfelelő magyará­zattal egyik tanulmány sem zá­rult. Talán még hosszú ideig nem sikerül határozott tényekkel alá­támasztani sem a hamis tanú, sem a bűnös indítékait. A bűn tudat alatti, vagy tuda­tos mozgatójának elemzéséről értékes esszét írt egy svájci tu- dós-kriminalista. A tanulmány a kriminálpszichológia teljes fegy­vertárával vázlatos történetét adja az ebben az irányban folyta­tott kutatásoknak. Konklúzió­ként megvilágítja, milyen úton jut el egy ember odáig, hogy a bűnt vállalja anyagi érdeke meg­szerzésének eszközéül. Bemu­tatja a törvényen kívüliség lelki rugóinak eredőit. Leírja a bűnö­ző lelki világának keresztmetsze­tét, a bűncselekmény kitervezé­sekor, a végrehajtáskor és az el­követés után. Megvilágítja azt is, miért tagad az egyik és miért vall a másik. Hangsúlyozza, hogy nincs született bűnöző és nincs született hazudozó. Ki-ki a maga életkörülményeiből, a körülötte lezajló hosszú évek eseményei­ből ragad ki valamit. Igen érde­kesek megállapításainak azok a részei, amelyek a nyomozó szá­mára engednek bepillantást a bűnelkövető lelkivilágába, pél­dául a kikérdezések alkalmával. A svájci tudós értekezésében jelentős az a megállapítás, amely szerint az ember nehezen tud szembeszállni a belsejében tevé­kenyen ható ingerekkel, vágyak­kal, ösztönökkel, indulatokkal, szenvedélyekkel és kötelességér­zettel. Ebben a harcban az elha­tározása hol az egyik, hol a másik hatóerő felé hajlik, aszerint, hogy az erkölcsi ereje bizonyul-e nagyobbnak, vagy az ellene mű­ködő ösztönök, amelyek a laza erkölcsösségnek, az aljas ösztö­nöknek engedik át az uralkodást. Mindenkinek szabad a választá­sa, hogy a becsületes társadalom útján marad-e, vagy az erkölcs­telen hatások sugallatára cselek­szik. Ezekkel a problémákkal meg kell közelebbről is ismer­kedniük — javasolja a tudós — mindazoknak a nyomozóknak, kriminalistáknak, akik a bűnül­dözésben eredményesen akar­nak tevékenykedni. Hozzáteszi azonban, hogy fejtegetései az egyes ember lelki motivációjáról inkább csak elméleti síkon mo­zognak, alátámasztásukra még igen sokrétű gyakorlati vizsgá­latra van szükség. Mire ezt végiggondolta, lehig- gadtan ért be Palágyihoz, aki megbilincselt kezeivel verejtékes homlokát törölgette. (Folytatjuk) A Nemzetközi Tőkés László Mozgalom elnöksége a közel­múltban meghívást kapott északi szomszédainkhoz, pontosabban Fülekre, ahol a csehszlovákiai magyarságot tömörítő CSEMA- DOK most rendezi meg ötödik közművelődési táborát, melynek két és fél napos eseménysoroza­tán az országrész magyarlakta települései képviseltetik magu­kat. Hatvanból öt tagú küldött­ség vesz részt a találkozón, amely módot nyújt arra is, hogy a CSE- MADOK életének, speciális gondjainak megismerésén túl döntsenek arról, hogy miként fűzheti széleskörűre és szoro­sabbra kapcsolatait e tömörülés a Tőkés-mozgalommal, illetve mit tehetünk mi, Magyarorszá­gért, a Szlovákiában élő magya­rok jobb megbecsültetése, embe­ri jogainak kiteljesítése végett. Ezzel párhuzamosan egy friss- keletű tudósítással is szolgálha­tunk, de immár az erdélyi ma­gyarság és a Nemzetközi Tőkés László Mozgalom kapcsolatá­nak tekintetében is! Az előkészí­tő munkák eredményeként — megérkezett a hatvani székhelyű mozgalom címére Kézdivásar- helyről Bokor Zoltán polgár- mester, és Vincze Benjamin, a Nemzeti Szövetség Tanácsa el­nökének közösen fogalmazott és aláírt levele, amelyben a felaján­lott kéznyújtást örömmel nyug­tázzák, s igen szívesen vennék, a mozgalom elnöksége által pon­tokba szedett, a testvéri együtt­működést széles alapokra helye­ző célkitűzések megvalósulását. Mi több, a két város kapcsolatát illetően a kézdivásárhelyi veze­tők is több jó ötlettel rukkoltak elő. Mit is tartalmaz ilyenformán a Tőkés-mozgalom, a Hatvani Galéria és a Délsziget folyóirat, illetve Kézdivásárhely hasonló szerveződéseinek idei program- tervezete? Nos, az erdélyi test­vérváros vezetői például örülnek a lehetőségnek, hogy 25-30 diákfiatalt küldhetnek június vé­gén Hatvanba, ahol egy-egy csa­lád látja majd őket vendégül, a J Tőkés-mozgalom pedig pesti és egri kirándulással fűszerezett színes programról gondoskodik részükre, jövőre pedig hatvani diákok vendégeskednek majd Erdélyben. A Délsziget június 23-24-i országos találkozóján képviseltetik továbbá magukat Kézdivásárhely művészeti intéz­ményei, de maga a városvezetés is, amely örömmel venné, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, és a Magyar Demok­rata Ifjúsági Szövetség ottani szerezetei Hatvanban partnerre találnának. Jelentkezett ugyanekkor az 1944-ben betiltott, de már ismét megjelenő Székely Újság szer­kesztőgárdája is, amely a Délszi­get és a Hatvani Napló munka­társaival működhet együtt. Örülnek a Hatvanban felajánlott könyvcsomagoknak is, ami első­sorban a Szabadság utcai iskola diákjainak köszönhető. De szí­vesen küldenek kézdivásárhelyi festők, szobrászok műveiből vá­logatott kiállítást, a Hatvani Ga­léria cseretárlata ellenében, vala­mint elutaztatják néhány kon­cert erejéig zeneiskolájuk mű­vésztanárait is hozzánk, s termé­szetesen szívesen fogadnak Hat­vanból, vagy a megyéből hasonló művészeti eseményeket. Végül a legfrissebb hírrel szol­gálunk: a hatvani Expressz Uta­zási Iroda vezetője ismertette a Tőkés-mozgalom és a Galéria vezetőivel annak a tíznapos kör­utazásnak a programját, amely augusztus 10 es 20 között — igen kedvezményes áron — elviszi a galériabusz utasait Erdély leg­szebb városaiba, festői tájaira, s ez alkalommal közelebbről meg­ismerhetik a testvérváros Kézdi- vásárhely életét, kulturális érté­keit, és az ott élő, többségükben székely magyarokat. (m. gy.) Színházi esték Nem könnyű évadot zár az egri Gárdonyi Géza Színház. A társadalmi élet viharos át­alakulása egyetlen szellemi műhelyt sem kímél meg. Ráadásul fejlődésének újabb sza­kasza következett volna, amikor a hét szűk esztendő talán legnehezebbik időszakát él­jük. Ennek ellenére újabb és újabb bemutatókkal örvendeztette meg közönségét. Kri­tikáink arról szólnak, hogy mi a véleményünk a legutóbbi bemutatókról. Csiky Gergely: Ingyenélők Százados szélhámosok — mai szélhámosságok Az emberiség egyik alapkérdése, hogy megy-e előrébb a világ, vagyis a technikai civilizáció átkai és áldásai valójában hoznak-e lelki fejlődést. Nemcsak a francia felvilágosodás jeles gondolkodó­ja, Rousseau válaszol erre hangos nemmel. Mások is újra és újra ta­gadják az emberi minőség javulását, mert tapasztalataik keserűek: régi indulatok, hajdani ellentétek térnek vissza nap mint nap. A sorsüldözött Szerelmesek az Ingyenélőkböl: Román Judit és Czvetkó Sándor (Fotó: Koncz János) Több mint száz esztendővel ezelőtt mutatták be Csiky Ger­gely drámáját Proletárok cím­mel. Nemcsak ennek a szónak a jelentése változott meg azóta, hanem sokminden más is. Nem csoda, ha Ingyenélők címmel ját­szották színházaink az utóbbi év­tizedekben. Ezen a fogalom vál­tozáson túl megváltozott a kö­zönség ízlése is, mert nem ele­gendő, ami Csiky idején a siker­hez vezetett. A szűkös magyar drámairodalomban a szeré­nyebb művek is fontos mérföld­köveknek számítottak. Helytál­lónak tűnik Szerb Antalmegálla- pítása, aki szerint Csiky Gergely kevéssé lépett túl a francia pél­dák másolásán. Az egri bemutató rendezője, Valló Péter minden színházi esz­közzel látványossá, pergővé, él­vezhetővé kívánja tenni az elő­adást. A miliőt szinte kínos pre­cizitással formálja meg, s egyút­tal belehelyezi egy olyan ácsolat- ba, amely már a mai kor ízlése szerint való. Ez a látványos meg­oldás jelképezi egész gondolko­dását is. A filmszerűen elénk tá­ruló múlt században gyökerezik a mi világunk lelke, legbensőbb magja — jelenik meg képszerűen a tézis. A látvány sugallatán túl a szí­nészi teljesítményekkel igyek­szik alátámasztani ezt a mondan­dóját. Csiky néha cirádás, olykor naiv párbeszédeit, eszmefuttatá­sait erőteljes színpadi jelenléttel húzza alá: modem, felfokozott indulatokkal adatja elő. így, a lel- kesültség „szent őrületében” ta­lán elfogadhatóbbak azok a kitö­rések, amelyek jellemzik, ponto­sabban értelmezik&z alakokat. A velejéig romlott Zátonyi Bence például így kap emberibb arcot: Epres Attila megformálásában a kisszerűség lázad fel a társada­lom ellen. Kár, hogy ez a sajátos monológ csupán az előadás egyetlen pontján adja meg — szinte Brecht-i módon — a kilé­pés lehetőségét, egyébként pedig inkább egy Jókai hősre emlékez­tet ez a figura. Nehéz persze ösz- szetett jellemeket várni egy Csiky-mű előadásától. Az alap­anyagnál talán izgalmasabb, fe­szültebb is a produkció. De ez el­sősorban a darabon kívüli meg­fontolásokból származik. Ez kü­lönösen a második felvonásban derül ki, amelyben a rendező sem tud mit kezdeni Csiky jele­nettechnikájával, nem tudja in­dokolttá tenni a nagy jövés-me­nést. Ilyen körülmények között persze — az összes rendezői és színészi teljesítmény mellett — felemásra sikeredik az előadás. Látszik, hogy gondolkodva, ví­vódva jutottak el ehhez az ered­ményhez, de új színművet nem tudtak alkotni a már meglévő he­lyett. S ez persze rányomja a bélye­gét az együttes teljesítményre is, mivel a maga teljességében nem voltak képesek átlelkesíteni az Ingyenélőket. Ezért inkább kü- lön-külön lehet szólni részsike­rekről. Nagy öröm például Ro­mán Judit színpadi visszatérése, aki régi erényeit csillogtatja meg: az őszinteséget, a sodró átélést. Az egydimenziós figurával azon­ban nehezen boldogul, nincs le­hetősége emberi mélységek fel­villantására. Agárdy Ilona játéka is figyelemfelkeltő, a „gyászos özvegy” szerepében több színt is megmutathat, viszont nehezen válhat hitelessé ez a jellem, mert annyit sem árul el belső dolgairól a szerző, mint a többiekről. Ko­csis György Mosolygó Meny­hértként inkább egy politikai okokból meghasonlott ügyvédet testesít meg, mint egy jó útra tért szélhámost. Ez is indokolható, mert hirtelen színeváltozását ne­hezen lehetne érzékeltetni. A maga vitalitását, érzékenységét viszi be a szerepbe Bárdos Mar­git. Mint Borcsa, a szakácsnő, úgy jár-kél a többiek között, mint a megtestesült hétköznapiság. Czvetkó Sándor meggyőzően naiv, Fésűs Tamás viszont már karikírozza, az együgyűségig vi­szi el a figurát. Nagyon jó epizód- szerepet formál meg Szatmári György, aki a kicsiből is fontosat tud létrehozni. Pasqualetti Ilona távolságtartással szemléli az álta­la megjelenített alakot, pzért nem is kell különösebben alátá­masztani lelki átalakulását. Nehéz úgy színházat létrehoz­ni, ha az alapszövegre csak rész­ben lehet támaszkodni. Ez a da­rab porosságát, avittságát olykor még jobban aláhúzza, mert vala­hol mindig felfeslik a rendezői fantázia és invenció szövete. Gábor László Gyermekeloadás: Mátyás király Debrecenben Színt kell vallani... Antall József miniszterelnök parlamenti programbeszédét mondta, de közben zajlott az élet országszerte. Egerben például az évad utolsó előadásának premierjét tartották május 22-én délután. A bemutatóra eljött Hegedűs Géza az író is, akit a Színművészeti Fő­iskolán nem bennfentesek (ki ne tudná, hogy ott tanít?) sokszínű társalgási stílusáról, művelődéstörténeti kuriózumokat elfecsegő nyilatkozataiból ismernek a tévénézők. Tehát, ő egy enciklopédi­kus műveltségű közismert figura, akiről viszont kevesen tudják, hogy darabot is írt. Valószínű, ha nem 1953-ban keletkezik ez a tör­ténelmi játék, s nem kell hozzá a Dramaturgiai Tanács engedélye, s egyáltalán az a kor nem olyan, amilyen, az író drámaírói pályafutá­sa is másként alakult volna. De nem így történt... A Nem a ruha teszi az em­berhez volt az eredeti címe) szín­re került, és sokaknak tetszett. Valószínű, az akkori főfő-főnö- kök sem ráncolták össze a szem­öldöküket, mert a darabbéli igazságos Mátyáshoz való lojali­tásukat imigyen fejezték ki a dol­gos, kétkezi debreceni mester­emberek: „Mert Mátyásban bíz­hatunk”. Mátyás viszont — emlékez­zünk csak egy jelenetre! — maga is úgy véli, a díszes mente, a hata­lom, gazdagság jelképe sokkal inkább megilleti a dolgos szabó­legényt, aki két kezével szabta varrta az öltözetet, mintsem a hatalom kiskirálykodó birtoko­sait, nevezetesen a hegyaljai bir­tokos nemeseket... Különben a cselekményszö­vés kellemes, és népmeséién ere­deti. A hegyaljai nemesek szö­kött jobbágyaik után erednek, akiket az iparosodásra törekvő Debrecen befogadott. Az elrej­tőzött cselédeket erőszakkal, csellel vissza akaiják vinni lakó­helyükre. Minderről tudomást szerez az igazságos király, aki ál­ruhában elmegy a helyszínre, hogy utánanézzen a dolgoknak. Sokféle ruha és szerepcsere után ki-ki a helyére kerül, s a király igazságot oszt. A végén tehát színikéit vallani, kit takar a men­te, a suba, a diákköpeny. Nem le­hetett könnyű megfelelni a cen­zorok (pardon: dramaturgiai ta­nács) Kívánalmainak, hogy az „előremutató” mondanivalón túl a gyerekek számára is élvez­hető legyen az előadás. Ez a to­jáshéjon táncoló dramaturgia nem múlt el nyomtalanul. Pedig Gáli László főrendező igyekezett minden sallangot lehámozni a darabról, s egy Mátyásról szóló, (hiszen évforduló van) fordula­tokban, mókázásban gazdag gyerekprodukciót létrehozni. Ezt végül is sikerült megvalósíta­nia. A jelenlévő — többnyire ál­talános iskolásokból álló- gye­rekközönség csendben és feszült figyelemmel követte a színpadi történéseket. Kell-e ennél jobb fogadtatás? A lurkók, akik a kezdés előtt majd szétvetették a színházat, odafigyeltek. Rövide­sen felveszi az MTV is az elő­adást, s az aktualitásra való te­kintettel, bizonyára főműsoridő­ben adják. S televíziós program­nak sem lesz rossz. Ami miatt mégis fészkelődünk a székün­kön, az a kitörölhetetlen áthal­lás, ami még így is bennemaradt a szövegkönyvben. A színészi teljesítményekről annyit: a társulat tisztességesen oldotta meg a feladatot. Van, aki fészkelődéit a szerepben, s olyan is volt, aki úgy vélte: kötelessége szíwel-lélekkel beleadni mindent az alakításba, mert a gyerekkö­zönség is közönség. Sőt! Néhány kiváló epizódistának is örülhet­tünk. Sziki Károly, a főszereplő nyilván nem élete nagy alakításá­nak szánta ezt a szerepet, Pálfi Zoltán viszont remek karaktert formált meg, s hordóban gurulása meg éppenhogy komoly teljesít­mény. A tokaji főnemesek (Som­ló Ferenc, Kiss László), s a kocs- máros (Győrváry János) közös jelenete pedig kedélyes történel­mi atmoszférát idéz. Szépek a jelmezek, a verses szöveg fülbemászó, a zene kelle­mes, s a gyerekeknek mindez jó szórakozás. Mi meg, ne akarjunk többet „hallani” belőle, mint ami a színreállftók szándéka volt. Jámbor Ildikó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents