Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-07 / 55. szám
6. CPAPT JfJTvFJnLJI Hírlap, 15190. június 7., csütörtök Megalakult a szervező- bizottság A Magyar Sí Szövetség legutóbbi elnökségi ülésének egyik fő témája a jövő évi, Galyatetőn megrendezésre kerülő junior biatlon-világbajnokság volt. A testületjóváhagyta a vb szervezőbizottságának összetételét, melynek elnöke Holéczy Tibor, alel- nökei pedig a gyöngyösi Mákos Márton és dr. Magyar József. Nyilasi Tibor a Fradi új edzője Hosszú ideje nyílt titokként kezelték, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának jelenlegi edzője, Rákosi Gyula június 30-án lejáró szerződése után nem marad a klubnál. Az utódlás kérdésében több név is felmerült, de a találgatások végére csak tegnap került pont. Eszerint az elkövetkező idénytől Nyilasi Tibor, a közelmúlt egyik legnagyobb magyar labdarúgó-egyénisége irányítja a zöld-fehérek szakmai munkáját. Segítői előreláthatólag Mucha József és Szepesi László lesznek. Újdonság még a Fradinál, hogy Jean-Claude Bras francia vállalkozó 25 millió forintos alapítványt bocsátott az egyesület részére, amelyet az szabadon használhat fel. Nyári sportprogram Egerben A tavalyihoz hasonlóan az idén is gazdag sportprogramajánlattal lép a megyeszékhely diáksága elé az egri Gyermek- Szabadidőközpont. A tervek szerint kispályás labdarúgásban, asztaliteniszben, és az igények szerint más sportágakban is vetélkedést szerveznek, 6—14 éves fiatalok részére. A focicsapatokban egy szülő, és egy, a meghirdetettnél idősebb korú diák is szerepelhet. Az egyes fordulókra mindig hétfői napon, és 16 órától kerül sor a szabadidő- központban. A sportprogram részletes időbeosztása: június 18.: labdarúgás (selejtezők), asztalitenisz (elődöntők), június 25.: labdarúgás (selejtezők), asztalitenisz (középdöntő), július 2.: labdarúgás (selejtezők), asztalitenisz (döntők). Július 9.: labdarúgás (középdöntők), igény szerinti sportjáték. Július 16.: labdarúgás (középdöntő), igény szerinti sportjáték. Július 23.: labdarúgás (döntők), 18 órakor labdarúgásban és asztaliteniszben eredményhirdetés, igény szerinti sportjáték. Július 30.: a nyári sportnapok zárása, jutalomosztás. A nevezéseket személyesen, írásban vagy telefonon, június 13-ig lehet eljuttatni az alábbi címekre, ahol bővebb felvilágosítással is szolgálnak: Gyermek- Szabadidőközpont 3300 Eger, Bartók Béla tér 6. (Tel.: 12-686, 13-792), vagy Vígh László sportszervező 3300 Eger, Kallómalom u. 12. (Tel.: 15-829). Csak röviden. Havelange-t megerősítették FIFA-elnöki tisztében A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdai, római kongresszusán Joao Havelange-t választották meg újabb négy esztendős időszakra elnökké. A brazil sportvezető 1974 óta számít a labdarúgó élet első emberének. A hét végén Párádon rendezték meg immár harmadik ízben a Szilágyi Kati-kézilabdakupát. Ez alkalommal maga a névadó, a világválogatott szélső is jelen volt a viadalon, amelyet a házigazdák nyertek, megelőzve a Novaj és a Kisköre együttesét. A gólkirály Csomós Beáta (Párád), a legjobb játékos Dobó Krisztina (Novaj), a legjobb kapus pedig Dézsi Rita (Párád) lett. A győztes lányok edzője Braveczky Dénes volt. A közelmúltban rendezték a sakk-diákolimpia megyei döntőjét. A győztesek a hét végén Szombathelyen az országos fináléban öregbíthetik szűkebb pátriánk hírnevét. A lányoknál Varga Julianna (Párád), Tóth Szilvia és Lukács Krisztina (mindkettő Heves, 1. Sz. Ált. Isk.), a fiúknál Asztalos Krisztián (Párád), Köves Mihály (Gyöngyös, 4. Sz. Ált. Isk.), valamint Binder Tamás (Hatvan, 4. Sz. Ált. Isk.) harcolta ki a továbbjutást. A Pécs indulhat a KEK-ben A labdarúgó Magyar Kupa tegnapi döntőjét Tatabányán játszották: Pécsi MSC—Bp. Honvéd 2-0 (0-0). Továbbra is rosszul szerepel a szingapúri korosztályos sakk-vi- lágbajnokságon a kolacs- kovszkys Seres. A negyedik fordulóban az ausztrál Lee-től kapott ki, s így visszacsúszott a mezőny második felébe. Némileg javított helyzetén az, hogy az ötödik játéknapon legyőzte a hazaiak játékosát, Lim-et. A vb-ből még hat forduló van hátra. Ma utaztak el az NDK-beli Karl Marx Stadt városába az Egri .Spürraa« ifjúsági korú kereke- zői. Vígh László vezetésével négynapos nemzetközi versenyen vesznek részt, amelyen a házigazdák mellett még nyugatnémet, francia, csehszlovák és lengyel sportolók is indulnak. Körzeti labdarúgó-bajnokság Előzött a Petőfi bánya Az Eger körzet I. osztályában a Makiár — jóllehet, már megnyerte a bajnokságot — két vállra fektette a legutóbbi fordulóban az Istenmezejét. Az ezüstéremért viszont komoly harc bontakozott ki a Pétervására és az Egerszólát között. Az Andor- naktálya már nem tud elmozdulni a sereghajtó helyéről. Az eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Maklár-lstenmezeje 3-0 (7-0), Pétervására-Demjén 12-0 (2-0), Egerbakta-Kisnána 2-1 (5-0), Parád-Egercsehi 1-0 (7-1), Balaton-Egerszólát 0-0 (1-5), Apella ISZE-Andornak- tálya 1-1 (1-1). A Felsőtárkány- Mátraderecske mérkőzést június 17-éré halasztották el. A bajnokság állása: 1. Makiár 25 17 6 2 59-16 40 2. P.vására 24 14 5 5 68-36 33 3. Egerszólát 25 12 9 4 53-29 33 4. Egercsehi 25 13 4 8 48-43 30 5. Párád 25 11 7 7 40-31 29 6. F.tárkány 2412 5 7 50-47 29 7. Apella 25 11 6 8 57-49 28 8. I. mezeje 2510 5 11 45-49 24 9. M.derecske 24 6 9 9 44-40 21 10. Balaton 25 7 513 49-62 19 11. Egerbakta 25 5 8 12 34-39 18 12. Kisnána 24 6 3 15 30-48 15 13. Demjén 25 4 714 38-83 15 14. A.tálya 25 3 6 16 29-72 12 AII. osztályban még nem dőlt el az elsőségért folyó küzdelem. A jövő heti utolsó-fordulóban a Szilvásváradnak minden esélye megvan arra, hogy otthonában megverje a Vécset, és megszerezze a bajnoki címet. A legutóbbi fordulóban a mar- kaziak Száj Ián elszenvedett vereségükkel leszorultak a dobogóról. Az eredmények: Nagyvisnyó- Hevesaranyos 1-2, Mátraballa- Vécs 2-3, Noszvaj-Egerbocs 4-1, Szajla-Markaz 5-3. A bajnokság állása: 1. Noszvaj 22 15 2 5 66-36 32 2. Sz.várad 21 14 3 4 55-27 31 3. H.aranyos 22 14 3 5 53-38 31 4. Márkáz 22 12 5 5 59-26 29 5. Szajla 22 11 4 7 60-41 26 6. Kerecsend 22 10 3 9 48-45 23 7. Vécs 21 10 3 8 44-45 23 8. M.bállá 22 7 6 9 37-40 20 9. Nagyvísnyo 22 9 1 12 57-51 19 10. Egerbocs 22 7 3 12 38-61 17 A Gyöngyös körzeti bajnokság legutóbbi fordulójának nagy eseménye volt, hogy a Heréd kikapott Ecséden, a Petőfibánya viszont gólzáporos győzelmet aratott Gyöngyöspatán, és ezzel megelőzte riválisát. A Visznek otthonában is vereséget szenvedett a gyöngyössolymosiaktól. Az eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Visznek-Gyöngyös- solymos 2-3 (2-7), Gyöngyös- tarján-Abasár 2-1 (1-3), Ecséd- Heréd 1-0 (1-5), Petőfibánya- Gyöngyöspata 9-1 (2-1), Gyön- gyösoroszi-Karácsond 3-0 (1- 9), Boldog-Adács 6-2 (2-1), Szücsi-Csány 3-Ö (3-0). A bajnokság állása: 1. P. bánya 25 19 3 3 85-20 41 2. Heréd 25 19 3 3 68-23 41 3. Gy.pata 25 14 3 8 64-54 31 4. Gy.oroszi 25 11 7 7 46-30 29 5. Boldog 25 12 5 8 54-40 29 6. Karácsond 25 13 3 9 57-44 29 7. Visznek 25 11 5 9 67-44 27 8. Szűcsi 25 9 5 11 45-60 23 9. Ecséd 25 10 2 13 55-53 22 10. Csány 25 8 3 14 61-88 19 11. Adács 25 7 3 15 49-58 17 12. Gy.solymos 25 6 4 15 36-61 16 13. Gy.tarján 25 4 5 16 35-73 13 14. Abasár 25 5 3 17 21-83 13 Az ifjúságiak élcsoportjának állása: 1. Gyöngyöspata 47, 2. Petőfibánya 43, 3. Heréd 41, 4. GYSE II. 40 ponttal. A heves — füzesabonyi összevont körzeti bajnokságban a már bajnok átányiak múlt heti vereségük után újra kikaptak, ezúttal a Komlótól. A Tárnáméra Szi- halmon is magabiztosan nyert, a boconádiak pedig valóságos gól- özönt zúdítottak a pélyiek kapujába. Az eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Szihalom-Tarnamé- ra 0-5 (3-3), Tiszanána-Sarud 2-0 (3-0), Tenk-Kápolna 6-0 (10-0), Kömlő-Átány 2-1 (2-1), Boconád-Pély 9-0 (5-0), Kiskö- re-Besenyőtelek 1-0 (11-0). A bajnokság állása: 1. Atány 21 16 2 3 70-20 50 2. Tárnáméra 21 14 2 5 56-20 44 3. Kömlö 21 13 4 4 46-21 43 4. Tenk 21 12 3 6 47-28 39 5. Boconád 21 12 3 6 45-26 39 6. Kisköre 21 11 5 5 61-31 38 7. Tiszanána 21 11 1 9 56-32 34 8. B.telek 21 9 3 9 46-46 30 9. Szihalom 21 7 - 14 30-52 21 10. Sarud 21 4 4 13 32-53 16 11. Kápolna 21 2 - 1921-104 6 12. Pély 21 1 1 19 18-95 4 TfímcUaie 90 A vb a tv-ben A holnap kezdődő labdarúgó-világbajnokságot a következő menetrend szerint közvetíti a Magyar Televízió: JÚNIUS 8., PÉNTEK TV 1.17.50: Ünnepélyes megnyitó és Argentína-Kamerun (Milánó). JÚNIUS 9., SZOMBAT TV 1. 16.59: Szovjetunió-Románia (Bari). TV 2. 20.00: Arab Emírségek-Kolumbia (összefoglaló, Bologna). TV2. 20.50: Olaszország-Ausztria (Róma). JÚNIUS 10., VASÁRNAP TV2. 16.50: Egyesült Államok-Csehszlovákia (Firenze). TV 1. 20.40: Brazília-Svédország (Torino). JÚNIUS 11., HÉTFŐ TV2. 16.50: Costa Rica-Skócia (Genova). TV2. 20.00: NSZK- Jugoszlávia (összefoglaló, Milánó). TV 1. 20.50: Anglia-Írország (Cagliari). JÚNIUS 12., KEDD TV2.16.50: Belgium-Koreai Köztársaság (Verona). TV 1.20.50: Hollandia-Egyiptom (Palermo). JÚNIUS 13., SZERDA TV2. 16.50: Uruguay-Spanyolország (Udine), TV 1. 20.50: Argentína-Szovjetunió (Nápoly). JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK TV2. 16.50: Jugoszlávia-Kolumbia (Bologna). TV2 20.00: Ka- merun-Románia (összefoglaló, Bari). TV 1. 20.50: Olaszország- Egyesült Államok (Róma). JÚNIUS 15., PÉNTEK TV2. 16.50: Ausztria-Csehszlovákia (Firenze), TV 1. 20.50: NSZK-Arab Emírségek (Milánó). JÚNIUS 16., SZOMBAT TV 1. 16.50: Brazília-Costa Rica (Torino). TV2. 20.50: Anglia- Hollandia (Cagliari). JÚNIUS 17., VASÁRNAP TV 1. 10.15: Svédország-Skócia (összefoglaló, Genova). TV2. 16.50: Írország-Egyiptom (Palermo). TV 1. 20.40: Belgium-Uru- guay (Verona). JÚNIUS 18., HÉTFŐ TV2. 20.00: Koreai Köztársaság-Spanyolország (összefoglaló, Udine). TV 1. 20.50: Argentína-Románia (Nápoly). JÚNIUS 19., KEDD TV2. 16.50: NSZK-Kolumbia (Milánó). TV2. 20.00: Kamerun- Szovjetunió (összefoglaló, Bari) és Jugoszlávia-Arab Emírségek (ösz- szefoglaló, Bologna). TV 1. 20.50: Olaszország-Csehszlovákia (Róma). JÚNIUS 20., SZERDA TV2. 18.00: Ausztria-Egyesült Államok (összefoglaló, Firenze). TV 1. 20.50: Brazília-Skócia (Torino). JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK TV2. 16.50: Belgium-Spanyolország (Verona). TV2. 20.00: Svédország-Costa Rica (Genova), Koreai Köztársaság-Uruguay (Udine), Anglia-Egyiptom (Cagliari, összefoglaló). TV 1. 20.50: ír- ország-Hollandia (Palermo). JÚNIUS 22., PÉNTEK TV2. 20.00: Összefoglaló az első két hét mérkőzéseiről. JÚNIUS 23., SZOMBAT TV 1.16.50: A B-csoport 1. helyezettje — az A-csoport 3., vagy a C-csoport 3., vagy a D-csoport 3. helyezettjével (Nápoly). TV2. 20.50: A/2.-C/2. (Bari). JÚNIUS 24., VASÁRNAP TV2. 16.50: C/1.-A/3. vagy B/3. vagy F/3. (Torino). TV 1. 20.40: D/1.-B/3. vagy E/3. vagy F/3. JÚNIUS 25., HÉTFŐ TV2. 16.50: F/2.-B/2. (Genova). TV 1. 20.50: A/1.-C/3. vagy D/3. vagy E/3. (Róma). JÚNIUS 26., KEDD TV2. 16.50: E/1.-D/2. (Verona). TV 1. 20.50: F/1.-E/2. (Bologna). JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK TV 2. 18.00: Összefoglaló a nyolcaddöntőkről. JÚNIUS 30., SZOMBAT TV 1.16.50: A június 24-i, torinói győztes —a június 26-i, veronai győztes (Firenze). TV 1. 20.50: a június 25-i, genovai győztes — a június 25-i, római győztes (Róma). JÚLIUS 1., VASÁRNAP TV2. 16.50: A június 23-i, bari győztes — a június 24-i, milánói győztes (Milánó). TV 1. 20.30: a június 23-i, nápolyi győztes — a június 26-i, bolognai győztes (Nápoly). JÚLIUS 3.. KEDD TV 1.19.50: A június 30-i, firenzei győztes — a június 30-i, római győztes (Nápoly). JÚLIUS 4., SZERDA TV 1.19.50: Ajúlius 1-jei, milánói győztes — ajúlius 1-jei, nápolyi győztes (Torino). JÚLIUS 6., PÉNTEK TV 1. 16.00: Út a döntőig. JÚLIUS 7., SZOMBAT TV 2. 19.50: Mérkőzés a 3. helyért (Bari). JÚLIUS 8., VASÁRNAP TV 1. 19.30: Döntő (Róma). Vialli játszhat Az orvosok szerint az egyik legfőbb esélyesként számontar- tott házigazdák csatárát, az olasz Gianluca Viallit kisebb lábsérülése nem akadályozza meg abban, hogy pályára lépjen az osztrákok elleni bemutatkozó mérkőzésen. (UPI) Kolumbia a „sötét ló” szerepében? Meglepő kijelentéseket tett a kedd óta Olaszországban tartózkodó jugoszláv válogatott két játékosa. A csapatkapitány Zlatko Vujovics arról szólt, hogy nagyon megdöbbentette őket a zágrábi stadionban nemrég történt tömegverekedés, de a vb idejére megpróbálják az otthoni, elsősorban nemzetiségi ellentétekből fakadó gondokat félretenni, és helyette a sorsdöntő mérkőzésekre igyekeznek koncentrálni. A válogatott középpályása, Faruk Hadzsibegics annak a véleményének adott hangot, hogy megítélése szerint Kolumbia lehet a csoportmérkőzések meglepetésokozója. Lehet, hogy Hadzsibegics előre mossa kezeit a velük egy csoportban szereplő dél-amerikai együttes elleni esetleges kudarc miatt? (AP) Pénzbírság a színes lapokért Sepp Blatter, a FIFA főtitkára bejelentette, hogy a vb-n részt vevő játékosoknak az eltiltás mellett pénzbüntetést is kell fizetniük sárga lapos figyelmeztetés, illetve kiállítás esetén. A csapatmérkőzésekre vonatkozó tarifa: 2500 dollár két sárga lapért és 7 ezer dollár a kiállításért. (UPI) Olasz — nyugatnémet döntő? A vb kapcsán a DPA hírügynökség körkérdést intézett neves gazdasági szakemberekhez, művészekhez és egykori sportoló kiválóságokhoz. A legtöbben az olasz és nyugatnémet válogatottat tartják a végső sikerre is esélyesnek, de sokan tippelnek Argentína, Brazília és Hollandia győzelmére. Fritz Walter, az 1954-es világbajnok nyugatnémet válogatott kapitánya szerint az Olaszország — NSZK döntő lenne az ideális. Hogy miért? Erre is megadta a választ: „A feleségem olasz születésű, így ő is megnyugodna, ha egykori honfitársai döntőbe jutnának. Jómagam pedig természetesen azt szeretném, ha az én országom válogatottja győzne.” (DPA) Fél tucat influenzás a címvédőknél Nem a legkedvezőbb előjelekkel készül a világ- bajnoki címvédő Argentína a Kamerun elleni pénteki nyitómérkőzésre. A csapatot ugyanis több kisebb sérülés mellett influenzajárvány is sújtja, aminek eddig nem kevesebb, mint fél tucat játékos esett áldozatául. A hat belázasodott labdarúgó között van a csapat ásza, Diego Maradona is, akinek nyilatkozataiból a gondok ellenére is árad az optimizmus. Nem élhetek a szép emlékekből, gondolnom kell a jövőmre is, amelyet nagyban meghatároz a mostani vb, már alig várom a kezdőrúgást. Jó erőben érzem magam, kellően feltöltődtem, és súlyproblémám sincsen” — mondta a világ legmagasabbra taksált és legjobban fizetett labdarúgója. A rajongók nagy érdeklődéssel váiják, hogy a 29 éves Maradona eredményekben gazdag pályafutásában újabb „sikerállomást” je- lent-e majd az olaszországi esemény.