Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-29 / 74. szám
1990. június 29., péntek Hírlap 3. Változó jogszabályok — törvényesen között A Füzesabonyi Városi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága előtt beszámoló hangzott el arról, hogy hogyan is áll a hatósági ügyintézés helyzete a vb szakigazgatási szerveinél. E területet már két évvel ezelőtt értékelték, ám azóta történt egy és más, hiszen a felgyorsult társadalmi folyamatok, az ezek nyomán bekövetkezett jogszabályi változások a hatósági tevékenységet végzőkre is nagyobb feladatot rónak. Az érintettek e változásokhoz igazodva igyekeztek megteremteni a szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Az előbbi tényezővel kapcsolatban elmondható, hogy manapság az e munkát ellátók szakmai felkészültsége biztosítékát adhatja az ügyintézések törvényességének, míg az utóbbi dolognál azt érdemes kiemelni, hogy a számítástechnikai eszközök és programok e téren is egyre nagyobb szerepet kapnak. Az elsőfokú határozattal intézett ügyek száma évenként változik: az elmúlt öt esztendőt vizsgálva átlagosan 600 — 650. Ezen adattól lényeges eltérést csupán 1986-ban és 1988-ban lehetett tapasztalni. A növekedést ekkor a tehóval, a ház- és a földadó évközi módosításával kapcsolatos határozatok okozták. Már jó ideje tapasztalat, hogy a legtöbb elsőfokú határozattal intézett ügy a városfejlesztési, továbbá a termelés-ellátás felügyeleti osztályon fordul elő. Az állampolgárok számára — érthetően — fontos, hogy problémáikat mennyi időn belül sikerül elintézni. Nos, kijelenthető, hogy az ügyintézők igyekeztek megfelelni azoknak az előírásoknak, amelyek a határidőre vonatkoznak. Ezt mutatja, hogy az ügyek 80-84 százalékát 30 napon belül sikerül rendezni. S számtalan olyan eset fordul elő, amelyet a szakemberek az „azonnal elintézendő” kategóriába sorolnak. Példaként lehet megemlíteni a különböző igazolások, bizonyítványok, igazolványok kiadását, az anyakönyvi okiratok kiállítását, a személyi igazolványokba történő bejegyzéseket, stb. De azt sem szabad elhallgatni, hogy a korábbinál többször fordult elő a határidőből való „kicsúszás” is. Mindez az ügyintézők mulasztására enged következtetni. Tudott, hogy a szakigazgatási szervek — a jelenleg érvényes szabályok alapján — másodfokú hatóságként is eljárnak. Évente — átlagosan — 20-25 fellebbezés fordul elő, főként az adó-, az építésügyi, valamint a gyámügyi igazgatásban. Mindez különösebb megterhelést nem jelent az apparátus számára. Az esetek azt mutatják, hogy a másodfokú eljárás során az első fokon hozott döntések 50-60 százalékát helybenhagyták, a többit megváltoztatták, avagy új eljárást rendeltek el. Megnyugtatónak tűnik, hogy a határozatok törvényességi színvonala összességében megfelelő, a döntések zöme nem mond ellent a jogszabályi rendelkezésekben foglaltaknak. Az elmúlt két év során például az ügyész egy esetben élt felszólalással — törvénysértés miatt — az építésügyi hatóság ténykedése ellen, ugyanis megállapította, hogy az építési engedély megadásához szükséges feltételek meglétéről nem minden esetben győződtek meg a helyszínen. A szakigazgatási szervek által meghozott határozatok végrehajtásánál továbbra is az önkéntes jogkövetés a jellemző. (Mellesleg végrehajtási intézkedésekre a legtöbbször az adófizetési kötelezettség elmulasztása miatt kerül sor.) A jogalkalmazó tevékenységet nem könnyíti meg az igen nagyjoganyag, hogy a jogszabályok rendkívül gyakori módosulásáról már ne is szóljunk. Az elmúlt esztendőben is számos jogszabály szűnt meg, illetve keletkezett. Mindezt figyelemmel kísérni, a gyakorlatban alkalmazni még a legfelkészültebb szakembereknek is komoly problémákat okoz. Tudjuk jól, hogy az állampolgárok rendkívül érzékenyek a velük való bánásmódra. A füzesabonyiak úgy ítélik meg, hogy náluk ezzel nincs különösebb baj, már csak azért sem, mert az ehhez szükséges tárgyi feltételek biztosítottak. S bár akadnak még hiányosságok, az ottaniak úgy látják, hogy a hatósági ügyek intézésénél egyre inkább érvényesül az állampolgárok jogos érdekeinek védelme, valamint a törvényesség. Kétségtelen, hogy a szakigazgatási szerveknél munkálkodókat komoly követelmény elé állítják a szüntelenül zajló változások. Ezt talán ők érzik a legjobban. Emellett viszont azt is tudniuk kell, hogy a közelebbi és távolabbi jövőben még nagyobb mérvű módosulásokkal kell szembenézniük, még több jogszabályváltozást kell megérniük. Egyszóval: a léc magasabbra kerül... (sárhegyi) Nem a munkások kárára szeretné védeni... A mérnökszakszervezet új szerepkörben A mérnöki alkotómunka presztízsét az elmúlt 40 év alatt lerombolták, helyreállítása az egyik legfontosabb feladat — hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet az újjászerveződött Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete tartott a MTESZ Kossuth téri székházában. A négy hónapja alakult műszaki érdekvédelmi szervezet célja, hogy a mérnökök és technikusok általános, valamint egyedi gazdasági és szakmai érdekvédelmét megteremtse. A szakszervezet vezető képviselői a sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy a 40 év után újra működő mérnökszakszervezet nem a munkások kárára szeretné védeni az értelmiségi érdekeket, mert tisztában van azzal, hogy a lelkiismeretes és magas színvonalú fizikai munka nélkül nem valósulhat meg a szellemi alkotás. Ezért az az álláspontjuk, hogy a mérnököket és a technikusokat abból a többletértékből fizessék meg jobban, amelyet a vevő az új termékek korszerűségéért hajlandó fizetni. Meg kívánják teremteni annak lehetőségét, hogy tanácsokat adhassanak munkaügyi és szabadalmi kérdésekben. Diákotthonért — borsóbetakarító gépsor A Deko Hatvani Konzervgyára és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Nagygombosi Tangazdasága különös csereüzletet kötött. A gazdaság lerobbant gépeinek kisegítésére a gyár egy angol gyártmányú — több mint 70 ezer angol font értékű — borsóbetakarító gépsort vásárolt. Cserébe a nagygombosiak felajánlották diákszállójukat, melyet a tartósító nagyüzem kampánymunkák alatt a vendégmunkások elszállásolására használ. (Szabó Sándor felvétele — MTI) Az elfelejtett Péter-Pál „Ah élni, élni: mily édes, mi szép!” Két oszlopa igazságnak — énekli a magyar nép június 29- én, a két apostolfejedelem ünnepén. Az öreg galileai halászgazda és a hajdani egyházüldöző írástudó e napon halt vértanúhalált az akkor még pogány Rómában. Ki gondolta volna akkor, hogy megdöbbentő nagyságú bazilika épül Szent Péter megkínzott csontjai fölé, és a világ egyik legpompásabb monumentuma emlékeztet arra a helyre, ahol meghalt Szent Pál? Ha valaki ma Rómában jár, ezt a két templomot biztosan megnézi. Méltán, mert nem emberi erő az, ami Néró cirkuszában a keresztre feszített Péter lelki hatalmát fenntartotta. Szent Pál feje legördült extra muros, a falakon kívül. Gondolatai azonban ma is izzanak, Krisztus-élménye ma is friss, amelybe döbbent csodálkozással és bukdácsoló értelemmel próbálunk elmerülni. Két szellemi fejedelemé ez a nap, melyet feketévé degradált naptárunkban az ipari társadalom technikai hajszája. Még jó, ha észrevesszük, és emlékezünk arra, aki Néró cirkuszában fejjel lefelé függött a kereszten, amíg a kegyes halál bele nem söpörte abba a sírba, amelyet nemrég megtaláltak; megkínzott csontjait egy fal ürege rejtette. És jó, ha emlékezünk ezen a napon arra a Saul- Pálra, aki Izrael első királyának nevét viselte, de a damaszkuszi úton Pál lett, és végleg Pál is maradt a bakó kardjának suhintása alatt is. Erről a suhintásról jut eszünkbe, hogy a magyar embernek azért is volt kedves Péter-Pál napja, mert ez idő tájt suhintott először a szalmává érett búzatábla tövére. Mítosz az, hogy ez a nap az aratás kezdete volt. Ez a nap ünnep volt, mégpedig közkedvelt, jól megült ünnep, sok helyen egyháznapja, búcsú is volt. Sokszor és sokak előtt hajolt meg gömyedten a föld népe, amely a termés, a termékenység, a teremtés csodájának közelében élt. Kezéből hullt a vetőmag a földbe. Kezéből eresztett gyökeret a palánta. Keze fogta a hű állatok kötőfékét. Kezéből folyt a tej poharunkba, hullott a gyümölcs az asztalunkra, keze szelte számunkra az áldott kenyeret, ő azonban védtelen és áldott volt, mint a föld, amely van, és terem. Élete olyan volt, ahogy az írás mondja: „Ha a búzaszem nem hull a földbe..., egyedül marad...” (Ján. 12., 24.). Egyszer egyenesítette ki a derekát. Izzadó homlokkal, lihegő kebellel, de boldog-büszke mosollyal nézett végig földjén, amikor ott sorjáztak a keresztek, és várták, hogy érett szemeikből élet legyen; nemcsak a mi életünk, hanem a következő év élete is, amikor új termés lesz, újra zsendül az élet és érik a határ. Az aratás végtelenül fárasztó és végtelenül boldog munkájának előnapja volt az a Péter-Pál, amely apostolokat, szellemi magvetőket ünnepelt. Vértanúságuk emlékeztette az áldott föld népét munkájának, megaláztatásának vértanúságára, amelyre aznap az aratás reménykedő boldogságával gondolt, akár gazda volt, akár részesarató, mert az élet reménye csillant meg szemében. Vajon ki fogja-e még egyenesíteni derekát a falu népe? „Rég nem látta bizony vidámnak e nyájt, Minden nyara — új seb — a régire fájt: De talán most e nagy mezei jószág Áldást hoz az egyszer: szép Magyarország. ” (Arany: Vásárban) Miklós Béla Maklárí út 1. szám A Vérükéiből nézve... A hitelrontás határát súroló Makiári út 1. szám (Heves Megyei Hírlap 1990. június 18-i szám, 3. oldal) című cikkben foglaltakra, mint a kivitelezést végző Vertikál Kisszövetkezet elnöke az alábbiakban kívánok reflektálni, tekintettel arra, hogy az újságíró számára bemutatott dokumentumok ellenére nem a valóságnak megfelelő és azt tükröző, „hangulatkeltő” írás született. Az 1989. október 27-i műszaki átadás során sem a Belvárosi Lakásépítő Szövtkezet, sem a Hevesber, sem a városi tanács műszaki osztályának képviselői, de még a lakók sem találtak olyan hibákat, illetve hiányosságokat, amelyek példaszerűen kiragadva, az említett cikkben szerepeltek. Az apróbb hiányosságok pótlását a szövetkezet birtokában lévő lakónyilatkozatok és elismervények alapján 1990. április 3-ig elvégeztük. A szövetkezet, kiszolgáltatva, a Magyarországon forgalmazott építőanyagok minőségére is figyelemmel, kénytelen olyan terméket vásárolni, amely a lakók által fizetett négyzetméterárba belefér, így fordulhatott elő, hogy a szövetkezet által megvásárolt ajtókra gyárilag felszerelt zárszerkezetek hibásak voltak, melyről a szövetkezet természetesen nem tehetett, viszont ott kárként mutatkozott a többszöri csere miatt. Kizárólag a cikkből szereztem tudomást Huszár Edit testvére lakásában lévő ajtóhibáról, ugyanis azt a szövetkezet felé nem jelezte, azonban ennek megtörténte után, ha a valóságnak megfelel, úgy természetesen kijavítjuk. Hasonló a helyzet a tetőtéri ablakokkal is, melyet szintén nem a kisszövetkezet gyárt, hanem a kereskedelmi forgalomból szerzi be, azonban annak hiányosságaiért való felelősség, illetve hibakijavítási kötelezettség a szövetkezetét terheli, utalok itt a Sebesék lakására, amelyet még beköltözésüket megelőzően térítésmentesen ismételten lefestettünk. A rosszul beoltott mész kiválasztása sem szándékosan történt, hiszen a vásárláskor mész- hidrátot rendelt a szövetkezet, amely másképp porított, mint a hagyományos mész, és csupán a felhasználása után derül ki, hogy esetleg „mészkukac” keletkezett. Utólagos ellenőrzésünk során sikerült megállapítanunk, hogy a társasháznál felhasznált mész mennyiségéből összesen egy szállítmány volt „kukacos”, kártérítési igényünket a szállító felé előterjesztettük, egyébként összesen 11-ből 3 lakásnál néhány négyzetméteres területen mutatkozott a hiba. A Vertikál a cikkben foglaltakkal ellentétben nemcsak ígért, hanem teljesített is, minden szerződéses kötelezettségének eleget tett, és az nem róható fel számlájára, hogy ha hozzá nem értő módon — házilagos szerelést végezve — az új lakásban a csempét eltörik, utalok itt Gyulaváriék fürdőszobájának egy darab csempéjére, amelyet a lakó tájékoztatása szerint nem megfelelő eszközzel kívántak kifúrni a szárító felszerelése céljából. Én, mint a szövetkezet elnöke, nem bánkódom, csupán bosz- szankodom, hogy az általunk építési technológiának és kivitelezési szerződésnek megfelelően felépített lakások átvétele után alaptalan kifogásokat terjesztenek elő a lakók oly módon, ahogyan az a cikkben megjelent. Az igazsághoz tartozik még az is, hogy miután önálló gazdálkodó szervezet vagyunk, nyilvánvalóan igényt tartunk az általunk elvégzett munka ellenértékére, azonban többszöri felszólításunk ellenére sem fizették még ki a lakástulajdonosok a vételárhátralékaikat. Bízunk benne, hogy a bírósági eljárás ebben a vonatkozásban elkerülhető lesz. Csupán megjegyezni kívánom, hogy az újságíró feltehetőleg nem elírásból, hanem a hatás kedvéért tüntette fel I. osztályúnak a kőris szalagparkettát a számlán, holott a lakásokban II. osztályú került lerakásra. A számlán is II. osztályú parketta szerepel — amelyet egyébként bemutattunk a cikkírónak —, és ennek ellenértékét számoltuk el a lakók felé. Egyébként a szalag- parketta nem púposodhat fel, de az újságíró ez irányú kijelentését csupán szakmai hozzá nem értésnek tekintem. A cikkben foglaltakkal ellentétben hiánylisták nem készültek, és nem készülnek, bár ha ilyen van, azt felénk nem jelezték, az azonban természetes, hogy a jogszabályban rögzített szavatossági kötelezettségünknek szükség esetén eleget teszünk. A cikkben közölt képekkel kapcsolatban megjegyzem, hogy az „udvarcsendélet” fotóról is kivehetően egy kiásott gödör törmelékei láthatók, azt azonban, hogy az milyen célt szolgál, nem tudom, hiszen az építkezésünkhöz erre nem volt szükség, azt nem mi végeztük, egyébként pedig parkosításra szerződést nem kötöttünk. A „Nem éppen szívderítő” fotó feltehetőleg a Gyulaváriék által eltört csempét mutatja, amelyért, mint már említettem, felelősséggel nem tartozunk. Az „Elvarázsolt lépcsősor” fényképen az általunk már kijavított lépcsőház képe látható, ugyanis födémmagasítás miatt az eredetileg 16 centiméteres lépcsőfok helyett négy darab 12 centiméteres lépcső keletkezett, amely álláspontom szerint nem teszi elvarázsolt kastéllyá az épületet. A villanyórák „úgy maradtak” fényképen egy szabályos árammérő látszik, amely valószínű, hogy festés közben fröcskö- lődött össze, azonban a takarítás során letisztították. A villanyórák zárt szekrényben való elhelyezésére szintén nem volt szerződésünk. A külső homlokzatot ábrázoló fényképről is megállapítható, hogy a tetőtéri saroklakás — éppen az adottságainál fogva — ferde, de hát az nem várható el, hogy ilyen tetőszerkezet a mértani törvényekkel ellentétben kerüljön megépítésre. Sem a lakások, sem a garázsok értékesítését nem mi, hanem a Bőgős Tibor elnök által vezetett Belvárosi Lakásépítő Szövetkezet végezte, így az elosztás mikéntje sem tartozott ránk, csupán a kivitelezés, amelynek, mint már említettem, teljes mértékben és megfelelően eleget tettünk, amelyet igazol a Hevesber elismerő levele, valamint a megrendelő lakásszövetkezet vezetőségének nyilatkozata is. A cikkíró részére javaslom, hogy ne csupán mondja, hanem tegye is magáévá újságjának azon igyekezetét, hogy a tényeknek és valóságnak megfelelően tájékoztassa a tisztelt olvasót, aki esetleg „LAKÓ” is. Tisztelettel: Péntek András szöv. elnök A menyasszony még mindig csúnya kissé... Tisztelt elnök úr, én tökéletesen megértem, hogy Ön ezt a levelet megírta, az Ön helyében én sem tettem volna mást. Világos, hogy mindenkinek megvannak a maga szempontjai, a maga érdekei. Azzal is tisztában vagyok, hogy a Vertikál Kisszövetkezet része és részese a magyar építőiparnak, amelyről bizonyára mindannyiunknák megvan a saját véleménye. Önnek talán némiképp kedvezőbb, mint nekem, vagy a lakóknak, de ez is érthető. Egyvalami viszont — bármennyire is szépítjük a menyasz- szonyt — sajnos nem vitatható. Az, hogy ebben a lakásban hibák vannak. Görbe vonalak vannak, mészkukacok vannak, eltört csempék vannak — nincs szerencséje, nem abban a lakásban, amelyre Ön gondolt, és nem '’házifúrás'' miatt... És hiánylista is készült, több, mint harminc pontban, amit a lakók - állításuk szerint — bemutattak Önnek. Ha figyelmesen elolvasta a cikket, rájöhetett, hogy a ’’bánkódó szövetkezeti elnök" nem Ön, hanem Bőgős Tibor, az építtető: az Ön cégét ígérőnek tituláltam. Joggal, hiszen Ön tényleg megígérte beszélgetésünk során, hogy kijavítják a hibákat. Ami egy becsületes dolog. Ám korántsem kegy. Kötelesség. Doms Judit
