Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)

1990-06-21 / 67. szám

HEVES MEGYEI Hírlao 1990. június 21., csütörtök A Nap kél: 4.47 órakor — nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kél: 01.51 órakor — nyugszik: 18.52 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALAJOS és LEILA nevű kedves olvasóinkat Az Alajos név a 16. században különült el a Lajostól, és vált külön névvé. Mindkettő a Chlodvig névből ered, melyben a „hiút” ófelnémet szó: „dicső"-t, a „wig” „harc”-ot jelent, így értelme: „dicső harcos”. Egyes kutatók másképpen magyarázzák eredetét: szerintük nem a Lajosból származik a név, hanem ere­deti formája az ófelnémet Albwin, Adalwin és így jelentése: az „alb, alp”: „tün­dér”, és a „Wini”: „barát” után a „Tündérek barátja”. De lehetett alapja az Alwis név is, mely esetben a szintén ófelnémet „al”: egészet, a „Wisi” „okos”-t jelent, értelme: „nagyon bölcs” lenne. Az idén először kapott helyet a naptárban a szép hangzású Leila név, amelyet pedig az 1967-ben felvett statisztika szerint egyetlenegy leányka sem vette fel. Perzsa eredetű, amely nyelvben „sötét hajú” a jelentése. Érdekes, hogy az an­gol nyelvben elég gyakori, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy Byron: A gyaur című költemény hősnőjét nevezte így el. Nevükhöz illően a Leilákat sötét­bordó mályvarózsával köszöntsék fel. ^[időjárás Várható időjárás ma estig: Elsősorban a Dunántúlon időn­ként megnövekszik a gomolyfel- hőzet és a délutáni órákban zápo­reső, helyenként zivatar várható. A zivatargócokban felhőszakadás is előfordulhat. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 30 fok körül ala­kul. mmam m ^ m Sm f m mm ^ Tisztújító közgyűlés A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület Heves Megyei Terüle­ti Csoportja június 19-én tisztújí­tó közgyűlést tartott. A gyűlésen értékelték az elmúlt öt év mun­káját, valamint meghatározták a következő időszak feladatait. A közgyűlésen megválasztották az új vezetőséget is. Az elnök Sán­dor Tamás, a megyei földhivatal osztályvezetője, titkára pedig Kiss Béla, megyei földmérési szakfelügyelő lett. TEGNAPRÓL MÁRA Emléktábla-avatás (Folytatás az 1. oldalról) Itt a Recski Szövetség hatvani csoportja nevében Nagy Antal üdvözölte az egybegyűlteket, majd dr. Baranyai Miklós képvi­selő mondott emlékbeszédet, föl­említve azt is, hogy a hatvani ta­nács volt az, amely országosan elsőként igyekezett — az erkölcsi kárpótlás mellett — anyagi segít­séghez juttatni a sokat szenve­dett családok-máig élő tagjait. Kiemelkedő momentuma volt az eseménynek, amikor Kéri Kál­mán, az Országgyűlés korelnö­ke, egykori honvéd vezérkari fő­nök, az internáltak egyike lelep­lezte a tragikus eseményre emlé­keztető táblát. Kéri Kálmán sza­vai elsősorban a ma élő fiatalabb generációkhoz szóltak, arra ösz­tönözve, hogy a jelen emberé­ben, a jelen társadalmában első­sorban az alkotó ösztönt kell most kibontakoztatnunk, cse­lekvő és építő munkára serkent­ve. Ezután Petrasovics Anna, a Szociáldemokrata Párt elnöke kért szót, felemlítve a sztálini idők torzulásait, amelyek egy ilyen kis város életét sem kímél­ték meg. Az emléktábla-avató ünnepség — már a késő estébe nyúlóan — nemzeti Himnuszunk közös eléneklésével fejeződött be. (moldvay) 40 ÉVE.. 1$50. JÚNIUS 13.-ÉN innen krcollck el HATVAN szerseíes pcpjuii és védelmezőikéi: a léríiakal Recskre és más internáló láborokbűjCSEilncljailíol c Hortobágy lanynvilágába. Megbocsáfásl hirdetve . áüiioilnfe ez emlékei raewuMitts is.-fa A PECSKl STöVETSÍC TAGJAI U HATVA* vÁfcOS POlCÁKAI. A Ferences-rendház falán ol­vasható Üjhatvanban Tarthatatlan Tarthatatlan állapotok uralkodnak mostanában az egri strand melletti parko­lóban — értesültünk. A hosszú út után ott állnak meg az autóbuszok, s az utasoknak a megtett kilo­méterek alatt bizonyos tart­hatatlan ingereik keletkez­nek, amelyeket leginkább úgy igyekeznek leküzdeni, hogy megszabadulnak tő­lük. Csakhogy a környéken nincsen nyilvános WC, s így legtöbben a közeli szállo­dába rohannak, ahol meg­jelenésükkel alaposan fel­dúlják a pihenni vágyók nyugalmát. A személyzet természetesen nem küldi ki őket, hiszen akkor bizony­nyal más megoldáshoz fo­lyamodnának, s annak kö­vetkezménye minden való­színűség szerint egy elég nagy átmérőjű pöcegödör lenne. A városi tanács műszaki osztályán ismerik a gondot. A területrendezési munká­latok miatt alakult úgy, hogy a Petőfi féri nyilvános WC nemrégiben megszűnt, s csak jövő nyáron várja új­ra a rászorulókat. Addig is egy vállalkozó állít fel majd konténert előreláthatóan július elején, oda szalad­hatnak majd a frissen érke­zett turisták tarthatatlan problémáikkal, (kom) Változatos látnivalók — fesztivál nélkül Mit ígér az egri nyár? Ezen a nyáron több kezdemé­nyezés is várja az egrieket, illetve a városba látogatókat. Mint hírül adtuk, az egri GAMESZ szerve­zésében zenés vígjáték nyitotta meg a programsorozatot. S. Ma­ugham Imádok férjhez menni cí­mű darabját az egri Gárdonyi Géza Színház művészei adják elő az egri Szépasszony-völgy sza­badtéri színpadán. A középpontban az Agria Já­tékok áll, amely a Líceum udva­rán kerül megrendezésre. A Gárdonyi Géza Színház olyan produkciói kerülnek szabadtér­re, amelyek az évad nagy sikerei voltak. A La Mancha lovagja cí­mű musical, a Csókos asszony cí­mű operett, és a Mátyás király Debrecenben című történelmi játék látható itt több alkalom­mal. Ezenkívül előadó- és orgo­naestek színesítik a rendezvény- sorozatot. Az egri közönség még nem ismeri Az úrhatnám szolgá­ló című vígoperát, amely július 16-án kerül színpadra. A Harle­kin Bábszínház A szürke ló rím­mel maszkos játékot mutat be jú­lius 12-én. Külön meg kell emlékezni a reneszánsz napokról, amely jú­nius 29-én, 30-án, illetve július 1-jén lesz. Jelmezes felvonulá­sok, koncertek, haditorna-be­mutatók teszik gazdagabbá a vá­ros hangulatát. Figyelni kell tehát a különbö­ző programfüzeteket és plakáto­kat ahhoz, hogy valaki eligazod­jék. Sajnálatos hiány, hogy nem áll össze fesztivállá ez a rendez­vénysorozat, így külön-külön kevésbé hatásosak ezek a vállal­kozások, mint valamilyen egysé­ges és jól reklámozott, szervesen felépített egri nyár keretében. A barokk település jelentős mér­tékben az idegenforgalomból él, de a szétfolyó forintok keveset hoznak így a konyhára. (g- l) Hortobágyra emlékeztetve Sorstársak randevúja MEBIB-ülés Kevesebb lesz a támogatás A hét végén, szombaton 12 órakor emlékműavatóra kerül sor Hortobágyon. A hajdani kényszermunkatáborba kitele­pítettek az elhurcoltatás 40. év­fordulóján találkoznak a Magyar Szabadságharcosok Világszövet­sége felhívására. A hajdani sors­társakat és együttérzőket az ese­A Minisztertanács nemrégi­ben hozott rendelete szerint új hatósági bizonyítványt állítanak ki mindazok részére, akiket an­nak idején jogtalanul korlátoz­tak személyes szabadságukban, vagyis akiket internáltak, kitele­pítettek, őrizetbe vettek, illetve a Szovjetunióba elhurcoltak. Dr. Lantos Bálinttól, a Heves megyei rendőrfőkapitány-he­lyettestől azt a tájékoztatást kap­tuk, hogy a bizonyítvány kiállítá­sa ügyében nemcsak a tanácson, hanem a megye rendőrkapitány­ságain is beszerezhetők a szüksé­ges adatlapok. Az itteni munka­társak segítséget nyújtanak az okmányok kitöltésében, vala­mint felvilágosítást nyújtanak a jogtalan fogvatartások okozta társadalombiztosítási helyzetet ért sérelmek orvoslásával kap­csolatban. Természetesen bármilyen for­mában beérkező kérelmet elfo­- KÉPVISELŐI FOGA­DÓÓRÁK. Kelemen József, a 2-es számú választókörzet kép­viselője ma délelőtt fél 9-től 11- ig Nagyvisnyón, 12-től 17 óráig pedig Szilvásváradon tart foga­dóórát. Mindkét helyen a köz­ségi tanács épületében várja a lakosság időszerű panaszait, észrevételeit.- ÉRDEKVÉDELEM. A Központi Munkástanács szom­baton, Budapesten, 10 órakor, a Dohány utca 76. szám alatt gyű­lést tart. A szervezők Heves me­gye munkásképviselőit is várják rendezvényükre. ményen való részvételre invitálja a Magyar Politikai Foglyok Szö­vetsége Heves Megyei Szerveze­te is. Az emlékező ünnepségre a szervezők Debrecenből, a Köl­csey Művelődési Központ par­kolójából 9-től óránként indíta­nak autóbuszt Hortobágyra. gadnak a rendőrkapitányságo­kon, de ezeknek is tartalmazniuk kell a legfontosabb adatokat (név, születési hely, a személyes szabadság korlátozásának kez­dete, vége, helye, valamint más, rendelkezésre álló okmányok, nyugdíjastörzsszám, lakcím). A kérelmek elbírálását a Bel­ügyminisztérium Titkársága, igazgatási osztály (1903 Buda­pest, Pf. 314.) végzi, így közvetle­nül erre a címre is továbbítható a kitöltött adatlap, illetve levél. A jogérvényesítésre nem szabtak határidőt, ám minden­képpen érdemes a lehetőségek szerint június végéig benyújtani az igényt, hiszen a biztosított kedvezmény, a 250 — 500forin­tos nyugdíjemelés a hatósági bi­zonyítványnak a nyugdíjfolyósí­tó szervhez történő megküldését megelőző hatodik hónap első napjától illeti meg az érintettet.-NYITOTT FÓRUM A KÖZBIZTONSÁGRÓL. A Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányságon junius 30-án, délelőtt 9 órától nyitott fórumot tartanak a közbiztonságról. A tanácsko­zás Egerben, a Szabadság tér 1—3. szám alatti székház nagy­termében lesz.- BELSŐ VÁLLALKO­ZÁSOKRÓL. A Heves Megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Érdekvédelmi Szövetsége ma 9 órakor tartja elnökségi ülését. Szabó József titkár a belső vállal­kozások lehetőségeiről, beveze­tésének és működésének megyei tapasztalatairól számol be. Tegnap — Egerben —, a Tech­nika Házában ülésezett a Mátra — Bükki Intézőbizottság. Az első napirendi pont kereté­ben dr. Gellai Imre, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke számolt be az idegenforgalom helyzetéről, feladatairól, vala­mint arról, hogy a várható válto­zások milyen hatással lesznek a hazai és már érezhetően meg- csappantnemzetközi turizmusra. Ezután került terítékre az mogatások felhasználásának ügye. E támogatások felhaszná­lásával megvalósult létesítmé­nyek összértéke meghaladta a 320 millió forintot. Hozzá kell tenni, hogy tavaly elmaradt né1 hány kiemelt munka. Mint pél­dául a szennyvízkezelés Mátra- szentimrén, Párádon és Bükk­széken. Az eredmények közé so­rolhatók viszont azok a fürdőfej­lesztések, amelyeket a termálvíz hasznosítása érdekében indítot­tak Bükkszéken, Bogácson, Egerben és Miskolcon. A téli sportok kedvelőinek pedig sífel­vonókat helyeztek üzembe Bánkúton és Répáshután. Az idei támogatásokkal kapcsolat­ban elmondták: egyrészt csök­ken a keret abszolút értéke, más­részt az infláció további 20 szá­zalékot „vesz el” az összegből. Várható, hogy az Idegenforgal­mi Fejlesztési Alap 24, a Köz­ponti Fejlesztési Alap pedig 25 millióval segíti a mátra — bükki idegenforgalom ügyét. Ismét az egri ivóvízről Környezet­védők tiltakozása Számos lakossági jelzés és be­jelentés hívta fel a Heves Megyei Környezetvédelmi Sző vétség ille­tékeseinek figyelmét a napokban észlelt egri ivóvíz-szennyeződés­re. Mint Bárdos Ferenc, a kör­nyezetvédők szövetségének ügy­vivője informálta a Hírlapot, til­takozásuknak adtak hangot a Heves Megyei Vízmű Vállalat­nál. Levelükben egyebek között így fogalmaztak: „...a bekövet­kezett szennyezés feltehetően az önök által vártnál nagyobb volt, erre utal az a tény is, hogy széles körben nem jelezték előre. Java­soljuk, hogy a hasonló esemé­nyek elkerülése érdekében min­den beavatkozás előtt sokoldalú­an elemezzék a kialakulható szennyeződés műszaki lehetősé­geit és lakossági kihatását. (A biztosító az egészségi károkat nem tudja megtéríteni, mivel az pénzre nem váltható át.) A tiszta és egészséges ivóvíz minden ál­lampolgár elemi érdeke. Az Eger városi ivóvízrendszer tervszerű karbantartási helyzete — a bekö­vetkezett események kapcsán — megkérdőjelezhető”. A környezetvédők vélemé­nyéhez — úgy véljük — nem kell kommentár... Sikerének titka: a megbízha­tó információ! Magyar Gazda­sági Cégmutató. Kérje felvéte­lét. P.M.S. Kft. Bp., 1519 Pf. 248. (X)- KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁBOR. Az egri Vitkovics-ház augusztus 13 - 24-ig képzőmű­vészeti nyári tábort szervez álta­lános iskolás gyerekeknek. A kisdiákok az agyagozás, a bati­kolás és a grafika fortélyait is­merhetik meg. Jelentkezni június 31-ig az intézményben lehet, a Széchenyi u. 55. szám alatt, illet­ve a 12-345-ös telefonon. 1989. évi és az idei pénzügyi tá­A többség volt katona... Focizó mozgássérültek Üzbegisztán fővárosában, Taskentben működik a mozgássérültek labdarúgó-szövetsége, a maga ne­mében egyedülálló szervezet az egész Szovjetunióban. A szövetség tagjai olyan emberek, akik gyer­mekkoruk óta nyomorékok, munka közben váltak azzá, vagy baleset következtében lettek mozgássé­rültek. A többség azonban olyan volt katona, aki az afganisztáni háborúban vált nyomorékká. Á klub egyébként vállalatok, gyárak, szövetkezetek, valamint magánszemélyek adományaiból tartja fenn ma­gát, több mint harminc szponzora van. Ez az anyagi támogatás teszi lehetővé, hogy a taskenti csapat ne csak a taskenti stadionokban, hanem Üzbegisztán más városaiban is mérkőzhessen. Sőt, tavaly szep­temberben vendégeskedtek az amerikai Seattle-ben, ahol angol, brazil, kanadai, salvadori és több amerikai állam csapataival mérkőztek a mozgássérültek világkupáján, és a negyedik helyen végeztek. (APN) A rendőrség is segít Internáltak, kitelepítettek rehabilitálása Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő és felelős kiadó: KAPOSI LEVENTE * Kiadja: az AS-B Kft. * Szerkesztő­ség: Eger,^Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Teijeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hóra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László — HU ISSN 0865—9109

Next

/
Thumbnails
Contents