Heves Megyei Hírlap, 1990. június (1. évfolyam, 50-75. szám)
1990-06-20 / 66. szám
1990. június 20., szerda Hírlap___________________ _________________________3. N oszvajon igazságot akarnak (H/2.) Folyik a munka a síkfőkűti parkban Jellegzetes noszvaji kép: a mocsaras Attila-forrás (Fotó: Perl Márton) Hogyan lesz Ciliiből Shakespeare ? Utazom vonaton, és bámulom a szemben ülő csinos nőt. Noha diszkréten csinálom, a nő mégis megunhatja a dolgot, mert könyvet vesz elő, s belemélyed. Hogy Shakespeare-rel nem versenyezhetek, azt nyomban belátom, s magam is olvasni kezdek. Ahogy a nő meglátja, hogy egy Zalatnay-köte- tet tartok a kezemben, olyan megvető pillantást küld felém, hogy legszívesebben azonmód elsüllyednék szégyenemben. Most már bánom, hogy az aluljáróban vásároltam, s nem valamiféle komoly könyvesboltban. Mentségemre szolgáljon, nem én vagyok az egyedüli, aki bestsellereket forgat. Sokan vagyunk, nagyon sokan. Bizonyára önök is tapasztalták már, hogy az utcai, aluljárói könyvárusító asztalkák mellett milyen tömegek álldogálnak, nézelődnek. Hála istennek — sóhajthatna fel valaki, aki nincs tisztában a viszonyokkal —, olvasnak az emberek. Igen ám — felelhetné erre az, aki viszont tökéletesen ismeri a helyzetet —, de mit olvasnak? S a saját maga által feltett kérdésre nyomban válaszolna is: bestsellereket, főként magyarokat. Az ám, idáig is eljutottunk... Vannak már hazai bestsellerek. Ezek sorát valamikor Végh Antal munkái nyitották meg — Miért beteg a magyar futball?, Gyógyít 6 atlan?, stb. —, majd következtek az újabb és újabb kiadványok. Ezek sikere — úgy tűnik — felvillanyozta a szerzőket és kiadókat, mert napjainkban szinte óráról órára tűnnek fel a hasonló jellegű művek. Itt van a Kiskirályok mundérban, a Tolvajkulcs című „dolgozat”, hogy egyéb csemegékről — lásd: Agykontroll — már ne is beszéljünk. Kétségtelen tény, hogy itt korántsem irodalmi remeklésekről, bravúrokról van szó. Mint ahogyan az is nyilvánvaló, hogy azok, akik ezekért a művekért vívnak közelharcot a standoknál, nem éppen az esztétikai szempontokat tartják elsődlegesnek. S aligha hihető, hogy a bestsellerek szerzői azt gondolják, írásukkal nevüket átadták az örökkévalóságnak. A címben azt kérdeztem: hogyan lesz Zalatnay „Ciniből” Shakespeare? Nos, a válasz roppant egyszerű: sehogy. S akik effajta összehasonlításokkal próbálják meg kétségbevonni a Cini-, Bokor-, Gazsó — Zelei-féle munkák létjogosultságát, azok súlyosan tévednek. Mi lehet a magyarázata az említett könyvek rendkívüli népszerűségének? Nos, egészen bizonyos, hogy ezzel kapcsolatban többféle magyarázattal is lehet szolgálni. Jómagam úgy gondolom, a „titok” egyik nyitja, hogy ezek a kötetek olyan világba engednek bepillantást, amely nagyon sokáig mindannyiunk előtt rejtve volt. Gondoljunk csak a Bokor Imre által bemutatottakra... A szerzők persze korábban is pró- bálkoztak-próbálkozgattak, de — többnyire — hiába. A kulturális terület nagyhatalmú irányítói sokkal inkább tiltottak, semmint tűrtek. Hol azzal érveltek, hogy a mű „nem igazi érték, nem irodalom”, hol meg azzal, hogy erről vagy arról a témáról szólni az adott időben „nem politikus”. Több indoklás nem kellett, ellenvéleményeknek meg végképp nem volt helyük. S aztán — hála a változó időknek — mégis bekövetkezett az áttörés. Ha pedig elfogadjuk azt a tételt, miszerint eleddig ismeretlen történések, események tárulnak föl előttünk a bestsellerek jó része révén, akkor azt is mondhatjuk, hogy ezekre szükség van, hiszen hiányt pótolnak. Olyan információkhoz juttatják az olvasót, amelyek elősegíthetik a dolgok jobb megértését, a világban való jobb eligazodást. Tudván tudom, nagyon sokan akadnak, akik elítélik, megvetik e kötetek szerzőit. Mások — akik az „igazi irodalom” letéteményeseinek vélik önmagukat — lépéseket sürgetnek annak érdekében, hogy az utcákról eltűnjenek mindazok az írások, amelyeket ők „szennyirodalomnak, ponyvának” —jobb esetben — „bestsellernek” bélyegeznek. Nem hiszem, hogy az ilyen radikális megoldást szorgalmazóknak lenne igazuk. A tiltás korszakát egyszer már átéltük, s nem volt sok örömünk benne. A könyvpiacon is verseny van. Verseny az olvasókért. S az olvasó majd dönt. Bizony, így van ez jól. Hiába is néz rám olyan megvetően, drága hölgyem, itt szemben a vonaton... (sárhegyi) Az NSZK emeli a létszámot — Olaszországban 1500 magyar munkanélküli — Izraelben gyümölcstermesztéssel ismerkednek a diákok — Franciaország érettségizetteket vár Több lesz a külföldi tanulási, munkavállalási lehetőség Az előző részben leírtak miatt fordultak többen noszvajiak közérdekű bejelentéssel a Legfőbb Ügyészséghez. A beadványt tizenhármán látták el kézjegyükkel. Az ügyirat tartalmáról a kisgazdapárt helyi szervezetének titkára, Pintér László tájékoztat. Fondorlattal rávette a tanácsot — Azon túl — magyarázza —, ami már szóba került eddig is, meg kell említeni, hogy 1988- ban az elnök által pártfogolt Mos-Tak Gmk mintegy 300 folyóméter hosszú, 2,5 — 3 méter széles mellékutat terített le helyi agyagos sóderral. Ennek nagy részét már elhordta a víz. A kivitelezők mégis 600 ezer forintot kaptak, holott még az anyag is ingyen volt! Megkérdeztük az elnököt egy falugyűlésen, miért fizetett nekik. Azt válaszolta, hogy nem volt más kivitelező. Mi viszont tudtuk, hogy akkor már a gmk fizetésképtelenné vált. — Talán gyanítják, hogy az elnök miért ragaszkodott ehhez a gmk-hoz? — Nemcsak gyanítjuk, tudjuk is. Két esztendeje az elnök fondorlattal és ígérgetésekkel rávette a tanácsot, hogy a Mos-Tak Gmk-val egyesülve hozzanak létre úgynevezett kommunális korlátolt felelősségű társaságot, mert az jövedelmező lesz a falunak is. Persze, ennek az ügyvezetője ő maga lett. Az első ténykedése az volt ennek a kft.-nek, hogy megvásárolta kétmillióért az egri Szépasszony-völgyben lévő Hör pincét. A tanácstagság — amely a kft.-n belül 50 százalékos döntéssel bírt az alapszabály szerint — erről mit sem tudott. Mellesleg a tulajdonos másoknak csupán egymillióért kínálta megvételre a pincéjét. De van még itt egyéb is: a szociális segélyek ügye... Szoc. segély a levegőben? Ezúttal nem hivatalos iratokat mutatnak beszélgetőpartnereim, hanem Vígh Lajos, Noszvaj, József Attila utcai lakossal ismertetnek össze. Ő mondja el a történteket. — Tavaly tavasszal jött egy értesítés, hogy menjek be Egerbe a bíróságra. Hát kétszer is voltam ott. Kiderült, arról van szó, hogy az öcsémmel együtt szociális segélyeket vettünk fel. — Az összeg? — Pontosan nem tudom már, lehetett úgy 30 ezer forint. — Ennyit nem is adnak segélyként! — Jó-jó, de több tételben. Több alkalommal szerepeltek pénzek a nevünkön. — No és felvették őket? — Hogy vettük volna fel! Mikor? Kitől? Miből? Kérelmet se nyújtottunk be! Előkerül az Egri Városi Ügyészség B. 10.254/1990/1. számú határozata is. Ebben az áll, hogy Singlár Józseffel szemben a sikkasztás bűntette miatt indított nyomozást megszüntetik. Tény ugyan, hogy a rendkívüli szociális segélyek kapcsán — úja a határozatot hozó —1987 és 1989 között visszaélések történtek a noszvaji tanácson, de a volt elnök ellen kellő bizonyíték nincs. A nyomozás folytatásától pedig nem várható eredmény. — Ezt panaszoltuk meg — közli Pintér László, és egy másik hivatalos papírt libbent föl. — Ennek tanúsága szerint mégis folytatják az eljárást! A megyei főügyészség Nyíl. 30.052/1990. számú határozata rendelkezik így. Pintér László azonban elégedetlen. — A milliós szabálytalanságokkal kapcsolatban — adja meg kedvetlenségének okát — viszont semmilyen előrelépés nincs! Épp ezért javaslom, tekintsük meg, mit is kifogásol itt a faluban sok ember! Most kin hajtsuk be? Hivatali zsargont idézve: rögtönzött helyszíni bejárást tartunk. Az egyébként közkedvelt sík- főkúti kirándulóhelyen nem túl sok az újdonság. Mindössze egy rövid lépcsősor jelzi a változást. — Itt a parkosításért 330 ezer forintot számláztak ki tanácsi keretből. Hát látszik az, hogy ilyen értékű munkát végeztek volna?! A lépcsőre az összes munkadíj és anyagköltség 37 ezer forint volt. Ezt magától a kivitelezőtől tudom. Az is elterjedt — folytatja a titkár —, hogy a tó kitisztítására több mint egymilliót fizetett a tanács. Valóban dolgoztak itt egy hónapig, kiszedték az iszapot, mészkőzúzalékot öntöttek a medencébe. De csak félig jutottak el. Ezt látszik alátámasztani a kívülálló szemlélő számára is, hogy a víztükör egyik része sima, töretlen, a másik viszont tele hínárral. Elképzelhető, mekkora bűz lesz itt nyár közepére. — A számlában — mondja ismét Pintér László — húsz centi- méteres betonaljzat építése is szerepel. Az egyértelfnűen látható, ide egy centimétert sem építettek be! Nincs mit hozzátenni, továbbhaladunk, megnézni a Dózsa György úti két tanácsi lakást, amelyeket Singlár József — bizonyára jó szándékkal — romániai menekülteknek utalt ki. A kívülről lemeszelt, ám rozzant épületek láttán még az is megfordul az ember fejében, lehet-e egyáltalán lakni ilyen helyen? Kőpadló a szobában, a konyhának kinevezett helyen, a fürdőszobának titulált helyiség pedig — akár egy verem — a földszint alatt jóval. — Nemcsak ez a baj — mondja Kővári Tibor —, hanem az is, hogy nem lett volna szabad erdélyi menekülteket tanácsi bérlakásba költöztetni! Ha megvették volna ezt a két épületet, a vállalatuk az erdélyi alapból visszaigényelhetett volna pénzt. Am, mivel a tanács ruházott be a karbantartásra, a szabályok szerint ezen összeg visszaigénylésére nincs mód. A tanácselnökünk viszont úgy tájékoztatott bennünket, hogy ez nem elveszett pénz, mert ő majd azt visszaszerzi a megfelelő keretből. Tessék mondani, most kin hajtsuk be a pénzünket? A volt tanácselnök nem kíván védekezni A vb-tag Kővári Tibor utolsó kérdése annak jele, hogy bizony még mindig sok a bizonytalansági tényező Noszvaj község ügyeinek rendezésében. Mielőtt még elhatározott szándékuk ismeretessé válna, nem árt tudni, hogyan vélekedik minderről maga az érintett, Singlár József. Őt is megkerestük. Ő azonban nem kívánt élni a részletes válaszadás jogával, csupán egy nyilatkozat közzétételét kérte. Ennek adunk most helyet. „Megígértem, személyes okokból ádáz ellenségeimnek, hogy a kellő időben a céltábla vissza fog lőni. Nem azért reagálok most, csupán az újságíró korrekt ajánlatát fogadtam el. Húsz éve élünk Noszvajon, ebből az utolsó nyolc évet tanácselnökként küzdöttem végig. A község fejlődését szívemen viselve, volt olyan év, hogy harminc hétvégét is a községi munkákkal töltöttem. Ez idő alatt építettünk óvodát, vezetékes vizet, négy kilométer utat és járdát, hidat, sportudvart, két tantermet, szeméttelepet, felújítottuk a középületeket, munkahelyeket teremtettünk. Hosszan sorolhatnám az eseményeket és a neveket, akikkel erőnket, időnket nem kímélve dolgoztunk a faluért. Sokszor bánkódtunk, hogy kevesen vagyunk, ha mindenki vállalna egy kicsit, többre haladnánk. A két éve ellenem folyó hecckampány szervezőit különösen szerettük volna csak egyetlen munkánál is látni, de húsz év alatt erre nem volt alkalmam. Számomra bántó és döbbenetes, hogy akik eddig távol tartották magukat a közösségi (társadalmi) munkáktól, privát kocsmában, pincében hangolják a közvéleményt. Aggódunk sokan a faluért. Pótolni kellene az elmaradt fejlesztéseket; iskolát, telefont, stb. Ennek érdekében a jövőben is ténykedni szeretnék, akkor is, ha újra családom terhét növelem. Pedig olyan nyolc év van mögöttem, hogy az alatt öt vb-titkár váltotta egymást a helytelen életmód és a falu sajátos hangulata miatt. Az örökös változások, kényszerű átszervezések döntési hibákat, mulasztással felérő „elnézéseket” is eredményeztek. Csak egyet nem. Bűncselekményt, melyet az eddig közösségi munkát nem végző személyek hangoztatnak. Ezt tudja bizonyítani bármilyen újabb vizsgálat. Ennek során hiszem, hogy az is kiderülne, milyen erők, vagy félelem hatására történtek a rám nézve terhelő „vallomások”. A jól szervezett iskolai betöréskor, 1986-ban a véletlen mosta tisztára családunk becsületét. A suttogó propaganda már akkor is jó híranyagot szolgáltatott a szokott csatornán. Most az igazság erejébe vetett hitem segít ebben. Akikkel annyi éven át dolgozhattam a község fejlesztéséért, bíznak is bennem, mert ismernek. Végezetül: nyilatkozatok helyett a jövőben minél több olyan munkában szeretnék tevőlegesen részt venni, ahol a saroglya másik végén támadóim állnak. Az sem baj, ha azt a munkát ők készítik elő, szervezik meg.” Noszvaj tanácsának volt elnöke saját kezű aláírásával látta el a fönti nyilatkozatot. Ahhoz — úgy véljük — semmilyen kommentárt nem érdemes fűznie az újságírónak, épp az objektivitás érdekében. Csupán egyet tehet egyelőre a toll forgatója: a községben lévő pártszervezetek kezdeményezte, várhatóan mielőbbi vizsgálatról is tájékoztatja az olvasót, s akkor az ügyben ugyancsak érintett hatóságok véleménye is remélhetően napvilágot lát. Szalay Zoltán Jelentős külföldi segítség ígéretével érkezett haza a hétvégén Győriványi Sándor munkaügyi miniszter Géniből, ahol részt vett a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 77. közgyűlésén. Genfi megbeszéléseiről a miniszter az MTI munkatársának elmondta: Az ülésen Michel Hansenne, az ILO főigazgatója kérte a tagállamok segítségét Magyarország foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez. Itt jelentette be az USA munkaügyi minisztere, hogy részt vesznek a Baranya megyei munkaügyi-átképzési központ létesítésében. Az NSZK munkaügyi minisztere pedig megerősítette, hogy országa kérésünkre a jelenleginél mintegy 3 ezerrel több, összesen 10 ezer munkavállalót fogad. Olaszországban 1500 magyar munkanélküli dolgozhat majd; az erről szóló megállapodást július első napjaiban Magyarországon írják alá. Az angol munkaügyi miniszter kérésére a jövő héten magyar szakértők utaznak Londonba a segítségnyújtással kapcsolatos kérdések konkretizálására. A csehszlovák kormánynyal munkaerőcsere-egyezmény aláírása várható. Több ország kormánya a szakképzés területén ajánlotta fel segítségét. így a dánok programokat bocsátanak rendelkezésünkre állatgondozók képzésére, de készek megismertetni szövetkezeti mozgalmuk új típusú szervezeteit is. Már e hónap végétől 200 tanuló utazhat Izraelbe a korszerű gyümölcstermesztés elsajátítására. Franciaország három mezőgazdasági gépgyára vedig érettségizett fiatalokat vár egyéves képzésre. Az emh'tett tanfolyamok költségeit a vendéglátó országok fizetik majd. (MTI)
