Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-28 / 46. szám

HEVES MEGYEI Hírla 1990. május 28., hétfő A Nap kél: 4.54 órakor — nyugszik: 20.29 órakor. A Hold kél: 08.48 órakor — nyugszik: 24.26 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EMIL és CSANÁD nevű kedves olvasóinkat Az Aemilius nevet, a mai Emil ősét az egyik ókori római nemzetség viselte. Jelentése: „okos, szorgalmas, illedelmes”. Ez azonban csak a név történelmi távlata, mert a római világ elmúltával kikopott a használatból, s csak Jean Jacques Rousseau: Emil című neveléstani regénye megjelenése után kelt új életre. Ebben a híres művében a szerző azt a gondolatot vetette fel, hogy az em­ber a jóra hajlamos, s a pedagógusnak csupán a természet útjait kell követnie, hogy a rábízott fiatalember veleszületett jóságát el ne rontsa. A Csanád ismeretlen származású, ősi magyar név. Doboka fia, Csanád vezér 1030-ban Marosvárnál leverte a lázadó Ajtonyt, ezért I. István királytól megkap­ta birtokait. Marosvárt róla nevezték el Csanádnak, ahol az első királyunk püs­pökséget, környékén Csanád vármegyét alapította. Az egykor Makó székhelyű vármegye részei ma Csongrád megyéhez tartoznak. zet. Az északkeleti szél sokfelé élénk, időnként erős lesz. A leg­magasabb nappali hőmérséklet Várható időjárás ma estig: hétfőn általában 15 és 20 fok kö­Többször megnövekszik a felhő- zött alakul. ^Időjárás] Olvastam, hogy egy szemre és egyéb „ érzékszervekre ” való fiatal nő viszonylag olcsón létesített szexkapcsolatot pénzes férfiakkal, azok lakásán. Nem volt ez mézeshét, csupán mézesmadzag, mert az „ ivarművész ”egy befekte­tésből dupla hasznot húzott. Feltérképezte a lakást, amit társai pár nappal később kiraboltak. Ezért is célszerűbb az alkalmi kalandokat kölcsönla- kásban bonyolítani... (n. j.) TIT-küldöttgyűlést tartottak Szombaton rendezték meg Egerben a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Heves Megyei Szervezetének tizedik küldött- gyűlését. A tanácskozás napi­rendjén a kilencedik küldöttgyű­lés óta végzett munka értékelése, valamint az egyesület elnökségé­nek megválasztása szerepelt. Ja­vaslatot tettek az új szervezeti felépítésre, és megvitatták az egyesület alapszabályát is, vala­mint kitüntetéseket adtak át. A következő időszakra szá­mos elképzelést ismertettek: Hangsúlyozták, hogy meg kell őrizni a tudományos ismeretter­jesztés nemes hagyományait, ugyanakkor rugalmasan követni kell a változásokat, új területeket és munkaformákat kell találni. Mivel nyitottságunk fokozódá­sával egyre fontosabb más nyel­vek ismerete, ezért a TTT-nek fej­lesztenie kell az idegennyelv-ok- tatást, bel- és külföldi partnerek bevonásával. Nagyobb gondot kell fordítani a mindennapi kul­túra terjesztésére, s a feladatok hatékony megoldására fokozot­tabban támaszkodni kell a tagság szellemi erejére. Énekel az öreg... Aranyszarvas, lefoglalt nagyterem. A zenekar a menyasszonynak muzsikál: „Lakodalom van a mi utcánkban...” Kattognak a fényké­pezőgépek, a hangulat az estélinek már sokszorosára hág: dalol és táncol mindenki. Asztalszomszédom szemközt az öreg Pifkár: rég láttam így énekel­ni. Két éve a feleségét, utána meg nem sokkal a fiát temette, magára maradt, mint az ujjam. Kocsi-lóval keresi a mindennapit: kemény munkával, keservesen. Nehéz kenyér, de mit tud tenni vénségére. An­nak idején nem lépett a közösbe, mint annyian mások a faluban, most meg már nem lehet. Szenvedi a sorsát: sokszorosan annak, mint ahogy megérdemelné. Szóval, nem kifejezetten rá szokták mondani, hogy jól megy a sorsa. És most énekel az öreg. Pedig nem részeg: egész este három deci bort ha megivott, sok-sok szódávalpezsdítve. Ha akartak, sem tudtak vol­na belé többet tukmálni. Soha nem is ivott: tudta a mértéket, mióta csak ismerem. És énekel... Vajon hány hét, hónap, esztendő keserve szabadul most fel az öreg tüdejéből-lelkéből? Vajon mióta várja ezt a szombat délutánt, hogy kiénekelhesse magából őket? Hogy megszabaduljon csak egyetlen délutánra is a hétköznapi gondoktól. Félreviszik köröttem az Akácos út dallamát: az öreg Pifkár do­hánytól sárgult, ritkára kopott fogsorát mutogatva utánuk megy: nem kéri tőlük számon senki a dal szépségét, de legalább messzire hallik, s ma úgyis ez a lényeg! Fals kicsit a fülemnek, de nem törődöm vele. A holnap gondjai jár­nak már a fejemben, meg a sok-sok öreg Pifkár Vince. Önkéntelenül is rápillantok Tóthék Borcsájára az asztalfőn, s hogy dúdolni kezdem magam is a refrén dallamát, a bánatölő lagzikra gondolok, meg arra, hogy miért is nem megy férjhez mindennap a falu legszebb lánya... Hubai Grúber Miklós TEGNAPRÓL — MÁRA Szakmai és közönségsiker Budapesten vendégszerepeit az egri színház A fővárosban, a Thália Szín­házban vendégszerepeit hét vé­gén az egri Gárdonyi Géza Szín­ház társulata. A nagyszínpadon Csiky Gergely: Ingyenélők című drámáját, a stúdióban pedig Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? .című alkotását mutatták be. Gáli Lászlótól, a színház igazgatójától kértünk rö­vid értékelést művészeink sze­repléséről. — Örömmel mondhatom, hogy sikerrel szerepeltünk a fő­városi közönség előtt. A „stuk- ker”-hez még pótszékeket is be Természetesen az idén is sor kerül a könyvünnepre június első hetében. A szokásoktól eltérően azonban a megyeszékhelyen nem lesz annyi szabadtéri műsor a bazilika előtti térre kitelepült sátrak előtt, mint máskor. Az ok — a szervezők nyilatkozata sze­rint — pénzhiány. Ennek ellenére igyekeznek az irodalom és a könyvkiadás ünne­pévé tenni ezt az eseményt a me­A gerincbetegségek megelő­zésére testtartásjavító programot dolgozott ki Feil Judit gyermek- gyógyász, az Országos Egészség- védelmi Tanács támogatásával. A program megvalósítására ala­pítványt létesített az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt., 3 millió forintos indulótőkével — tájékoztatták pénteken az újságí­rókat a szervezők. Adatokat ismertetve elhang­zott: hazánkban mintegy másfél millió ember szenved mozgás- szervi, 20 százalékuk kifejezet­ten gerincbetegségben. Feil Judit kutatómunkája szerint a gerinc­ferdülés, a serdülőkori és a fel­kellett állítani, s az előadáson részt vett az író is. Az Ingyené­lőkről úgy vélekedtek a Tháliá- ban, hogy a vidéki társulatok elő­adásai közül ez vonzotta a leg­több nézőt, és ez aratta a legna­gyobb tapsot. Néhány nappal korábban, május 19-én Andrzej Wajda: Bűnhődés című művét is bemutattuk, s mindhárom elő­adásról az volt az újságírók, kriti­kusok, kollégák véleménye, hogy jó társulat, tehetséges szí­nészek értékes produkcióit lát­hatták. Ez azért is fontos szá­gye művelődési intézményei. A Bródy Sándor Megyei Könyv­tárban május 31-től Koós Károly rajzaiból rendeznek kiálh'tást. Június elsején 16 órától pedig Szőcs Géza romániai magyar költővel találkozhatnak az olva­sók. Július 4-én fél 5-kor Sziki Király egri színművész előadói estjére is sor kerül. Egyébként az idei ünnepi könyvhét idejére szervezték nőttkori gerincbetegségek nagy része a rossz testtartásra vezethe­tő vissza. Felmérések igazolják, hogy az óvodás gyermekek egy- harmadának, a kisiskolások felé­nek helytelen a testtartása. E hi­bák a helyes testtartás kialakítá­sával, az izomzat korai, célzott megerősítésével elháríthatóak, s a gerincbetegségek számottevő része megelőzhető. Ennek érde­kében a gyermekgyógyásznő munkacsoportot alakított, s ki­dolgozta azokat a tornagyakor­latokat, amelyeket játékos for­mában, a szülőkkel együtt sajá­títhatnak el a kicsinyek. A speci­ális torna megtanulható a fővá­munkra, mert egy konfliktusok­kal teli időszak után a társulat példamutatóan helytállt, és elis­merést vívott ki magának. Én igazgatóként is, rendezőként is elégedett vagyok a szereplésünk­kel, hiszen Görgey Gábor azt mondta, hogy a „stukker” most, az ötvenedik előadáson, ha le­het, még erőteljesebb, mint a be­mutatókor volt. Ezt pedig igen nagy dicséretnek tartom, hiszen az idő előrehaladtával az előadá­sok feszültsége, intenzitása álta­lában csökken... Egerben az erdélyi kulturális na­pok eseménysorozatát. Ennek keretében a Megyei Művelődési Központban Erdély múltja és jö­vője címmel tudományos tanács­kozást tartanak június 2-án. A Gárdonyi Géza Színházban a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín­ház társulata vendégszerepei több előadással is. S számos rendhagyó órát tartanak a me­gyeszékhely középiskoláiban. ros Margitszigetén lévő gyer­mekstadionban szervezett tanfo­lyamokon. Ezeket a 4-től 7 éves kor közötti gyerekeknek ajánl­ják, de kisiskolásokat is szívesen látnák. A programot támogató alapít­vány nyitott. Az adományokat az OKHB 216- 13298-as számla­számon várják. Feil Judit a statisztika riasztó adataira hivatkozva javasolja a program intézményes, országos bevezetését az óvodákban, az is­kolákban. Ehhez szükséges az óvónők, tanítónők képzése a testtartásjavító tornára. Jön a bábszínház Marosvásárhelyről... Még a nehéz időszakban is jobban támogatták a bábművé­szetet Romániában, mint ná­lunk. Ezt kevesen tudják, de mégis így van, mert régóta folya­matosan dolgozó, hivatásos báb­színházaik vannak. A Marosvásárhelyi Állami Bábszínház is ilyen, s amit még fontos róla tudni: az egri Harle­kin társulatával testvérkapcso­latban vannak. A bábszínház magyar tagozata május 29-én, kedden Maurice Maeterlinck darabját, A kék madárt mutatja be két előadásban Egerben, a bábszínházban. Délután két óra­kor ifjúsági, este hattól pedig fel­nőttbemutató lesz. Május 30-án, szerdán pedig Fodor Sándor népszerű gyer­mekkönyvének, a Csipikének bábszínpadi változatát adják elő délelőtt tíz és délután 2 órakor. Szabadegyetemi évzáró Hatvanban A Hatvani Galéria képzőmű­vészeti szabadegyeteme első év­folyamának záró foglalkozását holnap, kedden délután 5 órakor rendezik meg az intézmény eme­leti termében. Témája: Á nép- vándorlás kori magyar művé­szet. A diavetítéses előadást dr. Pogány Ö. Ga'öorműtörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyu­galmazott főigazgatója tartja.- KÁDÁR JÁNOSRA EM­LÉKEZTEK. Május 26-án Bu­dapesten ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága. Thürmer Gyula, a párt elnöke megemlékezett Kádár János születésének 78. évfordulójá­ról, majd a belpolitika időszerű kérdéseiről szóló anyagot tár­gyalta meg a testület, amelyet később vitára bocsát. Ezt köve­tően a KB tagjai megkoszorúz­ták az elhunyt pártelnök sírját. Velük együtt helyezte el a ke­gyelet virágait Kádár Jánosné is.- GÖRÖGDINNYE. Az egri piacon.már megjelent a görög­dinnye. Az egyelőre csak szelet­ben árusított kevéske csemege — amely kilónként potom 240 fo­rintért „kelleti” magát — bizony elég drága legtöbbünk pénztár­cájához: Ciprusból érkezett.- NAPRENDSZER, KOZ­MOLÓGIA. A környezet- és természetvédelmi napok kereté­ben ma délután 6 órától Eger­ben, a Megyei Művelődési Köz­pont 104-es termében Naprend­szer, kozmológia a XX. század végén címmel Vasné Tana Judit tart előadást. *- ZENÉSZKERESŐ. A gyön­gyösi Vidróczki-együttes olyan fiatal lányok és fiúk jelentkezését várja, akik kedvet éreznek a nép­zenéhez, és szívesen muzsikálná­nak a tánccsoport zenekarában. Elsősorban a hegedűvel, brácsá­val, bőgővel, furulyával bánni tudókra számítanak.- BARÁTOM, BÓDY GÁ­BOR. Az Egri Ifjúsági Ház Bódy Gábor-filmklubjának e havi utolsó programjaként kedden délután 5 órakor mutatják be a Barátom, Bódy Gábor című vi- deo-összeállítást.- A KÖRNYEZETRŐL - ESZPERANTÓUL. Eszperantó nyelvű előadást rendeznek Eger­ben, a Megyei Művelődési Köz- pontbah szerdán délután 5 órától, ahol a környezetvédelem problé­máival ismerkedhetnek a nyelvet tudó érdeklődők. A TIT Eger Városi Szervezete 300 órás 6 hetes angol középfokú nyelvvizsga-előkészítő tanfolya- mot indít június 11-től. Részvételi díj: 13.500 Ft. 60 órás, 5 hetes an­gol és német kezdő, újrakezdő, ha­ladó nyelvtanfolyam indul június 12-től. Részvételi díj: 3400 Ft. A szintfelmérő valamennyi nyelvtan- folyamra 1990. június 5-én, 16 órakor a TIT-ben lesz. (X) Tizenegy kiskutya született Székesfehérváron a Donát u. 72. számú háznál — ahol egyébként az „Ada kutyakozmetika" működik — a Zsugovtéri Aranyos névre hallgató juhászkutya 11 kölyöknek adott életet. A szoptatás ilyen mér­vű szaporulatnál objektív nehézségekbe ütközik, így a kölykök fele — napi váltásban — gyermektáp­szert cumizik. (Fotó: Kabáczy Szilárd — MTI) Közbeszólt a pénzhiány Hárommillió forintos indulótőke Alapítvány a gerincbetegségek Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő és felelős kiadó: KAPOSI LEVENTE * Kiadja: az AS-B Kft. * Szerkesztőség: j Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapel- | látási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra I 105, negyedévre 315, fél évre 630; egy évre 1260 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László — HU ISSN 0865—9109 ;

Next

/
Thumbnails
Contents