Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-28 / 46. szám

4. Hírlap 1990. május 28., hétfő

Mág Bertalan:

OH f ■

K

ülönösebb feladatunk nem lévén, Magos őrnagy és csoportjának nyomozói éppen haza készülődtek, amikor néhány perccel öt óra előtUa főnök magához kérette Magost.

— Van valami fontosabb elfoglaltságod? — kérdezte a belépő őrnagytól.

— Nincs semmi, igyekszem haza. Szeretném végre kipihenni magam. Az elmúlt hetekben — hiszen tudod —, annak az elhúzódó bűncselekménynek a nyomozása közben, erre nemigen jutott időm.

— Persze, persze — bólintott megértőén a főnök. — Nincs is szándékomban visszatartani, de azért közölnék veled valamjt, amiről tudom, érdekelni fog. Én most kimegyek abba az elektrotechnikai üzembe, ahol az elmúlt éjszaka, mint jelentették, agyonvertek egy művezetőt, a műszerészt pedig félholtan szállították kórházba.

— Hát ez nagyon is érdekel, főnök, ezt nem akarom elmulasztani, veled tartanék.

— Ha ennyire akarod, nem szeghetem a kedved, de te úgyis tudod — somolygott a főnök —, ezt a „velem tartást” vártam tőled. És hogy tovább referáljak: az illetékes rendőri szervek a reggeli óráktól fogva a helyszínen tartózkodnak, és folytatják a dolgozók kikérdezését. Mind ez ideig, bár több gyanúsítottjuk is van, lényeges adatuk a gyilkosokra vonatkozóan nincs. Na — érintette meg Magos vállát —, akkor gyerünk!

A kocsi előállt, és ők ketten robogtak a főváros peremén levő nagyüzembe.

— Van újabb észrevételük a tettes személyére vonatkozóan? — tette fel kölcsönös kézfogások közben az első kérdést a főnök a jelenlévő kollégáknak.

— A nyomozás több irányban is folyik — válaszolta Sárdi rend- őrszazados. — Az orvos, a dakti- loszkóposok, a fényképész elvéf

ezték feladatukat, de a nyom- utatás még tart. Mint tudjátok, a páncélszekrényt akarták kirabolni.

— Mit tudtok a sérültekről? — kérdezte a főnök.

— Almási Géza, az éjszakai ügyeletes művezető, már a felfedezéskor halott volt. A másik: Gáti József műszerész állapota válságos; olyan csúnyán leütötték, hogy a főorvos az agysebészeten nem sok reményt fűzött az életben maradásához.

— Mikor történt a gyilkosság? — Az orvos szerint éjjel tizenkettő és két óra között.

— Ki fedezte fel a bűncselekményt?

— Palágyi Béla, a másik művezető, aki ezen a héten nappalos.

— Mikor és ki látta Palágyit bejönni az üzem területére? — pattogtak Magos főnökének kérdéséi.

— Az eddigiek alapján még senki.

— És a postás?

— O sem látta, mert Palágyi nem a kapun keresztül érkezett. Gáti József műszerész, ha netán életben marad, bizonyára sokat tud mondani a történtekről — szólalt meg a Sárdi százados mellett álló főhadnagy.

Ha ezt nekem, mondjuk, Bordás mondaná — gondolta a főnöke mellől nem tágító Magos —, nem űszná meg legalább egy haragos szemvillanás nélkül, és csodálta főnökét, aki határtalan nyugalommal azt javasolta, hogy nézzék meg a helyszínt.

— Örülök, hogy személyesen jöttél el, és hogy Magos őrnagyot is magaddal hoztad — mondta roppant udvariasan maga elé engedve a „pestieket” a rendőrszázados. — Azonkívül, hogy a halott Almási Gézát és a még élőnek látszó Gáti Józsefet elszállították, a helyszínen mindent változatlanul hagytunk.

Magos és főnöke felértek az emeleti pénztárba.

Ebben a helyiségben állt kissé összeégetve az a páncélszekrény, amit feltehetően ki akartak bontani. Mellette a földön egy oxigénpalack és hegesztőpisztoly. Közvetlenül a megpörkölődött páncélszekrény körül égett festékdarabkák latszódtak.

— Itt minden tárgyon észreve- hetitek a vérfröccsenések nyomait — mutatott körben a szobában Sárdi százados. — Itt feküdt vérben Almási művezető, az ajtón kívül, lent ugyancsak véresen, eszméletlenül a műszerész. Alig három méterre pedig ez az ugyancsak véres, nyolc kilogramm súlyú vasdarab, amivel megölhették az egyiket, a másikat pedig súlyosan megsebesíthettek,

— Úgy vélem — szólalt meg első ízben Magos —, a páncél- szekrényt hegesztővel akarták kinyitni. Amint látom, összevisz- sza csavargathatták a gázpalack nyitószelepét, amiből valószínűleg kifogyott a hegesztéshez szükséges oxigén. Ezért nem tudták tettüket végrehajtani.

— Ilyen vasdarab az üzemben szinte mindenütt megtalálható — folytatta mondandóját a százados, Magos közbeszólásától mit sem zavartatva. Ezt szakértők megvizsgálták. A vémyomo- kon kívül ujjlenyomatot nem észleltek rajta, igaz, arra nem is igen volt lehetőség, mert a vasdarab eléggé durva felületű.

— Mennyi pénz volt a kasszában? — kérdezte Magos, hogy az ügyet előbbre vigye.

— Az igazgató szerint mintegy kétmillió forint volt benne. Helyesebben, most is benne van, hiszen a páncélszekrényt nem sikerült kinyitniuk.

— Hogyan került az oxigénpalack meg a hegesztőpisztoly a pénztárba? — tudakolta ismét Magos.

— Az eddigi értesüléseink szerint a legközelebbi üzemrészből.

— És senki sem látta, amikor ezeket idehozták? — kérdezte ismét a főnök.

— Valószínűleg éjfél előtt került ide, és addigra a szóban forgó üzemrészben már senki sem dolgozott.

— Ezt az oxigénpalackot mindig abban a közeli üzemrészben tartják?

— Igen, de másutt is találhatók ilyen palackok.

— Hol van most Palágyi Béla? Ugye, ő fedezte fel a bűntettet?

— Igen. Fönt beszélgetnek vele a kollégáim az egyik irodahelyiségben.

— Főnök, én akkor most odamegyek — nézett a főnökére Magos.

— Helyes. Csak menj, tedd, amit jónak látsz.

Magos, ahogy elindult a folyosón, megütötte fülét ez a már sokszor elhangzott megjegyzés: „No, megjöttek az okosok .

(Folytatjuk)

*

Bűnügyi regényünk a Zrínyi Kiadó őszi Mág-kötetében jelenik meg.

„Salve, Regina!”

„Salve, Regina!” „Üdvözlégy, Királynő!” Középkori latin szöveg, a katolikus liturgiából. A Mennyek Királyné-asszonyát köszöntik így a hívők, húsvét táján különösen, mert a Fájdalmak Anyja, a mi reménységünk, litá- niázó asszonyok zsolozsmát megértő társa a bajban, örömben, szenvedésben és a földöntúli boldogságban — himnuszok lobogó fényessége —, ez mindmind benne foglaltatik a misztikus egységben, amit a lelkekről gondoltak-éreztek-hittek a mély századokban.

Amiért most ezt az érzelmet, hangulatot találom fontosnak lejegyezni, azért van, mert ezt a himnikus szöveget egy férfikar énekelte az elmúlt héten az egri Székesegyházban. Egymás után kétszer is, egyszer a mise alatt, egyszer meg az utána rögtönzött rövid hangverseny keretében. Még mást is előadtak ezek a meglett, tagbaszakadt tenorok és basszusok, szakállas öregek és jólborotvált fiatalok. Meg Beethovent is énekelték, német és orosz népdalokat, átiratokat, klasszikus és modem szerzők műveit, egyszóval mindazt, ami őket foglalkoztatja a kórus megalakulása, tehát 1901 óta. S-ha most már ámulásom másik okát is elárulom a Salve Reginán és a Beethoven által megírt Isten dicsőítésén túl (magam is énekeltem ezt a művet sokszor, de először kisgimnazista koromban), az az, hogy ez a kórus rendőrökből áll. No, nem hazánkfiai ezek, a hamburgi utcák, városrészek őrei kirándultak ide. Fel is álltak ; a Minorita-templom lépcsőjén, $ hogy polgáribb énjüket bemu- '1 tassák tengerészdalókkal, a ten- j] gerről, s főleg Hamburgról szóló apró és vidám dallamaikkal. A délutáni verőfényben úgy tűnt, hogy néhány Popeye-tengerész : is van köztük, akik inkább a söröshordó mellett érzik igazán unalmasnak a vizet. De a bazilikában minden ilyen gyanúsítás elpárolgott: ezek az amatőrök szív szerint tudják a zenét, akkor is, ha a kalandot emlegetik, de még inkább, ha a Tengerek Urát érzik maguk fölött. Vagy a Ten- I gerek Királynőjét, a Csillagot (Ave, maris Stella...).

Mintha ezek a hamburgi rendőrök irányt mutattak volna, hová is kell igazodnia úgy általában az embernek; főleg akkor, ha rendőr! (farkas)

Elismerésekre is sor került

Kórusüimep

Füzesabonyban

A Városi Művelődési Közont és a helyi áfész fenntartásá- an működő Tinódi Férfi Kamarakórus Füzesabonyban pénteken születésének 20. évfordulóját „ülte”. A településen ez alkalommal hangversennyel is emlékezetessé tették a dafosünnepet. A szépszámú érdeklődő előtt a 12 együttes között a füzesabonyiakon kívül káli, dormándi, sa- rudi, jászberényi gárdák is szerepeltek műsoraikkal. A nívós előadások fényét külön is emelte, hogy a találkozó összzenekari műveit az Erkel- és SZOT-dijas Karai József zeneszerző, karnagy vezényelte.

Egyidejűleg elismerésekre is sor került. A Tinódi Férfi Kamarakórus kollektív Mészöv-díjat kapott a vele járó 20 ezer forinttal, további 10 ezret a megyei szövetség alapítványából, 20 ezret pedig a füzesabonyi áfésztől.

Szemtől szembe az állami nyelvvizsga-bizottsággal

Jön a reform: aki beszélni tud, csak az beszéljen, aki írni, az...

A Rigó utca félelmetes fogalom mindazoknak, akik már életükben legalább egyszer nekiveselkedtek valamilyen szintű nyelvvizsgának. Ez az a hely a fővárosban, ahol oly sokan elvéreztek már. (Mint ama Rigómezőn.) Az elmúlt évtizedekben ugyanis csak az próbálkozott átugrani ezt az akadályt, akinek nagyon erősen érdekében állt. Karrieije, külföldi útja függött tőle, vagy éppen ezzel kereste a kenyerét.

Köztudott, a nyelvtanulás feltételei nálunk nem voltak rózsásak. Most sem azok. A sikerhez a nagyfokú szorgalom mellett elszántság, fanatizmus is kellett. A követelmények — természetesen

— magasak voltak. Legendák keringtek arról, milyen életidegen témákról kellett beszámolniuk a jelölteknek idegen nyelven. Mi az igazság? Mi a lövő útja? — effélékről kérdeztük az állami nyelvvizsga-bizottság elnökét, dr. Horváth Ivánt, és az egyik alelnököt, Gáborján Lászlóné doktort, akik nemrégiben („véletlenül’’) Egerben járták.

— Egészen közvetlen, tehát szavahihető ismerősöm mesélte, hogy őt az éti csigák életmódjáról faggatták a német nyelvvizsgán. Nem bizarr ez egy kicsit?

— Csak azt tudom mondani

— cáfolja a hiedelmeket Horváth doktor —, hogy az állami nyelvvizsga-bizottság részéről kiadott tájékoztató tartalmazza azt a bizonyos tíz nagy társalgási témát, ami már időtlen idők óta „forgalomban” van. Nyilvánvalóan nem is fog változni. Ez a családtól elkezdve a sporttal, egészségüggyel, s Magyarországgal bezárólag sok mindennel foglalkozik. Egy percig nem akarom azt állítani, hogy „deviáns” kérdések ezeken belül, egyes bizottságoknál nem fordulhatnak elő. A szövegkörnyezetből kiragadva pláne furán hangozhatnak. De

nagy általánosságban mi nem fogadjuk el ezt a vádat.

— Vannak ilyen legendák, glosszák is íródtak erről...

— Általában ezt azok terjesztik, akik nem feleltek meg — így Gáborjánné doktor.

— Kik azok, akik számon kérnek?

— Az állami nyelvvizsga-bizottság kb. 400 tagból áll — válaszol az elnök. — Ezek elsősorban a felsőoktatás különböző nyelvi tanszékein, idegen nyelvi lektorátusain dolgozó kollégák. Az utóbbi időben egyre több a középiskolából kikerülő szakember is, részben külföldön végzettek, részben anyanyelvűek. Tehát ilyen értelemben elég heterogén társaság, viszont a szakmai elvárásaink velük szemben igen szigorúak. Az egyes nyelveket vagy nyelvcsoportokat képviselő alelnökök feladata pontosan az, hogy a vizsgabizottságokat ellenőrizzék. S ha valakiről kiderül, hogy nyelvileg vagy etikailag nem megfelelő, akkor tőlük megválunk.

— S milyen a „felállás” alkalmanként?

— Egy vizsgabizottság mindig két tagból áll. Föltétlenül pártatlannak kell lenniük.

— Ez azt jelenti, hogy például vidéki vizsgák esetében fővárosiak a biztosok...?

— Az állami nyelvvizsga-bizottság központja a fővárosban van, a Rigó utca 16-ban. Emellett nekünk hat vidéki, kihelyezett tagozatunk van. Valamennyi egyetemi városhoz kapcsolódik. Ezek: Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Veszprém és Sopron. Ezen túl a TIT országos központtal kötött szerződésünk alapján indokolt esetben a megyeszékhelyekre „kiszáll” egy budapesti vizsgáztatókból verbuválódott adhoc-bizottság.

— A számonkérésnél figyelembe veszik-e azt, hogy ki miből tanult? Vannak-e külöDr. Horváth Iván, az állami nyelvvizsga-bizottság elnöke

Gáborján Lászlóné doktor, német nyelvi alelnök

nősen ajánlott nyelvkönyvek vagy módszerek?

— Összeállítottunk egy ajánlólistát — veszi át a szót Gáborjánné, aki a német nyelvi alelnök —, ezt megküldtük a minisztériumnak. Hogy aztán az hogyan jutott el a megyékbe, azt nem tudjuk. Tulajdonképpen azokból az anyagokból, amikből tanítanak, lehet eredményt elérni. Tapasztalataink szerint jó úton haladnak.

— Konkrétan németből melyik az a könyv, amelyik sikerhez vezet?

— Olyanokat ajánlottunk természetesen, melyek kaphatók is. Ilyen például a Themen I — II. és a folytatásai, vagy a Tanuljunk nyelveket sorozatnak a két kötete, és a szituációs gyakorlatok gyűjteménye.

— Szerencsére egyre több a segédeszköz a sikeres nyelvtanuláshoz. S mostanság a különféle tanfolyamokból sincs hiány. A motiváció is egyre nagyobb. Most már van tétje, értelme a nyelvvizsgának. Hogyan készültek fel önök egy várható ostromra?

— Először is létrehoztunk egy reformnyelwizsga-rendszert — tér az elnök a lényegre. — Ez most már másfél éve várat magára, mindeddig a jogszabálya nem jelent meg. Mindenesetre készen van. Differenciált vizsgarendszer lesz. Az alap-, közép- és felsőfok megtartásával mindegyik fokon belül három típusú vizsga lesz.

Az „A” a beszédértés — beszéd- készség, a „B” az íráskészség — olvasáskészség, és a hagyományos, a „C”, ami a négy készség együttes mérését jelenti. Kilenc- faktoros, úgynevezett modul- rendszert alakítottunk ki. S ennek megfelelően választhatnak majd a jelöltek.

— Csak nem azt akarja mondani, hogy aki beszélni szeretne csupán, az levizsgázhat abból is, és így tovább?

— A jelöltek ilyen-olyan fokon különféle típusú vizsgát letehetnek attól függően, hogy mire lesz szükség.

— Egy példával élve. Ha valaki munkát akar vállalni külföldön, elég, ha csak „A” típusú

vizsgát tesz le az új szisztémában?

— Sajnos, még egy kicsit korai erről beszélni, mert a magyar állami nyelvvizsgákat egyelőre nem fogadják el külföldön. Az a kiküldő szervtől függ, hogy elegendőnek tartja-e.

— Hát, ezt nem tudtam. S az az érzésem, mások sincsenek ezzel tisztában... Mit tehetnek azért Önök, hogy elfogadják?

— A reform beadásával egy időben javasoltuk a minisztériumnak, hogy első lépésként mi kezdjünk elfogadni külföldi, már ismert német és angolszász nyelvvizsgákat. így a cambridge- it, oxfordit, a Goethe-intézetek vizsgáit. Ázzál a nem titkolt szándékkal, hogyha mi elkezdjük ezt az elismerést, második lépcsőben a nyugat-európai nyelvvizsga-szindikátusokkal is meg lehet állapodni a kölcsönösségben.

— Szóval, a reformra számíthatunk. Hetek, hónapok kérdése?

— Ez a j avaslat ugyanúgy bent hever a minisztérium asztalán, mint az új nyelvvizsga-szisztéma. Csak zárójelben jegyzem meg, már mondták a minisztériumban, hogy mi miért nem vagyunk hajlandóak elfogadni a nyugati vizsgákat. Hát két éve mi javasoltuk, s most ők mutogatnak ránk ujjal! Visszatérve a reformra. Ezt úgy kell elképzelni, hogy régen az étlapon volt egy vagy három étel. Most van kilenc fogás. S a munkavállalásnak ténylegesen alárendelten választhatják meg az emberek a vizsgatípusokat.

— S mikor először?

— Várhatóan 1991 januárjában, s minden nyelvből...

— Rákészülünk. Pontosabban: készülünk rá...

Jámbor Ildikó