Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-26 / 45. szám
Hírlap, 1990. május 26., szombat Hírlap-hétvége Az arca a lelke tükre Jószay Zsolt szobrai Az Ifjúsági Ház májusi ajándéka az egri közönségnek az a kiállítás, amelyet Jószay Zsolt szobraiból raktak össze. Amikor beszámolóm feleimében átragoztam az ismert közmondást, nem valami újabbat szerettem volna mondani, csupán azt akartam hangsúlyozni, azt a személyes gondot még jobban kiemelni, hogy kinek-kinek az arca úgy tükre a lelkének, hogy közben sohasem szabad megfeledkeznie „erről a tükrözésről”. Ahogyan a világnak megmutatom arcom által benti valómat, annyira kell ezt az állapotot magamnak is felmérnem, ítéleteimben eligazításnak vennem. Mert másoknak is ez a kötelességük, amikor másokról, netán magukról nyilatkoznak. Mindez pedig azért kívánkozik ide, Jószay Zsolt szobrairól írott soraim élére, mert ez a fiatal művész igencsak komolyan veszi az arcokat. Amikor az anyag, a fa, fém a kezébe kerül, már készen áll benne az a határozott forma- és vonalrendszer, amivel ő, az átélő művész elmeséli majd azt a vélekedését, amellyel elraktározta magának és magában az élményt arról az emberről, akihez közelebb került. No, nem a társadalmi vonzatokra gondolok, hiszen a külső formák, a megszólítás, a szabvány szerinti párbeszédek rendszerint elleplezik azt, amiért érdemes szóba álljámí. Fiúfej nunk egymással. Jószay hízelgés és különösebb érzelmi felbuzdulás nélkül szemügyre veszi a neki érdekes embert, a témát, a fiatal fiút, lányt, asszonyt, öregebb férfit. Azokat, akikben mindaz besűrűsödik, amit a szobrász látni akart. Vagy éppen arra szolgál számára, hogy kifejezze jelenlegi lelkiállapotát, azt a zártságot és a zártságban is azt a nyilvánosság elé törekvést, ami parancsként szólal meg az alkotóban: meg kell mutatni az embereket, meg magamat is a többieknek, hogy okuljanak, hogy gazdagodjanak, éljék át azt a tapasztalatot, élményt, szenvedést, esetleg a tisztulást, amit a műalkotás hozhat számukra. Hármat mutatunk be szobrai közül. A Sapkás kislány— a maga kedves, félig idétlen véznaságával, nem látható karjaival, félrefordított fejével, még kialakulatlan, de bimbózó felsőtestével, széles talpaival úgy áll a térben, mintha nehéz kérdésekre kellene válaszolnia. A sapka elfödi a haját, izgalmában nem is nyúlhatna rendezgetni hajfürtjeit, csak az arc éle, a szorosan lezárt száj, a hegyes orr; a széles szemgödör és a magas homlok árulkodik arról, hogy a lelki és szellemi jelenlét megfeszített állapotát kapjuk. A Női fej idegen arcberendezés. A fülek hátrasimulnak, a szem lehunyva, a tojásdad arcvonalból, mint egy zárt kagylóból előretör az orr sövénye, alatta nagy orrlyukakkal, a száj feletti kettős merőleges vonal még beszédesebbé teszi a széles ajkak nyugalmát, míg az áll szinte elenyészik a száj alatti részben-tér- ben. Talányos, hogy ezt a lecsukott szemű ismeretlent, homlokán a pánttal, a magas nyakkal miért hozza közelünkbe, miért éppen az afrikai világ emberei izgatják képzeletét? Az európai művész, ha a múltra gondol, antik, görög mintákat vesz elő, mértéket vesz tőlük. Itt Jószay mélyebbre, másabb után kotorászik az időben. Talán azt a számunkra ismeretlen nyugalmat, békességet, az életnek azt a csendesebb, harmonikusabb rendjét érzékeltetné velünk, amely rend, Női fej (Fotó: Jakab László) nyugalom, kiegyensúlyozottság, az ember érintetlen méltósága valahol az előttünk járó történelemben még létezhetett, de mára már mitológiává, álommá, ideges vágyódás-elvágyódás célpontjává módosult képzeletünkben? És itt van ez a Fiúfej. Csak fej, nyak nélkül, kopaszra nyírva, húsos szájjal, kicsinyke orral, széles pofacsontokkal, az érzékiség soksok látható jelével. Az áll is széles, a vonások kiérleletlen, csaknem primitív elrendezése elgondolkodtat. Akkor sem csodálkoztam volna, ha a művész egy középkorú férfi ábrázolásának minősítette volna ezt a művet, vagy azt írta volna alája: Középkorú utcaseprő. És mégis élénk ennek a faszobornak a hatása, a néma tekintet arról a lélekről, arról a szellemiségről, etikai szintről beszél, ami bent uralkodik. A művész célja: kifejezni a belső késztetés nyomán az élményt, amivel társait, a műveket szemlélőket a maga hite szerint eligazítja a világ dolgairól. És hogy a világ indokai és okai, céljai között mindenki számára első helyen kellene állni a lélek, a szellem ügyének, figyelmeztet. Sapkás kislány Ezek az egyéniségeket felsorakoztató alkotások együttesen kiadják azt a képet, amit nekünk Jószay Zsolt szobrászról meg kell alkotnunk. Farkas András Helyzet van... — Mi a paradicsom? , — Olyan burgonya, amely a szocializmus felé vezető úton dühbe gurult, és elöntötte a vér. (Varsó) Taggyűlést tartanak a kolhozban, és két kérdés szerepel a napirenden: 1. A pajta megjavítása. 2. A kommunizmus felépítése. A kolhozelnök megnyitja a gyűlést: „Deszkát sehol sem tU' dunk szerezni, ezért azt javaslom, térjünk rá azonnal a második napirendi pontra.” (Moszkva) Bemegy a vevő az áruházba, és azt mondja: — Ezt a pianínót kérem. — Máris, rendőr elvtárs. — De hát honnan tudja, hogy rendőr vagyok? — Abból, hogy ez nem pianínó, hanem hőtárolós kályha. (Szófia) A párt kulturális osztályvezetője előadást tart a festőjelölteknek a képzőművészeti irányzatokról. „Az expresszionizmus az, amikor azt festjük, amit érzünk. Az impresszionizmus pedig, amikor azt festjük, amit látunk.” — És mi a szocialista realizmus? — kérdezik a diákok. — A szocialista realizmus az, amikor azt festjük, amit hallunk. (Peking) A lengyel halász aranyhalat fogott. A hal kérni kezdi, hogy engedje szabadon, cserébe teljesíti három kívánságát. A halász azt mondja: — Az első kívánságom, hogy a kínaiak jöjjenek Lengyelországba. — Jól van — mondja az aranyhal. — A második kívánságom, hogy a kínaiak jöjjenek Lengyel- országba. — Meglesz — mondja a hal. — És a harmadik kívánság? — A kínaiak jöjjenek Lengyelországba. — Nem értem, miért akarod mindig ugyanazt? — Azért, mert ha háromszor jönnek a kínaiak Lengyelországba, akkor hatszor vonulnak át a Szovjetunión. (Gdansk) Két író találkozik. — Rég nem láttalak, min dolgozol? — Az új regényemet írom, amelyben egy fiatalember megismerkedik egy csinos nővel. — Szóval, kalandregény... — Szerelmesek lesznek... — Szóval, erotikus történet. — Összeházasodnak, és új lakásba költöznek. — Úgy, tehát tündérmesét írsz. (Budapest) Mi a különbség a kapitalizmus és a szocializmus között? — A kapitalizmus szociális hibákat követ el, a szocializmus kapitális hibákat. (Prága) A szmog ellen Az amerikai Sandia nemzeti laboratórium vegyészeinek új eljárásával nitrogénre és más ártalmatlan gázokra bonthatják a füstköd (szmog) és a savas esők képződésében fontos szerepet betöltő nitrogén-oxidokat. A kísérletek során nem mérgező klórvegyületet juttatnak egy dízelmotor kipufogógázába, és ezzel a kipufogógázokban lévő nit- rogén-oxidok 99 százalékát szétroncsolják. A kutatók szerint a klóreljárással olyan hatékony folyamatot fedeztek fel, amellyel méregtele- níthetik a hőerőműveket és a dízelmotorokat. Eddig a dízelmotorok nitrogén-oxid-kibocsátá- sát csak a koromképződés fokozódásával csökkenthették. A jövőben megnyílik rá az út, hogy a koromképződést a motor megfelelő beállításával csökkentsék, és ugyanakkor ártalmatlanná tegyék a kipufogógázokban lévő nitrogén-oxidokat is. Miniatűrök Híres könyvpusztítások — Hol és mikor jelent meg az első újság? Száz arc egy cseresznyemagon Az élet csupa apróságokból áll, és ezekből az aprókból kerekednek ki az igazán nagyok. Érdemes tehát odafigyelni mindenre, ami felkelti érdeklődésünket, ami kíváncsivá tesz, és sejthetünk mögötte valami elgondol- kodtatót. A kicsiségeknek, a miniatűröknek lehet örülni, derülni is lehet rajtuk, de mérgelődni, bosszankodni is. Régen, mondjuk száz évvel ezelőtt — ahonnan miniatűrjeinket előbányásztuk — talán nem siklott el az emberek figyelme a parányoknak tűnő apróságok fölött, több idejük volt a részletekre, a megfigyelésekre. Böngészgetek egy 1928-ban kiadott kalendáriumban, amelyben ezt a címet olvasom: Könyvgyűlölők. Kérem, olvassák el önök is a hatvan-egynehány esztendős tudósítást: „Az irodalom és a tudomány legnagyobb veszteségét a könyvpusztítók okozták! Ez az oka annak, hogy a régmúlt századokat illető tudásunk nagyrészt csak feltételezéseken alapszik.” A továbbiakban leírja a derék tudósító, hogy a könyvek elpusztításáról a legrégebbi emlék Ne- bukadnezár babilóniai király idejéből származik, aki megsemmisítette mindazon „könyveket” — cserepekbe égetett műveket —, amelyek azon királyok múltjával foglalkoztak, akik őelőtte uralkodtak. Azt akarta, hogy az egész világ őt tekintse a legnagyobbnak és legfontosabbnak. Nem kisebb vétket követett el Kr. e. 213-ban Csi Hoang-Ti kínai császár, aki az összes irodalmi műveket gyűlölve, elrendelte a birodalomban fellelhető összes művek megsemmisítését. Igaz, némi kegyességet is tanúsított, mert a személyével, vagy az ő dinasztiájával foglalkozó írásoknak megkegyelmezett, úgyszintén azoknak is, amelyek orvoslással és csillagászattal foglalkoztak. A legtöbb könyv a vallásüldözések időszakában pusztult el! A rómaiak elégették a zsidók, a keresztények és a filozófusok könyveit. A zsidók a keresztények és a pogányok könyveit semmisítették meg, a keresztények pedig az eretnekekét. Bizonyára így mentek tönkre, vesztek el az újszövetségi biblia eredeti példányai, és sok egyéb eredeti héber, arami nyelvű tekercs is. A szóban forgó krónikás elpanaszolja, hogy Isauri Ledbizánci császár, az akkori idők legnagyobb könyvtárát mintegy 36 ezer kötetet — dobatott máglyára. Julius Caesar alatt, Kr. e. 47- ben is gyújtogatás áldozatául esett egy könyvtár! Ötezer korán pusztult el 1492-ben, amikor Spanyolország minisztere és fő- inkvizítora bevette Granadát. A soriai gazdag arab könyvtárat, amely „hárommillió” könyvből állt, 1105-ben a franciák égették porrá, amikor a város a keresztes hadak kezébe került. 1549-ben VI. Edward angol király elrendelte a vallásos könyvek elpusztítását. Egyetlen napon Oxford város terén több ezer kötet — közöttük kódexek, fontos kéziratok — lettek a lángok martalékaivá. Lehetne tovább sorolni még a barbár könyvpusztításokat, de ne hagyjuk szó nélkül a modem könyvpusztítókat sem, akik a könyvekbe belefirkálnak, iniciálékat kivagdosnak, egyes — nekik tetsző — írásokkal, azok kitépésével csonkítják meg a könyveket... Sok vita folyt arról, hogy hol jelent meg az első újság, és főleg, mikor. Állítólag Antwerpenben jelent meg az első hírlap, 1605- ben „Tydingen” név alatt. Ugyanez az újság 1619-ben már rajzokat, sőt zenei mellékleteket is közölt. Történészek állítják, hogy valóban ez a lap volt a világ első igazi újságja; május 17-én francia, illetve flamand nyelven írták. És hogy el ne feledjük, az ára 2 garas volt... Manapság igencsak „felvagyunk” a parányokkal, és sokak szeretnének miniatűijeikkel a „legek” könyvébe bekerülni. Hónapokat, esztendőket töltenek el egy-egy tárgy faragásával, építésével, csakhogy becsvágyukat, tehetségüket kiéljék. íme, a XX. század embere! Régi könyvekben, irodalmi alkotásokban böngészgetve azonban kiderül, hogy nem oda, Buda! — mert a régiek is ismerték már a miniatűröket. Az ókorban Kallikrates elefántcsontból faragott ki életnagyságú hangyákat és egyéb állatokat. Egy Myrmicides nevű görögről feljegyezték, hogy egy oly parányi kocsit faragott ki elefántcsontból, amelyet egy légy letakarhatott a szárnyaival. A középkor pedig egyenesen dúskált a miniatűrökben! Egy szerzetes egy cseresznyemagra nem kevesebb, mint száz, vagy annál is több emberi arcot vésett. Egy ilyen csodát még ma is őriznek Drezdában, amely valóban világszenzációnak számít. Később aranyból, ezüstből faragtak soksok évi munkával mesés tárgyakat, emlékeket szorgalomból vagy büntetésből. Ki tudja? A továbbiakban — mielőtt a valódi apróságokra rátérnék — egy kis színházépítéssel, pontosabban építészeti történettel szeretnék kedveskedni az olvasónak. Egy híres római író a színházépítészetet három fejlődési fokra osztotta: az első az úgynevezett „csűrös” színház volt, mint amilyen Plautus idejében is létezett. A mutatványokkal a művészek fából épített alkotmányokban tapsoltatták meg a közönséget, aki a szabadban, állva hódolt szenvedélyének. Plautus darabjait is ezekben mutatták be, mert a szenátus — a darabok erkölcstelensége miatt — nem engedélyezte az ülőhelyek használatát. A fejlődés második szakaszában már fából készült ülőhelyek is voltak, sőt nagy árért kényelmes ülőhelyek is. Ezek a színházak kinézetükben nagyon hasonlítottak a mai falusi cirkuszokhoz, ahol többnyire görög szülészek játszottak görög darabokat. A harmadik fokozat — az ősi színházépítészetben — az az időszak, amely Krisztus előtt 55-re tehető. Pompejus ugyanis ekkor emelte az első „kőbőr készült színházat! Talán mondani sem kell, hogy a szenátus tagjainak e színházakban külön helyei, páholyai voltak. Az istenadta nép pedig boldog volt, lévén kenyere és cirkusza... Miniatűijeink vége felé a miniatűrök miniatűrjeit tárom önök elé. Ha tetszik, és örömmel olvassák, nem volt hiába a gyűjtő fáradsága. Sz. /. Tudja-e? — hogy Münchausen báró, a nagyotmondás világszerte legismertebb képviselője valóságos személy volt? — Az idősebb Dumas Sándor legnépszerűbb regénye, a Gróf Monte Christo négy kerek esztendeig készült? — Ki gondolná, hogy a krajcár szó a német Kreuzer (keresztes) szóból ered. A pénzverést német honban ugyanis a bizánci misszionáriusok vezették be, akik minden pénzdarabra rányomták a kereszt jegyét. — Tudta-e, hogy a Figaro házassága és a Sevillai borbély szerzője egy derék órásmester volt, aki sikeres vállalkozásaival nagy vagyont gyűjtött. Az órásmesterek világából ő az egyetlen, aki mint író lett halhatatlanná... — A híres kínai falat Krisztus előtt 250 körül építették. A mongolok és a mandzsuk ellen akartak így védekezni. A fal mai hossza mintegy háromezer kilométer. — Kevesen tudják, hogy a Rubicon folyócska, amelynek a nevét széltében-hosszában használjuk ilyen-olyan értelemben, Olaszországban, az Alpok lábánál található. A mai neve: Fiumicino. — Hiszik vagy nem, de I. Frigyes Vilmosporosz király 1731-ben rendeletet adott ki a szolgálólányok fényűző öltözködése ellen. Azok ugyanis „rákaptak” a selyemholmik viselésére. A derék uralkodó három hónapot adott a selymek eltávolítására. így, ha a hatósági ember szolgálón selyemruhát látott, azt saját kezével is letéphette. A határidő eltelte után!
