Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-22 / 41. szám
Hírlap, 1990. május 22., kedd GAZDASÁG - TÁRSADALOM 3. Mit vár az új kabinettől? Nyilatkoznak a parlamenti pártok megyei képviselői: Pokorny Endre (MDF), dr. Lukács Tamás (KDNP) és Komenczi Bertalan (SZDSZ) Csak elválunk csendben...(?) Mottó: „Ami elromolhat, az el is romlik...” (Murphy) (Folytatás az 1. oldalról) S a teendők? A legfontosabb terület a gazdaságé, de konkrétan intézkedni kell az önkormányzatokkal kapcsolatban, a leendő önkormányzati vagyon elkótyavetyélésének megakadályozására. Vagy az én parlamenti megbízatásom terén: a környezetvédelmi bizottság tagja vagyok, s így feladatom az ökológiai romlás, a kirobbanó ökológiai katasztrófa megakadályozása. Nos, Bős — Nagymaros ügyében még mindig nincs rendben egy csomó dolog, ezért szükséges, hogy a korábbi társadalmi bizottság mihamarabb szűnjön meg. Alakuljon egy mai parlamenti bizottság, hogy tisztázza: miért mentek és mennek el még mindig milliár- dok erre az építkezésre, holott már leállították...! — Az ország mai helyzetének ismeretében egyértelmű, hogy nem lesz könnyű helyzetben az Antall-kormány. Az egyre erősödő pártviták, a drukkerek és az ellendrukkerek táborából hallatszó hangok, a türelmetlenek és a megfontoltságra intők más-más szemszögből ítélik meg a kormány jövőjét. Egy biztos, a „végeken” élő választópolgárok úgy vélekednek: ha rövid időn belül nem lesz itt érezhető közérzeti és anyagi javulás, akkor ez a kabinet tiszavirág-életű lesz... POKORNY ENDRE: — Nagyon nehéz ezt megjósolni... Én is hallottam már, hogy ha nem lesz hamarosan látványos változás, akkor a kormány, kvázi, bukik! De egyre többektől hallani azt is: türelem... A leglátványosabb az lenne, ha csődbe kerülne, vagy összeomlana, de ez senki által nem kívánatos. Nem hiszem, hogy gazdasági téren gyorsan látványos eredményeket Az ilyen vélemény nem veszi tekintetbe a tényeket. A mező- gazdasági termékek szabad áraiból következő „pénztárcsapo- lás” nem a mezőgazdaságot, hanem jórészt más ágazatokat, illetőleg a költségvetést gazdagítja. Ugyanis a mezőgazdasági termékek fogyasztói árának 30 százalékos emelkedése mögött jócskán elmarad ezek felvásárlási árának növekedése, mely az idén átlagosan 22 — 23 százalékkal lett magasabb a tavalyinál. Ez sem mind a termelők pénztárcáját vastagít- ja. A felvásárlási árak emeléséből származó bevételek 53 százalékát elviszi az ipari árak növekedése, 20 százalékát a támogatások leépítése, mindössze 27 százaléka marad a gazdaságokban. De nem járnak jól az élelmiszerfeldolgozók sem. Az inflációs áremelkedés termelésre gyakorolt hatása a számítások szerint 15,3 milliárd forint termelési költségnövekedéssel járt. A jelenlegi becslések szerint a tényleges termelői áremelés már 50 százalékkal nagyobb a tervezettnél. Az élő sertés kilogrammonkénti felvásárlási ára 68 — 72 forint között változik, termelési körzetektől függően. Ez jelentős eltérés az eredeti tervekhez képest, hiszen a műit év végén az állami húsipar — elsősorban a minisztérium nyomására — 66 forintos felvásárlási árakkal számolt. A termelők ezt is keveslik, s érdekképviseleti szerveik amellett kardoskodnak, hogy az élő sertés felvásárlási ára érje el a 75 forintot kilogrammonként. Az utóbbiak érvelése mögött is tények húzódnak meg. A múlt őszi számítások óta emelkedett a kamat, a tervezettnél nagyobb mértékben nőttek az ipari eredeérhetünk el, mint ahogy Bőd Péter Ákos is mondta: „3 — 4 év múlva juthatunk el oda, hogy érezhetően nem romlik tovább a helyzet.” Nem az, hogy javul, hanem: nem romlik, s azt majd érzékelhetjük! Hogy azután mikor fog valóban érzékelhetően javulni: még egy-két év ahhoz is kell. Ahhoz nagy politikai optimizmus kellene, s ebben nem is bízunk, hogy most feláll egy MDF- es kormány, és mondjuk, őszre már látható gazdasági sikerek lesznek. Ez az egyik. A másik:* nem hiszem, hogy ez lesz az indi- kátuma annak, hogy a kormány bukik vagy nem bukik... Azt teljesen természetesnek veszem, hogy az ellenzéki pártok — jó értelemben véve — ott piszkálód- nak, ahol érnek, de hát ez így jó, ez arra sarkall, hogy igyekezzünk még jobban tevékenykedni. Azt gondolom hát, hogy ez a kormány nem fog megbukni, ez a meggyőződésem. Ahogyan most nekirugaszkodunk, nem rövid távra akarunk berendezkedni... DR. LUKÁCS TAMÁS: — Senki ne drukkoljon azért, hogy ez a kormány rövid életű legyen, mert nem biztos, hogy ha ez a kabinet tiszavirág-életű, akkor csak az ő bukását jelenti! Nos, én azért vélem, hogy nem lesz rövid életű, mert ha megtanuljuk tolerálni az ellenség állandó bombázását — mert erre számítani kell az SZDSZ részéről, hiszen készül a közigazgatási választásokra, s rengeteg propa- gandisztikus programmal áll elő —, szóval, ha megtanulunk tolerálni, s tevékenységünket konstruktívvá tenni, akkor ez erővé válik, s főleg a bizottsági munkában nyilvánul majd meg. Egyébként nem hiszem, hogy az SZDSZ-nek vagy a Fidesznek bármiféle szándéka lenne arra, tű anyagok árai, s közben az infláció is felgyorsult. Ugyanakkor a sertésállomány szinte hónapról hónapra csökken, s egyre nagyobb a húsipari alapanyag-ke: resiet. A múlt év elején még 8,3 millió sertést tartottak a nagyüzemek és a háztáji gazdaságok, most ez 7,6 millióra csökkent. Hatásában jelentősebb ennél, hogy egy év alatt a következő hónapok teljesítményeit meghatározó kocaállomány is mintegy 70 ezerrel csökkent. A termelői érdekképviselet álláspontja szerint a 75 forintos felvásárlási ár lehet a garanciája annak, hogy az állatlétszám csökkenése előbb megálljon, majfl emelkedő irányba forduljon. Nyilvánvaló, hogy a tervezetthez képest jelentős felvásárlási áremelés a feldolgozókat hozza nehéz helyzetbe, s az amúgy is szerény, árbevétel-arányos nyereségük tovább romlik. Ä feldolgozók mégis kénytelenek kifizetni a magasabb árat, hiszen a keresleti piáé miatt ennek hiányában állna az üzem, felbomlaná- nak kereskedelmi kapcsolataik; következésképpen megélhetésüket veszítenék el a vállalatok. Mindezek következtében az anarchia erősödött a húspiacon. Ennek egyik jele, hogy kialakult a közvetítő kereskedelem, a magánszemélyek, kisebb vállalkozások gazdagodnak a vidékenként eltérő felvásárlási árak spekulatív kihasználásából. A 68, illetőleg a 72 forint közötti különbségből jól élhet az egyébként felesleges közvetítő kereskedelem. Ügyeskedésükkel többet keresnek, mint a termelők, vagy a feldolgozók. Úgy tűnik, a szabad ár amolyan odadobott gyeplő a termelők és a feldolgozók közé, s mivel hiányoznak a tiszhogy ezt a kormányt megbuktassa, ilyen hátsó szándékot nem feltételezek. A magatartásuk valóban olyan, mintha ezt céloznák meg, de nyilvánvaló, hogy a másik oldal is vállalja a mai polémiát. Bár még a kezdet kezdetén azt jósolták: „ez lesz a vadak parlamentje”, a kormány igazi buktatója mégis csupán a saját belső válsága lehet, mert a többpártrendszerben a kormány megtanul a külső támadások ellen véHpk"P7ni KOMENCZI BERTALAN: — Prognosztizálni nem tudok. Felelőtlenség lenne mindenféle előzetes ténymegállapítás, jóslás, becslés arra, hogy mikor bukik meg ez a kormány. Mintha azt akarnák megmondani: egy eddig járatlan ösvényen, ahol ráadásul ködben is kell haladni, hol van a gödör, amibe az úton járó belebukik. Vagy, hogy egy soha nem működött jármű prototípusa mikor fog lerobbanni... Konstruktív ellenzékként kívánunk együttműködni, tehát nem sakkba szorítani a kormányt, inkább gyorsítani, serkenteni, természetesen a mi liberális elképzeléseinknek megfelelően. Azt mondhatom: hajó lesz a kormány, akkor sokáig megmarad, lehet, hogy a ciklus végéig, ha nem felel meg, akkor pedig óhatatlanul megbukik! Mi, amíg lehet, ezzel a tevékenységgel, ezzel a kontrolláló alapállással hozzájárulunk ahhoz, hogy jó legyen a kabinet. Nem feleslegesek a viták, meg kell szoknia Magyarországon a vezetésnek, hogy kész érvekkel és elképzelésekkel álljon ki, s azt próbálja meg elfogadtatni az ellenzékkel is. Ha ez nem sikerül, akkor jön a váltás... — Köszönjük a beszélgetést! tességes forgalomhoz a piaci kellékek — információs rendszer, tőzsde —, a reménykeltő változásokkal is alig lehet számolni. A megoldás az lehetne, ha a termelők, a feldolgozók és az értékesítők, vagyis az egész hústermelési vertikum azonos jövedelemhez jutna — állítják a nemrégiben megalakult húscéh vezetői. Ennek egyik feltétele, hogy az alapanyag-termelésbe kellene pénzt fektetni; ezáltal emelkedhetne az állatlétszám, következésképpen a hiány szűnne meg a piacon. Erre persze jelenleg csekély a remény, hiszen a termelés jövedelmezősége csupán néhány százalék, s ennyiért a tőkebefektetés nem indul meg. Javítana a helyzeten az is, ha az agrártermelők — beleértve az egyéni gazdákat is — devizaérdekeltségét megteremthetnék. Ma szinte csak a külkereskedelem érdekelt a devizatermelésben, következésképp a nagyobb jövedelmet sem a termelők teszik zsebre. Hátráltatja a valóságos piaci működést az is, hogy az alacsony fizetőképes kereslet miatt csökkent a piaci igény. A hústermé-, kék fogyasztói árai messze elmaradnak a világpiacétól, hiszen azok érvényesülését az alacsony személyi jövedelmek nem teszik lehetővé. A termelőket viszont az egyre nyíló agrárolló tartja gúzsban. A kereskedelem és a termelés nehézségei pedig két oldalról nyomják a feldolgozást, hiszen egyfelől magas árakon vásárolnak, másfelől nyomott árakon kénytelenek értékesíteni. Nem vitatható, hogy a hústermelés valamennyi fázisában tapasztalhatók üzemen belüli ellentmondások is; a hatékonyságot növelhetnék a termelők, a feldolgozók és a kereskedők egyaránt. De az mégsem lehet megoldás, hogy szabadjára engedve a folyamatokat, egymás kárára igyekeznek saját fennmaradásukat elérni. Ennek az áldatlan állapotnak csak, a fogyasztók láthatják kárát. V. Farkas József — Ne vegyék le a kabátjukat — figyelmeztet engem és feleségemet a bírónő a békítő „összejövetelen” —, mert ha nem gondolták meg a dolgot, néhány perc alatt végzünk. S lön... Magnó bekapcs, egykét kérdés (személyi adatok, szerelemből kötöttek-e házasságot, mióta élnek külön, stb.), aztán a rendelkezések monoton ismertetése, mármint hogy egy hónapig várni kell, utána idézést kapunk a tárgyalásra, végül pedig magnó kikapcs. Az egy hónap el, mi a tárgyalóterembe be. Rövid tényfelsorolás, majd közlik, hagyjuk el a termet, a bíróság ítélethozatalra visszavonul. A kezem még a kilincsen, de már be is szólítanak. Persze-persze, a szabály az szabály, mindennek meg kell adni a módját. Tartalomhoz a forma... A bontópemek vége, ettől kezdve valamikori házasságunk egy szám lesz az 1984-es válási statisztikában, amelyet ilyenformán mi is rontottunk. Akárcsak jó néhány ismerősöm. Közöttük nem sokan akadnak, akik még nem váltak el egyszer-kétszer- többször. Talán nem önáltatás, ha mindezt nem azzal magyarázom, hogy csupa kibírhatatlan emberrel hozott össze a sors... A tények ugyanis másról árulkodnak. Míg 1960-ban Magyarországon „csupán” 16 ezer 590 válás történt, addig 1894-ben már 28 ezer 711. Utóbbiból Heves megye — benne én és hajdanvolt feleségem — 870 bontóperrel vette ki a részét. S mi még a szerencsések közé tartoztunk, hiszen — nem lévén gyerek és vagyon — három hónap alatt túl voltunk az egész procedúrán. Mások szinte az életük végéig képtelenek túltenni magukat azokon a megpróbáltatásokon, amelyeket a válások többségénél el kell viselni. Épülőfélben a ház, bomlófélben a házasság Ahány válás, annyi válóok. Akadnak, akik elhamarkodják az esküvőt, s rövidesen rádöbbennek, a házasság, netán a házastárs mégsem az igazi. Mások belefáradnak az együtt eltöltött esztendőkbe, ráunnak a másikra, s a törvényszerű búcsút a harmadik megjelenése legfeljebb csak sietteti. S van, amikor az új, az ismeretlen valaki miatt következik be a szakítás. A negyvenvalahanyadik évét taposó árkalkulátor esete tipikusnak mondható. Majd egy évtizedet töltöttek albérletben a feleségével és a kislányával, amíg összejött annyi pénz, hogy végre belevághattak az építkezésbe. Lassan haladtak, az árak viszont gyorsan emelkedtek. Fogyott a forint, és fogyott a türelem is. A férj második, majd harmadik műszakot is vállalt. Folyton fáradt, törődött volt, a családra kevés idő jutott, s az a kevés is többnyire veszekedésekkel telt el. Épülőfélben volt a ház, bomlófélben a házasság. Mára már túl vannak a váláson. A félkész házat — annyi baj okozóját — eladták. Az anya és a gyerek a nagy- mamáéknál él. A férj újra; egy albérletben húzta meg magát, s szidja a sorsot. Mert úgy érzi, mindent elölről kell kezdenie. Május 20-án az FKgP Gyöngyöspatán gyűlést tartott, amely- lyel kapcsolatban a következők közlésére kérte fel szerkesztőségünket: Vasárnap délelőtt 10 órakor régi kisgazdahagyományoknak megfelelően szentmisével kezdődött a kisgazdagyűlés Gyöngyöspatán, a történelmi jelentőségű plébániatemplomban. A misét bemutatta és prédikált József atya, plébános. A mise után a kultúrházban Ugyanezt magyarázza nekem fiatal történész barátom is, amikor a válások kerülnek szóba. Mármint azt, hogy e csatákból a férfi szinte mindig vesztesként kerül ki. — Nézd — meséli —, amikor nálunk válásra került a sor, mindent elkövettem azért, hogy Timit, a kislányomat nekem ítéljék. Az életem rendezett volt, az anyagiakra nem panaszkodhattam. Sőt, a tárgyalásra még eljöttek Timi óvónői is, hogy elmondják, a volt nejem csak nagy néha ment a gyerekért, többnyire én vittem haza a munkám végeztével. De ez is kevés volt. A bíró a gyerek érdekeire hivatkozott. De — az isten szerelmére — honnan láthatta ő, mi is Timi tényleges érdeke..? Aztán elköltöztem abból a városból, de amikor csak tehetem, a gyerekemet megnézem. Ugyanakkor félek, hogy őt jobbára már csak a tartásdíj köti hozzám. Vádoljanak bár elfogultsággal, magam is úgy látom, a férfiak zöme a válásokkor kiszolgáltatott, megalázó helyzetbe kerül. Nem, nem pusztán az albérlet, a tartásdíj révén, noha ezek valóban majdnem lehetetlenné teszik egy új élet elkezdését. Sokkal inkább azért, mert még mindig elv, sőt gyakorlat — noha talán már kevésbé, mint korábban —, hogy a gyereknek az anyjánál a helye. — Hölgyeim és uraim, milyen jogrendszer az — kiabálta az egyik szemináriumon nagyra becsült tanárom, aki jelenleg a harmadik feleségével él —, amelyik ennyire nőpárti?! Mert, kérem, ha egy férfi nem tudja bebizonyítani, hogy az asszony egy megátalkodott ribanc, aki fűvel-fá- val, vagy azt, hogy alkoholista, aki naponta merev részegre issza magát, akkor nincs mese, a gyerek a nőé. S gondolják, hogy az asszony ivó- és egyéb partnerei odaülnek a tanúk padjára..? Rendőr jön a gyerekért Gyanítom, ha beszélgetőtársaim nem férfiak lennének, akkor is kiszolgáltatottságról, yélt vagy valós sérelmekről hallanék. S persze a gyerekekről. Azokról, akikről talán a kelleténél kevesebb szó esik, s ha esik is, sokszor azért, mert férj is, feleség is diadalmaskodni akar. Megmutatni a másiknak, hogy lám, a gyerek is az enyém. Mindenki nyerni akar, miközben a gyerek veszít. Az, aki leginkább megsínyli a válást. — Az biztos — fejtegeti a pszichológus —, hogy bennük okozzák a legnagyobb törést. Kiváltképpen azokban a gyerekekben, akik már fel is fogják, hogy mi történik velük és körülöttük. Kinél is helyezzék el őket? Nem egyszerű dönteni. Hiába beszélget velük a pszichológus’ hiába készül környezettanulmány, hiába a hozzájuk intézett kérdések sokasága, sokszor nem születik jó megoldás. Már csak azért sem, mert a gyerek a legtöbbször az apához és az anyához is ragaszkodik, s nem érti, miért kell ezután külön élniük. Ezzel azonban a szülők nemigen törődnek. Náluk már a gyűlölködések, az indulatok állnak a középpontban, nem pedig a gyerek. így jutnak el az egymás ellen való uszításig. S ha megszületik az ítélet, akkor sincs nyugalom. Hogy mennyire nincs? Ezt példázza valamikori szomszékerült sor a gyűlésre, amelynek ünnepi szónoka dr. Torgyán József országgyűlési képviselő, pártfőügyész volt. Beszédében részletesen foglalkozott a kisgazdapárt földprogramjával és annak megvalósítási lehetőségeivel. Hangsúlyozta, hogy a kisgazdapárt semmit nem engedett eredeti programjából, azt annak megfelelően kell megvalósítani. Foglalkozott az önkormányzati kialakulással és a majdani választásokkal. Hangsúlyozta, dóm esete is. A bíróság úgy határozott, a kisfiú az anyjánál lesz a legjobb helyen, viszont az apa — természetesen — élhet a láthatási jogával. A dolog csak a bíróságnak volt természetes, az anyának annál kevésbé. Amikor a hajdanvolt férj először ment a fiáért, csukott ajtóra talált. Másodszor úgyszintén, majd még többször. Békés természetű lévén, nem akarta igénybe venni a karhatalom segítségét, de végül nem talált más megoldást, ha látni akarta a fiát. Szóval egyik nap rendőrrel ment a gyerekért. Akkor találkoztak. Később megint nem, mert az asszony a régi — bezárt ajtós — módszerhez folyamodott. Megint ment a rendőr, megint jött a gyerek. Mára megritkultak e találkozók. Nem azért, mert kevésbé szereti a fiát. Pontosan azért, mert ugyanúgy. S nem akaija, hogy mindig sírjon, amikor egy „rendőr bácsi” kopogtat be, hogy elhozza a gyereket egy kis sétára és fagylaltozásra... Nagyobb vagyon — hosszabb per? A már említett történész barátom hálát ad a sorsnak, hogy a válási hercehurca „csak” másfél évig tartott. Merthogy tud esetekről, amikor a verdikt háromnégy esztendő múltán született meg. Igaz, ezek talán kivételek, de az egy-másfél év már nem tekinthető ritkának, hat hónapon belül pedig csak igen kevesen úsz- szák meg. Persze, ahol nincs gyerek és vagyon, ott egyszerűbb a helyzet, akárcsak akkor, ha a felek közös megegyezéssel válnak. Csak hát az élet nem mindig a legegyszerűbb oldalát mutatja meg. Lehetne hibáztatni a bíróságokat? Természetesen, csak éppen nem biztos, hogy igazunk lenne. Mert gyermekek sorsáról nem könnyű dönteni. S ott van még a vagyon is. Némelyeknél egy hűtőszekrény, egy mosógép, egy televízió a vita tárgya, másoknál milliós a tét. Ha'Murphy ismerné az ezzel kapcsolatos helyzetet, bizonyára megfogalmazná tételét: „Á válóperek ideje egyenes arányban növekszik a válni szándékozók vagyonának nagyságával.” Annyi bizonyos, hogy a válásoknak nincsen győztesük. A per idegileg és fizikailag mindenkit megvisel. Nőt és férfit egyaránt. S ha már Murphyt említettem... Szerinte ami egyáltalán elromolhat, az el is romlik. Hát, sokszor így van ez a házasságokkal is. Na persze, lehet — és kell is — csökkenteni a válások számát. Az azonban nem lehet cél, hogy két embert, akik már képtelenek együtt élni, mindenáron egymás mellett tartsunk. Az viszont igen, hogy a kulturált válás feltételeit megteremtsük. Igaz, ez legtöbbször a pereskedőkön múlik. Erről jut eszembe, hogy amikor a bontóperi tárgyalásomra vártam, a bírónő módfelett megdicsért, mondván, nagyon kevesen tisztelik meg, veszik olyan komolyan ezt az aktust, mint én. Minderre abból következtetett, hogy a törvényházban elegáns öltönyben jelentem meg. Nem akartam kiábrándítani, így hát azóta sem tudja, az öltöny nem a válópernek, hanem az azt követő főiskolai vizsgámnak szólt... hogy ez fogja végérvényesen feloldani azt a félelmet, ami falun még mindig tapasztalható. Román István megyei elnök több alapszervezet kérésére bejelentette, hogy június 3-án összehívják a megyei választmányi ülést Egerben. A jó hangulatú nagygyűlésen Heves megye mintegy 400 kisgazdatagja vett részt. Már Gábor megyei titkár Szilvás István Ez a húspiac még nem piac Januártól szabadárasak a húskészítmények. Naponta vásárolunk húst az üzletekben, s a háziasszonyok pénztárcájuk véko- nyodásán érzik a szabad árak kellemetlen hatásait. Sokan a magyar mezőgazdaságot marasztalják el emiatt, azt gondolva, hogy a fogyasztók zsebéből kiszedett pénz a mezőgazdasági nagyüzemeket gazdagítja. Sárhegyi István Jól sikerült kisgazdagyűlés Gyöngyöspatán Június 3-án összehívják a megyei választmányi ülést
