Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-16 / 36. szám
6. SPORT Hírlap, 1990. május 16., szerda Pót(a) kapussal Évek óta kényszerült a tartalékok keserű kenyerére Póta László az Eger SE második számú kapusa. A mostani bajnokságban először a Mezőtúr elleni szombati mérkőzésen volt alkalma bizonyítani képességeit, amikor a második félidőre beállt a sérült Bodolai helyett. Ha még távolabbra tekintünk vissza, Póta , 1989-ben egyetlen esetben sem állt őrt az egri háló előtt bajnoki i összecsapáson, legutoljára 1988.szeptember 25-én szintén csereként játszott a Szolnok ellenében. Közben 49 fordulón át koptatta a kispadot. Teljes játékidőben az 1988.augusztus 14-i szezonnyitón a DMVSC-vel szemben védte az egri kaput. Az említett három mérkőzésen 167 percig volt pályán, és összesen egy gólt kapott. Közeledik a megyei labdarúgó-bajnokság véghajrája — még öt forduló van hátra —, mindinkább éleződik a harc a dobogós helyezésekért. A füzesabonyiak is komoly eséllyel pályáztak erre, de a legutóbb Hevesen „kisiklott a szerelvény”, és lépéshátrányba kerültek vetélytársaikkal szemilyen ritka szerepelés mellett csak így képzelhető el megbízható teljesítmény, ha becsületesen készül a játékos, és mindenkor bevetésre kész. Ezt bizonyította Póta legutóbb. Alig foglalta el felelősségteljes- posztját, máris bravúros védéssel hívta fel a figyelmet (lehet, hogy sokan akkor vették észre a szünetben történt kapuscserét), majd hasonlóan gyors reflexmozdulattal nyugtatta meg a benne bízókat. A tények összefüggése, hogy egy jó Póta ritka szereplése Bodolai értékeit is dicséri, ami a csapatnak hasznos. Ilyen helyzetben csak az lehet kérdés, meddig elégszik meg a pótkapus a másodhegedűs szerepével? (fesztbaum) ben. A jelentős fegyvertény, nagy örömet váltott ki a hevesieknél, erről tanúskodnak Varga István edző szavai: — Mi sajnos nem szólhatunk bele az elsőségért folyó hadakozásba, de becsületből azért minden meccsre elszántan készülünk. A múlt hét végén sem volt ez másképp, a fiúk felszabadult játékkal, apait, anyait beleadva bátran vállalkoztak, aminek meg is lett az eredménye. Már a 39. percben harmadszor is a vendégek hálójában táncolt a labda. Harmadik gólunk a legkényesebb szurkolók igényeit is kielégíthette, korszerű támadás végén, három húzás után Vona T talált a kapuba. Nem csupán az NB III-at megjárt öreg „rókák” tettek ki magukért, hanem a fiatalok is. Réti Csaba személyében újoncot is avattunk ezen a találkozón. Örülök, hogy a szépszámú közönség jól szórakozott. A hevesi csapatban szinte mindenki önmagát múlta felül. Kalmár Tibormégis azért dicsérhető külön is, mert már hosszú idő óta egyenletesen jó teljesítményt nyújt, ő így élte át a mécsesét: —Jó érzés volt a pályán lenni, mert mindenki hajtott, kitette a lelkét a sikerért. Az igazság az, hogy ezen a napon be is jött nekünk minden. Elek a lehetőséggel, és valamennyi csapattársam nevében megköszönöm szurkolóink biztatását. Ez a felvillanás azt sejteti, hogy Hevesen már formálódik a jövőcsapata. (buttinger) * A közöltekkel ellentétben, a hevesiek ifjúsági csapata 2-1-re legyőzte a füzesabonyiakat. A forduló válogatottja Az NB III. Mátra-csoport legutóbbi fordulójának legjobb megyénkbeliek- ből összeállított csapata: Kalló(H. Gáspár SE) — Nemoda (H. Gáspár SE), Sáfrán (HKVSC), Sajbán (H. Gáspár SE), Afagy(Apc)— Vajda (GYSE), Tíj- rök(GYSE), KovácsL. III. (Apc), Varga J. (HKVSC) - Gömöri (HKVSC), Smolniczki (H. Gáspár SE) A megyei labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának válogatottja: Kovács M. (Tamalelesz), — Nász (Heves), Erdélyi (Sírok), Kolozsvári (Heves), Pű/fNagy- réde), — Kalmár T. (Heves), Torkai (Selyp), Bartuska (Recsk), Hegyi (No- vaj) — Janosik (Sírok), Bukrán (Tarria- lelesz). Bravúr becsületből Egervin-kupa Hat nemzet tornája Egerben Már évek óta dédelgette a gondolatot az Eger SE úszó- és vízilabda szakosztálya, hogy klubcsapatok vetélkedéséből nemzeti válogatottak viadalává alakítják át a hagyományosan évről évre megrendezett Eger- vin-kupát. Most minden jel arra mutat, hogy az elképzelésekből valóság lesz, és június 21-24 között az ausztrál, a kanadai, a szovjet, az izraeli, a csehszlovák és a magyar válogatott ad egymásnak randevút a megyeszékhely uszodájában. Emlékeztetünk arra, hogy ez a válogatott torna nem az első a város sport- történetében, hiszen több mint tíz évvel ezelőtt már sor került hasonló nagy sikerű rendezvényre. Tegnap a délutáni órákban Egerben jártak a Magyar Vízilabda Szövetség vezetői, dr. Bodnár András elnök és Kiss Ottó főtitkár, akik találkoztak Váradi Jánossal, az Egervin vezérigazgatójával és Pócsik Dénessel, az Eger SE úszó- és vízilabda szakosztályának igazgatójával. Megállapodásra jutottak az Egervin- kupa szponzorálásával kapcsolatban, a verseny költségeit továbbra is a névadó nagyvállalat biztosítja. Ezen túlmenően reklámszerződést is kötöttek és kibontakoztak egy hosszútávú együttműködés körvonalai. Az esemény kapcsán Váradi János úgy nyilatkozott, hogy a. jelenlegi gazdasági helyzetben is vállalják az áldozatot, és meggyőződésük, hogy a befektetés megtérül a vállalatról kialakított előnyös kép révén. Emellett is kötelességüknek érzik, hogy támogassák a város versenysportját, ezen belül a vízilabdát, es remélik, hogy a rangos rendezvény előremozdítja a fedett uszoda építésének ügyét is. Pócsik Dénes arról tájékoztatott, hogy május 26-31 között Egerben edzőtáborozik a magyar és az olasz női vízilabda-válogatott. A tervek szerint május 29-én 12 órakor hivatalos találkozót játszanak. Bicskei (fizetett) „munkanélküli” Kedden mintegy háromórás rendkívüli elnökségi ülést tartott a Magyar Labdarúgó-szövetség, amelyre meghívták a megyei szövetségek és a bajnokságok ligáinak vezető tisztségviselőit is. Ismert: múlt pénteken a Fővárosi Munkaügyi Bíróság visszahelyezte jogaiba Bicskei Bertalant, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, akitől 1989 decemberében vonta meg bizalmát az MLSZ elnöksége. Berzi Sándor főtitkár a ME- DOSZ székházában tartott sajtótájékoztatót egy bejelentéssel kezdte: a hetekkel ezelőtt lemondott Havas Henrik sajtófőnök (egyben elnöki tanácsadó is) utódát Vándor Kálmánban, a Népszava sportrovatának vezetőjében találták meg. Ezután Berzi arról szólt, hogy az elnökségi ülésen dr. Pethő Róbert, az MLSZ jogásza, egyben titkárságának vezetője szóban is bejelentette lemondási szándékát. A szavazás során az elnökség egyértelműen úgy foglalt állást, nem fogadják el a lemondását, és ismét felkérték dr. Pethőt eddigi munkájának további ellátására, aki erre igent is mondott. Bizalmi szavazásra is sor került a Bicskei Bertalan kontra MLSZ ügy kapcsán. Az elnökségi tágok arról szavaztak, hogy dr. Laczkó Mihály elnök lemondása segítené-e a magyar labdarúgást kilábalni a jelenlegi nehéz helyzetéből. A voksolás értelmében dr. Laczkó lemondására nincs szük- ség. Ezután felmerült, rendkívüli országos labdarúgó-közgyűlés összehívása szükséges lenne-e? Mindössze négyen vélték úgy, hogy igen, a többiek elutasították a javaslatot. így — amint az az eredeti tervekben is szerepel — csak 1991 májusában vagy júniusában hívják össze a közgyűlést. A következő napirendi pont Bicskei Bertalan ügye volt. Az elnökség úgy döntött: a szakembert mindenféle bírósági végzés ellenére is felmentik munkavégzési kötelezettsége alól, azaz nem kell bejárnia a szövetségbe. Fizetését az MLSZ-től 1992 nyaráig megkapja, hacsak nem változtat munkahelyet. Holnap ismét tippelhet A nyeremények: videomagnó, mikrohullámú sütő, rádiós magnó A bő három hét múlva kezdődő olaszországi labdarúgó-világbajnoksághoz kapcsolódó játékunk elnyerte olvasóink tetszését. Erre abból következtetünk, hogy eddig is több száz tippet küldtek be szerkesztőségünkbe, találgatva, hogy melyik csapat nyeri a vb-t, ki lesz a második és a harmadik. Azt gondoljuk, hogy a játékkedvet a leginkább a nyeremények tüzelték fel. A Vasvill Kereskedelmi Vállalat, a Füzesabonyi Áfész, az Egri Centrum Áruház és az Egertrade KFT sietett segítségünkre, s így sikerült elindítanunk ezt a játékot. Azok tehát, akik jól tippelnek a Mondiale dobogós helyezettjeire, s ráadásul Fortuna is rájuk kacsint videomagnót, mikrohullámú sütőt vagy magnós rádiót nyerhetnek. A vigaszdíj pedig hat darab kétezer forintos vásárlási utalvány lesz. A játékszabályokat és a tippszelvényeket ismét megtalálhatják a Hírlap csütörtöki számában. S mivel a labda gömbölyű, vagyis bármi megtörténhet a világbajnokságon, ne csak az eszükre hallgassanak amikor a csapat vagy a csapatok nevét ráírják a szelvényekre. A szerencse bárkire rámosolyoghat! Keresse a csütörtöki számot, és játsszon velünk! Sakk Dovzsik a tomagyőztes A Kolacskovszky OB II-es csapatában játszó ungvári Dovzsik győzelmével fejeződött be minden idők legerősebb me- gyénkbeli körmérkőzéses sakk- tornája. A FIDE V. kategóriájú versenyen a szovjet fiú 4 játszmát nyert, hat pedig döntetlenül végződött, és teljesítette a nemzetközi mesteri normát. A moszkvai sakkszövetségen múlik, hogy megkapja-e címét, ugyanis a FI- DE-hez történő felterjesztésre ők jogosultak. Ez azért nem tűnik biztosnak, mert Dovzsik nem rendelkezik szovjet mesteri címmel. Ennek elérésére ugyanis az irreálisan magas követelmény miatt évente csupán néhány játékosnak van lehetősége a Szovjetunióban. Az egri sakkozók váltakozó sikerrel szerepeltek. Egymás elleni meccseik körbeveréssel zárultak. Mészáros legyőzte Kisst, Kiss Serest, Seres viszont Mészárost az utolsó fordulóban, ezzel megfosztva őt a pénzdíjas harmadik helyezéstől. Seres úgy játszotta végig all napos versenyt, hogy délelőtt iskolába járt, délután felkészült a másnapi órákra, majd este 4-5 órát sakkozott. Egy ilyen magas színvonalú tornán így nem lehet eredményesen szerepelni. A június eleji szingapúri korosztályos világbajnokságon való helytállása csak úgy képzelhető el, ha a hátralévő két hétben a sakk veszi át a főszerepet akár a tanulás rovására is. Ez pedig csak rajta múlik, ugyanis iskolája, a Gép- és Műszeripari Szakközépiskola minden segítséget megad felkészüléséhez. A verseny végeredménye: Dovzsik, Ohotnyik (mindkettő szovjet) 7-7; Németh Z. (Postás) 6,5; Ziatdinov (szovjet) 6; Mészáros, Káposztás (Vasas) 5-5; Fette (NSZK) Seres, Kiss P. 4,5- 4,5; Stajcic (osztrák) 4; Dobos (Borsodtávfő) 2 pont Csütörtökön A röpisekkel az Albához Csütörtökön kezdi az Eger SE NB I-es női röplabda csapata a rájátszás utolsó felvonását. A bronzéremért az Álba Volánnal mérkőznek meg az egri lányok, s mivel a bajnokságban a székesfe- - hérváriak végeztek előbb, így ők a kedvezményezettek. Ami any- nyit jelent, hogy az első mérkőzést hazai pályán játsszák, s a lehetséges öt meccsből háromra Fehérvárott kerül sor. A végső győzelemhez ugyanis három nyert mérkőzés kell. A nyitó találkozóra az ESE röplabda baráti köre nem indít ugyan különbuszt, ám az érdeklődők 170 forint befizetése mellett a csapat buszán elkísérhetik az együttest. Indulás csütörtökön fél egykor lesz a Három Farkas elől. Labdarúgó NB I. Az MTK-VM gyakorlatilag már bajnok MTK-VM-Pécsi MSC1-0 (0-0) Hungária krt., 500 néző.' Gólszerző: Balogh G. (61. perc) ezúttal Vass Csaba, az egri városisportuszoda alkalmazottja tippel. Bár saját bevallása szerint csak alkalomadtán vásárol szelvényt, ám mindany- nyiszor rendkívül bizakodó. A legjobban a magyar meccseket kedveli, mivelhogy itt kevés meglepetés fordul elő. 20. hét 1. Bremen-Kaiserslautem .... 1 X 2. Békéscsaba-Ú. Dózsa .....X 2 3 . Vasas-Váci Izzó....................1 4. Ancona-Foggia.....................1 5 . Avellino-Reggina............X1 6 . Brescia-Cosenza..................1 7 . Catanzaro-Torino.................2 8 . Licata-Padova......................X 9. Messina-Parma..............X 2 1 0. Monza-Barletta.....................1 1 1. Pisa-Cagliari ...................X 1 2. Reggiana-Pescara...........X1 1 3. Triestina-Como....................X P ótmérkőzés 14. Veszprém-Ferencváros.......2 A Hírlap kérdése: A tavaszi idény eddigi mérkőzésein ki szerezte a legtöbb gólt az egri csapatból? 1: Oláh 2: Simon X: Horváth A válaszokat a lapból kivágott ESE-emblémával felragasztott levelezőlapon a jövő hét keddjéig kérjük a Hírlap címére (Eger, Beloiannisz út 3.) beküldeni. A helyesen tippelők között 3x6 db két hasábos totószelvényt sorsolunk ki. Az elmúlt heti kérdésünkre a helyes válasz: az egri csapat korelnöke a kapus Bodolai István, aki mindössze két hónappal idősebb Horváthnál. Nyerteseink: Bársony Rita (Bélapátfalva, Liszt F. út 28.), Szerencsi András (Eger, Csiky Sándor ut 11.), ifi. Siska Ferenc (Eger, Faiskola u. 2/A). Nyerteseinknek gratulálunk! A totószelvényeket személyi igazolványuk felmutatásával az ESE-totózóban vehetik át. te» allasajanlatai: || 3301 EGER. KLAPKA U. 9. «36/13-149 APRÍTÓGÉPGYÁR: Jászberény, Sportpálya u. 1. Felvételt hirdet gyakorlattal rendelkező hegesztők részére. Minősítéssel rendelkező szakmunkások előnyben részesülnek. Lakáskérdés megoldható. Jelentkezni lehet a fenti címen az üzemgazdasági osztályon Váradi Kornél úrnál. KAEV: Gyöngyös, Karácsondi út 15. Felvesz lemezlakatosokat és hegesztő szakmunkásokat, valamint gyors és gépírni tudó érettségizett titkárnőt (német nyelvtudással előnyben). Jelentkezni lehet a személyzeti és munkaügyi vezetőnél a fenti címen. FIGYELEM! A Heves Megyei Munkaügyi Hivatal szakképzettséggel nem rendelkező érettségizett lányok és fiuk részére egészségügyi szakmai képzési lehetőséget ajánl, munkaerőpiaci képzés formájában. A képzés időtartama 18 hónap, mely idő alatt a résztvevők anyagi támogatásban is részesülnek. A tanfolyam kezdési időpontja: 1990. szeptember 1. Jelentkezni lehet 1990. augusztus 15-ig a Hivatal irodájában Eger, Klapka út 9.