Heves Megyei Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)
1990-05-12 / 33. szám
Hírlap, 1990. május 12., szombat Hírlap-hétvége 7. A kávét fogyasztó idősek sokkal aktívabb szexuális életet élnek, mint a koffeint nem fogyasztók — állítja egy amerikai orvos, aki 744 idős ember megkérdezése alapján számol be vizsgálatainak eredményéről. A hatvanévesnél idősebb hölgyek közül a kávét fogyasztók 62 százaléka közölte, hogy aktív nemi életet él. A nem kávézók közül csak 40 százalék nyilatkozott ígyA férfiaknál a rendszeres kávézók 36 százaléka panaszkodott potenciazavarokra, míg a koffeint nem fogyasztók közül 59 százalék. Elektronikus müezzin A francia piacon megjelent egy óra, amely kizárólag mohamedán vevőknek készült. A pontos időn kívül mutatja a muzulmánok számára oly fontos imaidőket is, naponta öt alkalommal. Ráadásul egy elektronikus hang naponta ötször fel is hívja az óra tulajdonosát imára. Most először sikerült szintetikusan előállítani arab nyelvű mondatokat. A szerkezetbe iránytűt is beépítettek, amely mindig Mekka felé mutat. így az imádkozó azt is tudja, milyen irányba kell fordulnia. A beépített számítógép 1990- től kezdve 99 éven át teszi lehetővé az imaidők betartását. Az óraszerkezet ára német pénzre átszámítva 500 — 700 márka. Az első 10 ezer darabot egyetlen hét leforgása alatt eladták; most színaranyból készülő luxusváltozat forgalomba hozatalát fontolgatják. A muzikális kutyus ROCKVILLE, USA: A zongoratanárnő szerint 12 éves snautzer kutyusa a „legtehetségesebb tanítványa”. (MTI-Press Képszerkesztőség) Todor Zs a milliomos író Todor Zsivkov másfél millió leva honoráriumot kapott soksok kötetből álló válogatott műveiért. (Egy leva 16,70 forintot ér — a szerk.) De ebből 600 ezer levája maradt. A művek felelős szerkesztője, egyébként volt KB- titkár, az adó levonása után körülbelül 60.000 levát kapott. Bulgáriában vannak más többkötetes kiadványok, s ezeknek is vannak szerzőik, ők azonban jóval kevesebbért dolgoznak. Az ok: a különleges szerzői díjszabás, de minden erre vonatkozó dokumentumon ott a jelzés: „Bizalmas!” Kezdjük az elején! Valamikor 1981 táján a politikai műveket megjelentető Partizdatban (Pártkiadó — a ford.) különleges szerkesztőség alakult, amely „A vezetők művei” elnevezést kapta, és nem tartozott a kiadó vezetőségének hatáskörébe. (Mellesleg ez a különleges szerkesztőség ma is létezik.) Ide érkezik minden zseniális mű, amelyért külön titkos díjtételek alapján fizetik a tiszteletdíjat. A volt főtitkárnak egy szerzői ívért 600 leva járt, a politikai bizottság tagjai és a volt központi bizottság titkárai 250 levát kaptak. Van még egy plusz díjtétel: „különleges eredményekért”. Ez 400 leva ívenként, de ezzel csak Ljudmila Zsivkova írásait honorálták. A főtitkári művek kötetein kívül azonban van még egy mű, amelynek a szerzőit annak idején szintén úgy értékelték, mintha főtitkárok lennének. Ez a könyv nem más, mint a Todor Zsivkov. Életrajzi vázlat címet viselő dolgozat. Magát a könyvet szerzőként a Bolgár Kommunista Párt Párttörténeti Intézete jegyzi. Az intézet egyik szigorúan titkos levele, melyet a Partizdat akkori vezérigazgatójához intézett, fellebbenti a névtelenség fátylát. A levélből megtudhatjuk, ki írta az egyes fejezeteket, ki állította ösz- sze a kötetet, és ki a felelős szerkesztő. S azt is megtudhatjuk, ki és mennyit kapott az összesen 16 ezer leva összegű honoráriumból, amelyet 1981. december 1-jén engedélyezett a KB illetékes titkára. Egyszerű számolás, s nyomban kitűnik, hogy a honorárium kifizetésének alapja a „főtitkár” rubrika, minthogy az ívenkénti összeg 600 leva körül jár. A Partizdat régi iratai között található a Népének fia, korának fia című album pénzügyi dokumentációja. Ebben a luxuskivitelű albumban, amely a volt főtitkár születésnapjára jelent meg, színes és fekete-fehér fotók találhatók, alattuk szöveg helyett idézetek Todor Zsivkov műveiből. A kiadvány egyik szerzője tehát maga az ünnepelt. A kötetet egy ismert költő, Dimitar Metodiev állította össze, ő írta az életrajzi vázlatot is. A tiszteletdijak: Todor Zsivkov 2184 levát, Dimitar Metodiev 1481 levát kapott. Ne folytassuk! így is világos, hogy az elv, amelyet Todor Zsivkov dolgozott ki, a következő: „Sok kötetből lesz a millió”. Végre, valamit tőlünk is tanulhatnak az amerikaiak. Danka Vaszileva (A cikk az Otecsesztven Front című bolgár lapban jelent meg.) Oroszországi farmerek szövetsége A szó, hogy „farmer”, még- még szokatlan a Szovjetunióban. Azokat a vállalkozó kedvű embereket nevezik így, akik bérbe vesznek földet, állatokat, felszerelést, gépeket, és önállóan, egyénileg gazdálkodnak. Az a tapasztalat, hogy rövid idő alatt sokkal jobb eredményeket produkálnak, mint azok a parasztok, akik a közös gazdaságokban dolgoznak. A kolhozok és szovhozok egyes vezetői azonban ellenállást tanúsítanak a farmerekkel szemben, olyan konkurenseket látnak bennük, akik a létüket fenyegetik, ezért minden eszközzel igyekeznek elvenni a kedvüket a „farmerkodástól.” Az egyéni gazdálkodók gyakran védtelenek az ügyintézőkkel szemben, hiszen még ma sincsenek törvények, amelyek jogilag, gazdaságilag védenék őket. Küldöttek a moszkvai kongresz- szuson Létérdekeik védelmében határozták el az oroszországi farmerek (az Oroszországi Föderáció a 15 szövetséges köztársaság közül a legnagyobb), hogy megalakítják a saját szövetségüket. Első kongresszusuk január végén zajlott le Moszkvában. A köztársaság 55 régióját több mint 300 küldött képviselte. Ott jelentették be, hogy megalakult az Oroszországi Parasztgazdaságok és Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége. Elfogadták a működési szabályzatot, megválasztották a szövetség elnökét, és meghirdették a cselekvési programot. A delegátusok kidolgozták a földtulajdonra vonatkozó törvénytervezetet, és eljuttatták a Szovjetunió Legfelső Tanácsához. Az új törvények biztosítják majd a farmerek védelmét, erősítik az egyéni és szövetkezeti gazdaságra támaszkodó megújuló szovjet mezőgazdaságot. (APN) Ősmagyarország: Tiszta Hová tűnt az őstenger és a szicíliai klíma ? — A Nagyalföld régmúltja — Őscet- és ősdelfin- csontvázak — A magyar őstenger akkora lehetett, mint az Adria O smúltunk keresésében ezúttal sok millió évvel tekintünk vissza, vallatva a földtörténeti szakértőket, tudósokat, kutatva innen-onnan összegyűjtött hagyatékaikat. Bizonyosnak tűnik, hogy Magyar- ország földtörténete a Tisziával kezdődik, és ennek a történetnek két fő fejezete van. Egyik a Kárpátok koszorújának felráncoló- dása, a másik Ősmagyarország közepének a lesüllyedése, a Közép-tenger vize által elborított medence keletkezése. A magyar Alföld története tulajdonképpen ezzel a süllyedéssel, a medence kialakulásával kezdődött, amely kezdetben azonos volt az Erdélyi-medence, illetve a Kisalföld történetével. Később azonban szétváltak egymástól, mivel a magyar őstenger vize visszavonult Erdély területéről, a Kisalföldről is, és csak a mai Alföld területén hullámzott a miocén korban, sőt — mint édesedő tóság — a pliocénben is. Iszonyatos időket barangol be a tudományos képzelet, amikor a folyton kíváncsiskodó ember felteszi magának a kérdést: — Milyen volt az őstenger, az éghajlat, az időjárás? Nos, a magyar őstenger — tudósaink szerint — éppen olyan gazdag volt, mint a többi tenger élete. A földtani középkor trópusi klímája azonban a harmadkorban szubtrópusivá enyhült, és körülbelül olyan lehetett akkor nálunk az időjárás, mint mondjuk Szicília szigetén, Floridában, vagy éppen Kelet-Ázsia déli részén. Visszatérve egy pillanatra az őstenger világára, a maradványokból és a nyomokból kiderül, hogy itt bizony ősvilági halak, őscetek éltek, amelyek most minden bizonnyal elkápráztatnák a kíváncsiskodókat. Az önök kedvéért konkrét utánkeresést is végeztünk, és kiderítettük, hogy a Sopron megyei Borbolya határában találták meg agyagásás közben egy őscet (Cetotherium hun- garicum) teljes csontvázát, Szentmargitán pedig egy derék ősdelfin csontvázára bukkantak a szerencsés kutatók. Ezek a kuriózumok, de vannak kézzelfogható bizonyítékok is, amelyeket már a nagyobb gyerekek is tudnak, ez pedig a hajdani magyar tengerpart ősmocsarainak a terméke: a szén! Él azonban egy tévhit. A valóság ugyanis az, hogy nem minden szén származik a „kőszénkorból”, sőt az igazság az, hogy a Földnek minden korában keletkezett szén. így például Tiszia földjébe a pécsi, Pécs vidéki szén már készen jutott. Növényzetét őszsurlók, őspáfrányok képezték, hasonlóan a Veszprém megyei széntelepekéhez, amely kréta korú. Az iskolások fújják, hogy a legfiatalabb, vagyis a harmadkori szeneket barnaszénnek, a leg- fiatalabbakat pedig lignitnek nevezzük. Ebben nyilván itthon vagyunk, hiszen mind a visontai, mind a bükkábrányi lelőhelyek mai reprezentánsai ezen állításnak, bizonyítva azt, hogy a föld- történet minden kora előállította a maga szenét, más-más növényzetből, és nyilván különböző minőségben. Melyikünk ne lenne kíváncsi Tiszia éghajlatára, klímájára, időjárására? Gondoljunk csak bele: terjedelmes mocsárvilág terpeszkedik előttünk, amelynek lágyan ringó vizében csillog a szubtrópusi nap. Ismeretlen a táj, ehhez hasonlót hiába is keresnénk a mai Magyarországon. A levegő erősen párás volt, fűszeres illatú növények virágporától terhes, a gazdag növényzet, az erdő beborította a lankákat és a hegyoldalakat, a fák elfoglalták a mocsarak szélét, sőt még a mocsarakat is. A lápokból 20 — 30 méter magas ősfenyők ágai kapaszkodtak az ég felé, keresve az áldott fényt, a napot. Itt pompáztak emyőszerű koronájukkal a „mocsárciprusok”, amelyek ma már csupán az USA-ban találhatóak, és virginiai mocsárciprus a nevük. Nálunk lehullott lombjaik adták a barnaszén anyagát. Az idilli környezet bemutatása nem fantázia szüleménye, nem is egy regényrészlet, sokkal inkább a földtörténethez értő szakemberek helyzetjelentése, amely a mi Tisziánkat a jelenlegi Cipruséhoz hasonlítja. Rengeteg volt a mocsárpálma, amelyek az ős fény őkkel együtt szintén Amerikába vándoroltak, és ott honosak ma is. A víziciprus éppen ellenkezőleg, Kínába vándorolt! Az ősmocsárban hazai ismeretségre is bukkantak a kutatók, miután megtalálták a „mézgás égerfát”, illetve annak nagyon közeli rokonát, amely sötétzöld lombjában éppen úgy őrizte a termésbarkákat, mint a manapság élő kései utódai. Ugyan ki gondolta volna, hogy éppen az égerfák azok, amelyek oly sok időn át hűek maradtak az AI- földhöz, és élő reprezentánsai az ősidőknek? A kép természetesen nem teljes, mert a száz méter magas és tíz méter széles mamutfenyőkről sokat lehetne mondani és írni, a platánokról is, amelyek szintén elvándoroltak, a ma élő gyertyánosok őseivel együtt, valamint a dióval is előhozakodhatnánk, amely Amerikában éppen úgy díszük, mint nálunk. Itt volt honos a „kámforfa”, amely ma Japánban és Dél-Kínában éli világát... A miocén korban az állatvilág még szegényes, hiszen csupa tenger és mocsár errefelé minden, hanem a következő korszakban, amikor a magyar őstenger már jobbadán visszahúzódott és a mezőségek dúsan termették a füvet, már ménesekben száguldozott a pliocén mezőkön a háromujjú ősló, azokon gazellák és szarvasok legelésztek. Ittéltaka- pafogú és a gumófogú őselefánt, az orrszarvú, az őstapír, sőt az őszsiráf is, amely olyan lehetett, mint az afrikai okapi. A fákon majmok tanyáztak, és bizony félni kellett volna az ősmedvétől és a kardfogú tigristől. Ám hagyjuk most az állatkirályokat, óriásokat, és inkább szóljunk a Tihany vidékén élt kagylóról, amelyet a tudomány Con- geria ungullacaprae néven ismer, mi pedig így: balatoni kecskekörmök. Ismét egy csoda! Ki hinné, hogy ezek a kis kagylócs- kák, illetve annak megcsonkított maradványai, a már szóban forgó nagy idők emlékeit őrzik! A regét I. Endre magyar királyról — aki a tihanyi zárdát és apátságot 1055-ben alapította — bizonyára mindenki el tudná mesélni, és így a kecskekörmök történetét is... A magyar őstenger 15 millió év alatt mintegy kétezer méter vastag üledéket rakott le. Ez pecsételte meg a sorsát! A tengerből tó lett, majd sok apró tó, és végül szárazulat. Jött a szél, a por, amely bizony elborította ezt a világot is a fürkésző szemek elől. Ezt a porréteget 30 méternyi vastagra becsülik, amely alatt rejtőzik a magyar őstengeri hagyaték. Népek jöttek, mentek, némelyek az Adrián keresték a hajdani magyar tengert, pedig az Adria igencsak csélcsap természetű. Becsapott mindenkit, mert a mi volt tengerünk itt rejtőzik — maradványaiban — alattunk, csak éppen kutatni, keresni kellene. Manapság szerte a hazában olaj, szén, termálvíz után kere- sünk-kutatunk, gáz tör fel a föld mélyéről. A fúrók irdatlan mélységből hozzák magukkal jó postásokként az üzeneteket az évmillióktól, és bizonyítanak, cáfolnak, tudósítanak. Akadnak fúrások, amelyek elérték másfélkét kilométeres mélységben a mediterrán, a miocénkorú réteget és igazolják a leírtakat, derék tudósaink keserves munkáinak sok-sok bizonyítékát. A föld mélye tehát most is drága kincsünk és lelőhelyünk, hiszen a vizek, a gázok, a szénhidrogének nélkül ugyan mit kezdenénk, legalábbis nagyon, de nagyon hiányoznának, noha igényeinkhez képest még így is kevés van belőlük. Nem árt néha ezen is eltűnődnünk, amikor a kakukkfüves alföldi rónát járva — Tiszia világában —, kíváncsiskodva keressük a régmúltat. (SZ. I.)
