Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-13 / 10. szám
6 SPORT Hírlap, 1990. április 13., pétitek „Mit csinálsz, megvereted a csányiakat?” — Repült a sörösüveg Gyöngyösön — Igazságkereső vagy akadékoskodó a baktai sportvezető? — „Halászott-e” a tárná leleszi kapus? — Miért nem indít különbuszt az ESE labdarúgó-szakosztálya az idegenbeli mérkőzésekre? — El lehet-e helyezkedni a megyeszékhelyen és környékén testnevelőként? Nyitott füllel Főiskolás többtusázók randevúja Egri siker összetettben Ezúttal Egerben rendezték meg a pedagógusjelöltek országos többtusaversenyét. A viadalon húsz csapat mérte össze felkészültségét. Előbb a Leányka úti atlétikai pályán akadályváltóban, majd terepfutásban és párbajlövészetben vetélkedtek a résztvevők. Az egri pedagógusjelöltek nagyszerűen helytálltak, hiszen a lányok (szőke, Fekete, SZabó, Gyenc- zer, Deák, Jubán) első, a fiúk (Magyar, Krajnyák, Homódi, Stanga, Molnár, Farsang Bozó) második helyen végeztek. Az intézmények közötti összesített rangsorban az egri főiskolások mindenkit maguk mögé utasították. A bajnoki többtusa vetélkedő néhány pillanatát Molnár Zsolt kapta lencsevégre. Ezen a héten főként a foci szerelmesei emelték fel a kagylót vagy ragadtak tollat, egy kivételével valamennyi kérdés a pety- tyes labda körül forog. Mint ismeretes, a Gyöngyös körzeti bajnokság 16. fordulójában a második félidő 38. percében 3-2-es hazai vezetésnél félbeszakadt a Karácsond — Csány találkozó, mivel a csányi Mága Alfonz megrúgta a bírót. Azóta már megkapta a jól megérdemelt büntetését: öt évre eltiltották a focitól. Ezzel az üggyel kapcsolatban kaptunk levelet Varga Mihály- tól, a csányi sportkör elnökétől. Teijedelmi okok miatt nem áll módunkban teljes egészében leközölni, de a lényeges részeket idézzük: „Az első félidő 35. percéig 2-0 volt a Csány javára. Ekkor a játékvezető úgy gondolta, elérkezett az ő ideje, és főszereplővé lépett elő... Az a véleményem, ha a játékvezető nem segít, ezen a mérkőzésen a hazaiak nem tudtak volna gólt rúgni. Egyébként a játékvezető ténykedésével a hazai szurkolók egy része sem értett egyet, amit azzal nyilvánítottak ki, hogy bekiabálták: mit csinálsz, megvereted a csányiakat? Ezen a véleményen volt több karácsondi játékos is, köztük Túri Attila és Barkóczi László, akik a következőt mondták: velünk is ezt tette az ősszel Viszneken, megveretett bennünket!” Patócs János, a Gyöngyös városi labdarúgó-szövetség titkára ekképp vélekedett a történtekről: — Sajnos, ellenőrt nem küldtünk a találkozóra, de a játékvezetői hármast meghallgattuk, mivel — szerencsére — nem min- dennapös eset, hogy tettleg in- zultáljanak egy bírót. Elmondásuk alapján összeállt a kép. A gólok szabályos körülmények között estek. A csányiak vereségét az okozta, hogy elfogyott a szuflájuk. A fegyelmi bizottság úgy döntött, hogy a pályán elért eredményt hagyja jóvá, de a csányiak óvást nyújtottak be. Mivel a tárgyalás lapzártunkkor még tartott, ezért később tájékoztatjuk az eredményről olvasóinkat. Rezsnyák A ndrásnak, az Apci Vasas elnökének a Gyöngyös — Apc NB III-as mérkőzéssel kapcsolatban volt észrevétele. A •mérkőzés vége felé egy magáról megfeledkezett szurkoló egy sörösüveggel megcélozta a bírót, ipe szerencsére rossz volt az Kézilabda Füzesabony — Solymár 19- 16 (9-7) T NB. Il-es női mérkőzés, Füzesabony, 100 néző. V.: Kardos, Kovács. 1 Füzesabony: Szarka — Be- rcczkyné 5, Nagy 2, Forgóné 9, Katona 1, Baloghné 1, Barta 1. £s.: Trencsényi (kapus), Szűcs, Karanyic, Kakuk, Atkári. Edző: Atkári Lajos. Fontos mérkőzés előtt álltak az idénynyitón a füzesabonyi lányok. Győzelmük esetén több pofVtal megugorhattak, míg a vereség azt eredményezte volna, hogy beéri őket ellenfelük. Küzdelmes találkozón elszántságból jelesre vizsgázott az abonyi csapat, még a cserejátékosok is. Elejétől kezdve fokozatosan nőtt előnyük, a második félidő derekára már öt góllal is vezettek. Legközelebb Mátészalkán vendégeskednek. irányzék. A sportvezető azt kifogásolta, hogy Tóth Sándor Szolnok megyei játékvezető — bár addig jól vezette a találkozót — szemet hunyt az eset fölött. A megyei labdarúgó-szövetségnél megérdeklődtük, hogy Nyári József ellenőr mit is írt minderről. Nos, megemlíti ugyan a sörösüveg behajítását, de a cselekményt nem tartja olyan súlyúnak, ami miatt félbe kellett volna szakítani a mérkőzést. Hermann Miklós, az egerbak- tai sportklub elnökhelyettese személyesen látogatott el szerkesztőségünkbe. Azzal kezdte, hogy megfogadta: minden eszközzel harcol a bajnokság tisztaságáért. Ezután rátért azokra a sérelmekre, amelyek az Eger körzeti bajnokság első osztályában szereplő csapatát érték az utóbbi időben. Legfőképpen azt nehezményezte, hogy Koncz István rendszeresen a baktaiak kárára „téved”. A legutóbb Istenmezején sokáig döntetlenre állt a mérkőzés, de részrehajló ítéletei miatt 3-1-re kikaptunk — méltatlankodott a sportvezető. Állítólag a reklamálásukra még azt is megkapták Koncz Istvántól, hogy „mit akartok ti, már 3-1 az eredmény?!” Bár csapata a sereghajtók között foglal helyet a tabellán, az elnökhelyettes mégis úgy véli, hogy a pártatlan játék- vezetésre így is igényt tarthatnak. Mivel Koncz Istvánt nem tudtuk elérni, ezért Csomós Bélát, az Eger városi LSZ játékvezető bizottságának megbízott elnökét kérdeztük, hogy mi a véleménye az elmondottakról. Szerinte Hermann Miklós átesett a ló túlsó oldalára, és azért vádaskodik, mert képtelen megemészteni a csapatot sorozatban érő vereségeket, ő az az ember, akinek senki és semmi sem jó, mindenütt egy maffia működését gyanítja. Ezzel szemben az igazság az, hogy a rendelkezésükre álló 26 bíróból legkevesebb 20 büntetésnek veszi, ha Egerbaktán, Istenmezején vagy Makiáron kell a sípot fújnia, any- nyira elfogult a közönség, a sportvezetők és a játékosok. Az egri Sallai Ferenc a megyei labdarúgó-bajnokságban két hete lejátszott, és 1-1-es eredménynyel végződött Sírok — Tamale- lesz összecsapáson, a — véleménye szerint — szabálytalan körülmények között esett siroki gól miatt füstölög. Ő és még sokan úgy látták, hogy a leleszi kapuvédő, Kovács Miklós még a gólvo(8-8) NB 11-es női mérkőzés, Sírok, 100 néző. V.: Antal, Darázsi. Sírok: Fekete — Szerediné 1, Simon, Bóta M. 4, Jakab, Tóth 4, Kovács 2. Cs.: Bótáné 2, Ná- dassyné, Bóta T. 2., Jónás, Han- dó. Edző: Somogyi Tibor. A sirokiakat megzavarta az esős időjárás, nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Szünet után néhány perc alatt hét gólra növelték előnyüket a vendégek, ami el is döntötte a bajnoki pontok sorsát. Szombaton a sereghajtó Túrke- véhez utaznak a siroki lányok. Kosárlabda Egri Tanép — Salgótarján 96- 82 (49-40) NB Il-es férfimérkőzés, rájátszás a D csoport 3 — 6. helyéért, Eger. V.: Gedeon, dr. Galambos. nal előtt elcsípte a labdát, és állítólag maguk a sirokiak is meglepődtek, amikor a bíró középre mutatott. Marcsok János játékvezetőt munkahelyén, a Salgótarjáni Síküveggyárban kerestük meg. Visszaemlékezése szerint a gólnál a kapuval szemben, attól mintegy 17 méterre helyezkedett, és valóban kirúgást ítélt, amikor Kovács M. magasba tartotta a labdát. Már a kezdőkör felé tartott, amikor észrevette, hogy a partjelzője felemeli a zászlót. Tőle tudta meg, hogy a leleszi kapus a labdával együtt a gólvonalon túlra lépett, ezért kellett gólt ítélnie. Mivel segítőtársa lényegesen előnyösebb helyzetben állt, nem bírálhatta őt felül. Az egri Nagy Antal afelől érdeklődött, hogy az ESE labdarúgó-szakosztálya miért nem indít különbuszt az idegenbeli összecsapásokra. Káló József technikai vezető biztosított arról, hogy bennük megvan a jószándék, de attól tartanak, hogy nem telne meg a busz, hiszen amikor még NB I-es volt a csapat, akkor sem tapasztaltak túl nagy érdeklődést. Ennek ellenére a május 5-i Debreceni Kinizsi, és a május 20- i, Kazincbarcika elleni meccs előtt mindenképpen meghirdetik az utazást. A jelentkezők számától függ, hogy mi lesz belőle. Kovács Flórián egri pedagógus amiatt panaszkodott, hogy jóllehet, a lánya kiváló tanuló, kiváló sportolóként végezte el a főiskolát testnevelés — földrajz szakon, mégsem tudott sem a megyeszékhelyen, sem környékén testnevelőként elhelyezkedni. Jelenleg Egerszalókon óvónő. Társy József, az egri városi tanács művelődési és sportosztályának vezetője is úgy vélekedett, hogy már hosszú évek óta gond a végzősök — nemcsak a testnevelők — elhelyezkedése, az esélyek szinte a nullával egyenlőek. Meglehet, országosan hiány van testnevelőkből, de a megyében — épp az egri tanárképző főiskola ittléte miatt — túlkínálat tapasztalható. Ez az oka annak, hogy többen arra kényszerülnek, hogy évekig apró falvakban tanítsanak, s csak utána nyílik lehetőségük az elhelyezkedésre a megyeszékhelyen. Tanép: PETRUCSIK 12, Ná- dai 15, FELEDY 30, Széphegyi 10, Sipeki 19. Cs.: Káló 6, Ringer 3, Molnár J., Laboda 1, Kréti. Edző: Komenczy Lajos. A régi nagy rivális ellen magabiztosan nyertek az egri tanácsépítősök. Teke Egercsehi SE — Szerencs 6-2 (2351-2192) NB III-as férfi-csapatmérkő- zés. Egercsehi. Egercsehi: id. Kátai 415. Utassy 412, Galambosi 355, Sa- usa388,Barta427,ifj. Kátai354 fa. Közepes teljesítménnyel is biztosan nyertek a csehiek. Legközelebb szombaton 9 órakor az egri népkerti pályán az Egri Vörös Meteorral mérkőznek. A Bükki Vörös Meteor természetjáró szakosztálya vasárnapra két túrát is hirdetett. Az egyiknek hossza 12 kilométer, állomásai: Felsőtárkány — Vö- röskő-völgy — Kecskor hegyese — Őserdő — Istállóskő — Ge- renna-vár — Szilvásvárad. A résztvevőket Liba Ferencné kalauzolja majd, a jelentkezőket Elkezdődtek a tavaszi csatározások a megyei kézilabda-bajnokságban. A férfiaknál az őszi rangelső Füzesabony kikapott a Gyöngyösi SE-től, és helyet cseréltek a tabellán. A nőknél az Egri TK a Gyöngyösi SE legyőzésével ugrott az élre. Az eredmények. Nők: Egri TK — Gyöngyösi SE 17- 16 (9-10) Ld.: Garamvölgyi és Polgár 4-4, ill. Tóth 7, Szűcs 4. Az egriek a hajrában csikarták ki a győzelmet. Férfiak: Finommechanika GMSZ — Füzesabony 20-15 (10-6) Ld.: Scheili 10, ill. Csanálosi 5. Scheili vezérletével megérdemelt győzelmet arattak a hazaiak az őszi rangelső felett. Bükki túrák reggel fél kilencre várják az egri dr. Nagy János úti autóbusz- megállóban. A másik táv 16 kilométeres, s a természet kedvelői Fazekas Mária kíséretével felkeresik majd Síkfőkutat, a novaji kunyhót, Megyehatárt, Vasbánya-he- gyet, a Sáfár-kutat, Török-utat, Várkutat, Bikkbércet, Tiba-kuEgri Forgácsoló — Gyön- gyössolymos 21-19 (10-7) Ld.: Muzsnyai 5, ill. Tóth 5. Gyöngyösi SE — Gyöngyösi Főiskola 41-19 (17-10) Ld.: Román 11, Sellei 10, ill. Varga 5. Győzelmével a GYSE az aranyérem egyik legkomolyabb várományosává lépett elő. Gyöngyössolymos — HKVSC General Coop 11-22 (9-11) Ld.: Kaszás 7, Kajtár 5. Gyöngyösi Főiskola — Egri Forgácsoló 19-18 (9-11) Ld.: Kiss 7, ill. Pető 10. A második félidőben magukra találtak a házigazdák, és megfordították a mérkőzés eredményét. tat, Bajuszt, Ciglédet, s a végállomás a Csebokszári-lakotelep lesz. Indulás fél kilenckor az egri autóbusz-pályaudvarról. A Tekergő Túrakerékpáros és a Szabadidős Sportegyesület szombaton kellemes kirándulásra invitálja a kerekezőket. Az úticél az erdőtelki arborétum. Találkozó reggel 8 órakor az Egri Ifjúsági Ház előtt. Utánpótláslabdarúgás A Heves megyei serdülő labdarúgó-bajnokság legutóbbi két fordulójának eredményei. Keleti csoport: Novaj-Heves 0-5, Po- roszló-Recsk 2-0, Kompolt-Bé- lapátfalva 0-3, Tarnalelesz-Si- rok 1-1, Eger SE II.-Eger SE III. 9-0. Recsk-Kompolt 0-0, Heves-Poroszló 3-0, Sirok-Novaj 5-1, Füzesabony-ESE III. 1-3, ESE II.-Tarnalelesz 6-1. Az élcsoport állása: 1. ESE II. 30, 2. Heves 28, 3. Bélapátfalva 26 ponttal. Nyugati csoport: Petőfi- bánya-Atkár 2-3, Tamaörs-Do- moszló 8-0, Selyp-Apc 0-11, Nagyréde-HKVSC elmaradt, Gyöngyöshalász-GYSE II. 8-1. GYSE I.-Apc 0-1, HKVSC- Gyöngyöshalász 1-0, Domosz- ló-Nagyréde 2-9, Atkár-Tarna- örs 2-1, Selyp-Petőfibánya 0-2. Az élcsoport állása: 1. GYSE I. 30, 2. Petőfibánya 28, 3. Apc 25 ponttal. * A Heves megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság állása: 1. B.falva 1815 3 . 77-13 48 2. Recsk 18 144 83-24 42 3. Gy.halász 18 144 78-24 42 4. Sírok 19 13 1 5 63-32 40 5. Heves 1911 2 6 58-27 35 6. Selyp 19 10 1 8 49-42 31 7. Nagyréde 18 9 3 6 59-31 30 8. Kompolt 19 8 3 8 50-45 27 9. T. lelesz 19 7 1 11 26-58 22 10. F.abony 18 5 6 7 30-55 21 11. Tarnaörs 19 5 311 32-61 18 12. Domoszló 19 5 2 12 48-97 17 13. Novaj 19 4 2 13 24-59 14 14. Poroszló 19 4 1 14 26-60 13 15. Atkár 19 1 2 1611-106 5 Tudósítóink figyelmébe! Felhívjuk tudósítóink figyelmét, hogy az ünnepek miatt a labdarugó NB III. mérkőzéseiről hétfőn 10 — 12 között, a megyei bajnokság eseményeiről pedig kedden délelőtt 9—10 óráig várjuk jelentkezésüket. Buttinger László _________________________________________________________________ N B-s eredmények Kazincbarcika — Sírok 20-15 Megyei kézilabda-bajnokság Vereséggel kezdett a listavezető