Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-30 / 23. szám
ORSZÁGRÓL - ORSZÁGRA Hírlap, 1990. április 29-, vasárnap Exkluzív nyilatkozat a Fehér Házból Az amerikai — magyar viszony távlatairól, Washington Európa-politikájáról A kisebbségi kérdésekről (Folytatás az 1. oldalról) Az illetékes, aki nevének mellőzését kérte, elmondotta: a román választások után a három hagyományos párt koalícióját várják — esetleg a front bevonásával. E „legalább részben legitim kormány” azután megteremheti a demokrácia kereteit. Félő, hogy a magyar kisebbség helyzete — röviaebb távon — tovább nehezül, ám Washington továbbra sem lát módot pártos állásfoglalásra kisebbségi kérdésekben — arra viszont igen, hogy azok politikai megoldásában a NATO is szerepet vállaljon. A kormányférfi személyes benyomásai alapján szólt arról, hogy Antall Józsefet őszi washingtoni látogatásán igen intelligens politikusként ismerhették meg, „akinek nézetei — úgy érzem — az alapvető kérdésekben igen közel állnak a mieinkhez, örülünk annak, hogy a választások alapján módja lesz erős koalíció összeállítására, s úgy tűnik, meglehetősen erős lesz az ellenzék is — ami nagyon jó kezdet a demokráciához... Arra a kérdésre, hogy mi változik az új magyar kormány hivatalba lépésével a két ország kapcsolataiban, a nyilatkozó hangoztatta: az új.közép-kelet- europai stratégiai helyzetben az Egyesült Államok a történelemben ezúttal először játszik majd ott érdemi szerepet. „ Nem befolyásra törekszünk, hanem építő elkötelezettségre gazdasági, kulturális, diplomáciai tekintetben egy kulcsfontosságú térségben”. Ez a gyakorlatban Magyarország számara a „sokkal elénkebb” diplomáciai kapcsolatokat jelenti majd. „Fel kell készítenünk diplomatáinkat, át kell szerveznünk a kormányapparátust, hogy megfeleljen az új szükségleteknek — mondotta az amerikai illetékes. Lawrence Eagleburger első külügyminiszter-helyettes hangolja össze a kormányban a térségnek nyújtott gazdasági támogatást — mondotta a nyilatkozó, s közölte, hogy hamarosan munkához lát (az amerikai kormány által felállított) Magyar Beruházási A lap. A laptőkejét kezdetnek tekintjük, s azt várjuk, hogy ösztönözze és megsokszorozza a magyarországi beruházásokat. Sajnálatos, hogy költségvetésünk deficitje nem enged nagyobb összegű támogatást, de meggyőződésünk, hogy a döntő segítség a magánszektor beruházásaitól függ — ott van a pénz ... A kormány viszont megteremti az intézményi kereteket a beruházások könnyítéséhez — s ugyanezt várja Budapesttől”. Á nyilatkozó elismerte, hogy az amerikai tőke bizonyos késesben van a magyar piacon a németekkel szemben. „Fennáll a veszély, hogy a jelenlegi vákuumban a németek oly mértékben elkötelezik ott magukat, hogy az még az őszámukra is egészségtelen, de a hagyományok, a földrajzi közelség miatt mindez nem meglepő. Amerikának azonban fel kell vennie a kihívást — ezért is bátorítja a kormány a beruházókat. Arra a kérdésre, hogy lesznek-e COCOM-köny- nyitések, a nyilatkozó rossz hírrel szolgált: a stratégiai exportot ellenőrző nyugati testület tagjai elutasították az amerikai javaslatot, hogy Lengyelország és Magyarország — amely vállalta, hogy nem adja tovább a kapott csúcstechnológiát — különleges elbánásban részesüljön. így a nyárra várható korlátozott kony- nyítések egységesen valamennyi kelet-európai országra vonatkoznak majd. A kormányférfi elutasította azt a nézetet, hogy Csehszlovákia és más kelet-európai országok demokratikus átalakulása Budapest számára vetélytársat, a magyar pozíciók gyengülését jelentené. „Éppen ellenkezőleg: amerikai szemmel nézve nagyobb térség a beruházások szempontjából vonzóbb. Ezért is tartjuk jónak Václav Havel elgondolását Varsó, Prága és Budapest regionális együttműködéséről, bár még nem egészen világos, mit értenek alatta. Annyi bizonyos, hogy olyan időszakban, amikor elkopnak a régi intézmények, a VSZ, a KGST, ideje újakat a helyükre állítani, amelyek összehangolnak és csökkentik például a kelet-európai versengést a nyugati támogatásért”. Az államférfi rámutatott, hogy a helsinki folyamatban a földrész keleti felének országai most előtérbe kerülnek. „Segite- nünkkellőket, hogy mind gazdasági, mind politikai tekintetben visszakerüljenek Európa fő áramába, s a soron következő, koppenhágai konferencián számos javaslatot teszünk majd erre. A legjobb esetben is 2 — 3 választási ciklus fog eltelni, amíg az új pártszerkezetek megszuárdul- nak, és intézményesül a politikai pluralizmus. Hosszabb távon, 5 —10 évben kell tehát gondolkodnunk, amely idő alatt ezek az országok gazdasági és politikai szempontból egyaránt sebezhetőek lesznek. Tartós támogatásra van tehát szükségük, hogy visszailleszkedhessenek Európába.” A magyar elgondolásokról, az Európai Közösségekhez való mielőbbi csatlakozásról az amerikai kormányférfi ügy vélekedett, hogy „az EK vagy megmarad eredeti tervei mellett, és elmélyíti jelenlegi tagjainak együttműködését — vagy új tagokat vesz fel. Mi úgy látjuk, hogy a legjobb — és a legvalószínűbb — megoldás az egység erősítése. Egyúttal azonban módot kell találniuk, hogy a kívülállók is sokkal magyobb mértékben bejuthassanak a Közös Piacra. Az EK bizonyosan tudja, mit jelentene az európai integráció ügyének, ha Európát most a gazdasági határok mentén osztanánk meg”. Helsinki kérdéseire visszatérve a nyilatkozó hangsúlyozta, hogy míg a folyamat kétségkívül sokat tehet a biztonság pontikai, gazdasági, kulturális dimenziójában, a biztonság klasszikus, katonai értelmében a NATO-t nem helyettesítheti. „ Úgy tudom, hogy Antall Józsefnek is hasonló, nagyon realista véleménye van erről”— tette hozzá. Mint kifejtette, Washingtont „aggasztják” azok az elgondolások, hogy európai kollektív biztonság lépjen a NATO helyére. „Václav Havel és George Bush igen érdekes beszélgetést folytatott e kérdésről, s talán nincsenek is álláspontjaik olyan távol, mint ahogy látszik. A csehszlovák vezetes egyetért azzal, hogy az európai biztonsági konferencia nem jelenthet egyszeriben választ a földrész biztonságának kérdéseire. Mind Havel, mind Antall támogatja az erős NATO további szerepét. Azt hiszem, most a NATO feladata kinyilvánítani, miben látjuk a fejlődés útját, hogyan ölthet a szövetség új jelleget, amely beleillik a megváltozott Európába. Katonai szerepe nem fejeződhet be, hisz túl sok még az ismeretlen tényező a Szovjetunióban és másutt. A NATO-nak azonban új politikai funkciókat kell kapnia, amelyekkel meggyőzheti a magyarokat, a cseheket és másokat arról, hogy a szövetség fennmaradása, stabilitása az őbiztonságuk tényezője is.” Arra a kérdésre, hogy a felvázolt „szélesebb atlanti" együttműködés miként nyilvánulhat meg a gyakorlatban, a nyilatkozó utalt a „Nyitott égbolt” konferenciára, más, a katonai szövetségek határain túllépő bizalomépítő fórumokra, és kijelentette: szóba kerülhet olyan testület felállítása is, amelyben a NATO és a kelet-európai országok közösen vitatnak meg politikai kérdéseket. A NATO, tűnt ki szavaiból, napirendre kívánja tűzni a Kelet- Európa számára oly égető nemzetiségi kérdéseket is. „Jó javaslat a kisebbségekkel foglalkozó helsinki bizottság, de ezzel a kérdéssel, amely közvetlenül kihat az európai biztonságra, politikai értelemben foglalkoznia kell a NATO-nak is. Ag- asztó jelek vannak Jugoszlávia- an, Bulgáriában, Romániában, a vpax sovietica” csak a felszín ala rejtette a viszályokat, amelyek most súlyos gondokkal fenyegetnek.” A romániai helyzetről szólva a kormányférfi úgy fogalmazott, hogy „ van roman jellegű glasz- noszty, de nincs még demokrácia, ami azután teret enged a szennyes politizálásnak. Kockázatos a helyzet: remélem, a közvéleménynek a Frontra nehezedő nyomása elegendőnek bizonyul, hogy az ideiglenes vezetés kitartson ígéretei mellett, s a választások szabadok, s meglehetősen tisztességesek legyenek... Nem tartunk még ugyanis ott, hogy a többi párt is ugyanazokat a lehetőségeket kapja, mint a Front. Ama választások így is fél-legitim kormányt eredményezhetnek, a három hagyományos pártból, esetleg a front bevonásával, így valóban független személyek kerülhetnek a vezetésbe, akinek hitelük van a lakosság előtt, s így az új kormány hozzáláthat az alkotmányreformhoz, a gyülekezési, a választási jog megalkotásához, a demokrácia kereteinek megteremtéséhez. ” A magyar kisebbség számára várható perspektívák tekintetében az amerikai szakértő nem volt bizakodó: „Rövid távon talán még romolhat is a helyzet, de hosszabb távlatban javul majd. Most megvan a veszélye, hogy egyes személyek, politikai csoportok megpróbálják kihasználni a nemzetiségi ellentéteket. Ez átterjedhet Magyarországra is, maja a kölcsönhatások egymást erősítik, s újra olyan helyzetekhez jutunk, amelyeknek már néhányszor tanúi voltunk e században...” — Miért nyilatkozott az amerikai kormány „kiegyensúlyozottan”, az állasfoglalast elkerülve a Marosvásárhelyen történtekről? — hangzott a kérdés. A válasz: „Az Egyesült Államoknak veszélyes állást foglalnia mégolyán esetekben is, amikora felelősség kérdése meglehetősen világos. Az fenyeget ugyanis, hogy döntőbíróként szerepelünk, s ez csak tovább mélyíti a válságot. Abban viszont alkalmasint igazuk van, hogy határozottabban kellene kiállnunk a nemzetiségi jogok mellett; erre készülünk a koppenhágai tanácskozáson is: Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy az emberi, köztük a kisebbségi jogokat nemcsak a kommunista orsz᧠okkal szemben, politikai okok- ól hangsúlyoztuk mindig, hanem elvi kérdésről van szó. S egyébként amerikai nemzeti érdekről is: amennyiben a kisebbségi jogokat nem tartják tiszteletben, ez — amint mar említettem — veszélyt jelent az európai biztonságra, azaz a miénkre is” — mondotta a vezető amerikai kormányférfi az MTI-nek adott nyilatkozatában. Csernobil még mindig fáj Évforduló van, ünnep nincs. Négy évvel ezelőtt — nem háborús viszonyok között — igazi atomcsapás sújtott le a Földre. A békés atom — gondatlanságok sorozatából eredően — kitört a szigorú biztonsági korlátok közül, hogy elhozza a békeidők Hirosimáját. A Szovjetunióban az évforduló jó alkalom arra, hogy emlékeztessék az illetékeseket: a csernobili katasztrófa még mindig benne él az emberek tudatában, s nem is csak fájdalmas emlékként, hanem aktuális feladatok, sürgős tennivalók sorozataként. Ezt az emlékeztetést megteszik a most zajló tudományos konferenciák, éppúgy, mint a gyakran egészen másfajta, politikai jelleget öltő tiltakozó felvonulások, tüntetések. Csütörtökön a szovjet televízió második központi programján egész napos műsort — itt tele- maratonnak hívják — szentelnek az évfordulónak, amelyben jeles közéleti személyiségek, politikusok, művészek vállaltak fellépést. A műsorfolyam játékony célú: szervezői már jóval korábban bevonták az adakozók körébe az amerikai, japán üzleti és politikai élet néhány ismert képviselőjét. A szovjet sajtó és a televízió napirenden tartja a Csernobil sújtotta területek gondjait, hiszen a veszély nem múlt el. Az évforduló 'hetében tűzte napirendre a Legfelsőbb Tanács a tragédia következményeinek felszámolására irányuló teendők áttekintését. A kormány elnöksége a napokban foglalkozott a feladatokkal, s úgy határozott, hogy egy 1992-ig tartó rövid távú, valamint egy hosszabb távú programot is előterjeszt az LT-nek. A rövid távú program 16 milliárd rubelt irányoz elő a katasztrófa sújtotta térség lakosainak kitelepítésére, a sugárveszélynek kitett térségek élelmezésének javítására. Szomorú jellemzője az egészségügyi közállapotoknak, hogy a világ figyelmének középpontjába került csernobili betegek ellátása is csapnivaló. Több kórházban a végső elkeseredés eszközének bevetésére — éhségsztrájkra — kényszerültek a betegek, hogy helyzetükre felhívják a felsőbb szintű illetékesek figyelmét. A következő évtizedekre szóló egészségügyi prognózisok nagyon eltérőek: szovjet szakemberek 200 — 600 közé teszik azok számát, akiknek várható halála közvetlenül összefügg majd Csemobillal. Az erőműbaleset után a helyszínre érkező első külföldi orvosok leghíresebbje, Robert Gale amerikai professzor szerint ez a szám viszont 70 ezer (!) körül alakul. Lassan folyik a történtek súlyának felismerése. Ukrajna, Belorusszia és az Oroszországi Föderáció egy része komoly segítségre szorul. A sugárzás szintje sok helyütt még ma is jóval a megengedett norma fölött van, nem múlt el a veszély. Ugyanakkor sok faluban — főleg az idősebb emberek — nem hajlandók elhagyni lakóházukat, ragaszkodnak az ősök földjéhez, és inkább vállalják a láthatatlan veszélyt is. Eddig több mint kilencmilli- árd rubelt költöttek a károk felszámolására, a rászorulók támogatására. A kormány terve azonban jelzi, hogy a feladatok nagyobbik része még hátravan. Százezreknek kell új otthont nyújtani, hogy legyen hová áttelepíteni őket, s helyzetük ne romoljon, ha már az otthontól el kell szakadniuk mindörökre. A szovjet sajtó ezekben a napokban zúdítja a szakinformációktól az érzelmekre ható riportokig a beszámolókat. A katasztrófa következményeit viselő emberek tudják ugyan, hogy sorsuk nem merült feledésbe, de a lassú változás elkeseríti őket. Hosszú ideje mind szélesebb körű társadalmi követelés volt a valóban hatékony kormány- program kidolgozása. Ez a negyedik évfordulóra megtörtént, a szovjet parlament vitája csak erősíthet a kormány szándékain. Talán végre előbb-utóbb a jó szándék és a tenni akarás párosul a lehetőségeket maximálisan kihasználó igazi cselekvéssel. S akkor végre elkezdhetnek „hege- sedni” Csernobil nehezen gyógyuló sebei. A porig rombolt Hirosima képe az atomháború rettenetét idézi az emberben. Kevesen emlékeznek viszont Pripjaty városára, amely Ukrajnában mindmáig épségben áll. Csak éppen üresen, elnéptelenedve. A város csendes, lakatlan, mert lakhatatlan. Békés körülmények között tűnt el belőle az élet, jó néhány évtizedre. A Guiness-féle rekordok könyvében a csernobili négyes blokk katasztrófája vezeti a legsúlyosabb atomerőművi balesetek listáját. Vélhetőleg a kötet szerkesztői is remélik: a vonatkozó címszó alatt soha többet nem kell cserélniük a szöveget. Ehhez az kell, hogy Csernobil neve egyedül maradjon, ne csatlakozzon hozzá — miként Hirosimához a háború végén — a békeidők Nagaszakija. Szántó András fl A pápai látogatás a Kelet és Nyugat csodás egymásra találása volt Az egyház egy lépéssel a politikusok előtt jár „Rövid látogatás volt, de nagyon szükséges és régen várt. Reméljük, hogy új kaput nyitott a Kelet és Nyugat között”— mondta II. János Pál pápa a kíséretében levő és a fogadására összese- reglett újságíróknak, amint földet ért a Pozsonyból őt hazaszállító repülőgép. „A Kelet és Nyugat csodás egymásra találása volt ez a látogatás” — búcsúztatta őt korábban Václav Havel államelnök. Az Osservatore Romano pedig úgy méltatta: cselekvő és alkotó része annak a „megdöbbentő történelemnek, amelyet mostanában átélünk”. Igen. Lehet kutatni és boncolgatni (esetleg némi enyhe nemzeti sértődöttséggel), miért a szomszédba ment először a katolikus egyházfő, és nem Magyar- országra, ahová előbb meghívták. De nem lehet és nem szabad nem meglátni ennek a másfél napos útnak korszakos jelentőségét. A világjáró pápa új szakaszát kezdte meg ezzel tevékenységének. A látogatás nemcsak a cseheknek és szlovákoknak szólt, hanem Kelet-Európa (vagy Kö- zép-Kelet-Európa — ha így jobban tetszik) népeinek és az elindult kommunizmus utáni korszaknak, amit II. János Pál és az egyház is segített elindítani. Az egyházfő több ízben kifejtette már: a demokrácia és szabadság érvényesülése egyben a keresztény szellem és értékek érvényesülése is, s az egyház diadala. Az a változás zajlott le vihar- szerűen Kelet-Európábán, amit ő régen várt és akart. És most elkezdődik az új szakasz: Európa két felének egyesítése, ami II. János Pál világszemléletében a keresztény eszme és erkölcs talaján történhet csak. Az európai civilizáció, amely kitermelte ezeket az értékeket, „a kereszténységben gyökerezik” — emlékeztetett. Az európai püspöki szinódus, amit Velehradban jelentett be, pontosan ezt célozza. Az új európai szintézis kialakítását. „Amit az európai politikai fórumok és intézmények még nem tudtak vagy nem mertek megtenni, azt megteszi most a katolikus egyház” — írta a francia Le Figaro, megérezve a kezdeményezés igazi horderejét. A pápa hazatérésének másnapján Jan Schotte, a püspöki szinódus főtitkára már az időpontot is megjelölte: 1991. egyben részletezte a célt: a Kelet-Európábán lezajlott politikai változások nyomán kijelölni az európai püspökök és nemzeti egyházak feladatait az új demokráciák integrálásában, a kelet-európai egyházak szervezeti, eszmei megerősítésében. Mindezt gyorsan meghozza, megragadva azt a kivételes történelmi pillanatot, amikor — a jelek szerint — a kommunista hatalom után hagyott űrt mindenütt keresztény indíttatású politikai erők töltik be. Az évtizedes elnyomatás és csendes ellenzékiség gyűjtőhely- lyé, tömegeket vonzó alternatívává érlelte ezeket az erőket. Az NDK-ban, Lengyelországban és Magyarországon már megnyerték a választásokat, hamarosan megnyerhetik Csehszlovákiában és másutt is. S a marxizmus csődje után hagyott eszmei űrt a keresztény eszmék és értékek tölthetik be, ha az egyház gyorsan és ügyesen lép fel. Wojtyla, a Keletről jött szláv pápa ezt tökéletesen megértette, és cselekszik. Más is rejlik azonban a kezdeményezés mélyén. A Kelet az ateizmusból és a diktatúrából lép ki, de könnyen „megkaphatja” a másik betegséget, a nyugati társadalmak szekularizmusát. Az erkölcsi érzékeket visszaszorító fogyasztói szemléletet, az önzést, közömbösséget, élvezethajszolást. II. János Pál pápasága alatt ezek ellen ugyanúgy harcol kezdettől, mint az Istent elvető kommunista diktatúrák ellen. Az ő víziója, amit félelmetes következetességgel hirdet világjáró útjain mindenütt: az Isten nélküli kommunizmus és kapitalizmus szintézise, keresztény erkölcsi- ség jegyében. E történelmi pillanat eljövetelét érzi azóta, hogy szülőhazájában katolikus kormányzat működik, a berlini templomokban gyújtott gyertyák elvezettek a fal leomlásához, vagy a Tőkés László háza köré vont élőlánc a legdurvább és véresebb diktatúra bukásához. Ezért fogadta a Vatikánban Gorbacsovot, aki nélkül semmi sem történhetett volna. Most Európában mindenki versenybe száll a földrész jövendő arculatát alakítani: nem tudni egyelőre, milyen lesz az egyesült Európa, szociáldemokrata, liberális vagy keresztény? II. János Pál mindenesetre kitűzte az általa elérendőnek tartott célt: keresztény és szociális társadalmak a keleti ateista totalitarizmus és a nyugati önző, pénzbálványt imádó hedonizmus helyett. Visszavezetni Európát (az Atlanti-óceántól az Uraiig) „ keresztény gyökereihez” amiből kinőtt. Ebbe a keresztény Európába fogadta be, fogadta vissza az egyházfő a megújuló Csehszlovákiát (ahogyan erre készül 1991 augusztusában Magyar- országgal is). Nem kétséges azonban, hogy a katolikus hagyományokkal rendelkező közép-európai országok között éppen Csehszlovákiában volt a legrosszabb az egyház helyzete hosszú évtizedeken át, s ennyiben jelképes értékű, hogy éppen itt nyithatta meg újabb utazásainak sorát. A pápa most meghirdette a „keresztény eszmeiség helsinki konferenciáját” — Havel elnökkel egyetértésben. Úgy tűnik: az egyház egy lépéssel a politikusok előtt jár. Magyar Péter
