Heves Megyei Népújság, 1990. április (41, 1. évfolyam, 77., 1-23. szám)
1990-04-30 / 23. szám
8. Hírlap - HÉTVÉGE Hírlap, 1990. április 29., vasárnap „Tiszta” gépkocsi A Szovjetunióban a Moszkvics- és Lada-gyártók a közelmúltban kezdték meg a toxikus anyagok kibocsátását csökkentő és az üzemanyag-felhasználást 4 — 5 százalékkal javító „Ózon” típusú karburátorok felszerelését. A gorkiji autógyárban kidolgozták a Volga gépkocsikhoz az úgynevezett „szegény keveréket” (kevés benzin, sok levegő) alkalmazó, előgyújtásos-por- lasztós motort. A „szegény keverékkel” üzemelő motor elvileg kevesebb mérgező anyagot juttat a levegőbe. Ez azonban nem minden esetben igaz, ezért fejlesztettek ki a karburátorhoz egy speciális antitoxikus segédeszközt. Ennek lényege, hogy korrigálja a vezető hibáit. Gyakori a városi forgalomban a motorfék alkalmazása. Ez tulajdonképpen kényszerüresjárat, amelynek során az üzemanyag-fogyasztás megnő, de teljes égés nélkül kerül a légkörbe. Az új készüléket a kipufogócsőben helyezik el. Ha a vezető hirtelen lelép a gázpedálról, a készülék automatikusan megnyit egy légtérbe kivezető nyílást, és egyidejűleg szünteti meg az üzemanyag-továbbítást a hengerek felé. Ezzel a módszerrel jelentős mértékben csökkenthető a légtérbe jutó mérgező gázok mennyisége. Ezzel párhuzamosan világszerte kutatják az új üzemanyagok alkalmazásának lehetőségét. A Szovjetunióban üzemelő gépkocsik túlnyomó része ma is benzinnel működik. Ez a helyzet azonban a közeljövőben megváltozik. A moszkvai és gorkiji autógyárak a hagyományos karbu- rátoros tehergépkocsik mellett megkezdték a dízelmeghajtású teherautók gyártását is. Sajnos — bár a prototípusok elkészültek és kipróbálásra is kerültek — a szovjet ipar ma még nem gyárt dízelmotorokat személygépkocsikhoz. Talán nem kell sokáig várni erre sem, hiszen több gyárban is épülnek új motorépítő üzemek. A dízel nemcsak benzin megtakarítását jelenti, hanem bizonyos fokig a környezet védelmét is eredményezi. Fokozatosan gázüzemre állítják a gépkocsikat az országban. Itt elsősorban a teherautók, autóbuszok és a taxik jöhetnek szóba, de már megjelentek gázüzemű személygépkocsik is. Kísérleti stádiumban vannak a villanyautók is, de ezek sebessége és egyszerű „üzemanyag-felvétellel” megtétt úttávolsága ma még nem számottevő. Ezen a téren is van azonban bizakodásra ok: egy Harkovban gyártott villanymeghajtású versenyautó a próba során az egyik egykilométeres gyorsasági szakaszon elérte az óránkénti 150 kilométeres sebességet. Intenzív kutatások folynak az egyik legkevésbé mérgező anyag — a hidrogén — hasznosítására. Harkovban például létrehoztak egy benzin-hidrogén keverékkel működő motort. A keverék két részét külön-külön juttatják az égéskamrába. Üresjáratban — a legmérgezőbb szakaszban — a motor tiszta hidrogénnel működik. Maximális sebességnél kerül be a benzin, keveréket alkotva a hidrogénnel. A keverék arányának beállítása automatikus. A közepes kategóriába tartozó sorozatgyártású Volga 100 kilométeren 14 liter benzint fogyaszt. Az új keverék esetén 8 liter benzinre és 800 gramm hidrogénre van szükség. Itt a benzinfelhasználás mellett többszörösére csökkenthető a mérgező gázok termelése is! Moszkvában bemutatták azt az új villanyautót, amelynél az akkummulátor helyett elektrokémiai áramgenerátort alkalmaztak. Egy ilyen generátor teljesítménye elérheti az 1000 ampert, és terhelhetősége is igen jó. Az utántöltés mindössze a hidrogént tartalmazó ballon cseréjére korlátozódik. A kutatók szerint egy ilyen típusú generátor teljesítőképessége elérheti a 100.000 kilométert. A végleges megoldásig azonban még néhány műszaki kérdés megoldásra vár. A hidrogént jól szigetelt ballonokban és nagyon kis hőmérsékleten kell tárolni. Az ilyen szigorú követelményeket kielégítő ballonok azonban egyenlőre túl nagy méretűek. Dmitrij Szaszorov KVANT napautó. Napelemekkel működik, sebessége 30 km/óra. Elsősorban üdülőhelyekre ajánlják Gázpalackokat szállító mozgó töltőállomás RAF-ELEKTRO. Sebessége 100 km/óra... ...egyszeri feltöltéssel 6 órán át üzemel Németek Szibériában A Volga-vidéki németektől eltérően, akik a XVIII. század második felében telepedtek le Oroszországban, a szibériai németek jórészt az 1898 — 1911 közötti években költöztek át tömegesen az ország keleti részébe. A cári kormány ugyanis egy sor kedvezményt nyújtott a szibériai telepeseknek. A német lakosság lélekszáma 1926-ban 79 ezer volt ebben a régióban, a nyugat-szibériai területen saját nemzeti körzetük volt, és 64 német falusi tanács működött. A gyermekek 80 — 100 százaléka járt iskolába, és az anyanyelvén tanult. Ez volt a helyzet 1941 őszéig. A következő esztendőben, 1942-ben előbb az egész férfilakosságot, majd a nőket és a 15. évüket betöltött fiatalokat besorozták munkaszolgálatra. A szibériai német lakosság Ié- lekszáma 1979-ből származó adatok szerint 79-ről 65 ezerre csökkent. A német kultúra és a német nyelv gyakorlatilag megszűnt létezni. Az utóbbi években természetesen sok minden megváltozott, a közvélemény sokat foglalkozik a szibériai németek problémáival. Ezzel együtt most is sokan távoznak külföldre. A Legfelsőbb Tanács nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bizottsága a Szovjetunióban élő németek ügyét tárgyalva arra az álláspontra jutott, hogy szükségessé vált a történelmi igazságszolgáltatás, vagyis, ahol nagy számban élnek németek, újra meg kell alakítani az autonóm köztársaságokat. Az érintettek mind azt várják, hogy ez a probléma mielőbb megoldódik. Gólyafészkek villanyoszlopokon Védett madarunk, a gólya, sokszor okoz gondot azzal, hogy fészkét — a régebbi szokásával ellentétben — ma már nem kéményre, hanem villanyoszlopokra rakja, mit sem törődve azzal, hogy elektromos zárlatot okozhat. Ezért az áramszolgáltató vállalatok szakemberei olyan, a fészekrakásra alkalmas alapot szerelnek fel az oszlopokra, amelyekre ha fészket is rak a madár, a zárlat veszélye nem fenyeget. Ezt tették az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat jászberényi kirendeltségének területén is, ahol húsz gólyavártát helyeztek el. Közülük mutatunk be egyet, amely Jászberény határában van. (MTl-fotó: H. Szabó Sándor) Rátalált élete értelmére A villamosszék árnyékában Virginia állam egyik börtönében 1979 óta várja ítélet-végre- hajtását egy rab — név szerint Joseph Giarratano —, akit az USA jól felkészült jogászának tartanak. A villamosszéket két nő meggyilkolásáért kapta, s a legújabb döntés szerint az év végén bele is ültetik. Hacsak nem történik méltányos ítélet, ha az igazságszolgáltatás meghallja a külvilág érveit: Giarratanót fel kell menteni. Ha nem, kárt szenved az igazságszolgáltatás. A történet egyszerű, az előzményeket maga az elítélt tárja fel: „Tízesztendős korom óta egyetlen dolog érdekelt, a kábítószer.” Elismerte a gyilkosságot is, az is a drog miatt történt. A börtönben elvonókúrára kényszerítették, s ezt követően minden a véletlenen múlott. Egyik rabtársától — jobb híján — kölcsönkapta a Büntetőtörvénykönyvet. Beleolvasott, s aztán falni kezdte a jogi szakkönyveket. Szenvedélyévé vált a jogtudomány, s erre a szenvedélyre felfigyelt a jogászszövetség is; beküldtek hozzá egy specialistát, aki úgy állt fel e különös vizsga után, hogy „rendkívül értékes jogászt kívánnak a villamosszékbe küldeni.” Giarratanóért szót emelt az Amnesty International is, s a fél világ kér kegyelmet „a jogásznak, aki a villamosszék árnyékában talált rá az élet értelmére.” A Moszkvics 2141-es „ALEKO” Gázüzemű GAZ-24-es a töltőállomáson
