Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1990. március 10., szombat Labdarúgó NB II. A „táltoshoz” látogat az Eger A labdarúgó NB II. tavaszi nyitányán kétségkívül a legnagyobb meglepetéssel a Salgótarjáni Síküveggyár szolgált azzal, hogy a Tiszeligeti Stadionban legyőzte a Szolnokot. Méghozzá nem csupán egyetlenegy vérszegény gólocskával, hanem 4-1-re nyert a vendég. Ma délután a megtáltosodott tarjáni együttes otthonában lép pályára az Eger SE. A piros-kékek vezetőedzője, Bánkuti László sem akart hinni a fülének, amikor a rádió bemondta az eredményt. ő ugyanis A szurkoló szemével Melicher Béla: A szegedieket lebecsülte az Eger, s ha nincs a kettős csere, lehet, hogy győzelem sincs. Ha a csapat nem változtat a felfogásán, biztos, hogy vereséget szenved Salgótarjánban, hiszen a hazaiak felpörgetett ritmusban küzdenek majd. Elég az őszi mérkőzésre gondolni. a szolnokiak győzelmére tippelt. Igaz, előzetesen azzal ő sem kalkulálhatott, hogy a MÁV-MTE az utóbbi idők egyik leggyengébb teljesítményét nyújtotta ezen az összecsapáson. Erről győzte meg segítője, Zsidai József is, aki megtekintette a mérkőzést, hogy aztán a látottak alapján dolgozzák ki a stratégiát a mai meccsre. Bánkuti edző elmondta, hogy teljes erőbedobással készültek a Síküveg elleni találkozóra, s felkészülve minden lehetőségre, a fiúkkal tételesen átrágták, hogy mikor mi lesz a teendő. Az ESE helyzetét akkor könnyítené meg igazán a hazai csapat, ha felbuzdulva a múlt hét végi sikeren, azzal a szándékkal rontanának az egrieknek, hogy rögtön felfalják őket. Ebből lehetne ellentámadásokat vezetni, ahol Oláhék kamatoztathatnák a gyorsaságukat. Persze a két csapat szakvezetője és a játékosok eléggé ismerik egymást ahhoz, hogy a tar- jániak ne rohanjanak fejjel a falnak. Bánkuti László csak kénysze- rűségi okokból változtat a kezdő csapaton. Akkor, ha a betegséggel bajlódó Mundi és Lengyel nem vállalja a játékot. Ebben az esetben Mirkóczki és Rácz is szóhoz jut. Egy poszton lehet még változás. Lehet, hogy a szegediek ellen gólt lőtt Deli kezd Kormos helyett. A Szolnok elleni repülőrajt a tarjáinak mesterét, Szalay Miklóst Ls meglepte. De ha már így alakult, nem adják lejjebb, az Egert is meg akarják verni. Természetesen a szurkolók is csak a hazai győzelemmel lesznek elégedettek. Érdekesség, hogy a legutóbb két gólt is szerzett Balogh most is csak a kispa- don „kezdi” a meccset. A hazaiak a mai labdarúgásban kissé szokatlan 4-2-4-es felállásban veszik fel a küzdelmet az ESE ellen. így Fegy- vernekiéknek lesz dolguk elég, hogy a négy csatárt — Garait, Mohácsit, Baranyit és Köilnt — megakadályozzák a góllövésben. Ma 12-kor az uszodában: Eger SE — Szentes Bemutatkozik a szovjet világbajnok Egy hétközi edzés mozzanatát örökítette meg fotóriporterünk (Fotó: Szántó György) Az idén korán fújtak ébresztőt a vízilabdázóknál. Az erőgyűjtés kissé egyhangú heteit már februárban tétmérkőzés törte meg. Az egriek úgy vették ezt az akadályt, ahogy az egy első osztályú csapathoz illik. Magyar Kupa mérkőzésen — noha, mindkét találkozó a fővárosban volt — a várakozásnak megfelelő magabiztossággal fektették két vállra az OB II. bajnokát, a Tipográfiát, és elegánsan jutottak be a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben a Szentessel sorsolták őket össze, és ezúttal úgy tűnik, sokkal több lesz a kérdőjel. Ma 12 órakor hazai pályán kerül sor az első összecsapásra, amelyen már sok minden tisztázódhat. Arról, hogy mi újság a csapat háza táján, és milyen várakozásokkal tekintenek a találkozó elé, Gyulavári Zoltán edzőt kérdeztük. Tőle megtudhattuk, hogy Lőrincz Györgyöt egy mérkőzésről eltiltották, mivel a Tipográfia elleni meccsen megjegyzést tett a játékvezető működésére. A juniorválogatott, Horváth János influenzával bajlódik, Pulay Gábor pedig vállfájása miatt jár fizikoterápiás kezelésre. A hét közben az FTC- vel kétkapuztak, és biztatóan mozgott a társaság. Ami az ellenfelet illeti, két kulcsjátékosukra kell módfelett ügyelni, a gólgyáros Horváth Csabára és a rendkívül erőszakosan centerező válogatottra, Tóth Lászlóra. A siker azon áll vagy bukik, hogy őket mennyire tudják semlegesíteni, no és persze azon, hogy milyen százalékban tudnak élni az emberelőnyös helyzetekkel. Tóth Kálmán, a csapat centere szerint Szentesen csak akkor lehet sanszuk, ha itthon legalább három-négy góllal nyernek. Kimondani könnyű, de megvalósítani nagyon nehéz lesz. Ma szóhoz jut az új szerzemény, a szovjet világbajnok Szása Klejmjonov is, aki beismerte, hogy némi feszültség azért van benne, de attól már távol áll, hogy izguljon. Számtalan nagy csata van már mögötte, és az egri közönségnek szeretne jól bemutatkozni. A visszavágó holnap Szentesen, 17 órakor lesz. * Pöcsik Dénes és dr. Tóth Gyula, a női vízilabda-válogatott irányítói kihirdették új keretüket, amely első közös edzését szombaton délután és vasárnap Egerben tartja. A felnőttek között nem található egri játékos neve, a juniorok között viszont bizalmat kapott Denk Zsuzsa. Megyei labdarúgó-bajnokság Tarnaleleszen kezd a listavezető Ma elérkezett nyitányához a megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. A több mint háromhónapos szünet alatt a játékra alaposan kiéheztek focisták és szurkolók egyaránt. A drukkerek további étvágya attól függ, hogy milyen játékot láthatnak a pályákon, hogy mennyire fut a kedvencek szekere. Egyébként a vasárnapi munkanap miatt mind a hét találkozóra szombaton kerül sor. Az Erdőtelek kizárása következtében fordulónként egy-egy „erőnyerő” lesz, ezúttal a Gyöngyöshalász kezd pihenővel. A legizgalmasabbnak a listavezető recskiek tarnaleleszi vendégszereplése ígérkezik. Tarna- leleszről az utóbbi időben rossz hírek érkeztek. A vezetésben ellentétek ütötték fel a fejüket, Kovács Ferenc szakosztályvezető bejelentette lemondását. A csapat az őszi jó szereplés ellenére is gazdátlannak érzi magát, de mindezek dacára egészséges önbizalommal várja a rajtot. Bár az éllovas az esélyesebb, mégis kiélezett csata várható. A Füzesabony és a Bélapátfalva a papírforma szerint könnyűszerrel gyarapíthatja pontjait Poroszlón, illetve Novajon, s ugyanez mondható el a Sírok atkári vendégszerepléséről. A selypi csapat csatára, Kerepesi Ferenchárom pontot remél a Heves elleni összecsapástól. Friss hír, hogy Hevesen a napokban Varga István ült a kis- padra, felváltva a korábbi edzőt, dr. Czakó Tibort. Tippjeink: Selyp-Heves 1, No- vaj-Bélapátfalva 2, Atkár-Sirok 2, Tarnaörs-Domoszló 1, Po- roszló-Füzesabony 2, Tarnale- lesz-Recsk 2, Kompolt-Nagyré- de 2. * A héten a megyei labdarúgóbajnokság folytatása előtti ligaülésről szóló tudósításunkban téves adat szerepelt. A megyei labdarúgó-szövetség statisztikája szerint a játékvezetők összesen hatvannyolc alkalommal mutatták fel a piros lapot. A felnőtteknél harmincegy, az ifjúságiaknál huszonnyolc, míg a serdülőknél kilenc kiállítás történt. A Tarna- lelesz felnőttcsapatából az ősszel nem állítottak ki senkit, öt serdülő játékosuk viszont erre a sorsra jutott. Labdarúgó NB III. A hét nagy kérdés: feljut-e a , hentmarad-e a Gáspár SE? A profik után — gondolunk itt az NB I-re és az NB Il-re — ma az amatőr osztálynak számító harmadik vonalban is folytatódik a labdarúgó-bajnokság. Azoknak, akik figyelemmel kísérik a négy megyei csapat szereplését, nem mondunk újat azzal, hogy a tavaszi szezon két nagy kérdése az lesz, vajon a Hatvani KVSC-Deko egyéves kitérő után ismét kiharcolja-e a feljutást, s az ugyancsak hatvani együttesnek, az újonc H. Gáspár SE-nek sikerül-e gyökeret verni az NB IlI-ban? Emlékeztetőül csak annyit, hogy a listavezető Gödöllő mögött mindössze két ponttal marad le a HK VSC, a Gyöngyösi SE a hatodik, az Apc a tizedik, míg a Gáspár egyelőre a kieső helyen, tizennegyedikként várja a ma délutáni rajtot. Valamennyi csapatnál hasonlóképpen alakult a téli felkészülés menetrendje. Hogy mást ne említsünk, az alapozás kezdetén mind a négy társaság hajdúszo- boszlói edzőtáborozáson vett részt. Ezt követően pedig hazai környezetben gyűjtötték az erőt, finomították a technikai tudást a játékosok. Kovács nélkül A hatvaniak edzője, Csúf or Sándor nem lelkendezett túlságosan, amikor a benyomásairól faggattuk. No nem a labdarúgók hozzáállása miatt fájt a feje, hanem mert a sérülések igencsak megbolygatták a csapatot. Ezért aztán az edzőmeccseken kevésbé volt gördülékeny a játékuk. Zombori például három hetet hagyott ki, Hegedűs pedig a felkészülési időszak vége felé szenvedett súlyos sérülést. Papp viszont meggyógyult, és újra HKVSC-mezbe bújhat a leszerelt Bazsó is. A hatvani szurkolók nem találkoznak majd Hart- mannal, akitől a klub megvált, mivel elégedetlenek voltak a teljesítményével. Ugyancsak hiába keresik az összeállításban Kovács Béla nevét. Ő még az év elején bejelentette, befejezi pályafutását, s arra hivatkozott, hogy egy olyan jól fizető állást ajánlottak fel neki, amit nem akar elszalasztani. A Szolnoki MÁV MTE-től két futballistát szereztek meg a Zagyva-partiak. Szé- csényit — aki már játszott a HKVSC-ben — másfél évre kölcsönkapták, a középpályás Varga János pedig ebben a szezonban próbál a hatvaniak segítségére lenni. Sokáig függőben volt a tehetségesnek tartott Tóth István helyzete. Az apciak szerették volna megszerezni a fiút, ám a hatvaniak vonakodtak a kiadásától. Csufor edző viszont úgy nyilatkozott, hogy a szakosztályvezetéssel úgy határoztak: fél évre kölcsönadják Tóthot az Apc- nak. Summázva: a körülmények ellenére Hatvanban már nyíltan kimondja mindenki, hogy csakis az NB II. lehet a cél. Zökkenőmentes váltás Soha nem zártunk ilyen jó felkészülési szakaszt, mint most, Asztalitenisz: Kolacskovszky SE-December 4. Drótművek NB Il-es férfi csapatmérkőzés, Eger, Kistályai úti játékcsamok, 11. Gyöngyös városi csapatbajnokság, 2. forduló, Gyöngyös, városi sporttelep (Egri út 23.), 8 óra. Kézilabda: Dobó István- és Bornemissza Gergely-kupa, felnőtt és ifjúsági emlékverseny, Eger, körcsarnok, 8-14.30. Szabadidősport: Nyitott tornaterem akció, Gyöngyös, 214- es számú szakmunkásképző intézet tornaterme (Kócsag út 36.) 8-12. Vízilabda: Eger SE-Szentesi szögezte le mindjárt a beszélgetés elején a H. Gáspár SE edzője, Stupek István. S mindjárt hozzá is tette: lényegesen jobbak leszünk, mint az ősszel. Pedig több kulcsember leszerelt a honvéd- csapattól, így például Fülep, Szabó és Jacsó. Ám úgy tűnik, ezekre a posztokra több játékos is szóba jöhet, és az sem kizárt, hogy a bevonult fiatalok közül egy-kettő akár már az első mérkőzésen helyet kap a kezdő csapatba. De lássuk, hogy kik is kerültek a „Gazsihoz”? A legnagyobb nyereménynek a hátvéd Matus Péter ígérkezik, hiszen ő az NB Il-es Volánból jött. Ugyaninnen érkezett Tóth Attila is. Á kapus Regecz Sajóbábony- ban védett, a hátvéd Pásztor Selypen, a csatár Fehér pedig Gyöngyösön játszott. Rajtuk kívül a szintén GYSE-s Nemodára számíthat még Stupek edző. Az egri Sűrű úgy tűnik, önmagára talált, és bíznak abban is, hogy a sérülés miatt kéthetes pihenőre ítélt Nagy is mielőbb csúcsformába lendül. Életbevágóan fontos az első két mérkőzés. Ma hazai pályán fogadják az Apcot, a második fordulóban pedig a rivális Szolnoki Vegyiművek csapatához látogatnak. Talán fölösleges is leírni: mindkét mérkőzésen nyerni szeretnének. No és a legvégén örülni a bentmaradás- nak. Hazai pályán: győzni! A Mátra-csoportban érdekelt szakemberek közül többen is elismerően nyilatkoztak az Apci Vasasról. Valóban igaz a hír, tényleg összerázódott a társaság? — kérdeztük Kiss Jánostré- nertől. A felkészülési mérkőzések és a két teremtorna-eredmények igazolják az iménti állítást, válaszolta az edző. Csak attól fél — tette hozzá rögvest —? nehogy ez a lendület pontosan a bajnokság elején törjön meg. Az apciak az elmúlt hetekben például legyőzték a Hatvant, a Nagybá- tonyt és a Salgótarjáni Kohászt. Mindez annak köszönhető, hogy a felkészülés során az adódó lehetőségeket maximálisan kihasználták. Ami a változásokat illeti. Az apciakkal megegyeztek Kovács Sándor átigazolásáról, Vízmű Magyar Kupa negyeddöntő, Eger, városi sportuszoda, 12. Császár, dr. Konrád. Labdarúgás: NB III. Mátra- csoport (14.30): H. Gáspár SE- Apci Vasas, Taskó; Gyöngyösi SE-Törökszentmiklós, Marosok. Megyei bajnokság (14.30): Selyp-Heves, Pest m. jv; Novaj- Bélapátfalva, Osvárt; Atkár-Si- rok, Molnár L.; Tarnaörs-Domoszló, Szolnok m. jv.; Porosz- ló-Füzesabony, Borsod m. jv.; Tarnalelesz-Recsk, Nógrád m. jv.; Kompolt-Nagyréde, Kóródi. Egri Lendület-László Kórház I. osztályú nagypályás női mérkőzés, Eger, Északi sportpálya, 11. már csak a számla kiegyenlítése van hátra. Kozsa leszerelt, így vele együtt már három kapus közül választhatnak. Szőke egészség- ügyi okok miatt abbahagyta a labdarúgást. Oláh szinte meg sem melegedett Apcon, máris odébbállt. Igaz, nem önszántából. A klub ugyanis eltökélte, hogy mindenképpen túlad rajta, mivel morálisan nem tudott megváltozni. Egyelőre kölcsön- játékosként a Balassagyarmatban játszik majd. Az apciak az első tíz hely valamelyikére pályáznak, s egy elv vezéreli őket: a döntetlennek nincs jelentősége, hazai pályán nyerni kell, idegenből pedig egy-két meccsen nem ártana elhozni a három pontot. S ami a mai összecsapást illeti: a Gáspár ellen még a nagy gombosi pályán is esélyesek a győzelemre. Az összeállítás Naggyal kezdődik A Gyöngyösi SE vezetőedzője, Treiber Rudolf elégedetten nyilatkozott az elvégzett munkáról. Mint mondta, rengeteget dolgoztak a fiúk, és úgy érzi, hogy sikerült a formába hozás is. Csupán egy-két sérülés, mint például Baranyi, Márkus, Török kiválása jelent némi gondot. Az összeállítást tekintve adott a kapus és a három csatár — Szerdahelyi, Patócs, Molnár — személye. A védelemben és a középpályán még lehetnek változások néhány poszton. Akár szenzációszámba is mehetne, hogy a három éve Gyöngyösről elkerült Nagy Attilát a DVTK fél évre kölcsönadta a GYSE-nek, azzal a megjegyzéssel, hogy a kapus további sorsáról a bajnokság után tárgyalhatnak. Treiber edző szerint az a tény, hogy tavasszal Nagy őrzi a csapat hálóját, legalább három-négy pluszpontot hozhat a konyhára. Molnár Tibor számít még új szerzeménynek, ő korábban a Balmazújvárosban focizott. És akik elmentek. Nemoda megunta a kispados életet, ezért kérte át magát a Gáspárhoz. Orosznak, Simonnak és Demeternek viszont az edző mondott fel, mert mind- hármójuknál problémák voltak a hozzáállással. A gyöngyösiek szeretnék megközelíteni az élbolyt. A jelenlegi hatodik helyet nem tekintik végállomásnak, bár az eredeti célkitűzés az ötnyolcadik hely valamelyikének a megszerzése volt. Budai Ferenc Tudósítóink figyelmébe! A megváltozott munkarend következtében lapunk nemcsak szombaton, hanem vasárnap is megjelenik. Ennek megfelelően NB III-as tudósítóinktól közvetlenül a szombati mérkőzések után vájjuk a jelentéseket. A megyei labdarúgó-bajnokság mérkőzéseiről szóló tudósításaikat vasárnap 9 — 10 óra között adhatják le telefonon vagy telexen. . Mai sportműsor