Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-08 / 57. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. március 8., csütörtök 5, A főszereplőhallgat Az előzmények dióhéjban: kedden délután tárgyalták volna a szövetségben a Videoton- Waltham Petres Tamás ügyet, ám Berzi Sándor főtitkár közölte, hogy dr. Rácz Gyula, a fegyelmi és dr. Tóth Sándor, a fellebbviteli bizottság elnöke egyaránt lemondott, ezért az ügyet az MLSZ jövő kedden 11 órakor kezdődő elnökségi ülésén tárgyalják. Ezután Petres két ügyvédje, dr. KassayAntalés dr. Izsó Ignác „bombát robbantott”: lejátszották azt a két magnófelvételt, ami bizonyítja, hogy Lo- vassy László, az MLSZ munkatársa, arra próbálta rávenni Pet- rest, hogy fizessen neki 50 000 forintot vagy 1000 nyugatnémet márkát, és ennek fejében elintézi az ügy számára kedvező alakítását. Tegnap Lovassy korán reggel felhívta Berzi Sándort, s elmondta, hogy csak a szerdai lapokból (!) értesült lebukásáról. A főtitkár felszólította Lovassyt — akit egyébként már kedden felfüggesztettek állásából — azonnal jöjjön be a szövetségbe. (Lovassy szerdára — még kedden reggel — szabadságot vett ki azzal, hogy meglátogatja beteg feleségét.) Eközben — Lovassyra várva — Czékus Lajos, az MLSZ ügyvezető igazgatója vállalkozott egy rövid beszélgetésre. — Amikor Lovassy reggel betelefonált, szinte sírt — mondta. — Nem is csoda, meggondolatlan és mélyen elítélendő cselekedetével még jobban aláásta szövetségünk amúgy is meglehetősen ingatag tekintélyét. Hogyan juthat eszébe ilyesmi egy felnőtt, értelmes embernek?! — Ki tárgyalja a fegyelmi ügyét? — Dr. Pethő Róbertét, az MLSZ jogászát kértük fel, hogy ki lesz még a bizottságban, azon most tanakodunk. Czékus még megemlítette, hogy egész éjszaka nem aludt, annyira megviselte az ügy. Nem csoda... Még azt is mondta, hogy ez az újabb botrány kapóra jön azoknak, akik szeretnék lemondatni az MLSZ teljes vezérkarát. Fél tíz után pár perccel felpattant az ajtó, és beviharzott egy megtört arcú, ősz hajú, negyven év körüli férfi. Lovassy! Átsietett az előszobán, s bement a főtitkárhoz. Több mint egy órát töltött nála. Végre befejeződött Berzi és Lovassy tárgyalása, mindketten kijöttek az irodából. Lovassy csak ennyit mondott: "Nem nyilatkozom. ” Ehhez kétségtelenül joga van. Berzit mindenki arról faggatta: mit mondott neki Lovassy? — Teljesen összetört ember benyomását kelti, érdemi dolgot nekem sem mondott. Azt hajtogatja, hogy Petresék úgy húzták ki belőle azokat a bizonyos terhelő mondatokat... Megkérdeztem, voltak e bűntársai, felbujtói. Ezt is tagadta. — Mikor lesz a fegyelmi tárgyalás? — A lehető legkorábban szeretnénk felgöngyölíteni az ügyet. Ezért lehet, hogy már pénteken délután sor kerül a tárgyalásra, vagy ha nem, akkor hétfőn. Kedden 11 órakor egyébként elnökségi ülést tartunk — zárta a beszélgetést Berzi Sándor. r " 11 — ------------------’ ■ -----------M egkérdeztük: Megrendezik-e ] a modellezőEB-t Egerben? Mint közismert: az elmúlt napokban megszüntette működését a 350 ezer tagot számláló MHSZ, és jogutódjaként létrejött az MTTKSZ, azaz a Magyar Technikai és Tömegsport Klubok Szövetsége. Ez a változás sok tekintetben módosítja az új szövetség programját, célkitűzéseit; igyekeznek a mai kor követelményeihez igazítani terveiket. Hogyan érinti ez a változás a megye elkötelezettségeinek, például az augusztus 4-5-re tervezett autó- modellek Európa-bajnokságá- nak megrendezését, amelyet jó előre meghirdettek, és azóta sok külföldi jelezte is részvételét az egri, Berva-völgyi megméretésre? A kérdéssel Kiss Lászlót, a Heves Megyei Modellező Szövetség főtitkárát kerestük fel. — Az EB-t és a többi programunkat is megrendezzük — mondotta. A szakszövetség és az MHSZ két önálló szervezete volt, és ma is az. A fő támaszt a kluboknak a megyei ifjúsági és sportosztály mellett az MHSZ biztosította. Ez azt jelentette, hogy összefonódás volt az alegységek pénzügyi és anyagi támogatására. — Mi változott? — Gyakorlatilag annyi, hogy a modellezőklubokat a jövőben a jogutód szervezete támogatja, mert ennek igényével léptünk be az új szövetségbe. Egyébként a szakszövetségünk is újjáalakult, és ott is az az elhatározás született, hogy minden városi, megyei és nemzetközi versenyünket lebonyolítjuk. Jelenleg kijelenthetjük, hogy nincs akadálya a versenyek színvonalas megren- dezésénk. Ez annak köszönhető, hogy aktivistáink, a sportág rajongói, az MHSZ, a modellező szövetség, a honvédség és a megye nagy vállalatai minden erőfeszítésüket latba vetették az időrendi feladatok végrehajtására. — Pillanatnyilag hol tartanak a felkészülésben ? — A fontosabb dolgok már elkészültek. Jelenleg a számító- gépes értékelőrendszer, valamint a verseny lebonyolításához szükséges eszközök, tárgyak, vezeték nélküli telefonok beszerzése és pályacsinosítás van hátra. (fazekas) Tekeeredmények Egercsehi — Bélapátfalva 8-0 (2440-2224) NB III-as férfi csapatmérkőzés, Egercsehi. Bányász: Id. Kátai 392, Utassy A. 414, Barta 419, Utassy M. 406, Vincze 409, ifj. Kátai 400 fa. Építők: Iparos 355, Bogdány 381, Molnár 381, Sütő 348, Herczeg 368, Bóta 391 fa. A bányászcsapat végig egyenletes teljesítményt nyújtva magabiztosan győzött a szomszédvár ellen. Egri VM - Pásztó6-2(2474- 2402) NB II-as férfi csapatmérkőzés, Eger. Egri VM: Szerdahelyi 371, Csontos 438, Gál 402, Urbán 431, Tóth G. 415, Rófusz 417 fa. Az egriek különösebb gond nélkül tartották otthonukban a két pontot Nógrád megyei ellenfelükkel szemben. Ma Egerben, a népkerti tekepályán 17 órakor mérkőznek az egercsehi csapatával. St. Síküveg — Egri Zöldért ÉPTEK 6-2 (2452-2375) NB III-as férfi csapatmérkőzés, Salgótarján. Zöldért: Tóth B. 405, Molnár Gy. 404, Molnár D. 400, Simon J. 401, Molnár Zs. 376, Nagy T. 389 fa. Az egriek képtelenek voltak megnehezíteni vendéglátóik dolgát. Csak röviden... Gullit mégis? Ruud Gullit égjük reménysége volt a holland labdarúgásnak a nyári olaszországi világbajnokságra. A világhírű játékos azonban több mint fél éve pihenőre kényszerül, mert makacs és visz- szatérő sérülései harcképtelenné teszik. Gullit a napokban felülvizsgálaton volt dr. Marc Martens belga professzornál, aki térdének az istápolója. A 45 percig tartó vizit után Gullit hosszú idő után először derűlátóan nyilatkozott. — Egy hónap múlva ismét el kell jönnöm, s ha orvosom „okét,, mond, akkor elkezdhetem az edzéseket klubcsapatomban, a Milánban — mondta a kitűnő labdarúgó. — És a világbajnokság? — Most mindenekelőtt abban bízom, hogy rendbejövök, s csak aztán következhet a világbajnokság. De nagyon-nagyon sajnálnám, ha nem lehetnék ott a mérkőzéssorozaton. A labdarúgó NB III. hétvégi rajtja előtt — mintegy főpróbaként — előkészületi mérkőzést vívott egymással a Gyöngyösi SE és a Hatvani KVSC-Deko. A házigazda gyöngyösiek 1-1-es félidő után 3-2 arányban győztek. Gólszerzők: Patócs 2, Szerdahelyi, illetve Szécsényi, Jambrik. * A Forg-Org Gazdasági Munkaközösség rendezésében a Hevesi Szabadidőközpontban zajlott le a napokban a Forg-Org Kupa meghívásos tekeverseny. Az eredmények. Egyéni: 1. Mester (Agria II.) 414, 2. Gácsi 403, 3. Krasnyánszky (mindketten Gyöngyösi Dózsa) 400, 4. Prommer (Egri Vasas) 384, 5. Zsíros (Agria) 379, 6. Laubert (Hevesi SC) 373 fa. Csapatban: 1. Gyöngyösi Dózsa 2173,2. Agria II. 2159, 3. Egri Vasas 2129, 4. Hevesi SC 2102 fa. A Heves Városi Tanács sportosztálya és a kiskörei sportklub közös rendezésében terem-lab- darúgótomát tartottak a napokban a kiskörei általános iskolában. Az élen a házigazdák végeztek, a Tiszanána II., a Tiszanána I. és a KIOSZ csapata előtt. A rendezők szándéka, hogy a jól sikerült viadalt ezentúl minden évben lebonyolítják. * Március 17-én 10 órakor Egerben a Kistályai úti játék- csarnok ad otthont annak az asztalitenisz-versenynek, amelyen azok részvételére számítanak, akik már túl vannak az aktív versenyzők korán. Nevezni a helyszínen lehet, a vetélkedés kezdete előtt. A korcsoportok mindkét nemben a következők: 40-50, 50-60 és 60 év fölött. A viadalon bárki elindulhat, akinek az egészségi állapota ezt lehetővé teszi. Nyugatnémetekkel közösen Sárkányrepülős tábor Makiáron Az egri Márka-Volán Sárkányrepülő Klub meghívására egy hetet tölt a megyeszékhelyen az NSZK-beli Ruhpoldingi sportegyesület mintegy húsz sportolója. A vendéglátókkal közösen a repülés iskolagyakorlatait finomítják, és ha az időjárás engedi, a hét végén egy versenyen is összemérik tudásukat a résztvevők. A tábor érdekessége, hogy a felszállásokat sík terepről végzik, a gyalogos sárkányokat a motoros gépek segítik a levegőbe. Szántó György fotóriporter felvételei tegnap készültek, s mivel igen erős szél fújt, csak néhány felszállást „engedélyezett” az időjárás. ...valamit a kézilabdáról A Csehszlovákiában zajló férfi kézilabda-vb jóvoltából, amelyben hazánkfiai is érdekeltek, vélhetően legalább a sportrajongók figyelme élénkebb a szokásosnál a kézilabda iránt. A legjobbak nézése közben és mellett szűkebb hazánkban is adódik lehetőség a labdarúgás után sokak szerint legnépszerűbb sportot figyelemmel kísérni azoknak, akik jóval szerényebb színvonallal is beérik. Egymást követik a különböző elnevezésű tornák és kupaküzdelmek Egerben és Gyöngyösön. Általános és középiskolás lányok és fiúk lépnek színre, továbbá néhány (mert nincs több) felnőttcsapat. Távol állunk a hurrá hangulattól, de azért jó tudni, hogy vannak még testnevelők és edzők, akik megpróbálják megtanítani ifjainkat erre a sokszínű labdajátékra. Azokat, akik rászánják szabadidejüket a mozgásra maguk, és esetleg mások örömére. Tolongás persze nincs, pedig az egri körcsarnok mindenképpen jó lehetőséget kínál. Mégis, a serdülő lányok tervezett mérkőzéseire egyetlen csapat sem jelentkezett, úgy látszik (sajnosból lászik), nincs érdek, ami ösztönözne bárkit is az egri lányok felkarolására. Egyesek szerint nagyon kevesekben van már meg a sport(ági) szeretet. Sokszor nem is az anyagiak döntőek abban, hogy van-e például legalább 5-6 csapat minden korosztályban, iskolai szinten a megyeszékhelyen. Diák, éppen lenne hozzá... Az érdeklődő persze találhat azért a küzdőtéren is szembetűnő sportági rajongást. Az elmúlt vasárnap az egri Öregfiúk, az egykori (mégnem is régi) finommechanikások adtak ízelítőt a játék szépségéből. Önerőből „kapták” össze csapatukat, hogy hódoljanak kedvenc sportjuknak, és tegyék-vegyék egymással a labdát Bóta S., Terenyei, Spisák, Bodó J. és társaik a jóval fiatalabbakkal szemben. Dicséretükre szóljon, hogy végig „partiban” voltak. És mit ád a teremtő! Hétfői napokon az esti órákban edzést tartanak az Egri Vasas hajdani női kézilabdázói. Családanyák készülnek nosztalgiamérkőzésre. A korabeli magyar válogatottat fogadják majd a hírek szerint alig egy hónap múlva, az Egri Vasas SE által rendezendő sportdélután keretében. Azt talán mondani sem kell egri női kézilabdáról szólva, hogy ki a fő kezdeményező (a nevek egyébként is maradjanak titokban a fellépésig), akit örömmel segít a szövetségi titkár is. Visszatérve a kupamérkőzésekre, sok ismerős arcot láthat társadalmi aktívától kezdve edzőkön át a játékvezetőkig (van, akit két minőségben is a szűkös időkben), a kézilabda-mérkőzéseken szívesen ügyelő doktornőt sem feledve az, akinek a következő hétvégeken kedve támad betekinteni a Kemény Ferenc Sportcsarnokba. Magam is így jártam, miközben az említettek egyike kérőn felszólított: írj már valamit a kézilabdáról! Most ezt sikerült... (fesztbaum) Tudósítóink figyelmébe! A megváltozott munkarend következtében lapunk nemcsak szombaton, hanem vasárnap is megjelenik. Ennek megfelelően NB IU- as tudósítóinktól közvetlenül a szombati mérkőzések után várjuk a jelentéseket. A megyei labdarúgó-bajnokság mérkőzéseiről szóló tudósításaikat vasárnap 9-10 óra között adhatják le telefonon vagy telexen. Sakkhírek Megegyezésre jutott az egri Kolacskovszky SE és a Pécsi MSC sakkszakosztálya, a Seres — Horváth P. páros mérkőzés időpontjáról és feltételeiről. Mint arról már korábban is hírt adtunk, a két tehetséges sakkozó az idén megrendezendő szingapúri ifjúsági világbajnokságon való részvételért mérkőzik. A tárgyalásokon eldőlt, hogy a hat- játszmás mérkőzés színhelye Budapesten a Magyar Sakkszövetség helyisége lesz, március 15 — 20. között. A játékidőt 4-4 órában határozták meg, majd utána a függőjátszmák elkerülése érdekében még 30-30 percet kapnak a mérkőző felek a befejezésre. * A Heves Nagydíj első fordulóját Füzesabonyban tartotta meg a megyei sakkszövetség. A négy egyesület huszonkét játékosának versenyét — a várakozásnak megfelelően — a mezőny legmagasabb értékszámú sakkozója Kiss Pál, FIDE-mester nyerte, aki valamennyi ellenfelét legyőzve, hét ponttal végzett az élen. A további helyezettek: Kőszegi 5,5; Szécsényi 5 (mindkettő GYSE); Gál P. (Füzesabony) 4,5; dr. Szilágyi (Bélapátfalva) 4,5 ponttal. Emlékversenyek A megyeszékhelyen megkezdődtek a Bornemissza- és Dobó kézilabda-emlékverseny küzdelmei. Az első két játéknap mérkőzései közül kiemeltünk néhányat. Az ifjúsági leánycsapatok mezőnyében a megyei rangadót a sirokiak nyerték meg, 15-12 arányban bizonyultak jobbnak a Füzesabonynál. A Sirok-Ózd ösz- szecsapás 17-10, a Füzesabony- Ózd találkozó 15-15-ös végeredménnyel zárult. A fiúknál a Balassagyarmat 20-16-ra legyőzte a Hevest, a GMSZ I. pedig 25- 18-ra nyert ugyancsak a hevesiek ellen. A férfiaknál: Balassagyarmat- E. Forgácsoló 27-25, E. Finom- mechanika-H. Zalka SE 21-21, E. Forgácsoló-Füzesabony 18- 18, Finommechanika-Egri Öregfiúk 24-23. Nők: Füzesa- bony-Novaj 23-14. A folytatásra 10-én, szombaton 8 órától kerül sor a városi körcsarnokban, ezen a napon délután negyed 3-ig hét mérkőzést tekinthetnek meg az érdeklődők.