Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-30 / 75. szám
4. KULTÚRA — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1990. március 30., péntek Sík Ferenc Egerben La Mancha rendezője A Gárdonyi Géza Színházban, a híres musical színpadra állításán dolgozik vendégként a neves rendező, Sík Ferenc. — Miért éppen a La Mancha lovagját választotta? — Az illúziók széthullásának idejét éljük. Éppen ezért kell most szólni a még el nem vesztett hitről, a szépség, a tisztaság, a remény értelméről. így döntöttünk a La Mancha mellett Gáli Lászlóval közösen. — Pályáját végigkísérik a zenés darabok. Miért e vonzódás? — Talán a népitáncos múltam, talán a zeneszeretetem miatt. Még végzős főiskolás koromban Nádasdy Kálmán tanár űr, az Operaház akkori igazgatója hívott színházába. De csak 25 év múlva rendeztem végül ott, 1988-ban a Háry Jánost. Egerben volt viszont a vizsga-rendezésem 1963-ban: a Koldusopera. Majd újra Egerben a Doktor Úr, a Csárdáskirálynő. Pécsre már mint fiatal operettrendezőt hívtak. — Milyen zenét szeret a legjobban? — Mindent, ami nem hangos. De komolyan, a sokféleséget szeretem. Az én ízlésem Féjja Géza, Rábai Miklós és Kodály Zoltán ízlésén nevelődött. Nem felejtem el, hogy mikor Olaszországban jártam, milyen irigykedve mondták: könnyű nektek, mert van Lehárotok, Kálmánotok, Huszkátok! — No és a ti Verditek, Puccinitek? — kérdeztem. — Igen, igen — válaszolták —, de nektek ott van mellettük Bartók, Kodály, sokféle és színes a ti zenétek! Azt hiszem, igazuk van. Örülök a népzene reneszánszának, és szeretem a dzsesszt, Szakcsi Lakatost és a többieket. — Melyik korban élne a legszívesebben? — A középkor és a reneszánsz határán. Az ellentétek kora volt ez, amikor együtt létezett az életöröm és a hit, az élet csodájának élvezete és az aszkétikus magatartás becsülete. A világot a maga teljességében fogadták el, a bajokkal és örömökkel, fájdalommal és boldogsággal. Ahogy Don Quijote. — Vannak-e ma Don Quijo- ték? — Kell lenniük, akik hisznek a jövőben és ha egyedül vannak is, teszik amit tenniük kell. Ma sincs esélyük, ma is magányosak, akár csak Don Quijote, akárcsak Cervantes, de mégis belopnak ebbe a sötét világba egy szikrányi reményt. Lőkös Ildikó ' Ha élne a szerzetes... Keresik Rettegett könyvtárát Iván Rettegett Iván legendás könyvtárának felkutatására indítottak expedíciót a napokban szovjet régészek és történészek. A szájhagyomány szerint a különleges régi könyvek százai rejtőznek valahol Moszkva alatt — a feltehetően többszáz kilométer hosszúságú, mindmáig felderítetlen pince- és alagútrendszerben. A történészek feltételezése szerint a XVI. századi orosz uralkodó megbízásából Szolja Pale- olog, az utolsó bizánci császár leszármazottja vásárolta, s juttatta el kalandos úton Moszkvába a már akkor hatalmas vagyont érő ritkaságokat. A cár, hogy halála esetén utódai ne jussanak nyomára, titokban elrejtette a könyveket, amelyeket a szakemberek véleménye szerint valószínűleg fordítójuk, Watterman német szerzetes láthatott utoljára. A XVIII. században, I. (Nagy) Péter parancsára már megpróbálták felkutatni a felbecsülhetetlen értékű könyvtárat — sikertelenül. Később német és holland régészek, majd utoljára 1913-ban moszkvai tudósok próbáltak nyomára bukkanni, de épp úgy kudarcot vallottak, mint a 60-as években külön e célra létrehozott bizottság szakemberei. A moszkvai történelmi és kulturális műemlékek védelmével foglalkozó bizottság most egy moszkvai helytörténész kutatásai alapján indítja útnak expedícióját. Apollosz Ivanov mintegy fél évszázaddal ezelőtt bejárta a város alatti alagutak nagy részét, s felfedezéseit hamarosan könyv formájában is nyilvánosságra hozza. A most 75 éves kutató nem akarta magával vinni a sírba különleges ismereteit, ezért térképeket és vázlatokat készített a kutatók számára a földalatti labirintusról. Tántoríthatatlanul bízik benne, hogy a legmodernebb műszerekkel felszerelt szakemberek bizonyítják a legendák igazságát és nemcsak ősi csontvázakat találnak, hanem rábukkannak Rettegett Iván kincsére is. t Volt-e kéjlak Budapesten? — Az akkori MSZMP fényemberei kit támogattak? — Igazodj el a szólamon: „Elvtársam, veled vagyok” — Végül is kinek a pénzén épült fel az egri villa? — A volt elnök: „Tíz fillért nem tudtak rám bizonyítani” — Kóbor malacok, virágzó csirkefarmok, de kinek? — Mitől fél a mostani téeszelnök? — Ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes « Fejes kontra Forgó, avagy Forgó kontra Fejes Mi az iga. S most téljünk vissza az első kérdésre: volt-e kéjlak Budapesten, a Frankovich Mihály utcában. Fejes József véleménye: amikor Forgó leköszönt, igyekezett eltüntetni minden bizonyítékot. Véletlenül azonban itt maradt egy kimutatás, amelynek végösszege több mint 71 ezer forintra rúg. A szövetkezet budapesti székhelyű reklámszakcsoportja egy lakást bérelt melyben Fáraó garnitúra, zenegép, díszes csillárok, és számtalan műsoros, zenés kazetta volt található, melyeket számla igazol. Ezt a papírt Fejes József elém tette, vagyis pontosan igazolni tud mindent. — Minderre fátyol borult volna, ha Forgó nem keresi fel újra a téeszt — mondja Fejes József. — Azt én nem vitatom: ő hozott engem is ide, s elnöksége idején „nagyon jól futott a csikó”. Beszélgessünk most el a termelőszövetkezeti tagokkal... Kovács László, inszeminátor: — Nézze, én mint tanuló kezdtem itt, hatvanhét óta vagyok a derecskéi tsz tagja. Annak ellenére, hogy Forgó János vezetőcentrikus volt, különösebb problémám nem akadt vele. Most viszont attól tartok, ha ő visszakerül az elnöki székbe, a hívei „kinyíiják” a tagokat. Állítom, ennek fönnáll a veszélye, s azt is vallom, hogy a jelenlegi vezetésnek nagyon nehéz a dolga. Hiszen Forgó János itt sok embert megkeresett, aláírásokat gyűjtött maga mellett. Az ő idejében a szövetkezet vagyonértéke 70 millió forint volt, most mikor Fejes az elnök, eléri a 140 milliót. A legnagyobb baj az, hogy amikor Forgó János elment, a tagokkal nem ismertetság a mátraderecskei 111/2. ték az okokat. Akkor még a párt volt az atyaisten, s szerintem az MSZMP mentette meg attól, hogy börtönbe kerüljön. Megkérdeztem Horváth Mihály szállítási üzemvezetőt is. Elmondta véleményét, majd mikor visszaolvastatta velem, kérte: húzzam ki az addig elmondottakat. íly módon a következőkhöz járult hozzá: — Személyes jogaimat fenntartom, nem nyilatkozom. Hogy ki lesz az elnök, a tsz-tagsága titkos szavazással döntse el. Szűcs László, szarvasmarha-gondozó: Itt most káosz van. Nekem nem volt kifogásom a régi vezetés ellen sem, mint ahogyan a jelenlegivel sem. De az tény, hogy Fejes József idejében nőtt a dolgozók fizetése, több lett a nyereség is. Mi most azért vagyunk bizonytalan helyzetben, mert egyszerűen nem tudjuk, hogy a tagság kire fog szavazni. Forgó sem volt rossz elnök, de én Somogyi Miklós mellett szavaznék. Az viszont fölháborító, hogy senkit nem avattak be a régi elnök viselt dolgaiba, ha úgy tetszik: nem tudtunk meg konkrétumokat a visszaéléseiből. Vannak olyan hangok, hogy Forgót leváltották. Nemcsak én, más sem tudja, hogy ő felmondott volna. Tudja mi van, az egyszerű ember úgy sem dönthet semmiben. Most már sem a Teszöv, sem az MSZMP nem dirigálhat nekünk, arra vagyunk utalva: igazságos döntés szülessen. Eltelt egy nap A szerkesztőségben megkeresetthárom tsz-tag. Álljon itt most röviden az ő véleményük: Kovács Zoltán, növénytermesztési brigád vezető: — Fejes József decemberben bejelentette, hogy idén januártéeszben? ban elmegy nyugdíjba. Ezt egy ágazati gyűlésen mondta. Sőt, azt is, hogy ő Somogyi Miklósnak megígérte, ő lesz az elnök. Eljött az új év, Fejes maradt. Szerintem azért, hogy a múlt évi prémiuma is beleszámítson a nyugdijába. Viszont ha Forgó János már az év elején visszajöhetett volna, az egész évet meg tudta volna alapozni gazdaságilag. Nem igaz az, hogy ő a tarnalele- szi tsz-től hozott volna hozzánk egy harminc milliós üzletet, már csak azért sem, mert ott ilyen ágazat nem is létezik. Kis József, Forgó János volt gépkocsivezetője: — El tetszik hinni, hogy ennyi idő alatt mindent megtudtam, mint sofőr, a régi elnökről. Ha Pestre mentünk, csakis a kihelyezett szakcsoportot kerestük fel. Állítom, hogy a Frankovich utcai kéjlakba, amit a Forgó Jánosra ráfogtak, soha egyetlen egyszer nem vittem őt. Duleba János, erőgépvezető: — Nyíltan, őszintén kijelentem, hogy Forgó János huszonegy éves elnöksége alatt virágzott föl a gazdaság. Amikor elment, 21,5 millió forint volt a tsz nyeresége. Amióta Fejes József az elnök — az elmúlt öt évben —, ez a szövetkezet csak romlott. Az igaz, hogy épült egy baromfitelep, ám ez a tsz melléküzemága volt. Vagyis Forgó János semmiféle hasznot nem húzott ebből, nem követett el törvénysértést. Azt mondom önnek, ha titkos szavazásra kerül a sor, a tagok kilencven százaléka Forgó mellett voksol... (Folytatjuk) Mikes Márta Gólyahír M egjöttek a gólyák a gémeskút tetejére. Hárman! A tavalyi fészket megtépázták a téli viharok, de a gólyák azért otthonosan érzik magukat, és egykedvűen tollászkodni kezdenek. A békés együttlét azonban nem tart sokáig, mert a fölösleges harmadikat csipkedni kezdik, kifelé ebrudalják a fészekből.. — Ki tudja honnan keveredett ide a hívatlan harmadik? Lehet, hogy a hosszú vándorlás során egymást megértő útitársak voltak, vagy talán a tavalyi fiák közül való... A két gólyát mindjobban zavarja az idegen jelenléte és nekiesnek, hogy otthonukból a hívatlant elzavaiják. Látszara semmi különbség nincs a három gólya között, sem kisebbnek, sem gyengébbnek nem látszik az a harmadik, csupán nem kívánatos idegennek. — Nézzétek! Ott vannak a gólyák.. . A gólya és fecske érkezése falun mindig nagy esemény, éppen olyan, mint az őszi búcsúzkodás. A gólyaharc nem csendesül, így a harmadik a túlerő miatt feladja a küzdelmet, bár később kiderül, hogy ez mindössze látszat, ügyes taktika, mert néhány kör után az üldözött újra lehuppan a fészek szélére. A gólyapár meghitt összebú- jással, csőjük emelgetésével, sőt gólyatánccal örvendezteti egymást, amikor a békés idillt ismét megzavarja a jövevény. Ezúttal ugyan nem merészkedik közelebb hozzájuk, félénken toporog a megtépázott fészek szélén és szárnyával a levegőt verve pihenőt tart. A hazaérkezőket egy csöppet sem nyugtalanítja a gyerekzsivaj, az üdvrivalgás, egymással foglalatoskodnak és a gólyapár most már mit sem törődve a betolakodóval, folytatja egymás üdvözlését, a már-már kacagtató udvarlást. Egyikük hátraveti a csőrét, amelytől a másik is kedvet kap és fittyet hányva a hosszú, nehéz út fáradalmainak szűnni nem akaró kelepelésbe kezdenek. A harmadik madár megint a fészek szélén toporog, és irigyen bámulja a szerelmespárt, majd anélkül, hogy az előbbi veszekedés megismétlődne, lustán továbbrepül... — Menj Isten hírével! A gólyahistória másnap azonban folytatódik. Reggel újra jelentkezik a harmadik, sőt ezúttal már egy negyedik gólya is... — Mi legyen a két hajléktalan vándorral? Az állatbarátokat megint ösz- szegyűjti a gólyafészek és kitalálják, hogy nem engedik szélnek, sőt itt tartják a hívatlan vendégeket is. A gémeskút mellett áll egy vén akácfa, amelynek terebélyes galy- lyait már régen levágták, most hosszú törzs tetején, az újból kialakuló korona közepe hallatlan lehetőséget kínál egy újabb gólyapár részére. — A kosarat! A rossz szeneskosarat vigyük fel fészeknek... Mulatságnak is beillik a gólyák körüli sürgés-forgás, miközben a féltékenységi jelenetek mind többször megismétlődnek. Felröppennek, köröznek néhányat, majd megint leereszkednek a gémeskút ostorára, alig néhány méternyire az áhított fészekhez. Elkészül végre a „műfészek” és a szeneskosár úgyszólván hívogatja a kivert gólyapárt, melyet azok alaposan szemügyre is vesznek, de elfoglalni nem hajlandók. Elszállnak, eltűnnek egy időre. Két napig semmit sem hallok az idegen gólyapárról, de a „mieink” mind többet kelepeinek, hajbókolnak egymás előtt és — mitagadás — szerelembe is esnek. A gólyaboldogság láttán elhatározom, hogy lefényképezte- tem őket. — Gratulálok! Nagyszerű felvételek. Ezekkel pályázhatnál is valamelyik kiállításon... Korán kelő ember lévén, másnap hajnalban elképedek a meglepetéstől, ugyanis újra megjelenik az üldözött gólyapár és elfoglalja helyét a kosárban... Délelőtt egyedül üldögélek a virágzó barackfa alatt, amikor megdöbbenve veszem észre, hogy valamennyien — a gólyafigyelők — sajnos tévedés áldozatai vagyunk. A gólyák ugyanis nem rakják, javítgatják, sőt ellenkezőleg, bontják a vesszőkosarat. Húzzák, cibálják, ráncigálják és amikor végre már a csőrükben van egy-egy szál vessző, akkor odébb röppennek és új, saját fészekrakáshoz kezdenek. Órákig bámulom a fészekra- kókat és még aznap megint telefonálok a fotósnak, hogy azonnal jöjjön! Gólyáéknál újabb szenzációra van kilátás... — Mit csinálnak? — kíváncsiskodik, amikor a teleobjektí- vet rácsavarja a masinára. — Bontják a kosarat! — Miért bontják? — Azért, hogy tíz méterrel odább egy vadonatúj fészket építsenek belőle maguknak... A fészekrakás művészetét lehető legrészletesebben lefényképezzük. Egy teljes hétig készült a gólyafészek. Óriási gonddal, hosszú pihenőkkel és mind több kelepeléssel. A fát és a gallyait a gólyapár birtokba vette és ott töltik az éjszakát a készülőben lévő fészek mellett, miközben a szeneskosár, amelyet valamikor a kosárfonó nagy gonddal és művészettel megfont, a másik fán egyre fogy és gyérül. Elkészült végre a maguk rakta fészek, amely bizony a kosárhoz képest hevenyészett, rozoga alkotmánynak tűnik, de nekik úgy látszik ez jelent boldog otthont. Nem tudom miért, de ez a gólyafészek história valahogyan otthonra talált a szívemben, mert számomra ez hozta meg az új tavaszt. Áprilist... Szalay István
