Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-24 / 70. szám
NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1990. március 24., szombat HÉTVÉGÉ kérdés válasz — Halló, kedves Juszt László! Önről egy darabig — noha már az újságírói szakmában dolgozott — viszonylag kevesen hallottak. Az ismertséget a Híradó, pontosabban annak szombat délutáni kiadása hozta meg. Nézete szerint minek köszönhető, hogy rövidesen mindenki tudta, ki is az a Juszt László? Alig hiszem, hogy kizárólag a „Kézit csókolom, jó napot kívánok...” formulának... — Hát, valóban nem ennek. Ez csak a kép, az image megalkotásában segített. Én tulajdonképpen semmi különöset nem csináltam, illetve pontosan ugyanazt, amit korábban a rádióban a Krónikában, a 168 órában. Ezekben is mindent ugyanúgy kérdeztem meg, mintha otthon, a fotelban ülve kérdezném meg. Amilyennek engem a néző a képernyőn lát, az fedi a civil énemet is, hiszen nem vagyok színész, nem tudok egy külön figurát alakítani. — Az közismert tény, hogy Aczél Endrével, A Hét és a Híradó hajdani főszerkesztőjével nem volt túlzottan jó viszonyban. Ennek hátteréről, okairól olvastam néhány dolgot, de máig sem tudom, mi volt a konfliktus tényleges előidézője... — Én Aczél Endrével éveken keresztül nagyon jó kapcsolatban voltam. Aztán a végén már nem. Valószínűleg azért nem világos ön előtt, hogy miből is eredt a konfliktus, mert én direkt nem nyilatkoztam ebben az ügyben. Nem volt szerepem az ő bukásában, félreállításában, s a továbbiakban sem kívánok erről beszélni. Etikátlannak tartanám. Egyetlenegy dolgot azért mondok... De tudja, mit? Még ezt se mondom... Ha eddig megálltam szó nélkül, most már nem kezdem el... Maradjunk annyiban, az ellentétek szakmai jellegűek voltak. — Számomra mindebből az következik, önnek teljesen magától értetődő volt, hogy a Pálfy- féle csapatban munkát vállal... — Ez itt mindenkinek magától értetődő volt. Nem egy emberhez szerződtünk, mert a társaság kilencven százaléka még Matúzné időszakában került ide, ennélfogva már az előző váltáskor majd mindenkinek el kellett volna mennie. Ismétlem, mi nem egy személyhez, egy főszerkesztőhöz szerződtünk, hanem a Híradóhoz, s nem egy főszerkesztőnek „szolgálunk”, hanem a Híradót szolgáljuk. Jómagam ugyanúgy, mint a többiek. A hírekkel és a már-már eszelős sajtókampány állításaival ellentétben itt nem történt semmiféle különösebb személyi változás. Elment a főszerkesztő, a két helyettese, s A Héttől távozott Rangos Katalin. Egyébként mindenki maradt... Voltak lemondások," voltak, akik lemondtak erről-arról a funkcióról — egyikét ember —, de ezen túlmenően semmiféle változás sem történt. S szeretném megjegyezni, hogy a Híradónál több mint száznyolcvanán dolgozunk... Mellesleg, amikor a balhé lezajlott, azon a napon is volt Híradó, tehát az üzem működik... — Nyilvánvaló, hogy a riporternek gyakorta kell kínos ügyeket feszegetnie. Mitől függ, hogy ön milyen módszert választ annak érdekében, hogy a néző számára is kiderüljön az igazság? — Bízom abban, hogy az igazság derül ki, ugyanis mostanában Juszt László: „Keményen nemet mondott az orosznak egyre gyakrabban veszem észre, hogy nem mindig csak az az igazság létezik, amit mi meglátunk. Lehet, hogy annak az ellenkező- jé az igaz. Egy konkrét példázott voltam a Czinege-féle parlamenti meghallgatáson. S a végén úgy álltam fel, hogy lehet, valamikor még majd bocsánatot kérünk ettől a Czinegétől. Ennek előtte sem őt, sem az ügyet nem ismertem, csak a sajtóban megjelenteket olvastam. Azzal tökéletesen egyetértek, hogy nem járt neki az a lakás, amelyikben lakott, meg hogy ezek a lakássztorijai gusztustalanok. De ugyanakkor azt is tudomásul kellett vennem, hogy az ott megszólaló, korábban magas pozíciókban lévő személyek — Fock, Lázár, a tábornokok sora — mind elismerték, hogy Czinegének volt valami eszelős nagy érdeme. Nem tudom, a jegyzőkönyvekben benne lesz-e ez az érdem. Ez nem más, mint az, hogy húszegynéhány éven keresztül ő volt az, aki keményen nemet mondott az orosznak. így aztán milli- árdokat spórolt meg, méghozzá nem is forintban... Mert amíg a többi kelet-európai ország vásárolta a különféle MiG-eket — már a MiG-29-eseknél tartottak a generációt tekintve —, addig mi még műidig a MiG-21-esek- kel röpködtünk. Egyetlenegy gép ára ötszázmillió... Nem tudom, egyszer kiszámolja-e majd valaki, mit nyertünk azon, hogy ez az ember a hat elemijével nemet mert mondani, mert nem tudta, hogy mivel játszik. Mint a viccben... Hogy mivel játszik a hülye gyerek a vasúti sínen? Hát az életével... Valószínűleg ő sem fogta fel, hogy az életével játszik, amikor sorozatban nemet mond az orosznak. Ezzel milliárdokat spórolt. Ezt most nem veszik komolyan, pedig ott elhangzott, mi fel is vettük. A kérdés csak az, egyszer az életben ezt előveszik- e... Tehát az igazságok különbözőek lehetnek. Én megpróbálom a legfontosabb igazságokat megtalálni. S a munkamódszerem? Legalább annyi információval kell rendelkeznem, amennyivel kérdezni tudok. Annyi soha nem lehet, mint az ügy ismerőjének, de meg kell próbálni őt meglepni. Azzal, hogy többet tudok, mint amennyire ő gondol. Addig faggatózom, amíg az illető kiböki, amit hallani akarok. Ha nem teszi meg, akkor én mondom ki... — Kíváncsi lennék arra, hogy tagja-e valamelyik pártnak, vagy szimpatizál-e valamelyikkel? — Soha nem voltam tagja egyetlen pártnak sem, tehát az MSZMP-nek sem. Szakszervezeti tag ugyan valamikor voltam, de amikor a gyerekem óvodáskorba került, s nem vették fel a televízió óvodájába, akkor kiléptem. Ennek van már vagy hat esztendeje... Egyedül a MÚ- OSZ-nak vagyok a tagja. S nem is szándékozom sehová belépni. Az okát is elárulom. Egyrészt nem látok olyan pártot, amelynek a programja teljes egészében szimpatikus lenne a számomra — részekkel ugyan egyetértek, de akkor meg nem tudok közösséget vállalni —, másrészt pedig az újságírónak — aki nem elszegődött valamilyen párthoz, hanem független akar maradni — a szó igazi értelmében is függetlennek kell maradnia, hiszen nem tudhatja, hogy másnap milyen témát sodor elé az élet. Lehet, hogy pont azt az oldalt kellene „bántania”, ahová beállt. S akkor bizony meglehetősen kemény erkölcsi-etikai kérdések tömegével kell szembenéznie... Én nem akarok ilyen szituációba kerülni. Eddig megmaradtam függetlennek, afféle halvány ellenzéki, kötekedő figurának. Azt hiszem, nekem mindegy, hogy jobb- vagy baloldali kormány kerül-e hatalomra, mert megpróbálok továbbra is ellenzékben maradni. Persze tudom, hogy ez nagyon kényelmes szituáció, hiszen az ellenzék a legritkábban bukik meg... — Hogy van az, hogy általában mindig önnek jutnak ezek az úgynevezett kínos, kellemetlen ügyek? Netán szerencséje van, hogy mindig ilyenekbe botlik, avagy — s ezt valószínűbbnek tartom —jó az információs hálózata? — A dolog ennél kicsit összetettebb. Egyfelől — ahogyan mondta — valóban jó az információs hálózat. Mindenkivel beszélgetek, legyen szó ellenfélről, ellenségről, barátról. Tehát ha valakit nem szeretek, azzal is beszélgetek, hiszen tőle is kaphatok olyan információt, amelyet később felhasználhatok. Másfelől rengeteget olvasok. Szinte mindent elolvasok, ami csak elém kerül. S azt sem szabad elfeledni, hogy egy idő után az embernek már súgnak... — Figyelve a riportjait, azt tapasztalom, hogy általában ön kerül ki győztesen a beszélgetésekből. Előfordult-e már, hogy nem boldogult a partnerrel, illetve, hogy ő hozta önt kínos helyzetbe? — Volt, s fegyelmit kaptam. Elmesélem... Úgy három esztendeje volt egy tűzsorozat a fővárosban, amikor zsinórban gyulladtak ki üzemek. Nos, az esetek kapcsán csináltam egy sorozatot a Híradóban. Készültem az egészből, olyannyira, hogy szakanyagot is kértem a Műegyetemtől. S a végén az Állami Biztosító — akkor még nem létezett a Hungária Biztosító — fő tűzszak- értőjével volt egy beszélgetés. Ismétlem, készültem, s azt is tudtam, mit kellene az illetőnek elmondania. De ő meg nem volt hajlandó ezeket elmondani. A végletekig ellenállt, s kicsúszott a kezemből, egyszerűen képtelen voltam megfogni. Ezért egy nagyon régi, de aljas trükkhöz folyamodtam. Ment már vagy tíz perce a beszélgetés, de nem jutottam semmire. Jól benne voltunk a vastagjában... No már most, ha ilyenkor az ember a bonyolultból átmegy egyszerűbe, akkor alaposan meglepheti az ellenfelet. Itt ez történt. Befejezésül azt kérdeztem meg tőle, menynyi is a tűzoltók telefonszáma. Azonnal rávágta, hogy 04. Mondom nem, az a mentőké. „Javított”, hogy akkor a 07. Mondom nem, az a rendőrségé. Szóval nem tudta, s ez a diskurzus szalagra került. Miután én meg akartam mutatni, hogy ez az úr végig hazudott nekem, mindezt benne hagytam. Az akkori főszerkesztő-helyettes, Sándor István azt mondta, hogy ez gusztustalan és felháborító, s nem engedi adásba. Erre azt feleltem, akkor az egész anyagot dobjuk ki, mert ha az jön ki a dologból, hogy az illető igazat mondott, nincs értelme. S leadtam úgy az anyagot, ahogyan jónak láttam. S ezért jött a fegyelmi... Sárhegyi István Az apácák még a tankokat is felülmúlják A „Szenvedő Nagyasszonyunk” zárda lakói felkészültek a támadásra, szögesdróttal vették körül a zárdát. Erőddé változtatták jámbor kolostorukat. A karmeliták — mondjuk stílszerűen: bázisa és Margaret Thatcherkor- mányának várható magánháborúja, ha kirobban, tyúkperből indul. A történet szerint — mint az ANSA-hírügynökség beszámolt róla — a mezőgazdasági miniszter utasítására fel akaiják számolni az apácák tekintélyes tyúkfarmját, mint a szalmonellafertőzés lehetséges fészkét. A nővérek ellenállását szent cél vezérli: nam hajlandók lemondani sem a hajnali kakaskukorékolásról, sem a naponta összeszedhető tojásmennyiégről. Daventry kolostora tehát a szögesdrót Ma- ginot-vonal révén visszaverte az első támadást'. A dühös hatóság azonban rendőrosztag bevetésével ígérte a következő rohamot. A rendőrfőnöknő eközben levelet írt a királynőnek és a miniszterelnök-asszonynak, olyan stílusban, mint az akasztófa alól kívánná megmenteni baromfiállományát. A csata most már politikai színtéren is zajlik, minthogy a terület képviselői parlamenti támogatást ígértek. És ez a tény a protestáns Angliában a katolikus apácák fél győzelmével ér fel. Mintha a történelem ismétlődne e tyúkperben. A második világháború idején Churchill azt javasolta Sztálinnak, hogy a Vatikánt kíméljék a bombázásoktól. Mire a diktátor visszakérdezett: „De- hát hány hadosztálya van a pápának? A brit válasz akkor, állítólag így hangzott: „Van neki, de a legerősebbek az apácák, ők még a tankokat is felülmúlják.” Szakállas rekorderek Aki a rekordok átírásában méri az idők változását, annak bizony nem sokat mond a La Stampa híre, miszerint magasugrásban 1 méter 20 centi, maratoni futásban pedig 6 óra 28 perc az emberi teljesítmény felső határa — pillanatnyilag. Igaz, a legutóbbi olimpián, Szöulban, valamivel jobb eredményért adtak aranyérmet (2 méter 38, illetwe 2 óra 25 perc 40 másodperei, ám elhallgatták a győztesek életkorát. Az 1,20-as és a 6 óra 28 perces teljesítmény viszont egy 94, valamint egy 96 éves úr nevéhez fűződik. Mindez azon a konferencián vált ismertté, amelyen az időskorúak teljesítőképességének megőrzése volt a téma. „Fogalmunk sincs a hatodik iksz fölötti életképesség fokozásának lehetőségéről. De ha arra gondolunk, hogy 8-10 éve még gyermekgyilkosságnak számított napi 10-20 kilométereket úsztatni a gyerekeket, ma pedig már néhány hónapos bébikét is levisznek az uszodába, nos, akkor az idősek fizikumának erősítéséhez is meg kell találnunk az élettani módszert” — mondta az egyik felszólaló. Amihez talán csak azt lehetne hozzátenni, hogy fog ez menni, csak az első ötven esztendőt kell valahogy kihúzni. Aztán jöhet a rekordjavítás. Különleges bonsai MACAU, PORTUGÁLIA KÜLBIRTOKA: A Hun lam Tong templom buddhista szerzetesei már több mint száz éve alakítgatják a képen látható bonsai törzsét, amely a „hosszú élet”-et jelentő kínai jelet formázza. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Hajók, kicsiben A XVIII. századi vitorlás kereskedelmi hajótól a korszerű torpedóromboló hadihajóig sok szép és különleges hajó kicsinyített mását készítette el Vreba László nyugdíjas, székesfehérvári lakos, akinek már több mint 20 éve a hajómodellezés a hobbija. Egy-egy hajómo- dell elkészítése fél és egy év közötti időt vesz igénybe, hiszen a modell minden darabját maga készíti. Vreba László a hajómodellekkel versenyeken is részt vett, országos és nemzetközi viszonylatban is komoly eredményeket ért el. (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd) Győztes és háborús bűnös Negyvenöt esztendővel azután, hogy az utolsó aknát felrobbantották, az utolsó lövedéket kilőtték Európában, még mindig akad bombameglepetés. Annak kell nevezni James Bac- que kanadai szerző könyvét, aki Eisenhower tábornok, a későbbi amerikai elnök háborús szerepéről közölt megdöbbentő részleteket. A hadtörténész nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az amerikai főparancsnok németgyűlölete folytán hadifoglyok százezrei pusztultak el a táborban. Eisenhower, mint a szövetséges erők főparancsnoka utasítást adott arra, hogy a táborokban a legmostohább körülmények között tartsák a nyugati fronton fogságba esett német katonákat. Emiatt — úja James Bacque — 793 ezer hadifogoly pusztult el az amerikai táborokban, 167 ezer fogoly pedig francia fennhatóság alatt vesztette életét, ugyancsak Eisenhower rendelkezése miatt. Az indíték a lövészárok-filo- zófia alapján elfogadható: Eisenhower gyűlölte Németországot. De mivel a fogolynak nincs módja visszalőni, a tábornokot akár háborús bűnösként is felelősségre lehetett volna vonni — írják a könyvet ismertető kommentárok. A tanulmányt az Egyesült Államok egyetlen kiadója sem fogadta el közlésre.
