Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-03 / 53. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1990. március 3., szombat Hívők és a politika A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevelet intézett a hívőkhöz a társadalmi élet formálásáról és a parlamenti választásokról. Ebben leszögezik: „A parlamenti választásokkal kapcsolatban minden katolikus hívő tekintse lelkiismereti kötelességének, hogy a szavazáson részt vegyen. Tanulmányozzák az egyes pártok és jelöltek programját, lelkiismereti meggyőződésük és felelősségük szerint adják le szavazatukat.” — A képviselőjelölteknek nincs arra lehetőségük, hogy kü- lön-külön fölkeressék a híveket, ezért segítséget nyújtunk a tájékozódáshoz — mondja Czakó István, az egri főplébánia plébánosa. — Március 7-én este 6 órára Eger plébániái meghívták az MDF, az SZDSZ, az FKgP, az MSZDP és a Kereszténydemokrata Néppárt helyi képviselőjelöltjeit és a hívőket. Néhány kérdést eleve fölteszünk, a legégetőbb gazdasági problémákról, így a nyugdíjasok, a hátrányos helyzetűek és a pályakezdők sorsáról, majd erkölcsi kérdésekről, a házasságról, az ifjúság neveléséről, az eutanáziáról, illetve az egyházzal való kapcsolatról. Mindegyikőjük kap tíz percet a válaszra, majd a jelenlévők kérdéseket tehetnek föl. A jelöltek egymás között nem vitatkozhatnak. (g. I.) Ki tartozik kinek? (Folytatás az /. oldalról) mérlege szerint ugyanakkor hazánknak tavaly a rubelelszámolású forgalomban 1,7 milliárd rubeles aktívuma keletkezett, s ebből csaknem 800 millió a Szovjetunióval folytatott kereskedelemben. A két adat közötti ellentmondásáról érdeklődött az MTI munkatársa a Kereskedelmi Minisztériumban. A minisztérium illetékese elmondotta: a két ország közötti, általában ötévente megkötendő hosszú lejáratú hitelmegállapodások nyomán Magyarország valóban több mint 600 millió rubellel tartozik a szovjet félnek, ezt 1993-ig kell kiegyenlíteni. Teljesen más kérdés a folyó fizetési mérleg kezelése, így a magyar banki információ is hiteles. Ezeket a felek rendszerint külön kezelik, de ha összevetjük, akkor a magyar aktívum már csak 200 millió rubel. A kétoldalú árucsere-forgalmi tárgyalások során — amelyek mind a mai napig húzódnak — már elvi megállapodás született arról, hogy a magyar hiteltartozás felét az idén visszafizetjük, de a többire is előtörlesztést kérnek a szovjetek, hivatkozva a tetemes magyar áruforgalmi aktívumra. Úgy tűnik, hogy rövidesen felgyorsulnak majd az egyeztetések és az áruforgalmi tárgyalások, miután Beck Tamás kereskedelmi miniszter várhatóan a jövő héten Moszkvába utazik. Határozatképtelen lett az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalróld) A Parlament elfogadta a Kiss István (Bács-Kiskun m., 18. vk.) interpellációja kapcsán készített mezőgazdasági bizottsági jelentést. A képviselő az 1990. évi erdőtelepítés célcsoportos beruházási keretének csökkentését kifogásolta. Ezután interpellációk következtek. A Belügyminisztérium Belső Biztonsági Szolgálata tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság munkájáról Mezey Károly tájékoztatta a törvényhozókat. A vitában sokan kértek szót. Ezt követően Sebők János (Veszprém m., 12. vk.) interpellált Révfülöp és térsége lakói, illetve az ott nyaralók súlyos vízellátási problémáinak megoldása tárKivonult a frakció Miért nem állíttatta le a belső biztonsági szolgálattól kapott jelentések kézhez vétele után az ideiglenes köztársasági elnök, a miniszterelnök és az államminiszter a lehallgatásokat, a pártok törvénytelen eszközökkel való megfigyelését? — hangzott el a kérdés az Országgyűlés februári ülésszakának pénteki zárónapján. A lehallgatási ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság jelentését viharos közjáték után fogadta el a Parlament. Miután ugyanis a plenum elutasította Tamás Gáspár Miklós képviselőnek azt a javaslatát, hogy a jelentéseket teljes terjedelemben olvassák fel a honatyák előtt, a tiltakozásnak a hazai törvényhozásban meglehetősen szokatlan formáját választva a Szabad Demokraták Szövetségének teljes frakciója (a nevezett képviselő és Balta Éva) elhagy ta az üléstermet. gyában. Az ügyben határozathozatalra azonban nem kerülhetett sor, ugyanis az Országgyűlés 16 órára határozatképtelenné vált. A képviselők plenáris ülésen március 14-én találkoznak újra. (MTI) A miniszterelnök és pénzügyminisztere. A Németh-ka- binet túlélt egy kormány- válságot, amely a T. Ház falai között előkészületben volt... (Népújság-tele- fotó MTI) Önkritikát gyakorolt Egerben a városi tanács (Folytatás az 1. oldalról) rosi tanács kezdeményezett, s amelyre 18, érthetően felbőszült sértett fél jelent meg. Békési /ózse/általános elnök- helyettes magyarázkodás helyett azzal érvelt rövid bevezetőjében, hogy tudomásul kell venni, hogy az ország jelenlegi pénzügyi helyzetében, s a leendő önkormányzatok szűkös anyagi lehetőségeit figyelembe véve a tanácsok rákényszerülnek arra, hogy bevételeiket a törvény adta kereteken belül növeljék. Ebben az esetben is ez történt. Azt is megemlítette, hogy Egerben más bérbeadók jóval magasabb dijakat kérnek, mint a tanács. Jelezte továbbá, hogy a döntés előtt egyeztettek a pártokkal is. Ő maga hangsúlyozta, hogy a vb csupán javaslatot tett, mivel nem rendelkezik döntéshozó hatáskörrel. Ezt a későbbiekben megerősítette Bakondi Endre, a termelés-ellátás felügyeleti osztály vezetője is. A megbeszélésen jelen lévő Karácsony László, az IKLV igazgatója azonban rácáfolt erre, mivel az osztályvezetővei felolvastatta azt a feljegyzést, amelyben egyértelműen úgy fogalmaztak, hogy a vb így foglalt állást. Az IKLV igazgatója emellett azzal magyarázta a gyors végrehajtást, hogy az Ország- gyűlés hozott egy olyan rendeletet, amelyet 10 napon belül „le kellett zongorázni”. Ezért jutott ilyen kevés idő az előkészítésre is. S most a teljesség igénye nélkül idézünk a panaszosok indulatoktól sem mentes észrevételeiből: A tanács elemi érdeke, hogy a lakossági szolgáltatást, s az e területen dolgozókat támogassa. Az árak emelése, a fizetőképes kereslet csökkenése már így is a tönk szélére sodorta azt az iparosréteget, amely az elmúlt negyven évben egy fillér támogatást sem kapott senkitől. Egy ilyen súlyú döntés előtt elvárható, hogy nemcsak a pártokkal, hanem a bérleményt fizető érintettekkel is egyeztessen a tanács. Ez nem történt meg, a KIOSZ meghívót sem kapott az ezzel a kérdéssel foglalkozó egyeztetésre. Az igazán elegáns nő tudja: a TITOK a részletekben van! A TITKOT: öltözékkiegészítők európai színvonalú választékát arany hatású bizsukat, alkalmi és egyszerűbb hajcsatokat, hajpántokat, strassz ékszereket, bőrtáskákat, esernyőket, kendőket, sálakat, díszzsebkendőket, kitűzőket, pénz és levéltárcákat, kislányoknak hajbavalókat kínál az Eurobizsu! Eurobizsu: ahol nőnap előtt a férfiak sem tanácstalanok! Eger, Széchenyi u. 5. V • • • Furcsállották, hogy a tanács úgy akar a lakosság érdekében bevételi többlethez jutni, hogy éppen a lakossági szolgáltatásban dolgozókat sújtja leginkább. Azt senki nem vitatta, hogy itt kemény üzletpolitikai kérdésről van szó, s hogy a tanács érdekei sok ponton ütköznek a szolgáltatók érdekeivel, de azt elfogadhatatlannak tartották, hogy egyedi elbírálás nélkül kész tények elé állították őket. A heves hozzászólások, az észérvek előtt végül is a tanács és az IKLV képviselői kénytelenek voltak fejet hajtani. Elismerték, hogy az intézkedés elhamarkodott volt, s hogy az előkészítésben is hibáztak. Ezek után hangzott el először a vezetés részéről: „azért vagyunk itt, hogy megegyezzünk”. Karácsony László kijelentette: „még mindent tudunk korrigálni, ezért fel kell ajánlanom: a fokozatosság elvét betartva, egyedi elbírálást alkalmazva újra leülünk tárgyalni.” Egy kérdés azonban továbbra sem hagyta nyugodni a résztvevőket. Az, hogy mit tehetnek, ha már kézhez kapták a megemelt számlát. Erre az IKLV igazgatója azt felelte, hogy a végleges megállapodás után, ha szükség van rá, visszafizetik a különbözetet. A konkrét tárgyalások hétfőn reggel 8 órakor kezdődnek az IKLV épületében. Barta Katalin Nyílt levi Angeli József hatvani tanácselnöknek és Juhász Ferencnek, a Hatvani Városgazdálkodási Vállalat igazgatójának Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Igazgató Úr! Városunk közvéleményét alaposan felbolygatta az az cßyre szélesebb körben terjedő hír, hogy a Hatvani Városgazdálkodási Vállalat kezelésében lévő, a város határában működő szeméttelepen a múlt év novembere óta az egészségre káros, veszélyes hulladékokat helyeznek el, sőt az elhelyezett hulladékok radioaktív sugarakat bocsátanak ki. A nyilvánosság előtt kérünk választ kérdéseinkre. 1. Igaz-e, hogy a hatvani szeméttelepen helyezik el a selypi eternitgyár bizonyítottan rákkeltő azbeszthulladékát, miután apetőfibányai tanácselnök megtiltotta, hogy azt a petőfibányai szeméttelepen helyezzék el? 2. Igaz-e, hogy a hatvani szeméttelepen olyan hulladékokat is elhelyeznek, amelyek radioaktív sugarakat bocsátanak ki? 3. Honnan, kik és mit szállítanak éjszakánként tartálykocsikban, amelyet a hatvani szeméttelepen engednek le? 4. Igaz-e, hogy elbocsátás fenyegeti azokat a VGV-s dolgozókat, akik adatokat szolgáltatnak a szeméttelep „ügyeiről”? 5. Igaz-e, hogy-a szeméttelepen a veszélyes hulladékok elhelyezéséhez a városi tanács előzetes nozzájárulását adta? 6. Mi az oka annak, hogy a hatvani kommunális szeméttelepen más települések, egyes hírek szerint budapesti vállalatok hulladékait is elhelyezik? 7. Ellenőrzi-e a városgazdálkodási vállalat, például mintavétellel, műszeres vizsgálatokkal a szeméttelepre beérkező hulladékok veszélyességét? 8. Milyen óvó rendszabályok vannak életben a szeméttelepen, amellyel meg tudják akadályozni, hogy például a folyékony hulladékok beszivárogjanak a közeli ivóvíznyerő kutakba? Kérdéseinkre sürgős, egyértelmű válaszokat kérünk a város közvéleményének megnyugtatasa érdekében! Hatvan, 1990. március 1. Magyarországi Zöld Párt Szabad Demokraták Szövetsége hatvani csoportja hatvani szervezete Magyarországi Szociáldemokrata Párt Fidesz hatvani szervezete hatvani szervezete I Pénteki lapszámunkban glosszát közöltünk Demokrácia ’90 címmel, amelyben beszámoltunk egy kurta-furcsa telexről, amely Hatvanból érkezett. Nos, az érthetetlen, nem engedélyezett telex megérkezésének másnapján postán eljutott hozzánk a teljes nyílt levél, amelyből meg lehet tuani, mi bolygatta fel a város közvéleményét. Úgy látszik, a Magyar Posta már stabil pont a hazai demokráciában. A nyűt levelet közöljük, s természetesen váijuk a nyűt választ. (A szerk.) „Fenntartással fogadjuk a szerződésbontást” A Megyei Választási Iroda közleménye Mi is meglepetéssel értesültünk a sajtóból arról, hogy a BM felmondta azt a szerződést, melyet az Állami Népesség-nyilvántartó Hivatallal kötött a választási eredmények feldolgozását illetően. Meglepetés volt ez számunkra azért is, mert ezzel kapcsolatban senki nem egyeztetett, és mert hosszú hetek óta a jelenlegi feldolgozás módszereit, eszközeit dolgoztuk ki a helyi tanácsokkal együtt, megteremtve ennek személyi és tárgyi feltételeit. A feldolgozás újabb mechanizmusát a mai napig nem ismerjük. Ha ennek országos rendszere kialakul, nyilván nem maradhatunk ki belőle, de a választásokig hátralévő időszakot, a feldolgozással kapcsolatos jogos elvárásokat ismerve fenntartással fonyek összesítésében is a fentiek függvényében és arányában tudunk vállalni. Dr. Jakab István Templomok vasárnapi miserendje r Egerben Bazilika: 6, 7, 9, 10, 11 és 18.30 óra. Kórház, Szí. Anna-kápolna (Széchenyi u. 29): 7 óra, valamint a kórházi betegeknek is, 10.30 óra (akik az utcán át tudják a templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u. 7A: 7, 9, 11 és 18 óra. Szent Bernát-templom (Széchényi u. 15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u. 14.): 8, 9, 11.30 és 17 óra. Jézus Szíve-templom (Makiári út 91.): 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra. Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra. Kisboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra. Eger Felnémet, templom: 8 és 9.30 óra. Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros, Szent Bertalan-templom 7, 8.30, 10 és 18 óra. Temetőkápolna: 15 óra. Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18 óra. Gyöngyöspüspöki: 11 óra. Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra. Újhatvanban: 7, 9 és 18 óra. Egerben március 4-én vasárnap a református templomban (Lenin út 56.) istentisztelet és úrvacsoraosztás 10 órakor. Jancsó Adrienn és Faragó Laura estje Hit és haza címmel 18 órakor. Hitoktatás a református gyülekezeti teremben (Markot u. 2.) 15 és 16 órakor. A Volán T. B. F. Vállalat Visontai Üzemegysége nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező gépkezelőket keres RH-18, RH-20 rakodógép és D-5, D-6, D-8 típusú Caterpillar dózerok kezelésére. Kiemelt jövedelem biztosítva. Jelentkezni lehet: Volán T.B.F. Vállalat Visonta, Északi akna Kiss János termelési osztályvezetőnél. / V J