Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-21 / 67. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1990. március 21., szerda Csak oda kell figyelni A minap Budán hallgattam az igazságügy-miniszter, dr. Kul­csár Kálmán előadását. Több­száz fős hallgatóság előtt a békés átmenet kérdéseiről beszélt, úgy is, mint aki gyakorlati politikus­ként, miniszterként is érdekelt ebben az ügyben. Azért is, mert az államfői posztra is jelöltette magát. Mint az egyik fontos tárca vezetője, sok-sok lényeges tör­vényjavaslat előterjesztője, au­tentikusan szólt a törvények és a gyakorlati tennivalók összhang­járól. Elmondta többek között, hogy az államigazgatás gépezetét nem kell szétverni, a szükséges intézkedéseket meg kell tenni. Ő már a saját tárcájának a dolgát erre az átmenetre elrendezte. A negyven perces előadást taps kísérte, majd sorjáztak a hozzászólások. Értelmiségi pub­likumnál nem meglepetés, ha rögtön akad első kérdező. Egy orvos-professzor — név, cím kéznél - örömmel nyugtázta, hogy a miniszter nyugodt saját minisztériumának a személyi ösz- szetételét illetően, de ő, mint egészségügyi dolgozó, a szaktár­ca kérdését nézve már nem ilyen nyugodt, mert ott mindenfajta arra nem alkalmas elemek, szel­lemileg nem kellően eleresztet­tek, stb. birtokolják a ’’majdnem bársonyszékeket” is. Indokolt is bőven, de a miniszter nem tudott mit kezdeni ”a vádakkal”, mert nyilván nem akart semmit sem kijelenteni Csehák Judit háta mögött. Az egészségügyi tiszto­gatás, alkalmasság, erkölcsi és szakmai kérdések sora megvála­szolatlan maradt, bár miniszteri nyugtató szó elhangzott. Majd jött egy ugyancsak egye­temi előadótól származó, műsza­ki diplomás meghökkentő beje­lentése: bár sokan meg fognak lepődni, amit most kijelentek, de véleményem szerint az utolsó le­gitim magyar kormány Teleki Pál halálával megszűnt létezni. Erre és a felszólaló egyéb, egy tömbből faragott mondataira nem jött válasz, se ilyen, se olyan, mert erre a fogalmazványra az akadémiai tagsággal is rendelke­ző miniszternek nem volt hirte­len megalapozott visszatámadá- sa. És mert az idő pénz, nyomban felállt egy nyolcvanhoz közelítő férfi, aki 1945-ben a miniszterel­nökségen dolgozott és ma is kitű­nő testi, szellemi kondícióban lé­tezik; mondta a magáét, de nem magának: az erkölcstelen tör­vény évezredek óta semmis, ezt tanítja a jog történelme. Ha in­nen nézzük az 1946-1949 és az utána jövő éveknek a ’’jogfejlő­dését” és azt az ítélkezési ered­ményt, amely több mint százezer ’’erkölcstelen döntést” mutatott fel, és amely ítéleti halmazt most minden hosszabb vizsgálódás nélkül jogilag nullázni kell és le­het, akkor felmerül a kérdés, mi marad meg tisztán, szeplő nélkül mindabból, amit a diktatúra lét­rehozott. Miközben gyárak épül­tek, szövetkezetek alakultak, át­szerveződött a mindennapi élet falanszterré, félelemmé és kény­szerpályára került az ország, s benne tízmillió ember? Válasz itt sem hangozhatott el, mert erre csak az egyik oldalt nyugtázta a miniszter, miszerint valóban százezer számra történtek az ’’er­kölcstelen bírói ítéletek,” de ezekről csak most lehet kimon­dani, hogy formai és tartalmi okokból egyaránt tarthatatla­nok. Újabb felszólaló hat kérdést sorakoztatott fel, zaklatottságá­ból következően csak a legfonto­sabbra összpontosított, azt két­szer is elővezette: honnan vette a Rákosi-adminisztráció azt a jog­alapot, hogy — többek között - amikor a szovjet hatóságok őt politikailag sok éven át ’’fertőtle­nítették”, még haza sem érkezett keletről, máris lefogták, és újabb évekre elítélték, van-e kártérí­tés? És a málenki robot? És az internálás? És Recsk? És Horto­bágy? A miniszter: itt, az esetek ir­datlan tömege miatt csak ká­renyhítésre lehet gondolni, mert ha következetesen végigszámol­juk a törvénysértő döntések és gyakorlat következményeit, és betáplálnánk a szabályos, meg­alapozott jogi eljárás, gondolko­dás szerint mindazt, ami itt az ál­lamot, mint olyant terheli, iszo­nyatos számot kapnánk. És ha valaki ezt a néhány fel­szólalást és az azokban foglalta­kat csak egyszer is végiggondol­ja, beleborzad, mit jelent, ha egy­szer ”az idő kizökken az ő helyé­ről”. S ha már Shakespeare-ig el­jutottunk, ne szégyelljük beval­lani, hogy a legsúlyosabb törté­nelmi dráma közepében va­gyunk, ahol a bűn, a bűn elköve­tése, súlya már nyilvánvaló, a szereplők pedig egy homályba vont színpadon ténferegnek. Ha még élnek. A hallgatóság — néhányszáz értelmiségi — nyugodtan, csend­ben, minden közbeszólás nélkül végighallgatta a lefolyt másfél órát. Pedig ezer fajta az ember és ezer a temperamentum is. De mert a közönség többsége hatva­non túl, vagy inkább a hetvenen is túl volt, bölcsen, de bele nem nyugodva hallgatott, amíg a nyi­latkozati szólók folytak, amíg a miniszter itt-ott izzadva vála­szolt. Majd kisebb-nagyobb cso­portokba verődtek, amikor a dísztermi zsöllyéből felálldogál­tak és ejtetten, mintha ízetlen tréfát hallottak volna, inkább a tekintetükkel, mintsem végigfo­galmazott mondatokkal kérdez­gették egymástól: akkor most mi lesz? Mert ennek az értelmiség­nek már annyi tanulsága össze­jött az elmúlt negyven évről, hogy nem a kasszacsinálás, a po­relverés, az újderes jutott eszébe, hanem azt kérdezték, mi ment meg minket; a holnapra, meg a tennivalókra figyeltek volna. Hogy közben milliós nagyság­rendben ment tönkre az ország lakossága, egyéni tragédiák tö­megével vádolhatnák a gonoszo­kat? Néma válasz: együtt kell él­ni, élnünk holnap is. Most ment­sük meg magunkat és az időt,az Isten és az igazság majd csak odacsap a vétkeseknek. Helyet­tünk is. Ne mi legyünk a bírák. Egy nyilvános társalgás rönt­genképét rajzoltam fel 1990 feb­ruár végéről, némi okulásul. És minderre oda kell figyelni, mert a gondolatok, a mondatok mögött érvek húzódnak. Közérzetünk attól lesz rosszabb, ha a problé­mák megválaszolatlanok marad­nak. Ha ezek a kor kihívásai, ak­kor felelnünk kell rájuk. Dr. Farkas András Veres János: Életút Milyen sűrű volt az elmúlt fél évszázad? Veres János kötetcí­me (Életút) teszi föl — önkénte­lenül is — a kérdést. Ha valaki (mint Veres János) 1930-ban születik, az kamaszként éli meg Hitler uralmát és bukását, a vi­lágháborút, az országhatárok (újbóli) átszabását, a kitelepíté­seket, már felnőttként a sztáli­nizmus tombolását, tehát a zsige- reibe ivódik a félelem, a megalá­zó, megnevezhetetlen szorongás. Megtanul elhallgatni, megtanul­ja gondolatait, érzéseit ’’bekó­dolni”, ballanszírozni a kimon­dás, a sejtetés határát. Menekül­ni témákhoz és formákhoz, ame­lyekben még elmondható a léte­zés nagy élménye: a születés, a szerelem, a halál, a küzdelem és a vereség. Formát és témát is a nép- költészetből kölcsönöz a költő, a sokat emlegetett ’’tiszta forrás­ból”, ahogyan a falut és ”a” népet kissé nosztalgikusan értelmezte a plebejus származású értelmiség a korábbi évtizedekben. Rögtön szeretném itt elhessenteni a vá­dat, semmi okom, kedvem ironi­zálni Veres János költészetéről szólván! Mert nincs igazságtala­nabb, mint a mai tudásunkat, vi­láglátásunkat számonkérni a költőn, aki nem csupán megélte, de meg is szenvedte a kort. Mint (tüdő)beteg ember fokozottab­ban érzékeny volt, aki a szanató­riumi szobából talán idillibbnek (elérhetetlenebbnek) látta a ter­mészetet, a szerelmet, ugyanak­kor talán egyszerűbbnek, steri- lebbnek az élet valós konfliktu­sait. Ez az elvont lelkesedés, (oly­kor) lelkendezés azonban fokról fokra közelebb jut a vaskos való­sághoz, s az az élményvilág, amely a korai szakaszban a kicsit Tompa Mihály világrengésre (is) emlékeztető pontheisztikus ter­mészetképekben, történelem és népfeldolgozásokban, reminisz- tenciákban fejeződött ki a felnőtt férfi tollán zaklatottabb, valós konfliktusokat is kidaloló tartal­mat és formát talált, Veres János költészetén is nyomon követhető a történelmi változás, valamint az a poétikatörténeti folyamat, amelyet sommásan az avantgárd térhódításának nevezhetnénk.A. népiességet, a stílromantikát joggal vádolta Kassák torzítással a század elején. Nem arról van szó, hogy Kassáknak mindenben igaza volt, amikor dogmatikusan elvetette a klasszikus formákat. De abban mindenképpen, hogy az idill, a tulipános, madárfüty- työs, tilinkós kidalolgatás alkal­matlan korunk nagyon is érdes, durva élményének kifejezésére. Veres János legnagyobb költői teljesítményének éppen azt a fel­ismerést, illetve váltást tartom. Nem szakít a korábbi szemléleté­vel, felfogásával, de palettáján új színek, formák jelennek meg például a századunk zaklatott életélményét jól kifejező Kollázs I. és Kollázs II., amelyekben sej­tetni tudja a kisebbségi létet a fe­nyegetettséget, századvégünk politikai, eszmei és kulturális zűrzavarát, az összetörtséget és a harmónia vágyát is. A szelíd gö- möri táj (itt kapáltatta meg Má­tyás király az urakat?) úgy épül be a költő kozmoszába, hogy megnőnek a távlatai, térben és időben is új dimenziót kapnak. Magyarán ez a küzdelem kiví­vott új harmónia olyan nyugvó­pont, amelyről el lehet rugasz­kodni, ezzel már lehet kezdeni valami újat, akár. (Madách — Szépirodalmi K. 1989) Horpácsi Sándor Pálos-rendiek Gyöngyöspatán Gyöngyöspatán a 640 éves gótikus műemlék templomban ’’fehér- benjáró plébánosok”, a Pálos-rendiek látják el a katolikus hívők lel­kipásztori teendőit. Páter Imre I. Csanád O.S.P.P.E., és Páter Borsos I. József O.S.P.P.E. az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend tagjai Gyöngyöspata és Gyöngyöstaiján mintegy 5500 katolikusá­nak hitgyakorlását segítik, s a fiatalokat is oktatják az általános isko­lákban. (Szabó Sándor felvételei — MTI) ó/y p /* *p* /fß Közjáték? Aligha vonható kétségbe, hogy a Jó reggelt! mind színvo­nalasabbá válása nemcsak a programokban közreműködő munkatársak érdeme, hanem át­alakuló életünké is. Hála Isten­nek, megszűntek a dögunalmas, protokollbetétek, a magukat ki­válóságnak hívő törpék hangza­tos, bombasztikus, de garantál­tan hamis nyilatkozatai. A hét­köznapok dübörögtek az ajtón, s a kollegák örvendetesen szélesre tárták azt: hadd áramoljanak be a mindannyiunk okulására szol­gáló, eligazodásunkat könnyítő információk. Persze, ennél is többet tettek, hiszen ragaszkodtak a tárgyila­gos, a precíz, a pontos tájékozta­tás kötelmeihez, azaz az esetek zömében ránk bízták az állásfog­lalást. Nem kis érdem ez, hiszen a tisztánlátás ábácéjét, kis ho­nunkban szerencsére már milli­ók sajátították el, így aztán akkor sem háborognak, ha nem nyújta­nak nekik csakazértis iránytűt. Az elmúlt napokban különös­képp megdöbbentett a tiszakécs- kei "sztori”. A tanácselnök he­lyettes — civilben kékfestő — az érdeklődő zsurnalisztákat — va­lószínűleg iskolázatlanságából is fakadóan — ridegen elutasította. Ők azonban nem adták fel, s to­vább kíváncsiskodtak. Figyel­meztették arra, hogy ez a maga­tartás jogilag is hibáztatható, tá­madható. A szócsata addig fa­jult, hogy a ’’vendéglátó” egyikő­jük kezéből kiragadta a kismag- nót, s lábával széttaposta. Ezt követően a fotóstól akarta ugyanilyen vandál módon meg­szerezni a fényképezőgépet, de ez nem sikerült. A távozókat — hivatali hatalmával visszaélve - nem engedte ki az épületből, be­záratta előttük a kaput, ők aztán ha nem is Zrínyi módjára, de ki­törtek, s természetesen az illeté­kes megyei kapitányságon je­lentkeztek, hogy reklamáljanak az atrocitás miatt. Mindnyájan tudjuk, hogy — elég csak a korábbi botrányra utalni - ez a város egyáltalán nem melegágya a demokráciának, ez azonban mégis felháborító túl­kapás. Nyilvánvaló, hogy folyta­tása lesz. Felelősségre kell vonni az effajta kiskirályokat, akik nem óhajtják észrevenni, hogy nem­csak az állampárt roppant szét, hanem a pártállam is végóráit éli, és akár tetszik, akár nem elkövet­kezik az a rendszerváltozás, amely megálljt parancsol az effé­le műveletlen minidiktátorok­nak... Prüdéria Záporoznak a szólamok, se­regnyien emlegetik azt a jelképes Európa Házat, azt az etikai, szel­lemi szintet, amelyet egyszerű csak ígérgetni, de annál nehe­zebb a bejutásért szorgoskodni. Különösképp, ha nem is hozunk áldozatot érte, ha nem gondoljuk át hirtelen reakcióinkat, ha nem kutatjuk azt, hogy ezek honnan fakadnak. Hadd illusztráljam ezt példákkal, Maradjunk a szexla­pok, illetve a pornó témaköré­nél! Egykor minderről hallgatni kellett, ugyanis a legszolidabb említés is ártott a velejéig hazug szocialista álszeméremnek. Ettől függetlenül a tiltok zöme is hóz- záj ütött ezekhez a valóban nem értékes sajtóorgánumokhoz, vi­deókazettákhoz. Ment ez a sumákolás mindad­dig, amíg az oldódó légkör fel nem húzta a sorompókat. Ekkor az történt, ami várható volt: hatványozódott a kínálat, méghozzá párhuzamosan a mostmár leplezetlen, de mindin­kábbfokozódó érdeklődéssel. Nincs ebben semmi különös, hiszen az ízlések különbözőek, a kívánságlista is egyénenként vál­tozik, vagyis helyes, ha a polgá­rok azt veszik meg, amit akar­nak. Ezt írja elő a tolerancia, a mások véleményének megbe­csülése. Igen ám, de ekkor bekapcsolt a régi reflexrendszer. Indult a há- borgásözön. Vehemensen, vag- dalkózva, követelőzőén. Az sen­kinek sem jutott eszébe, hogy voltaképpen az elmúlt negyven év berögződései csapódtak fel­színre. Nem egy adás reflektált a pil­lanatnyi helyzetre. Sajnos mind­egyik a féligazságnál rekedt meg. Vonatkozik ez az általam igen kedvelt Családi tükörre is. Kár, mert valamennyiünknek szakí­tani kellene már azzal a tévedés­tömeggel, ami agyunkba ivódott. Hagyjuk meg az egyén döntési lehetőségét, választási esélyeit. Ne minősítsünk senkit ilyen vagy olyan hobbija miatt. Annál is in­kább, mert kizárólag ekként for­málódhatunk a holnapok embe­reivé. A fiatalságra, a diákokra persze ügyelni kell, dehát ez a pedagógusok hivatásérzetével függ össze. A felnőttek vágyainak — ha azok nem sértik a társadalom ér­dekeit - biztosítsunk zöldjelzést. Ezen az egyébként egyáltalán nem kényes fronton is... Pécsi István Azt beszélik, hogy... Nem lehet külföldre utazni a választás napján? A szerkesztőségünkbe érke­zett egyes értesülések szerint március 25-én, vasárnap, vagyis az országgyűlési képviselő-vá­lasztások napján senki sem utaz­hat külföldre, nem lehet elhagyni az országot, turistacsoportok sem indulhatnak, legközelebb csak a jövő héten. Az állítólagos tiltó rendelke­zésekről elsőként az IBUSZ egri irodájának igazgatóját, Mlinkó Lászlót kérdeztük, aki elmond­ta, semmiféle adminisztratív, hi­vatalos korlátozásról nem tud, bár az igaz, hogy nagyon sokan visszamondták vasárnapra terve­zett külföldi útjukat a választá­sok miatt. Az Eger Tourist hiva­talvezető-helyettese, Herényik József né először tőlünk hallott a dologról, s kizártnak tartotta, hogy ez megtörténhet. Eredetileg 25-én indult volna egy isztambu­li csoportjuk, ezt ugyan áttették a jövő hét keddre, március 27-re, de azért, mert nem volt elég je­lentkező az útra. Az Express If­júsági és Diák Utazási Iroda me­gyei kirendeltségének vezetője, Pataki Sándor szerint valószínű­leg légből kapott a hír. Tavaly, a novemberi népszavazás előtt is megkereste őket néhány utas, és arról érdeklődtek, igaz-e, hogy a népszavazás napján nincs külföl­di út, de akkor sem, most sem kaptak hivatalos, tiltó értesítést ilyesmiről. Egyébként ettől füg­getlenül vasárnap nem indul tu­ristacsoportjuk más országokba. A Cooptourist egri irodájához szintén nem érkezett efféle ren­delkezés, azonban Pálné Zahar Erzsébet irodavezető logikailag elképzelhetőnek tartotta, hogy később esetleg jön valamilyen korlátozás, hiszen aki külföldön van, az nem szavazhat. Mellesleg a Cooptourist sem tervez vasár­napi csoportokat. Végezetül a legilletékesebb­nél, a Határőrség Országos Pa­rancsnokságánál érdeklődtünk, ahol is kiderült, hogy a határ­őrök — egyelőre — nem kaptak ilyen intézkedésről parancsot, nem is igen valószínű, hogy ké­sőbb kapnának, de ezt nem a ha­tárőrség, hanem a felsőbb szer­vek döntik majd el. Tehát (úgy néz ki) aki utazni és nem szavazni kíván vasárnap, sa­ját belátása szerint dönthet, ho­gyancselekszik... (rénes)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents