Heves Megyei Népújság, 1990. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-15 / 64. szám
I l“ „Hol sírjaink domborulnak...” A Nemzeti dalban Petőfi Sándor nemcsak a pillanat nagyságát örökíti meg. hanem elhelyezi a történelemben is. Ügy fejezi be a verset: „Hol sírjaink domborulnak,/Unokáink leborulnak./És áldó imádság meliett/Mondják el szent neveinket.” De lehetett-e emlékezni a nagyapákra, a dicső forradalom és szabadságharcra? Nem mindig... A kiegyezésig tilos volt felidézni március emlékezetét, s 1948 után is csak félig-meddig idézhettük a szellemét. Mindig az adott politikai rendszer határozta meg, hogy milyen módon „borulhattunk le” a hősök sírjai előtt. összeállításunkban arról szeretnénk képet adni, hogy különböző korokban milyen is volt március 15-e. Az évszámok beszédesek, ahogy az éppen aktuális mondandó is árulkodik. S ha ezeket a lózungokat lehántjuk, talán tisztán állhat előttünk — Nagy László-i szavakkal — a „föltámadt piros csizma”, a nemzet legnagyobb ünnepe. Összeállította: Gábor László Petőfi Sándor: 1848 Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, Te a népek hajnalcsillaga!... Megviradt, fölébredett a föld, fut A hajnaltól a nagy éjszaka. Piros arccal Jött e hajnal, Piros arca vad sugára Komor fényt vet a világra; E pirúlás: vér, harag és szégyen A fölébredt nemzetek szemében. Szégyeneljük szolgaságunk éjét, Zsarnokok, rátok száll haragunk, S a reggeli imádság fejében Istenünknek vérrel áldozunk. (Részlet) 1860 Az eszme az ifjúság kebelében megszületett, hogy valami tüntetést ■ kellene rendezni, mi arról tanúskodnék, hogy sem a kormány politi- I kai intézkedése, sem a tanárok német nyelven való tanítása nem bírta i{ a magyar szellemet kiölni; ennek tanúsítására oly eszközt vettünk elő, f mely hatalmunkban állt és melynek használását a zsarnok kormány ^ megakadályozni nem merészelhette. Ebben állott az eszköz: nemzeti t ruhát kezdénk ölteni; ez oly eszköz volt, mellyel vért nem onthattunk, | mi itt elleintén szándékunkban sem lehetett, de mindenesetre olyan volt, mely hatalmas fegyverül szolgált. A vagyonosabb ifjak némelyi- J kei költséges drága magyar ruhát varrattak, de ez a nagy célhoz nem % volt eléggé okszerű, bár szemkápráztatása által sokakban a honszere- g lemnek már-már csak alig piskoló szikráját lángra lobbantá. Én régi í pantalonomat magyar nadrággá idomíttatám át; és e példám követésre talált. Az idősebb férfiaknak, kik eleinte azt hitték, hogy így lejt génykedni csak a fiatalokhoz illik, példám hathatós buzdításául szolig gált, s az utánzás s majd hihetetlen gyorsasággal terjedt el az egész országban. Mind inkább közeledvén az örökké emlékezetes március 15., melynek évfordulóját csak egyszer ünnepelhettük meg, 1849-ben Debrecenben, s azóta nyilvánosan meg sem emlékeztünk róla, mintha a nemzet leikéből ki lett volna törölve, felvillant agyunkban, hogy azt ez alkalommal egyszerű, ártatlan tüntetéssel megünnepeljük. Az ifjakat figyelmeztetém, hogy a mennyire lehetséges, kiki magyar ruhát öltsön, ha azt csupán ez alkalomra kölcsön kéri is. Magam személyesen kértem föl családokat, hogy gyermekeiket a tüntetésben részt venni ne akadályozzák, mert nem jár az veszéllyel, melytől vissza kellene rettenniök; csupán azt kívánjuk az itt Budapesten elvérzettek sírjánál a temetőben elmondani: „Hazándnak rendületlenül, légy híve oh magyar”... s ezzel békével visszajövünk. Sokkal inkább meg voltak a nép minden rétegében már ekkor sokan rontva; sokkal sűrűbben szaglálódtak a titkos kémek; sokkal erősebben vert az ifjúság vére, hangosabban dobogott keble, sem hogy észre ne lehetett volna venni, miszerint tetszhalálából ébredezni kezd. Én részemről sejthettem, hogy a tüntetés nem foly le oly csendesen, mint óhajtandó vala, de hát vissza kellett ijednünk attól, hogy egyiknek és másoknak talán még a vére is folyhat? Nem vihettük ki, mit el nem árulva talán egy hónap múlva végrehajthattunk volna: de jelen állapotunk (bár ez sem igen irigylendő) a 60-diki márciusi tüntetésnek gyümölcséül tekintendő. I H Már e hónap 9-én imitt-amott motozások történtek, de ez nem igen tűnhetett föl, mert a hírlapokban nem leközöltethetett, másrészt pedig azért nem, mert népes nagy városban gyakran fordul elő különféle okokból kutatás. Azonban 10-kén Kaas Ivort és Rab Istvánt már befogták, és Pápai Ignácot is lakásán keresték, de nem találták. Ő tehát 14-kén hozzánk jött ki, hogy nálunk háljon. Figyelmeztetésem, hogy ha így van a dolog, mint mondá, minden bizonynyal itt is fogják keresni, de ezt nem azért mondom, mintha félnék és annálfogva nem volnék hajlandó neki menhelyet adni, és ezt én is teljesítem. Feleségem figyelmezteté, hogy adja át neki, ami írások talán nála lennének; ennek megtörténtével a fölött tanakodhatunk, hol hálássuk? Legbiztonságosabbnak találván feleségem a padláson vetett neki ágyat s a följárási létrát eltávoztattuk. Reggeli 4 óra tájban jön a fogdmegbiz- tos egy rakás zsandárral, s azt kérdé: itt van-e hálva Pápai Ignác? Felelém: nincs; itt kell lennie, mondá. Csak hogy tessék, lássák körülnéztek, de tudták, hol rejtőzik, mert az őrködő kém jelentését híven megtette volt, oda vitték tehát a lajtorját. A zsandárok körülfogtak, s a helyett, hogy majd a többiekkel tüntetni a temetőbe mehettünk volna, kettőnket a rókusbeli fogházba kísértek, hol csak pár óra hosszán voltunk együtt; Pápait elvitték, nem tudom hová, engem pedig magamra hagytak. 9 óra táján és későbben egyenként, majd párosával kísértek hozzám részint megsebesített, részint sértetlenül elfogott fiatalokat; ugyanis a temető árkaiban elbújtatott katonaság rájok lövöldözött; ez alkalommal esett el Forinyák, az ifjúság vértanúja. A rókusból éppen éjjeli 12 órakor szállítottak el bennünket a Károly kaszárnyába; összesen 13-an valánk. Egy tágas pajtát ábrázoló helyiségben helyeztek el. Délben államköltségen főzött ebédet tálaltak elénk, mi gulyáshúsból áll. A hosszú fehér asztal mellé telepedvén le, Mihalik körülnézve mondá: éppen annyira vagyunk, mint Krisztus volt tanítványaival: a mennyire neveikre még emlékszem, ezek voltak: Mihalik, Práznovzsky,Keszthelyi, Czemker, Kun, Sipos, Ber- talanfi, Ajtai Szabó, Kiss Károly stb. Két nap múlva engem Kiss Károllyal külön szobába zártak; egész tökfilkónak kellett volna lennem, ha azonnal át nem látom, hogy ő titkos policáj volt, s azért zárták velem össze, hogy jó módjával tőlem mindent ki tudjon, mit rólam tudni óhajtottak; főkép odairányult kérdezősködés, mi által arról akart meggyőződni, nem volt-e titkos sajtóm? Táncsics Mihály (Részlet az Életpályám című művéből) 1893 Van-e még a magyar földön ember, aki e nagy nap jelentőségét nem ismeri; kinek lelkében fel nem támadtak a hálás kegyeletnek tisztelő és örvendő érzelmei, a múló évek e napján: márczius idusán? Ha vannak is ilyenek, bizonyára kevés azok száma. Ott találhatnók őket csupán, ahova a művelődés áldásos sugarai el nem hatottak még, oly szerény fénnyel sem, amilyen a népiskola falai közt dereng a nép gyermekeinek lelki szemeibe. Ilyen hely pedig széles e hazában édes-kevés van már! Érti már e nap jelentőségét az egész nemzet, mert ismeri a 48-iki márczius 15-ike eseményeit; s a reáemlékezés nyomán lelkesedik, ünnepel mindenfelé. Ünnepli azokat a megmérhetetlen becsű vívmányait a nemzeti létnek, amelyeket láng- szívű férfiaink nagy küzdelmek árán szereztek félszázéwel előbb, s égi adományként tették a magyar nemzet sóvárgó vágygyal kiteijesz- tett karjai közé; ésez forró szerelemmel, rajongó lelkesedéssel, örömtől ittasan öleié keblére azokat. Ha ünnepel az egész ország, hogy maradhatnánk tétlenül mi egriek, hogy maradhatna szívünk köznapiasan: érzelmek nélkül hidegen, — a magyar nemzeti eszmék édes otthonában, a hazafias érzelmek dús termékenységű talajában: Hevesben? Nem is maradt még így Eger közönsége egyszer sem. Minden évben látjuk körünkben fellobogni a lelkesedés érzelmeit e napon: márczius idusán, és nyilvánulni a kegyelet tényeit a múlt dicső eseményei, s nagy férfiai iránt. Az idén is méltóképpen tartotta meg városunk hazafias közönsége azon szép ünnepséget, amelynek eszmei tartalma oly lélekemelő, s amelylyel évről évre lerójja a hála és kegyelet adóját nemzeti múltunknak a történelem könyvébe arany betűkkel írt ezen dicső mozzanata iránt... ...A pohárköszöntők sorát Babőcsay Sándor, az ügyvédi kamara ügyésze s a kaszinó igazgatója nyitotta meg, kit erre a kaszinó részéről a rendező-bizottság kért föl. Babőcsay mindig le tudja kötni a hallgatóság figyelmét rendkívüli nagy olvasottságról tanúskodó eszmedús, a szívhez-, de még sokkal inkább az észhez szóló, alakilag inkább a klasszikus mint a virágos és könnyed felé hajló beszédeivel. Most is feszült figyelemmel hallgató végig a közönség a tisztán és pompás érthetőséggel elmondott mesteri beszédet, s többször szakító félbe zajos éljeneivel. Beszédében mint mindig, most is több volt a meggyőző argumentum, mint a költői frázis; s ezen argumentumokat annak a bebizonyítására csoportosító, hogy a márcz. 15-iki ünnepségen politikai pártkülömbség nélkül lehet és kell résztvennie mindenkinek. — Szónok szerint márcz. 15-ike kettőt parancsol minden igaz magyarnak; az egyik: a magyar nemzetnek ezredéves önállóságát az idők végtelenségéig fenntartani; a másik: a valódi liberális eszméket híven ápolni. Ezen alaptételek körül csoportosító argumentumait, melyeket kiváló politikusok és államférfiak szavaival tett meggyőzőbbé... ...Zalár József Heves vármegye alispánja, beszédében hivatkozott azon megjegyzésekre, amelyeket az „Éger” legutóbbi számában egy 48-as honvéd írt le a márcz. 15-iki ünnepségekre vonatkozólag. Szónok nagyon megszívlelendőnek véli az ott felvetett eszméket; különösen obajtandónak tartja, hogy a hölgyek is bevonatnának az ünneplésbe, úgyszintén hogy a nép nagyobb számban venne részt a menetben. Hogy az utóbbi időben oly szépen sikerültek a márcz. 15-iki ünnepségek, ebben nagy érdemet tulajdonít koszorús dalkörünknek, amely remek dalaival éleszti a hazafias érzelmek lángját és fölséges élvezetet is szerez. Élteti a dalkört és zseniális karnagyát. — A többször felharsanó éljen bizonyító, hogy jelesünk szava most is megtalálták az utat a szívekhez... ...Tudósításunkat azzal az óhajjal zárjuk be, hogy jövő évben megvalósulva legyenek már azok az eszmék, melyeknek az alispán kifejezést adott pohárköszöntőjében... (Egri Újság, 1893.) 1895 Gyöngyösön A polgárság városunkban impozáns módon ünnepelte meg márczius nagy napját. A „Vaskorona” tágas nagy terme egészen megtelt ünneplő közönséggel, mely frenetikus éljenzajjal fogadta a szép műsor egyes pontjait, melyek közül a legnagyobb hatást Deutsch Adolf városi tanácsos hazafias ünnepi beszéde érte el. A díszes keretet e beszédhez lendületes szavalatok s a dalárdák által szabatosan, hévvel előadott dalok képezték. Az ünnepélynek a felső temetőben volt folytatása. Ide voúult ki az ünneplők díszes, imponáló tömege s megkoszorúzták a szabadsághősök síremlékét. Azonkívül még Rezutsek János szavalta el érzéssel S. Utas Zsiga ünnepi ódáját s ezzel az ünnepségek véget értek. A közönség igen emelkedett hangulatban, éljenezve oszlott széjjel. Hatvanban Márczius 15-ikét példás lelkesedéssel s gazdag ünnepi műsorral ülte meg közönségünk. — Délután 3 óra felé hatalmas tömegekben gyülekezett a nép a városház előtt s 3 óra után a piaczon lévő honvéd emlékoszlop körül csoportosult, hol a dalkör Baranyai Ferencz szakavatott vezetése mellett elénekelte a „Szózatot”, mely után Csépán Géza emlékezett meg magas röptű beszédben a nagy nap jelentőségéről. A beszéd után Réthy Árpád szavalt ami után ismét a dalárda énekelt. A program ezután következő része a honvéd síroknál folyt le, hova a közönség a legszebb rendben vonóit ki. Itt a dalárda a „Hymnuszt” énekelte el kifejezésteljesen, majd Dalmady Boza Elek szavalta el nagy gonddal, átérezve Petőfi „Egy gondolat bánt engemet” ez. költeményét. A szavaló után Pap József tartott tartalmas, érdekes beszédet márczius idusáról, mi után a dalkör énekelte el a „Szózatot” és a nép a dal lelkesítő hatása alatt oszlott szét. Este a Tsida-féle vendéglőben népes bankettet tartottak, melyen egymást érte a sok szellems tószt. Hevesen A hevesi polgári olvasókör, mint minden évben, úgy az idén is megünnepelte a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség nagy eszméinek 47-dik születésnapi évfordulóját, de az idei ünnepség külső formában sokkal egyszerűbb volt mint az előző évek márczius 15-iki ünnepségei a mi abban leli magyarázatát, hogy az ünneplő polgárság lelkűidére mély hatást gyakorolt a sírban nyugvó „nagy szellem” Kossuth Lajos halálának közelgő évfordulója. Az ünnepi szónok Velkei János volt, a ki szép, megható szavakkal idézte fel a jelenlevők emlékére a nagy napok eseményeit. Utána Hellebtrouth Béla hevesi főszolgabíró beszélt. Beszéde során kiemelte, hogy közeleg azon idő évfordulója, midőn Kossuth Lajos a márcziusi eszmék keresztül vivője örökre lehunyta szemeit, tehát nem volna kegyeletes dolog, ha a
